Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-23 / 197. szám

A Bp. Hosivéd nyerte a Dobó István ökölvívó kupát Pupoi-ka (Jobbra), a* Egerből elszármazott, jelenleg a Zalka SE színeiben versenyző ökölvívó támadásra indul. (Molnár István felvétele) Három napon át Egerben, a Bródy moziban folytak a hagyo­mányos Dobó István I. osztályú ökölvívó-emlékverseny Idei küz­delmei 13 egyesület 51 ökölví­vójának részvételével. A ver­senyzőket, valamint a nézőket Madaras János, a megyei ökölví­vó szövetség elnöke üdvözölte — külön Papp Lászlót, háromszo­ros olimpiái bajnokunkat, a ma­gyar ökölvívó-válogatott edzőjét, Aüier Zsigmondot, a MOSZ szaktanácsadóját, valamint Feke­te Pált, a MOSZ szakfelügyelő­jét —, majd a selejtezőkkel el­kezdődtek a küzdelmek. A selejtezők eredményei, (elöl a győztesek). Papírsúly: Kozma (Kaposvár) p. gy., Zubik (Ü. Dó­zsa) ellen, Papp (Bp. Honvéd) p. gy. Huczik (Debrecen) ellen. Légsúly: Ferstek (Kaposvár) p. gy. Szabó (Tatabánya) ellen. Harmatsúly: Oláh (Debrecen) el­len Zvara (Zalka SE) az első menetben feladta. Varga (Bp. Honvéd) p. gy. Szarka (PVSK) ellen. Pehelysúly: Hetei (O. Dó­zsa) ellen Csötönyit (Zalka SE) a második menetben sérülés mi­att leléptették. Könnyűsúly: Láng (Tatabánya) ellen Juhászt (Petűfibánya) a második menet­ben szemsérülés miatt a vezető­bíró leléptette. Fehér (Csepel) p. gy. Lencz (Bp. Honvéd) ellen. Varga (Kaposvár) p. gy. Szüdi (Ú. Dózsa) ellen. Kisváltósúly: Ncmecz (Bp. Honvéd) p. gy. Kerékgyártó (Zalka SE) ellen. Gál (MTK) p. gy. Szirony (Ü. Dózsa) ellen. Kocsis (Csepel) p. ay. Harmath (Bp. Honvéd) el­len. Nagy (Csepel) p. gy. Pusztai (Zalka SE) ellen. Váltósúly: Vígh (Kecskemét) p. gy. Barcza (Zalka SE) ellen. Harcsa (Tata­bánya) p. gy. Tóth (PVSK) el- len. t középdöntő eredményei: Pa­pi rsúly: Fischer (Zalka SE) p. gy. Sallai (O. Dózsa) ellen, Koz- r.-.a (Kaposvár) p. gy. Papp (Bp. nvéd) ellen. Légsúly: Magyar \ /SK) p. gy. Szabó (Tatabá- ) ellen. Harmatsúly: Pupor- (Zalka SE) p. gy. Pálíalvi ■ Honvéd) ellen. Oláh (Deb- í) ellen Varga (típ. Hon- : b a második menetben fel- Könnyűsúly: Simon (Bp. éd) p. gy. Láng (Tatabá- - ellen. Varga (Kaposvár) p. gy. Fehér (Csepel) ellen. Kisvál­tósúly: Nemecz (Bp. Honvéd) p. gy Gál (MTK) ellen. Nagy (Cse­pel) p. gy. Kocsis (Csepel) el­len. Nagyváltósúly: Bakonyi (Bp. Honvéd) p. gy. Tóth (Tatabánya) ellen. Turza (Tatabánya) p. gy. Májai (Csepel) ellen. Középsúly: Rapcsák (Bp. Honvéd) p. gy. Kézi (Tatabánya) ellen. Nagy (Bp. Honvéd) p. gy. Potecz (Ű. Dózsa) ellen. Félnehézsúly: Be- reczki (Debrecen) p. gy. Szeke­res (Bp. Honvéd) ellen. Tóth (Csepel) p. gy. Fekete (XJ. Dó­zsa) ellen. A döntők eredményei. Papír­súly: Fischer (Zalka SE) p. gy. Kozma (Kaposvár) ellen, 3. Sal­lai (0. Dózsa). Légsúly: 1. Fers­tek (Kaposvár), 2. Magyar (PVSK), 3. Szabó (Tatabánya). Harmatsúly: Oláh (Debrecen) p. gy. Puporka (Zalka SE) ellen, 3. Varga (Bp. Honvéd). Pehely­súly: Badar! (Bp. Honvéd) p. gy. Hetei (Ü. Dózsa) ellen, 3. Csötönyi (Zalka SE). Könnyű­súly: Varga (Kaposvár) p. gy. Simon (Bp. Honvéd) ellen, 3. Fe­hér (Csepel). Kisváltósúly: Ne­mecz (Bp. Honvéd) p. gy. Nagy (Csepel) ellen, 3. Gál (MTK). Váltósúly: Vígh (Kecskemét) p. gy. Harcsa (Tatabánya) ellen, 3. Barcza (Zalka SE), Nagyváltó- súly: Turza (Tatabánya) p. gy. Bakonyi (Bp. Honvéd) ellen, 3. Májai (Csepel). Középsúly: Nagy (Bp. Honvéd) p. gy. Rapcsák (Bp. Honvéd) ellen, 3. Potecz (Ü. Dózsa). Félnehézsúly: Be- reczki (Debrecen) ellen Tóth (Csepel) a második menetben szemsérülés miatt leléptették, 3. Szekeres (Bp. Honvéd). Nehéz­súly: Edőcs (Ű. Dózsa) ellen Pá- kozdi (Cegléd) az első menetben feladta. A döntők végén a* elnökség kiosztotta a díjakat. Csapatban a Dobó István Kupát, valamint az idei küzdelmeket a Bp. Hon­véd nyerte, s egy évig őrzője marad. Edzője, Énekes Árpád el­nyerte a legeredményesebb ed­zőnek járó dijat, míg Oláh (Deb­recen) a legtechnikásabb Játé­kosnak járó tiszteletdíjban ré­szesült. Vezető és pontozó bírók voltak: Pogány Ferenc, Erős Béla, Mol­nár István, Sárkány Sándor, Bá­rány Ede és Balogh Kálmán. .LÄBDA MŰ GÓ~/i i(C(i cl (í \ megyei n. osztályú labda- : 3-bajnokság második fordu­! új útiak eredménye. Keleti cso- Strorr.íeld SE—Erdőtelek Novaj—Pétervására 0:1, Szí­nom—Tamaielesz 3:4, Egersza- Istenmezeje 3:1, Verpelét— lár 3:0, Egerszólát—Sarud Mátradereeske—Besenyőtelek . Az élmezőny állása: 1. Mát- . ‘ecske, 2. Pétervására, 3. alelcsz 4—4 ponttal. A cso- io " >an szereplő Egerszólátl Tsz i második forduló után visz- pett a bajnokságtól. Ifjúsá- Novaj— Pétervására 2:4, ilom—Tarnalelesz 4:4. Eger- Istenmezeje 5:0, Verpe- Uaklár 2:0, Egerszólát—Sa­rud 2:4, Mátradereeske—Bese- . .lek 3:5, Az élmezőny állá­sa: 1. Tarnalelesz 3, 2. Szihalora j. Erdőtelek 2 ponttal. Nyuga- : csoport: Visznek—Adács 0:0, :: ;:v i—Gyöngyössolymos 5:0, Nag: réde—Domoszló 4:0, Kisköre —Szi esi 2:1, Gyöngyöshalász— Gyöngyöstarján 8:3, Ecséd—Aba- sár 3:1, Atány—Kömlő 0:0. Az élmezőny állása: 1. Ecséd 4. 2. Kisköre 4, 3. Adács 3, 4. Köm­lő 3 oonttal. Hiúságiak: Visznek —Ad Acs 2:6, Heréd—Gyöngyös­solymos 5:1, Nagyréde—Domoszló 6:0, Kisköre—Szűcsi 3:5, Gyön­gyöshalász—Gyöngyöstarján 5:0, Ecséd—Abasár 1:1, Atány—Köm­lő 5: i. Az élmezőny állása: 1. Nagyréde 4, 2. Adács 4, 3. Szűcsi 4 ponttal. * Kor lót Bányász—Egri Dózsa 2:1 (:0). NB I-es tartalékbaj­r.oki irkőzés, Eger, 1000 néző. V : 1 . ic'.h L. Komló: Erdősi — I'e.tyv. 1. Burai, Göcsel, Pintér. Mács, Dudás (Kopaez), Fuchs. Kólyr Egri II., Peres. Eger: Bu- lyovsz ;/ (Ridegh) — Temesvá­ri (L\ ú), László, Bóbita, Szon­da (L l-jg'i). Lakatos, Patkós, Patvc ;, Szűcs, Kojsza, Bóta. A gye i játszó lila-íehér gárda csal:V tárnáik félidőben jelen­tett - él"t a komlói kapura. G.: r Peres, Illetve: Szűcs. ,-jr: ; s\ Pintér, Peres, met­re L .ős. Szűcs, Lubai. tje NB I B-s eredmények: Kecske­méti Lozsa—FÖ3PED Szállítók 2-n f> i Dorogi Bányász—Ózdi ’ öv, 1:1 (1:0), SZEOL-VO­1 .a:-: =c ?-? (2:1), Zalaegerszegi T£—pénzügyőr S£ id (1:1), Du­naújvárosi Kohász—Pécsi Bá­nyász 1:1 (0:0), Bp. Spartacus— Debreceni VSC 2:2 (1:1), Orosz­lányi Bányász—Szolnoki MTE 4:2 (1:0), Várpalotai Bányász—Ganz- MAVAG 1:0 (0:0), Békéscsabai Előre Spartacus—MÁV DAC 3:0 (0:0). A bajnokság állása a har­madik forduló után: 1. SZEOL 3 3 — — 10-3 6 2. Kecskemét 3 2 1 — 9-3 5 3. Dorog 3 2 1 — 6-2 5 4. Dunaújv. 3 2 1 — 4-1 5 5. Várpalota 3 2 — 1 3-2 4 6. ZTe 3 1 1 1 9-5 3 7. Debr. VSC 3 1 1 1 5-4 3 8. Békéscs. 3 1 1 1 5-5 3 Oroszlány 3 1 1 1 7-7 3 Pénzügyőr 3 — 3 — 3-3 3 11. MÁV DAC 3 1 1 1 5-6 3 12. Bp. Spartac. 3 1 1 1 6-9 3 13. VOLÁN 3 1 — 2 4-o 2 14. FÖSPED 3 1 — 2 6-9 2 15. Özd 3 —­2 1 4-8 2 16. G.-MAVAG 3 — 1 2 1-4 1 17. P. Bányász 3 — 1 2 2-6 1 18. Szolnok 3 — — 3 2-9 — * NB n-es mérkőzések eredmé­nyei Keleti csoport: Középület- építő SE—Gyulai MEDOSZ 6:1 (4:1), KISTEXT—Lehel SC 1:0 (ó :0), Vasas Láng—Kiskunhalasi MEDOSZ 2:0 (0:0), MGM Debre­cen—Szarvasi Spartacus 2:1 (0:1), Debreceni EAC—Budafoki MTE Kinizsi 3:3 (2:1), Szegedi Dózsa— Bp. Postás 3:0 (2:0), BKV Előre —Ceglédi VSE 1:0 (0:0), Szegedi VSE—Szolnoki MÁV 1:0 (0:0). Nyugati csoport: Bauxitbányász SE—Ajkai Bányász 2:2 (2:0), Pé­csi VSK—Zalaegerszegi Dózsa 5:0 (0:0), Olajbányász SE—Tán­csics SE 3:0 (2:0), Pápai Textiles —Győri Dózsa 4:1 (2:1), NIKE Fűzfői AK—Savaria Cipőgyár 2:1 (0:1), KOMEP—Pécsi Ércbányász 1:0 (0:0), Szekszárdi Dózsa—Al­másfüzitői Timföld SC 3:0 (1:0), Bakony Vegyész—Székesfehér­vári MÁV Előre 1:1 (1:1). Északi csoport: Rakamazi Spartacus— Esztergomi Vasas 5:2 (3:1), Ka­zincbarcikai Vegyész—Váci Hír­adás 9:0, Lenlnvárosi MTK—Va­sas Izzó 1:1 (0:3). Nagybátonyi Bányász—Sátoraljaújhelyi Spar­tacus 4:0 (2:0), BVSC—Ikarus 4:2 (3:1), Kossuth KFSE—Kiste- renyei Bányász 1:1 (0:0), Nyír­egyházi Spartacus—Salgótarjáni Kohász » Jt. A domoszlói Mátra Gyöngye Mg. Tsz 14 db 15—22 hl-es bordót. Ár: megállapodás szerint. fu.wi.uia Szálloda és Ven­déglátó Vállalat vezetöségd közli kedves vendégeivel, hogy a KAZAMATA — borozó — Étterem augusztus 20-ra hirdetett megnyitása közbejött tech­nikai akadályok miatt Az új létesítmény üzembe helyezésére előreláthatóan még augusztus hónapban sor kerül Vállalatunk szíves elnézé­süket kéri az előzőleg közölt időpont megváltoztatásáért. A Füzesabonyi Állami Gazdaság Szkréper-láda (földmunkagép) kezelésében jártas SZ—100-as traktorvezetőt azonnal felvesz. Jelentkezés a gazdaság központjában keresünk Üzemünkbe felveszünk női dolgozókat, 2 és 3 műsza­kos fonoda! munkára. Be­tanulási idő 1 hónap. Be­tanított és segédmunkára férfi dolgozókat Is kere­sünk. Bővebb felvilágosí­tást levélben Is adunk. Pa­muttextilművek Fonógyára, Budapest, XX. kerület, Bocskai út 90. Munkaügyi osztály. A „Rima mente” Mg. Tsz., Szihalom jó állapotban levő, 2 db DT—75-ös lánctalpas szán­tótraktort Ar: megegyezés szerint. Értesítjük tisztelt Vevőinket, hogy augusztus 30-tól szeptember 2-ig leltározást tartunk Élesztőn kívül árukiadás szünetel Borsod—Heves megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, Eger Adminisztratív munka­körben alkalmazunk Jelentkezés: munkaügyi ! előadónál, Agroker Vállalat, Eger, Makiári út 154. A gyöngyöshalásd Győze­lem Mg. Tsz. mezőgazda- sági gépszerelő és felvételre Jelentkezés a toz-irodában Állas 16 ÉVET betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextil- müvek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 bét; ezen idő alatt havi 1050.— Ft bruttó fize­tőst és napi 1.— Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentke­zés: Írásban a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerő-gazdálko­dási osztályán. Budapest. XIH.. Szekszárdi u. 1°—25. ______________ F IATAL lói képzett lakatoso­kat. hegesztőket, autószerelőkei sürgősen felveszünk KÖZGÉP Eger. Lenin út 263 GÉPKOCSIVEZETŐKET ve­szünk fel egri és szolnoki te­lephellyel. Jelentkezés: -MÉH Vállalat szolnoki és egri tele­pein. GYAKORLATTAL rendelkező tehergépkocsi-vezetőket felve­szünk. Műszaki Erdészet, Eger, Rákóczi út 66. ______INGÄTLÄN F IATAL értelmiségi házaspár, kisgyermekkel, keres albérleti lakást, centrumhoz közel. Tele- fon: 55-24, (esti érákban.) EGER, Lajosvárosban. 197 n.- öl házhely eladó. „Sürgős 798” jeligére, egri Magyar Hirdetőbe. JÄRM0 KOMAR Moped eladó. Eger, XIII. kér. Tárkányi út 19. VOLGA személygépkocsi el­adó. Érdeklődni: Eger, I.enin út 191., hétköznap 3—12 óráig. Te­lefon : 59-39. 850-ES Jáwa eladó. Kisnána, Sport u. 1. KARAMBOLOZOTT ■ Opel Re­kord eladó. Érdeklődni Eger, Tóth József u., Bóta Ferencnél. VEGYES NDK síkkötőgép, egy tűágyas, sürgősen eladó. Császár, Mező- tárkány, Mező Imre u, 7, CSERÉPKÁLYHA építését.*átraT kását rövid határidőre vállalom. Hegyi János cserépkályhás kis­iparos, Eger. Garay u. 30. SÖTÉT hálőszobabútor eladó. Eger, Lenin út 30. HÁZASSÁG EGYEDÜL, álló, 47 éves, irodai munkát végző nő, 4 szobás, ker­tes családi házzal, korban hozzá­illő férfit keres, házasság céljá­ból. „Szép Ősz” jeligére, egri Magyar Hirdetőbe. I BVM Budapesti t Epületelemgyára felvételre keres folyó évben indult, új modem üzemébe kezdő és gyakorlott lakatost, villanyszerelőt, elektromű- \ szerész, betonelemgyártó, vasbetonszerelő szak- j munkásokat, építőipari gépkezelőket, vizsgázott kazánfűtőt, gépjárművezetőt. Keresünk továbbá építőipari, építőanyag-ipari, gépipari, közgazdasági technikusokat, művezető­ket, gyors- és gépírókat, éjjeliőrt, valamint érett­ségizett fiatalokat Gyakorlott villanyszerelőket és elektroműszeré­szeket elektronikus berendezés kezelésére, kar­bantartására betanítunk. Jelentkezni lehet személyesen a gyár Munka­ügyi csoportjánál, Budapest, XI., Budafoki út 209—215. sz. alatt szombat kivételével, naponta 8—12 óra között Megközelíthető a 4-es 9-es, 43, 47-es villamossal, a 3, 10, 14, 83-as autóbusszal. Telefon.: 253-840. A PAMUTFONÓIPARI VÄLLALAT KAPOSVÁRI GYÁRA 1971. augusztus 24—25-én 2 éves fonóipari szakmunkás iskolára pótfelvételt hirdet 14—15 éves, általános iskolát végzett leányok részére Díjtalan szállást, korszerű munkásszál­lásunkon biztosítunk. Jelentkezni lehet 1971. augusztus 24—25-én de. 8—14 h-ig. Általános iskolai bizonyítványát hozza magával. Szóban bővebb felvilágosítást adunk. Vállalatunk 322; sz. HATVANI TÜZÉP-telepére VAGONKIRAKÖ és FÜRÉSZGÉPKEZELÖ dolgozókat Jelentkezés a HATVANI TÜZÉP-telep vezetőjénél Eger-salgótarjáni TtlZÉP Vállalat Eger

Next

/
Oldalképek
Tartalom