Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-07 / 132. szám
Ma: forduló a labdarugó NB ll-ben Ismét helycsere következik? Izgalmasan alakul a vég- Viajrá a két NB Il-es megyei együttesünk között. Immáron harmadszor következik olyan forduló, amelynek eredményei alapján helyet cserélhet a két gárda a 7—8. helyen. Most jobb gólkülönbséggel az egri piros-kékek állnak előbb, de ma a 2. helyen álló Szolnokkal játszanak! A gyöngyösi sárga-kékek viszont legalább az egy pont megszerzésének reményében látják vendégül a Debreceni Universitast. A papírforma szerint ismét helycsere lesz, de vajon a papírforma érvényesül-e? EGER SE A vezető edző tanulmányi vizsgái miatt Boldvai Gyula pályaedző irányításával készül hét közben a csapat, ö mondotta el a H. Papp SE elleni mérkőzésről kialakult szakosztályi véleményt. Ezek szerint az együttes vezetői a játékosok küzdőképességével elégedettek voltak, különösen a második félidei harcikedvvel. de szinte már bal- sorsszerűen kíséri a gárdát a gólínség. Ez ismét egy pontba került. Ennek ellenére az előző hetek kemény munkáját folytatva készültek a szolnoki vendégjátékra. Már Szolnokon olyap csapattal szereLnenek pálvara lépni, amelyik önbizalmat szerezve az utolsó fordulóban győztesen búcsúztatná a hazai közönséget a Hódmezővásárhely ellen. A játékoskeretben annyi változás történt, hogy Zágonyi felépült sérüléséből és utazik, míg Cseh húzódása miatt nem. Az utazók névsora, amelyből Bánkúti László állítja össze a kezdő tizenegyet: Baár, Erdős, Birincsik, Zsidai, Fegy- verneki, Veigli, Lányi, CsuháiI, Móricz, Ambrus, Fenyves, Zágonyi, Horváth 1., Jánosi, Szarvas. GYÖNGYÖSI SE Egy hete a bajnok Nyíregyházától tisztes vereséget szenvedett a GYSE, bár a 2—0 szerencsésebb helyzet- kihasználással akár 2—2-re alakulhatott volna. Ma a negyedik helyen álló DUSE érkezik a Mátraaljára. s mindössze két pont előnnyel. Pé- czely Szabolcs vezető edző nagyon bízik abban, hogy az utolsó hazai mérkőzésen csapata olyan eredménnyel rukkol ki. amellyel méltóképpen búcsúztathatják szurkolóikat az 1979/80-as bajnokságtól (A szezonzárót Ózdon játsszák majd.) A szakvezető már összeáll''‘otta együtteséi, ebben a következők kapnak helyet: Kor ács — Kelemen, Borsanyi. Ács, Nagy — VII- mann, Gombos, ■ Pörögi — Tóth F., Vágó, Szabó. Kispadosak : Schrüffel, Budai és a sérülésből való felépüléstől függően Párái vagy Kántor. Szombati sportműsor Kézilabda: Egri Finommechanika— DMVSC, NB II-es férfi mérkőzés. Eger. GMSZ pálya, 15.30. Megyei Bajnokság. férfiak: Sírok—Egri TK. Horváth, ’5. Zalka SE—Gyöngyösi SE. Denk. 16. Heves—Gyöngyössolymos. Galambos. 16.30 E. Finommechanika II.—Füzesabony, Balogh, 7. Dormánd—E. Forgácsoló. Várhegyi. 17. Hatvani VM—íiáspár SE. Váradi. 18. Nők: Heves— No vaj. Galambos. 14.30 Recsk— Besenyőtelek. Lázár, 15. Füzesabony—E. Közgazdasági. Váradi. 16. Hatvani Kinizsi—Sírok. Vá- racli. 17. Petőfibánya—Egri TK. Nemesik. 17. Gyöngyösi SE—ESE II. Orsi. 17. Röplabda: Megyei női bajnoki mérkőzés: Atkár—Gyöngyösi Főiskola, 18. Sakk: XXV. országos jubileumi Mátra Kupa. Vörösmarty turista ház. Tömegsport: Építők spartaki- ád.ia. Tardos. 9. KTSZÖV Kupa atlétikai egyéni és csapatverseny- Gyöngyös, városi sporttelep. 10. Labdarúgás: Gyöngyösi SE— Debreceni USE. NB Il-es mérkőzés. Gyöngyös, városi sporttelep. 16. Urbán. Megyei bajnokság (kezdési idő 18 óra) : Éger- csehi— H. Kinizsi, borsodi. jv. Pe: tőfibánya—Tárnáméra, Vincepap. Mátraderecske—Sirok, nógrádi jv. B es e n y őt elek—He v es. s z.i g et vá rv. Bélapátfalva—Recsk. Puhl. H. Gáspár SE—Apc. Patócs. Kompolt—Selyp. Boross. MÁV HAC—« Novai, szolnoki jv. Füzesabonyi járás: Feldebrő—Sarud, Füzesabony—Poroszló. ALLAS Keresem azt a pedagógust. aki gyer_ mekem iskolai felkészítésében segítségemre lenne. ..Lámpás” jeligére. az egri hirdetőbe. __ A utófényezést, alvázvédelmet rövid határidőre vállalok. Egerbakta, Varga. Középszintű kereskedelmi végzettség, gél és sok évi kereskedelmi gyakorlattal állást változtatnék Egerben. ,,Jó kollektíva” jei'gére az egri hirdetőbe. Kulcsmásolás azonnal, autóindító-, ajtó-. mindenfajta lakáskulcsok. gázön- gyújtótöltés. -javítás. Eger Dobó tér 1. Játékbolt mellett bent az udvarban. Nyitva 15,30—13 óra. lg- _____________ '' G épkocsihűtő. -fűtőtestjavítást, illetve tisztítását soron kívül vá'lalom. Esz- tári Antal. Eger. Rajner k. 42. Takarítást vállalok. ..Tisztaság” jeligére az egri hirdetőbe. _ INGATLAN APRÓHIRDETÉS Külön bejáratú .«szoba Egerben. IBUSZ útján 9 vállalatnak hosszabb időre ki- adó. Tel.: 16-384. Füzesabony. Kossuth út 14. s7. alatti 400 n.-öl telekkel régi családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni mindennap .16 óra után. Belvárosban magányos kis családi ház garázzsal azonnali beköltözhetőséggel eladó, esetleg elcserélhető. Érdeklődni 12-857 telefonon. Vennénk kb. 2—3'M) négyszögöle« beépíthető. vagv már beépített üdülőtelkei a Mátrában, ill. Bünkben. Válás**: ..Parasztba?” jeligére az egri hirdetőbe vagy a 16-133 teicfotmrénu ra kérjük.________ G yöngyösön, a Szövetkezei U. 4. sz. TIT. 1.3. a'art másfél szobás szövetkezeti lakás eladó. Megtekinthető a helyszínen 17 órától. Gyöngyösön 4 szo- ba-konvJortós ház beköltözhetően eladó-' Érdeklődni Gyón- - gyös, Nemecz J. u. 22. Gyöngyösön fiatal, gyermektelen házaspár külön bejáratú, bútorozott albérletet keres. fürd ősz ob »használattal. Levél. cím: Eger. Csákány u. 21. Kruppa. ______ N agy tál yán, Kossuth út 47. sz. alatti ház eladó. Éideklődni Makiár. Egri út 70. Hortobágyi.__________ E lcserélném ózdi 2 szoba-összkomfortos főbérleti lakásomat Egerbe hason- lóéct. i szobás is lehet. Érdeklődni levélben. vagy személyesen bármikor. Farkas Béla. Ózd. II. k. Lehel vezér út 9. b. 3 1. Egy -f* 2 fel seobas. OTP-Lakáe eladó készpénz + OTP- átvál’al ássál. Vallon u. 9. 9 28. ___________ 1 450 négyzetméter telekkel 2 szobás családi ház azonnal beköltözhetően el_ adó. • Füzesabony. Alkotmány út 22. Érdeklődni Eger. Cifrakapu út 138. III 14. Telefon: 15-242. Egerben 2 szoba- őssz komfortos szövetkezeti lakás tehermentesen eladó. Telefon: 14-309. Vámosgyörkön. Kossuth u. 89. alatt 250 öl telekkel ház eladó. Érdeklődni a helyszínein. Eladó 250 n.-öl telek.. alappal, lábazattal a stranddal szemben. Hatvanba« Érdeklődni. Hatvan. Bajesy-Zs. út 20. ________ V erpeléti halastónál saját telken épített hétvégi ház eladó. Érdeklődni ‘ Orosz. Eger. Hell Miksa út 2. (14—20 között.) Telefon; 17-415. FI cser élném 1 szobás. tanácsi lakásomat kél-, vagy ba- i-omszobásra. vagy g.vöngyöahaljáezj kis harr» meigegi'éréssé'. Érdeklődni Gyöngyös. Fórizs, Jókai u. 41. 17 óra utáa._____________ . tg* méteres alapterületű faház eladó. Érdeklődni Jász herém-. Kossuth u. 49. Csládi ház eladó. Két család részére is alkalmas. Éger, Bárány út-24. F.rdek- lődni 13 -órától 18 óráig-____ ' ~J N agy csé 1 ád i h ázrész; -eladó. Éger. Ar- nv ék szála út 149. Kertes csa’ádi ház eladó. Ke. ecsend, Koasui h út 1. 3-as sz. főútvonal, melleti. Érdeklődni lehet helyben és Dr. Meszá rosékrva I. KEVESEBB GOND, NAGYOBB HATÉKONYSÁG! HÁZTÁJI ÁLLATTARTÓKNAK OL'CSÓ ÉS FEHÉRJETAKARÉKOS TAKARMÁNYOZÁSI LEHETŐSÉGET KÍNÁL A BÁBOLNAI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT. .4 nyugatnémet HOECHST cég licence alapján gyártott Mutrafosz takarmánykiegészMők 1.5 kg-os, 3 kg-os és 25 kg-os csomagolásban május 1-től valamennyi szövetkezeti áruházban és boltban megrendelhetők, illetve megvásárolhatók. A NUTRAFOSZ-készitmények tartalmazzák mindazokat az ásványi anyagokat, nyomelemeket és vitaminokai — abban az összetételben és mennyiségben —, amelyekre ui állatoknak naponta szükségük van. NUTRAFOSZ 1. — a szarvasmarhák takarmányozásához: NUTRAFOSZ 2. — a sertések takarmányozásához; NUTRAFOSZ 3. — a baromfik takarmányozásához; ,4 NUTRAFOSZ-készitmények alkalmazása rendkívül egyszerű. Közvetlenül bekeverhetők a megdarált gazdasági takarmányba, ezáltal teljes értékű lápot állíthatunk elő. GYÁRTJA ÉS CSOMAGOLJA: Levélcím: A Mezőgazdasági Kombinat, Bábolna. 2843, NUTRAFOSZ-üzem. Telefon: Bábolna 1 298. Telex: 27-211, 226-555. hSAC, FORGALMAZZA: A § SKÁLÁÉ# Leveleim: SKÁLA-COOP Élelmiszer-háztartási főosztály, Budapest. Soroksári ut 16. 1095 Telefon: 142-404. Telex: 22-5989. Gyöngyöshalászon több szobás, kertes családi rtáz eladó. Érdeklődni . Gyöngyöshalász, Alkári U. 34 1.________________ p ályakezdő értelmiségi házaspár hosz- szabb időre összkomfortos lakreszt bérelne júniustól Egerben. ..Taní-tani” jeligére az egri hirdetőbe;_______________ F iatal házaspár egy gyermekkel augusz_ tustól Gyöngyösön hosszabb időre bérelne összkomfortos lakrészt, vagy másfél szobás lakást. ..Két év” jeligére az egri hirdetőbe._____ K étszobás, komfortos. kertes. • családi ház e adó. Eger, Sas út 44. sz.___________ K ettőszobás örökla_ kas, 56 m--es alap- területtel kp-ért eladó. Oláh Attila. Eger, Cifrakapu út 116. 15. Érdeklődni 17 órától.________ F élig kész vikend- ház a Zsóri-fürdő- nél eladó. Érdeklődni 3580. Len in vár os. Nógrádi S. út 5. IV/ 1. Kupihár János.__ E lcserélnénk gyöngyösi, Kossuth utcai 8 2. alatti (Császárék) egyszoba-étke- zőkon.yhás, főzőfül- kés, fürdőszobás, vi llanybo.il erős, elő_ kertes, udvaros tanácsi lakásomat kétszobás, összkomfortos gyöngyösire. Szanálás alatt állókkal is tárgyalunk. Érdeklődni a fenti címen. du. 15 órá- tól. ■Külön bejáratú bútorozott szoba fürdővel kiadó. Hatvan Csányi u. 31. m?-es. garázsos, lC81.-ben atadásra kerülő belvárosi tár_ .sasházi lakás eladó. Ajánlatokat készpénz-megjelöléssel' ..Bartakovics” jeligére az egri hirdetőbe kérem. . Lakáscsere. Egri. belvárosi másfél szo_ bás. modern tanácsi lakást cserélnék 2—3 szobás távolabbira is, déli városrészben. ..Megbeszéljük” jeligére ,az egri hirdetőbe. y ' • ••'"‘.y 1, Belvárosban magánházban levő. olcsó bérű. 2 s-zobás félkomfortos lakóso- • m at e l cser élném csebokszjári másfél szobásra. ..Nyugdíjasok” jeligére az e.grj hirdetőbe. Kétszoba-összkom- fortos szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Baranyi Imre. Gyöngyös. Mérges u. 6. IX 35. Érdeklődni 18 óra u*án. Füzesabony központjában II. emeleti, 61 négyzetméte rés 2 szoba-ossz k omf o rto s lakás eladó. egri. vagv andomaktályai hasonló lakásra cserélhető. ..Tavaszi e^ő” jeligére az egri . hirdetőbe. Mély fájd alom mai tudat j«k, hogy HIDY MIHÁLY üzletvezető 1980. június 6-án elhunyt. Temetése június 9-én 15 órakor a Hatvani-temetőben lesz. Gyászoló család Hungária Szálloda és Étterem Vállalat. Park Szálló igazgatósága Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk. nagyapánk. BESZNYÄK LÁSZLÓ temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalad Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapám, nagyapánk, dédnagyapánk. apósom, BÓTA JÓZSEF életének 80-ik évében, váratlanul elhunyt. Temetése június 9-cn 12 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család Két szoba-összkomfortos családi ház eladó. Eger.. Balázs I. u. 29 a. Érdeklődni ugyanott a délutáni órákban. Műhely vagy raktár céljára 30 négyzet- méter ' helyiség kiadó. Eger. Lenin út 181. ___________________ E ladó. 2 szoba-fürdő_ szobás. kisméretű csa'ádi ház. Szederkényi N. u. 13 b. Érdeklődni du. 15 órától._________ Kazincbarcikai 2.5 szobás, összkomfortos t«Lnácsi bérlakásom ugyanott bér- garázsom a törvényes költségek beszámítása mellett, kisebb- egrire cserélném. Telefon: Eger, 10-144. ________________ * M akiáron házhely eladó. Eger. Kallóinalom u. 84. Kovács. Kiadó összkomfortos Jakás. Eger, Kallómalom u. 84. I 4. Kovács. _____________ H adnagy úti lakótelepen eladó 2 szoba- összkomfortos szövetkezeti lakás kpért. Érdeklődni szombat délután és vasárnap. Eger. Hell Mik_ sa út 16. IV 2._ S zoba-konyhás ház kerttel eladó. Eger, Galagonyás út 26. összkomfort os lakás vállalatnak IBUSZ, on k eres ?.ü i l h os z - szabb időre kiadó. ..Éva” jeligére az egri hirdetőbe. * 3 Eger, Mlinkó út 3. sz. alatt kis családi ház eladó. (Várállo- má&nál.)______________ E gerben, az Alma- gyar-dombon. nagyobb földterület heémt hét őségi lehetőséggel eladó. ..Panorama 80.” jeligére az. egri hirdetőbe.__________ Ö sszkomfortos 300 n.-öle* kertes családi ház. gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni Feldebrő, Balcsy'-Zs. út 16. Sürgősen öreg lakást vennénk. Kp-ben. ..Belváros 02” je1 igére a7. egri hirdetőbe. Győri tanácsi, földszintes. 3 szobaösszkomfortost egri hasonlóra cserélek. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni Eger. Sas út 45. Szálúkon, patakparton, víztárolótól 500 m-re 900 négyzetméteres telek eladó. Éger. Menház út 2. Kormos. 3 szoba -f- étkezős. OTP-lakás eladó. Eger Kiskati da út 8. IIr 4. Megtekinthető naponta 17 óra ja tarn Galyatetői 140 négyszögöl építésre alkalmas telket. társasüdülő-építésre felajánlom. ..Építészek előnyben” jeligére az egri hirdetőbe. __ G yöngyösön, Bástya út. 5. sz. alatt családi ház 180 négyszögöl beépíthető telekkel eladó. Érdeklődni Gyöngyös. Bástya u. 1. ®z. alatt. Gyöngyösön 2 szobás öröklakás eladó kp + OTP. Érdeklődni egész nap. Gyöngyös. Kolozs- vári u. 9/8. fszt. 1. Eladó komfort nélküli családi ház. Érdeklődni G.vön- gyösoroszi, Kossuth út 122.________________ G yöngyös halászon. Virág u. 3. sz. alatti három és fél szobás komfortos. kertes családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszínen. 16 órától. _ Gyöngyösön, Ifjúság u. «6. m.. gázfűtéses, erkély es. kétszobás s zö v ettcez etj 1 ak&s eladó. Érdeklődni a hetlyszinen du. 17 órától. Hegedűs. Befejezés előtt álló három.szobás, al pesttel ős családi ház 300 n.-öl fiatal gyümölcsös kerttel sürgősen eladó. Hatvan-Külső. Gagarin út. Szilágyi. Érdeklődni lehet szombatonként egész nap. Irányár: 450 OOP. 3 szobás. garázsos lakást 2 szobásra cserélünk. fizetési kedvezménnyel. Ugyanott pince is eladó. Eger. Pos ráfi ők 246. _ _ Üres lakást bérelnék hosszabb időre. .. Kr i s z-t ián” j eligér e az egri hirdetóbp. Eladó 2 s/oba-ös^:- komfortos szövetkezeti lakás készpénz- + OTP-átválLaiás- s • 11. novemberi költözéssel. Érdeklődni lehet Eger. llell Miksa út 14. \T 3._ 3 szobás, garázsos, belvárosi lakásomat elcserélném egy Vörösmarty út környéki kertes házért. ..OTP” jeligére az egri hirdetőbe. ______ E lcserélném Miskolc, Kilián déli. első emeleti tanácsi, gáz. fűtéses. 2 szobás lakásomat egrire, többféle megoldás lehetséges. Jelige ..Minden megoldás érdekel 1980” jeligére az egri hirdetőbe kérem a válás?:okát. Belvárosban négyszáz négyzetméteres, ötszobás, kétlakásos házrész. elcserélhető háromszobás. giará- zsosért. második em e 1 éti g. Eger. te- lefon: 16-787. JÁRMŰ Kitűnő állapotban levő. most vizsgázott 110-es Skoda eladó. Eger. Csákány u. 37.