Népújság, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-07 / 81. szám

három Évtizede létesült az egri tanárképző főiskola, a ran­GOS JUBILEUM ALKALMABÖL MEGSZÓLALTATJUK LAPUNKBAN AZ ALA­PÍTÓKAT, AZ ELSŐ TANÁROKAT ÊS HALLGATÓKAT, S ÍZELÍTŐT ADUNK AZ ELMÚLT ÉVEK EREDMÉNYEIRŐL IS. Harminc év Az öreg diák emlékezik... Harminc esztendő nagy idő. A hajdani ifjak ma már meglett, élettapasztalatokban bővelkedő emberek, akik szá­mos poszton bizonyították felkészültségüket, szorgalmu­kat, kezdeményezőkészségü­ket Higgadt, komoly felnőttek, sikerek regimentjével büsz­kélkedhetnek, ám amikor szó­ba kerül a mbit, tekintetük­ben fiatalos fények villan­nak, újra látják önmagukat tizennyolc-húsz évesen, • megannyi történetet sorol­nak azokról a tervekkel fel­vértezett fiúkról-lányokról, akik a nevelést választották hivatásul. Közéjük tartozott Dienes Tibor is, aki jelenleg az eg­ri Dobó István Gimnázium és Erdészeti Szakközépiskola igazgatója... 0 ték az eligazodást, az eszmei tisztánlátást... 3 Politizáló gárda verbuváló­dott, valamennyien érezték: beleszólhatnak az események alakulásába. Csoda-e, ha szí­vesen áldozták fel szabad idejüket, s járták a községe­ket, falvakat, bízva az agitá­ció hatékonyságában. Amit tettek, fiatalos lelkesedéssel, egészséges türelmetlenséggel csinálták. — A délelőtti előadások után útra keltünk, s az egyes településeken kultúr­műsort adtunk. Nem heve­nyészett produkciókkal je­lentkeztünk, hanem átgon­dolt, megtervezett anyagot mutattunk be. Fellépett az énekkar, a népi tánccsoport, verset és prózát mondtunk, s nem feledkeztünk meg a sportkedvelőkről sem : őket futballmeccsel szórakoztat­tuk. Népszerűsítettük a nép­front jelöltjeit, s házról ház­ra járva bekapcsolódtunk a tsz-szervezésbe is. Az utób­bi előnyeit nem láttuk vilá­gosan, észre kellett vennünk a tartózkodást is, mégsem hagytuk abba. Szívesen fo­gadtak akkor is, ha nem ér­tettek egyet velünk. Azt hi­szem, ez az ifjonti buzga­lomnak szólt. Megvendégel­tek minket, s kíváncsian les­ték szavunkat. A nehézsége­ket, a bajokat érzékeltük, bennünket is nyugtalanítot­tak a túlkapások, a bizako­dást azonban nem adtuk fel... ' 0 különösképp érdekesen kalau­zolt a nyelvészet sokak szá­mára riasztónak tűnő birodal­mába. Felfedeztette mindany- nyiunkkal a tudományos bú­várkodás szépségeit. Nem vé­letlen, hogy tanársegéd let­tem mellette, s a főiskolán dolgoztam egészen addig, amíg el nem ment Egerből. Kollégái szintén közel álltak hozzánk, annál is inkább, mert többségük fiatal volt, s nem ismerte a túlzott távol­ság tartását, a fontoskodást, a pózolást. Magyar—történe­lem szakosként így váltunk szenvedélyes irodalombará­tokká, olvasókká. Nem húzó­doztunk a különleges megbí­zatásoktól sem. Nyaranta például tanítottunk azokon a szakosító tanfolyamokon, amelyeken a tanítókat ké­pezték át tanárokká. Így ke­rültem össze például egykori gimnázium igazgatómmal, aki kissé meglepődött azon, hogy azonos feladatot látunk el, holott csak diák vagyok... 0 Eseménydús éveket idéz­tünk, s a visszapillantás után nem maradhat el a számve­tés sem. — Ma is akadnak olyanok, akik lekicsinylőén szólnak a rajt korszakáról, s a gondok regimentjét emlegetik, két­ségbe vonva az akkori útra- való értékét. Bízvást mond­hatom; nincs igazuk, mert a főiskolán tisztességre, a köz­életi aktivitásra neveltek valamennyiünket, felkeltették bennünk az ismeretgyarapí­tás vágyát, az önművelés igényét. Tények igazolják: méltóak akartunk lenni eh­Debrecenbe, majd Egerbe véletlenül került. Eredetileg Pécsre pályázott, s be is ju­tott volna az ottani tanár­képző főiskolára, de nem kapott kollégiumi elhelye­zést, így aztán a cívis vá­rosban próbált szerencsét. — A családból — hat test­vér közül — csak én tanul­hattam tovább, ezért semmi­képp sem akartam szégyent vallani. Az az időszak egyéb­ként is mind többre sarkall­ta az ifjúságot. Tudtuk: új rend születik, s ez tengernyi küzdelemmel, gonddal jár. Nem szemlélői óhajtottunk lenni az alapvető társadalmi változásnak, hanem aktív részesei, azaz minél hama­rabb eredményeket kíván­tunk felmutatni. Hittük: so­kat várnak tőlünk, hiszen a jövő arculatát elsősorban mi mintázhatjuk. Nemes ver­sengés indult és nem riad­tunk meg az akadályoktól. Ráadásul tanáraink mindent megtettek azért, hogy vigyük valamire. Az egykori szobaközösséget emlegeti, amelyet valaha szö­vetkezetnek neveztek, s az összetartás rendkívüli erejé­ről beszél. — Nem engedtük, hogy bárki is lemaradjon, segítet­tünk azokon, akik nehezeb­ben boldogultak. Tanulópáro­kat szerveztünk, s együtt sa­játítottuk el az anyagot.^ Ma már ez kissé furának tűnik, akkoriban azonban mindenki természetesnek tartotta. Az előadások után a feldolgozott témákat megtárgyaltuk, s kerestük a lényegbeli össze­függéseket. Máig is emléke­zetesek a szabad viták. Ilyenkor terítékre kerültek az ellentétes nézetek és senki sem rejtette véka alá vélemé­nyét. Addig érveltünk, amíg szertefoszlottak a téves hie­delmek. így formálódott gondolkodásmódunk. világ- szemléletünk. Nevelőink se hagytak magunkra bennün­ket: eljöttek hozzánk, s be­kapcsolódtak a diskurzusba és meglátásaikkal könnyítet­A régi oktatás? Sokban kü­lönbözött a jelenlegitől, s milyen mostoha körülmények között tevékenykedtek a ta­nárok és a hallgatók. — Nem volt se tankönyv, se jegyzet, ezért sosem hiá­nyozhattunk az órákról. Ez egyébként eszünkbe se jutott volna, hiszen kitűnően kép­zett pedagógusok foglalkoz­tak velünk, akiknek vala­mennyi előadása élményt je­lentett. Papp István, a ké­sőbbi debreceni professzor hez az örökséghez. A húsz­éves találkozóra összejött a: első három évfolyam kétszái hajdani hallgatója, s mind­annyian köszönték az egyko­ri tanároknak a törődést é az emberséget ök két évti zeden át ezt a rangos örök séget fejlesztették tovább Tanítványaik, s az oktatás ügy, a közművelődés javára.. Pécsi István KOVÁCS" IMRE Cí.Mmsis, 1978. április 3., péntek 2. Ami igaz, az igaz, én édes Istenem, szép lo­vaink voltak! Sűrűn is cse­rélgette őket, pedig ha rossz ára volt a búzának, meg­esett, hogy ráment a termés ára a cserére. Mert ha a fe­jébe vette, hogy másik lovat vészén, abból nem engedett. Ha veszekedtünk, ezért ve­szekedtünk. Ruha kéne a na­gyobb lyánynak, a kisebbik is cseperedik, a középső pe­dig, a fiú, maholnap udva­rol már. Nem volt ott sem­mise fontos, csak a ló. Egyik évben olyan csikót ne­velt. hogy a szomszédok cso­dájára jártak. Három falut bejárhatott akárki, míg egy olyat talált. Híre támadt, persze, egyik nap megállt egy fédérés kocsi a tanya­udvaron, leug­rik róla három katona, nem akárkik lehet­tek, tisztek, fé­nyes parolin- nal, no azt mondja, ame­lyiknek vinni kellett a szót, a magas, bajú- szos, magának van az a híres csikója? Hát meg is járat­ták, futtatták, gusztálták ott, közben össze- összenéztek. azt mondia végtére a bajú- szos: ide fi­gyelj. fiam, annvi pénzt ól­modban se lát­tál, amennyit ezért a lóért katonaság fi­zet. Azt hiszed, Uraim, oda­adta? Gondolkodási időt kért, pedig azok már az összeget is kimondták. A csikó még aznap este beszabadult a lu­cernásba, teleette magát, föl- fúvódott, beledöglött. Az Isten már vége felé járt a szalonnáaásnak, már a bürkét kaparta és kente a zsírt az utolsó falat kenyér­re, majd a bicska pengéjét a nadrágszárban megtörülvén, becsukta, zsebre rakta. A másik zsebéből pakli dohányt vett elő. azt az egy hatvanas dohányt. Margit mindennap ilyet vett a boltban, amíg a férje élt, egy pillanatig el is csodálkozott ezen, aztán kedvtelve nézegette. amint cigarettát sodor, valami na­neked Kálai Mihály lűzzománcképei a Hatvani Galériában Hagyomány immár hogy a Hatvani Galéria bemutatót rendez egy-egy Heves me­gyében munkálkodó, vagy innen elszármazott művész alkotásaiból. Kastaly István, Molnár József, Király Bá­bért, Nagy Ernő után most Kátai Mihály festőművész tűzzománcképeivel ismerked­hetnek meg a Galéria láto­gatói. Kátai egri tanulmá­nyok után került az Ipar- művészeti Főiskolára, majd azt elvégezve vált a tűzzo­mánc jelentős hazai megújí- tójává a Kecskeméten mű­ködő nemzetközi tűzzománc- művésztelep szellemi irá­nyítójává. Kátai Mihály tárlatát volt diáktársa Szokodi Ferenc, a hatvani városi pártbizottság első titkára nyitja meg va­sárnap délelőtt fél 12 órakor. Az ünnepségen az állami zeneiskola tanárai működ­nek közre. A kiállítás április 23-ig tekinthető meg a Hat­vani Galéria Horváth Mihály utcai termében. Védeti házsor Védetté nyilvánították Tá­pon azt a hét épületből álló házsort amely megőrizte a sokorói dombvidék népi épí­tészetének jellegzetességeit. A mestergerendás, ollószáras tetőzetű zsúpfedeles, rakott tűzhelyes házak a 18. szá­zadban épültek a hegysoron. Értéküket növeli, hogy ösz- szefüggő népi építészeti együttest alkotnak, hasonló ma már ritkán fordul elő a N y ugat-Dunán tűlon. Szabályok pedig vannak A rossz nyelvek szerint azért vannak a szabályok, hogÿ megsértsék őket. Ezzel szemben az az igazság, hogy az éle-» tünket helyes és jó szabályok szabályozzák, amelyeket H sajnos — sokan és sokszor megsértenek. Akik a szabályt megsértik, természetesen szabálysértést követnek el, amelyért törvényszabta büntetés jár. Többen a szabálysértéseket afféle „bocsánatos bűnöknek” tekintik, és sokszor nem is veszik azokat komolyan: \ napokban szirénázó tűzoltókocsik rohantak az erdő felé — Eg az erdő! — Hol? — Ott! látja azt a nagy fekete füstöt? Onnan jövök! ál fenyőfák úgy égnek, mintha óriási gyertyák lennének. Lo­bogtak, és a lángok több méter magasra törnek. iszonyatos erővel folyik a küzdelem a pusztító, milliós kárt okozó tűzvész ellen. — Kik okozták a tüzet? — Kirándulók! Négyen voltak, és tiltott helyen szalon­nát sütöttek. Igen! Csupán ennyi történt. Egy apróságnak látszó kis szabálytalanság. Afféle bocsánatos bűn! Ha nincs baj belőle, csak tettenérés, akkor mindössze néhány száz forint szabály­sértési büntetés. így, milliós népgazdasági kár! Egyetlen szabálysértés miatt... Két nappal később a megyeszékhelyről kivezető egyik közúton szokatlan látványnak voltak tanúi szürkületben, az est beállta előtt az emberek: Két hámba fogott, de semmit sem vontató szürke lovat egy férfi kis motorkerékpáron ülve terel : maga előtt. — Hajmeresztő, hogy mik vannak! — Megáll az ember esze! Közben autók suhannak el a két magára hagyott — szerencsére fáradtnak látszó — ló mellett. A motoros-kocsis ügye ; sem vet semmire, mintha mindent a legnagyobb rend­ben végezne, első sebességgel ballag tudatlan jószágai után. — Nézzék, mit csinál! — mutogatnak ki az emberek az autókból, a motorokról, de nem áll meg senki, hogy figyel­meztesse a szabálytalankodót. — Nézd, apu! A bácsi lovakat hajt motorral — mutogat és kiabál egy gyerek a lehúzott ablak mögül. — Az a bácsi megbolondult! — kapom el még a választ; aztán a kanyarban végképpen eltűnik a látvány. Nem olvastam az újságban, hogy baleset származott volna ebből az ügyből. Lehet, hogy nem is származott! Sze­rencsésen túléltek az arra utazók egy durva szabálytalan­ságot. — Szabálytalanság? — Ugyan, kérem! Ne rosszmájűskodjunk! Ennek az em­bernek van humora. Motorral hajtja maga előtt a lovait. . 1 Lehet csűrni-csavarni! Csak egyet nem lehet. Mások bőrére szabálytalankodni... Szalay István A közzmuvelödésí előadók megyei (Tudósítónktól) : Amikor a gyöngyösi műve­lődési központ 1976-ban lét­rehozta a. klubot, mindösz- sze hét függetlenített köz- művelődési előadó dolgozott a megyében, öt Gyöngyös területén, egy Hatvanban és egy Egerben. műhelyében Munkaköri leírásuk — ha egyáltalán volt — meglehe­tősen különbözött, attól füg­gően, hogy az üzemi sze­mélyzeti vezető, ritkábban az igazgató, mit sorolt a közművelődési tevékenység­hez. Receptet nem kaptak a munkához, tehát mindenki a saját, illétve közvetlen fe­lettesének elképzeléseit meg­valósítandó, látott hozzá a dolgozók „műveléséhez”. Az indítás igen meghatá­rozó lehet sok esetben. Vi­szont teljesen ismeretlen környezetben meghirdetni egy operaelőadást, de akár csak egy cirkuszi műsort is, zsákbamacska. Lehet, hogy túl magas, de az is lehet, hogy túl alacsony lesz amer­ce. Milyen kiscsoportot hoz­zanak létre, énekkart vagy fotószakkört, irodalmi szín­padot vagy kézimunka­szakkört? Ezeket a problé­mákat csak úgy oldhatja meg, ha személyesen megis­meri az embereket, ha kö­zöttük él, ha problémáikat, ügyeiket a sajátjának tekin­ti. Nem könnyű feladat. Bm- berszeretetet, kitartást, hi­tet, optimizmust követel a népművelőtől. Ki, hogyan jutott túl a kez­deti nehézségeken ? Milyen népművelési formák és mód­szerek alkalmazhatók az üze­mi népművelésben? Melyek azok a kikristályosodott ta­pasztalatok, amelyek átadha­tók és másutt is követhetők? Ezek és hasonló problémák foglalkoztatják a klub tagsá­gát. A választás pedig, sze­rintük, csak úgy lehetséges, ha megismerik és kritika alá vetik egymás munkáját. Ezért a foglalkozásokat lehetőleg mindig egy-egy klubtag mun­kahelyén tartják. Ebben az évben első ösz- szejövetelükön a Gagarin Hőerőművet látogatták meg. A további terveikből: má­jusban az „izzós” közműve­lődési előadó látja vendégül a klubot, júliusban a hatvani Lenin Tsz kultúrosa hívja „dinnyeszüretre” az üzemi népművelőket. Szeptember­ben közös klubfoglalkozás lesz a hatvaniakkal a gyön­gyösi városi-járási népműve­lők klubjában. Mindkét klub érdekelt a témában, a közös fenntartású művelődési há­zak problémakörében. Patkós Magdolna, Ji gyón ismerős, sokszor látott mozdulattal, amitől Margit­nak a szeme könnybelábadt. Az Isten rágyújtott, a szürke füst érdessé tette zsémbes hangját : — Nehéz életed volt, tu­dom. Mert nem csak a temp­lomtól maradtatok távol, ha­nem az imádságtól is. A ki­sebbik lányt meg se keresz- teltettétek. — Rosszul tudod, Atyám! Megkereszteltük bíz azt, igaz, már nagyocska volt, amikor a hat osztályt kijárta. — No igen. Mert másképp nem vették volna föl a refor­mátus gimnáziumba. — Jaj, nagy lecke volt az nekem, Uramisten! Mert nem a keresztelkedéssel volt ott baj, hanem, hogy elő tudom-e teremteni a beíratási dijat, meg a három rend ruhára valót, meg a torna felszere­lést, a tanszert, a könyveket, ott mindent előírták, úgy ám! Hiába vitte a kislyány a tiszta kitűnő bizonyítványt, pénz volt kevés. El is sírtam ott magam Dobos tanár előtt, az meg csak elhúzta a száját: „libapásztor is kell a hazá­nak, Kissné lelkem. Mér akar ez a gyerek mindenáron to­vább tanulni?” Mér akar? Hiszen ezt kérdezte az apja is. Ha egyszer akarat hajtot­ta. Napszámba járt rizsara­tásba, azt jól fizették, hogy ő tanulni akar, fölszúrta a lá­bát a torzsok, úgy képzeld el, Atyám, hogy combtól meg­feketedtek a lábai, doktort kellett hívni, jött az, öreg Nyuzban, „mit csináltak ma­guk ezzel a lánnyal? Vérmér- ge-'és.” Jött aztán hívás nél­kül, volt úgy, kétszer is ege nap, áldott legyen a pora is, azt én nem bírtam volna ki. hogv e'veszítsem, épp őt, a legkisebbet, a legkedvesebbet. Már front után, évekkel a háború után, amikor hozta a tanári oklevelet mutatni, ha­zajött egy napra, két napra és maga volt az eleven élet, azért mindig a lábai felől kérdeztem: . nem fájnak-e? Ahányszor ránéztem, gyö­nyörködtem benne. Fényes, szép hajában, a nagy kék szemében, a bőre színében, a mozgásában, abban, ahogyan tanárnő létére is ugyanazzal a nézéssel néz rám, mint kis­korában, amikor kenyérhajat szopogatva aludt el és álmá­ban olyan nyugodt, tiszta volt az arca és olyarf szép. Sze­memre veted, Atyám, hogy nem imádkoztam. Hát nem tudod-é, hogy az anya akkor imádkozik, amikor a gyerme­kére néz? — Tudom, tudom — dör­mögött az Isten, és a hang­jában, röstelkedés bujkált. — De te akkor se tisztelted az Istent, amikor már a faluban laktatok. El is kanyarítottad nem egyszer, elég volt, hogy a kiskert kerítésén átbújt, el- bitangolt a jószág. Nem volt nyugtom az aprószentektől, futva jött mind, még abban az órában jelenteni, hogy te ilyen-amolyan megátalkodott vagy, már a Sátán fente rád a fogát. — Nem bánom én, Uram, ha az életet kibírtam, most már elleszek valahogy az örökkévalóságban is — felel­te Margit. — Hát azt tudod-e, hogyan kerültünk mi a ta­nyáról a faluba? Ügy, hogy én megörököltem Apám há­zát. Ott kezdődött. De nem sokáig éltünk abban a kis házban. Mert közben —■ de hisz tudnod kell ezt neked, azért vagv Isten — Imre szü­lei megöregedtek, a férjemé. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom