Népújság, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
„Megtermett az ország kenyere" — így a hivatalos jelentés. „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma..." — így tanultuk annak idején a fohászt, mi, idősebbjei e hivatalos jelentés társadalmának, akkor éreztük, ma tudjuk is már, hogy csakugyan kellett a fohász. Ha kenyér van, minden van. Lesz még szőlő, lágy kenyérrel: lesz még boldogság és jómód, a régi népi mondás szerint. Megette a kenyere javát. Elment kenyeret keresni. Más kenyerén él. Kenyéririgység. Vajas kenyér, zsíros kenyér, lekváros kenyér. Kenyéren és vizen. Jézus, a biblia szerint öt kenyérrel lakatta jól nagyszámú híveit. Tehette. Akkor még a csodák járták és öt kenyérrel megetetni ezreket is akár, nem jelentett megoldhatatlan feladatot egy isten fiának. Manapság már leáldoztak a csodák, s az ember fiának keményen meg kellett, és meg kell dolgoznia a mindennapi kenyeréért! A csodák helyét a tudomány, az isten fia szerepét az ag- ronómus, a kombájnos, a biokémikus és társaik vették át Mert ha az isten fia nem is, de a tudomány az differenciálódott. Ma már a csodákhoz sem lenne elegendő egyetlen csodatevő szakember. De a kenyér az kenyér maradt. Misztikum és szimbólum és vaskos realitás is egyben. Mi, mai negyvenesek, ötvenesek, jobbára a kenyér misztériumában nőttünk fel. Nemcsak egyházi értelemben, ahol és amely tanítása szerint a kenyér egyben Krisztus teste is. (Közbevetőleg : az Amazonasz menti indiánok ezért tartották emberevőknek a fehéreket, akik a katolicizmus fegyverét is felhasz- ; nálták a „civilizálásra”.. Mert „ették” a Krisztus testét). De a mindennapi élet realitásában is. A kenyér mítoszában nőttünk fel, mert a boltban árult, vagy anyánk, nagyanyánk dagasztotta, sütötte kenyér önmaga valósá- ; gában frissen, vagy harmadnaposan az éhség legolcsóbb (?) legyűrését, a test fenntartását, a munkaképesség biz- ; tosítását: az életet jelentette. Nem feledem soha azt a kis öreg, néhány arasznyi aszott emberkét, valahol gyermekkorom és egy kazánház mélyén. Ott lábatlankodtam körülötte és irigyeltem ki szájából a kenyérfalatot, amelyet olyan jóízűen bicská- ; zott ebédre, mintha pulykasült lett volna ... — Az bizony ez. Pulyka. De ha akarom, meg sertés. Sülve. Jó vastagon, szép fehér zsíros erekkel, kifagyva. Mert a kenyér az minden lehet. A hús az nem lehet kenyér, de a kenyér lehet hús is. Aki mindennap képtelenségből hízott libát eszik, az megundorodja és éhen hal. De a kenyeret nem lehet megunni — magyarázta nagy komolyan, és úgy nyújtott át egy falatka katonát, mintha a legfinomabb libasültjéből mesne ki egy darabkát a : számomra. Én úgy is éreztem akkor azt a falatnyi kenyérkét, mintha a legfinomabb sült lenne. Ritka, ha szükségeltetik, hogy én vágjam fel a veknit. Jószerint nem is veszünk egész kenyeret, felet csak, vagy negyedet, ránk száradna otthon amúgyis. Amióta egy évezreden át éhező nép mdstani fiait, lányait fogyókúrára kellett fogni, nincs oly nagy ázsiója a kenyérnek. Mert van. Csak ne lenne, vagy kevés lenne, uram ég, mi lenne! Visszatérve: néha mégis előfordul, hogy nekiveselkedem, és ... a késsel keresztet vetek a kenyér lapos felére, mielőtt felszelném. Észre sem veszem, csak mozdul a kéz, s az ősi rítus szabályai szerint végzi a dolgát. Az ősi rítus szerint, amelynek lényege, hogy szentté avassa, azaz mindenek felettivé, mindenki által kötelezendőn tisztelni valóvá a kenyeret. Vallási misztikummal és az élet mindennapos realitásával együtt. Kenyérre én rá nem lépnék, el nem hajítanám. Cipeltem már zsebemben, titkon haza, hogy úgy kerüljön a száraz kenyérdarab hova is máshová, mint a szemétbe. De nem általam eldobottan! — Tudod mit vacsoráztunk? Nem fogod elhinni. Zsíros kenyeret. Paprikával, meg paradicsommal. Felséges ' volt — lelkesedik ismerősöm és henceg is egyben. Hogy is ne. hiszen már megengedheti magának, hogy zsíros kenyeret vacsorázzék, megy már olyan jól nekik, hogy ehetnének bármi mást is. Így hát egy évben egyszer zsíros kenyér a vacsora. A hencegés persze erőltetett, mert leplezni akar inkább. A zsíros kenyér ugyan az újdonság revelációjával hatott, de mégis csak: zsíros kenyér az. Kuriózum lehet, amivel hencegni képes az ember, de valójában szégyelleni való lenne, hogy csak zsíros kenyér... Zsíros és kenyér. Mint az öregék gyerekkorában, kolduskosztjuk idején... Koldus és királyfi. Mark Twain bűbájos regényének hőse. A kenyér is az. Nem regényhős, de az emberiség történetének koldusa és királyfija. Kinek hol, és kinek mi? Kérdezzük meg a világ sok százmilliónyi éhezőjét, mi a kenyér a számukra? És a kérdést felteendőn nem is kell Bangladeshbe, vagy a Szahel-övezet országaiba utaznunk. Megkérdezhetjük Európa jó néhány országának állampolgárát: királyfi-e, vagy koldusgyerek-e a kenyér a számára? Ülök az árokparton, bámulom a kombájnt. Ügy vagyok ezzel a betakarítógéppel, mint a repülőgéppel, a rádióval, a televízióval: ismerem működésének elvét, tudomásul veszem létét, csak nem értem. Ott legbelül, nem a gépen, magamon belül nem értem, ott nem fogom fel működésének titkát. A kombájnét most. Ahogy térül- fordul és önti magából az aranysárga, majdhogy barna szemeket, akaratlanul is keresni kezdem hasában a kaszásokat. Mint a gályában az evezős gályarabokat. Amitől a gálya halad, amitől a kombájn arat. A gép zakatol, for- ; dúl, rajta az egyetlen ember, a kombájnos. — Eszik-e sok kenyeret? — Húst inkább. Az adja az erőt. Egy kis kenyeret azért eszem hozzá, hogy el ne csapja a gyomrom a hús leve — törli meg izzadó homlokát és mászik is vissza a vezetőfülkébe, nem csodálkozva és nem méltatlankodva azon, hogy egy ember csak ott ül az árokparton, bámulja, hogyan dolgozik a másik és még oktalan kérdéseket is feltesz a számára Ellenkezőleg, lenéz rám és nemcsak képletesen. Ennek a tengernyi búzának, ennek a búzatengernek ő a győzhetetlen Nelsona. Rajta és általa lesz a lábon álló növényből pergő, acélos búza. Nélküle nincs kenyér. A kombájnosnak a kenyér a kenyere. Nélküle csak megtermett volna, de betakarítatlan lett volna az ország kenyere. Mindennapi kenyerünket ím ez évben is megadta az ember fia. Duna barnás vize friss fodrozással fogadja tört tükrébe a Steindl Imre rajzasztalán fogant neogótikus, eklektikus palota, a magyar Parlament, jó nevén az Országház díszes épületét E hullámok most látják először, hiszen szakadatlanul tovább, sddródnak és újak jönnek. Az ember ihletés elfogódottsággal mégis azt érzi: a történelem öröklátó hömpöly- gése csattog és árad a parti köveknél, a tornyos ház lábánál. A méretek országosan egyedülállók. Hossza 268, szélessége 118, magassága a felső rakpart járdájától a kupola tetejéig 96 méter. Tíz belső udvara, huszonhét kapuja, huszonkilenc lépcsősora van, 691 termet és szobát, 250 irodát fogad magába. A díszlépcső-csarnokban különösen feltűnik nyolc darab hat méter magas, egyenként négy-négy tonna súlyú, különleges vörösbarna svéd gránitoszlop. A csúcsán, három méter átmérőjű vörös csillag. Mégsem a külsőségek azok, amelyek megfogják a gondolkodó embert, ha belép a Házba és a folyosón szembetalálkozik a hétköznapi tennivalója ügyében siető országgyűlési elnökkel, Apró Antallal, az Elnöki Tanács elnökével, Lo- sonczi Pállal, vagy Lázár Györggyel, a kormány elnökével. Az ő hivatalaik, apparátusaik működnek a Parlamentben, s itt dolgoznak még a miniszterelnök-helyettesek, Aczél György, Borbán- di János, Marjai József, Szekér Gyűld. Kivétel csak Huszár István, aki a Tervhivatal elnöke is, székhelye az Országos Tervhivatalban van. A GYALOGOS GRÓF SZOBRA A Ház történelmi drámája, igazi énje megragadó. Csaknem nyolcvan éve ereszkedett alá a Várhegy magasságából, az Úri utcából a lapályos, embersűrűségű Duna-partra, a Kossuth Lajosról elnevezett térre a magyar parlam’ent. De Rákóczi, Kossuth, Károlyi Mihály szobrainak társaságában éppen csak három évtizede vörös igazán a feldúsult élet szimbólumaként a nemzet zászlajának pirosa, azóta tisztán fehér az igazság fehérje, s azóta zöld valóban a nép értelmes jövőjétől a remény színe. 