Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-30 / 283. szám
A Honvéd Gáspár SE lett az első A tiszanánai Petőfi Mg. Tsz eladásra felkínál A megyei labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának mérkőzéseiről a következőket jelentették tudósítóink. Honvéd Gáspár SE—GYESE 2—2 (1—1) Hatvan. 400 néző. V.: Kóródi. H, Gáspár SE: Kazinczi — Veigli, Czank, Szűcs, Szász, Pistái*, Kovács T„ Farkas, Patkós, Szilágyi, Takács (Szalai). Edző: Nanási Ferenc. GYESE Jakab — Nagy, Huszár, Kelemen, Szerző, Teli, Szálát, László. Szilágyi, Kovács (Tóth), Orosz. Edző: Takács László. Jó iramú mérkőzésen több elhibázott gólhelyzet után a hazaiaknak meg kellett elégedniük a döntetlennel. Az utolsó percben egyenlített az Energia. G.: Kovács T., Szűcs, illetve Teli, László. Jók: Pistár (a mezőny legjobbja). Szűcs, Veigli, illetve Teli, Huszár, Jakab. * Marosvári János Recsk—Atány 5—0 (1—0) Atány, 300 néző. V.: Koczka. Récsk: Konesik (Pócs) — Bakik, Megyesi, Nagy, Gáspár, Racskú. korcsog, Bódi, Percze, Makró. Puporka (Trestyánszky). Edző: Péczely Szabolcs. Atány: Hajdú — Krusper, Rát- kai, Együd, Tóth, Barát TI., Sáránál F., Gömöri (Orbán), Barát I., Kalmár, Barna (Galvács). Edző: sárándi Zoltán., Küzdelmes mérkőzésen a végig fölényben játszó vendégek még ilyen arányban Is megérdemelten nyertek a tartalékosán felálló hazaiak ellen. G.: Bódi 2, Korcsog, Megyesi, Pócs. Jók: Megyesi, Gáspár, Maksó, Bódi, illetve Hajdú, Krusper, Tóth, Barát II. Sárándi Zoltán Sírok—Novaj 5—4 (3—1) Sírok. 300 néző. V.: Kolos. Sírok: Nagy — Bobák, Abuczki, Mihalkó, Gyurácz. Tumpek (Kovács) Patvaros, Varga, Erdélyi íBáník). Mengyl, Váczy. Edző; Zagyi István. Novaj: Török — Papp (Nyilas)? Csuhái, Acs, Bartók, Tóth, Román. Fegyvernek!, Verehélyi, Antal, Jánosi. Edző: Káló József. Végig sportszerű, változatos mérkőzésen a sokat könnyel- műsködő Vasas csak a hajrában tudott fölénybe kerülni a lelkesen. küzdő vendégekkel szemében. G.: Váczy 2, Varga 2, Men- gvi. Illetve Fegyvernekl 3, Ve- rebélyi. Jók: Varga, Váczy, Mengyl. illetve Fegyvernek!, Tóth, Csuhái. Varga Tibor Tárnáméra— MÁV HAC 1—1 (1—0) Tárnáméra, 650 nézó. V.: Koppány. Tárnáméra: Kovács — Vereb, Urbán, Farkasinszkl, Várkonyl, Nagy I„ Molnár (Katona), Kakas' (Vajda), Nagy n., Csintalan, Somodi. Edző: Varga István. MÁV HAC: Pásztor L. — Gyet- ván (Makai), Varga A.. Urbán, Tóth, Nagy. Pásztor S., Kiss Gy., Ecseri. Bánkúti, Varga L. (Mayer). Edző; Jávorka József. | Kemény, helyenként durva játékot hozott a találkozó, melyen Csintalan alkartörést szenvedett. A játékvezető Nagy Il-őt a Tar- namérából, a hatvaniak közül pedig Makait és Nagyot kiállította. G.: Somodi, jlletve Ecseri. Jók: Urbán (a mezőny legjobbja), Somodi, Farkasinszkl, Csintalan, illetve Pásztor S., Varga A., Bánkúti, Kiss Gy. Blahó Sándor Rózsaszentmárton—• Besenyőtelek 3—2 (1—0) Besenyőtelek, 150 néző. V.; Barta. Rózsaszentmárton: Szegedi — Szerencsés, Gáldi, Gubis, Kapás, Berta, Pápis, Vakli, Morvái, Kezsnyák, Zsemlye. Edző; Hegyi János. Besenyőtelek: Szele — Fodor, Zbiskó, Szabó Gy., Riczu H., Szakái, Ragó. Szabó E. (Riczu I.), Homonnai (Vratarics), Kiss, Kriston. Edző: Vass András. A mély talajon, alacsony színvonalú, küzdelmes játék alakult ki. A helyzeteit jobban kihasználó vendégek megérdemelten szerezték meg a két bajnoki pontot. G.: Zsemlye 2, Morvái, illetve Riczu I." 2. Jók: Gubis, Kapás, Morvái, illetve Fodor, Zbiskó, Riczu I. Nagy Lajos Bélapátfalva—Egercsehi 3—0 (3—0) Bélapátfalva, 300 , néző. V.; Fejes. Bélapátfalva: Varga — Tóth Z.. Bisztri, Bogdány, Lőrincz A., Suba J., M'kó Gy. (Kelemen), Orosz (Kovács), Boros, Ballai, Szert. Edző: Gere Tihamér. Egercsehi; Bráz — ; Balázs Gál, Pirkó, Beraxa (Boldizsár), Fehér. Ország. Barcsik, Erős, Dorkó I. Petrányi (Dorkó D.), Edző: Varczába Ágoston. A mérkőzés kezdete előtt kis ünnepség keretében búcsúztatták az aktív játékvezetéstől visszavonuló Fejes Lászlót. Az első játékrészben a hazai csapat kitűnő teljesítményt nyújtva nagy fölénybe került, és már ekkor eldöntötte a két pont sorsát. G.: Szert, Boros. Jók: Szert (a mezőny legjobbja), Bogdány, Bisztri., Lőrincz, illetve Gál, Fehér. Horváth Mihály Kál-Kápolna—Petőfibánya 1—0 (1—0) Kápolna, 200 néző. V.: Kreisz. Kál-Kápolna: Szigetközi — Pálinkás, Káló, Balázs, Dománsz- ki, Bíró Gy., Purger, Varga (Rajnai S.), Dávid, Bíró L„ Hug- li. Edző: Birgenstok István. Petőfibánya: Halasi — • Oldal, Hepp, Galambos, Gugyela, Kiss, Kulcsár, Mede, Bendik, Tóth, Kerek. Edző: Sándor Károly. J6 iramú mérkőzésen a több helyzetet kidolgozó hazai csapat megérdemelten nyert. Kiállítva: Bendik és Gugyela. G.: Rajnai S. Jók: Balázs, Dománszki, Bíró Gy., illetve Oldal, Hepp, Tóth. Szalóki József Selyp—Heves 7—3 (6—0) Selyp, 300 néző. V.: Vlnczepap. Selyp: Kiss — Dodog, Sándor, Maksa, Veres, Szűcs (VIgh), Pásztor (Szlávik), Roznyik, Kovács, Bíró, Tóth. Edző: Pogonvi Lajos. Heves: Barna (Kaszll) — Bet- tenbuck. Horváth, Kecskés, Kolozsvári, Kovács, Nagy S., Bakos, Budai II., Nász, Gál (Patkó). Edző: Gombaszögi Miklós. Az első félidőbn nyújtott kitűnő játékával a hazai gárda még ilyen arányban is megérdemeltén nyert a jó képességű hevesiekkel szemben. G.: Pásztor 2, Tóth 2, Roznyik, Kovács, Bíró, illetve Budai n. 2. Jók: Boz- nyik (a mezőny legjobbja). Veres, Pásztor, Tóth, illetve Kolozsvári, Budai II., Nás*. Nógrádi Béla Apc—Hort 1—1 (1—6) Hort, SM néző. V.: Szepesi. Apc: ülés — Pajkos, Szabó, Tóth, Kudelka, Rezsnyák L., ta, Kocsis, Fodor, Rezsnyák A., Litkei. Edző: Litkei István. Hort: Rédei — Lengyel. Tusor, Szép, Dénes, Maka, Szukán (Kerek), Szabó, Hegedűs, Tari, Buborék. Edző: Szántó György. Küzdelmes mérkőzésen a vendégek megérdemelten vitték el az egyik pontot & sok helyzetet kihagyó hortiak otthonából. G.: Fodor, illetve Hegedűs. Jók: Illés, Pajkos, Kocsis, illetve Rédei, Buborék. Szabó, Szép. Kiírják István A bajnokság őszt végeredménye'. 1. H.*Gás. SE 17 lí 2 S 45-13 26 2. Recsk 17 12 2 3 33-12 26 3. GYESE 17 11 2 4 48-19 24 4. Sírok 17 10 1 6 35-24 21 5. Apc 17 9 2 6 33-24 20 6. Tárnámért' 17 8 3 6 31-36 19 7. Heves 17 8 2 7 36-33 18 8. Novaj 17 8 2 7 32-30 18 9. MÁV HAC 17 8 2 7 29-29 18 Értesítés. értesítjük *Eger város és a környék lakosságát, hogy az egri Campingtól északra, Eger- patak nyugati oldalán levő új 35/10 kV-os transzformátorállomásunkat feszültség alá helyezzük. A transzformátorállomás berendezéseinek, csatlakozóvezetékeinek érintése és megközelítése életveszélyes. ÉMASZ Vállalat, Egri Üzemigazgatóság, üzemviteli osztály 10. Egercsehi 17 7 3 1 25-21 17 11. R.-márton 17 6 4 7 16-26 1° 12. B.-falva 17 6 2 9 30-31 14 13. Kál-Kap. 17 6 2 9 22-33 14 14. P.-bánya 17 6 2 9 17-36 14 15. Hort 17 4 3 10 16-28 11 16. B.-telek 17 4 3 9 17-38 11 17. Selyp 17 4 2 11 25-31 10 18. Atány 17 3 3 11 13-39 9 Az ifjúsági bajnokság eredmé- nyei: Atány—Recsk 1—4 (1—0), Egri Dózsa II.—GYESE 0—3 (0—1), Tárnáméra—MÁV HAC 1—1 (0—0), Sírok—Novaj 4—1 (2—0), Kál-K.—Petőfibánya 1—1 (0—1), Hort—Apc 2—1 (1—0), Besenyőtelek—Rózsaszentmárton 0—1 (0—0), Selyp—Heves 1—3 (0—1), Bélapátfalva—Egercsehi 0—0. Az ifjúsági bajnokság őszi végeredménye: 1. GYESE 17 16 — 1 72-10 32 2. Heves 17 12 3 2 65-23 27 3. MÁV HAC 17 11 4 2 45-16 26 4. Sirok 17 12 1 4 39-19 25 5. Egri D. n. 17 10 3 4 56-25 23 6. P.-bánya 17 10 2 5 66-26 22 7. Tárnáméra 17 9 2 6 50-28 20 8. Recsk 17 9 2 6 31-25 20 ß. Egercsehi 17 8 3 6 33-24 19 10. B.-falva 17 6 6 5 38-31 18 11. Selyp 17 7 2 8 33-36 16 12. Hort 17 4 5 8 26-39 13 13. Kál-Káp. 17 3 6 8 22-58 1* 14. Novaj 17 3 3 11 24-70 9 15. R.-márton 17 2 4 11 17-51 8 16. Apc 17 2 2 13 15-57 6 17. Atány 17 2 2 13 21-70 6 18. B.-telek 17 2 — 15 ll-tö.6 4 5 DB 10 EZRES GERGELY-FÉLE CSIBEKELTETÖ GÉPET üzemképes állapotban. Érdeklődni lehet a Tsz központi irodájában a főállattenyésztőnél. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, valamint az MSZMP Egri Járási Bizottságának, továbbá az Egercsehi Bányaüzem párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetőségének és dolgozóinak, akik a szeretett férj, édesapa és nagyapa: GALAMBOSI ISTVÁN temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család ÁRENGEDMÉNY a TÜZÉ telepeken A készleten levő körüreges PG-jelű gerendákat 25 százalékos, az egri telepen pedig lakkozott kivitelű panel parkettát 20 százalékos árcsökkentéssel értékesítjük. Eszak-magyarországi TÜZÉP Vállalat Miskolc VÁSÁROLJON MARKA’ SZOLOM KERESSE A RÓZSASZÍN- ÉS A KEKBETETES KUPAKOKAT 506 és 100 FORINTOS AJANDEKUTALVANYT KAP,' HA 1976. DECEMBER 31-IG AJÁNLOTT LEVELBEN, A NÉV ES A PONTOS CÍM MEGJELÖLÉSÉVEL BEKÜLDI A KUPAKOT A BORGAZDASÁG! VÁLLALATOK TRÖSZTJÉHEZ. (1054 Budapest, Széchenyi rakpart 6.) A beküldők további értékes — 5000, 3000 vagy 2000 forint értékű — ajándékutalványt