Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-18 / 244. szám

lfisszca

az Értelemhez

_

ARCOK A HEVESI KISEGÍTÖISKOLÁBÓL

0. Félix másodikos, bátor fellépésű. közvetlen clgán.y- gyerek. Szülei rajta kívül még két testvér neveléséről gondoskodnak A fiú kíváncsi. érdeklődő típus, észjárása is gyorsnak tűnik. Igaz. a matematikával hadilábon áll ám az aggálvoskodókat igv nvugtatja meg:

— Majd megtanulom a következő években...

Távolabbi jövőjére is gondol. hiszen azzal rukkol ki. hogy oá Ivat választott:

— Mindenképpen lakatos akarok lenni!

— Miért épp ez a szakma tetszik?

Magabiztosan világosít fel.

— Édesapámtól hallottam, hogy ez a legkönnyebb, s ráadásul jól is fizet.

N. Zoltán ötödikes, az egyik közel fekvő községből jár be naponta. Az utazgatást megszokta, s egyáltalán nem tartja tehernek, ő jól eligazodik a számok birodalmában. számára a szép- és a helyesírás jelent komoly buktatót.

Fiatalabb, de szintén túlkoros társánál sokkal határozatlanabb. holnapjait sem tervezi. Ezzel kapcsolatos érdeklődésünkre így válaszol:

— Valahogy csak lesz, dolgozni kell, ha meg akarok

élni.

A két diák a hevesi kisegítő általános iskola tanulója. Az első pillanatokban olyannak tűnnek mint bármelyik tizenéves, ez azonban csak látszat. Terhes örökséget hoztak magukkal, s ezt nevelőiknek kell fokozatosan felszámolniuk.

Képezhetők

Darázs lllésné igazgatóhelyettes így mutatja be az itteni fiúkat és lányokat.

— Valamennyien kis mértékben sérültek, de formálhatók. Szakmai berkekben debil iseknek hívják őket. Kollégáimmal együtt azért kedveljük mindannyiukat, mert nem tehetnek arról, hogy ilyen szegényes útra- valóval érkeztek. A szellemi visszamaradásnak számos oka van. Keletkezhet nemcsak szülési rendellenességből. hanem káros környezeti hatásokból is. A nyolcvanöt fiatal háromnegyed része cigányszármazású. A szülők egy része még nem gondoskodik kellőképp róluk, azaz nem kapják meg azt az anyagi, azt az erkölcsi támogatóst. amire pedig feltétlenül szükségük lenne.

Kovács Éva gyógypedagógus arról beszél, hogy miként jönnek ide — ilyen volt Félix és Zoli is — a kis elsősök.

— Nem ismerik a legalapvetőbb tisztálkodási előírásokat sem. Ezért a leglényegesebb tennivaló az. hogy kialakítsuk bennük a mosakodás igényét. Túlkoro- sak lévén, otthon minden rosszat megjegyeznek. Meghökkentő. de néha még a legifjabbak Is cigarettáznak. Tiltással, állandó ellenőrzéssel. meggyőző érvekkel hadakozunk ez ellen. Nem lehetünk türelmetlenek, mert erős beidegzéseket kell kiiktatnunk. s ez bizony nem mehet máról holnapra. A rendhez és a fegyelemhez sincs érzékük, ezért olyan módszereket alkalmazunk, amelyek számolnak a valóságos helyzettel.

Nagy Istvánná tanítónő arra utal. hogy mindez a tennivalóknak csak egy töredéke.

— Célunk az, hogy behozassuk velük a lemaradást, azaz visszavezessük őket az Értelemhez. El kell érnünk — s ez az egészben a szép és a felemelő —. hogy felnőttként megtalálják helyüket az életben. Kötelességünk arról gondoskodni, hogy ne váljanak csökkent értékű emberekké, akiknek csak a sors árnyékos oldala jut osztályrészül. Itt legkésőbb tizenhat esztendős korukig elsajátítják az általános iskola első hat osztályának anyagát. Utána elvégezhetik a hetediket és a nyolcadikat, s szakmát is szerezhetnek. Annak örülünk, hogy az utóbbi időben néhányan éltek is ezzel a lehetőséggel. A rajt után — az intézmény tizenegy éve létezik — erre aligha volt példa.

kel. Ez az adat önmagában is jelzi, hogy mekkora feladat vár rájuk.

— Egy osztályba általában nyolc-tizenkét tanuló jut. Ez a kis létszám lehetővé teszi azt. hogy mindenkivel egyénileg is törődjünk. Addig semmiképp sem haladhatunk tovább amíg valamennyien el nem sajátították. meg nem értették az új ismereteket. A merevségét száműzzük az órákról, nálunk az oldottabb formák a divatosak. Túlzás nélkül állíthatjuk: főszerep jut a legkorszerűbb .szemlél tetöesz- közöknek. Szerencsére ezekben nincs is hiány.

Töretlen hittel

Nem minden tanító és tanár vállalja ezt a cseppet sem könnyű megbízatást. Az itt tevékenykedők zöme azonban gyökeret vert, M nem pályázik máshová.

— Aki idejön, vagy megszokja a körülményeket, vagy megszökik. Majd mindenki az előbbi megoldást választja. S ez nem véletlen. A megbízatás nehézsége ugyanis hatványozza erőinket Elénk kerülnek a riadt tekintetű, rendetlen. elhanyagolt külsejű, igénytelen, szellemileg kissé érzéketlen apróságok. Hát lehet ilyenkor visszalépni, megtorpanni? Tekintetük segítségért sóvárog, ösztönösen és olyan sokat remélnek tőlünk. S ilyen hálásak, ha érzik a szeretetet, a törődést. Nincs más megoldás, mint hittel munkálkodni, s a kudarcok után újra meg újra kezdeni, s akkor tanítványaink ciak előbbre haladnak az Értelemig vezető úton.

Pécsi István

Űi

könyvek

a

polcokon

Évről évre új kiadványokkal gazdagodik a gyöngyösi városi-járási Vachot Sándor központi könyvtár. Az idén mintegy négyezer új kötetet vásároltak. Képünkön Holló Zsuzsanna könyvtáros a legújabb szerzeményeket helyezi el a könyvespolcon. *

(Fotó: Szabó Sándor)

Szentirmai Zoltán kiállításáról

Szentirmai Zoltán szobrász plasztikái október végéig láthatók a városi tanács aulájában.

Két gondolat foglalkoztatja a nézőt a tárlat anyagát tanulmányozva. A művésznek központi élménye — az itt kiállított alkotásokból ez a következtetés vonható le — a művészettörténet és a véres áldozatokkal terhes história, a tanult történelem. Vannak bizonyára más indíttatású művei is. de itt és most ezen a tárlaton, ez a meghatározó: számunkra a művész a gótikát álmodja vissza, a reneszánszt, emlékezik a prédikátorokra, akiket hitük miatt gályarabságra hurcoltak el. Megjelenik nála a szárnyas Niké is, hogy fémbe vetített lobogá- sával érzékeltesse azt a mámort. amit a győzelem, akár mint ékes istennő is kelthet az emberben. Az érzelmi túlcsordulás, amely ilyen alkotásokra ösztönöz, az olvasás és a tanulmány, amely ilyen indításra halmozódik fel, legalábbis szokatlan olyan művésznél, aki viszonylag súlyosabb anyaggal, a fémmel és a kővel foglalkozik.

A másik gondolatunk: a

forma. Hogy egy kőből készült képeslap — vegyük inkább üzenetnek — olyan felirattal. miszerint gyermek küldi: „erről a szikláról ugrottam a tengerbe!” kedves ötlet, de felér-e formailag és a mögötte. — mármint az alkotási kényszer és élmény mögött — munkálkodó szándék szintjéig? Vagy: a gályák. kőből, bronzból, ólomból adhatnak-e tengeri élményt? Az asszociációk hol és meddig kószálhatnak, ha a szörnyű és súlyos sors mellé oda akarom képzelni a tengert, a veszélyt, a nyomorúságot, a vizet, a gálya valódiságát? Alkalmas-e a

kő, az ólom így, ilyén formában annak érzékeltetésére, hogy a hajók ezt a névsort cipelték végig sok-sok kínlódó esztendőn át? Nem túl sok-e az áttétel, a gondolat. az érzelem és az anyag között? Vagy: a gótikát — talán megszokásból — a könnyed, szinte repülni vágyó oszlopok együttesének, csúcsívek rémek harmóniájaként fogjuk fel. a kőnek, mint anyagnak csaknem him. nikusan magasba törő mutatJ ványaként. De fémben?

Maga a kiállítás egységes,' csak ezeket a merészebb, szokatlanabb formai és tartalmi összefüggéseket kérdőjelezzük meg. s talán csak azért, mert a központi kérdés. a nagy-nagy élmény, a mozdító erő a művész életében olyasvalami, ami így, közvetlenül nem szokta az alkotást létrehozni.

(farkas)

Okos szülőként

A pedagógusok arról sem feledkezhetnek meg, hogy az apók és anyák zömének — a helytelen gazdálkodás, beosztás miatt — olykor filléres gondjaik adódnak, s így nem jut pénz tankönyvekre és tanszerekre, s az egyéb felszerelésekre.

— Szeptemberben huszonhatezer forintot áldoztunk erre a célra. Az már hagyomány. hogy megvesszük az iskolaköpenyeket, s az uzsonnára szánt tejet is ingyen adjuk. Sajnos szükség van erre, mert a kicsik legtöbbször nagyon éhesek. Nekünk mindenképpen pótolnunk kell azt, amit mások nem tettek meg értük. Ez az alap. enél- kül kárba veszne minden későbbi fáradozásunk.

Tizenhárom nevelő foglalkozik a nyolcvanöt gyerekESZPERANTISTÁK A BERVÁBAN

Barátok a világ minden táján

Ojabb oktatási év kezdődött az egri Finomszerelvény gyár eszperantó csoportjánál. Tavaly szép eredményeket értek el: tizen tették le az alapfokú vizsgát és ők az idén továbbfolytatják tanulmányaikat a haladó tanfolyamon. Most 25 kezdő jelentkezett. aiknek egy része nem tudta vállalni a hetenkénti rendszeres elfoglaltságot. de levelező módon bekapcsolódott az oktatásba. A csoport létszáma az újonnan

£1,Nwwsm

197». október 18., csütörtök

jelentkezettekkel együtt félszáz fölé emelkedett. Ez a lelkes társaság nagy munkát végez; rendszeresen foglalkozásokat tartanak, sikeresen vesznek részt különböző bel- és külföldi találkozókon. bekapcsolódnak a gyár kulturális életébe. Faliújságjukon tájékoztatják a dolgozókat az eszperantómozgalom helyzetéről. kiállításokat rendeznek külföldi levelezésük anyagából, a gyár hangoshíradójában és az üzemi lapban hírt adnak munkájukról. Külföldön is közismertté vált már a csoport neve, a szélrózsa minden irányában kiépültek nemzetközi kapcsolataik.

37.

— Hiszen itt maradhatna. Ellehetne. Minálunk ellehetne akármeddig is...

András csak sóhajtott.

— Magam is arra gondoltam. .. de látja, haza akar...

Csak álldogáltak határozatlanul. Aranka se szólt többet, ő már megmondta a magáét. Talán igaza van — gondolta András —, hiszen, ki tudja, melyik veszély a nagyobb? Az ellenség híre, bizony... Ámbár ez a kettő ... Végre az asszony megkérdezte :

— Keressek petrenceru- dat?

— Hát talán... nem is tudom.

— Mert a mienk, ugye, kint maradt a gépnél.

— Kell vagy két rúd kifeszíteni — szólalt meg erre újra Aranka, mint aki csak folytatja a magyarázatot. — Valami, akármilyen ág. Aztán kötél vagy még inkább zsák. Egy nagy zsákot talán lehetne varrni. Arra aztán szalmát... nagyon kényelmes lesz.

Hogy az ördögbe tud min- • dent? S hogy jár az agya! De hát el lehet-e egy ilyen hordággyal jutni a Tiszáig? És ki fogja vinni? És még ha elérnék is... átjutni?

A két asszony kiment. Keresik a petrencerudat.

Hogy közelebb legyen hozzá, letérdelt megint Aranka

ágya elé, s kezébe vette a kezét. így kezdett el megint beszélni vele.

— Aranka.

— András. — Ujjai megrebbentek a tenyerében.

— Nem tudom, hogy lesz-e még időnk, módunk. Ha sikerül, és te valahogy eljutsz Pestre... én akkor is. Nekem harcolnom kell... ameddig harcolni lehet. És minden lehetséges.

— Tudom.

Látta rajta, hogy még mondani akar valamit. Gondolkodik. Megvárta.

— Mindent tudok András. Október óta, amióta veled találkoztam, azóta én mindent tudok, mindent megértek.

Még valamin törte a fejét, még valamit akart mondani.

— És boldog vagyok.

András félt, hogy férfi létére elsírja magát. Megcsókolta a kezét. S csak tartotta ajkát Aranka gyenge, fáradt ujjain.

— Igen. boldog vagyok András. Azt hiszem, hogy mi most olyan boldogok vagyunk, amilyen boldog csak lehet az ember. Ennél boldogabb úgysem lehet.

— Aranka. Arankám.

Mást ő nem tudott mondani.

Felállt. Egyszerre minden aggály, bénultság kioldódott belőle.

Meg sem lehet érteni. Vajon miért éppen nekem van

ilyen csodálatos asszonyom.

Talán kellene még valamit mondani. Talán azt, hogy azért még minden jóra fordulhat. De ezek a szavak most már olyannyira feleslegesek.

Mikor kiment a konyhába. egy petrencerúd már ott volt. Egy fél petrencerúd. Hm, hát ennek nincs párja?

A bába meg a két kislány elmerülten szorgoskodott. Erős zsineggel varrtak rá egy zsákot a petrencerúdra.

A nagy zsák egyik féloldalával éppen el is készültek, mire az asszony meghozta a másik rudat. Nem a párja volt az elsőnek, egy kicsit rövidebb és vastagabb volt. Mindegy. Szótlanul letette, s fordult vissza szalmáért. Nem mondta, hogy szalmáért megy, de András most úgy értette a mozdulatait, mint régóta együtt dolgozó emberek szó nélkül is tudják a másik szándékát.

Nagy öl szalmát hozott. Mikor a zsák másik oldalát is rávarrták a másik rúdra, akkor ő fogta és szépen rárendezte a szalmát a zsákra.

— Ide figyelj, kislányom. — Rá tette a kezét a kicsi Aranka fejére. — Te maradsz itthon, vigyázol a házra. Hogy ne félj, hát 'eloldod a kutyát.

A kislány bólintott. Sírásra állt a szája, lehajtotta a fejét, de gyorsan vlsszagufiolt, és kezdte összeszedni a zsákvarró tűt meg a zsineget.

András visszament a szóbába. de ott se talált magának tennivalót, csak tiblá- bolt. Fogta a puskát, felvette, letette. Hogy is vigye a puskát? Ha kézbe viszi, akkor akadályozza a cipeles- ben. Ha vállon, akkor meg lecsúszik. Csak háton viheti. De ha háton viszi, nagyon nehéz lesz elővenni, ha szükség lesz rá. Pedig lehet.

Az asszony, ugye eljön vele, meg a lánya. Ez a hagyatkozás a kisebbik lánynak. ez kétségtelenül azt jelenti. De bírják-e cipelni? S elfogadhatja-e tőlük még ezt is? Majdnem azt gondolta: „ezt az áldozatot”, de erre már elszégyellte magát. Ez a család immár nem idegen. Ezek mihozzánk tartoznak. Bár az is lehet, hogy fogalmuk sincs semmiről. Csak annyit tudnak, hogy háború, hogy szülő asszony, hogy menekülés... Lehet. hogy elegendő is ennyit tudni a világról ?

Megfogta az asszony karját.

— Kedves... még a nevét

sem tudom.

Az asszony, most először, fáradtan elmosolyodott. De nem szólt. Talán nem tartotta fontosnak a nevét.

— Hátha egyszer... ha majd mindenen túl leszünk. .. meg akarjuk majd magukat keresni.

— Ó, aki akar — mondta az asszony —, az idetalál.

Hiszen igaza van. gondolta András, és eszébe jutotta mohalepte zsindely a kiskapun, meg a nagy repedések a tomácoszlopokban. Ide lehet találni.

Egy kopott levéltárcája volt, háborút járt. Elővette. Volt benne egy fénykép kettőjükről. Őszirózsás fénykép volt, a fején volt az őszirózsás sapka. Aranka két nagy hajfonattal.

Odaadta ezt a fényképét.

De hiszen csak egy van belőle..,

(Folytat juk.J