Népújság, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-11 / 161. szám
Mennyit ér egy pere? Elképzelhetetlen, hogy egyszer kiszámítsuk: mennyit ér az esztergályos, az igazgató, a takarítónő, a művezető, a számlázó, az anyagmozgató, a főmérnök és a váltókezelő egy-egy perce a munkahelyén? Hogy az alatt az egyetlen perc alatt mennyi értéket állít elő, mennyi érték előállítását segíti, szervezi, felügyeli? Badar ötlet? Ha csak azt mondjuk meg a munkásnak, hogy a gyárban a munkaidő kihasználása csupán nyolcvan-nyolc- vanöt százalékos, emiatt évente csak nálunk tízmilliók vesznek el, aligha rendül meg bele. Fájjon a feje emiatt a főnököknek. Azért fizetik őket. De ha már a személyre szabják a percet és annak forintra átváltható értékét, mindjárt találva érzi magát. A felelősség súlya őt is megérinti. Hol is tartunk most a ter- melés szervezésében Gyöngyösön? Ezt a súlyos kérdést pontosan megválaszolni anélkül, hogy a fontos meg- , állapítások sorából semmi se maradjon ki, aligha lehet. Mégis vállaljuk a kezdeményezést, mert jó alapokra építhetünk: a városi pártbizottság vizsgálati megállapításaira. Idézzük : — A hatékonyság javításában elért eredményekkel nem lehetünk elégedettek, mert üzemeink között indokolatlan különbségek tapasztalhatók. Ez a tény arra utal, hogy a vezetési-szervezési színvonal nem egyenletes. Ugyanakkor ez a körülmény a szervezési munka tartalékait is bizonyítja. Az összegezés húsz üzem tevékenységére épül. Aligha lehet tehát felületes. Az átfogó jellegű fogalmazásból hangsúlyosnak minősíthető a következő is: — A jövedelmezőség 1976- ban visszaesett, majd a következő évben ismét növekedett. A költségszint csökkent a gépipari, viszont emelkedett az élelmiszer- és könnyűipari üzemekben. A termelés és az értékesítés negyedévi és havi ütemtelen- sége a vállalatok pénzügyi egyensúlyát is befolyásolja. Még egy beszédes számot emeljünk ki a jelentésből: a városban működő üzemeknél összesen tizenhat személy foglalkozik üzem- és munka- szervezéssel. Ha csak arra gondolunk, hogy a vizsgálat nem terjedt ki minden vállalatra, szövetkezetre, hanem közülük csak húszra, mindjárt megfelelő hangsúlyt kap a szervezők létszáma. Vagyis: kevesen vannak. Egyre többet beszélünk arról, hogy a termelés mennyisége, hatékonysága nem csak az esztergapadoknál dolgozókon múlik. Olyan nézet is ismert, hogy a munkásnak egyetlen érdeke van: minél többet teljesíteni, mert csak így tudja a nagyobb jövedelmet elérni. Ha akadozik a termelés, nem a munkásoknál kell az okot keresni. A szervezés. Mondják ki a szót, olyan hangsúllyal és annyira csak magában, ami szinte egy sor felkiáltójelet tételez fel. Könnyű lenne a szervezést is csak az üzem falai közé szorítva értelmezni. VDe hát nemcsak anyagellátás van, hanem üzemek közötti együttműködés is, azonkívül alkatrészek 'is gyakran kellenek és még a szállítás gyorsaságán is sok múlik. Gazdasági életünk annyi szállal kapcsolódik össze, hogy szinte megszámlálhatatlan. És még nem is említettük eddig a határainkon túlra is érvényes együttműködési megállapodásainkat. amelyek elég erősek ahhoz, hogy akár az Izzó termelésének is jelentős tényezői legyenek. A szervezési munka is any- nyi ágat jelent, aminek kiépítése, működtetése, fenntartása, pontossága és fegyelmezettsége rá sem terhelhető egy vagy két emberre. És mennyire értékeljük ezt a munkát? Amikor egy-egy ember minősítése a feladat, vajon ott találjuk-e azt a fokmérőt, aminek a neve csupán eny- nyi: szervezési tevékenysége? Legyen az művezető, szállítási előadó, főmérnök, vagy bárki, akinek joga és kötelessége az intézkedés. Ha pedig ez a tevékenység nem kerül mérlegre, akkor mellőzése az értékét is jelzi. Vagy csak ott van a baj, hogy a szemléletünk jobban megragad a tegnapi beidegződöttségnél, semmint kellene? Vigasztaljuk magunkat azzal, hogy igennel felelünk a kérdésié. Praktikusak vagyunk. Mindig az izgat bennünket, hogy most mi van. Pedig hogyan is fogalmazta meg a tennivalónkat a múlt század neves közgazdásza? — Messzi jövendővel komolyan vess össze jelenkort! Ugye, tetszenek tudni, hogy ezt a neves közgazdászt Kölcseynek hívták? És hogy az idéV.et Huszt című verséből való? Gondoljuk végig: messzi jövendővel kell ösz- szevetnünk a pillanatnyi helyzetünket, ha azt akarjuk, hogy amit ma tervezünk, ne legyen már a megvalósításának a pillanatában túlhaladott, korszerűtlen, elavult. Ez pedig nem megy úgy, hogy az üzemben rámutatunk erre, vagy arra a „rendkívül jó képességű” emberre és azt mondjuk neki: — Miután te már bebizonyítottad, milyen jól tudod szervezni a brigád munkáját, mostantól kezdve ez a munka az egész üzemre vonatkoztatva vár rád. Ugyanis ma még csak szinte minden második szervezőnek van meg a megfelelő képesítése. De az is megtörténik, hogy az egyéb teendőinek ellátása meggátolja abban, hogy fő feladatát hajtsa végre. Mennyire veszik komolyan ezekben az üzemekben a* szervezést? A választ megtaláljuk a városi pártbizottság megállapításában: — Van néhány gazdasági egység, ahol a vezető a túlzott önbecsülése vagy a hiányos felkészültsége, illetve az ottani politikai vezetők hozzáértésének hiányosságai miatt nem kéri ki a üzem- és Hídépítési program I Dunán és a Tiszán A következő években hét új hidat adnak át a Dunán és a Tiszán. A forgalom feltételeinek javítására nagyszabású híd- fejlesztési program kezdődött. Eszerint a dunaföldvári hidat felújítják, kiszélesítik, Baján pedig 1980-ban kétszer egysávos modern híd építése kezdődik. Budapest felett és alatt a fővárost átölelő autópálya hídjait a következő évtizedben alakítják ki. Részben a meglevő budapesti hidak tehermentesítését szolgálja majd a leendő gabcsikovó—nagymarosi vi- zierőmű-rendszer kiépítése kapcsán megépítendő .korszerű közúti híd is. Közel a Du- na-kanyarhoz, Tahitótfalúnál előreláthatóan még e hónapban megindulhat a forgalom az új Kis-Duna hídon. A Tiszának a Dunához képest kevésbé mostoha a híd- helyzete. itt átlag 80—40 kilométerre követik egymást. Mégis, a forgalom növekedése, az úthálózat fejlesztése újabbak építését sürgeti. Ennek megfelelően megkezdő, dött ' a kétszer egysávos csongrádi közúti híd pilléreinek alapozása. A, tervek szerint 1980-ban adják majd át a forgalomnak. Szegeden épül már az ország második leghosszabb, 700 méteres hídja, (a leghosszabb az Ar- pád-híd, 927 méter) az úgynevezett szaki Tisza-híd. munkaszervezési kérdésekben az illetékesek véleményét. Súlyos fogalmazás, amelynek görcsöt okozó hatása egy pillanat alatt fel sem mérhető. De szinte magától bukik elő a kérdés azonnal: mi lesz az ilyen vezetőkkel? Ha túlzott az önbizalma, ha nem megfelelő a felkészültsége, mikor derült ez ki? És ha valamikor kiderült, meddig kell még arra várni, hogy neki is az értésére adják? Vagy: ha már szemtől szembe közölték vele, mennyi ideig tart a türelmi idő, amíg a változásra várakozhatunk, várakozni emberségünk törvénye? Várható-e az ilyen embertől, hogy valaha is képes lesz az alapkövetelménynek megfelelni : messze jövendővel tud-e majd összevetni valaha Is jelenkort? A kérdések drámaiak, óriási feszültséget hordoznak magukban, a bennük rejlő túlnyomás szinte elriasztja a vizsgáló elmét. Milyen könnyű lenne azt mondani: el velük! Jöjjenek helyükbe mások, akik alkalmasak rá, hogy vezető beosztásban dolgozzanak. Hány ilyen alkalmas személyt tudunk „leakasztani a szögről”? Mert annyiból áll az egész, hogy odanyúljunk a tartalékjainkhoz. Tartalékok? Ej-ej, hosszú az útja ennek a káderutánpótlásnak Ha arra törekedtünk volna, hogy megnyugtassuk magunkat akkor olyan részeket idézhettünk volna, amelyek így kezdődnek : elértük már ... eljutottunk oda... a többség alkalmas arra ... megfeleltünk annak ... és így tovább. Mert ez is igaz, méghozzá így igaz. Ezek a tények — tények. De a fejlődést csak azok a megállapítások szolgálhatják, amelyek a még előttünk álló feladatokat fogalmazzák meg. Sokszor elmondtuk, most is megemlítjük a közismert tényt: mi kis ország vagyunk. Ebből viszont az következik, hogy csak akkor tudunk lépést tartani a nagyvilág fejlődésével, ha szinte hibátlanul dolgozunk. Mi nem engedhetjük meg magunknak a rossz munkát, a hiányos tervezést, a laza szervezést, az akadozó együttműködést. Nincs rá pénzünk. Az a nagyon puritán mód, ahogy a városi pártbizottság a húsz gyöngyösi üzemben szerzett tapasztalatok alapján felmérte a tényeket és megállapította a tennivalókat, egyedül csak ez méltó önmagunkhoz, elhatározásainkhoz. törekvéseink komolyságához. Csak ilyen módon lehet megint lépnünk egyet — előre. G Molnár Ferenc „A víz fölött már csak a ruháját láttam...” Életmentőt tüntettek ki Egerben Május 10-én történt Istenmezején. A négyéves Utasi Zoltán — jálszás közben — a csizmáját akarta megmosni a kert végében folyó Tárnában. A kisfiú azonban megcsúszott, s a megáradt patakba esett. A hömpölygő áradat pillanatok alatt elsodorta. Sport közvetítést néztem a televízióban, amikor berohant a feleségem, hogy egy kisgyereket elsodort az ár. Ott lakunk a patak partján, gondoltam, nem történhetett messze az eset, ha idáig hallatszott a segélykiáltás. Ügy ahogy voltam, papucsban, otthoniasan, futásnak eredtem a parton, hogy megtaláljam a gyereket — idézi fel az akkori eseményeket Tóth József. — Egyszerre felbukkant a zavaros folyóban, a víz fölött azonban már csak a ruháját láttam ... A kis testet már-már a mélybe húzta az áradat. A férfi gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, s küszködve, harcolva a sodrással. szinte az utolsó pillanatban sikerült megragadnia, s kimentenie a gyereket. Az áléit, eszméletlen apróságot azonnal elsősegélyben részesítette, majd az összeTóth Józsefnek gratulált a kitüntetéshez a felesége is (Fotó: Szabó Sándoi) sereglett helybeliekkel az orvoshoz küldte. A kisfiú kórházba került, ám a bátor férfi gyors helyzetfelismerése, valamint a gondos orvosi ellátás megmentette az életét. Tóth Józsefnek, az Országos Érc- és Ásványbányák Kutató és Termelő Művei istenmezeji üzeme vájárának a Minisztertanács Életmentő Emlékérmet adományozott. A kitüntetést hétfőn Szalag István, a megvei tanács általános elnökhelyettese nyújtotta át Egerben. í-s) Döntés-előkészítés — demokratikusan Viták után Ha egy adott jogszabályt, úgymond, túlhalad az idő — nincsen benne semmi különös. Sőt. Természetes jelenség ez. hiszen minden törvény, rendelet pillanatnyi helyzetet tükröz, még akkor is, ha megvan benne a szándék az előre mutatásra: paragrafusai felölelik a jövő ismerhető tendenciáit is. Korántsem hihető persze, hogy a fent említett különös anakronizmus eleve kizárja a törvényalkotást megelőző sokoldalú elemzést. Az ilyesfajta vizsgálatok nélkülözhetetlenek, ez nyilvánvaló. Nincs ez másképpen a készülő büntető törvénykönyvvel sem. A jogszabályt — a tervek szerint — még ez idén megtárgyalja az országgyűlés, s ha minden jól megy, hatályba is lép egy esztendő múlva. A közelmúlt szokása, hogy egy-egy megalkotandó törvényről. rendeletről — pontosabban a tervezetéről — társadalmi vitákat rendezOktatás a hánya mélyén Az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat szakszervezeti bizottságának kezdeményezésére munkavédelmi tanfolyamat szerveztek az ország ércbányáiban. Legutóbb a gyöngyös- oroszi bányába látogattak el. ahol 150 méterre a föld felszíne alatt Varga János előadó és audiovizuális oktatógépe segítségével Szecskó Lajos és vájártársai a munkahelyükön ismerkedhettek meg a legkorszerűbb elsősegélynyújtási és munkavédelmi lehetőségekkel. Az elkövetkező napokban hasonló előadások színhelye lesz az istenmezeji bentonit- és a felnémeti kőbánya is. (Fotó: Szabó Sándor) nek országszerte. A Hazafias Népfront szervezte fórumok látszólag szükségtelenek esetünkben. a büntető törvény- könyvnél, hiszen a kérdés, hogy mi tekintendő bűncselekmények, vagy mi legyen a büntetés neme — inkább szakmai, mint társadalmi. És mégis. A nemrég befejeződött viták arról tanúskodnak, nem volt hiábavalómegkérdezni a közvéleményt a készülő újról Már csak azért sem, mert az efféle eszmecserék rávilágíthatnak: miként vélekedik a lakosság a közrendről, a közbiztonságról — általában a törvényességről. Budapesten két. Vas megyében három, Baranyában, Bács-Kiskunban. Hajdú-Bi- harban és Nógrádban egv- egy társadalmi vitát rendeztek. Meghívott előadó számolt be a büntetőkódex előkészítésének eddigi eredményeiről, s elmondta az okot is, amely szükségessé teszi az újat. Az indok pedig — furcsa módon — a jövőben keresendő. A statisztikai adatok szerint ugyanis Magyar- országon a bűnözés rendje két évtizede stagnál. A változatlanságnak nyilvánvalóan vannak pozitív és negatív oldalai egyaránt, ám ami a lényeg: a jelenlegi kép nem valószínű, hogy kedvező minősítést érdemel ki, mondjuk újabb két évtized múlva. Az akkori, a várható társadalmi-gazdasági helyzet tükrében. A szükségesnek tetsző változásért nélkülözhetetlen tehát az új törvény. A társadalmi vitákon a hozzászólók érthetően arról beszéltek, érveltek és vitatkoztak a legtöbbet, hogy milyen cselekmények minősül- ■ jenek bűncselekménynek. Érdekes tapasztalat, hogy a felszólalók legtöbbje például tiltakozott a tervezet azon szándéka ellen, mely szerint a társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűncselekményeknél a feljelentési kötelezettség elmulasztása ezután nem büntetendő. Érveik szerint egy ilyesfajta intézkedés megerősítheti magatartásukban azokat, akik maguk körül csendben el-elné- zegetik teszem azt az üzemi szerszámok elcsenését, az aprónak tetsző lopásokat, anyagi visszaéléseket. „Én a közönyt is bűncselekménnyé nyilvánítanám!” — mondotta egyikük. A másik sokat vitatott, kérdés a visszaesők megbüntetése volt. A tervezet szerint súlyosabban bűnhődnek majd azok, akik ismételten vétenek a törvény ellen. A vitatkozók hozzászólása szerint — még így sem elég súlyosan. Volt, aki igencsak szélsőségesen fogalmazott, követelve, hogy a bűnismétlőket egyszerűen kényszer- munkára kellene ítélni. A javasolt megoldás természetesen keresztülvihetetlen, ám arra mindenképpen utal, mennyire nehéz megtalálni a társadalmi humanizmus és a megérdemelt büntetés helyes arányát az ítélkezésben. A vitatott kérdések — az érvek és ellenérvek — természetesen még vég nélkül sorolhatók. Ma még megállapíthatatlan, hogy a különféle javaslatok közül melyik lesz része a majdan hatály-, ba lépő büntető törvény- könyvnek. Ami viszont mindenképpen értékelendő: az érdeklődés. A viták népszerűek voltak, s a meghívottak — a társadalom minden rétegéből — hozzászólásaikkal bizonygatták: a tervezet ismeretében elgondolkodtak a „mit” és a ..hogyan” kérdésén. És ami mindenképpen lényeges, nemcsak ötleteket adtak laikuskénl hanem figyelmeztettek is. A közismert tételre. mely szerint minden jogszabály annyit ér, amennyit megvalósítana c belőle. Esetünkben ez annyit jelent: a jogszabály kidolgozásával egy időben megteremtődnek a végrehajtás feltételei is. Malonyai Péter : 1978. július 11., kedd »
