Népújság, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-26 / 199. szám

y ujaii' kkmiAkofa IPSO. augusztus 2f>., kedd \ Nap kel 5,55 órakor — nyugszik 19,36 orakor A Mold kői 20.00 orakor — nyugszik 5,55 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZSÓ nevű kedves olvasóinkat! Izsó név eredetileg h/ Izsák, illetve az Ézsau becézett formája volt és ebből vált önálló névvé. —O— 24n évvel ezelőtt született Joseph Michel Montgolfier francia feltaláló, a léghajózás úttörője, aki öccsével, az. 1743-ben született Jacques Éti enne Montgolfíer-val együtt 1783-ban emelkedett levegőbe az. első. meleg levegővel töltött, embereket is szállító léggömbön. Az idősebb Montgolfier testvér saját erejéből fizikát, ké­miát. mennyiségtant is tanult. Saját tervezésű lég­gömbjük egyébként 219 kilogramm súlyú volt. 200 ki­logramm terhet bírt el, s a gömbben 888 köbméternyi melegített levegő fért el. Az. ö nyomukban világszerte megindultak a kísérletek; Magyarországon már 1784. március 1-én bemutattak az első magyar léggömbkisér- ieteket. Időjárás: Várható időjárás ma estig: főként a délutáni órákban • megnövekvő felhőzet, számottevő csapadék nélkül. Időnként megélénkülő északnyugati szel. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Pannónia ’80 — Siklóson Országos szövetkezeti találkozó A dél-baranyai Siklóson vasárnap megnyílt a szövet­kezeti szakemberek XI. or­szágos 'találkozója, amelyen a barom nagy szövetkezeti agazat — a mezőgazdasági, a/, ipari és a fogyasztási szö­vetkezetek — képviselői megvitatják mozgalmuk idő­szerű, kérdéseit. Az idei — Pannónia ’8® nevet viselő — tanácskozá­son nyolcvannál több sző" vetkezeti szakember vesz reszt az ország minden me­gyéjéből. A vár kongresz- szusi termében tartott ülé­sen. amelyen reszt vett Ven. degh Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter­helyettes is, Zsuffa Ervin, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezető-he­lyettese tartott nyitó elő­adást a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak a XII. pártkongresszus határoza­taiból adódó feladatairóil. Tanévnyitó értekezlet Tegnap Egerben, tanévnyi­tó értekezletet tartottak " a megyei pártbizottság oktatá­si igazgatóságán, amelyen részt veit Kiss Sándor, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője is. Az elmúlt oktatási ev tapasztalatairól, valamint az idei feladatokról Bóta Albert, az igazgatóság ve/.elöje adott tájékoztatást, maid az oktatók tanszéken­ként is megbeszélték a ten­nivalókat. író- ' centenárium Bíró Lajos író, újságíró születésének 100. évforduló­ját ünnepeljük augusztus­ban. A Hevesi Járási-Nagy­községi Könyvtárban az író műveiből könyvkiállítást nyitottak, augusztus 25-én pedig Cs. Varga István iro­dalomtörténész tartott elő­adást a Heveshez megannyi szállal kötődő íróról. Egy fotózó orvos sikere Dr. Kova cs István tavrw- zsadánvi körzeti orvos a hivatásából eredő teendők ellátása mellett évek óta hó­dol szenvedd yenek a fotó­zásnak. Lapunk hasábjain már bemutattuk őt. s elis­merő szavakkal szóltunk a hevesi járási nagyközségi művelődési házban bemuta­tott kiállításáról is. Munkái­val már több helyütt szere­pelt eredményesen. A leg utóbb Szarvason megrende­zett — A paraszti elet — ma című — hatodik országos tárlaton figyeltek fel gond­dal megkomponált müveire. Igényességének méltatása­képpen — ez egyben szak­mai értékelést is jelent. — megkapta a Fotó című lap különdíját. Ismét az érettségire iXrRl VURUS CSHAftw Telefon: 11-888 Du. fél 4, fél 8 és 8 orakor: Hintó géppuskával Színes, szinkronizált szovjet film EGRI RRODY Telefon: 11-773 Du. 4. 