Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-19 / 90. szám

Kritika és statisztika Legkevésbé a kritikusi hiú­ság okán — bár az is szere­pet játszhat, kétségtelen —, egy idő után joggal merülhet fel az érdekes és izgató kér­dés — olvassák-e, kik és mi­lyen rendszerességgel az új­ságok tévékritikáit? Sőt: egy­általán van-e szükség tévé­kritikára, s ha igen, akkor miért, mi a szerepe a sajtó­ban, közelebbről a megyei lapban egy-egy televíziós produkció méltatása az elis­merés. vagy bírálata a kriti­ka hangján? Hogy ezek a kérdések ko­rántsem a tévékritikus hiú­ságának torzfejű gyermekei, azt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy e tárgyban az illetékes szakemberek, a tö­megkommunikáció „szürke eminenciásai” végeztek már országos vizsgálatot, s ennek a vizsgálatnak kivetítése, ha csak meglehetősen tág meg­közelítéssel is, de érdekes és érdemes a megyére is. Heves megyében a „nyers” statisz­tikák szerint az itt élő 90 ezer család megközelítően kéthar­madának van televíziója, il­letőleg több-kevesebb rend­szerességgel nézi a televízió műsorait. Érdektelen volna vizsgálódásunk szempontjá­ból a nem rendszeres újság­olvasókat is bevonni a figye­lem fókuszába, hiszen a te­levízió kritikája az újságok hasábjain jelenik meg rend­szeresen. Heves megyében a Népújság kereken 34 ezer, a Népszabadság 30 ezer pél­dányban jelenik meg. Tehát ha csak ezt a két lapot vizs­gáljuk, illetőleg e két lap ol­vasóit vesszük figyelembe — pedig mennyien olvassák a Magyar Nemzetet, a Magyar Hírlapot, Népszavát és a töb­bi heti és képes újságot — akkor is, figyelembe véve, és hogy a két lap előfizetőinek egy része fedi egymást, ak­kor is félszázezer előfizetőről, azaz mintegy kétszázezer ol­vasóról van szó. Nem túlzás egy kissé me­részebb statisztikai önké­nyeskedéssel immáron most már utalva a többi lapra is, hogy negyedmillió embert érinthet általában a lapok tévékritikái, ezen belül leg­alább százhúszezer olvasót a Népújság ezirányú tevékeny­sége. A számok könyörtele­nek és meghökkentőek, s egyben felelősségre ébresztő­ok is. Az a bizonyos országos vizsgálódás azt igazolta — és nincs okunk ettől lényeges eltérést feltételezni szűkebb pátriánkban, Heves megyé­ben sem —, 1972-ben a fel­nőtt lakosság 21 százaléka ol­vasott tévékritikát. Ez az arány az elmúlt néhány esz­tendő alatt tovább változott és aligha túlzás ma már a rendszeresen tévékritikát ol­vasók számarányát az előfi­zetők. olvasók 30 százaléka fölé tenni. Igaz, jelentős a szóródás a társadalmi rétegek között. KÉPERNYŐ ELŐTT ismerettel jesztést végző, az ízlést nevelő tévékritika Irán­ti növekvő érdeklődés nyil- vánvalóon összefügg a televí­ziózás számszerű fejlődésé­vel, de szerénytelenség nél kül tehetjük hozzá, hogy minden bizonnyal a tévékri tikák mind igényesebb, elem­zőbb és tájékoztatóbb jelle­gével is. Izgalmas, komoly konzekvenciákat levonható tévéjátékot láthatlak a nézők pénteken, az észt Ardi Liives alkotását, az Infarktust. A Horvai István rendezte dráma két szerep­lőjét láthatjuk a képen, a nyomozót alakító Gábor Miklóst és Szilágyi Tibort. Egyetlen példát erre: a peda­gógus előfizetők kereken 30 százaléka a mindig, 34—35 százaléka a gyakran, míg ál­talában véve az előfizetők a mindig kategóriában már csak 27, a gyakran rovatában tartozók közül csak 21 száza­léka olvassa a lapoknak, ezen belül a Népújságnak is ezt a műfaját. A számok nyelvét lefordítva tehát úgy fogalmazhatnánk, hogy bizo­nyos társadalmi kategóriák javára eltolódás tapasztalha­tó — ez természetes — más kategóriák kárára, még kö­zelebbről : az érettségizettek és a felső fokú iskolai vég­zettségűek körében a kritika­olvasás szokása jellemzőbb, mint az alacsonyabb képzett­ségű rétegekben. Am még egy adat a további gon­dolatok bonyolításához: a rendszeres újságol­vasók körében végzett vizs­gálatok szerint a műkritika és a műsorkritika különböző fajtái közül a tévékritika a legolvasottabb, az olvasottság „rangsora” alapján az előfi­zetők 71 százaléka olvassa ezt országosan. Nincs külö­nösebb okunk, hogy lényege­sen eltérő arányt tételezzünk fel Heves megyei viszonylat­ban sem. Mindebből egyenesen kö­vetkezik, hogy rendkívüli módoij megnőtt a felelőssége annak, aki egy televíziós pro­dukció alkotója és a befoga­dó néző között az értelme­zés szintjén akar hidat ver­ni. Ez a híd, ha rosszul épít­kezett, nem összeköti, de in­kább elválaszthatja a nézőt és az alkotót, és még a „híd”-ba is megrendíti a bizalmat. Az Mai lapszámunk kereken százhúszezer olvasóhoz jót el, s ha ezeknek „csak” har­minc százaléka olvassa is el ezeket a sorokat, az is egy kisebb város összlakosságá­nak felel meg. Hallatlan nagy a tömegkommunikáció hatása és még nagyobb a fe­lelőssége. Természetesen e sorok író­jának is. Gyurkó Géza Affirm Ivan Lapogonov magyar- országi emlékeit, naplójának, tudósításának lapjait forgat­ta vissza Bánkúti Gábor az ünnepi vendégjárás, a ta­vaszi tél, a májusvárás szü­netében. Meglett dolgokra, harminc éve történt katonai és politikai eseményekre em­lékezni mindig kissé ünnep és önvizsgálat is. A „Magyarországról je­lentem" helyzetkép a hábo­rúba, félelembe, balítéletekbe süllyedt és a háborúból ki­lábaló, új utakra induló ma­gyar nép életéről. Lapogo­nov mint a TASZSZ tudósí­tója mindig ott volt, ahol történt valami. És akkor Közép-Európában sok új do­log történt. Ez volt az idő, amikor a II. Ukrán Front katonái átkeltek a Tiszán, súlyos harcokban a főváros alá értek. De ez volt az idő, amikor Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, megalakult az űj kormány, kihirdették a földreformot, kikiáltották a köztársaságot, egyesült a két munkáspárt. Egy nép életének nagy pilla­natait láthatta, amikben év­százados álmok, remények váltak valósággá. A dolog azonban nem volt ilyen egyszerű. A szovjet ka­tonáknak meg kellett magya­rázni, hogy nem ellenségként, hanem felszabadítóként lép­nek magyar földre és úgy is kell viselkedniük, annak el­lenére, hogy a Szovjetunió egy részét magyar katonák szállták meg. Az ország fő­városát is kímélni kellett an­nak ellenére, hogy a néme­tek egyik utolsó ellenállási bázisa volt. Meg kellett indí­tani az alkotmányos életet annak ellenére, hogy az el­lenforradalmi rendszer élet­móddá vált. De kire lehetett építeni ezt az új életet? A kommunista párt széles nem­zeti összefogást hirdetett és ebben a „Lesz magyar újjá­születés !” programban ben­ne volt az egész nemzet, a munkásosztály, a parasztság, a városi polgárság, a német­ellenes burzsoázia elszántsá­ga. Mindez nemcsak terv és lehetőség, hanem történelem és értelem. Persze, nem lehe­tett tudni akkor Debrecen­ben, hogy milyen mellékgon­dolatok forogtak a volt nagy- és középbirtokosok fejében, hiszen az Ideiglenes Nem­zetgyűlésben számtalan poli. tikai áramlat, tendencia, tit­kolt szándék is összeállt. Ak­kor ezeket a szándékokat a nemzeti színű kokárda (ez volt a mandátum), Kossuth emléke, a Habsburg trón­fosztás dokumentuma fogta össze. A naplót korabeli újság- és rádióhírek, szünetjelek, lapkivágások, beszédrészle­tek egészítették ki. Tükre volt a négy év (1944—1948) alatt megtett útnak. Ará­nyaival, a felhasznált doku­mentumok hitelességével do­kumentuma volt az élő tör­ténelem egy nem túlságosan hosszú, de küzdelmekben gazdag útjának, amire nem is példázat — inkább me. mentőként jól esett visszate­kinteni. o o o A Meseautó — Kubinyi Ferenc dokumentumműsora — más világba, a státusz­szimbólumok, statisztikai adatok, országúti balesetek világába vitte a hallgatót. — Jó-e az, hogy hazánk­ban ma 629 ezer személyau- • tó fut az országutakon, hogy minden tizenhetedik magyar állampolgárnak van autója, hogy 1977-ben újabb 85 ezer személygépkocsit importá­lunk? Természetesen jó. Űj gyárakkal, iskolákkal, lakó­negyedekkel, új városakkal gyarapodunk, gazdagodunk. Hiszen ez a cél. Az más do­log, hogy egyre nő azoknak Asztalos Johák faragásai Lőrinciben Hétfőn délután nagy ér* ‘klőciés közepette nyitották eg lőrinciben a Mátravi- íki Erőmű művelődési ott* mában Asztalos Johák. népi ragnművész kiállítását, nely gazdag válogatást fűit a betegségéből most rógyuló népművész mun- íiból. Dr. Dömötör Tekla >yetemi tanár méltató be­idében szólt a néprnűvé- et emberformáló hatásáról ; arról a szerepről, ame- et. Asztalos Johák életmű- ; betölthet munkáskömye- rtben, jelen esetben az erö* iű dolgozóinak körében. Gí.NéwÚM 1977« április 19„ kedd Hangsúlyozta a művész tu datosságát, amely palóc ha* gyományokból táplálkozik, de nem elégszik meg az or- namentális munkákkal, ha­nem általános érvényű har­móniára törekedve értékes szobrászalkotásokat teremt. A kiállításon láthattuk Asztalos Johák nagyobb lé­legzetű munkáit — Rákóczi- szabadságharc, Palóc asszony gyerekkel, — éppen úgy, mint portréit, kisebb használati eszközeit, vagy annak a pa- ' lóc szobának néhány bútor­darabját, amely egyenlőre befejezésre vár. A tárlaton — dr. Dömötör Tekla szavai val élve — feltámadt a régi palóc lakodalom, a haídan volt pásztorélet és a betyár* világ is, kicsit groteszkül, de sajátos egyéni formanyelven tudósítva a népművész mun­kásságáról DANCZA JÁNOS: Két mártír A következő lépés: levál­tani a város éléről a bur- zsoá vezetőket és elhelyezni a párt embereit a város ve­zetőségében és a karhata­lomban. Bár Nemecz Alajos nem említi, a párt számára ez a két feladat képezte a leg­súlyosabb problémát. Ugyanis ezeknek a kísérleteknek a reakció Gyöngyösön — bíz­va az erejében — nyíltan ellenállt. Főként a karhata­lom okozott gondot, hiszen a polgárőrség parancsnoka még csak szóba sem akart állni a párt képviselőivel. Ugyanez volt a helyzet a laktanyában levő katona­sággal is, akiknek a vezetői egy húron pendültek a pol­gárőrség vezetőivel. És a fegyver ezeknek a testületek­nek a kezében volt A párt­vezetőség tisztában volt ve­le, hogy addig komolyabb fel­adatokat nem tud megold- dani, amig a fegyveres testü­letekben nem rendelkezik je­lentős befolyással. A huszár­laktanyában például közhu­szár alig volt, de több mint százfőnyi, tisztből és to­vábbszolgáló altisztből álló csapat tanyázott ott. E ké­nyes probléma megoldásához egy incidens azután segítsé­get nyújtott. A keresztényszocialista lap helyi szerkesztője, aki ügy­véd és szőlőbirtokos is volt, egyik cikkében élesen tá­madta a szocialistákat, és a forradalmi munkásságot gyá­va csőcseléknek nevezte. A cikk érthetően óriási felhá­borodást váltott ki a dolgo­zók körében. A pártvezető­ség még állást sem foglalha­tott az ügyben, amikor az egyik este megtámadták és alaposan elverték a cikk szer­zőjét. A polgárőrség parancs­noka minden bizonyíték nél­kül letartóztatta és a rend­őrségi fogdába záratta a kommunisták két lelkes har­cosát: Kiss Antalt és Dono- vár Jánost. A hír futótűzként terjedt el, és pár órán belül több ezer ember gyűlt össze a párt székházánál. Innét a városháza elé vonultak és erőszakkal szabadították ki a két elvtársat. A tömeg han­gulata nagyon ingerült és fe­nyegető volt. Követelték a karhatalom parancsnokának azonnali leváltását és Nemecz Józsefnek a karhatalom élé­re való kinevezését. A hely­zet igen komollyá vált és a két tábor vezetősége komp­romisszumos megoldásban egyezett meg: Nemecz József belépett a polgárőrségbe mint parancsnokhelyettes és poli­tikai megbízott. A parancs­nok Nemeczet bizalmatlanul fogadta, de a helyzetet kény­telen volt tudomásul venni. Nemecz határozott fellépése és a párt állandó támogatása következtében a helyzet úgy alakult, hogy a parancsnok Nemecz megkérdezése nélkül fontosabb intézkedést nem tehetett. A parancsnok ezt a szabályt nem mindig tartot­ta be, s így kölcsönösen kezdtek külön intézkedéseket tenni. Ez gyákran hatásköri súrlódásokhoz vezetett, s en­nek csak a Tanácsköztársa­ság megalakulása vetett vé­get. Kun Bélának és a KMP központi vezetőségének a le­tartóztatása némi zavartoko­zott a gyöngyösi pártbizott­ság vezetőségében, de mi­után a kommunisták az SZDP égisze alatt dolgoztak, így nem is léphettek fel elle­nük. A kompromittáló irato­kat mindenesetre biztonság­ba helyezték, nehogy a párt kommunista vezetősége ellen felléphessenek. A következő lépés az idő­közben megalakult munkás- tanács megerősítése, a reak­ciós képviselőtestület levál­tása volt. Mint említettem, az októberben megalakult Nem­zeti Tanácsot a burzsoá re­akció kisajátította. Nemeczék célja az volt, hogy a mun­kástanács vegye át a város vezetését. A reakció ezt is igyekezett megakadályozni, de a pártvezetőség ügyes tak­tikával keresztülhúzta tervei­ket Az SZDP szervezetének vezetője, Endrész József be­jelentette, hogy a párt visz- szahívja a Nemzeti Tanács­ból a képviselőit, és nem hajlandó tovább együttmű­ködni vele. Ugyanakkor a munkástanács önhatalmúlag kezdett közigazgatási ügyek­ben intézkedni: így a hivata­lok vezetésére a párt embe­reit nevezte ki, akik a leg­több helyen ellenállás nélkül át is vették a vezetést. Hogy az akció forradalmi élét el­kendőzzék, a munkástanács elnökének Junghancz Ferenc ácsot nevezték ki, aki oppor­tunista nézeteiről közismert volt. Persze a munkástaná­csot ténylegesen nem Jung­hancz, hanem Nemecz és Endrész vezették. A munkástanács sikeres nyeregbe segítése után a má­sik fontos tanács létrehozá­sára is sor kerülhetett. Ne­mecz megjelent a huszár­laktanyában és egy lelkes gyűlésen megalakították a katonatanácsot, ami azonnal megkezdte a működését. El­ső ténykedéseként felülvizs­gálta a tisztek és továbbszol­gáló altisztek magatartását és az ellenforradalmi érzésű­eket megfosztotta rangjuk­tól és kitiltotta a laktanyá­ból. Így tűnt el a polgárőr­ség éléről a huszárszázados is. Felszámolták a polgár­őrséget és megalakították a nemzetőrséget, ahová már • kilométerköveknek, tel«, fonoszlopoknak a s? ima. amelyekre családtagok és barátok időnként kiviszik íz emlékezés koszorúit Intelem és figyelmeztetés volt ez * a műsor, hogy jön a nyár, meg­növekszik az országutak for­galma, s a kivagyiság, a se­besség ördöge, a felelőtlen­ség, a türelmetlenség szedi áldozatait. Statisztikai ada­tokkal, oktatók és hivatásos pilóták derűsnek hitt törté- netkéivel akart tanítani a szerző, mégis, valahogy más hatást ért el. A hivatásos gépkocsivezetők és a vasár­napi autósok kettősségét ál­lította szembe egymással, mintha minden országúti bal­eset, tragédia, a milliárdokra rúgó kórházi költség, táp­pénz, a benzingőz elködlő és hiányzó 23—25 ezer meg nem épült lakás oka a vasárnapi vezető volna. (Láttam én már olyan szétdúlt házat, amely­nek konyhájában állt meg a kamionvezető, magával so­dorva ágyat, komódot, ajtó­félfát és gyereket.) Amennyire műfaji szem­pontból tökéletes alkotás volt a „Cifra palota”, a be­tétdalok, esettanulmányok el­lenére is a „Meseautó” egyensúlytalan, féloldalas, la­za szövedéke maradt egy üsz. teletreméltó szándéknak. Minden dokumentumműsor „hangtükör”, mert a hang se­gítségével ábrázol, de ebben a tükörben csak akkor je­lennek a valóság képei, ha azok eredetükben hitelesek. Szomorú és tragikus a halál hét végi aratása, az, hogy hat év alatt 7600 ember halt meg az országutak porában, összetört üvegcserepek, szét­tépett lemezek, a műszerfalak mutatói között, de nem hi­szem, hogy mindez türelem­re ösztönzi az olykor egy­másra vicsorgó, öklüket rázó, képzelt céljaik felé rohanó akarnokokat. A betétként elhangzó vers néhány sora inkább intett mérsékletre, mint a kocsiját befalazó öregember. Így: „Hegyek kö­zött rétek zöldje, / Virágillat, itt a nyár. /Lassú pásztor víg szavára / Legelni megy most a nyáj..(Sárospataki Csaba). Ebergényi Tibor nem vették be a reakciós ele­meket. Ellenben beléptettek a karhatalomba kommunista érzelmű elvtársakat, mint például Donovár Jánost, Ko­vács Antalt, Povozsányi Gé­zát, Kőszegi Oszkárt, Borosi Bélát, Stramszki Dezsőt, Ná­das Mártont és sokan máso­kat. A nemzetőrség parancs­nokává Nádas Mártont ne­vezték ki, aki Nemecz irá­nyításával segítette a prole­tariátus harcát. Nagy harc indult meg a néptanács tagjainak a meg­választásáért, amit Nemeczék a keresztényszocialisták nél­kül akartak megalakítani, de végül a 12 főnyi tanácsba két keresztényszocialistát is bevettek, s így ez a fontos szerv is az SZDP vezetése alá került. Pedagógiai síkon is éles harc folyt a klérus vezette keresztényszocialista párt és az SZDP között. Ezt a harcot, mint legképzettebb marxista, Nemecz vezette. Amikor a koalíciós kormány tervbe vette a kötelező val­lásoktatás eltörlését és az ad­digi Vallás- és Közoktatás- ügyi Minisztériumot ketté osztotta, a gyöngyösi klérus tiltakozott elsőnek és jelen­tős tömegeket mozgósított a tervezet ellen. Nemeczéknek nem sikerült úgy áthúzniuk a klérus terveit, mint Eger­ben Kolacskovszky Lajosnak, mert Gyöngyösön a klérus tiltakozó gyűléseket tartott. Ennek ellensúlyozására az SZDP is gyűléseket tartott, amelyeknek a szónoka Ne­mecz volt. Különösen a diá­kok és a pedagógusok száma, ra tartott gyűléseknek volt nagy sikerük, ahol Nemecz leleplezte a klérus szerepét a tőkés és imperialista társa­dalmi rendszerek fenntartása, a dolgozók kizsákmányolása, az esztelen háborúk folytatá­sa érdekében. Az itt elért si­kerek is erősítették a párt helyzetét. A vázolt viszonyok szerint Gyöngyösön jól elő volt készítve a talaj a szo­cialista forradalom véghez­vitelére. (Folytatása következik) J

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom