Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-15 / 87. szám
Holdfény a haldányon Kormos József: „Nem könnyű pálya ez, de nagyon szép...” (Fotó: Perl Márton' Volt apám bányász is, aknagépkezelő Csókosban. a Beniczky-aknánál, s akkoriban sűrűbben megfordultam, huzamosabban elidőztem Egercsehiben. Sokszor és un- hatatlan megcsodáltam az aknatornyokat, a sodronypálya magasban elúszó, szénnel telt csillekosarait, s a napokkal növekedő meddőhányó, a haldány ormótlan szürke dombját. Legkivált lenyűgözött a látvány, amikor holdfényes estében tűnt elém ormótlansága — akár valóságos holdbéli díszlet — borzongatón, sejtelmesen. Miért jutott eszembe ez a kép? Azért, mert minap Egercsehiben járva, éppen a haldány tövében beszélgettem Kormos József tanár úrral, a mai iskolaigazgatóval, a volt bányásszal, aki éveken ót nemcsak szorgosan fejtette a szenet, de hizlalója volt a meddőhányónak is. Ismerős arc. Zúzmarás fej, ami csalókán többet mutat hátra hagyott 41 esztendejénél. És szelídség, nyugalom, amely átsüt melegen a szavakon, mozdulatokon is. — Ügy gondolom, hogy földiek vagyunk. A balatoni Kormosok valamelyik ágához tartozol. — Pontosan. Apai szárnyon, kinek ragadványneve a „pityi” volt, minden ősöm balatoni. Én azonban már Egercsehi falujában születtem. — Mióta számítod pedagógusi pályádat? Moldován István képei a Rudnay-teremben Április 7-én nyitotta meg Bessenyei Ferenc Kossuth- díjas színművészünk Moldován István kiállítását az egri Rudnay-teremben. Nemcsak a hatásos megnyitó alkalmából kialakult hangulat állt jótékonyan e képek mellé, az egri közönség érdeklődését maguk a művek is felkeltették. Stílus és megoldás egy-egy kiállítás ürügyén a művészt, az alkotót bemutatni: honnan indult, kiknél kapta meg a szellemi útravalót. Itt is elmondhatnánk Nagybányát, mert a magyar pikturának ez a. „vitézi oskolája” — Balassi Bálinttól kérve kölcsön egy ízes kifejezést — valóban művészettörténeti jelentőségű. Most mégis inkább a kiállítás hatását, azt az érzelmi világot, azt a máséval össze nem keverhetőt, vagy össze nem téveszthetőt szeretnénk elmondani, ami itt, ezen a tárlaton ébredt bennünk. Ha emlékeink között kotorászunk, rájövünk, hogy minden alkotó más-más érzelmeket ébreszt a látogatóban. Más emlékekkel hagytuk ott a Kishonthy-tárlatot, a Ku- rucz D. Istvánét, vagy régebbről és sikerre emlékezve a Bornemissza, vagy a Csáki- Maronyák tárlatot is idézve- említve. Az egyéniségnek az a megkülönböztető jegye, kelleme. a fogalmazásnak és a témának a különös, egyedi kezelése mindig másképp emlékeztet, mást és másképp szólaltat meg bennünk. Itt is, Moldovánál is vannak, akadnak szépszerivel olyan részletek, amikre azt mondanánk a futó tekintetet és a futó hangulatot meg nem állítva, hogy hasonlít erre vagy arra, ezt vagy amazt a képet mintha megérintette volna ennek vagy annak a festőnek a szelleme, akár a századelőből; akár a kortársi körökre gondolunk; mégis egy sajátos hangulat alakul ki itt bennünk és ez ennek a kiállításnak az érdeme, hogy a képek azokból a tulajdonságokból táplálkoznak, amelyek ennek a művésznek az egyéniségét alkotják. A legfeltűnőbb egyéni sajátosság, a látványnak a leginkább szembeszökő része a kék szín, amivel Moldován dolgozik. Mindenütt jelen van ez a néhol keményre sikerült, néhol ellágyított, néhol főszereplővé előléptetett, néhol csak sajátos hangsúlyként jelentkező kék. Néhol betölti az egész levegőeget, szinte alányomja a földön serénykedő lányokat, pedig azok meg is