Népújság, 1975. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-16 / 40. szám
VAAA-WVNAAAAAA/VVVWi i- í Az örökifjú mesemondó 1 f" /% évvel ezelőtt, Komárom városában született. I JII Derű es gyöngédség vette körül, meghatározván egész életét. 1904-ben bekövetkezett haláláig mindig megőrizte magában azt a káprázatos mesevilágban kalandozó fantáziát, mely kifogyhatatlan bőségszaruból ontotta kincseit A múlt század második felében nem volt nála népszerűbb ember a honban, ha egy városban megjelent — márpedig ezt sokszor megtette, a hazai tájak szenvedélyes vándoraként — felvonulások, fáklyásmenetek, szerenádok köszöntötték, virágözön fogadta. Mikszáth írja róla, hogy nem létezett az övénél nagyobb hatalom, bár e hatolom egyetlen eszköze egy kis acéltoll volt csupán. Mi hát a titka? Miért oly vonzó ma is, amikor a kor- izlés olyan messze távolodott az általa is képviselt romantikától, amikor már a nagy realisták sokkal mélyebben mutatták meg koruk valóságát, az új regény pedig egészen más csapásokon tör utat magának? Mi köt minket Jókaihoz Ilyen időtlenül? Többek között az, hogy alkotásmódja ennyire közel áll a népmeséhez. Nem csupán romantikus, aki fordulatos cselekményekben angyalokat és ördögöké* mozgat, hanem a magyar nép meseszövő képzeletének nyomán formálja műveit, s miként a folklór, időtlen, megőrzi örök báját és szépségét Amint a mese U kifejezi a nép igazságra törő vágyát úgy fogadjuk az ő tündér-igaza* is, melyhez annyi humor és játékosság társuk Jókai mosolygó romantikus, s mint ilyen, felette ritka kincs. A patétikus, érzelmes, rejtelmes stílusirány nála derűvel, humorral társul. Ez köti a való világhoz, ez •d neki realista vonásokat kivált amikor felejthetetlen mellékfiguráit (Tallérossy Zebulont Boksa Gergőt 8 a többieket) megalkotja. Erezzük, hogy kora jellegzetes típusairól mintázta őket Angyali-ördögi, jó vagy rossz főhősei mögé odasorakoztatja a hús-vér mellékfigurák seregét és velük, valamin* élethű tájleírásaival egy darab igák, múlt századi Magyarországot tükröz. Nagy Idők tanúja volt Ha a „magyar főidőkről' szóló, távolabbi történeti korszakokba kalandozó regényein nem Is kérhetjük számon a hitelességet (mindazonáltal szép mesék maradnak), saját századáról szóló, legjava műveiben igenis reális ábrázolását kapjuk a megújulással vajúdó magyar reformkornak. (A magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Es mégis mozog a föld.) A születő hazai kapitalizmusnak, melynek jellegzetes figuráit Komáromban, a kereskedővárosban már gyermekként megfigyelte (Az Aranyember, A fekete gyémántok); és az ifjúkora legmaradandóbb emlékét jelentő felejthetetlen márciusnak, majd a szabadságharcnak (A kőszívű ember fiai, A tengerszemű hölgy, Egy az Isten, Csataképek a magyar szabadságharcról, stb.) Ezekből a regényekből a kortárs szól, a fm m m kartárs aranyfüstben látja is a világot, mert szubjektív, mint mindenki, az ábrázolás mégis bemutatja a kort, mely ilyen is volt, ha nem is csak ilyen. Szemére szoktuk vetni politikai állhatatíanságát, Azt, hogy a lelkesedéstől lobogó márciusi ifjú Debrecenben már a Béke-párt oldalán áll, hogy aztán a trónfosztás után újra rajongó republikánus legyen; hogy ő, aki ott volt Aradon a végső napokban, később mégis megbocsátott Ferenc Józsefnek, az egykori bajtársnak véres zsarnokának; hogy a kiegyezés után elfogadta a királyi kegyet, örömmel vette a főrendiházi kinevezést és még sok mindent Jókai mesemondó volt, örök gyermek, a politikában nem igazodott el, s hol erre, hol arra sodródott De művész! értékétől az időnkénti rossz irányok nem vonnak le semmit Varázsának titkát kutatva nyelvéről Is szólnunk kell. E téren szintén felülmúlja a világ romantikus prózafróit a korabeli magyar prózában pedig páratlan. Ez a stílus ott ragyog legjobban, ahol egyszerű embereket népi hősöket szólaltat meg. Jól ismerte a hazai nyelvjárásokat a tájszavakat Gyűjtötte és beleépítette műveibe a közszájon forgó mondákat történeteket Nem vénült meg a játékos kohold, ma is barátunk a nagy mesemondó. Akkor is, ha sokan, lesajnálják, s még olyan munkásai is akadnak a közművelődésnek, akik büszkék rá, hogy az olvasók „eljutottak** végre Jókaitól —• a krimihez, vagy a mai bestsellerhez. Pedig más a fejlődés útja. Aki Jókaival fiatalon találkozik, akit ő kapat rá a betűre, az eljut tőle indítva az irodalom szeretetéhez, majd a nagy realistákhoz a modem irodalomhoz a mai ember érzéseit és gondolatait tükröző mélyebb művekhez De mindenkor hálás szívvel emlékszik rá, és veszi elő pihenésképpen olykor, épp úgy mint gyermekkora másik nagy élményét, a népmesét tudva, hogy sokat köszönhet neki. Mindmáig ő a legolvasottabb magyar író. És Petőfi után Jókai az akit külföldön is a legjobban ismernek, mert a legtöbb nyelven, s a legtöbb kiadásban as ő művei jelentek meg világszerte. fíozoky St» Kossuth toborzóútján Portré. Jókai 7 150 esztendeje. 1825. február 18-m született Jókai Mát. a romantikus prózairodalom legkiemelkedőbb magyar képviselője*. Ifjúkori önarcképe JófcaunSl kevesen hogy huszonhárom éves korában, 1848-ban ő is elkísérte Kossuth Lajost a népfölkelést toborzó útjára. 1848 szeptemberében. Jel, lasács haddal támadta meg hazánkat Ekkor a Kossuth Hírlapjának szeptember 24-i, vasárnapi számában Kossuth szózatot intézett a magyar néphez: „Atyámfiái! Véreim! Polgártársak! — kezdte kiáltványát — Az örökkévaló istennek nevében,' ki az igazságot védi, és megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet, szegény magyar hazánk megvédésére.” Ugyanerről a napról, 1848. szeptember 24-éről maradt fenn az a levél, melyet Kossuth Fényes Eleknek és a Radical Körnek írt. Borítékján — az Országos Széchényi Könyvtár levelestárában — ezt olvashatjuk: „Fényes Elek úrnak vagy távollétében a Radical Körnek.” Fényes Elek, a kiváló statisztikus és földrajztudós, a korábbi Ellenzéki Körből alakult Radical Körnek volt egyik elnöke Kossuth a következőket irta neki levelében: „En ma indulok Cegléd, Kőrös, Kecskemét felé és így tovább a népet tömegestőli felkelésre buzdítani Viszem a zászlót Nem akadna-e a Radical Körből vagy 20—30 tag, kiben élethalálban bízni lehet? Ki velem jőne — fegyveresen.” Kossuth a képviselőhöz- ban is bejelentette, hogy — mint a miniszterelnök (Batthyány)) áltol kiküldött biztos — lemegy az Alföldre. „Fél óra múlva zászló van kezemben s indulok” — mondotta. A zászló, melyet magával vitt, a Radical Kör zászlaja vallt Több ismert nevű fiatalember ment vele az alföldi taborzó körútra: Egreasy Gábor, Csemá- tony Lajos, Tanarky Gedeon, Mér és mások. (Természetesen a titkárai: Rákóczy János és Vörös Antal is.) Akkor már megvolt a pest—Cegléd—szolnoki vasút, így vonaton indulhattak. Jókai Mór — alti ekkor huszonhárom éves, és ifjú házas — fél évszázaddal később, 1899-ben megírja egyik munkájában, hogyan került kapcsolatba Kossuthtal, és hogyan lett az 6 kíséretének tagja a toborzóútza induláskor: v „Felöltöttem a nemzetőrt búzavirágszín egyenruhámat, a hosszan lengő veres tollas kalapot hozzá, a szuronyon puskát váltamra csatoltam, s így állítottam be Kossuth Lajoshoz, felajánlani neki fegyveren szolgálatomat Készen voltam az ellenségre induló nemzetőrök sorába áUná A honvédéből bizottság elnöke elfogadta az ajánlatomat, Akkor alakult hirtelen egy fiatal intelligens emberekből álló önkénytes csapat melynek feladata volt Kossuthtot a népfölkelést szervező útjában kísérni, személyét megvédelmezni, rendelkezéseit végrehajtani. Ennek a testőrségnek a tagjává fogadtak be engem. Ez volt az első érintkezésem Kossuthtal fis aztán megindult a nép- feltámasztó körút az országban, melynek teremtő szelleme Kossuth volt” (Jókai Mór hátrahagyott művei VJ Először Ceglédre látogattak, azután Nagykőrösre, Kecskemétre. Abonyba, Szolnokra. Kossuth mindenütt elzqondta a népnek, hogy a márciusban kivívott szabadságot hálák» veszély fenyegeti, de ha védi magát a magyar, akkor megmentheti magát és hazáját. Van Jókainak az 1868. évi Koesuth-aibumben egy érdekes visszaemlékezése. Megtudják ebből, milyennek látta-hallotta az kő — mint tatán leghitelesebb szem- és fültaiui — a Cegléd vásárterén beszédet mondó Kossuth Lajost: „Kerek fekete kalapot viselt, hátralengő fekete tollal; viselete egyszerű volt, mint mindig. Hanem mikor szőtt, óh akkor bíbor és arany voilt rajta minden. Úgy árasztani maga körül a fényt soha szónok nem tudta, mint ő. fis soha ót magát úgy szónokolni nem hallottam, mint e napok alatt. Sohasem ugyanazon beszédet, amit itt vagy amott méndott; mindig mást, mindig olyant, mit a belső hév sugallt ajkaira. A nép sírt, mint ahogy sírnak az oroszlánok. De hisz azok — folytatja Jókai — nem is voltak minden csendes kor szülöttének meghallani való szavak: Eljöttem, hogy megkérdezzem a magyar nemzettől, hogy igaz-e hát, hogy meg akar halni gyalázatosán, vagy élni akar dicsőségesen.” Kossuth és kísérői szeptember 30-án, szombaton érkeztek Csongrád megyébe. Jókai visszaemlékező tolla erről is beszámol, érdemes tovább idéznünk sorait. Rendkívül szép és megkapó a délutánból estébe hajló csongrádi tájnak és benne a kis toborzó csapatot vezető Kossuth Lajos .dákjának leírása: „OsongrädhoK közeledve nagyon rossz utak fogadtak bennünket. Ha repülni lehetett volna! Utóbb Kossuth azt indítványozta, hogy szálljunk le szekereinkről, azokat bocsássuk előre üresen, s magunk vágjunk .neki erdőn, torony irányában. Az út sáros volt a sok esőzéstől, de a tarló annál zöldebb; még a sivó homok is tarackot eresztett: gyönyörű utunk volt őszvirágos rétek, ßärgulö jegenyeerdők között Az ég tiszta, a láthatáron egy felhő sem látszott Hogyan emlékszem én az akkori égre is! Nagyon jó okom van arra emlékezni Ott az útban ránk alkonyo- dott, az éj is utoléri s kiderült fölöttünk a tiszta ég csiUagmilliárdjaiváL Ki ne keresné ily bujdo- sás éjszakáján az égen azt a csillagot, mely bennünket vezet? Kossuth elkezdett a esőtagakról beszélni. Minden csillaggal oly ismerős volt, mintha köztük laknék; megmagyarázta a csillagképleteket, bámulatos tájékozó tehetséggel jelölé ki, hogy ez meg ez a képlet a láthatár mely részén fog egy óra múlva feltűnni! Mi körűié álltunk és hallgattuk, magunkban kérdezve: „Hát csillagász vagy-e te, ki lépteid dobbanásával lavinákat indítasz meg a földön?” Egyszerre távoli dübörgés szólított vissza bennünket a csillagok közük Egy erdő mögül egy csapat lovas bukkant ki hirtelen. — Ha cirkáló vasasok lennének? — jegyző meg egyike Kossuth kísérőinek. — Közéjük lőnénk! — felelte rá Kossuth, és helyben maradt. Az erdőből azonban egyre több lovasság vágtatott elő, és egyenesen felénk; egy teljes zászlóalj volt az. Öt perc múlva előttünk álltak. Csongrád megtei népfölkelés lovasai voltak azok, kiket aggódó hazafiak Kossuth keresésére előreküldtek. Persze hogy üres szekereink rég Csongrádra értek mór azalatt, míg mi a csdl- lagokrul beszéltünk a csongrádi tenyéren. Kossuth azt vtsaonzg sz üdvözlésre, hogy: "^Kétezer ilyen lovassal a poklokon is keresztülmennék!” Megemlíti még Jókai, hogy Kossuth Lajos másnap Szentesen, harmadnap Hódmezővásárhelyen volt „Onnan — írja — éjszaka küldött el engem Pestre a honvédelmi bizottmányhoz azzal az izenettél, hogy ez árában százezer harcos van indulóban a Duna felé.” Jókait egész nőd pályáján elkísérték ennek az alföldi toborzóütnak az élményé». Un Pásztor Emil Jókai Mór súlyos 'betegségőbőf felépülve, La borfal vy Róza szigorú felügyelete alatt állt Csak azt engedte meg a szerető hitves, hogy egy-egy kiszemelt barát társaságában időről időre horgászni járjon a lágymányosi Duna-ágba. Egy ilyen alkalommal az író óriási csukát fogott amelyet barátja szeme láttára azonnal visszadobott a folyóba. — Elment az eszed? Egy Ilyen csukát visszalöksz? — kiáltott Jókaira barátja. A nagy mesemondó összevonta szemöldökét: — A feleségem nem szereti, ha nagy halakat vásárolok — magyarázta. — De hiszen fogtad, nem vásároltad! Mire Jókai mäabüsan így zárta le a vitát: Anekdoták — Peraae, hogy fogtam. Mi ketten tudjuk ezt De próbáld ezt a nejemmel elhitetni!.« o Amikor Jókai volt a Nemzet című lap főszerkesztője, egyszer Visi Imre szerkesztő nagy vezércikket írt öt kutyanyelv jelent meg az erősen ellenzéki hangú írással, amelynek utolsó mondata így végződött: „Kzt pedig matt kérdezzük a kormánytól.“ Dolga végeztével, Visi Imre át- küldte a nyomdába a cikket, és az utolsó oldal aljára odaírta: „Jókat a nyomdában van-e?” És másnap a Nemzet vezércikkének utolsó mondata így jelen* meg: „Ezt pedig most komolyan kérdezzük a kormánytól, Jókai a nyomdában van-e?” Senki sem tudta az olvasók közül megfejteni a különös sorokat ... o Mint az üstökös című lap saer kesztője, egyszer éppen valami szatirikus írással bajlódott amikor a főszedő valami miatt bekopogott Jókai szerkesztőségi szobájába, js így kezdte: — Méltóságai uram? Jókai türelmesen végSöialigBt- ta a szedőt majd barátságosán a vállára veregetve, azt válaszolta: — Jól van, lelkem, de én nem vagyok meltósagoe úr, hanem, ha már (nagyon meg akar tisztelni, hát ezután úgy szólítson, hogy „hallja kend”! S ugyanakkor másoknak Jókai osztogatta a rangot így a szerkesztceegi szolgának, aki igen tekintélyes ember volt, ha távollétiében valami elintéznivalója akadt így címezte a levelet: „T. C. Hűmmel Sándor úrnak, a HON szerkesztőségi igazgatójának, Budapesten. © Jókai Mórnak volt egy fogadott leánya is, a későbbi Fesztyné. Amikor a szép Jókai Róza megérett a főkötőre, a kérők egymásnak adták a kilincset Igen ám, de ha a lány nem is, Jókai maga nagyon válogatós volt és ugyancsak szemügyre vette a kérőket Egyike ezeknek az ifjaknak az egész Jókai família előtt kifogástalannak látszott és csak az volt hátra, hogy a nagy író is kifaggassa egy, s más dolog felől. Jókai magához rendelte az ifjút, és leg- elsősorban ezt kérdezte tőle: — Hát aztán, öcséimaram, tud-e kártyázni ? — Dehogy tudok —- felelte az ifjú, és mert igazat mondott, azt hitte, jól is felelt Mekkora volt azonban a csalódása, amikor Jókai arca elkomorodott, és két kezét magasra emelve, így tiltakozott: — Kedves öcsém, a leányomat nem adom magának! A kérő ifjú felcsattant: — De miért? Hiszen én nem értek a kártyához! — Éppen az a baj! — felelte Jókai és hozzátette: — Nem ért a kártyához, és ha mégis kártyázik, elveszíti a hozományt. Ilyen vére nincs szükségem.-l Az ifjú sürgősein megtanul! kártyázni, de Jákaiéknái már elkésett. O Henrik Ibsen Budapesten fürt Első dolgai közé tartozott, hogy meglátogatta Jókait. Az Ibsennél három évvel idősebb áJókai — pedig beteg volt —, olyan benyomást tett a nagy norvég íróra, hogy az bánatosan megjegyezte: — Ha még egyszer olvan fiatal lehetnék, mtot amilyen Jókai! Révész Tibor
