Népújság, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-13 / 189. szám
f!LAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXI. évfolyam, 189. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1980. augusztus 13., szerda Szerződéssel!? A megyét jarva, gyakorta találkozom ; olyan művelődési intézményekkel, ahol sok szerződéses munkatárs dolgozik.' Ilyenkor aztán legjobb, ha j rögtön hátat fordít az ér- j deklődő. hiszen ők nem- < igen tudnak felvilágosítást adni munkaterületükről. < Azok ugyanis, akik az! „állandóak”, a „hozzáértő-; ek”, éppen gyes-en vannak. Ilyenkor aztán természetes, hogy föl kell! helyettük venni valakit, í hiszen három év nagy idő,' s az élet nem áll meg. ( Ekkor kezdődik a mun-' kahelyi vezetők gondja. < Olyat kell találni, aki 1 többe-kevésbé át tudja i venni a feladatkört, meg-; felelő végzettséggel rendel- \ kezik, s ezt az időt haj- j landó itt tölteni. Monda ? nőm sem kell. hogy az í ilyet megtalálni nehéz, > majdnem lehetetlen. A ^ szerződéses állás perspek- í tívát nem kínál, hiszen a > munkavállaló szempontja-' bői kévés a három év. j Semmi biztosítéka nincs / tudniillik annak, hogy le- \ töltése után hasonló alias! 1 talál. Ezért aztán vagy t olyat kell felvenni, akinek j megfelelő szakképesítése ; nincs, csak esetleg jeleni- í kezelt, s nem nyert főivé- j telt az egyetemre, s a ’ rákövetkező években újra j próbálkozik, vagy pedig olyat, aki ugyan rendelkezik megfelelő ismeretekkel,) de másfele kacsintgat, hi- < szén neki stabil helyre van < szüksége. Másik oldalról a j munkahely sem törődik < sokat azzal, hogy ezek az í emberek beilleszkedjenek. < Munkatársaik ideiglenes, < nek tekintik ittlétüket, j ezért a kollektívában nem j találjak a helyüket. A községekben még érméi is 1 rosszabb a helyset., hiszen < ott még olyanok sincsenek, akik végzettségüknél fogva ; képesek lem nemek pótolni a ■ kiesett asszonyokat. így történik meg. hogy i a sok bába között elvesz a í gyerek, vagyis az érdekek j között a cél: erősen rom.' lik a munka színvonala. ! tájékoztatlanság és alkal-1 matlanság következtében. A művelődésügyet azért1 hoztam fel. mert ez a pá- i Iva elnőiesedett, de bizonyára máshol is fölmerül \ ez a gond. A megoldás aj tervszerűségben keresendő. Azzal semmire nem i meavünk. ha eltitkoljuk a j problémákat, az ellentmon. j dósokat feltétlenül tudatosítani kell. A gyes-en le- < vők helvén lehetne néldául olvan oálvakezdő fiatalokat alkalmazni, akik ez- S v+án a három — gvakor-i 1t6 — év u+án kerülnének < csak magasabb beosztásba,! taoaszt» latot, érettséget; követelő helyekre. Vagy 5 olyan munkatársakat kel-; lene felvenni, akik majd ( esv néhány év múlva meg- ! énülő hasonló iellevű in- ; tézménv magját ielenthet- ! nék Ezekhez a jelen Iévi- ; néi sokkal nagvotib előre látás szükséges. Egy biztos:) a mostani helyzet feszült, iavítani rajta csaik nagvobbj ♦uriatossasgal. lehetősége- j ink és tennivalóink oko-! «ebb számbavételével le- í hét. Gábor 1 .ász In Tisztavatás— Vízi és légi parádé—Tűzijáték Előkészületek az alkotmány ünnepére Az alkotmány napjának fővárosi ünnepségeiről tájékoztatták az újságírókat kedden a Magyar Néphadse. reg. a Magyar Honvédelmi Szövetség képviselői a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. A már esztendők óta kialakult programnak .megle, lelően 20-án délelőtt 10 órakor a Parlament előtti Kossuth téren ünnepélyesen avatják a katonai főiskola kon idén végzett tiszteket. A tisztavatást követően kezdődik a vízi es légi parádé, amelynek rendezője a Magyar Honvédelmi Szövetség budapesti szervezete. A látványosnak ígérkező, nehéz mutatványokkal teli programban részt vesznek a Magyar Néphadsereg kijelölt alakulatai, az MHSZ és a különböző sportegyesületek sportolói, akik már javában készülnél-; a bemutatóra. A nézők megismerkedhetnek a Magyar- Néphadsereg és az MHSZ technikai eszközeinek egy részével, ízelítőt kapnak a fiatalok és a spor, tolók technikai ismereteiből, s abból, hogy vízen és levegőben nagy felkészültséget, ügyességet kíván a korszerű technika kezelése. Az idén először jelennek meg a puna vize felett a sárkányrepülők, és repülómodell-be- mutatót is tartanak. Alkotmányunk ünnepén — immár 16. alkalommal — ez évben is tűzijátékban gyönyörködhetnek a budapesti ek és a város vendégei. A látványos „tüzesést” vízi koncert előzi meg: a Parlament előtti Duna-szakaszon az egyik SZOT-hajó fedélzetén a Magyar Néphadsereg ösz- szevont zenekara ad hangversenyt. Ezután este kilenc órakor kezdődik a mintegy háromnegyed órás tűzijáték: a petárdákat, a röppentyű két, hagyományos helyükről. 4 Citadelláról és a Gellért rakpartról lövik fel. Farkas Bertalan a biatorbágyi KISZ-épitötáborban Kedves vendeget köszöntöttek kedden a biatorbagyi KISZ vasútépítő táborban: ide látogatott Farkas Bertalan, az első szovjet—magyar közös űrrepülés részvevője. A kozmonautát a herceghalmi vasútállomásnál fogadták, ahol a KISZ Központi Bizottsága nevében Szűcs István né, a Magyar Üttörők Szövetségének főtitkára üdvözölte. A kutató űrhajós a házigazdák társaságában fölkereste a bicskei vasútvonal mentén és az Ml-es autópálya nagyegyházi szakaszán dolgozó fiatalokat. Ezt követően a program a Ságvári Endre nevet viselő biatorbagyi építőtáborban pergett., ahol Farkas Bertalan közvetlen hangulatú beszélgetésen számolt be az űrutazás óta eltelt időszakról. Elmondta: az lnterkoz- mosz keretében sikeresen végrehajtott űrrepülést pihenés követte, az elmúlt heteket családi körben töltötte. A felelősségteljes munka után jólesett a kikapcsolódás, amely jószerivel alvással, olvasással, teniszezéssel telt el. Pápai otthonából jelenleg költözködik Budapestre. s már munkába állt. A Honvédelmi Miniszteri - um dolgozója, itt kapott beosztást. . Mint űrkutatási szakértő, tevékenységének jelentékeny részét a Magyar Tudományos Akadémia In- terkozmosz Tanácsában végzi. Nagyon gazdag, sokrétű munkával teli hetek, hónapok következnek: rendszerezi, feldolgozza az űrrepülés során szerzett élményeket, ismereteket, tapasztalatokat, hogy azokat megérlelten átadhassa az űrkutatással foglalkozó tudósoknak. Mind- azoknak a szakembereknek, akik felkészítettek ot a különböző űrbéli programok vegrehaftasara. Terveiről szólva kiemelte, hogy felsőfokú tanintézetben szeretne továbbtanulni, s aktívan reszt venni a tudományos munkában, a kozmoszból hozott anyagok feldolgozásában. Elfoglaltsága miatt gépen repülni nem fog. de újabb űrrepülésről nem mondott le. Idejét úgy osztja be. hogy válaszolhasson arra a sok-sok levélre is, amelyeket az ország legkülönbözőbb ítészeiből juttattak el hozzá az űrrepülés alatt es után. (MTI) Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka megyénkben Tegnap, kedden Heves megyei látogatásra érkezett Borbély Sándor, a munkásőrség országos páráncsatoka. Egerben, a megyei pártbizottságon Vaskó Mihály, az MSZMP KB Központi Ellenőrző Bizottságának tagja. a megyei pártbizottság első titkára fogadta, majd a munkásőrség megyei pa_ rancsnokságán Farkas Sándornak, a munkásőrség megyei parancsnokának tájékoztatóját hallgatta meg a Heves megyei munkásőrők eteteral, munkájáról, helyzetéről, s harci lriképzettsé- géről: Ebed után Borbély Sándor es kísérete: Virág Karoly, a megyei partbizottság titkára. Horváth Árpád, az MSZMP KB megyei instruk tora és Farkas Sándor, az egri járási munkásőregység siroki kiképzési bázisára látogatott el. Ott Klavash József járási munkásőrpa- rancsnok fogadta és kalauzolta a magas rangú vendégeket. Borbély Sándor m késő délutáni órákban visszautazott a tovarosba. Külföldön élő magyar közgazdászo k a Széchenyi emléknapokon A nagy jelentőségű hazai tudományos, művészeti és egyéb eseményekre a külföldön élő magyar szakemberek szervezett meghívása, bevonásuk a tanácskozások munkájába kölcsönösen hasznos, mert erősíti, gyümölcsözőbbé teszi a kapcsolatot. Ebből a tapasztalatból kiindulva a Magyarok Világszövetsége ezúttal köz_ gazdászokat