8 ps R orakor: Kacsavadászat Színes, szinkronizált csehszlovák film EGRI KERT Este R órakor: \ vasalarcos férfi GYÖNGYÖSI PUSKIN Bosszúvágy GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Asszony férj nélkül GYÖNGYÖSI KERT Az erőd HATVANI VÖRÖS CSILLAG Sebességláz HATVANI KOSSUTH A fekete farkasok üvöltése FÜZESABONY A hiénák napja + ORVOSI i ÜGYELET 1 . irp ( Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám) alatt. Telefon: íl-ooo. > Gyermekbetegek részére Kos- > sutli Lajos u. 6. szám alatt. Te- < leíon: 11-640. Mindkét ügyeleti este 10 órától reggel 7 óráig tart. > Gyöngyösön: 19 órától holnap; reggel 7 óráig a Széchenyi u. i•' szám alatt: rendelőben. Kende- í lések közötti nam ügyelet 12-tdl) 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 oratol holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. ; szám alatti rendelőben. 5 KÖJ AI.-kés zeniét Egerben del- i után 17 órától holnap'reggel 7> óráig. Telefon: '17-3911- 14-496. < Gyöngyösön a Maira Mű­velődési Központ gimnáziu­mi magánvizsgára készíti fel a jelentkezőkéi, amely­nek nyomán az idén már másodszor érettségiztek en­nek a tanfolyamnak a hal]_ gátol. Mi isi harmadizben szerve­zik a maganvizsgara felke­Az epülel bejáratánál hár­mán álldogálnák. Izgatottan tekintgetnek, láthatóan vár­nak valakire — Hadd lássam azt a szép embert, azt a kis fekete ba­juszát... — mondja az egyik. Ő benn, a kiáilitóterem- ben. a bútorok között álldo­gál. Tanácstalan. Civilben van. Teniszing, pasztellszínű nadrág. Öltözéke szerint le­hetne tanító, agronómus, esztergályos. De egyik sem. ö a mindenki Bercije. Farkas Bertalan, az űrhajós. —• Az ebédlőgarnitúra most nem érdekel. Menjünk to­vább — mondja és elindul. Nyomában valóságos hadse­reg. Ismerősök, ismeretlenek. A terem két oldalán gyüle­keznek az emberek. Nők, fér­fiak; ki csík-nagyok. Kezük­ben fénykép. — Ö az! Ott-ott, középén. Nem latod? Ott középén, az a kis bajszos, olyan, mint a tv-ben! — hallatszik innen is, onnan is. A suttogás egy­re nő. — Milyen fess! És a haja... a haja göndör — száll az égre egy női sóhaj. Kérdezi a gyár is: Miért nincs patron? Mindenki ugyanazt szeret­ne tudni. A vevő bemegy a háztartási boltba, az ABC. be. s kérdezi: miért nincs szifonpatron? Hetek óta akadozik az ellátás. nemcsak ugyanabban a boltban, de a hírek szerint nem is csak Heves megyeben. Amióta melegebb idő lévén többel iszunk — mármint üdítő italokat — alig-alig lehel hozzájárulni a szénsavpatro­nokhoz. A megyei forgalmazója az Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat egri fiókja. Kovács Imrének, a fiók helyettes vezetőjének végig sem kell mondani mi­ről van szó. maris válaszol, illetve kérdez: nekik is fö a fejük miatta, s szereméig tudni, miért nem adják el a vásárlói: a; üres patronos. dobozokat. Mert a szénsav­gyár ezért nem tud eleget tölteni. Nincs mibe. Már tavaly megszületett a döntés, hogy ezentúl vem cserével adják 'az üzletek­ben a szifonpatronokat. A vevő eladja az üreseket — jo árat adnak érte — s amikor akarja, megveszi az újat. Jo áron. Most már nincs érteimé vitatni, hogy volt-e értelme a regi gya­korlatot megváltoztatni. Lényeg, hogy ezzel is sze­reltei: volna a kinnlevö készletei: visszaadására ösz­tönözni. De az biztos: éppen az ellenkezője történt, mint amit az intézkedéstől vár­tai:. Az üreseket nem viszik vissza a vvvök. nrr,, var­nak. mikor cserélhetik be tele dobozokra. A gyár pe­dig addig nem tölt, a inig nem kap cseredobozokat. Az eredmény? Egyelőre annyi, hogy egymástól kér­dezgetjük: miért nincs pat­ron? Úgy tűnik, a vásárló a leginkább hibás, hiszen ő tartogatja otthon a kredenc- ben azokat a fránya vas- darabokat. Persze az a gyanúm, nem is tudja. Iwgy megvennék tőle. Mert plakát ide. tájékoztatás oda — egyébként kevés ez a tájé­koztatás egy régi gyakorlat megváltoztatásához — kér­jél: cl az üres dobozt az üz­letben akkor, amikor a ve­vő a kezében szorongatva megkérdezi: miért nincs patron? Hátha szép szóra is oda­adja ... (hckcli) Kirándulások, túrák az új évadban szító tanfolyamot, amelyre a jelentkezőket meg elfogad­jak. mivel a tanfolyam szep­temberben kezdődik. A gyöngyösi művelődési központ ezzel a módszerrel is azokat segíti, akik vala­milyen ok miatt, sem a le­velező. sem az estj iskolán nem tudnak felkészülni az érettségire. Berci Egerben A férfiak rezignáltat! leple­zik izgatottságukat. — Nagy dolog. — mondja az egyik és végigsimítja hullámos haját. igyekszik közömbös arcot vágni. vi Hirtelen megtorpan es hátrafordul. Összevonja a .szemöldökei es tekintete kör­bejár a teremben. A suttogás megszakad. Néma csend. Többen lesütik a szemüket. A feleségére néz és tovább­indul. A sereg követi. — Ez az! — áll meg —, ez nekem tetszik. Neked, Ani? — néz a feleségére. — Szép — mondja az asz- szon.y, nem nagy meggyőző­déssel. Továbbmennek. A következő bútorcsoportnál megint megáll. Beleveti ma­gát az egyik fotelbe, — Nagyon kén yelmes. Am ? — pillant az asszonyra. — Szép — mondja az asz- szony. Berci feláll, megpró­Az u.i ismeretterjesztesi évadban a TIT szakképzett orszagjárásvezetöi az IBUSZ- szal közösen ismét túrákra — hagyományos és új utak­ra — invitáljak a termé­szetbarátokat. Az idei sze­zonban az eddiginél több ki­rándulás szerepel a progra­mokban. A tájak. kotok, múzeumok akcióban szerve­zett országjárások során a résztvevők felkeresik Észak- Kelet-Magyarországot. Szom­bathelyet és környékét, az Ormánságot. Újdonság a Nyugat-Magyarország. a Del- Magyarország, a Balaton- körnvék, a Szigetköz, vala­mint a Somogyország életé­be bepillantó utazás. Egy­napos látogatóba indulhat­nak autóbusszal Sopronba. Kőszegre, Debrecenbe és Egerbe. A regi korok építészeté­nek kedvelőit vártúrákra hívjak a rendezők: többek között Vargesztes. Sirok liti- cellal. Az irodalmi kirándu­bál a neje közelébe kerülni. Sikerrel. Kelrevonja. Csende­sen beszélgetnek. Egy férfi közben femszalaggal mérics­kéli a bútorokat, összead, kivon, oszt és szoroz. Elége­detten közli az eredményt: ez ott pont elfér! A férj és a feleség tekin­tete összevillan Igen — mondja az asszony. Halkan tjeszélgetnek. Mindenki ille­delmesen vár. Csak a férfi méricskél tovább. Arcán csöppekben gyűl a veríték. — Talán csauszínben? Így olyan irodai... Nem? — töpreng a feleség. Többen se­gítségére sietnek. A vélemé­nyek megoszlanak. — Az asztal túl nagy. Ta­lán. ha húsz centivel kisebb lenne — mondja Berci. A férfi máris ugrik és méri. Egy veritekcsöpp az asztal üveglapjára hull. Lehet róla szó! — mondja halkan. — Hát akkor ez lesz. Ani?jj — néz a feleseget'?, A fele- •' ség mosolyog, bólint. Ezzel az ? ügy lezárult. A terem felsó- í hajt. Mindenki megnyugszik. 5 Jól választott, A legszebbet.^ Szilágyi Andor > las okon részvevők bejárhat­ják Petőfi életútjának jelen­tősebb állomásait, Madách, Mikszáth, Vajda. Móricz. Babits alkotóhelyeit. A ter­mészet szépségeiben gyö­nyörködhetnek a nemzeti parkokat meglátogatók; fel­keresik a Hortobágyot, a Kiskunságot. Szilagyi Andor Fekete krónika A villanyoszlop állította meg... Az, elmúlt hét végén az or_ szág területén összesen 107 sérülése» közúti közlekedési baleset történt. Ebből 12 ha­lálos, 42 súlyos, 53 pedig könnyű sériilcses volt. Me­gyénkben négy alkalommal kérlek helyszínre a közleke­désrendészet baleseti járőre­it Szűcsön áthaladva. Takács László, karancssági lakos mo­torkerékpárral elütötte az úttesten áthaladni szándéko­zó Farkas Dezsőnél, aki a ba leset következtében súlyos, de nem életveszélyes sérülé­seket szenvedett. Gyöngyösön Juhász Bálint. helyi lakos gyorshajtás miatt leszaladt az útpadkára, s nekiütközött egy villanyoszlopnak. A személy- kocsi vezetője könnyű sérü­léseket szenvedett, az autó­ban hozzávetőlegesen 50 ezer forint értékű kár keletkezett. Kerecsend és Füzesabony között — a 3-as és a 33-as üt kereszteződésében — Se­bő József újszászi lakos sze­mélygépkocsijával nem ad­ta meg az elsőbbséget. s összeütközött egy próbajára­ton lévő autóbusszal. A baleset következtében a sze­mélygépkocsi négy utasa könnyebben megsérült. Pa- rádfürdön Boros Lajos recski lakos szabálytalanul fordult meg személygépkocsijával, s összeütközött egy motorke­rékpárral. amelynek vezető­je és pótutasa könnyű sérü­léseket szenvedett. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsga­latot. ■ TUDOMÁNYOS ÜLÉS Múlt hét végen aimstesioln gusok nemzetközi tanácsko zását rendezték meg Szom bathelyen. Hatvani szakem bér. dr. Baranyai Miklós tó orvos, a városi kórház inten zív osztályának élén szerzet tapasztalataival gazdagított: a tudományos ülés program ját. © ELHUNYT NAGY T BOR. A Magyar Rádió mun kalársa hosszan tartó, súlyos betegség után. 52 éves kora ban, vasárnap este hunyt el A neves rádióriporter 195< óta dolgozott a Krónika mii soraiban és elekig riporter kedelt a televízió Kék feni adásaiban is. O MA ZÁRUL. A felsötár kányi KISZ-táborban rendé zett középiskolai színjátszó tábor ma, kedden bezárul Hét napon át negyven fiata ismerkedett meg az amatöi színjátszás szakmai, gyakor lati tudnivalóival. A legjob bak emléklapot és jutalma kapnak a tábor munkájánál értékelése után. © CSEMEGEKENYER Kas éve kezdtek gyártani az egr kenyérgyárban a burgonyái kenyeret. Akkor naponta 11 mázsát szállítottak belőle a- üzletekbe. A jól sikerült be mutatkozás után ma már 6( —70 mázsa csemegekenyere gyártanak a kenyérgyár dolJ gőzéi. ■ A KÖRÖSÖK GÁTJAIN Szombaton és vasárnap csak nem háromezer Uajdu-Bihar Báes-Kiskun. Csongrád éf Békés megyei, valamint bti dapesti ifjúmunkás dolgozott a Körösök gátjain. A fiata­lok 180 ezer homokzsákot ürítettek ki, mostak tisztára es összegyűjtötték a már fö­lösleges fóliákat is. © ASZTALOS JOHAK HA­GYATÉKA. A nemrég el­hunyt, országos hírű parádi fafaragó műteremkiállítását hivatalosan is állatidé köz­gyűjteménnyé szerel nék nyilváníttatni a nagyközség vezetői. Az anyag Col mérésé­re, értékelésére Dömötör Tekla néprajzkutató: egyete­mi tanár vállalkozott. Az akcióban a tanács segítségé­re van a helyi iskola tantes­tülete. O TÁNCAINK 80. CsiKörtéH kori este fi oratol a Magyar Néphadsereg Múvészegyiitte- se „Táncaink ’S0" címmel tart előadási az abasári Helyőrségi Művelődési Ott­honban. ■ A SZERVEZETT SZaJ BáLYRÖL. Tegnap, hétfőn ülést tartott a megyei .tanács ügyrendi bizottsága, amelyen dr. Ripka Kálmán elnök tett javaslatot a testület szerve­zeti és működési szabályza­tára. A tervezetet egyébként a megyei tanács szeptemberi ülésén vitatják meg. © MAGYAR TÁJAK. Lezá­rult a Hatvani Galéria ne­gyedik országos tájképbien- náléjának jelentkezési határ­ideje. Száztíz festő, negyven grafikus jelezte részvételi szándékát az ország külön­böző müvesztolepeirol a á-* ros felszabadulásának évfor­dulója alkalmából nyíló tár­laton. Zsűri szeptemberben, amikor a különböző dijakat is odaítélik. Métwsw, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPF JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lap­kiadó Vállalat. Felelős kiadó: OF. NOSZT1CZIUS FERENC. — Szerkesztőség — Eger. Beloiannisz u. S. 3301 (Pl.: 23.) Telefon: 13-352, 13-503. 13-644. 13-985. Gyöngyös Rozsa u. 1. 3206. Telefon: U-697. Hatvan Kossuth tér 8.. 3000 (városi tanács epiilete). Telefon: 10-31. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3.. 33m. (Pr.: 23.) Telefon: 13-381, 12 636. Teriesz+i a Magvar rovta. E)ohze*e*- du: egy hónapra :io.-- Ft. negyedévre 90.— Ft. egy evre 360.— Ft. Előfizethető: a hirlapfcezbesito postahivatalok^ nai a Jseetossitdtosel. — todeá.. 34062-—Révai, i,-teases tn Cfyaregysege, Eger. Vmceüensko.U o. 5. sf. Igazgat«; HORVÁTH .iGz-seenl — hu ISSN -0UJ-O79V 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom