Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-30 / 100. szám
A ' királylány zsámolya Üj magyar film Amikor a háború poklát megjárt Bodra szakasz vezető megundorodva az értelmetlen gyilkolástól, éppen golyót készül röpíteni saját fejébe, feltűnik az erdőben egy szovjet csapat oldalán harcoló magyar alakulat. A katonás Bodra az előírásnak megfelelően jelenteni akar: Zászlós úrnak alázatosan jelentem ... de a tiszt közbevág, kijavítja: nem alázatosan, csak jelentem ... Ezzel a szívszorító jelenettel fejeződik be A királylány zsámolya című új magyar film. Más, emberibb hangon szólal meg az új világ harcosa, akinél a sokat próbált szakaszvezető és négy fiatal társa szolgálattételre jelentezik. Felemelően szép ez a befejezés, s talán el is hinném Dobozy Imrének, az írónak, aki azonos című kisregényében a kortárs felelősségével és a tőle megszokott anekdo- tázó kedvvel szövi és fogalmazza a kamasz önkéntesek országvédő történetét. Csakhogy a film reálisabb, mint egy regény, a pergő képsorok közül nem tud kitekinteni az író, s így éppen ironikusan mesélő stílusát nélkülözi a film, nem beszélve arról, hogy a túlzott leegyszerűsítés miatt csorbát szenved a történet igazsága is. Mert az a bizonyos eszmélés, még inkább átállás, nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan azt a forgatókönyvíró Dobozy és a rendező Fejér Tamás bemutatja. Bár a lekerekített, túlzottan kiszámított történet veszít hiteléből, a film legnagyobb hibája: egyszerűen unalmas. Nem szívesen írom ezt, de úgy vélem, a műfajválasztás áldozata lett A királylány zsámolya, az alkotók a lélektani dráma és a háborús kalandfilm kézenfekvő alternatívájából egy harmadik utat. olyan felefele megoldásfélét választottak. A néhány háttér katonát mozgató kisszerű, szűkre szabott cselekmény háborús kalandnak bizony nagyon szegényes, drámának pedig elnagyolt, felszínes. A film szinte refrénszerűen ismétlődő jelenetsora a kis csapat vonulása, visszatérése, sablonokra épített szituációrendszere túl sok időt hagy a nézőnek arra, hogy emlékezetével, avagy ismeretével szembesítse a szereplőket. Kár ezért a filmért, hiszen érdekes, izgalmas, cselekményes változatában jól szolgálhatta volna társadalmi önismeretünket. Ha meggondolom, ' a mai fiatalok nem is ismerik a régi leventemozgalom fogalmát, még kevésbé tartalmát. (Jó nekik!) A film 16—18 éves gimnazistái éppen a leventefoglalkozásokon beléjük sulykolt álhazaszeretet hatására önként öltötték magukra a mundért és valóban el is hitték, hogy rajtuk és szegényes fegyverzetükön dől el a haza sorsa. Már-már fanatikusok lettek ezek a fiatalok, akik még soha nem láttak háborút, nem kóstoltak szerelmet, s milyen remek ötlet: éppen a „Csókos a te szád” című korabeli slágert énekelve meneteltek. Nagyszerű indítás, sokat ígérő expozíció. Az öt lelkes fiút csapatteste ottfelejti, ők azonban fegyelmezetten várják a szovjet támadást. Ám két magyar katona jön, az egyik Bodra szakaszvezető — elszántságában, talpraesettségében valahol rokona a nevezetes Tizedesnek — aki sebesült társát támogatja és mindenáron orvost akar szerezni számára. Az alkotói szándék nyilvánvalóan a kijózanító eszmélés rögös és ellentmondásos útját kívánta ábrázolni, de helyette legfeljebb a bajtársiasság szép és megkapó bemutatása nyújtott némi kárpótlást. Nagy lehetőséget hagyott ki A királylány zsámolya, pedig a népszerű író ismét kedvenc témájához, a II. világháború embert próbáló eseményeihez nyúlt. így kelt életre annak idején a nagy sikerű, s azóta is utolérhetetlen film, A tizedes, meg a többiek. Talán éppen ezért vártuk fokozott érdeklődéssel és igénnyel Dobozy Imre új filmjét. Fejér Tamás tisztázatlan rendezői elképzelése tükröződik a tehetséges színészek játékán is, akik csupán egy- egy magatartás ábrázolására vállalkozhattak. így Balá- zsovits Lajos a sokat próbált szakaszvezetőt, az áldozatkész bajtársat alakítja, Molnár Tibor a kapzsi szénégetőt, Kiss Mari pedig az áldozatot, az egyszerű lányt formálta meg. O. Szabó István, Barbinek Péter, Safranek Károly igyekezett felvillantani a szereplők sorsát Hildebrand István mindent elkövetett, hogy szépen, látványosan fényképezze a tájat, a kietlen vidéket. Márkusz László Nem szélmalomharc — Mi nem törünk pálcát azok felett, akik megisznak olykor néhány pohár bort, vagy felhajtanak egy korsó sört. Az italozás szenvedélyéé válása ellen harcolunk, illetve igyekszünk megelőzni, hogy az emberek az alkohol rabjává legyenek. Mert innen már nem esik messzire a bűnözés, az elhanyagolt munka, a felfordult, megmér, gezett családi élet, az utcára került kisgyermekek csapata ... Juhász Gábort, az Alkoholizmus Elleni Társadalmi Bi. zottság hatvani titkárát idéztük. Éspedig azért, mert számvetése, valamint az öt esztendeje dolgozó, harminc, tagú testület friss programja, haditerve érzékletesen tükrözi szavait. A múltról röviden S nem is a fél évtizedről, inkább csak az 1976-os esztendőről, amely a társadalmi bizottság életében döntő előrelépést hozott. Egyrészt a tömegszervezetek, intézmények, vállalatok vezetői, akik bekapcsolódtak az alkoholizmus elleni mozgalomba, tavaly váltak igazán értőivé, tevékeny támogatóivá az ügynek. Éspedig azért, mert maguk is rádöbbentek, hogy a terjedő italozás, iszákos- ság mennyire dezorgani- zálja a társadalmat, menynyire aláássa a munkamorált, veszélyezteti a külön, böző üzemek, ipartelepek gazdaságos termelőmunkáját. Másrészt sikerült a megelőzéssel kapcsolatos feladatokat mind elvi, mind gyakorlati téren úgy egyeztetni, ösz. szehangolni, hogy kivitelezésük zökkenőmentes legyen. Különösen az ifjúság köré. ben fejtett ki erőteljes munkát a társadalmi bizottság, igénybe véve az orvosok szakértelmét, s elvárva a vendéglátóipar segítségét. Csak Hatvanban egyetlen év alatt 43 ilyen előadást tartottak, ezeken 19 dokumentum, filmet vetítettek, s a résztvevők száma megközelítette a háromezret. Eredményként könyvelik el továbbá, hogy a város területén nagymértékben nőtt az üdítőital-fogyasztás, az üzemekből, munkahelyekről pedig még a zugitalmérések is kiszorultak. A mozgalom érdekeit szolgálta több alkoholellenes kiállítás, amelyek a rendelőintézetben, a MÁV-csomópon- ton éppen olyan látogatottak voltak, mint Boldog községben. Számoltak ugyanekkor a gyógyult alkoholisták utógondozásával ! Figyelték sorsukat, s megóvásuk érdekében hasznos javaslattal szolgáltak egy-egy üzem gazdasági, politikai vezetőinek. Uj év, új vonások Az idei esztendőben, éppen a korábbi eredményeken felbuzdulva, többrétűvé válik a társadalmi bizottság tevékenysége. Mind a megelőzés, mind az utógondozás terén új vonásokkal egészítik ki a munkát, s ezek megvalósításában komoly segítséget jelent a helyi tanács egészségügyi osztálya, amelynek vezetője — dr. Novák Pálné — a bizottság elnöki tisztét is magára vállalta. Megelőzés tekintetében, s munkamorál terén sokat remélnek például a bizottság tagjai az általuk kezdeményezett országos akciótól, amelynek az a célja, hogy naponta, délelőtt 9 óráig sehol sem mérjenek szeszes italt. Kiterjesztik az alkoholizmussal kapcsolatos egészségügyi előadások rendszerét az ifjúság mellett az üzemi munkásokra. Ilyen jellegű felvilágosítást rendeznek állami gazdaságokban, termelő- szövetkezetekben. A hatvani és boldogi művelődési házakban pedig alkoholellenes klu. bot hoznak létre, s megkérik támogatására az ideggondozó intézetet, amelynek vezetője, dr. Gingl István, eddig is rengeteget vállalt magára a különböző megelőző feladatokból, de különösen az utógondozás megvalósításából. Befolynak e tevékenységbe mindenütt az üzemi Vöröskereszt-szervezetek! Rájuk különösen sok feladat hárul. Mást ne mondjunk: tagjaik figyelik az elvonóról visszatérteket, hogy szedik-e gyógyszerüket. Ha visszaesik vala. ki, rögtön intézkednek szak- rendelésre küldésről. S a konzervgyárban, valamint a vasútnál azt tapasztalni, hogy a vöröskeresztesek a gyógykezelt alkoholisták munkába állását oly módon is elősegítik, hogy „tiszta lapot” biztosítanak nekik, valamint óvják valamennyit a rossz barátoktól, a züllesztó környezettől. „Révkalauzok” Ezt a szót hallva, rögtön valami tengeri kikötő jut az ember eszébe. Holott ismét csak az alkoholizmus elleni küzdelemnél, a megelőzésnél, a családi otthonok békességének megóvásánál vagyunk. — A társadalmi bizottság nemcsak a Vöröskereszt-szervezetek mozgósítására gondol, hanem szeretné bevonni munkájába az üzemek, gazdaságok szocialista brigádjait — mondja a Lenin Termelőszövetkezetben Bolyki István, a KISZ-szervezeí titkára. — S amikor révkalauzokról beszélünk, akkor ez alatt például olyan szocialista brigádtagokat kell értenünk, akik önként vállalják, hogy fizetéskor a jellemgyen- gébb munkatársakat, az italozásról ismert emberekeit hazakísérik családjukhoz, mielőtt betérnének valamelj* kocsmába, s elherdálnák féj keresetüket. De éppen a bri- gádmozgalom vállalásai révén szeretnénk végérvényes sen felszámolni a munkahelyi italozást is, ami nem elterjedt ugyan, de találkozni vele. S azt hiszem, fontos feladat, hogy saját portánkon és a városban éppen úgy szemmel tartsuk a külsd munkán dolgozókat. Megdöbbentő sokszor, mennyien ácsorognak sörös-, boros-, pálinkásüveggel kezükben egy-egy bolt előtt, éppen csak félbehagyva felelős, kockázattal, •életveszéllyel járd csatornázási, csőfektetésf mukájukat... Igen, a nekivadult italozás több önveszélynél. Káros a társadalomra, a környezetre* S ha most a hatvaniak Alkoholizmus Elleni Társadalmi Bizottságának tevékenységét, új elgondolásait nézzük, érdemes elismeréssel gondolni a testületre. Sokak szemében szélmalomharcot folytatnak! Pedig a mélyből visszatértek, a félúton megálltak sokasága igazolja létjogukat. Moldvay Győző 1 3000 pályamunka A „Vöröskereszt: együtt a békéért!” pályázatán Nagy érdeklődést váltott ki a Vöröskereszt Társaságok Ligája nemzetközi rajzpályázata a magyar ifjú vöröskeresztesek körében. Az idei május 8-i Vöröskereszt-világnap alkalmából a „Vöröskereszt: együtt a békéért!” jelszó jegyében meghirdetett pályázatra az országos központhoz 330 iskola 2800 diákjától, csaknem 3000 pályamunka érkezett. A pályamunkák tükrözik, hogy a OMmm 1972. április 30.. szombat magyar gyermekek gondolat- világában a béke védelme elválaszthatatlan a mindennapi közösségi cselekvéstől: a gyermekrajzok tematikájában a vöröskeresztes munka minden részterülete szerepel. Különösen a legfiatalabbak rajzai fejeznek ki gazdag érzelmi kötődést, ábrázolnak sokszínű, konkrét élményanyagot. A magyar bíráló bizottság 70 pályamunkát ítélt alkalmasnak arra, hogy a genfi nemzetközi zsűrihez továbbítsa. Az országos vezetőség valamennyi pályázót emléklappal jutalmazta. (MTI) DANCZA JÁNOS: Két mártír 16. Az utolsó nap eseményeit Nemecz Alajos a következőkben írja le: „Az egri börtön lakói között percek alatt futott szét a szomorú hír: Nemecz Jrizsit holnap reggel hétkor felakasztják. A zárkákban lázadoztak, a foglyok az aj- tólcat verték. Egyes zárkákból felhangzott az Interna- cionálé. A gyöngyösiek zárkájából Józsi kedvenc forradalmi indulójának az akkordjai szűrődtek ki: Föl bátran, föl bátran zászlónk alá, Pusztuljon, pusztuljon, ami burzsoá, Gyáva, aki közénk be nem lép, Félti rongyos életét. Józsit az egyik első emeleti, siralomháznak nevezett zárkába vitték. Mellette állandóan szuronyos őr állott. Levették a kezét-lábát ösz- szekötő nehéz bilincseket, melyek két hónapon át csörömpölésükkel felverték a zárkák csendjét, valahányszor Józsit sétálni vitték. A elvtársak tömegesen kérték a börtönigazgatóságot, hogy engedjék őket Józsitól elbúcsúzni, de a kérést nem teljesítették. Kivételt csak velem, testvérével tettek. Ma, negyven év elmúltával is nehezen tudom leírni ezt az utolsó találkozást. Józsi idegesen sétált a szűk cellában, amikor beléptem hozzá. Jólesett most a mozgás a bilincsekkel Még mielőtt a cellába beléptem volna, nagy meglepeté- megbénított végtagjainak, semre a folyosón a szilágysomlyói gimnázium egyik paptanárával, dr. Csabai Pa- ulinnal találkoztam, akihez Józsit is, engem is kedves gyermekkori emlékek fűztek, mert jóindulatú ember volt, s szerette a gyermekeket. Most is hosszú, fekete reverendát viselt, mint mindig, kezében pedig nagy imakönyvet tartott, ö is meglepődött a váratlan találkozástól, s mindjárt felkiáltott: — Hát maga is itt van, fiam? — Igen tanár úr. ma a börtön csak becsületes embereknek ad szállást... — Képzelje, — folytatta — most jövök Józsi bátyjától. Sohase hittem volna, hogy ilyen istentelenné váljék. Én, mint volt tanára akartam utolsó útjára kísérni, de ő elutasított, s még a cellában sem tűrt meg. Megmondta nyíltan, hogy ő ateista, és ezért ne vesztegessem az időt az ő megtérítésével. Hogy fog ez a szerencsétlen ember holnap reggel az Úristen ítélőszéke elé állni? Nagyon rövid időt engedélyeztek a búcsúzkodásra. Pedig úgy szerettünk volna sokat, nagyon sokat beszélgetni. Amióta a börtönből való kitörés megszervezése miatt bennünket egyes zárkába tettek, csak lopva tudtunk néha szót váltani. Ezt az űrt szerettük volna hosszú beszélgetéssel kitölteni és az utolsó éjszakát együtt átvirrasztani, de mindössze néhány percet engedélyeztek a búcsúzkodásra. Józsi ezalatt gyermekkori emlékeket idézett fel és a gyöngyösi munkásságról beszélt. — Emlékszel-e, Lajos, — mondá —, amikor a széplaki pap hamis esküje elrabolta édesapánk egész nyári keresetét, s mi akkor télen majd éhen pusztultunk? Én már akkor meggyűlöltem a papokat egész életemre. Fel-alá sétált, s folytatta: — Mondd meg a gyöngyösi elvtársaknak, hogy az én kivégzésem ne csüggessze el őket a további munkában. A harcban egyesek elesnek, de ez vele jár... Megérkeznek a szovjet csapatok, s hozzák a felszabadulást, ti még megéritek ezt. Akkor aztán folytatni kell a megkezdett munkát. Meleg szeretettel emlékezett meg a gyöngyösi kommunista harcosokról akikkel oly szívesen dolgozott együtt. Felhívta figyelmemet, s általam az összes elvtársakét, hogy legfőbb gondunk az ifjúság kommunista nevelése legyen. Még adta az utasításokat, izeneteket, amikor engemet már tuszkoltak kifelé az őrök Józsi cellájából. Egy utolsó, fájdalmas ölelés és én összetörve, kábultan támolyogtam ki drága testvérem zárkájából. Egész éjjel nem tudtunk aludni, s ahogy hajnalodott, már az udvarról feljövő neszt figyeltük a megnyitott ablakon át. Józsi sem aludt. Elutasított minden előnyt, ételt, cigarettát, amit felkínáltak neki. Egész éjjel a váltakozó őröknek tartott előadást a kizsákmányolásról és az osztályharcról. 1920. július 29. Reggel hét órakor a börtön csendjét ajtócsapdosás, járkálás zaja verte fel. Egyszerre csak Józsi ismert hangját halljuk, amint harsányan kiált a cellák felé: — Szervusztok, elvtársakl Bátran harcoljatok tovább, én is bátran halok meg az eszménkért! A női cellákból zokogás hallatszott, más cellákból forradalmi indulók, majd ajtóverések, kiabálások. De ez már nem segített... A szemtanú fogházőrök elmondották, hogy Józsi emelt fővel, bátran lépett a bitófa alá. Az udvaron, a bitófa előtt a burzsoá előkelőség, legnagyobb részben Gyöngyösről földbirtokosok, bankárok, néhány hisztérikus nő. Józsi megvető tekintetet vetett e társaságra és érces hangon kiáltotta: — Engem megölhettek, de az eszme él és győzni fog. Reszkessetek a proletariátus bosszújától! Éljen a prole- trádiktatúra! Éljen a világ- forradalom!... ...Alig egy hónapra Józsi kivégzése után, az említett fogolycsere a szovjet és a magyar kormány között valóban megtörtént. Akkor vitték ki a Szovjetunióba többek között Bokányi Dezső népbiztost, Józsi tanítómesterét, aki halálra — és End- rész Józsefet, aki tizenöt évre volt ítélve. Hej, ha ezt a hónapot még megérhette volna Józsi. Nemecz József hősi halált halt, de az eszme végül is győzedelmeskedett. mint ahogy ő «legjósolta. Amiben mi mindig hittünk, a dicső szovjet csapatok végül is meghozták a végleges fel- szabadulást. (FolytatjukJ
