Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
Munkásmozgalmunk múzeuma Beszélgetés Esti Bélával, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum főigazgatójával A munkásosztály és a munkásmozgalom történelmi szerepének megfelelően, a szocialista országok kiemelkedően fontos feladatuknak tekintik a munkásmozgalomtörténet muzeális emlékanyagának felkutatását, ösz- szegyűjtését. gondos megőrzését. tudományos feldolgozását és kiállításokon való bemutatását. A forradalmi munkáshagyományok feltárásának, ápolásának és terjesztésének nagy szerepe van a helyes történelemszemlélet kialakításában, és különösen az ifjúság szocialista nevelésében. A legtöbb szocialista országban a központi forradalmi múzeumok és a regionális múzeumok foglalkoznak a munkásmozgalom történetével. Néhány országban speciális munkásmozgalomtörténeti vagy párttörténeti múzeumok létesültek, amelyek tevékenységét ugyancsak a regionális, helytörténeti múzeumok egészítik ki. Vannak ezenkívül kiemelkedő munkásmozgalmi személyek, vagy események emlékének ápolására létesített emlékmúzeumok. Ezek egy része teljes múzeumi feladatkört ellátó, valóban múzeumnak minősülő intézmény, más részük csupán kiállítási tevékenységet folytat. — Mi a helyzet nálunk, Magyarországon? Milyen az intézményi struktúra hazánkban? — Magyarországon először az 1919. évi Tanácsköztársaság idején hoztak intézkedést a munkásmozgalmi emlékek múzeumi gyűjtésére. A Forradalmi Kormányzótanács rendeletére létrehozták a Kommunista Proletár Múzeumot, amelyet azonban az 1919. augusztusában ' hatalomra került ellenforradalom megszüntetett. A Proletár Múzeum gyűjteményének túlnyomó része megsemmisült, csak néhány darabját sikerült felkutatnunk és megszereznünk, ezek a mai munkásmozgalmi gyűjtemény legféltettebb kincsei közé tartoznak. A felszabadulás után az 1948-ban megalakult Munkásmozgalmi Intézet kezdte meg a munkásmozgalom muzeális emlékeinek módszeres gyűjtését és kiállítások rendezését. 1957-ben a múzeumi alosztály kivált az intézetből és Legújabbkori Történeti Múzeum néven önálló, országos, állami múzeummá alakult, amelynek a Magyar Nemzeti Múzeum is átadta új- és legújabb kori gyűjteménye egy részét, történelmi fotóarchívuma gazdag anyagát. 1966-ban az intézmény elnevezése és feladatköre ismét módosult. Ez idő óta mint Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum működik. 1974-ben foglalta el végleges helyét, a Budavári Palota újjáépült A) épületét, ahol lehetőség nyílt az eddigieknél teljesebb múzeumi tevékenység kifejlesztésére. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum feladata a magyarországi munkásosztály és munkásmozgalom történetével összefüggő muzeális jellegű emlékek kutatása, gyűjtése, megőrzése, gondozása, tudományos feldolgozása, kiállításokon való bemutatása. a tudomány és a közművelődés számára való széles körű hasznosítása. — A Munkásmozgalmi Múzeum a nagy, központi intézmény, amely a hazai osztály- és mozgalomtörténet országos jelentőségű vonásait domboríthatja csak ki. Milyen lehetőségek vannak a helytörténeti vonatkozások bemutatására? — Még Budapestnél maradva, megjegyzem, hogy a Hadtörténeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum is jelentős munkásmozgalmi anyaggal rendelkezik. Sőt, Csepelen Gyártörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum működik és Óbuda, Rákospalota Pesterzsébet és Kispest is otthont ad munkás- mozgalmi vonatkozású hely- történeti gyűjteményeknek. Vidéken is a nagy munkásmozgalmi központokban található bemutatásra érdemes anyag. Így Salgótarjánban, Tatabányán, a szombathelyi Forradalmi Múzeumban és Brennbergbányán is látható munkásmozgalom-történet', állandó kiállítás. Néhány megyei központi állandó kiállítás, például a győri — szintén gazdag gyűjteményt mutat be. A megyei múzeumok mellett más emlékmúzeumok és emlékházak is ismertetik mozgalmunk múltjának egyes eseményeit. így például a karancsberényi vadászház