Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-16 / 63. szám

KI merre Csütörtökön este színházi premier: A továbbtanulni szándé­kozó diákok számára lassan elérkezik az utolsó határidő, hogy beadják jelentkezési lapjukat valamelyik iskolá­ba, A negyedik osztályokban ilyenkor a zsongó szünetek, a délutáni nagy beszélgeté­sek is a „ki merre?” kérdé­sekkel vannak tele. öt, nyolc esztendős vágyak buknak elő szégyenlősen, jó­zan számítgatások kerülnek papírra, esetleg pillanatnyi ötletek döntenek... Mérlegre’ kerülnek az ál­mok és a tények. Kinél mi kerül a serpenyőbe? Ho­gyan születnek a kissé talán már sorsot is meghatározó válaszok? Erről faggattuk a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium negyedikeseit. Csanádi Péter, a fizika ta­gozatos osztály tanulója, már első pillanatra is ko­Ági sokat számolt — Azoknak, akik külföld­re készülnek, már januárban megkezdődtek a felvételi vizsgák. — Volt egy kis hajtás, nem mondom, de hát megérte. Igaz, az orosz nem nagyon sikerült, de remélem, a ma­tekból, és a töriből össze­szedett pontszámok legalább a Marx Károly Egyetemre elegendő lesz... Molnár Zoltán a D-ből ép­pen az ellenkező véglet, ö mindig tudta, mi akar lenni. Világéletében a pedagógus- pályára készült. Az utolsó pillanatban mégis irányt változtatott. Vajon miért? — Kicsi korom óta szere-, tem a testnevelést és a föld­rajzot Ezt az utóbbit általá­nosban osztályfőnököm ta­nította, így talán nem cso­da, hogy nemcsak a tárgyat kezdtem intenzívebben, de a hivatása is megtetszett Édesapámék nagyon örültek, amikor észrevették érdeklő­désemet. ök fizikai munká­sok, és szeretnék, ha a fiúk „előbbre jutna”, diplomát szerezne. De aztán úgy ala­kult, hogy nyaranta rendsze­resen segítettem édesapám­nak vízvezetéket szerelni. Valahogy kedvet kaptam eh­hez a szakmához. Szeretném minden csínját-bínját kita­nulni. Persze, az sem utolsó szempont, hogy a fizetség sem olyan rossz. Hát az ott­honiak nem voltak túlságo­san elragadtatva, hogy a 213. sz. Szakmunkásképző Intézetbe adtam be a lapo­mat, de hát meggyőztem őket. Tulajdonképpen most már nem is sok esélyem len­ne, mert elég gyenge vagyok matekból... Azért lehet, hogy később mégiscsak to­vábbtanulok. Kiss Ágnes a realisták kö­zé tartozik. De úgy tűnik, alapos megfontolás: önma­ga és lehetőségeinek gondos elemzése után választott. — Bennem, itt a gimnáziu­mi évek alatt alakult ki, hogy mindenképpen valami­lyen pedagógiai munkát sze­retnék végezni. Még elmon­dani is sok azonban, hogy hogyan kötöttem ki a jelen­legi két szak mellett. Először a pszichológusságba szeret­tem bele, de hát itt olyan nagy a túljelentkezés, hogy teljesen esélytelen lennék. Aztán kedvem lett volna a pedagógia szakhoz is, de ez csak történelemmel van pá­rosítva, az meg nem a leg­erősebb oldalam. Kacérkod­tam ezenkívül még a ké­miával, de ebben a tárgyban mostanában olyan sok a föl­fordulás, még az érettségi követelményeket sem lehet biztosan ismerni, nemhogy a felvételiét. — Nos, hát így maradt.;; — A könyvtár, biológia. Itt nem olyan vészes a túl­jelentkezés, és hát a regé­nyeket, a verseket különben Dohányon vett kapitány Héczey Éva és Rózsa Sándor az operett egyik Jelenetében ^ (Fotó; Jármay György) Csorba Ilona. Kulcsár Imre, Mátyás Jenő, Kanalas Lász­ló kapott szerepet. S már előbb kellett volna ernlíte" nem Nádassy Annát és Som­ló Istvánt. Ljubát pedig — ezt a kedves naiva-prima- donna szerepet Héczey Éva játssza. — Az operettet ugyan nem sokszor játszották az elmúlt években, néhány énekszáma azonban kedvelt pódiumda­rabbá lett. — Főként a Szabadságdal, aztán Germaine belépője, meg a Harminc matróz és a szakács című induló. Scser- bacsov nem írt több operet­tet (főleg szimfóniái jelzik rangját), de a Dohányon vett kapitány az egész vilá­gon népszerű lett. A mű a bécsi operett hagyományai­ra épül, de dallamvilága az orosz folklórból táplálkozik. — Ideje, hogy elmondjuk a mesét... — Valóban mesének játsz- szuk a darabot, de erről be­széljen inkább a rendező. — Arról van szó — kezdi Bor József —, hogy voltak Oroszországban is olyan tör­ténelmi szituációk, amikora szegény nép tehetséges fiai érvényesülhettek. Nagy Pé­ter cár központosító törek­véseiről — arról, hogy ho­gyan leckéztette meg a bo­járokat, s miként adott ran­got alacsonyabb származású híveinek, akik ezt eszükkel, vitézségükkel kiérdemelték *— számtalan monda maradt fenn. Az operett librettistá- ját, Adujevet nyilván ezek ihlették, de még valószínűbb, hogy A. Tolsztoj Nagy Péter- regénye. Ezeket a története­ket úgy kell fogadni, mint nálunk a Mátyás király sze­méltéhez tapadt meséket. De van-e nagyobb, szebb erköl­csi igazság, mint amit a me­se nyújthat? Éppen ezért igyekeztünk elkerülni min­den földhöz ragadt natura­lista megoldást. Célunk, hogy segítsük átlendülni a nézőt a mesék nemesítő birodal­mába. Premier csütörtökön este a Gárdonyi Géza Színházban. L (gyarmati) molynak, határozottnak, talpraesettnek tűnik. Ké­sőbb aztán kiderül, hogy azok kpzé a „nehéz” helyze­tű diákok közé tartozik, akik könnyen, gyorsan és jól ta­nulnak. Éppen ezért majd minden tárgyat kedvelnek, s tulajdonképpen majd min­den pálya nyitva is áll előt­tük, s ezért olyan nehéz a döntés. — Általános iskolás ko­romtól kezdve elég sok min­den vonzott, és egymáshoz nem is túl közel álló szak­mák. Akartam én lenni ré­gésztől kezdve atomfizikusig mindenféle... Legföljebb or­vos nem, mert a szüleim is azok és ez egy kicsit el­idegenített a pályától. Bár azt mondják, elég lelkiisme­retes lennék hozzá... Szó­val, végül is másfél évvel ezelőtt az döntött, hogy az egyik barátom a Szovjetunió­ba ment közgazdaságot ta­nulni. ö aztán sokat mesélt arról, mi mindent csi­nálnak, magam is utánaol­vastam, és megtetszett ez a hivatás. Persze, nem utolsó­sorban az is nagyon vonzó, hogy így a barátommal együtt lehetnék. is mindig szerettem. Egyéb­ként az a későbbi tervem, hogy biológiából levelezőn elvégzem az egyetemet is, és akkor megpróbálok középis­kolában elhelyezkedni, mert 14—18 évesekkel mégis csak könnyebb. Édesanyám he­lyesli ezt a választást, csak azt sajnálja, hogy Nyíregy­házára megyek tanulni. Hát remélem, ennyi töprengés után azért nem csalódom... Még néhány napig meg le­het gondolni...! Persze a kérdőjelek; hogy jól válasz­tottam-e, alkalmas vagyok-e, sikerül-e még március után sem tűnnek el. Az alaposan meggondolt döntések helyes­ségét azonban minden bi­zonnyal igazolni fogják majd a gyorsan elröppenő évek. Németi Zsuzsa A plakátort fettto tetett húsz szereplőn kívül még legalább 25-en dolgoznak a színpadon. A Dohányon vett kapitány — látványként is — igazi nagyoperett. Sike­réért Bor József rendezőn, Kalmár Péter zenei vezetőn, valamint a koreográfus So* moss Zsuzsán kívül még sor kan munkálkodtak. Kalmár Péterrel beszélge­tünk: i — A mű első magyaror­szági bemutatója kitörölhe­tetlen emlékeket hagyott bennem. A Magyar Színház mutatta be: Somlay Artur, Rátkay Márton, Neményi Li­li, Ruttkai Éva és Rozsos István részvételével. Azt hi­szem. ez a szereposztás sok mindent megmagyaráz. Nos, hogy még világosabb legyen, üssük fel az Operet­tek könyvéltek legfrissebb kiadását, ,, : IfAz előadás színhelye as akkori Magyar Színház volt. Ez a színház... 1945 már­ciusában helyt adott az ost­rom alatt megsérült Nemze­ti Színház társulatának. Az említett időpontban a dara­bot a Nemzeti Színház együttese játszotta...” Ezért láthatta hát Kalmár Péter Somlayt és a többie­ket — Bár ami a felsoroltak énekesi kvalitásait illeti... — Az operett tulajdonképp pen Ivánnal ‘ és Germaine- nel szemben támaszt magas fokú énekesi igényeket. A többiek — ha igazán jó szí­nészek — kisebb hanggal is boldogulnak. Persze, a mi produkciónkból senki sem maradt ki, akit egyáltalán énekes színészként tartha­tunk számon. A kitűnő Vár­hegyi Mártán és Rózsa Sán­doron kívül Komáromy Éva, Csak 25 éven felülieknek Rock and roll klub - a Park Szállóban Az ötlet — alakítsunk rock and roll klubot — a 25 éven felüli zenekedvelőktől származik. Azzal érvelnek, hogy van klubjuk a diákok­nak, az üzemi fiataloknak, uz ifjú termelőszövetkezeti dolgozóknak, de hol jöjje­nek össze egy kis „régi ze­nét” hallgatni a harminchoz közelítők. A mai tizenévesek kedvelt zenéi és táncai ide­genek már tőlük, ám szíve­sen töltenének egy-egy es­tét ők is a kedvenceikkel: 1977. március 16., szerda a rockzene egykori művelői­vel. Az elképzelés felvetői tá­mogatókra találtak, amikor a Park Szálló vezetőit keres­ték meg. A tervek szerint havonta egy estére „beszo­rulhat” a rockzene a Zöld' terembe, ahol a bevezető elő­adások, bemutatók után sor kerül az önálló show-műso- rokra: a kedvenc lemezgyűj- , temények bemutatóira. A rock and roll klub leendő tagjai az első megbeszélésü­ket március 17-én estére ter­vezik. Természetesen nem akarják kisajátítani az ötle­tet, bárkit szívesen fogadnak, aki kedvelője az említett mu­zsikának és — túl van a huszonötön. Cirkusz érkezett a város­ba. Pontosabban: felvonult háznyi nagyságú kocsijaival — Aranka huszonnyolcat számolt — és letelepedett a város szélén. Éppen a ház előtti üres téren, ahová egész éven át hordták a törmelé­ket, hogy feltöltsék egy újabb nagy építkezéshez. Estig csak körbe álltak a kocsik, nem bontottak szét semmit. A kivilágított lakó­kocsikból beszédfoszlányok hallatszottak. Nem állítottak őrt sem, megvoltak a kocsik terheikkel, megbontatlan felszereléseikkel. De mindenképpen szemlét kellett tartani a készülő lát­ványossághoz és a teliholdas estén a kánikulai nap után, jól is esett sétálni egyet. Ma­gukkal vitték a háborús, vi­harvert távcsövet is; a sza­bad térről jobban lehet lát­ni a holdat, mint a bérházi ablakból, ahol minden kilá­tást elvesz a másik épületi Körbejárták a cirkuszi ko­csikat — ki tudja, melyik­ben mi van... csak a külön­leges szagok voltak csalha­tatlan igazolásai a cirkusz­nak. Ágnes izgatottan kérdez­gette, hogy vajon vannak-e vadállatok, és hogy melyik kocsiban vannak? De bizto­san nincsenek, mert egyik kocsi sem rácsos... és hogy miért nincs a cirkusznak egy kutyája, mert az is szo­kott lenni máskor... A legizgalmasabb mégis­csak a hold volt. A tiszta égbolton óriási tányérját úsztatta és csak a kocsik kö­zött volt árnyék, a táj ra­gyogó fényben tündökölt. — Na, megnézed a táv- csövön... ? A hold közelebb jött, na­gyobb lett. Ágnes a látvány­tól szinte megijedt, egészen izgatott lett és felkiáltott: — Latom a hegyeket! ftítntlfe egy emberfej volna rajta, olyan! A sötét foltokat Szabad szemmel is jól lehetett látni, a hold olyan volt, mintha üvegből lenne és belülről vi-. lágítanák meg. — Ahol nem hegy van, ott sivatag van? Vagy tenger? Nem, hanem homok, vagy por, mert olvastam az új“ ságban, amikor leszállt a holdrakéta... önmagának válaszolt, a távcsövet le se vette a sze­méről, egyszerű, de izgalmas látvány volt számára a hold a távcsövön keresztül. ■— Ideadod egy kicsit... ? Átnyújtotta a távcsövet az apjának, és most már me­gint a cirkusz foglalkoztatta, — Eljövünk majd mi is? Milyen érdekes... az iz­galmas szép látvány is mi­lyen hamar, milyen gyorsan másnak adja át a helyét. „Meghalt a király, éljen a király” gondolta és kérdés-, sei válaszolt. — Szóval azt mondod, hogy a hold már nem is ér­dekel és menjünk haza... ? Ágnes meglepődött a kér­désen. de megértette: — Nem, api, nézzük még a holdat, és csak úgy kérdez­tem, hogy eljövünk-e.,. mert biztosan vannak bohó­cok is. De nem nézték tovább a holdat. Elindultak hazafelé. Mint. két barát: apa és lá­nya. Beszélgettek, de most már másról. " Tudód, Hogy kikapunk mamitól? — Miért? — Mert csak tíz percre jöttünk el és már vagy fél órája csatangolunk... A holdfénynél is látszott, hogy ravaszul megvonta a vállát és elmosolyodott. — Majd azt mondjuk, hogy nem tudtuk, mennyi az idő... — Na/ ne viccelj, itt az óra nálam... meg én azt hiszem, nem is illik ilyet mondani. Hanem az igazság, hogy — néztük a holdat... Otthon valóban elhang­zott a kérdés; ez volt az a híres tíz perc? meg, hogy Ági miért nem rakta el a va­csora mosatlanjait, meg, hogy miért nem ágyazott már meg magának... ? Ágnes a cirkuszt emleget­te válaszként, hogy megjött, és hogy körbejárták a kocsi­kat, meg a holdat távcsö­vezték. — Cirkusz..cirkusz... 1 Majd adok én mindjárt ne­ked cirkuszt... De ezek a szavak úgy hangzottak, hogy nem kel­lett túlságosan komolyan venni, Ágnes sem vette úgy és lábujjhegyen osont az apjához, a fülébe súgta kun­cogva; — Api... ez is cirkusz... ? Aztán futott ki a konyhá­ba, hogy összerakja a vacso­ra emlékeit, mert ez az ő feladata volt... Zoltán a vízvezeték-szerelő szakmát választotta . (Fotó; Szántó György) Péternek nem volt könnyű döntenie

Next

/
Oldalképek
Tartalom