- I; 1. Telefon: 16-657.__________ 1 20fl-as Lada, 60 ezer km-t futott, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni Eger, Bercsényi u. 13;____________________ U M rendszámú Trabant eladó. Hatvan. Wesselényi u. 34. Telefon: 12-04'.________ Z P Wartburg de Luxe. kifogástalan állapotban eladó. Gyöngyös. Gyön- gyöspatak u. 9. Jó állapotban levő k ev es et futott, Z N rendszámú, 3 éves Wartburg d-e Luxe eladó. Érdeklődni Gyöngyös. Virág u. 35. __________~ I V írsz. 601-es Trabant eladó. Érdeklődni szombat. vasárnap egész nap. Eger. Olasz út 35. V11/22.___._________; Ü j Simson Schwalbe eladó. Eger Vörös- tüzér út 66. Tel.: 16-084._____________ E ladó 350-es Izs- motor, oldalkooeival. vizsga előtt. külön is. Bogács. Arany J. u. 1P._________________ Eladó UR-es s 100- as Skoda személy- gépkocsi. Karanyicz László. Andomak- tálya, Rákóczi út 344. út 18 Teiefoa; 16- 648. 18 óimtól» Moszkvics 412-ee. júliusban lejáró műszakival alkatrészként is, eladó. Erényi, Mezőnyárád, Lenin út 39. _________ S ürgősen eladó karambolos 1200-as Lada szgk. érvényéé műszaki vizsgával. 1982-ig. Érdeklődni telefon 12-571 (Eger) 17— 19 óráig.__ 6 0l-es Trabant Combi bontott állapotban alkatrészként eladó. Érdeklődni Tárnáméra, László u. 39.. szombat, va- sámap 15 órától. Megkímélt állapotban CS-es Skoda 10WI eladó. Eger, Rózsa K. 23.___________ 6 éves Zsiguli 1200- as vizsgázott, sürgősen eladó. Megtekinthető Gyöngyös, Torony ház IV/3.. du. 17 órától._____________ Volkswagen 1300-as kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni levélben 9670. Gyön- gyös. Pf. .lhiUE írsz. 1983-ig vizsgázott. garázsban tartott 1200-as Zsiguli eladó. Eger. C ií ra kapu út 110- 1/5- 858HK Fiat eladó. Eger, KaLlómaiom 3. fszt. 1. Érdeklődni 16-tól Barta. IO rendszámú S 100-as Skoda gépkocsi eladó ParadóiJu- ta. Széchenyi út 24. ■•«•••••••*»••••**•■•*** VEGYES UL írsz. fehér ^eá- tfí' ■güli Combi jó álla- 4 Használt faanyag eladó, érdeklődni 8- tói 11 -ig. szómba*, vasárnap egész nap- Eger janicsár út 21. Eger, Brémai út 38. szám alatt 1 db 60 literes hűtőszekrény és 1 magyar lábas gáztűzhely palackkal eladó. Megkím élt, jó á Ha pot ban levő. Nl>k ablakos, mély gyermekkocsi meg. kíméli a I la poéban eladó. Eget. Szov- j ethadeeeeg út 4á/a. sz. ______ . Sanyo sztereo: Akai monó. kazettás rádióm agnó. feeteh. kárpitozott székek, hétvégi hazakba. Fiat 127-ee atakjumu- látar. gumi harangok e!_ adók. Eger;' Bnrtia- kovjpe» 32. I 2 I csór ép Kger, Almapotban eladó. Eger. KH^ntemdngrjwnya- j«íW — jihai^tói Vak Bottyán út 3, Érdeklődni bármely időben. 1200-as Lada, ZE rendszámmal. igényesnek eladó. Udvari Sándor, Sírok, Lenin út 64. _________ 8 50-es Fiat jó állapotban sürgősen eladó. Érdeklődni Eger. Vállon u. 17. fszt. 2.. du. 18—21-ig. ötéves S 100-as Skoda sürgősen eladó. Érdeklődni Panád- sasvár Kossuth út 1._______ Lada 1300-as .személygépkocsi. 3 év es, fehér, eladó. Bala- torn. Sport u. 10. * IX 5% o;l a S H»'*-as. ZC rendszámú. eladó. Erdőtelek. Fő út 96 5. Nagy János. 850-es Fiat szgk. jó állapotban eladó, érvényes műszakival. Éideklődni Gyöngyös. Wach ott Sándor u. 4. ________ J ó állapotban levő Trabant eladó. Ka- rácsond. Vasút u~. 66. Átírható Trabant Combi Special extrákkal, építkezés miatt eladó. Kápol- na. Petőfi 28. /.A Lada 1200-as gépkocsi eladó. Érdeklődni 16 órától. Eger. Rózsás-dűlő út 15 A. Eladó egy ZK-s Polski Fiat 126 P. típusú személygépkocsi. M eet ekin#the_ tő Recsk. Ércbányatelep 24. Mohiár.__ / M tea/.. Icorálipüro« 1500-as P. Fiat. friss műszakival eladó. Érdeklődni teleíon: 17-811. esti orákbaui. IE Wartbm'g de Luxe. vizsgáztatva e! adó. É r dekkídn i Recsk. Kossuth u. 179.. mind anmap 18 órától. ____________ 5 00-as Fiat, újstzeni állapotban eladó. Eger. Rákóczi út 60. IX 28. 1500-aa PoMÍU e.s T- 6-4» 2 evsrs . sülSÓMn f é»-. olcoági eittóo L*er. Árnyék- ;>iaLa liő. 2&o em'-e* MZ mo- torkerékítóir eladó. Eger. I «pan úi 110. Érdekibdni 17 óra után. Zápor o® sec aJkat- /•txSí'kóni . ÉrdokiCÄi i Egei. Zalka Máté út 80. IX 28. szombat, vasárnap. UE rendszámú Zsiguli Combi megki- méíé áúaootÍDar. eladó. Eger. Úttörő száUátáera. halottak- napi virágozta tá sva — kérve fajtaj egy zé _ kémét. Salgótarján, Pf. 118.___________ S ztereo lemezjééeeó és külföldi magnószalagok eladók. Érdeklődni hétköznap 17 óráig a 1J-JW«-** egri telefonon. . Szdlőtelepftésher be_ ton ősz lop és huzal eladó. Eger. Bérc út 24. 500-as új szalagfűrész gép eladó. Érdeklődni Andorsxak- tálya. Rákóczi u- 295. Eszenyi. Üj állapotban 6 hónapos paa*kettes«&zo- ló gép eladó. Érdeklődni 14-058-as egri teAefonoin. 2 hu napos btlcah or- jú eladó. Beaenyőte- lefik. vöröshadsereg U. 52.____________ M ondain, King, óriás postagalambok eladók. Aldebrő. Rózsa F. út 11._______v N agy képernyős televízió. olaj bojler, kaikukkos óra eladó. Eger. Berzsenyi út 5. sz. (Kanada)_________ K ttvaszköfykök elő_ j eg y ez hető k. győz les tény észpártói. Eger, Albert út ,5. fszt. 1. Antik könyvespolc, subiód és egy fésülködőasztal eladó- Érdeklődni Eger, Go- rové L. út 14. Előnevelt csirke kapható, kemderma- gos. sárga es barnp a legjobb fajtákbói. Éger. Rákóczi út 15 N agy m emv y iségú szemes kukorica eladó. 3408 Mezőkövesd. Kölcsey Ferenc út 20. Üzemképes 16 köb méteres betonkeverő gép egyfázisú motorral eladó. Érdeklődni Török Szilárd. Tarnaszentmiklós Pélyi u. 2. sz. Műanyag redőny ké sz i i ifre. sza k sz erű feLs/erelése 1 év ga- ra.noiava.1 hozzáértő kisiparosnál. Több- féle színben és kivitelben dolgozom. Mik-o György kis_ iparos. 3200 Gyöngyös. Hunyadi u. 9. Tel.: 11-104. Régi helyen dohány- ajándék-bizsu boltoméi megnyitottam* Nagy választékkal várom kedves vásárlóimat. Eger. Dobo U. 19. N yitva jé-XS« - ig. mindenha^. ’