Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-06 / 105. szám

Társadalmi összefogással pompás klubházat építőit a S€3%pi Kinizsi Zöld műanyag tetős fedett lelátójával, pompás gyepsző- By egével, teljes rekonstruk­ció alatt levő futópályájával megyénk együk legszebb sporttelepe, a Selypi Kinizsi sporttelepe —, most elké­szült emeletes klubházát és öltözőjét pedig akármelyik fővárosi nagy egyesület meg­irigyelhetné! L,ám, mit hoznák a felsza­badulást körvető évek! Mint ahogy Nógrádi Béla, a sport­kör egyik vezetője mondot­ta az öltöző átadásakor el­hangzott beszédében: 1945­ben a legszűkösebb körül­ményeit között, jóformám a nulláról indultak el, hogy a gyár dolgozóinak a napi munika után felüdülést, szó­rakozást biztosítsanak, s ahogy teltek, múltak az évek, úgy fejlődött, gyarapodott a sporttelep, úgy elégítette ki fokozott mértékben a jelent­kező sportolási igényeket. salakpálya porét a selypi sportolók, 1964-ben már el­készült a füves pálya, a te­nisztelep, 1969-ben pedig megépült a házilag tervezett és kivitelezett nagyszerű fe­dett lelátó. Már csalt a korszerű öltö­zőépület hiányzott — ennek tervezése és kivitelezése sem váratott azonban sokáig! 1979, július 20-án — emlé­kezetes dátum —, a Magyar Cukoripari Vállalat és az MTS Heves megyei Tanácsa jelentős összegű hozzájárulá­sával elkezdődött az építke­zés- A gyár dolgozóinak, szo­cialista brigádjainak javas­latai, -eScépzelései alapján — társadalmi munkával, amely­ből szinte mindenki kivette a részét az egyszerű segéd­munkástól a főkönyvelőig. Több, mint 4000 társadalmi munkaóra deÜBta brigádtag is akadt, aki a cukorgyárban letöltött műszak után egyenesen a pályára sietett és képes volt hajnali három óráig tevé­kenykedni az építkezésen! Kőművesek, géplakatosok, asztalosok, villany- és vízve­zeték-szerelők, hőenergiái szakmunkások váltották egy­mást — az ő és a társaik egészségiére ürítettük poha­rainkat a napokban lezajlott avatóünnepségen, amelyen az építők, valamint a gyár és a sportkör vezetői mellett meg­jelent Pusztai László, a me­gyei sportszövetség elnöke is. Hit kémek cserébe az építők Nagyszerű ez a kiubház! Köréje színes virágágyakat létesitettek szorgos munkás­Az egri tájékozódás) htbSk nagyszerűen rajtoltak az első iga­zi nagy tavaszi erőpróbán, a Nóg- rád megyei Romban; térségében megrendezett VHI. nemzetközi Vasutas Kupában, amelynek ke­netében eső áztatta pályákon 13 kategória 600 kazal ét külföldi versenyzőié állt rátjthoz! A verseny nagy meglepetése­ket és jelentős egri sUoarcket ho­zott, A felnőtt férfiak mezőnyé­ben Boros Zoltán fáért Sparta­cus), a juniorok között pedig a bervai Bálint László győzött!, mindketten kevés hibával, maga­biztos futással hagyták maguk mögött vetélytársaíkat. A szövet­SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ— GYESE 6,5:6,5 (1 függő) Szolnok, NB n-es mérkőzés. V.: Kisutczai. Váratlanul gyenge teljesít­ményt nyújtott a gyöngyösi együttes, amelynek — a képes­ségeket és az erőviszonyokat te­kintve — simán kellett volna nyernie! Főleg a mesterjátéko­sok csődje hatott kellemetlenül, a," első hat táblán ugyanis csak Fábián és Demeter tudott győz­ni! Gáti ismét incüszponáltan versenyzett, az ifjúsági Hege­dűs, továbbá Sillye mester meg­nyert játszmát veszítettek el. Az eddig nagyszerűen szereplő Do­bos veresége volt talán a legna­gyobb meglepetés. Tovább foly­tatta viszont kitűnő szereplését Krupánszki Károly, aki az ed­digi hét fordulóban még nem talált legyőzőre 1 Szolnokon Fábián, Demeter, Varga dr., Szigetvári. Krupánsz­ki. Csizmadia, Sillyéné. Karacs és Oros játszottak tudásukhoz méltóan, Gáti, Dobos, Sillye, He­gedűs, Stugel viszont nagy csa­lódást okoztak. Sillyéné játsz­mája nem fejeződött be. ő azon­ban nyerésre áll s így végső so­ron a GYESE 7,5:6,5 arányú csa­patgyőzelme várható. A GYESE vasárnap Budapesten a 2. helye­zett Bp. Petőfi ellen mérkőzik. Szép Ernő ugrotta a legnagyobbat A Gyöngyösi VSC í.riáz&fcoszfcá* lya május 1-én érdekes kombi­nált ugiróversenyt rendezett a műanyag 6áncon. A ver*aer\yem. amelyet úttörő, ser- daiő, ifjúsági és felnőtt kategó­riában, gyöngyösi és budakeszi ! versenyzők részvételével bonyo­lítottak le, főleg az alsóbb kor­osztályúak értek el jó eredmé­nyeket. Eredmények. Üttörők: 1. Sánta J. (GYVSC) 137 pont, 2. Kovács S. (GYVSC) 136, 3. Ligeti (Buda­keszi) 132. Serdülők: 1. Kiss Im­re (GYVSC) 207, 2. Mayer (Bu­dakeszi) 197 ... 4. Szanyi (Gyön­gyösi VSC) 161. Ifjúságiak: 1. Palumbéli (GYVSC) 219, 2. Kun (GYVSC) 181, 3. Varga (GYVSC) 97. Felnőttek: 1. Vasziljevics 190, 2. Hídvégi 184, 3. Szép Ernő 173 (mind GYVSC). A leghosszabb ugrások. Üttörők: Gellér Gábor (Budakeszi) 12,5. Serdülők: Sza­nyi 13,5. Ifjúságiak: Palumbéli 17. Felnőttek: Szép Ernő 19,5 mé­ter. Ki tud többet a polgári védelemről ? VI. FORDCLÓ Nagyszerű rajt tájékozódási futásban SAKK Bódog lavórtól a fehércsempés fürdőszobáig 1945. utón még teknőben és bádoglavórokban mosták le a Több mirrt négyezer órát dolgoztak a selypiek. hogy végre igazi otthonhoz juttas­sák sportolóikat! Tóth László gépészmérnök — aki orosz­lánrészt vállalt a munkából —, említette, hogy olyan szo­I i flódmezővásárhelyen is győzelem! EGRI FINOMMECHANIKA— HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FMGT 58:51 (28:26) Hódmezővásárhely, NB n-es férfi kosarlahda-mérlkdzés. V.: Szamosi, Velkey. Az egri csapat tovább folytat­ja sikeres szereplését a bajnok­ságban, pedig Hódmezővásárhe­lyen hosszú és fárasztó utazás után kellett pályára lépnie. A szabadtéri pályán otthonosan mozgó hazaiak már 12:6-ra ve­zettek, amikor az egriek foko­zatosan átvették az irányítást, majd biztosan szerezték meg az értékes bajnoki pontokat. A ta­lálkozó egyébként közepes szín­vonalon mozgott. Az egriek pont­szerzői: Kiss 20, Zachar 10, Sípos Bravó fiúk, es ssép volt! W, Korepia 8, Káló 8, Galambos j 2. Edző: if;?. Csányi Barna. EGEI FINOMMECHANIKA— KANDÓ KALMAN SE 92:72 (40:30) Budapest, MNK-mérfcőzé*. V.: Hámori, Mihaiyovszky. A hódmezővásárhelyi méricfeés fáradaJ.m&it ki sem pihenő egriek jó játékkal győzték le az elmúlt évben még MB n-ben szereplő fővárosi csapatot. Pontszerzők: Korepta 22, Zachar 20, Vass 16, Kiss 13, Káló 9, Merczel 6, Tari 2, Mérkői 2. nyíregyházi tanárképző —EGRI FINOMMECHANIKA D. 66 :49 (34:26) Nyíregyháza, NB III-as férfi­mérkőzés. V.: Darina, Tóth. Zuhogó esőben a szabadtéri pályán otthonosabban mozgó ha­zaiak megérdemelten győztek. Az egriek pontszerzői: Busák 25, Kormos 12, Sipcki 6, Németh 4, Kovács 2. Edző: Sincs József. Egerben nagy érdeklődés kisérte Heves megye ifjúsá­gi labdarúgó-válogató ttjának rajtját, a megyék között fo­lyó országos tornán. A mintegy 400 főnyi lelkes né­zősereg izgalommal várta: vajon mire lesznek képesek az egri, gyöngyösi, hatvani, apci fiúk, a nagy játékerőt képviselő, Csepel SC-re és KiSü-re alapított Budapest V. ellen. Nos, a Heves megyei fia­talok példás küzdőszelle­mükkel, egymás segítésével, önfeláldozó játékukkal, te­hetségükkel kivívták a né­zők elismerését — bőven ju­tott a tapsból Balogh Pis­tának, aiki szédületes gólt rúgott a pestiek hálójába, a balhátvéd Bajnóczinak, aki két ízben is testi épségét veszélyeztetve mentette meg kapuját a góltól, a szünet után remekül védő Dredor- nak, a pompásan szerelő és romboló Lakatosnak, az ügyesen építő Zágonyinák, a finoman osztogató Patkós­nak, és a többieknek is. Mindig szívesen nézünk ilyen kemény futballcsatát, és szívesen látunk -lyen jó szellemű, harcos ifjúsági, vá­logatottat. Ne feledjük azonban: a neheze meg hat­ra van, nem lenne helyes ráülni a babérokra. A. II. fordulóig hátralevő időt a meglevő hibák javítására és a minél jobb felkészülésre kell fordítani! f-őW MpnűLtfíff 1971. május 6c csütörtök Ma 5 érakor, a* egri stadion, kan ünnepi megnyitóval kezdő- tik ?.z Egri Tanárképző Főisko­la hagyományos spartakiádja, 8-' ilynek kétnapos atlétikai, tor­na.,/.-, úszó-, kézilabda- és ko­sárlabda-küzdelmeiben hat főis­kola vesz részt. * A II. országos serdülő ökölví­vó-seregszemlén az egriek közül a bajnok Burai Dénes és Ta­kács János mellett Farkas Béla ezüstérmet szerzett. A hét vé­gen Budapesten megrendezésre ke:ülő országos ifjúsági bajnok­ságon Nagy Miklós, László'' György- Bukta Tibor és Hege­dűs Gyula képviseli az egri szí­neket. * Az úttörő-olimpia egri, városi tájékozódási i’utóbajnokságának eredménye. Lányok: 1. Farkas Zsuzsa, 2. Lovász Gabriella, 3. Balázs Erika (mind I-es számú iskola). Fiúk: 1. Horváth János (XII.), 2. Gyurkó P. (I.), 3. Ve­ress (I.). * NB HI-as női kosárlabda-mér­kőzések eredményei: Egri Gár­donyi Gimnázium—MEAFC 67:33 (36:18). Az egriek kosárdobói: Begai 27, Bodnár J .18, Lukács A. 16, Trezsenyik 4, Lévai 2. Eg­ri Gárdonyi Gimnázium—Nyír­egyházi Tanárképző 55:33 (30:28). Nyíregyháza. Az egriek kosárdo­bói: Bodnár J. 19, Begai 14, Tre- zsenyik 12, Lévai 6, Simon 2, Tö­rök 2. A tartalékos egri csapat jó játékkal nyert a csoport rang­adó mérkőzésén. Az egriek leg­közelebb vasamap Egerben fo­gadják a DEAC-ot. r * ' Vasárnap a harmadik- fordtrfő küzdelmeire kerül sor a megyei férfi asztalitenisz csapatbajnok­ságban. Ezen a napon sírok—Eg­ri Dózsa EL, GYESE—Heves, Ka- rácsond—Füzesabony, Gyöngyös­tarján—Gyöngyösi Építők, MÁV HAC 71.—Hort és Lőrinci—Gv- Vasas LctA- «alalkrtrrikaa Svwrpnte­íábm. im A itiegyel T. osztály* ffgis&gl labdarúgó-bajnokság állása: L P.-bánya 19 16 1 2 107-19 33 2. Apc 19 13 4 2 76-30 30 X Heves 19 12 2 5 57-28 26 4. R.-máí!tOn 19 11 3 5 51-28 25 . sasmfeL, . .«was-a- sr- *9-m 25 kezek, vörös salakos út, szür­kére festett új kerítés vezet hozzá. A fehércsempés. tágas fürdőhelyiségek és a kényel­mes öltözőszobák minden igényt kielégítettek, csakúgy, mint az egymás mellett so­rakozó játékvezetői szoba, a szertár. a stúdió, a tarka nap­ernyőkkel felszerelt tetőte­rasz:. s nem utolsósorban az emeleten eSielyeaett klubhe­lyiség, arnefynefc modem be­rendezése nem is khjbhézra, hanem valami előkelő szál­lodára emlékeztet! Bizony, a selypiek büszkék lehetnek erre a remek léte­sítményre, s amikor ml is gratulálunk az építőknek, nem mondhatunk mást, mint amit a szocialista brigádta­gok hangsúlyoztál^: cserébe még többet, még jobb ered­ményeket kémek a Kinizsi sportolóitól! (Somody) Sportszereiéiből kitűnő Kovácsné Darab Éva Ttoeszú Ödön keresztül az egri Alpári Gyula Közgazdasági TecfiniKuín' legjobb tornásza volt, sőt az egész megyében nem talált le­győzőre. Az aktív sportolástól való visszavonulása után sem szakadt el kedvenc sportjától, s 15 éve mint versenybírót láthat­juk öt a megyei tornászverse­nyeken, bajnokságokon. Sportszer etetőnek Kedves meg­nyilvánulása volt, amikor az intézet félévszázados fennállá­sának tiszteletére megrendezett, országos középfokú iskolai ver­senyre értékes kylöndijat aján­lott fel a legjobb eredményt el­ért közgazdasa(TÍs tanulónak.t —Kiskoré 1:2, Erdőtelek—Matra­derecske 3:0, Egerszólát—Isten­mezeje 6:1. Besenyőtelek—Alakiár 5 :li, Gyöngyöstarján—Heréd 3:2, Domoszló—Atáhy 0:1. Gyöngyös- halász—Szűcsi 3:0. Tarnamera— Adáes 1:1, Nagyréde—Abasár 3:2. A bajnokság állása: Keleti cso­port (kiesés-ieljutási táblázat): 1. Dobó SE 16 11 3 2 46-19 25 2. Erdőtelek 17 11 2 4 36-19 24 3. E.-szólát 17 11 1 5 47-23 23 4. Stromí. 16 8 5 3 41-21 21 5. Mező I. SE 17 8 2 7 25-29 13 8. Makiár 17 6 4 7 37-36 16 7. I.-mezeje 17 6 4 7 31-45 16 8. Szihalom 15 6 2 7 24-22 14 9. B.-telek 17 4 6 7 34-38 14 10. Kisköre 16 5 3 8 23-37 13 11. Mátrád. 16 5 1 10 25-40 11 12. T.-lelesz 17 4 3. 10 21-41 11 E.-csehi II. 18 9 2 7~54-34 20 Kápolna. visszalépett Nyugati Csoport: 1. Gy.-tarján 18 11 3 4 31-22 25 2. Nagyréde 18 9 4 5 36-39 22 3. Ecséd 18 9 4 5 26-30 22 4. Gy.-lialász 18 9 2 7 45-23 20 5. Tárnáméra 18 7 6 5 30-20 20 6. Visznek 18 8 4 6 22-22 20 7. Adács 18 9 2 7 23-25 20 8. Atány 18 8 4 6 33-37 20 9. Szűcsi 18 8 2 8 24-32 18 10. Abasár 18 8 5 7 28-35 17 11. Heréd 18 5 5 8 1S-30 15 ' 12. Domoszló 18 4 4 10 36-38 12 í Gagarin SE visszalépett W H. Szöv. visszalépett EGRI ÁFÉSZ azonnali be­lépéssel keres gyakorlott adminisztrátort ÉrettségizetfeSS (előnyben részesülnek. Jelentkezni le­het a központi irodában, 'ser, Rottenstein köz 3. n alatt a személyzeti .síiéi. Sor­szám Kérdések Tipp í. Mikor idéztek elő nukleáris töltettel elő­ször tömeges pusztítást? | 1=1945. aug. 6„ x=1945. aug. 9., 2=1945. aug. 13. 2. Melyik atomfegyver a romboló atomfegy­verek legrégibb fajtája? l=atombomba, x=hidrogérabom!ba, 2=nuMeá(ris tüzérségi lövedék. 3. Mikor tartotta a Magyar Vöröskereszt III. liongresszusát ? 1=1967, x=1968, 2=1969. 4. Hány éves korig terjed ki a polgári védel­mi kötelezettseg a nőkre? 1=55, x=60, 2=65 5. Hány főből áll a mozgófürdő mentesítő szakasz (csoport)? ____1=10.__i=14, 2=23 . fő — 6: ­■ Légiriusztás - szempontjából hány részre van felosztva az ország területe? 1=2, x=3, 2=4 részre 7. Ki volt a Tanácsköztársaság munkaügyi népbiztosa, akit a Szovjetunió fogolycsere útján szabadított ki a halálbüntetésből? X=Bokányi Dezső, x=L.ékai János, 2=Jancsik Ferenc 8. Melyik az a világító forrás, amelyet az óvóhelyek világítására igénybe lehet venni? 1 ^elektromos, x=folyadék égésű, 2=gyertya 9. Melyik ■műszert használjuk az élelmiszel-, víz. anyag svgarszennyezettsegenek, megal- lapitasara? 1=IH—2; x=IH—12, 2= Öl—21. típus 10. Melyik határozat szabályozza a. PV-szer- vekre háruló polgári védelmi feladatokat? 1=1960. évi XV. t. x=6 1964. (II. 21.) Korm. r., 2=2002/1966. Korra. sz. határozat 11. Mi ellen nyújtanak védelmet háború ese­tén az ipari üzemekben is használatos ipa­ri légzésvédők? 1= vegyi harcanyagok, x=rádióaktív porok. 2=égéskor keletkező gázok 12. A tanácsok melyik osztályára épül az óvó­hely-szakszolgálat? l=igazgatási o., x=építési, közle­kedési és vízügyi o., 2=tervosztáiy 13. Ki végzi az élelmiszerek vegyi és sugár­szenny ezettségénék ellenőrzését az, élelmi­szer-kereskedelemben? 1 = járványügyi állomás, x=laborató- riumok, 2=detektáló állomások +1 14. Mi okozza az epilepsziás görcsöket? l=&zív, x=túlzott táplálkozás, 2=központi idegrendszer. A megfejtő neve: ................................................................... P ontos lakcíme: ................................................................... B eküldési batáridő: 1971. május 11. Cím: vi.szam 1 A legutóbbi forduló betyes megfejtése: U 2, *, ti- *,! 1, 1, 2, 2, 1, Xi X. A legtöbb találatot elért pályá­zóink közül a következők nyer­tek könyvjutalmat: Besenyői rr'—git. Heves, Boros a. 14; Her­baria, Eger, Bercsényi u. ,ú. Balogh József, .Tarnaörs, Dó- . zsa Gy.' u. 2/A. Kovács Mihály- né, Heves, Kazinczy u. 5. Korn- lósi László, Eger, Markhót u. 2. Kalos János, Eger, XIII. 2. sz. lakótelep. Mikus Kálmán, Heves, Katona J. u. 62. Kiss Andor, Mezőtárkány. Kossuth u. 62. Ifj. Csonka József, Gyöngyös. Ver­seny u. 1. A könyveket postán küldjük: Jü. • INNEN—ONNAN 6. GYESE 19 § 3 7 47-37 23 7. Selyp 29 9 1 10 49-45 19 8. Novaj 19 7 3 9 32-37 17 9. Belapatf. lo 6 4 8 41-52 16 10. Recsk 18 5 3 10 24-64 13 11. Péterv. 19 5 1 13 34-82 11 12. F.-abony 18 2 6 10 21-39 14) 13. Lőrinci 19 4 2 13 22-77 10 14. E. Sp.* 20 3 2 15 22-70 6 * = 2 büntetőpont levonva. * Egri Dózsa—Nyíregyházi VSC 3:1. NB II-es női röplabda-mér­kőzés, Nyíregyháza. Eger: Holló, Bodnárné, Gergely K., Szloboda, Krecz, Bihari. Csere: .Palotai, Szajlai, Csuhaj, Gergely É. Edző: Holló Mária. Közepes iramú mér­kőzésen a jobban hajrázó egriek megérdemelten nyertek. Legkö­zelebb szombaton, május 8-án és vasárnap, május 9-én kerül sor . bajnoki mérkőzésre az NB II- ben. Szombaton 16 órai kezdettel Egerben, a Bp. Építőkkel játsza­nak a lila-fehérek rangadó mér­kőzést, majd másnap ugyancsak Egerben fogadják a SÜMSE együttesét. * A füzesabonyi ÁFÉSZ MHSZ modellező klubja házi bajnoksá­got rendezett. A rangos verseny- zőgárdát felvonultató mezőny jó versenyt vívott. Eredmények: A/2 vitorlázó kategória: 1. Sári J. 833, 2. Búzás I. 660, 3. Vere- v bélyi D. 639 pont. Csapatverseny- ~ ben: l. Búzás, 2. Verebélyi, 3. g Szabó csapat. A/l vitorlázó kate- gória: 1. Pásztor J. 40ö, 2. Smiló ^ I». 372, 3. Császár A. 25ö pont. # % Megrendezték Eger város tittö-j i’ő-olimpia kispályás labdarúgó-| bajnokságát. Az olimpia döntőjét! az I-es számú iskola csapatai nyerte meg. \ küzdelmekben It. iskola tanulói vettek részt és há­rom csoportban harcoltak a to­vábbjutásért. Az elődöntőbe a HL, XU., IV., siketnémák, V. és I-es sz, általános iskolák csapa­tai kerültek. A hármas r?"»n*őbe a I„ IV. és V. sz. iske’ -* tak tovább. A döntő c-- I—V. 4:2, IV—I. 0:2. ' A bajnokság véger I-es sz. isk., 2. V-ös IV-es sz. iskola. * A labdarúgó megy lT'ú bajnokság legv1 ■. 11 ak eredni«nye^: ] Uromfeld SE 3:1. Egercsehi II. 3:3, Mező lu..u bj_ ooros* zónan üüsfx ^ la mint Csongrádi Jenő és Nagy Árpád egyént versenyben e**rt 10., illetve 11. helyével csapatba:: is a dobogó le^ru%cgaswob fókáin állhatták! A felsorolta*: megtett v~gv**r>- csak biztatóan s. «repeh» a mAg ifjúsági hoclMO ier'o Aa>­zák Ide a tj6S? c jApotrt jában. VAkeß>*Wi Lássöiié és örsi ’am*« rvz fíoV V:»­n^tékozódási futó­ink a hét régé® * hagyományos Május t. emlékversenyen vesz­nek részt, amely szintén válo­gató jellegű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom