Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-19 / 15. szám
Fejlődő vidéki ipar - ellentmondásokkal Az elmúlt években, különösen 1907-től, meggyorsult az elmaradott vidékek iparosítása. így 1960—1970 között 44-ről 34 százalékra csökkent az ország teljes ipari létszámából a Budapesten foglalkoztatottak részaránya. A hagyományos ipárterületek — a Balaton —Budapest—Miskolc vonal és az ettől északra eső települések — részesedése is valamelyest mérséklődött. Amíg Budapesten és környékén, valamint az iparosított megyékben a termelés mintegy 75 százalékkal nőtt, a gyengén fejlett körzetekben megháromszorozódott tíz év alatt. Változások az energiahordozók miatt Az okok elemzését kezdjük azzal, amiről ritkán esik szó. A nagy múltú vidéki ipar főként a nyersanyagáé energiahordozók kitermelésére jött létre Ezért az energiahordozók termelésének és felhasználásának erőteljes szerkezeti átalakulása érthető módon az ipar területi megoszlására is visz- szahatott Csökkent az alacsony kalóriájú szén kitermelése, s ennék nyomán a szénbányászatban foglalkoztatottak száma- Az észak- magyarországi szénmedencékben több mint tízezer fővel, az Észak-Dunántúlon mintegy hatezerrel, Pécs— Komló körzetében négyezerrel csökkent a bányászlát- szárn 1965—70 között. A legnagyobb arányú, 36 százalékos létszámcsökkenés Nóg- rád megye banyáiban ment végbe. Ugyanerre as időszakra jut a hazai kőolajtermelés területi arányainak átalakulása. Amíg 1960 és 1970 között a dunántúli kőolajtermelés csaknem a felére mérséklődött, addig az alföldi több mint a tízszeresére emelkedett. A felhasználás és így az import a hazai kőolajtermelésnél is gyorsabban növekedett. Bár a kőolaj — és hozzátehetjük a földgáz — gazdaságos távvezetékes szállítása megnövelte a feldolgozóipar kötetlenebb telepítésének lehetőségeit, mindez mégsem vezetett új feldolgozóipari körzetek kialakulásához. Mint ismeretes, a Dunai Kőolajipari Vállalatot Százhalombattán, Budapest vonzási körzetében létesítették, a legújabb kőolajfinomítót pedig a borsodi körzetben, Leninvárosba tervezik. Vagyis csupán a szén- és kőolaj-kitermelés arányváltozása és területi átalakulása hozott némi változást az ipar regionális térképén. Kény szer hely 2 et i tartós munkaerőhiány Az erősen iparosított körzetekben állandósult munkaerőhiány az elmaradott vidékek fejlesztéséhez döntő lökést adott. Jellemző, hogy a fővárosban még mintegy ezer fővel nőtt az összes foglalkoztatottak száma Í968-ban az előző évhez képest, 1970-re pedig már 24 ezerrel, négy százalékkal csökkent. A budapesti munkáslétszám azonban kétszer ilyen gyorsan, 8 százalékkal mérséklődött 1970-ig. Amíg á könnyűiparban dolgozók száma 17 ezerrel nőtt országosan 1967—1970-ben, addig a fővárosban és környékén ugyanez 16 ezerrel csökkent, így a növekvő önállóságot elvező nagyvállalatok egyre inkább arra kényszerültek, hogy a még szabad munka- erőforrások közelébe telepítsék a munkaigényes feladatokat, igénybe véve az elmaradott vidékek fejlesztésével járó központi kedvezményeket. A Központi Statisztikai Hivatal eg>ik ygújabb kiadványa sok érdekes adatot, összehasonlítást lehetővé tevő tényt közöl a? ioar ♦fcrületi fejlődéséről Megtudhatjuk belőle például, 4 fővárosául ruUáo*úo tésre kötelezett 225 egység közül 1971 végéig összesen 71 szűnt meg. Ezzel viszont a főváros munkaerőhelyzete csak javult, mivel a dolgozók többnyire nem követték vidékre üzemüket, hanem Budapesten helyezkedtek el. Kiderül továbbá az is, hogy a vidéki települések ipán foglalkoztatottjainak létszáma különböző mértékben növekedett 1935—1970- ben A városokban például átlagosan 13 százalékkal, a községekben viszont 27 százalékkal; igaz, a kisebb százalék nagyobb létszámnövekedést, 175 ezer főt takar, míg a községekben 82 ezerre rúgott a bővülés, 1965- es 1970 között Gyorsan fejlődő és elnéptelenedő városok A városok közül külön figyelmet érdemel Esztergom, Tatabánya, Székesfehérvár, Dunaújváros, Kecskemét, Szolnok, Jászberény, Gyöngyös és Vác, amelyek nagyobbrészt Budapest közelsége és szellemi ereje alapján fejlődtek. Elsősorban az elektro- és finom- mechanikai, valamint más korszerű gépipari ágazatok fejlődnek gyorsan e főváros közeli területeken. Ezek az ágazatok egyébként a műszaki tudományos háttéren túl fejlett közmű- és szállítási rendszert és többnyire széles körű kooperációt is igényeinek. A mezővárosok: egy részéből viszont — ezek mind távol esnek a fejlett ipari körzetektől — folytatódott a népesség elvándorlása, pontosabban az elköltözők száma nagyobb volt • mint az odaköltözőké. Hiába nőtt az iparban foglalkoztatottak száma öt év alatt 50—60 százalékkal. sőt néhol nagyobb arányban, az iparosítás csupán mérsékelte, de nem szüntette meg az elvándorlást. így Hajdúböszörmény lakóinak száma 1700-zál, Hajdúnánásé, Karcagé 1500 —1600-zal, Kisújszállásé 950-nel, Tuxkevéé 800-zal, Mezőtúré 236-tal csökkent 1965-től 1970-ig. Válasz az alapkérdésre A fejlesztés alapkérdése; az ipart telepítsék-e közel a munkaerőhöz, avagy a munkaerőt szállítsák az iparhoz? A legutóbbi évek iparfejlesztése jobbára a munkaerőhöz igazodott. Ezzel kétségtelenül az elmaradott vidékeken is mérséklődtek a foglalkoztatási és szociális gondok, csökkent az ingázók, a naponta munkába utazók és a családjuktól távol élők száma. Enyhült, vagy legalábbis nem nőtt a nagyvárosok túlzsúfoltsága. E megoldásnak azonban vannak gazdasági hátrányai. A távoli vidékek iparosítása mindenekelőtt együtt jár a fejlesztési eszközök szétaprózásával. Az erőteljes vidéki iparosítás anyagi, pénzügyi eszközöket vont el a meglevő nagyüzemek technikai megújításától, s egyben munkaerőhiányt okozva fékezte a koncentrált és hatékony kapacitások kihasználását is. A szállítási költségek a vidéki leányvállalatok számával együtt növekedtek, s olykor az irányítási gondok és kooperációs zavarok is. Főleg, ha egy-egy munkaigényes műveleti szakaszt a gyártási folyamat egészéből kiragadva telepítettek vidékre. Nehéz eldönteni, hogy az elmúlt évek vidéki ipartelepítésének előnyei vagy hátrányai vannak-e túlsúlyban. A tényekkel, gondokkal mindenképpen nyíltan szembe kell nézni. A céltudatos és hatékony fejlesztés napjaink követelménye az elmaradott vidékeken is. Az iparosítás csak így járulhat hozzá a helyi felemelkedéshez és az ország, a népgazdaság fejlesztéséhez. (K. J.) A Minisztertanács napirendién A vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciója A gazdasági szerkezet átalakulása az ipari és a mezőgazdasági termelés növekedése, az urbanizálódás. a szociális ellátás és az élet- színvonal emelkedése a víz- gazdálkodás gyorsabb ütemű fejlődését követeli hazánkban. Az általános előrehaladás fontos, feltétele, hogy a vízgazdálkodás fejlődése megelőzze s így megalapozza a termelőerők általános növekedését. Ezért gondosan meg kell tervezni, össze kell hangolni a rendelkezésre álló vízkészleteket és az igények kielégítését. Ezt célozza az ország sajátos természet-földrajzi helyzetét kellően mérlegelő és a gazdaságpolitikai irányelvekkel összhangban álló távlati vízgazdálkodás-fejlesztési koncepció, amelyet most hagyott jóvá a kormány. A vízgazdálkodás-fejlesztési koncepció a hosszú távú tervezésben eddig kialakított fejlesztési változatokkal összhangban, de nagyobb távlatra, 1975—1990-ig, sőt fontosabb vonásaiban az ezredfordulóig vázolja fel a fejlődés tendenciáit. A kormány . határozata szerint e koncepciót figyelembe kell venni a népgazdaság hosszú és középtávú tervénél-: kialakításánál és a szabályozórendszer továbbfejlesztésénél egyaránt. A koncepció szerint elsőrendű feladat a lakosság közműves vízellátásának és a lakótelepek csatornázásának az eddiginél gyorsabb ütemű fejlesztése. El kell érni, hogy a települések vízgazdálkodási színvonala elérje a hazánkhoz hasonló fejlettségű európai országok színvonalát. A legközelebbi évtizedek egyik legfontosabb vízgazdálkodási feladata a vízminőségvédelem fejlesztése, új szennyvíztisztítási módszerek elterjesztése. Az ipar vízellátását és a folyók szennyeződésének csökkentését egyaránt segíteni kell azzal, hogy az ipari üzemekben a korábbinál nagyobb arányban alkalmazzák a víz újra- 1 felhasználását, a víztakarékos gyártási módszereket. A SzüríteM „jár" a Mátraaljait... Bizony úgy igaz az. a legöregebb gyöngyöstarjániak sem hitték volna — akik pedig a Mátra napsütötte, szelíd lankáin már a regmúlt időkbe is tüzes bort adó olaszrizlinget szüretelnek, meg hárslevelűt —, hogy „eljön” földjükbe, pincéjükbe egyszer Badacsonyból meg a szürkebarát is. Eljött. Meghonosodott. (És — ezt csak egyelőre zárójelben — még ízletesebb, illatosabb is lesz, mint óhazájában...) A gyöngyöstarjáni termelőszövetkezet gazdái, vezetői, szakemberei persze távolról sem esnek olyan nagy ámulatba ezen a bevált kísérleten, mint a kívülálló borbarátok. Ugyanis, amint Németh András tsz-elnöktől és Kocsis István főkertésztől megtudtam: jelenleg 23 különféle, többnyire más borvidékeken neves borszőlővel kísérleteznek ötholdas kísérleti telepükön. Itt hozott termest a múlt év őszén először a néhány száz tőkéből álló szürkebarát-ültetvényük is, s ezekben a napokban tisztult le teljesen a belőle sajtolt nedű. Ehhez persze — mármint a nedűhöz — Mersits János .pincemesternek is van néhány szava, sőt köze: meg kellett találni a kényes igényes bornak a megfelelő környezetet is o pinc --ben. A szürkebarát mátraalji útja mégis a főkertész gyámkodásával kezdődött. Az ő közvetlen irányításával folyt a telepítés 1968-ban, s közre- múkuúuttvtá növekedett a A két legilietékesebb — Kocsis István főkertész (balról) Mersits János pincemester (jobbról) —, boldogan koccint — s a poharakban szürkebarát... (Foto: Kiss Béla) termőkorszakba a szőlő. Mi volt az indítóoka, hogy szürkebaráttal, meg Pécs környéki zöldeltelinivel, cirfandlival és több más, „idegen” tájegység szőlőivel kezdtek kísérletezni ? Nagy a szőlészetünk, össz- tevékenységünk közel 40 százalékát kitevő — mondja az elnök —, s választékot szeretnénk fogyasztóinknak biztosítani. Igen, egy több mint 300 holdas termő szőlővel gazdálkodó termelőszövetkezet ezt nemcsak megengedheti magának, de legszorosabb értelemben vett érdeke is, hogy évről évre — a megkívánt minőségben — bővülő fajtaválasztékkal „léphessen” ki a piacra. Ami pedig a kísérlet belső, asoMbsua ,áoutK^uuMiii.j jfc Jeti: reményekre jogosította a szakembereket a szürkebarát esetében például, , a badacsonyi környezethez hasonló napsütötte, védett, szélárnyé- kos terep, az ottanihoz hasonló vulkanikus talaj. Noha — mint Kocsis István említette — Badacsonyban a vulkánikus talajnak nagyobb jelentősége van a minőség szempontjából, de nálunk meg a tokajihoz hasonló, a talajban levő fekete nyirok „dobott” a boron, illetve a szőlőn. A kísérlet tehát szürkebarát-ügyben bevált, s remélhető, hogy néhány esztendő múlva nagyobb, termelő művelésre befogott területen is termesztik Gy'mgyöstarján- ban ezt a kitűnő és híres bor szőlőt. (jaludi) hazai vízgazdálkodásnak mind több segítséget kell nyújtania a mezőgazdaság fejlődéséhez. Számolni keli azzal, hogy 1985-ig 750—800 ezer hektárra növekszik az öntözött terület, s ennek megfelelően ki kell építeni a növénytermesztés és az állattenyésztés belterjes fejlesztését megalapozó víz-. szolgáltatási és vízrendezési főműveket. A töltésektől. védett, tehát az árvíztől veszélyeztetett területen él a lakosságnak több mint 30 százaléka, s ezen a területen a jelenlegi mintegy 350 milliárd forint értékű népgazdasági vagyon a következő másfél-két évtizedben előreláthatólag megktészereződik. Számolni kell azzal is, hogy az árvizek gyakoribbak és az ár- vízszint is mind magasabb lesz. Ezért halaszthatatlan feladat az árvízvédelmi művek és az árvízvédelmi szervezet hatékony fejlesztése. Nemcsak a töltések erősítésével és magasításával, hanem árvízi tárolók, árapasztó csatornáit, lokalizációs töltések építésével is növelni keli az árvízvédelmi biztonságot. A növekvő iparvízigények, a mezőgazdaság fejlesztése, az árvízvédelem és a vízi közlekedés . egyaránt sürgeti — összhangban a jugoszláv Tisza-szakaszon épülő növi becseji vízlépcső létesítésével — a csongrádi vízlépcső építésének megkezdését. Ezzel megvalósul a Tisza viz-, gazdálkodásának korszerű fejlesztése, az úgynevezett Tisza-csatorná: ás. A folyómederben tárolt víz csökkenti a Tiszántúl vízhiányát s a vízlépcsők lehetővé teszik a tiszai hajózást Záhony tói a torkolatig, s tovább a Dunán a Fekete-tengerig., Az európai viziút- rendszerhez csatlakozás alapvető feltételének megteremtését, az árvízvédelem fejlesztését és a vízi energia hasznosítását jelenti a felső Duna.-szakaszra tervezett gabeikovo—nagymarosi közös magyar—csehszlovák vízlépcsőrendszer. A jelentős vízkészlettel rendelkező Dunát a vxzszegény Tiszával összekötő Duna—Tisza csatorna egyesíti a két vízrendszert és létrehozza a Tisza- medence kapcsolatát a Fekete-tengertől az Északi- tengerig kialakuló európai víziúthálózattal. A kormányhatározat rámutat arra is, hegy nagy gondot kell fordítani a nemzetközi vízgazdálkodási együttműködésre. A KGST-« belül tovább kell erősíteni a két- és többoldalú vízgazdálkodási kapcsolatokat. Az együttműködést műszakigazdasági kooperációk létrehozásával, regionális vízgazdálkodási programok kidolgozásával is szélesíteni kell. A március 1-én életbelépő bérpolitikai intézkedések Az 1973. március 1-i hatállyal életbe lépő bérpolitikai intézkedések .— a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának november 14—15-i határozatában foglaltaknak megfelelően — elsősorban a .munka:., sok túlnyomó többségét foglalkoztató állami ipar és kiT vitelező állami építőipar munkásainak életkörülményeit hivatottak javítani. Az intézkedések több mint 1 millió 300 ezer dolgozóra terjednek ki, s 1973-ban tíz hónap alatt mintegy 2,3 milliárd forinttal növelik a- munkások jövedelmét. A munkások bérét az iparban átlagosan 8, az építőiparban átlagosan 6 száza- Ickláal kell emelni, úgy. hogy ezen belül a szakmunkások bére az iparban átlagosan 10, az építőiparban S, a segédmunkások bérc pedig átlagosan 5, illetve 4 százalékkal emelkedjek általában. A vállalatok a béremelést saját forrásaikból növelhetik. A határozat előírja, hogy törekedni kell a központi bérpolitikai keret és a saját forrású bérfejlesztés felhasználásának időbeni összehangolására. Az 1973. évi saját forrású bérfejlesztést az egyes állománycsoportok között a munkás-alkalmazotti bérek arányában kell elosztani. Ettől a vállalat csak minimális mértékben térhet el A kormány határozata előírja, hogy a béremelési kereteket a felügyeleti szervek — a foglajkoztatott nők, a második-harmadik-negyedik műszakban dolgozók és a nehéz fizikai munkát végzők vállalati- bértömegének arányát figyelembe véve — differenciáltan osszák el a vállalatok között. A vállalatoknak hasonló differenciálási elveket kell követniük, úgy azonban, hogy — a központi béremelési keretből — minden szakmunltást es művezetőt az iparban legalább 8, az építőiparban legalább 6,5 százalékos, minden segéd- és betanított munkást az iparban legalább 4, az építőiparban legalább 3 százalékos béremelésben ‘kell részesítem. Ezt — személyenként eltérő mértékben — tovább növeli majd a differenciálásra biztosított keret felhasználása. A béremelés az említett területeken kiterjed mind- azokra. akikul U>?3. mára* us 1. napján a munkás-állománycsoportban tartanak nyilván és a 7/1971. (IV. 1.) 'Mii. M. sz. rendelettel szabályozott bérrendszerekbe vannak besorolva, továbbá a fizikai munkát végző resz- , munkaidőben- fogialkoztato t- takra, a termelésirányító munkakörökbe sorolt művezetőkre, főművezetőkre és más elnevezésű, közvetlen termelésirányítást végző dolgozókra. Az intézkedés végrehajtása szempontjából szakmunkásnak azok telein: tendők, akiket a vállalat a rendszeres ' szeptember . havi statisztikai előírásai alapján szakmunkásként tartozik jelenteni. Minden személyi béren alapuló bérformánál a személyi alapbéreket, darabbérezésnél — az előírt minimális emelés értelemszerű alkalmazásával — a munkadarab alapbérét s a darabbérben dolgozók személyi alapbérét kell emelni. Az 1973. március havi béreket már a felemelt alapbérekkel kell elszámolni. A kormány határozata a minisztériumi és a tanácsi felügyelet alá tartozó ipari és kivitelező építőipari vállalatokra vonatkozik. Kiterjed azonban a kormány által meghatározott néhány más ágazathoz tartozó, nagyüzemi, ipari és építőipari tevékenységet folytató vállalatra is. A béremelés üzemen belüli felosztásáról a gazdasági vezetők, az illetékes szak- szervezeti szervekkel egyetértésben gondoskodjanak. Az intézkedés fedezetének nagyobbik részét az allami költségvetés biztosítja. kisebbik hányada azonban a bérnövekedés nyereségcsökkentő hatásán keresztül a vállalatokat terheli. A kormány felhívja a figyelmet arra, hogy a bérpolitikai intézkedés nyereségmérséklő hatását az üzem- és munkaszervezés javításával, a kapacitások jobb kihasználásával, a termelékenység növelésével, összességében: a vállalati eszközök jobb hasznosításával kell ellensúlyozni. iS7«á január 1° P'Tkti