hívott meg Budapestre számos nyugat-európai és tengerentúli országból a Széchenyi emléknapokra. — Budapesten és Nagy- cenken rendezi az esemény- sorozatot a Magyarok Világ szövetsége, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Közgazdasági Társaság, abból az alkalomból, hogy 1Ö0 éve jelent meg Széchenyi István Hitel című műve, amely — mai értekelés szeri nt — az első nagy jelentőségű, korának gyakorlati gazdasági kérdéseivel foglalkozó munkának tekinthető. Az emléknapok központi rendezvényére a Magyar- Tudományos Akadémián ke_ nil sor: augusztus 26-án kezdődően, háromnapos programmal tudományos üléssorozatot tartanak, amelynek előadói sorában helyet kapnak a külföldről érkező magyar vendégek is. Három fő témája lesz e tanácskozásoknak: Széchenyi életműve, a világgazdaság jelenlegi korszakváltása és a közgazdaságtudomány, illetve a magyar gazdaság helyzete a nyolcvanas években. Az MSZMP és a Japán KP küldöttségének tárgyalásai Megkezdődtek a tárgyalások a Japán Kommunista Pártnak, az MSZMP KB meghívására hazánkban tartózkodó küldöttségével. Képünkön: a .japán küldöttség vezetője: llama Takeshi, az elnökség állandó bizottságának tagja (jobbra) és a magyar tárgyaló csoport, amelynek vezetője Németh Károly, az MSZMP PB tagja. (Népújság teleíótó — MTI — Tóth István felv. — KSj A Japán Kommunista Pártnak az MSZMP KB meghívására hazánkban tartózkodó küldöttségével kedden megkezdődtél-; a tárgyalások a Központi Bizottság székházában. A japán küldöttséget Hamu Takeshi, az elnökség állandó bizottságának tagja, a központi ellenőrző bizottság elnöke vezeti. A delegáció tagjai: Yamuna ka Ikuko, az elnökség tagja, a nőmozgalmi osztály vezetője, szenátor; Tsukadai- ra Horishi, az Akahata főszerkesztő-helyettese; Wa- tanabe Mitsugu, a saitama megyei pártbizottság.. elnök* helyettese, alsóházi tag; Ta* kakusagi Hiroshi, a központ ti bizottság külügyi osztag lyának munkatársa. Az elvtársi légkörben ést az internacionalista szolidaritás szellemében lezajlott megbeszélésen kölcsönösen tájékoztatták egymást az MSZMP és a Japán KP tevékenységéről, a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről! valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyzetéről. A találkozón áttekintették a két testvérpárt kapcsolatait is. 1/ Megyei tanácsülés: szeptember 19. Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A fen elvnek megfelelően szeptember 19-en kerül sor a megyei tanács őszi ülésére. A tanács végrehajtó bizottsága Fekete Győr Endre' elnökletével - tegnap, kedden délelőtt Egerben tartotta ' ülését, amelyen a testület megvitatta azokat a napirendi pontokat, és tennivalókat. amelyek a szeptember 19-i tanácsülésen szerepelnek, illetőleg amelyek annak szervezésével összefüggnek. Ezután a végrehajtó bizott ság Kántor Imre és dr. Hortobágyi István közös előterjesztésében azt a beszámolót tárgyalta meg, amely a megye tanácsai i960 első felé\-enek költségvetési és fejlesztési alapja gazdálkodásáról szólt, s amelyben külön is hangsúlyt kaptak azok az intézkedések, illetőleg az intézkedések, tapasztalatai,- amelyek a gazdái* kodásban -való takarékosságot szolgálták. A testület: á továbbiakban Vilcsek János igazgató tájékoztatóját hallgatta és vitatta meg a Révai Nyomda Egri Gyáregységének fejlesztéséről, ,a gyáregység működési tapasztalatairól. a dolgozók érdekében hozott egészségügyi, szociális. művelődésügyi intézkedésekről. A végrehajtó bizottság ezután egyeb ügyeket tárgyalt. Korszerűbb technológia növekvő export Egerfien, az AGRIA Bútorgyárban a termékek több mint hatvan százalékát a stíl- és stilizált bútorok teszik ki. Rusztikus, faszobrász munkával díszített bútorok, bőrrel cs sző. vette! kárpitozott ülögarukúrák, modern kárpitozott garnitúrák, gyermckbulorok készülnek itt. A gyárban rövidesen befejeződő technológiai fejlesztés után a termelés mintegy1 harmincszazaiékofe emelkedése révén tovább növelhetik az exportot. , (MTI fotó Feher József felw- — Kfú.