Népújság, 1974. június (25. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-21 / 143. szám
\ mi és oxy »ejve dentil tseroeii Egei ben a Stadionban rendeztek meg az Üitörö Honvédelmi \ erseny és az összetett Honvédelmi Verseny megyei döntőjét. A versenyt megtekintette többek között Péli Béláné, a megyei KISZ-bizottság titkára és Tóth György, az MHSZ megyei titkára. A megyei döntőt megelő zően az idén több mint 17 ezer úttörő fiú és leány, valamint több mint 43 ezer fiatal és felnőtt nő és férfi vett részt az UHV és az ÖHV őszi-tavaszi fordulóin az iskolákban, üzemekben, á községekben és városokban. Eredmények. Nők. Üttörő I korcsoport: l. Laczik Erzsébet (Hatvan város). 2. Juhász Éva (füzesabonyi járás), 3. Gubics Judit (hevesi járás), II. korcsoport : 1. Harangozó Ilona (Hatvan), 2. Lukács Judit (Gyöngyös). 3. Tasi Erika (füzesabonyi j.) Felnőtt: 1. Kiss Erzsébet (Gyöngyös), 2. Szécsy Judit (gyöngyösi j.), 3. Nagy Beáta (Eger). Férfiak. Üttörő I. korcsoport: 1. Mikó Ferenc (füzesabonyi j.), 2. Lukács László (gyöngyösi j.), 3. Csizmadia Gyula (Hatvan). II. korcsoport: 1. Szu- romi Sándor (füzesabonyi j.), 2. Szekeres József (hevesi j.), 3. Molnár István (gyöngyösi j.). Ifjúsági: l. Fapp Tamás (Eger), 2. Illés Dénes (gyöngyösi j.), 3. Hinnervádli György (füzesabonyi j.). Felnőtt: 1. Csordás Mátyás (Hatvan), . 2. Sárándi Ferenc (hevesi j.); 3. Dudás Ferenc (Eger). Csapatban; 1. Gyöngyös, 2. Eger. 3. Hatvan. 4. hevesi járás. 5. gyöngyösi járás, 6. füzesabonyi járás, 7. egri járás. Megrendezték Gyöngyös város ál [alános és középfokú iskoláinak úszóbajnokságát, ahol a következő eredmények születtek. Általános iskolák. Fiúk: 100 m gyors: 1. Török Tibor (I. sz.) 1 :0ö. 2. Tóth Csaba (V. sz.) 1:10.6, 3. Adám Győző (1. sz.) 1:14.2. 100 m mell: 1. Tóth Csaba (V. sz.) 1:34.7. 2. Vaszkó Viktor (VI. sz.) 1 :39,2. 3. Ivádi Gábor (V. sz.) 1:41. 1Ö0 m hát: 1. Török Tibor 1:22.8. 2. Tóth Csaba 1 :2G.7, 3. Adám Győző 1:27.9. 100 in pillangó: 1. Török Tibor 1:22. 2. Tóth Csaba 1:30.5, 3. Adám Győző 1:32.8. Lányok. 100 m gyors: 1. Bacsó SőSuzsa (VI. sz.) 1:20.6, 2. Horváth Gabriella (I. sz.) 1:28. 3. 2Sódi Beáta (VT. sz.) 1:31.4. 100. m mell: 1. Bacsó Zsuzsa l:3&.7. 2. Dévai Tünde (I. sz.) 1:39. 3. Bódi Beáta 1:42.4. iQí> m hát: 1. Bódi Beáta 1:36, 2. Bacsó Zsuzsa 1:46.2, 3. Horváth Gabriella 1:48.7. 100 m pillangó: l.# Bacsó Zsuzsa 1:34, 2. Bód< Beá+a 1:54.2 3. Horváth Gabriella 2:03,6. Középiskolák. Fiúk. 100 m gyors: l. Érbéraszkor László (Berze) l :06, 2. Virágh László (Kér.) 1 ;06 4. 3. Bognár László (Vak B.) 1:07.5. 100 m mell: 1. Tóth László (M. g.) 1:25.Ö, 2. Horváth Gábor (Berze) 1 :27.8, 3. Bordás Bertalan (Berze) 1:30.8. 100 m hát: 1. Tóth L. 1:23, 2. Virágh Lafzló 1:26, 3. Horváth Gábor 1:27.7. 100 m pillangó: 1. Tóth László 1:14 7, 2. Virágh László 1:13, 3. Erbernszkora László 1 :29. 4x50 m vegyes váltó: 1. Szakközép vegyes (Bognár, Tóth, Németh, Virágh) 2:06, 2. Ber/.e 2:08.3. 3. Általános Iskolai V. 2:11. 4x50 m mellúszó váltó: 3. Szakközép vegyes (Bognár. Tóth. Németh, Virágh) 2:43.6, 2. Berze Gimn. 2:43.8, 3. Altalanos Iskolai V. 2:56.8. MM 74. Képünkön: Hoffmann megszerzi az NDK vezető gólját Chile ellen. Érdekesen alakult a helyzet a világbajnokságon a selejtező második fordulója után. A 16 együttes közül csupán kettő nem veszített pontot, az eddig mérsékelt teljesítményt nyújtó és közönségétől kifütyült NSZK, valamint az argentinok után Haitit gólzáporral legyőző Lengyelország. Ez a két együttes — az NSZK első, Lengyelország a negyedik csoportból — már a legjobb nyolc közé jutott. A fentmaradó hat helyre' kilenc együttes pályázik eséllyel. Érdekes, hogy a két 0:0-ás döntetlennel bemutatkozó volt világbajnok Brazília helyzete viszonylag a ekönnyébb, hiszen a nyeretlen Zairét 3 góllal kell megverniük, s akkor tovább jutnak. Közel hasonló helyzete van az NDK-nak és Olaszországnak. a már tovább jutott csoportelsőktől kell legalább egy- egy pontot szerezniük, hogy biztosítsák helyüket a nyolc között. A legnagyobb csaták a második csoportban a Jugoszlávia—Skócia, a harmadik csoportban pedig a Bulgária—Hollandia találkozótól várhatók. A kedden és szerdán lejátszott selejtező mérkőzések eredményei. és a hátralevő találkozók. I. csoport: NSZK—Ausztrália 3:0 (2:0), NDK—Chile 1:1 (0:0). Szombaton: NSZK—NDK, Chile —Ausztrália. II. csoport: Brazília—Skócia 0:0, Jugoszlávia—Zaire 9:0 (6:0), Szombaton: Brazília—Zaire, Jugoszlávia—Skócia. III. csoport: Hollandia—Svédország 0:0, Bulgária—Uruguay 1:1 (0:0). Vasárnap: Uruguay— Svéd ország, Hollandia—Bulgária. IV. csoport: Lengyelország— Haiti 7:0 (5:0), Argentína—Olaszország 1:1 (1:1). Vasárnap: Haiti —Argentína, Olaszország—Lengyelország. Világbajnoki mozaikok Érdekes osztályzati táblázatot állított össze a játékosok teljesítményéről a Bild című nyugatnemet lap: 0-ás világbajnokság-turista, l-es: nagyon gyenge, 2-es: törekvő, 3-as: világbajnokság-színvonal, 4-es: erős játékos, 5-t s: nagy játékos. 6- us: alom játékos. Az NSZK— Chile mérkőzésen ettől az újságtól Beckenbauer, a ,.császár" 3-as, Grabovszki 2-es osztályzatot kapott. A legjobb osztályzat. <l-es, Breit nernek jutott, aki a győztes gólt rúgta Chile hálójába. * Senki sem titkolja el szenvedélyét. a világbajnokság megállás nélküli zűrzavarában, forgatagában. Újságírók nemcsak megfigyelték, hanem pontosan meg is számlálták, hogy Williy Bremmer, a skótok kapitánya egy dorfcmundi bárban öt üveg sört ivott meg a Zaire elleni győzelem örömére. Sok szeszt fogyasztanak a holland szurkolók, akik a nyugatnémetek statisztikája szerint 99 fok nyomás alatt 2:0- ra legyőzték Uruguayi. Versenyben a bajnoki címért Az Egri Tanárképző Főiskola női és férfi kosárlabdázói jói szerepeltek a tavaszi idényben. Az NB TI-cs női együttes 13 mérkőzésből csupán hármat veszített cl és így tulajdonképpen a bajnoki címért is versenyben van. Főiskolás lányok sorozatban 9 mérkőzést nyertek meg annak ellenére, hogy ezek közül néhányat már a fárasztó vizsga- időszak bon kellett lejátszani. A Ho Si IVUnh Tímár’-ép^ő Főiskoláit a?, idén a . .Jő tanú'-), io sn-rt-Mó’* címet a -női együttes eg.-:: crősséc*4. Hegedűs Már*.* más- -doves- orosz-testnevelés sz:> kos- hallgató érdemelte ki. A férficsapat az NB IlJ-ban váratlanul szerepelt jól. szintén csak UU. JUUÍU; a., pi'jatck három vereséget szenvedett el, s ezeket is minimális pontkülönbséggel, s így a tavaszi idény végén az élcsoportban foglal helyet. N-B IT-es női mérkőzések ered menyei: Egri TK—Szolnoki MTE 90:50(49:17), Eger: Bodnár 17, Hegedűs 14, Begai 14. Horváth 17, Richiik 8. Cséré: Trezsenvik 9, Palla 5, Nagy R. Jók: Bodnár. Trezsenyik, Horváth. Szolnoki .TÁV—Egri TK 44:70 (20:31). Eger; Bugái 13. Bodnár 28. Horváth 11. Pai>a. Richiik 6. Csere: Nagy R. 4. Trezsenyik l. Húsz 6. NE Hí-as férfi mérkőzések eredményei: Leninvárosi MTK— Egri TK i7:75 (32:42). Eger: Sze- áeczhi i. Hunrit 8, Székely 13, Gál 2. Laczkó 18. Csere: Vincze, Cseh 25. Jók: Lackó. Székely. Egri ITC—Tisza vasvári Lombik 73:33 (36:33.). Eger: Laczkó 17. Szeleczki, Hundt 29. Székely 12, Gal IV. Csere, vincae 2, Jók Handt. GéL (Telefoto — AP—MTl—KS) Ezalatt 1100 üveg sört fogyasztottak el a nézőtéren. A diadal után a szurkolók nehezen tudták fékezni magukat és — bár az idő egyáltalán nem volt fürdésre alkalmas — beugrottak egy nagy park szökőkútjának vizé- ba. Ott éljenezték játékosaikat, Cruyffot és Repet. Az utóbbi kétszer küldte a labdát a délamerikai csapat kapujába. * Antonio Carjaval rekordja egyelőre felülmúlhatatlan. Mexikó hajdani kapusa öt világbajnokságon szerepelt. A mostani mezőny 351 játékosából — Haiti csak 21 labdarúgóval érkezett — négyen vannak olyanok, akik 4 világbajnokságon vettek részt: a 30 esztendős olasz Rivera, honfitársa, a 35 éves Albertosi, a 31 esztendős bolgár Zsecsev és a 34 esztendős uruguayi Cubilla. Nekik van tehát némi esélyük, hogy esetleg elérik Carjaval rekord jáL * Johann Cruyff, a holland csapat csatára szenvedélyes dohányos. Két számot ismételgetnek vele kapcsolatban a nyugatnémet lapok: 14—20. Az első a mellén látható szám, a másik a napi cigaretta mennyisége. A harmadik ezekben a napokban alakul ki, a nevéhez fűződő gólok mennyisége. Cruyff is pályázik a X. világbajnokságon a gólkirály címre. Bár szerényen kijelentette, hogy Müller esélyesebb, mint ő. A nyugatnémetek népszerű csatára elégedetlen az eddigi teljesítményével. Az első két mérkőzésen ugyanis csupán egyszer tudta hálóba rúgni a labdát. Az Ausztrália elleni, találkozón kijelentette: „Ha így megy, akkor fele annyi gólt tudok rúgni, mint négy évvel ezelőtt Mexikóban ..." A csatárok nehéz helyzetét jól tükröst a skót-brazil találkozói Embev- ember elleni küzdelem alakult ki, és ha valaki lövő helyzetbe jutott, az ellenfél egyáltalán nem válogatott az eszközökben. * Kulcsszerepe van a játékvezetőknek. A kulisszák mögül ki- szivárgott. hogy nagy vita előzte meg, ki vezesse a megnyitó találkozót. Erre a szerepre többen is pályáztak, végül a svájci Scheuer-re esett a választás. Ennél azonban sokkal nehezebb lesz majd eldönteni, hogy. ki vezesse a döntőt. Palotai a X. világbajnokság egyetlen tevékeny magyar részvevője, eddig jó benyomást keltett. Jól kézben tartotta az Uruguay—Hollandia találkozót, nem lehetetlen, hogy a továbbiakban még fontosabb mérkőzésen láthatjuk majd ót otthon a képernyőn. ÁLLÁS Apr Az Egri Építőipari A Heves megyei Nyomda Vállalat Szövetkezet (Eger, Csákány u. il.) betanított azonnali belépésmunkára női munkaerőket sei alKalmaz vesz fel. asztalos Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél, Eger, Bródy Sándor u. 4. szám. szakmunkást, festő szakmunkást, tekercselőkhöz női segédAZ OÉA Kutató és Termelő Művei felnémeti üzeme felvételre keres: munkáit. valamint szerszámnyilvántartó anyagkönyvelőt, üzemi gépkocsiadminisztrátort vezetőket. pénztárosi munkakörbe. (Gépírni tudók előnyben.) örlőüzembe: villanyszerelőt, gumiA Hevesi Állami vulkanizálót. Gazdaság Gépjaviárammérőt és tó műhelyébe ero- és munkagép jatermelő munkakörbe vitás! gyakorlattal rendelkező segédmunkásokat. mezőgazdasági gépszerelőt és Bányaüzembe: hálózati robbantómestert, karbantartó fúróst, villanydömpervezetőt szerelőt és segédmunkásokat. kerea. Jelentkezni örlőüzem irodahelyiségében lehet. Órabér megegyezés szerint. VILLANTSZERELŐT A Lőrinci Fonó felvételt hirdet FELVESZÜNK 16 éven felöli lányok részére Jelentkezni lehet a Park Szálló MunBetanulási idő 1 hónap. Kereseti kaügyi Osztályán. 1950—2600 Ft betanulás után. EG RT VASÖNTÖDE azonnali belépéssel felvételre keres FÉRFI ÉS NŐI Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. SEGÉDFelvétő esetén az útiköltséget vissza»MUNKASOKAT térítjük. Fizetés megegyezés szerint. JelentCím: PFV. Lőrinci Gyár keznt lehet Eger. 1183 Budapest. Nemecz J. u. 11. XVI TI.. Uyömräi alatt Ö—14 óra köát 85—oi Kérésére zott. 1 részletes tájékoztatót küldünk. KORSZERŰ GEPEK kezelésére FELVESZÜNK, BETANÍTUNK FONÓNAK SZÖVŐNEK ORSOZONAK 15 éven felüli női dolgozókat. Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli női—férti segédmunkásokat. Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamuttextilművek Budai Gyára, munkaerő- gazdálkodás. 1502 Budapest, postafiók 43. AZ Eger— Gyöngy ösvidéki Pincegazdaság gyöngyösi munkahellyel kereskedelemben jártas ÜZLETKÖTŐT KERES FELVÉTELRE Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés helye: Gyöngyös, Kármán J. út 3. Palackosbor Értékesítő Raktár vezetőjénél. Északmagyarországi Vízügyi és Közműépítő Vállalat azonnali belépéssel keres: Egyszobás szövetkezeti lakás eladó. Eger. Rövid ú. 4. II. em. 10. (szuperéit mellett). Tihaméren Fő út mellett 122. számú pince eladó. Érdeklődni Eger, Kertész u 25. gyakorlott gyors-gépírót titkárnői munkakörbe. gépíró adminiszt2 szoba komfortos Kikk lakásomat elcserélném komfort nélkülire, lehet 1 szobás, is, megegyezéssel. Eger, Vallon u. 13. IV. em. 2 ajtó. Kandi Kálmáft. JÁRMŰ rátorokat, energetikust és építőiparban jártas laboráns férfi munkaerőt. 353-as Wartburg de Lux eladó. Kinézel Károly, Parád- sasvár. Telefon: 14. Zastava 75« eladó. Eger, Rajner Károly út 55. UE-s Fiat GOO eladó. délután 3—8-ig Eger, Szederkényi u. 25. Jelentkezés: EVIÉP. Eger, Lenin út ' 42/C. Személyzeti Osztályon. Wartburg 1000 sürgősen eladó új motorral. Érdeklődni KI esz Sándor autófényező Szihal >m, Hunyadi út 101 vagy Szabó János Eger, Nagykőporos 10. Felújított Moszkvies olcsón eladó. Körösi Egy szoba kony- Gyöngyös^ hás családi ház rá- 2,s‘__ _________ é pítési lehetőséggel Üj állapotban 'lér eladó. Eger, Beth- vő 175-ös Cetka Já- len u. 55. wa eladó. Eger,--------------------------------Balázs Ignác u. 32. E ladó 2 szoba ossz- M—21-es Volga komfortos szövetke- szgk. eladó. Érdek- zeti lakás. Érdek- lődni szombat és lődni: vasárnap dél- vasárnap Eger, Küelött hétköznap 17 nyök u. 4. sz._____ h után. Eger, Hell Moszkvics 408-as Miksa u. 14. I. em.. első kézből eladó. 4. (Hadnagy úti la- Érdeklődni délután k ótelep). Eger, Váci Mihály 40. (Hajdúhegy) szobás I. Műszaki vizsgázott napfényes 75.0-es Zastava elaMásfél emeleti _ ______________ __ G ólya utcai tanácsi ^0. Sirok, Petőfi u. föbérleti lakásomat 49^ elcserélném 1 szobás tanácsi, kom- \r t.-í v 1? c íortra. ..Földszint” — ▼*«****« o jeligére az egri hír- Törzskönyvi elő- detöbe. jegyzéssel német ju-------------------------------- hász kölykök eladók. Érdeklődni délután 16 h-tól. Eger, Újsor 72. M akiáron íutball- pályávai szemben 2. szoba konyha 4 _______ mellékhelyLséggel Mozaiklap, kút- 1030 n-öl telekkel gyűrű és betoncsü- beköltözhetően ela- vek nagy választékdó. Érdeklődni: Le- ban kaphatók, nin u. 21. Eger, Homok út 7á.------ Jó állapotban lé3 és fél szoba ossz- vő 4 db 100x190-es Nagy gyakorlattal komfortos ház 300 spalettás és 2 db rendelkező férfi n-ölön fekvő eladó. 80x160-as ablak elmunkaügyi munka- Eger, Mikes Kele- adó. Hatvan Tálkörben állást keres, men u. 12. tos u 19 alatt „Leinformálható 152606” jeligére az — egri hirdetőbe. Fiatal vegyipari gépésztechnikus állást keres Egerbén, vagy .közelében. Leveleket „Szeptember LJ” jeligére az egri hirdetőbe kérek. Egyéves kislányom mellé pótmamát keresek. Eger, Tittel Pál u. 6. II. em. 3. INGATLAN 3 szobás társasház beköltözhetően eladó. Eger, Dobó u. 29. fszt. 3. Fizetési kedvezménnyel. Garázs eladó. Eger Olasz u. 15. II. em. 5. (Csebokszári) Eladó nagy borhá- zas pince Egerben a Szépasszonyvölgyben. Érdeklődni lehet Szépasz- szonyvölgy u. 29. sz. Budapesti kiemelt lakótelep építkezésekre keresünk kőműveseket, ácsokat, segédmunkásokat 16 éves kortól is, valamint kubikosokat, asztalosokat, könnyű- és nehézgépkezelőket, tmk-laka- tosokat és villanyszerelőket azonnali belépésre felvételre. Jelentkezés: írásban vagy személyesen. „Április 4” Építőipari Szövetkezet 1084 Budapest, VIII., Auróra u. 23. Fordulóról fordulóra A megyei I. osztályú labdarugó-bajnokság utolsó fordulójában 21 gól esett, ez azonos az előző forduló góltermésével. Ezúttal négy csapatunk (Heves, Szűcsi, Tárnáméra, Apc) bizonyult gólképtelennek. Hogy az átlagosnál kevesebb gól született. ahhoz hozzájárult az is, hogy az Egri Spartacus—Zalka SE találkozó elmaradt, a pálya- választó ki nem állása miatt! A góllövő lista első három helyezettje vasárnap eredményes volt. így közöttük nem változott a sorrend. Az aktív játéktól búcsúzó Szűcs IT. kétszer talált be a Rozsaszentmárton kaoujába. ezzel átlépte a bűvös 30 gólos határt. A góllövő lista élmezőnyének végeredménye: 31 gólos: Szűcs II. (Selyp). 25 gólos: Ecse- ri (MÁV HAC). 24 gólos: Loch (Gáspár SE). 21 gólos: Bábel (Karikás SE.) A 30. fordulóban nyújtott egyéni teljesítmények alapján a forduló válogatottja így fest: Aradi (MÁV HAC) — Sigér (Gáspár SE), Szalai III. (Szűcsi), Acs í (Adács). Pozsár (Gáspár SE). Nagy II. (Pétervására). Puporka (Gáspár SE), Ecseri (MÁV HAC). Loch (Gáspár SE). Pásztor (Selyp). Szűcs II. (Selyp.) A bajnokság részletes értékelésére későbbi lapszámunkban visszatérünk. (—váry) VOLÁN 31. sz. Vállalat (elvételre keres autószerelőket Kraz gépkocsi javításhoz, ív- és lánghegesztőt és garázsmestereket visontai munkára. Jelentkezni lehet: Kiss János kirendeltségvezetőnél, Visonta. Thorez külfejtés, Tamamérai ÁFÉSZ pcílyázatot hirdet a tarnazsadártyi 3. sz. italbolt vezetői munkakör betöltésére. A munkakör betöltéséhez szükséges: szakmunkás-, erkölcsi és működési bizonyítvány. Jelentkezni lehet: ÁFÉSZ központjában, Tárnáméra, Árpád u. 22. Batovics Sándor a gyöngyösoroszi általános iskola igazgatója 60 éves korában elhunyt. Temetése 1974. június 22-én 10 órakor lesz a gyöngj ösoroszi temetőben. Gyöngyösi , Járási Hivatal, Gyöngyösoroszi, Község! Tanács. FELAJÁNLUNK MEGVÉTELRE! 1 db 41 l-es típusú üzemképes állapotban lévő tűtési célokat szolgáló kazánt Érdeklődni lehet a Hm. Beruházási Vállalatnál Eger, Trinitárius u. 2. Telefon: 14-90. Telex: 63-368. Ügyintéző: Szikla József.