izzadtak a g N&MSÖ& 1917. április 15., péntek nagy mezei munkában és éppen összehajolnak, hogy lehűsítsék szomjukat-izzadsá- gukat néhány korty vízzel, amit az egyik lány a kupából és a kupa fedelével kínál társainak. Néhol a kék csak annyi, hogy azt a picinyke-vékony sávot igazítsa a kép legfontosabb helyére, ahol az alföldi rónában a látszat szerint az ég a földdel összeér: a költészetnek a dallami részét hangsúlyozza, azt a térben is fellelhető ritmikai részt, ahol az ember szeme már nem tud, vagy nem akar továbbmenni, De nemcsak a szem, a lélek is el-eltanyázik ezeken a képeken. A néző itt bevallja, hogy ezek a kékek nem egészen az ő lelkének valók. Ezek a kékek az ábrándozás, a köny- nyedebb percek színességei és főképp nem olyan színtársakkal, amelyek a képek hangulatát habkönnyűvé emelnék. Itt az elmélkedés, a komoly gondolatok uralkodnak, mintha a tájban fejezné ki a művész azokat a belső vívódásokat, érlelődé- seket, kételyeket és csendes győzelmeket, amiket ezzel a párásán áttetsző ragyogásokkal lehet leginkább kifejezni. Nem a túláradó öröm sugallja ezeket az alkotásokat, inkább a szemlélődésé az a pillanat, amikor az élmény heve feltör és kikényszeríti a művészből a látvány megörökítését. Érett művészet ez. Tartózkodásra késztet, de visszahív. Nem állítjuk, hogy a Rudnay-terem nem tesz meg mindent a jelenlegi körülményei között is a látvány érvényesüléséért, de itt most nem egy kép akad, amit esetleg más megvilágításban, más fényfekvésben is szeretnénk látni. A tájképek az igazi világa Moldován Istvánnak. Akkor is, ha az alföldi síkságot, a fák, a tanyasi házak rezzenéstelen világát teríti ki elénk, akár a rusztikusabb. egri részleteket kínálja megtekintésre nézőinek. A képeken érezni lehet a felfedezés frisseségét és azt az örömöt, azt a visszafogott érzelemvilágot, amivel a művész témáit megközelíti, visszafogottan és hűvösen! Pedig mi most is — és mindig is — csak arra biztatnánk az alkotókat, hogy a kor szürkítő divatáramlásai ellenére nyissák ki érzelmeik, lelkűk kapujának mindkét szárnyát, a szépség igényli a teljes kitárulkozást, a teljes őszinteséget. E kiállítás kapcsán összbenyomásunkat írtuk le,- mert a képek valamennyién a magas szintű festői tudás, a témák kitűnő kezelése érvényesük Farkas András " — Több mint huszonhat évesen kezdtem, 1962. szeptember elsején. Én mindig is pedagógus akartam lenni, ám csak nehezen és tekergős úton jutottam el a célomig. Mikor az általános iskólát bevégeztem, a kedves Ambrus tanár úr azt mondta, jó közgazdász válhat belőlem, és az egri ,.keri”-be jelentkeztem. Fel is vettek, ingyenes kollégistaként tanulhattam volna. (Négyen voltunk testvérek. Apám tanult szakmája a hentesség, de dolgozott gyári munkásként Ná- dasdon, bányászkodott Csehiben, végül a tsz-be állt.) Egy napot se jártam a „ke- ri”-be, mert mint mondtam, pedagógus akartam lenni. A tanítóképző szóba sem jöhetett, mivel nem tudok énekelni. így aztán inkább munkásnak szegődtem a nádasdi lemezgyárba. Négy évet húztam le az ónozóban. — Ezután kezdődött a bányászélet? — Hazajöttem dolgozni a csehi bányába. Csillésként kezdtem a bányászkodást, később pedig megszereztem a vájár képesítést. Dolgoztam frontfejtésen, elővájáson. Sok munkahelyen és sok remek emberrel, olyanokkal, mint Horváth Nándor, Godó Sándor, Józsa Miklós, Boza János. Valamennyiüket fel sem bírnám sorolni. — Volt-e idő, amikor, ha percekre is, lemondtál a vágyadról, hogy tanár lehess? — Nem percekre, de még pillanatokra sem mondtam le a tervemről. Beiratkoztam az egri Dobó István Gimnáziumba. Jártam a bányába, dolgoztam rendesen, tisztességesen és a nehéz, fárasztó munka után odaültem a könyveimhez, tanultam. Hogy az érettségit sikerrel letettem, máris oktatni, tanítani akartam, mint képesítés nélküli nevelő. Szabolcsban lett volna hely, de oda nem mentem. Megkerestem Kimecz Istvánnét, a bányatelepi iskola igazgatóját, nincs-e valami lehetőség helyben. Szerencsém volt. Éppen akkor üresedett meg a politechnikai oktató állása, és azt én kaptam meg. Egy évig működtem óraadóként. Délelőttjeimet az iskolában töltöttem, délután kettőkor pedig kezdődött a műszakom. Ekkor már nem a bányában, föld alatti munkán dolgoztam, hanem a gépüzemben, de így sem volt könnyű a helyzet. — Ám közel volt már a cél. — 1962. szeptember elsején az iskola lett egyetlen munkahelyem. Ekkor jelentkeztem az egri 'tanárképző főiskolára is. Felvettek levelezőnek s a műszaki ismeretek és gyakorlatok tanszékén a tanári diplomát is megszereztem. Közben 1964-ben megnősültem, feleségem ugyancsak pedagógus és itt tanít. Van egy kislányunk, most ötödikes. 1966-ban pe- dagóguskölcsönnel házépítésbe fogtunk. Ott áll a hajlék, falu felé menet legutolsóként, a műút mellett. — És végül a „korona”, az igazgatói poßzt. — Még idézőjelben se használjuk ezt a szót, hogy korona. Hiszen nem uralkodásról, hanem kemény és komoly munkáról lehet csak beszélni. A múlt évben, hogy Kimecz Istvánná nyugdíjba ment, neveztek ki engem igazgatónak. Kitüntetés ez számomra, de nagy-nagy felelősség és teher is. Ám azt hiszem, közös akarattal megbirkózunk minden nehézséggel. A nevelőtestület jó képességű gárda. Sok segítséget kaptam és kapok kollégáimtól. De ha további terveimről kérdezel, azt mondom, és őszintén, hogy nem akarnék nyugdíjba menni igazgatóként. A nyugdíjig még 19 évem van hátra. Igen sok idő. És nem biztos, hogy addig elbírnám energiával. Tudod, a pedagóguspályán szerintem nem a posztok számítanak, hanem a kedvvel végzett munka, a tanítás, az emberformálás. — Hogyan jellemeznéd vezérelvedet? — Szeretem a gyerekeket, az iskolát. Ha a tanár rossz jegyre vizsgázik a diák előtt, azt nem javítja ki 6enki. Nem könnyű pálya ez, de nagyon szép. Gyermekeket formálni, ez a legszebb. Még akkor is így igaz, ha ez közhelynek hangzik. — És elégedett vagy? — Azt hiszem, igen..! Pataky Dezső Április bolondja — Mit szól az időjáráshoz? — Már szólni is alig tudok! Február végén tavasz volt, márciusban nyár, áprilisban, húsvétkor pedig újra havazás, fagy. — Európa-szerte bolondos az április! Igen! Hallottam, hogy Párizsban, Madridban — ahol telente Í6 ritka a hó —, áz idén húsvétkor havazott. Am nem kell messzire menni különbségekért. A múlt hét egyik napján a Dunántúlon havazott, dolgoztak a hóekék, nálunk, a Tisza vidékén, napközben még kellemes meleg volt. A húsvéti ünnepek alatt régi lexikonokban, újságokban búvárkodtam, és arra jöttem rá, hogy mondjuk ötven, száz évvel ezelőtt is sokszor volt szeszélyes, különleges az időjá’ rásunk. Régi természeti leírásokban, vadászirodalomban, korabeli folyóiratokban akkortájt is panaszkodtak, hogy ilyen, meg olyan az idő, késő tavasszal elfagytak a gyümöl* csők, hó esett húsvétkor. Az idén, meg tavaly azonban úgyszólván megbolondult az időjárás, pillanatnyi nyugta nincs a barométernek a falon. — Előre jelez a meteorológia. — Ne vicceljen! Gyakran éppen az ellenkezője igaz a! napi prognózisnak. — Akkor miért vannak? — Jótól kérdezi! A sógorom ugyanis meteorológus. • — összeveszett már vele legalább? — Hiába szidom! Azt mondja, olyan gyorsan változnak a légköri viszonyok, és olyan meglepetésszerű fordulatokat vesz az időjárás, hogy gyakran képtelenség a pontos előrejelzés. Az időjárásváltozások fokozódásáról sok a beszéd. Nap-: folt-tevékenységről, a különböző robbantások hatásáról be* szélnek. Egyre megy! Ilyen az időjárás és számolni kell vele. — Hogy érzi magát? — Iszonyatosan fájnak az Ízületeim. Sokan a veséjükre,’ az epéjükre, a szivükre panaszkodnak. Kétségtelen, hogy az időjárás óriási hatással van az élőlényekre. Az állatvilágra is. A juhászok a birkák viselkedéséből például nagy valószínűséggel meg tudják „jósolni” a várható időt. Vihar előtt az erdőben nyugtalanok a vadait, az őzek, szarvasok elhagyják szokásos váltóikat és kóborolnak a hegyekben. — És mi, emberek? — Mi is idegesek vagyunk! Régi bajaink kiújulnak, fá.1 a fejünk, fele. vagy háromnegyed annyi terhelést bírunk csak el, mint normális időjárás esetén. — Olvasta az „Időjárás és az ember” című könyvet? — Igen. — Mit szól hozzá? — Érdemes elolvasni a külföldi orvosmeteorológusnak ezt a nagyszerű munkáját. Egyebek között megtanulhatjuk belőle, hogy egymás iránti figyelemmel, több udvariassággal az ember még az időjárás gyors változásainak hatásán is úrrá lehet... fSzalay István DANCZA JÁNOS: Két mártír Nemecz felismerte az egyensapka kollektivizáló hatását, és mindjárt megindította ezt a mozgalmat az iskolájában is. Vezetése alatt ez a mozgalom teljes sikerrel járt. Elismert tény, hogy a diáksapka-mozgalmat elsőnek a budapesti Felső Építőipari Iskola vitte győzelemre. Ma már tudjuk, hogy ebben- a sikerben része van az építők szakszervezetének és Marx tanításának is. Már két éve sem volt hátra, amikor majdnem abba kellett hagynia a tanulást. Édesapját a megerőltető munka és a tüdőbaj csökkent munkaképessé és jóval kevesebbet keresővé tette, s így nem tudták előteremteni a fiúk taníttatásához szükséges hozzájárulást. Ekkor az édesanyja inkább vállalta a cselédsorsot, csakhogy a fiának ne kelljen abbahagynia a tanulást, öccse, életrajzírója, rezignáltan jegyzi meg; „Csak így tudják biztosítani azt, hogy Józsi rendkívüli tehetsége a magas tudomány terén érvényesüljön. Hogy gyermekeikből csak akkor lehet ,úr’, ha ők cselédekké válnak. És szüléink hősi önfeláldozással vállalták ezt.” Közben öccse, Antal is Pestre került, ahol a Kereskedelmi Akadémiára járt, de az építők közé tartozónak érezte magát és gyakran feljárt Józseffel az építők szakszervezetébe, mert rendkívül imponált neki Bokányi -marxista tudása. A két fiú gyakran meglátogatta édesanyját, aki az egyik pesti ügyvédnél szolgált. Az építőmunkások sztrájkba léptek Budapesten és a Városligetből az Andrássy úton indultak a város belseje felé. Ott volt a tüntetők közt a két Nemecz-testvér is. Egy rendőr Antalnak karddal vágta szét a köcsögkalapját és megsértette a fejét is. A tüntetés és a brutális rendőrroham után nagygyűlés volt az építők székházában. A szónok Bokányi Dezső volt. Részt vett a gyűlésen Nemecz vezetésével egy diák- küldöttség is. Bokányi beszéde alatt egy huligáncsoport nyomult a terembe és közbekiáltásokkal iparkodtak megakadályozni a gyűlés folytatását. Dulakodás keletkezett, de Bokányi felszólította a munkásokat, hogy ne hagyják magukat provokálni, mert tisztában volt vele, hogy a készen álló rendőrök éppen erre várnak. Erre a diákok szétfutottak a környéken és rövidesen egy csomó markos diáktársukkal tértek vissza, akik rövid úton megtisztították a termet a csőcseléktől. A munkások megéljenezték az építős diákokat. Csakhogy ezzel nem ért véget az esemény. A rendőrség mégis behatolt a terembe és kiürítette, több munkást letartóztatott. A diákoknak ugyan sikerült elmenekülniük, de a rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy diákok is részt vettek a gyűlésen, és ezt jelentették is az iskola igazgatóságának. Nemecz Józsefet ki akarták csapni az iskolából, azonban a diákok egyhangúlag elhatározták, hogy ha azonnal be nem szüntetik az eljárást, senki sem vesz részt a vizsgán. Az események az iskolaév végére estek, s így a diákok határozott fellépése győzött. Az iskola elvégzése után Nemecz Pesten maradt és beiratkozott a Műegyetemre, építészmérnöki szakra. A körülmények azonban nem engedték, hogy elvégezze ezt az iskolát: édesapja teljesen munkaképtelenné vált, és szükség volt rá, hogy ő is kereső munkát vállaljon. Építészeti irodákhoz szerződött mint tervező, rajzoló vagy éppen kivitelező. Mindenütt sikereket ért el, de ő maga is sokat tanult ezekben az irodákban. Amikor a híres építészhez, Rimanóczi Kálmánhoz került, a főnöke nyomban felismerte fiatal munkatársa sokoldalú képzettségét, és kitűnő adottságait. Be is kapcsolta a legkomolyabb tervezési és kivitelezési munkálatokba. így történt, hogy az alig huszonegy éves fiatalemberre rá merte bízni egyik legnagyobb vállalkozásának, a debreceni első takarékpénztár palotája kivitelezésének vezetését. Bárhol dolgozott, mindig felvette a kapcsolatot a szociáldemokrata párti munkásokkal és az építők szakszervezetével. Ahol lehetséges volt, előadásokat is tartott a munkásoknak Marx és Engels tanításairól, valamint szakelőadásokat a gyakorlati építés egyes újításairól. Emiatt egy Csíkszeredái előadása után a munkaadója nyomban elbocsátotta. Időközben édesapja Kárászteleken elhunyt, és nem sokkal később ugyanitt Antal öccse is 21 éves korában. 1912-ben vonult be katonának a marosvásárhelyi volt 62. gyalogezredhez. A háború kitörése után az Uzsoknál betört oroszok ellen vetették harcba és nyomban meg is sebesült. Gyógyulás után, mint elismert építészt, 1918- ban Gyöngyösre vezényelték a városújjáépítési kormánybiztossághoz építési rajzolónak. Ugyanis Gyöngyös egy tekintélyes részét 1917rben egy hatalmas tűzvész teljesen elpusztította. Ez az újjáépítési kormánybiztosság azonban — amint Nemecz megállapította — csak szépségtapasz volt a súlyos seben, mert nem csinált semmit. Csakhamar összeismerkedett a városban működő és a szociáldemokrata balszárnyat képviselő elvtársakkal: Endrész József vasmunkással, dr. Waldner Fülöp ügyvéddel, Weinfeld Lipót kereskedelmi alkalmazottal és Fenyvesi Gábor tisztviselővel és más baloldali gondolkodású emberekkel, akikkel azután gyakran összeültek bizalmas politikai eszmecserére. Ezeken a megbeszéléseken rövidesen kitűnt, hogy Nemecz mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban a legképzettebb marxista a csoportban, s így rövidesen irányító szerepre tett szert. Ez a csoport még az 1918. októberi polgári forradalom előtt föld alatti agitációba kezdett a háború ellen, a béke azonnali megkötéséért, a szovjet békedekrétum elfogadásáért. A propaganda részére a talajt a negyedik éve tartó háború a kelleténél is jobban előkészítette. A dolgozó nép hihetetlen nélkülözések között élt. Kukoricakenyéren és a legsilányabb táplálékon tengődött és lerongyolódva fagyoskodott. (Folytatása következik)
