Népújság, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-03 / 80. szám

\ mumíiwiG mnoíTájáeói^m Jól dolgozik a KISZ-szervezet az SZMT-nél A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának fiataljai elhatározták, hogy KISZ- szervezetet alapítanak. Ezt követően munkához láttak, augusztus 20-án már irodal­mi műsorral mutatkoztak be a székház dolgozóinak. Több alkalommal rendeztek siker­rel politikai kabarét. A mind­össze néhány hónapja meg­alakult KISZ-szervezet chi­lei szolidaritási műsorral mu­tatkozott be. Segítséget nyúj­tottak az SZMT küldöttérte­kezletének lebonyolításához is. A mozgalmi élet szervezet­tebbé, színesebbé tétele ér­dekében felvették a kapcso­latot a Finomszerei vény gyár 35-ös üzemének KlSZ-alap- szervezetével. Nem maradtak el a társadalmi munkában sem. Patronálják a gyermek- város egyik kis csoportját is. Az SZMT KlSZ-alapszer- vezete rövid fennállása óta is eredményesnek mondható munkát végez, munkájukhoz még csak annyit, hogy ez az egyedüli olyan KlSZ-alap- szervezet, amely ilyen appa­rátusban dolgozik. Váradi Anna, Eger Főiskolások a ísz-ben Svait óta jó kapcsolata van a Icál-kápolnal termelőszövetkezet­nek a gyöngyösi főiskolával. A korábbi évekhez hasonlóan, az idén Is megérkeztek gyakorlati munkára a gyöngyösi főiskola elsőéves zöldségtermesztő sza­kos hallgatói. A gyakorlati fog­lalkozásokon, melyeken döntő részben termelőmunkát végez­nek, most a fólia alatti termesz­téssel ismerkednek, a palánta­neveléssel, a gyepkockák, a táp­kockák berakásával, növényvé­delemmel, vetéssel. A főiskola zöldségtermesztési tanszéke az idén folytatja a ko­rábban elkezdett dinnyetermesz­tési kísérleteket azzal a céllal, hogy továbbfejlessze a vidéken a dinnyetermesztést, és koráb­ban érő fajtákat állítson elő. Jelenleg a tanszék munkatársai a szövetkezet kertészeti szak­embereivel és a hallgatókkal kö­zösen végeznek kísérletet fólia alatti dinnyetermesztésre. Az új­nak számitó kísérleti megoldá­sok technikai feltételeinek elő­állításában is közreműködik a főiskola tanszéke. így alakul ki az elmélet és gyakorlat együttes alkalmazása. Az együttműködés folyamatos, a főiskola hallgatói az év más Időszakaiban Is részt vesznek a termelőszövetkezet kertészetében folyó munkákban. Varga Gyula, K61 Tanulnak a pincegazdaság dolgozói Az Eger—Gyöngyös vidéki Pin­cegazdaságnál elsősorban a szo­cialista brigádok tagjai felada­tuknak tartják a tanulást. .. 1974-ben és 1975-ben 40 felnőtt dolgozó szerzett borász szakmun­kás-bizonyítványt. Tizen targon­cavezetői, hárman növényvédő, öten gázkazánfűtő tanfolyamra ' jártak és sikeres vizsgát tettek. A termelésirányító munkahe­lyi vezetők közül huszonhatén vettek részt továbbképzésen. A dolgozók közül jelenleg tizen- kotten felsőfokú, harmincötén középfokú iskolai tanulmányo­kat folytatnak. Nagy gondot fordítanak a po­litikai oktatásra is. 1974—75-ben negyvenen tanultak a kihelye­zett marxista-leninista közép­iskolában, ebben az évben újra szerveztek osztályt. A pártalap- szervezet a munkásmozgalom története témakörből, a szak- szervezet gazdaságpolitikai kér­désekről szervezett oktatást, ősz- ■ szesen több mint háromszáz hall­gató részére. A 45 szocialista brigád válla­lásaiban nagy szerepet kapott a „Szocialista módon tanulni” Jel­szó, s ez a munkásmüvelődés fokozására is szolgál. Lukács András, Eger A parádi üveggyár II. Rá­kóczi* Ferenc üvegcsiszoló brigádja a névadó születésé­nek 300. évfordulója tisztele­tére versenyt hirdetett a gyár szocialista brigádjai között. A vetélkedőre 11 brigád ne­vezett be és a résztvevők igen komolyan készültek rá. A kérdések három témakör­re irányultak, döntően Rá­kóczi Ferenc életével és sza- badsagharcával kapcsolato­sak voltak. Csortos Béla ünnepi meg­emlékezése után lezajlott az izgalmas és magas színvona­lú verseny, melyet a Derko­vits üvegfestő brigád nyert meg, az iroda Gárdonyi-bri­gádja, valamint az üvegcsi­szoló Angéla Devis-brigádja előtt. A díjakat a II. Rákóczi Ferenc brigád készítette tár­sadalmi munkában. A vetélkedő után a részt­vevők Rákóczi-emlékfát ül­tettek el a kultúrotthon kert­jében. (Erről készült a kép is.) Az évforduló tiszteletére a II. Rákóczi Ferenc, a Dobó István és a Vörös Csillag üvegcsiszoló brigádok kom­munista műszakot tartottak. Gembiczki Béla, Parádsasvár ^trenden a pénzügyi terv Soron kívüli ülésen tár­gyalta meg és hagyta jóvá a recski községi tanács az 1976. év' költségvetést, a középtá­vú pénzügyi tervet és az V. ötéves tervet. A vita során a tanácstagok a Hunyadi út és a Sailai út tervezett felújí­tásénak befejezését, a Tarna- oa'ak gyaloghídjainak újjá- '' 1 és a pfi'ak szabályo­zását sürgették. Felhívták a tisztségviselők figyelmét a tervszerű és takarékos gaz­segben levő íerményárusító helyiségek rendszeresen tart­sanak nyitva, s ne csak he­tenként kétszer legyen ab­raktakarmány. Maruzs János, Recsk Pávakor alakult Istenmezején Megalakították Istenmezeje községben is a Röpülj páva­kört. Szervezője és irányító­ja Bőgős János, az általános iskola tanára. Céljuk, hogy az 1976. évi palócnapon, Pá­rádon ez a kör is szerepel­jen. Sokat várnak a község­ben élő fiatal asszonyoktól, férfiaktól, főleg a KISZ- fiataloktól, akik szívesen kapcsolódtak a munkába. A terv az; hogy minél több fia­talabb és idősebb istenmezei lakos szerepeljen a páva­körben, segítsen a hagyomá­nyok feltárásában, megtartá­sában. Smolek István, Istenmezeje Gyöngyösi főiskolások Budapesten A gyöngyösi főiskola tudo­mányos szocializmus TDK hallgatói tanulmányi kirán­duláson vettek részt Buda­pesten. Megtekintették a Ma­gyar Munkásmozgalmi Mú­zeum és a Nemzeti Múzeum állandó kiállítását, a Xantus János emlékkiállítást, a Paál. László-terem gyűjteményét. Jelen voltak a II. Rákóczi Ferenc emlékére rendezett kiállítás megnyitásán is. A Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házában az észt tv- rendezők és újságírpk mű­veiből készített bemutatót tekintették meg. A napi programot a Pesti Színház­ban bemutatott „Az ifjú W. újabb szenvedései” című dráma megtekintésével fe­jezték be. Szólik Katalin Gyöngyös Kézimunka kiállítás Ecséden Évről évre színes prog­rammal várja a nők klub­ja, az ecsédi asszonyokat. Az idén négy hónapon át kézimunkaszakkörben ismer­kedtek a népművészeti ha­gyományokkal az ecsédi nők. A szakkör vezetője Borbás Dezsőné volt. A négy hónap leteltével családias ünnepsé­gen köszönték meg az asz- szónyok "*a népfront, az ÁFÉSZ és a tsz segítségét, melyet a szakkörnek nyúj­tottak. Ugyanakkor négyna­pos kiállítást is rendeztek a szakköri foglalkozásokon ké­szített különféle kézimun­kákból. A kiállítást több mint hatszázan nézték meg, s az emlékkönyvbe elismerő sorokat írtak a palóc, a ka­locsai és a matyó hímzések­kel készített munkákról. So­kan jöttek el a kiállítást megnézni Hortról, Petőfibá- nyáról is. Nagy Piroska Ecséd Gazdag kulturális program Gyöngyösön Áprilisra ismét - gazdag programot nyújt az érdek­lődőknek a művelődési köz­pont és a könyvtár. Április 2- és 6-a között újabb fes­tőművész mutatkozik be a város közönségének: Mikes István József képeit tekint­hetik meg a látogatók a művelődési központban. A szocialista brigádveze­tők klubja április 7-én „A szocialista brigádok a mű­velődés munkahelyi bázisai” címmel tart foglalkozást. Szú lesz a kulturális vállalások eredményeiről, a problémák­ról, a” brigádvezetők szere- 'péről e fontos munkaterüle­ten. Ez alkalommal a klub vendége lesz Simó Tibor, a SZOT kulturális osztályának vezetője. A vasárnapi matinék so­rozatban a Mátra szállóban kerül sor a költészet napi megemlékezésre. Ki veti meg a szerelmesek ágyát címmel Virágh Tibor és Morvái Éva mutatkoznak a verset kedvelő gyöngyösieknek. Áp­rilis 22-én az egy éve ala­kult gyöngyösi amatőr film­kör „Engedjék meg, hogy bemutatkozzunk” címmel filmbemutatót tartanak. A jubiláló Anonym Szín­pad április 23-án Sarkadi Imre „Kőmíves Kelemen” című drámájának pódium­változatát mutatja be a művelődési ház színházter­mében. Kiállítást is tervez­nek a színpad dokumentum­anyagából és sor kerül régi és új színpadtagok baráti találkozójára. Juhász András tanár ve­zetésével színes, diaképes ismeretterjesztő előadás lesz, melyen a hallgatók Nyugat- Ausztria, Bécs, Verona és Velence csodálatos tájaival ismerkedhetnek meg a hall­gatók. A Fegyveres Erők Klubja eredeti szovjet dokumentu­mokból készít kiállítást Le­ninről. Április 7-én a KISZ- szel közösen „Gyöngyös vá­ros KISZ-fiataljai a szocia­lista létesítmények építésé­ben” címmel Patócs László tart előadást. Megemlékezés lesz a Dózsa György vezet­te parasztfelkelés évforduló­ján és Zalka Máté születé­sének évfordulóján is. Baranyi Imre Gyöngyös Köszönöm a jó munkát Saját tapasztalataim és az utóbbi évtizedek gyakorlata alapján nem sok jót vár­tam az Ingatlankezelő Válla­lattól, amikor öreg, tanácsi lakásom kijavítását kértem. Meg kell mondanom, kelle­mesen csalódtam az egri In­gatlankezelő Vállalatban. Előzékenyen, udvariasan áll­tak rendelkezésemre és mun­kájukért köszönetét kell mondanom. Kérelmem be­küldése után néhány nappal — legnagyobb meglepeté­semre — rnár jelentkezett az IKV három különböző szak­területén dolgozó vezetője. Bejelentésem alapján fel­mérték a hibákat és még olyan dolgokra is felfigyel­tek, aminek megjavítását nem kértem. Beteges, rok­kant nyugdíjas ember va­gyok. Annyi emberséget ta­pasztaltam Nagy József kő­műves brigádja részéről, hogy szinte meglepett. Se­gítettek a bútorok elhelye­zésében, átpakolásában, vé­gigdolgozták az egész mun­kaidőt. És nem pénzért, nem fogadtak el borravalót. Tisz­tességes munkásemberek vol­tak. Dolgoztak lakásomon vizesek, gázosok, festők és mindannyian nagyon becsü­letesen. Még egyszer köszö­nöm. ' Vermes György Eger Egri tejesek az országos döntőben Március végén az ÉDOSZ budapesti székházában ke­rült sor a tejipar szocialista brigádjai országos versenyé­nek döntőjére, amelybe az egri üzem öttagú csapata is bejutott, miután a vállalati vetélkedőn legjobbnak bizo­nyult. A Borsod megyei Tejipari Vállalat Egri Üzemének „Béke” szocialista brigádja ez alkalommal is politikai, szakmai és munkavédelmi ismeretekben mérte össze felkészültségét a többieké­vel. Több órás izgalmas ver­seny után a kis együttes — Szabó Zsuzsa, Szűcs Eszter, Szanyi Jánosné, Szanyi Já­nos és Járdány László — végül is az előkelő országos harmadik helyezést szerezte meg, ami a két évvel ez­előtt alakult brigádtól szép teljesítmény! Vilmek József Vigyázzunk jobban természeti kincsünkre dálkodásra, a társadalmi munka szervezésére, a helyi lehetőségek még jobb kiak­názására. Elhatározták, hogy azoktól, akik adómentességet élveznek, s nem fizetnek községfejlesztési hozzájáru­lást sem, önkéntes hozzájá­rulást kérnek a még sáros utak kövezésére. Szó esett a rendkívül ak­tív tanácsülésen a háztáji állattartásról, javasolták, hogy ennek segítésére a köz­Naponta elhangzik felhívás, beszélgetés arról, hogy sokkal jobban kellene vigyázni környezetünk tisztaságára, természeti kin­cseinkre, a vízre és az erdőkre. Ugyanak­kor szinte naponta olvashatjuk az újságok­ban, hogy több hektárnyi erdő leég, a fele­lőtlenség, a vigyázatlanság áldozata lesz. Itt a tavasz, az emberek munkához lát­tak a kiskertekben, kirándulgatnak a he­gyek közé. S a gondatlan avarégetésből, a rossz helyen, szeles időben rakott tűzből, az eldobott csikkből tűzvész támad, milliós ká­rokat okoz, pusztítja a környezet levegő- szennyezŐdését gátló erdőállományt. Az erdőgazdaság évről évre megteszi a szükséges intézkedéseket, felhívással fordul a kirándulókhoz, tűzrakás! tilalmat állít, de a tilalomnak nincs meg mindig a kellő fo­ganatja. Csak az elmúlt héten is többször riasztották erdőtűz oltásához a tűzoltókat, s az ok minden esetben az emberi gondat­lanság volt. Tartsuk és tartassuk be tehát az erdő­gazdaság — egyik természeti kincsünk őré­nek felhívását:. .. .az erdők fokozott tűzveszélyessége mi­att további intézkedésig nem szabad az er­dőkben még a kijelölt tűzrakóhelyen sem tüzet rakni. .. .az erdőtől számított kétszáz méteren belül minden legelő-, gaz- és mezsgye­égetés szigorúan tilos. .. .szeles időben még 200 méteren túl sem szabad tüzet gyújtani erdők közelében. .. .a szülők és a pedagógusok fokozottan hívják fel a gyerekek figyelmét, hogy a ta­vaszi szünidőben felnőtt felügyelete nélkül ne menjenek az erdőbe kirándulni. A felhívás tilalmainak betartása mindany- nyiunk érdekes 8.37 8.35 9.00 10.05 12.20 12.30 12.45 14.05 14.10 14.2» 14.55 15.30 16.00 17.30 18.00 18.25 18.45 20.40 22.25 23.10 8.05 8.33 9.33 10.00 12.00 12.33 12.48 13.05 13.33 14.00 14.45 15.00 15.25 15.33 16.18 16.33 17.03 18.33 19.30 20.33 21.00 21.38 22.33 22.48 23.10 KOSSUTH Kórusok Lányok, asszonyok Segíthetünk? Zenekari muzsika Zenei anyanyelvűnk Magyarán szólva.. „ Melódiakoktél Sebestyén András; Három gúnydal Donizetti; A kegyencnő Fehérjegyár a szántóföl­dön Üj zenei újság Népi zene 168 óra Lemezek közt válogatva.. • Ünnepi köszöntő Üj könyvek Németh László drámái Szvjatoszlav Richter portréja A beat kedvelőinek Századunk zenéjéből PETŐFI Fúvószene A 25 éves Állami Népi Együttes műsorából La Mancha lovagja Szabad szombat Könnyűzene Válaszolunk hallgatóinknak Paul Schöffler Wagner operáiból Üzlet a levegőben Népi zene Fiataloknak l „Használni akartam —• nem tündökölni** Moldován Stefánia és Udvardy Tibor énekel Orvosok a mikrofon előtt Napraforgó Éneklő Ifjúság Harminc perc rock Sportkrónika Látogatás a Melódia Hanglemezgyárban Életrajz egy órában Közvetítés a Honvéd Kupa ökölvivóversenyről Az emlékezés törvényei Nótacsokor Hangversenynaptár Margaret Tynes énekel Slágermúzeum SZOLNOKI RÁDIÓ 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.05 Zenés kívánságműsor 18.00 Hét végi kaleidoszkóp TEJ MAGYAB 9.30 Tévétorna (Ism.) 9.35 A hóhér nem vár (Cseh film) 11.15 Születésünk titkai (Ism.) 12.05 Mindenki közlekedik... (Ism.) 14.35 A palacsintás király (Mesejáték) 15.20 Teleszubjektív 16.25 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 18.15 ..Párthűség, tiszta ház” 18.45 Egymillió fontos hangjegy 19.15 Ünnepi köszöntő 19.30 TV-híradó 20.00 Tévétorna 20.05 Hajrá, franciák! (Francia filmvigjáték) 21.35 Ránk! Dezső zongoramű­vész szólóestje 21.55 TV-hlradó 2. 22.05 Súlyemelő Európa- bajnokság POZSONYI ­19.00 Híradó, sporteredmények 20.00 Hosszú őszi nap (Tévéjáték) 21.25 Zenés szórakoztató műsor 22.15 Andrea (Tévéjáték) 23.15 Híradó EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22—33) de. 10 órakor Ballada a katonáról Szinkronizált szovjet film Délután fél 4 fél 6 és ei 8 órakor Az ég velem van Színes szovjet film EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07.) du. fél 4 és este. fél 8 órakor Sellő a pecsétgyűrűn I—II. Berkesi regénye magyar filmen EGRI ÜTTÖRÖMOZI: du. 3 és 5 órakor Az emír kincse GYÖNGYÖSI PUSKIN: Délután fél 4 és hál" gyed 6 órakor du. fél 2 órakor GYÖNGYÖSI SZABADSAC Délután 3 órakor Árvácska Délután fél 6 és este órakor Szállnak a darvak HATVANI VÖRÖS CSIL Délután fél 4 órakor A szép fruskák völgye du. fél 6 és este 8 óraku. Még néhány perc a bék* HATVANI KOSSUTH: A katona visszatért a frontról FÜZES VTlONYr A béke első napja PÉTERVASÁRA: Alba Regia é I Rákoczkmiékfát ültettek

Next

/
Oldalképek
Tartalom