Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
Beethoven kottája Magyarországon Schiller cs a cenzor Pál cár idejében Rigában tevékenykedett a kérlelhetetlen szigoráról ismert cenzor, Tumanszkij. A nagy német költő. Schiller is a hajthatatlan Tumanszkij „áldó. zatává vált”: abban az időben Schiller műveinek orosz nyelvű fordítása nem jelenhetett meg a cár birodalmában. A rigai állami könyvtárban őrzik Tumanszkij Az örömhöz című Schiller-vers- hez írt saját kezű kritikáját. Az alábbiakban ezekből a feljegyzésekből közlünk néhányat. „Gyűlj ki égi szikra lángja. szent öröm, te draga szép!” Kritika: Bálványimádás! „Bűvkörödbe, ég leánya, ittas szívünk vágya lép.” Kritika: Inni, vagyis leré- szegedni! „Egy testvér lesz minden ember.” Kritika: Szibériába ezzel a költővel! „Gyűljön csók az ajkakon!” Kritika: Az ivás után most még ez az erkölcstelenség is! „Ha célt ér a férfi végül...” Kritika: Hát lehet még az erkölcstelenséget fokozni? „Isszuk mind e drága nedvet a természet keblein.” Kritika: Már megint ez az ivás! „Isteneknek nincs mit adni, istenülni nagy dolog”. Kritika: Hazugság! Az istenek igenis loptak, csaltak, hazudtak, civódlak. „Gyász, szegénység, jöjj vigadni”. Kritika: Már csak ez hiányozna! „Adóskönyvünk elenyésszen...” Kritika: Te csirkefogó! Adósságot csinálni tudsz, fizetni ... azt nem! „Fátyol hulljon bűnre, bajra, ellenednek megbocsáss!” Kritika: Az ördögbe is! Még mi nem kéne neki!? Országos Széchenyi Könyvtár zenei osztálya. Az intézmény Budapesten, a Nemzeti Múzeum mögötti palotában van, a Bródy Sándor utca sarkán. Beethoven magyarországi nyomait kutatom. Az eredeti Beethoven- kézirat a zeneműtár egyik legféltettebb kincse. (A bonni Beethoven Múzeumban csak hű fotómásolatok láthatók, az eredetieket a páncél- szekrényekben őrzik. (27 levélből álló kétrét alakú másolt szólamokat látunk: A szólamok: egy Violino I. (7 levél) és két Basso-szólam, 10—10 levél. A sorok között Beethoven saját kezű jegyzetei. A Violino I. szólamára írta rá a mű címét, amely eredetiben így szól: „ Overtüre zu Ungarns Grossem Wohltäter Von Ludwig van Beethoven”. Magyar fordítása : „Nyitány Magyarország nagy jótevőjéhez Ludwig van Beethoventől”. A jótevő nem más, mint I. István király. A nyitány Kotzebue osztrák író darabjához készült a pesti német nyelvű királyi városi színház megnyitására, amely 1812. február 9-én zajlott le. De érdemes megnézni egy másik kottát is Beethovennel kapcsolatban. Egy róla szóló kantáta egyik oldalát. A kantáta címe: Beethoven születésének 100. évfordulójára. Alatta dátum, és a szerző neve: Villa d'Este 1870. január 26. Liszt F. • A halhatatlan kedves 1827. március 27-én, egy nappal Beethoven halála után a zeneszerző tulajdonában .volt bankrészvényeket kerestek a hozzátartozók. Egy szekrény titkos fiókjában találták meg azokat, mellettük két arcképet. Az egyik Giu- lietta Giucciardit ábrázolta, a másik Brunszvik Terézt. Ugyanott találtak néhány levelet is ezzel a címzéssel: A ( Március 26: Beethoven > halálának 150. cvfordu | lója, amelyre szerte az > országban hangverse" > nyekkel emlékeznek. halhatatlan kedveshez. A zenetörténészek sokáig vitatták, kihez szóltak az el nem küldött levelek. A két említett hölgyhöz-e, vagy Brunszvik Jozefin grófkisasszonyhoz. A kérdés azóta eldőlt. A halhatatlan kedves Jozefin volt. A B’ővárosi Szabó Ervin Könyvtárban számos Brunszvik Teréztől való levelet őriznek. Schindler, Beethoven titkára is Brunszvik Terézzel azonosította a halhatatlan kedvest, de a grófnő saját kezű írásában megjegyzi: „Er meinte Josephine”, azazhogy Schindler bizonyára Jozefinre gondolt, őt értette Teréz alatt. Az első beethoven-kották Hogyan terjedt el Beethoven zenéje Magyarországon? Ami kottáit illeti, Beethoven nevével először egy 1802. február 17-i német nyelvű pestbudai újságban találkozunk, hirdetésben. A lap a frissen érkezett kottaújdonságokra hívja fel a figyelmet. Arra, hogy Leyrer József könyvkereskedőnél milyen újdonságok kaphatók fuvolára, zongorára és hegedűre írt művek közül. Itt szerepel először Beethoven neve. Az április 4-i jegyzékben már több kompozíciójáról olvashatunk, szonátákról, triókról, és a Prometheus teremtményei balettzenéről. Leyrer kottaüzletét 1806-ban elárverezték, mert tönkrement. Még 1800-ban történt. Május 1-től egy hétig Alexandra Pavlovna nagyhercegnő és József nádor felesége neve- napja alkalmából fényes ünnepségeket rendeztek Budán. Beethovent és Puntot, a kor híres kürtösét is meghívták a záróünnepségre. A korabeli budai-pesti színházi kézikönyv szerint „Bethovn (így félreírták a nevét) úr akadémiája zajlott le Punto úrral. Május 7-én újabb Concert tartatott a Budai Theatrumban”. A Magyar Kurír ezt írta róla: „Égy Beethoven nevű híres muzsikus a Forte-Pianón való mesterséges jádzása által mindeneknek magára vonta a figyelmetességét”. Onnan a zeneszerző Martonvásárra utazott Brunszvikékhoz. Ennek emlékére rendezik meg minden évben a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában a Beethoven-hangversenye- ket. A Fidelio Beethoven egyetlen operáját aránylag hamar ismerte meg a pest-budai közönség, mert sűrűn szerepelt a különböző német társulatok műsorán. Akadt, aki Bécs- ben hallgatta végig a Fide- liót, és hozta el a hírét. A Nem. zeti Színház 1839-ben tervezte a magyar bemutatót. Lengey Károly énekes kapott megbí. zást a szöveg lefordítására. A bemutató élőadás 1839. december 28-án, már sok évvel Beethoven halála után zajlott le. Leonóra szerepében Schodelnéval. Az első magyar előadáson Liszt Ferenc is megjelent. A. közönség lelkesen ünnepelte a női főszereplőt, s megírták az estről, hogy „a fertelmes idő dacára is olly nézőtömeg jelent meg, hogy üres helyet igen gyéren lehetne látni.” Kristóf Károly III. Richard: Mihail Uljanov (Fotó: J. Koroljov) A művészet pillanatai A zenebohóc (Fotó: L’Humanite Dimanche)-VWVWWWVWV^S/\AA/WNAA/ H at óra felé kibújtam a téglaszárítóból. Körülnyaltam szikkadt számat, ujjaimmal kifésültem hosszú hajamból a téglaport. .. s elindultam ingyenes éjjeli szállásomról a Bécsi útra nyíló gyárkapu felé. A mázsálóházikó- nál egy vízvezeték csöve kunkoro- dott ki: derékig meztelenül alágörnyedtem, s nevetnem kellett, mikor a didergő víz lecsurgott a nadrágomba. Kívül voltam a gyáron, s fölfrissülve leültem az úton végighúzódó árok partjára. Olajosnak nézett ki a fenekén lassan tovaömlő szennyes víz. A Nap egyre gömbölyűbben állt fölébe a kivájt agyagbányának, s a dróton lógó csilléket tele- öntötte fénnyel. Gondoltam, később lemehetek a Dunához, de egyelőre jó az árokpart, mert hátha lesz fölvétel bányamunkára. Addig is unaloműzőnek van egy öreg szerencsefillérem. Előkotortam, megforgattam, megnéztem az éleit, gurítottam mutatóujjam csúcsáról tenyerem völgyébe... oldalt tőlem egy cipősarokkal megtaposott Az Est hevert; idehúztam lomhán, s félszemmel olvasni kezdtem: „A román... király... visszament... ”, aztán baráti birtokba vettem néhány züllött, kormos fejű gyufaszálat, s máris rásandítottam a kutyatej sárga virágaira. Kis féreghalak úsztak alattam; csöpp ormányukkal finom erőket verve, s mintha ez lenne ébredése a fűnek: lepkék lebbentek. Játszva hajtogatni kezdtem kivénült ujjakkal a megtiport újságlapból a papírhajót. Sokszor megakadtam, mint az öreg hajóácsok: hogy is kell? Aztán ide-oda dűtö- getve az ólombetűs oldalakat, kész Celléri Andor Endre: Hetven éve, 1907. március 30'án született Gelléri Andor Endre, a két világháború közötti magyar novellairodalom “redeti egyéniS6Pro fregattomat letettem a fűszálak közé. — Fillérkém, kincsecském — mondtam a pénznek — kapsz két gyuíaszál-lábat, egy gyufaszál-fe- jet, kormos hajnak a kabátomból kitépek egy kis cérnát, s azzal odakötlek a kutyatej-vitorlához, mint egy Odisszeuszt! — Fillérkém — búcsúztam tőle —, menj... hess! O tt állt a fillér úr a vizen; a sárga vitorlába belefújt a szél, s a fregatt lassan cammogott. .. ó, legjobb lenne utánavetnem magam a kusza hajónak, s elmerülnöm utolsó kincsemmel a pocsolya fenekén. Hirtelen rám rivallt a gyár első dudálása. Fejem fölött megmozdultak a csillék: az üresek napfénnyel a bányába indultak; a teltek meg agyaggal jöttek á téglaprésekhez. Tompa dörrenés szállt; dinamittal robbantottak, óriási darabokra törve alázúgott egy-egy magas agyagfal. Átugrottam az árkon, s lefutottam az irodáig. Tudtam, mi lesz kiírva, mégis egész közel mentem az üvegablakhoz, és úgy bámultam: MA MUNKÁSFÖLVÉTEL NINCS. Két karom azonnal zsebre dugtam: minek fáradjanak a lóbálás- ba. És szívesen bedugtam volna elgyöngült lábaimat egy óriás zsebébe, csüggedt életemmel együtt. ,Ó szívesen fölnyaltam volna nyelvemmel egy konyhát, a nyelvemmel, csak már munkát kapjak. Gondoltam, erőszakkal bemegyek a műhelybe, odaállok a satuhoz, veszem a reszelőt, s elkezdek dolgozni. Ha valaki rám szól bámulva, ha el akar küldeni, oda se neki, csak reszelek, reszelek, késő éjjelig. Majd csak adnak érte valamit. Mentem, sovány árnyékomat nézve: úgy tűnt néha, hogy jobbra és balra rengeteg ilyen árnyék van velem, s azok közül néha a szél fölfújt egyet-egyet a sötétes felhőkbe. Azok meghaltak — gondoltam könnyedén. A Friss Üjság hirdetései felé vettem az utam. A híd mögöttem volt már, s a fénylő királyi vár is. Milyen jó lenne — gondoltam — egy lámpának lenni a királyi várban! egy trónszéknek vagy... hisz ez lehetetlen... egy szakácsnak! S eszembe jutva a reggeli étkezés, önkéntelen tépdesni kezdtem a kávéházi teraszok zöld leveleit. Volt, amelyik száraz s kissé keserű volt; néha-néha édesebb fűszál is akadt. Nem sokat törődtem velük: téptem s kiköptem, átbámulva a homályos tükrökbe. Túlságosan nyúlánk voltam bennük, öklömnyi fejű és rágcsáló. S bekkukantva a dologban álló kereskedősegédekre, összefacsaro- dott a szívem. Csak a sok zagyva gondolat jön munka helyett, s ez már így megy az ötödik hónapja. Milyen szívesen nyögnék bármilyen súly alatt... ebben a tétlenségben még megőrülök! Talán nekidűlök egy fának, s ha kérdik, miért áll itt hónapokon át: odasúgom : — Várom, míg gyökeret eresztek! Milyen utálatos így Ötletet ötletre zavarni. De mit tegyek: ha becsukom ezt a lelki cirkuszt, ha leoltom benne a különös sárga lámpákat: előttem a Duna vagy egy fa száraz ága a Hűvösvölgyben. ... Már tikkadtan dűlök a falnak, s vizsgálom a Friss Üjság hirdetéseit. Néha-néha belém böknek, kicsit visszalökök, s megtartom kényelmes pozíciómat, végül is lemondóan, legyintve a kezemmel, elfordulok a hirdetéstől és keservesen köpök egyet, aztán még kettőt. S befejezve ezt, megállók, magam elé bámulva, hogy most már mit csináljak? összerezzenve lepislantok, mert nálamnál tökmagabb alakocska, feketére sült képpel, rángatja az ingem: — Köpjön csak — mondja komolyan. Isten neki. — Miért köp zöldet? — kérdi, s összehunyorítja macskaszemeit. — Zöldet? Ja! — s a fejemre ütök. — Mert füvet rágtam a teraszokról. — Nézzen csak ide, kolléga — mondja a tökmag —, hókuszpókusz — s varázslón gomolyog a kezével és köp. — Hát maga miért köp sárgát? — kérdem fölvihogva. Fölhúzza a vállát: — Hókuszpókusz, mert én meg fát rágok. — Aj, aj — sóhajtottam —, magának sincs állása? — Régen. És maga mióta luftol? — Régen. — Csak már a kormány bukna meg — mondom. — Csak legalább hosszabb stim- fliket találnék az utcán — dör- mögi. — De azért nem utolsó dolog betörni egy bankba, mi? — kérdem. — Hiába, elkapják rögtön az embert, — Persze, több a detektív, mint a légy. — Hopp — mondom tegezön —, a füleden is ül egy. — Hopp — mondja —, a te orrodon is ül egy. — Szervusz! — _Szervusz!... licite sben ballagunk tovább. ** Ö néha lehajol, fölkapni egy-egy cigarettacsutkát; én meg szei-etnék egy jó villamosjegyet találni, bedőlni egy kocsiba, s kicsit kiutazni látogatóba a sörgyárakhoz. Kőbányára. — Nincs valami pénzed? — kérdi hirtelen. — Volt egy fillérem. — Hol van? — kiáltja izgatottan. — Csináltam neki egy hajót, s ó lett a kapitánya. Adtam neki két gyufalábat, egy gyufajfejet, meg ku ty ate j vi torlát. — De hol van? — kérdi makacsul — azt mondd meg... mert nekem is van egy fillérem... s kettőért már egy egész Drámát kapok! — A Bécsi úton — mondom meséién —, messze... egy árokban úszik, ha már le nem merült. — A Bécsi úton? — faggat — a téglagyári ároknál? — Igen... igen — lebiggyesztem az ajkam —, de miért izgulsz? — Te, ló — kiáltja mérgesen —, mert kimegyek érte... ha megtalálom, egy egész Drámát szíhatok! ... S egyedül kószálok már. A kis Misi (mert így hívták) elindult Óbudára a fillérért: „Hátha találok útközben is egyet” — mondogatta és elment... Nem nagyon bánom. Amit a köpésről mondott, az jó vicc, de máskülönben egy kis paraszt, aki leenné a fejemről a szőrt. S dél van. Újrakezdem a kávéházi teraszok fosztogatását. De most már megfigyelem a nyállövedékemet. Zöld. zöld... s Isten felé elbámulva, sóhajtva kérdeni: — Uram, mikor köpök én már Sonkásat, halasat, krémeset? Egy poros padra ereszkedek. Itt pihenek át egy harangszóközt, aztán gyufaszálakkal ráírom a padra: Itt járt G. A. E. 1930. júl. 4. Mi lenne, ha ilyen padra írnám l»*a búcsúlevelem? ... elfújná a szél? Vagy ráülne valaki?