a Nógrádi partizáncsoport egykori harcálláspontja, a rumi Fürst Sándor Emlékmúzeum. a mátészalkai Zalka Máté-kiállítás és más állandó és időszaki kiállítások. — Van tehát lehetősége a munkásmozgalom múzeumi megismerésének? Véleménye szerint a politikaiideológiai oktatás, a propaganda él-e a kedvező alkalommal? — Múzeumunk nagy számban fogad iskolai és üzemi csoportokat. Rendszeres látogatóink a Politikai Főiskola és a marxizmus—leni- nizmus esti egyetemek hallgatói. Ám a pártoktatás, a politikai oktatás szélesebb körei, a marxizmus—leni- nizmus középiskolák és az egyetemi-főiskolai tanszékek még távolról sem aknázzák ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a Munkásmozgalmi Múzeum kínál a munkásmozgalom történetének tanulmányozásához. Igaz, a múzeumi kiállítás a maga eszközeivel, tárgyi emlékekkel, dokumentumokkal nem képes a történelmi folyamat olyan teljes és árnyalt ismertetésére, az elméleti kérdések olyan elemző tárgyalására, mint egy írásmű. Ám az eredeti történelmi relikviák bemutatásával, a történelmi események „tárgyi bizonyítékainak” testközelbe hozásával. a kor levegőjének érzékeltetésével a kiállítás olyan mély, érzelmileg is maradandó benyomást tud kelteni, amellyel az ismeretterjesztés más műfaja alig versenyezhet. A régebbi, nagyrészt fotókópiákból és hosszadalmas magyarázó szövegekből álló új- és legújabb kori, munkásmozgalom-történeti alkalmi kiállítások nem tudták ezt a hatást elérni és hozzájárultak ahhoz, hogy az emberekben bizonyos előítélet alakuljon ki az ilyen tárlatokkal szemben; emiatt a munkásmozgalom-történeti kiállítást sokan nem tekintették igazi múzeumi kiállításnak. — Hogyan emlékezik meg a múzeum a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulójáról? — Az évforduló tiszteletére március elején megnyílt tárlatok — a plakát-, a pénz- és a bélyegkiállítás, valamint a multivíziós műsor az állandó kiállítással együtt adnak teljes képet a Tanácsköztársaság nagy értékű, gazdag muzeális emlékanyagáról. A Magyar Tanácsköztársaság történetének múzeális emlékei közül kiemelkednek a korabeli plakátművészet felülmúlhatatlan alkotásai. Ezek közül néhány mű először látható kiállításon, miként azok a hatalmas pan- nók is, amelyek 1919. május 1-én az Országház téren felállított „Munka Házát” díszítették. (Az 1919-es párt- kongresszus alkalmából ezeket a pannókat az Országház dekorálására használták; így maradtak meg annak raktárában, csodálatos módon átvészelve az ellenforradalmi időket és a második világháború viharát.) Soksok tárgyi emléke, dokumentuma látható a Tanács- köztársaság gazdasági, politikai, szociális és kulturális intézkedéseinek, a külső és a belső ellenséggel vívott élethalálküzdelmének. A Tanácsköztársaság muzeális emlékei az első emeleti kiállítási területnek több mint egynegyedét töltik be. A tanácsköztársasági emlékek között különösen becsesek a magas művészi szinvonalú, rendkívül agitatív, mozgósító erejű plakátok, Bíró Mihály, Berény Róbert, Pór Bertalan, Uitz Béla, Vértes Marcell és más művészek alkotásai, amelyek mindmáig a magyar politikai plakátgrafika csúcsát jelentik. A most megnyíló tárlat minden korábbinál nagyobb, teljesebb együttesét mutatja be ezeknek a plakátoknak. A Tanácsköztársaság pénzeit és pénzügyi intézkedéseit bemutató tárlat jól érzékelteti ezeket a nehézségeket, egyben azokat a heroikus erőfeszítéseket és a helyi forradalmi szervek kezdeményezőkészségét, találékonyságát, amellyel ezeken a nehézségeken megpróbáltak úrrá lenni. A nemzetközi és a hazai forradalmi tradíciók a Tanácsköztársaság eszmevilágában egységet alkottak. Jellegzetes megnyilvánulása volt ennek a Tanácsköztársaság bélyegkiadása. A világon először itt kerültek kiadásra Marx Károlyt és Engels Frigyest ábrázoló bélyegek, de ekkor adtak ki hazánkban először bélyeget Petőfi, Dózsa és Martinovics arcképével is. A Magyar Posta Bélyegmúzeumának kiállítása a Tanácsköztársaság bélyegkiadásának teljes anyagát bemutatja, a bélyegpályázatra beküldött rajzokat, a díjnyertes bélyegtervek grafikáit, a fázisnyomatokat, kibocsátott sorozatokat, nagy értékű filaté- liai ritkaságnak minősülő különleges példányokat. Különleges élményt nyújt, a kiállításokat mintegy keretbe foglalja az Interpress és a Munkásmozgalmi Múzeum által összeállított multivíziós műsor. Kilenc mezőben jelennek meg a művészileg megkomponált képsorok, felvillantva a Tanács- köztársaság előzményeit, 133 napjának történetét, eszméinek továbbélését az ellenforradalmi rendszerrel szemben vívott harcokban, beteljesülését a felszabadult, szocialista Magyarországon. Az interjút készítette: Dérer Miklós Éljen a proletárdiktatúra! Kun Béla és Bokányi Dezső beszél március 23~án az Országház téren tartott több százezres népgyűlésen Március 22-i utcakép. Az előző napok nyomdászsztrájkja miatt az újság nélkül maradt főváros lakói az Est-lapok kiadóhivatala előtt a kifüggesztett hirdetőtáblákról tájékozódnak az eseményekről. n városparancsnokságon semmit se lehetett megtudni. Még azt se, ami mindenki kérdése volt: mi van Kun Bélával? Mi van a szovjet házzal? Vértes igazolványokat állított ki, amiket aláíratott és lepecsé- teltetett a városparancsnokkal, aztán revolvereket hozott és szétosztotta. — Hát fogja már — szólt rá Vértes türelmetlenül Bá- tira, aki mióta Kecskemétről i visszajött, nem viselt fegyvert magánál. Vértes és Báti a városparancsnokságról a Duna-part felé igyekeztek, mert onnan hangzottak a lövések. Sűrű, visszhangzó puskaropogás, s közbe gránát s egy-egy ágyúlövés. Kalap nélkül, lihegve, Sarkadi jött velük szembe. Báti pár nap előtt találkozott vele, és akkor az agitációs plakátokat, azoknak az ízléstelenségét csúfolta. Most sápadt volt és fegyvert kért. — A József telefonközpontot megszállották a fehérek. — Miféle fehérek? — A Ludovika Akadémia növendékei. Az Engels-ka- szárnya és az óbudai matrózok a fehérekkel tartanak. Vad fegyverropogás. Közel a Duna-parthoz, ahova kiértek, embertömeg rohant rémülten szembe velük. A Dunán karcsú, fehér monitor állt, onnan lőttek és lőttek. A tömeg menekült, de közben ordítoztak: Most, most megkapják a vörösök. — Nem tudom, egy vagy több monitor volt-e, csak azt láttam, hogy üdvözlésükre kendőt lobogtatva rohantak a Duna-partra — beszélte Sarkadi, és szemében egyetlen mozdulatlan könny égett — királyt és fehérgárdát éltettek! Hallottam! Fegyvert akart Sarkadi, honnan kaphatna fegyvert. — Meg kell próbálni, lemenni a szovjet házba — szólt Vértes Bátipak, *> Sinhó Ervin: Optimisták (Részlet a regényből) T eherautón, zsúfolódva fegyveres munkások és vöröskatonák robogtak el mellettük. — A József-központhoz — kiáltottak vissza — ott tart a harc. — Fegyvert — csikorgatta fogát Sarkadi. Vértes a szovjet ház felé indult, s Báti a zsebébe nyúlt és odaadta a revolverét Sar- kadinak, aki kezében a revolverrel mindjárt Vértes^ után rohant. Bátit, mikor egyszerre megint fegyver nélkül érezte magát, valami nagy, örömteli nyugalom szállta meg. De még abban a pillanatban felrémiett előtte: te nem akarsz ölni — de másnak adtad a fegyvert. Körülötte a tömeg gyűrűzött, mely az előbb a vörösök vesztén ujjongva rikoltozott a Duna-parton. Bátin egyenruha, gyűlésekről, előadásokról Pesten különben is sokan ismerik, s ezek itt mind ellenségek, már érzik a vérszagot a levegőben, a vérszag tartja őket így együtt, mámorosán és rikácsolva, türelmetlenül tüzelik egymást. Miért nem mondja meg most ennek a jóruhás csőcseléknek, — mért nem sikoltja a fülükbe, hogy ölni nem szabad, hogy a gyűlölet és emberkéz ontotta embervér már bűzhödtté teszi a föld levegőjét, magatokhoz, magatokhoz legyeték végre irga- . lommal, elég már! Kihevült, kaján arcok, s ropognak, ropognak a fegyverek. De mit keres itt? A Jóasef-közponlban ott vannak, benn fehérek, kívül vörösök, lőnek egymásra, ott freccsen, folyik a vér. Nem itt állni, hanem ott, oda kellene menni a sikoltással, hogy elég, hogy nem szabad. A vörösök között, mint a munkások is, akik az előbb az autóról intettek neki, sokan ismerik. A vörösök. A vörösök eldobják a fegyvert, maradnak úgy, mint ő, meztelen kézzel, s a sikoltással, hogy nem szabad — erre kirohantak a fehérek és mészárolni kezdik azokat, akik az én szavamra dobták el a fegyvert és akkor — akkor én kapom fel a fegyvert, melyet én dobattam el, és lövöldözök a gyilkosra. Ez nem gondolat, nem okoskodás volt. Látta a Jó- zsef-központ ablakait csillogni a napban, ott volt, mindezt látta, tette — csak mikor körülnézett, s letörölte a homlokát, látta, hogy tán egy perce sincs még, hogy Vértes elindult, mert ott látta a sarkon Sarkadival, s Báti most már sietett utánuk, a szovjet házba. A monitorról a szovjet házat vették célba a fehérek. A tető egy részét meg két lakószobát szétromboltak. Üresen állt a szovjet ház, a népbiztosok családjai is elhagyták az ostromolt épületet. A jóruhás csőcselék, mely a szovjet ház körül leselkedett, még habozott. Vértes a városparancsnokságra ment, hogy. a szovjet ház védelmére őrséget szerezzen, míg Báti Sarkadival együtt az utcáról hozott be rongyos embereket, öregeket és fiatalokat, asszonyokat és lányokat, mert az utcán nemcsak ellenség, hanem — rongyosok is álltak. A Le- nin-fiúk őrszobájából fegyverezték fel őket, és Sarkadi a Duna-partra ment ki velük, hogy tűz alá vegyék a dunai monitort. Mikorra Vértes visszajött, már a rongyosok egész kordona vette körül a szovjet házat: akiknek nem jutott fegyver, azok csak úgy álltak, s Báti karabéllyal a vállán, derékszíján kézigránáttal állt köztük a szovjet ház előtt. Báti azóta az éjszaka óta, hogy Vértes a hitről beszélt neki, nem mondott el semmit Vértesnek arról, hogy milyen messze került Vértes hitétől. Igaz, az volt az érzése, hogy Vértes keresztüllát rajta, keresztül ezen a hirtelen elhallgatásán, s tán meg is veti. Mikor Báti kiment a frontra, s elköszönt Vértestől, Vértes, aki fontosabbnak tartotta volna, hogy Pesten maradjon az agitáció miatt, azt mondta Bátinak búcsúzóul: Tudja, hogy a frontra menés is lehet a dezertálásnak egyik módja? I gen, Vértes volt az, aki ezt a szót a fejébe ültette. Vajon tudta-e Vértes, hogy mi történt Bátiban ezen a napon — mennyi minden addig, míg megint karabéllyal a vállán, át nem vette a szovjet ház parancsnokságát? Hogyha nem tudta, akkor miért lett volna az, hogy a városparancsnokságról jövet, mögötte a magával hozott Lenin-fiúkkal, s a kordonon túl leselkedő emberek tömegével — amint megpillantotta Bátit, kinyújtotta feléje mind a két karját, és szó nélkül, a két kezével kétszer megsimogatta Báti arcát? Bátinak hideg futott végig a hátán — Ő maga is ebben a pillanatban eszmélt csak rá, hogy mit tesz. — Stratégiailag tán nem fontos a szovjet ház — mondta a következő percben már tárgyilagosan Vértes —, de nemzetiszínű zászló a szovjet házon: ez az ellenforradalom számára felbecsülhetetlen szimbólumot képviselne. A monitorok nemhiába vették célba éppen a szovjet házat. Ez volt a jeladás. — Volt — mondta már Vértes, mert a monitorok egyelőre eltűntek a Sarkadi- ék tüzelése, s főleg az ágyúk elől, melyeket a budai hegyekre katonák és ifjúmunkások állították fel. — A fehérek számítása az volt, hogy a támadás a szovjet ház ellen — általános felkelést vált ki. Azt hitték, hogy már itt az ideje. A két kaszárnyában azonban a tiszteket elfogták, s a legénység megint mellettünk van. Csak a József-központ előtt tart még a harc. Tisztek és háromszáz kadét tartja az épületet. Mi van Lányival? Lányi csak késő este buk-, kant fel. Szemüveg nélkül, bekötött fejjel. Akkor már a vöröskatonák visszafoglalták a József telefonközpontot. De tizenhét vöröskatonát öltek meg a ludovikások, mielőtt megadták volna magukat. Lányit, aki a Vörös Üjság számára az elesettek névsorát hozza, körülállják a hallban. A tizenhét név közt Báti ott látja Sárosi Pali nevét is. A z ellenforradalom azonban le volt verve. ___ ....
