Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
Pontrablásra készül a Dózsa Debrecenben „A szegény embert még az ág is húzza” — tartja a közmondás, s ezt nyugodtan el lehet mondani az Egri Dózsa labdarúgóiról is. Akkor sem tudnak győzni, amikor igazán akarnak. Ritkán tapasztalható lelkesedéssel vetették magukat harcba ugyanis a Szekszárdi Dózsa ellen egy héttel ezelőtt, mégis csak egy döntetlen eredmény kivívására volt elég ez a lelkesedés. Csupán egyszer tudták bevenni Li- povszky kapuját, aki bomba formában védett ezen a napon. A két pontért küzdött mindenki, mert érezték, erre a győzelemre égetően szükség van. Mégsem sikerült győzni. Az ok közismert: Kovács öngólt vétett, s ez a vendégeket juttatta ponthoz, akik éppen a döntetlen kiharcolásáért utaztak Egerbe. De hát ilyen ez a labdarúgás. Kiszámíthatatlan. Nem mindig a jobbik győz. Alaptörvénye viszont régi igazság: nem nyerhet az, aki csupán «így-egy találkozóra készül tel. A győzelem kivívásáért minden mérkőzésen a maximumot kell nyújtani, akkor ez a kiszámíthatatlanság előbb vagy utóbb a küzdelemhez szokott együtteshez pártol. Nos, ezt a küzdeni akarást kell a csapatnál fokozni és állandóvá tenni, s ekkor a hátralevő időben mégsem lehet baj. A győzelem is megszülethet, nem is egyszer, de többször is. Egyébként ma ismét bizonyíthat a lila-fehér gárda Idegenben, a cívisek hazájában, Debrecenben lépnek pályára. Papírforma szerint kevés esélyük lehet, viszont, ha a vasárnapi lelkesedést, küzdőszellemet ismételni tudják, legalább a döntetlent kiharcolhatják. A DVSC véleményünk szerint nem jobb csapat az Egri Dózsánál. Előnye csupán a hazai pálya, s ezt fegyelmezett játékkal könnyen ellensúlyozni lehet De vajon meg tudják-e ismételni a lelkes, küzdő jáMŰSOROK tékot? Erre Hidegkúti Nándor edző sem mert egyértelmű igennel válaszolni, mert mint mondotta, többször csalódott a fiúkban, akik igen rapszodikús teljesítményt nyújtanak. Fegyelmezetlen- kedéssel bét olyan pontot vesztett el a gárda, amely« az Ajax sem bírna ki a saját osztályában, hát még <ne Egri Dózsa. S ha ebből a hétből legalább csak négy pontot szereztek volna legalább meg, ma mindenki nyu- godtabb lehetne a történelmi városban. A helyzet az most, hogy az idősebb játékosok kezdik érezni, többet kell nyújtaniuk, mint eddig. A fiatalabbak viszont nem, bennük nincs meg az akaraterő, hogy kiharcolják véglegesítésüket az első csapat•• Ünnepi sportműsor Hétfő Kedd Atlétika: Országos ifjúsági ÓSB, Szolnok, Pest és Heves megye férfi és női versenyzőinek részvételével, Gyöngyös, GYESE-páki/d, 8.30. Búvárúszás: Dobó j&Kt'áfc Eger, versenyuszoda, 9. Kézilabda: Zalka SE— Miskolci Bányász, NB 11-** férfi mérkőzés, Gyöngyös, 10. Megyei I. o. férfiak: Gyöngyössolymos—S iroki Vasas. 15.30, Gáspár SE— Gyöngyösi Főiskola 11, Dor- mánd—Hevesi Gimnázium 16, Egri Finommechanika— Füzesabonyi Vasas 10, Hatvani Szövetkezet—Egri Tanárképző, 10, Egerfarmos— Egercsehi Bányász, 15.30. Moderngimnasztika: Országos vidékbajnokság, Eger, Szilágyi Gimnázium, 9.30. Röplabda: Megyei MNK- dönlő, férfiak, Gyöngyös, Vak Bottyán Szakközépiskola és Mátra út 36. Nők: Atkár általános iskola, 9. Sakk: Megyei ifjúsági fiú és leány egyéni és csapat- bajnokság, Hatvan, cukorgyári kultúrotthon, 9. Vívás: II. osztályú női tőrverseny, Eger, Dobó Gimnázium. Vízilabda: Egri Dózsa— Szolnoki Dózsa, országos ifjúsági bajnoki mérkőzés, Eger, 11, Ferenczi. Utána 11.45 órakor a serdülök találkozóját bonyolítják le. Labdarúgás: Gyöngyösi Spartacus—Kazincbarcikai Vegyész, NB 11-es mérkőzés, Gyöngyös, 15.30, Bana. Megyei I. osztály: Rózsa szentmárton—Egri Spartacus, 16, Drejó. Heves—Selyp, 16.30 Szepesi. Karikás SE— GYESE 10. Koncz II., Pa- tócs. MÁV HAC—Bélapátfalva, 16, Földi. Tárnáméra —Pétervására 16.30, Falcsik. Sírok—Zalka SE, 11, csere jv. Búvárúszás: Dobó Kupa, Eger, versenyuszoda, 9. Pályaavató: Boconád új sporttelep, 10. Sakk: Megyei ifjúsági fiú is leány egyéni és csapat- bajnokság, Hatvan, cukor- gyári kultúrotthon. Labdarúgás: Megyei TI. o Keleti csoport: Istenmezeje —Stromfeld SE, 16.30, Bár dós. Ifjúsági Hanti Kupa döntő, Eger, stadion, 3—4. helyért: Egri Dózsa—Siroki VasaSj 14.15, Palcsi, 1—2. helyért: Gyöngyösi Spartacus—Egri Vasas, 16, Eü. Kerékpár: Nemecz József emlékverseny, Gyöngyös— Gyöngyöspata között. Rajt, Gyöngyös, L számú Alt. Isk., 10. ban, éppen ezért nines egészséges rivalizálás sem, ami minden együttest, játékost nagy teljesítményék végrehajtására tud sarkallni. Pedig a fiatalok „fejét" soha nem követeli senki. Játszhatnak, gólokat lőhetnek. Sajnos, ezt az előnyt, lehe- j tőséget nem használják ki. Elmondotta az edző azt is, hogy az akarati tényezők mellett további gondot jelent számára a védelem. Amelyik csapat odahaza nem tud 0:0-ás döntetlent kiharcolni, vagy l:0-ás győzelmet elérni, ott a védelemmel is alapvető problémák Vannak. Az Egri Dózsa nem képes erre — a példák igazolják —, tehát a védelmével van baj. Lassú. Fokozza a gondot, hogy Kovács összegyűjtötte második sárga lapját is, ezért Debrecenben nem léphet pályára. A második sárga lapért egyéb „jutalom” is járt, mert Hidegkúti Nándor megvonta a középhátvédtől egy hónapra a kalóriajuttatást Sajnos, emellett Landi, Osathó, Vígh, Bán: kúti, Kárpáti sérüléssel baj. lódott, így hiába nyúlt hosz- szúra a két bajnoki mérkőzés közti idő, nem tudott teljes létszámmal edzeni csapaV Akik a foglalkozáson részt vettek, rendesen, lelki- ismeretesen elvégezték a kiszabott feladatokat, ezért dicsérte is őket Hidegkúti Itt kell elmondani azt is. hogy a sérülések miatt az edző a második csapatban játszó veterán Mészárost is visszavette az első gárdához, s ma szinte biztos, hogy 6 lesz a középhátvéd Debrecenben. Szerencsére Mészáros megőrizte formáját, önszorgalomból edzett esténként. is. A héten nyújtott játéka megnyugtató voltBn nek megfelelően tehát, ma délelőtt a következő játékosok utaznak el Debrecenbe döntetlen kiharcolásáért Csank, Landi, Lakatos, Amb rus Z., Czeczeli, Simon, Pat varos, Vígh, Ambrus L Bánkúti. Szűcs, Mészáros, Szegő, Bajnóczi. Fazekas István Radi» Hétfő: KOSSUTH 8.05 öt kontinens hét napja. 8.20 Népi muzsika. 9.50 Irodalmi kávéháx. 10.03 Rádiójáték ervermekekoek. 10.58 Operettrészletek. 11.22 ötrven évvel Petőfi előtt, m. rész. 11.32 Zenekari művek. 12.56 Jegyzet. 13.06 Népdalcsokor. 13.30 Rádlrtlexikon. 14.00 Művészlemezek. 15.08 Színházi Masazht.' 16.00 Pf'tűö-kaleodárium.’ 16.05 Slásrerturmix. 16.38 A hét rádióhallgatója. 17.05 Mlkrolánc. 17.35 Liszt: XIX. rapszódia. 17.45 Nemeslakv Tivadarnak, a SZOT titkárának ünnepi köszöntőié. 18.00 Kedves lemezeim..i 19.15 Nótakedvelőknek. 19.52 A szocialista költészet nagyjai. Paul filuárd. 20.42 'Leoncavallo: Bajazzók. Kétfelvonásos opera. 22.20 Tánczcne. 23.05 A hét zeneműve. 23.35 Beethoven: c-moí! szonáta. 6L10—2.00 Melódiákoktól. PETŐFI T.60 H3nde!-művefc. L3Q A hét műsorából. 8.06 A hét zeneműve. Schubert: Befejezetlen szimfónia. 8.36 Miska bác;tt lemezea- ládáia. 9.05 Zenei anyanyelvűnk. 9.16 S»n>7>é: Pajkos diákok. 10.25 Tánczene. 11.55 Nótacsokor. 12.43 MaeskaboK. — 14.00 Táskarádió. 15.00 Zenekari muzsika; 16.05 Cverekek a színházba®. 16.29 Fmlékek ütfán . . . 18.05 Hangok az űrben. Hangfáték. 19.02 Mozart: Esz-dtlr divertimento. 20.15 Cershwin-mflvefc. 20.49 Nén! zene. 21.18 A r*me nem Ismer határokat. 22.03 Zenekari muzsika. 23.to Zenés Játékokból. Szolnoki Rádió 9.00—10.00 A testvérvárosok nanJán. Zenés összeánftáa. 18.30—18.45 Sport és muzsika* 13-ta Két Mozart-zongo»verseny. 14.12 Angyalföld, 1978. 14.42 Áriák. 15.08 A Stúdió 11 fel«. 15.25 Szerelem, 1946. 16.08 Bach-hegedümüvek. 17.05 Dalok. 17.17 Liszt-művek. 17-30 özv. Smelkó Pálné emlékezik. 18.00 Operettrészletek. 18.30 A Szabó család. 19.10 Schubert: Befejezette® szimfónia. 19.36 Slágerek. 20.16 Egy csokor macera. 21.37 Kamarazene. 22.15 Lemezek közt válogatva. 22.50 Tánczene. 0.10 Ady-dalok. Kedd: 8.05 Kórusmű. 8.20 Mes«*iáték. 9.!t Fűvószene. 9.21 versek. 9.26 vvr-rtaiofc- 9.55 Május. . . Jí.tn ,T<s ehamier swfl a nőt». 13.9» Ady-versek. Nem rajtunk múlott... Bizonyára elnézik nekünk kedves olvasóink, hogy a nagy érdeklődéssel várt Magyarország-Ausztria világ- bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés végeredményét nem tudjuk közölni. Nyomdánk technikai okokból korai lapzártát kért a szerkesztőségtől, s a késő délután lejátszott mérkőzés végét már nem várhattuk meg. Egyébként bizonyosak vagyunk abban, hogy azok az olvasóink is, akik nem lehettek ott személyesen a stadionban, rádió' és tv- készülékeik előtt figyelemmel kísérték a nagy viadalt... @ SIMMs UK. április 30., hétfő NB lll-as labdarúgó-eredmények PETŐFI 7M Puceini-operákbÓL 8.00 Verbunkosok. 8.48 Májusi dalok. 9.00 A Népszava első szerkesztője. Dók.-műsor. 9.30 Schubert- és Mendelssohn-művek. 10.40 Tolsztoj levelei. 10.55 Operettrészletck. 11.27 Nagy mesterek — vilásrhfrű előadók. 12.46 Rádióiáték gyermekeknek. 14.00 Tánczenc. 14.50 Édes anyanyelvűnk, 15.00 Bartók-művek. 15.49 Rloort. 16.05 Onerettrészfetek. 16.25 Riport. 16.55 Honvéd—Vasas MNK-tföntő. 18.45 Madrigálok. 19.10 Filmdalok. 19.21 Rádlószínbáz. 20.10 Néni muzsika. 20.52.—24.00 CsaJkovsrWf? A WSc Dáma. 8 felvonásom opera. Szolnoki rádió 18.00—19.00 Májusi köszöntő. ^ Zenés aktuális riportműsor. Szerda: KOSSUTH 8.210 Fégi pielódiák. 8.45 Prenh Ferenc . 4. folytatás. 9.14 Beszélgessünk zenéről. 9.34 irodaim! évfordulónaptár*. 10.05 Nvltnikék. TP.40 Szimfonikus zene. 11.30 A Szabó család. 12.20 Ki nver ma? 12.35 Tánczene, 13.20 Néni zene. 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak. 74.05 Tf«ú«:4~i Rá'Uó. 14.30 Nőkről nőknek. 75.10 Hnrsan a kürtszó? 75.47 Kórusok. 16.05 A BNV-r«L 19.25 Két dnó. 16.43 Fűvósművek-' 17.20 Holnan IrÖTvetftfük . ;; 17.41 Munkásstűdió. 17.55 Oner» készletek. •18.07 Vo^triiius: Aeneis. Ed. 79.25 Könnyűzene. 20.40 Nóták. 20.52 Rinort. 21.22 LemoTrnózeum. 22.20 P-írfóV-kórusok. 22.30 xrár^ő‘«iek. 22.oo^—--»-tTisffca. _____ 0 .10 Olasz dalok. PETŐFI 8.05 Operarészletek. 9.03 Táncdalok. 11.55 Néhány perc tudomány. 12.00 Zenekari muzsika. 13.40 Orvosi tanácsok. 14.00 Mindenféle . . . 18.02 ötórai tea. 18.20 A rádió zongoraversenye. 20.58 Húszas stúdió. 21.57 Népdalok. 22.30 Szabó Lőrinc és a zene. 23.15 Operettrészlctek. Szolnoki rádió 18.00—19.00 Alföldi krónika. Népzene. Válaszol a jogász. Tangóritmusban. Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. 15. S3 A dal előtt nincs hal**. Az NDK tv-filnue. 16.05 Állami díj 1913. Dr. Radó Sándor. 16.55 Honvéd—Vasas labdarúgó MNK-mér kőzés. 18,50 a csörte. Román rövid- film. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó20.00 Májusfa. Májusi játék. Közvetítések. Közben: 22.00 Tv-híradó. • ... (Ha a mérkőzésen hosszabbitaa* ra kerül sor, úgy a műsori 19.30 Egy város varázsa. Magyar klsülm 19.45 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.30 Májusfa. Közben: 22.30 Tv- híradó.) POZSONYI 7.45 Közvetítés a május elsejei ünnepségekről. 11.30 Táncminiatürök. 16.30 Májusi mese. Cseh film. 19.00 és 21.35 Híradó. 20.00 véletlenek világa. Cseh fiira 22.05 Tv-fllm. A labdarúgó NB m. tavaszi 1. fordulójában több mérkőzést előre hoztak a kettős ünnep miatt. A kiesés ellen küzdő Apci Vasas Egeresemben Is győzni tudott és pontszámban utóiért« a Petőfibányán vereséget szenvedő miskolci egyetemistákat. Az Egri Vasas bajnoki reményei minimálisra csökkentek, a Borsodi Bányász otthonában elszenvedett vereség után. Apci Vasas— Egercsehi Bányász 1:0 (1:0) Egercsehi, S06 néző. V.: Németh. Apc: ülés — Baranyi, Oldal (Kurucz), Mészáros, Szőke, Kiss n., Kiss I., Kovács, Laczkó, Csorba, Zelnik. Edző: Szomszéd Ad ám. Egercsehi: Bráz — Dorkő n„ Csuhaj. Halász I., Stoff, Kozma, Orosz, Halász II., Szabó, Sulyok, Petrányi, Edző: Túrán István. A vendégek kezdtek Jobban. A harmadik percben egy szép támadás végén Eaczkó 18 m-ről a bal alsó sarokba lőtt. 1:0. A 44. percben Sulyok összefejelt Oldallal és mindkét játékos ápolásra szorult. Oldal már nem Is tért vissza a pályára. Az 52. percben Sulyok 17 m-es szabadrúgása alig szállt kapu mellé. A 82. percben a vendégek rúgtak szögletet, a hazai védelem csak nehezen tudott tisztázni. Küzdelmes mérkőzésen a lelkesen Játszó vendégcsapat megérdemelten gvőzött. Jók: Szőke (a mezőny legjobbja), Eaczkó. Kovács, Csorba, a hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni. (bóta) Petőfibányai Bányász— Miskolci EAEC 2:1 (1:1) Petőflbánya, 400 néző. V.: Czlr- ják. Petőílbánya: Vakli — Farkas, Dombi, Kiss. Zsidai, Pintér, Tóth, Nagy, Rezsnyák n. (Morvái), Csékl. Rezsnyák I. (Sze- kander). Edző: Zilahi János, A hazai csapat fölényével Indult a játék. Á 8. percben Nagy szabadrúgásból megszerezte a hazaiak vezető gólját. 1:0, Nagy erővel támadott a hazat csapat, a jobbnál Jobb gólhelyzetek sorát hagyta kihasználatlanul. Ez megbosszúlta magát, mert a 40. nercben egy ellentámadás végén Zsidai a 1.6-oson belül szabálytalanul szerelt és a megítélt büntetést Szabó értékesítette. 1:1. A második félidőben elkeseredetten rohamozott a hazai csapat. A nagy fölény ellenére mégis csak a mérkőzés utolsó pillanatában dőlt el a mérkőzés sorsa a hazaiak javára, amikor szögletrúgás után Morvái fejelt a hálóba. 2:1. A helyzetek alánján nehéz küzdelemben, megérdemelten győzött a hazai csapat. Jók: Farkas, Zsidai, Kiss. Nagy. (kulcsár) Borsodi Bányász— Bari Vasas ZA (1-1) SaJ őszentpéter, 200 néző. V.: Sólyom. Egri Vasas: Rozsnokl — Szűcs, Sípos, Póta (Ivádi), Csapó, Zá- gonyt, Prtnczes, Zajácz, Frommer (Faliszek). Beraxa, Hever. Edző: Csizinarik Imre. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés és az első negyedórában többnyire a Vasas térfelén folyt a játék. Bányász-fölény ellenére, váratlanul az egriek jutottak. vezetéshez a 17. percben, amikor Zajácz Princzes elé fejelte a labdát, aki lefutotta a védőket és biztosan lőtt a hálóba. 0:1. Továbbra la a hazaiak játszottak enyhe fölényben, és a 26. percben sikerült az egyenlítés, A kapu előtt pattogó labdát Csipke védhetetlenül lőtte a hálóba. íru Fordulás után a vendégek kerültek fölénybe. Az 51. percben váratlan fordulat történt, egy Bányász-támadásnál a Jobbszélső előrevetődve sem érte el a klgurult labdát. A Játékvezető viszont általános meglepetésre 11-est ítélt. Az egriek tiltakozása hiábavaló volt. A büntetőt yerebélyi értékesítette. 2:1. A Vasas elkeseredetten támadott. a Bányász kétségbeesetten. Időt húzva védekezett. Közepes színvonalú mérkőzésen, a második félidei játék alapján az Egri Vasas megérdemelte volna az egyik pontot. Jéh; Rozsnokl, Zágonyl, Prin ezes. (feszt liánul) Szerda MAGYAR 8.05—9.35 és 13.10—13.35 IskolA- tv. 9.35 Delta. 10.00 Hosszú, forró nyár. 10.50 Tv-mintabolt. . . 17.00 Bulgária—Portugália VB labdarúg ó-mérkőzés. 18.45 Hírek. 18.50 Sanzonról — sanzonra. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Majomparádé. Vígjáték. 20.55 Kék fény. 21.55 A festészet kalandja. 22.30 Tv-híradó. POZSONYI 18.30 és 20.50 Tv-híradó. 19.00 Dánia—Csehszlovákia labda»« rúgó VB-mérkőzés, 21.00 Vetélkedő. 7H0SU Hétfő MAGYAR 8.35—10.20 Iskola-tv. 10.20 Csak gyerekeknek. Klsfilmek. 14.30 Pedagógusok fóruma. 15.10 Állatokról bizalmasan. 8. 15i35 A halász fia .. .4. 16.35 Delta. 17.00 Műsorainkat ajánljuk 1 17.25 A Nyírség fia. Váci Mihály. 17.45 Bűvészettörténet. 18.00 Zúgjon dalunk ... 18.30 Esti mese, 18.45 Ünnepi köszöntő. Elmondja Nemeslaki Tivadar, a SZOT titkára. 19.00 A HÉT ... 20.00 Hírek. 20.05 Felszabadítás ... 5. rész. 21.20 Születésnapi beszélgetés Honthy Hannával. 22.25 Hírek. POZSONYT 15.50 Dalok. 19.00 és 22.05 Híradó. 19.30 Az emberiség májusai... 20.00 Életed dicső pillanata. Nagibin színművének tv-változata. 22.25 Vidám műsor. Kedd MAGYAR 8.58 MAtust **»i*»tTR£emle. (Felvételről) 9.53 itt van május uLueje. EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33) Fél 4 órakor. Kincskereső kis ködmftn. Móra Ferenc meséi színes, magyar filmen. Fél 6 és este 8 órakor A törvénysértő seriff. Színes, amerikai kalandfűm. EGRI BRÓDY (Telefon: 14-07) Fél 4. fél 6 és este fél 8 órakotf Modern Monte Cristo Színes, szinkronizált, franciás kalandfilm. EGRI ÜTTÖRÖMOZI Hétfőn délelőtt 10 órakor, % Ft-os egységes helyárakkal! Csipkerózsika Színes, szinkronizált NDK mesefilm EGRI FILMMÜZETTM 30-án, délután fél 6 és este S órakor Döntő pillanat Magyar film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Fél 4 és este 7 órakor Lázadás a Bountyn. (Dupla helyárak.) HATVANT VÖRÖS CSILLAG Lányarcok tükörben HATVANT KOSSUTH Orvosok a tűzvoualban FÜZESABONY: 30-án, 1-én: Furcsa pár. HEVES: 30-án, 1-én: A munkásosztály a paradicsomba megy. PÉTERVASARA 30-án: Szemtanú. LŐRINCI Valter Szarajevót védi. Színház Egerben, kedden délután fél 4 órakor: Cigánybáró (Bérletszünet) Szerdán délután fél 4 órakor! Hamlet (Móricz ifjúsági bérlet) ÜGYELET Egerben: vasárnap délután 2 órától szerda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsllinszky utcai rendelő- ' ben. (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 16 órától 17.30 óráig, hétfőn, kedden délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig az Alkotmány utcai rendelőben. (Telefon: 17-74.) Rendelési Időn kívül az általános orvosi ügyeletén. (Bajcsy-Zsl- llnszky utcában.) Fogorvosi ügyelet 9—13 óráig a Technika Házában Gyöngyösön: vasárnap 14 órától szerda reggel 7 óráig. Az orvosi ügyelet helye: Jókai utca 41. szám. (Telefon: 117-27.) Gyermekorvosi ügyelet: hétfőn, kedden délelőtt 9 órától 11 óráig a Puskin utcában. (Telefon: 123-59.) Hatvanban: vasárnap 12 órától szerda reggel 7 óráig a rendelőintézetben (Telefon: 10-04.) Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet hétfőn, kedden 10—12 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Telefon: 1Ö-04.) Fogorvosi ügyelet 8—10.39 óráig Z rpnHpIrli