1926. egyik nyári estéjén Faragó Kálmán borsodnádas- di munkás, aki hasztalanul keresett kenyeret, országos vándorútja során idekeveredett a Duna partjára. így beszél erről idős korában egy őt faggató néprajzkutatónak: — A Duna-parton sétáltam, amikor bealkonyodott. Gondoltam, megkeresem a Duna fenekét. Megszólított egy ember. Ugye maga facér? Van-e szállása? Ha nincs, jöjjön velem. El is vitt a Parlament melletti térre, ahol a nagy lónak a szobra állt, ott aludtam a lónak a hasában, mert ismeretlen barátom ott adott szállást. Andrássynak, az iszonyatország grófjának lovasszobra már nincs a helyén. Helyette — vagy ellene inkább — egy gyalogos gróf szobra áll — Károlyi Mihályé —, aki akaratát, célját tekintve sem volt már úr, aki sokadmagával a század első felében azért cselekedett, hogy az egyszerű bölcsőjű embereké legyen az ország, azoké, akik többségben vannak, akik fenntartják a nemzetet, akik igazságosak és akiknek lör- ténelmi jövőjük van. az alkotmányosságról KÜLÖNBÖZŐ MÓDON Az Országház rangos napja kétségkívül az, amikor össze, ül az országgyűlés. Ilyenkor tűzik ki az- épületre a legnagyobb lobogót. Az országgyűlés a legmagasabb rangú állami intézményünk: a Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi, népképviseleti szerve, az egyedüli törvényalkotó, a legfőbb állami, politikai ellenőrző szerv — a nép alkotmányának őre. Megkérdeztem egy parlamenti köztisztviselőt, a hétköznapokon benn dolgozó körülbelül négyszáz ember egyikét, mit mondana, ha csak néhány szóval kellene jellemeznie a Házban folyó hétköznapi hivatali, kormányzati munkát. — Jó és igazságos törvényeket alkot az országgyűlés. A hétköznapi munka dolga elérni, hogy áz országban ezek a jó és igazságos törvények uralkodjanak, hogy maradéktalanul érvényesüljön az alkotmányosság. Ebben a válaszban van némi filozófia, van némi jogtudomány, államelméleti nézőpont. Jeszenszki Gábor, a fiatal építőmunkás, a Nyírség egyik országgyűlési képviselője más- közelítéssel, személyesebb megjelenítéssel beszél arról a történelmi valóságról, amely szerint az ország Háza ma egyet jelent a nép, a teljes nemzet Házával, amely szerint az alkotmány többé nem diszmagyaros .fikció, hanem élő és érvényesülő jelenvalóság’ — A legfontosabb jogokat mondhatom magaménak és velem együtt az ország minden állampolgára. Élni tudok és munkám van. Azok a családok tudják ezt igazán átérezni, amelyeknek tagjai az ország korábbi történetében háborúban és békében mindig csak közkatonák voltak, először haltak meg és először vesztették el a kenyerüket. Élet. és munka nélkül mit ér az ember? Semminek, feleslegesnek tarthatja magát, és minden más joga, vagy állítólagos joga csak hazugságra épülhet. — Régen azt mondták volna rám, hogy kőműves vagyok, aki varjúból főzi a levesét. Most építőmunkás vagyok. A legnagyobb emberi jog, az élethez és a munkához való jog az én nyelvemre lefordítva azt jelenti, hogy házakat építek. Ezekről mi döntünk és ezeket a házakat mi rendezzük be. Hol jól, hol rosszul. De a hiba és a felelősség is a mienk. Erre is azt mondom: erre is jogunk van, ez is a mi jogunk! NEM KÍMÉLVE A KORMÁNYZATI MUNKÁT Egy házban — a Parlamentben — székel az ország- gyűlés, és tartja üléseit a Minisztertanács. Az egyik a leg. főbb államigazgatási szerv. Mi a viszonyuk egymáshoz? Van-e valami közük egymás munkájához? Mindkét intézmény ülésterme a fő emeleten, egy szinten van, de az államélet lépcsőjén a magasabb, ia legmagasabb fokon az országgyűlés áll. Ez elvileg azonnal áttekinthető, ha valaki elolvassa az alkotmány sorait: az országgyűlés megvitatja és jóváhagyja a kormány programját, teljesítéséről beszámoltatja a miniszterelnököt, részterületeiről a miniszte. reket, meghatározza a kormányzás követendő irányvonalát. Meghatározza a nép- gazdasági tervet, megállapítja az állami költségvetést és jóváhagyja végrehajtását. Nemzetközi szerződéseket erősít meg. Megválasztja a Népköztársaság Elnöki Tanácsát, a Minisztertanácsot, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a legfelsőbb ügyészt, minisztériumokat létesít vagy szüntet meg Az országgyűlés ellenőrzi az alkotmány megtartását, megsemmisíti az állami szerveknek alkotmányba ütköző, vagy a társadalom érdekeit sértő rendelkezését. Es a gyakorlatban? Igen sok érvényesülési formája van. Most tekintsünk csak az egyikre. Az élet valóságát állandóan vizsgáló, az élet sűrűjében élő és dolgozó képviselő, aki maga is munkás, termelőszövetkezeti tag, orvos, jogász, vagy tanár, a tapasztalatait összegyűjtve szólásra emelkedik a parlamenti ülésen. Ne gondolja senki, hogy ott hájjal kene- getik egymást és a kormányzatot a képviselők. Olvassunk csak bele a legutóbbi ülésszak jegyzőkönyvébe! Szabó Imre, Heves megye: — Jelentős gondot okoz a Tisza-mente térségében a belvíz. Az elmúlt két év rendkívül csapadékos időjárása jelentős károkat okozott ezen a területen az őszi vetésekben: az érintett 21 ezer hektár szántóterület mintegy ötven százalékát öntötte el a ' belvíz. Ennek tudható be egyebek között, hogy 1977-ben a növénytermesztésből származó árbevétel 33 millió forinttal volt kevesebb az előző évinél. Ezért fordulok ezúttal is az illetékes minisztériumhoz, hogy a probléma megoldásához a népgazdasági lehetőségeket figyelembe- véve. még az ötödik ötéves tervben nyújtsanak támogatást. Cservenka Ferencné, Pest megye: — Jó néhányszor tapasztalható, hogy fontos, a népgazdaság egészére is hatást gyakorló döntések végrehajtása, minisztériumi egyeztetések, újabb és újabb vizsgálatok címén elhúzódik. Az egyik tárca észrevételétől a másikig olykor sok hónap telik el. Hatékonyabb ügyintézést kell megkövetelni a vezetőktől minden szinten! Klaukó Mátyás, Békés megye: — Fordítson a Miniszter- tanács még nagyobb gondot az országgyűlési vitákban elhangzott javaslatok megvalósítására. Egyes javaslatok figyelembevételénél és kérdések megoldásában szubjektivizmus tapasztalható. Tollár József, Zala megyei — Annyi az irányító hatóság, annyifelé tartozik egy szakágazat, annyifele oszlanak meg a döntési hatáskörök, hogy ha mindén főhatóság egyet akarna, akkor sem lehetne megfelelő összhangot teremteni. Sajnos, az esetek többségében az érdekeltségek is más-más irányba hatnak. SZIGORÚ HATÁROZAT Az országgyűlési tanácskozást követő minisztertanácsi ülés minden esetben kormányhatározatot fogad el a képviselői javaslatok, észrevételek megvizsgálására, intézésére a javaslatok lényegének és a felelős miniszter nevének megjelölésével. Erről a határozatról a sajtó is tudomást szerez. Nagyon fontos országgyűlési intézmények az úgynevezett bizottságok. Tíz hivatalos bizottsága van a parlamentnek, átfogják az élet teljes területét. Erős jogaik vannak: beszámoltathatják a minisztereket is. A bizottsági üléseken —, amelyeken a világon egyedül nálunk vehetnek részt és tudósíthatnak szabadon az újságírók —-,. mondom, e bizottsági üléseken még hevesebb, szenvedélyesebb a vita. mint a némileg ünnepélyesebb nagy ülésszakokon. Itt emberek szemtől szembe, tények tényekkel ütközve vitáznak arról: hogyan lehetne jobban, eredményesebben, hatékonyabban dolgozni az ország javára. Egyetlen dologban nincs vita: hogy az ország javára kell cselekedni. S az or. szágon, mindenki hazánk népét 'érti már. Valahogy így, a szó szerény- ségével egy aprócska tükröt mutatva,. valahogy így él az Országház, így lüktet a magyar állami élet szíve. A köznapi munkához közJ napi lehetőségek állnak rendelkezésre: postahivatal, fodrász, fénymásoló műhelyek. Csak az irodák szűkösek, hiszen a Házat annak idején csak reprezentációra és nem munkára építették. Maga a tervező Steindl Imre sem gondolt arra, hogy az ország háza egyben a munka háza is lesz. Soltész István