nyerhetnek, íeleitse el megnézni a kupakot: Apróhirdetés ÁLLAS lész-borász Egerben, vagy környékén állást változtatna. „Január 1.” jeligére az egri hirdetőbe. Gépkocsirakodót és takarítónőt felveszünk. Érdeklődni! Kőbányai Sörgyár egri kirendeltsége Eger, Kistályai út. INGATLAN Garázst bérelnék. Eladó Is érdekel. „Készpénz 41** jeligére az egri hirdetőbe. ________________ E gerben, belvárosi háromszobás, összkomfortos, garázsos családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Eger, Re- menyik Zs. tu 3A. fszt. L 16 h-t<5L Garázs és szoba kiadó. Eger, Pápay Sámuel út 6. Barátig________________ G arázs eladó a Homok utcában. Érdeklődni Eger, Hell M. u. 18. Pálok.__ 5 5 m2 alapterületű kétszoba-össz- komfortos öröklakás kp-ért eladó. Eger, Egészségház u. 5. TI. em. 8. Bútorraktározás céljára bérbe vennénk egy 500 m2-es vagy két 250 m2-es helyiséget. Hm-i Iparcikk Kisker. V. hálózatfejlesztési osztálya, Eger, Petőfi u. 10. Tel.: 22-42. Hatvanban, borház mellett levő nagy családi házamat eladnám esetleg szövetkezeti lakásra cserélném megegyezés szerint. Érdeklődni a 34-20-as telefonon lehet du. 16 órától.____________ E gerben, belvárosban társasház épül. Érdeklődők jelentkezzenek Eger, Arany János u. 2. sz. alatt Kaiser Já-. nosnál. _____ '• E lcserélném Kallómalom utcai 65 m2 alapterületű OTP-s lakásomat kisebbre. „Napfényes” jeligére az egri hirdetőbe. .______. • • * E lcserélném Budapest, XXII. kerületi háromszobás, összkomfortos házamat, 20 x 4 méteres üzlethelyiséggel, gyöngyösi. vagy mátra- füredi. házra. Czu- dor János. 1224 XXII. kér. XIII. utca 2. _____________ M iskolci 2 és fél szobás összkomfortos belvárosi tanácsi lakásomat elcserélném hasonló egriért. ,,Ibolya*’ jeligére, az egri hirdetőbe. ___Jármű E ladó Simson Schwalbe 200 km- rel, ugyanitt új csónakmotor 25 LE. 422 cm3. Eger, Cif raka- pu u. 128. IV/14. 403-as Moszkvics eladó. Eger, Kallóma- lom u. 11. n. em. 3. Wartburg 1000-es nagy kerekű sürgősen eladó. Egerszólát. Fő út 30._______ M ost vizsgázott Fiat ’ 50D-as eladó. Felső- tárkány, Dózsa u. 7. Wartburg-kup- lungtárcsák, fékbetétek felújítása cserével is, Trepper műszerész, Gyön- gyös, Jókai u. 10. Kissé sérült 500-as Trabant eladó. Eger, Rózsa Károly út 25. Érdeklődni szombat, vasárnap 14— 18-ig._____________ I D rendszámú 601-es Trabant eladó. Eger, Somogyi B. u. 13. Húsvéti.____________ C T rendszámú MB 1000-es Skoda eladó. Felsőtárkány, Dózsa út 29. ___________ 5 00-as Trabant olcsón eladó. Eger, Grónay S. u. 9. H/3. UD Skoda S 100-as eladó. Eger. Május 1» út IS. Renault 10-es eladó. Eger, XIII., Szarvaskői út 18. Érdeklődni egész nap._______ U P 1200 jó állapotú, fehér. vagy ZG 1300-as piros színű Zsiguli eladó. Márkáz, József Attila 47. Polski Fiat 1500-as igényesnek eladó. Eger. Faiskola ii. 40. Autósok figyelem! • Magánosok, kövületek részére rövid határidőre vállalom futóművek optikai beállítását, kerekek; kiegyensúlyozását. valamint Zsigulii. Polski Fiat !„• II. szemhéjét, műszaki vizsgára való előkészítését. vizsgáztatását. Eperjesi Andor. autószerelő-, mester, Eger, Kolozsvári u. 13. vegyes ____ P B gázbojlert, nagy méretű palackkal sürgősen ^ ’ vennék. Ajánlatokat levélben ..20356” jeligére az egri hirdetőbe.. Motoros, kerti forgókapa vontatásra és szántásra is alkalmazható és.négykerekű kerti traktor közúti forgalmi engedélyes t pótkocsival kifogástalan állapotban eladó. Kozma, Kál, Fő út alsó 65. Tel.: 11. Bősendörfer páncéltőkés .zongora olcsón eladó. Hatvan, Tabán u. 26. III. 12. Érdeklődni vasárnap; ________]_____ . F amegmunkáló bar- kácskészlet építkezés miatt' eladó. „Kedvezményes áron” jeligére az egri hirdetőbe.______ F otóamatőrök! Kidolgozás’ gyorsan, szépen Egerben a Centrum Áruház mögött. ______ N agy gyümölcsű piros és fekete ribiz- ketö.vek darabonként 10 Ft-ért, francia évelő szegfűpalánta tövenként 3 Ft-ért kaphatók Toronyi kertészet, Békéscsaba, Botyánszki 27. _______________ U stház katlannal együtt eladó. Eger, Kertész u. 127, Simon. _____________ H orgászfelszerelését télen. j avíttassa! Szakszerű karbantartással orsói élettartamát évekkel m eghosszábbf t j a. Vermes műszerész, Egér*. ßz’ov.i éthadsereg u. 1.-Tel.: 21-92. TJj olajtüzelésű für- • dőszöba-bojler eladó. P,étervására, Táncsj.gs u. ,9. • 1 db 200 kg súlyú hízott sertés éladó. Eger; Szépasszonyvölgy 28. _____ P ianínót vennék „Karácsony” jeligére az egri hirdetőbe._______________ M inicalor olajkályha eladó. Stefán, Eger, Kolozsvári u. 38. HÁZASSÁG 63 éves falun élő elvált tsz-nyugdí- jas, 1600,— Ft nyugdíjam v^n, megismerkednék házasság céljából elvált, vagy özvegyasszony- nyal, fényképes leveleket kérek. „Lakás van 354” jeligére az egri hirdetőbe. 48 éves elvált iparos ember jó anyagiakkal keresem házasság céljából azt az özvegy- vagy elvált asszonyt, aki hű társam lenne. Fényképes választ várok. „Minden egy lapra”! jeligére az egri hír* detőbe. Felvételre keresünk verető!, valamint munkagépkezelői engedéllyel rendelkező erőgépvezetőket, MTZ—50-es, DT—75-ös és TL—54-es erőgépekre. Jelentkezést Gyöngyös, MÁTRA KINCSE Termelőszövetkezet, Szurdokpart 9. AZ EGRI CIPŐIPARI SZÖVETKEZET felvesz nőket könnyű, cipőipari munkára egyműszakos beosztásba. Jelentkezést ’ 1 Eger, Dobó tér ÜL Szám. 8—15 óráig. A FELSŐ-MAGYARORSZÁGI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT VISONTAI ÉTTERMÉBE konyhalányokat FELVESZ, Jelentkezés a helyszínen; a visontai erőmű területén üzemeltetett Thorez-étterem vezetőjénél és Gyöngyösön a Nemecz téri konyha vezetőjénél. A Heves megyei Állami Ébitöipari Vállalat Gyöngyös, Kenyérgyár úti telepére gépkezelői iogositvánnyal rendelkező híd- és bakdarukezelőket keres felvételre. TargoncaSezelő vizsgával rendelkezők előnybe« Park SzálM azonnali belépéssel keres férfi segédmunkásokat. Jelentkezés munkaügyi osztályon.