Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-18 / 115. szám

I 99 „Kivágták a rezet” a hatvaniak Ez történt a labdarúgó NB lll-ban A labdarúgó NB ni. északi csoportjában is megkezdődött a végső küzdelem a jobb helyezé­sek megszerzésére, illetve a ki­esés elkerülésére. Az élcsoport­ban, ahol a Gyöngyös és a Bu­da bánya külön versenyt vív a feljutásért, vasárnap a rudabá- nyaiak szerepeltek szerencséseb­ben, mert pontot tudtak szerez­ni a Zalka SE otthonában, a Spartacus viszont enervált já­ték után vereséget szenvedett a Papp J. SE-től. Ádáz harc folyik a táblázat alján is. A kiesőjelöltek listáján három hatvani csapat szerepel, nagy figyelem kíséri tehát, hogy melyiküknek sikerül a bentma- radást kiharcolnia. Vasárnap mindhárom csaphat „kivágta a rezet”, mert győztek, s így az­tán szorosabb lett a mezőny is és még minden lehetséges. Gáspár SE—Egercsehi 1:0 (1:0) Egercsehi, 200 néző. V.: Kiss I. Gáspár SE: Csesznyák — Sza­bó, Pozsár, Tóth, Domonkos, Eipd, Balogh, Gendur, Fedor, Lorir.cz, Ludvig. Edző: Pogonyi Lajos. Egercsehi: Kovács — Dorkó n., Halász I., Csuhaj, Stoff, Szabó, Halász n., Sulyok, Ballal (Bar- ta), Kozma, Erdei. Edző: Juhász Attila. Közepes iramban kezdődött a mérkőzés. A 8. percben Szabót szabálytalanul szerelték a kapu­tól 20 méterre. Kozma hátragu­rította a labdát Sulyoknak, aki a sorfalat találta el s végül a védők felszabadítottak. Két perc­cel később Ballai jó cselekkel ment el a védők mellett, de az­tán az elfekvő kapusba vezette a labdát. A Gáspár SE ellentá­madása viszont eredményesen végződött. A 11. percben Gendur 20 méterről lövésre szánta el ma­gát s a labda a kapuban kötött ki. 0:1. A 16. percben Ballai szögletet ívelt a kapu elé, Su­lyok visszafejelte és Halász IL egyből a kapu fölé lőtte a lab­dát. A 30. percben Kozma ne­héz szögből a kapust találta eL A 47. percben Sulyok—Halász II. adogatás után az utóbbi csatár nagy lövést eresztett meg, de Csesznyák óriási bravúrral há­rított. Az 55. percben Ballai lőtt kapu mellé jó helyzetben, majd a 70. percben Stoff kapáslövését hárította ismét Csesznyák. A 75. percben Kozmát a 16-os környé­kén buktatták, a 16-oson kívül­ről megítélt szabadrúgást Sulyok a sorfalba lőtte. A hazaiak az utolsó perceket is véglgroha- mozták, de a 'jől védő vendég­kapusnak ezen a napon nem le­hetett gólt lőni. A jó iramú mérkőzésen a ha­zaiak támadtak, a vendégek vi­szont elvitték a két pontot. Jók: Csesznyák (a mezőny legjobbja), Pozsár, Tóth, Gendur, Ludvig, illetve Stoff. Szabó, Halász H. (bóta) MÁV HAC— Miskolci Bányász 3:1 (1:0) Hatvan, 200 néző. V.: Tátrai. MÁV: Nagy — Konkoly, Teré- nyi, Kókai, Gugyella, Tóth, Ku- lacsik, Kőműves, Szabó (Mayer), Bálint, Gulyás (Csányi). Edző: Nagy Antal. Nagy melegben kezdődött a játék. A hazaiak léptek fel tá­madólag s már a 3. percben nagy helyzet adódott Kőműves előtt, de a Vasutas-csatár elron­totta helyzetét. Az első gól a 18. percben esett. Közvetett sza­badrúgáshoz jutott a vasutascsa­pat. A legurított labdát Szabó a jobbra mozduló kapus mellett a bal sarokba vágta, l :0. A Bá­nyászok ezután előrevágott lab­dákkal próbálkoztak, de a vas­utasvédők jól álltak a lábukon. A félidő végéig a hazaiak Irá­nyítottak, de nem bírtak a vé­dekezésre beálló vendégekkel. Szünet után a vendégek kap­tak előbb lábra és az 53. perc­ben szögletet harcoltak ki. Poós a szögletet érintés nélkül rúgta a hálóba. 1:1. A vasutasok nagy hajrába kezdtek, és a 65. percben Bálint szép egyéni akciók után újra vezetést szerzett a HAC-nak. Már úgy nézett ki, hogy 2:1 marad az eredmény, amikor a 87. percben Kulacsik éles szög­ből hirtelen lövésre szánta el magát s nagy erejű bombája a hálóban kötött ki. 3:1. A lendületesebben, lelkesebben játszó vasutasok rászolgáltak a győzelemre. Jók: Kőműves, Ku­lacsik, s a közvetlen védelem. (srej) Hatvani Kinizsi— Bervai Vasas 3:2 (1:0) Eger, 200 néző. V.: Varga. Kinizsi: Bacsa — Garami, Sze­keres, Mészáros, Gubis, Baranyi, Urtán, Szabó, Román, Tóth, Kő­vágó. Edző: Kristyán István. Berva: Tóth — Szűcs, Sípos L« Sípos II., Gál, Pázmándi, Várko- nyi, Prommer, Princzes, Zajácz, Szabó. Edző: Liktor László. Már az 5. percben megszerezte a vezetést a Kinizsi, amikor Tóth 22 méteres szabadrúgása a Vasas hálójában kötött lei. 1:0. A hirtelen kapott gól miatt nagy nehezen bontakoztak ki az egriek. Többnyire ezért alacsony színvonalon folyt a játék. A vendégek ügyesen akadályozták meg az egyébként sem veszé­lyes Vasas-támadásokat. Fordulás után, az 52. percben Princzes labdájával jól ugrott ki Prommer és biztosan lőtt a kapuba. 1:1. Ügy tűnt, hogy a Berva átveszi a kezdeményezést, de nem így történt. Az 59. perc­ben Zajácz nagy helyzetet ha­gyott ki, míg egy pere múlva Kővágó tovább növelte a vendé­gek góljainak számát. Nem adta fel a Vasas, és a 64. percben Szabó révén egyenlített. 2:2. A jól játszó Kinizsi újabb roha­mokat vezetve a 79. percben Tóth révén eldöntötte a talál­kozó sorsát, aki szép gólt szer­zett. A közepes színvonalú mérkő­zésen a jól és nagy lelkesedés­sel játszó Kinizsi megérdemelten szerezte meg a győzelmet, s ez­zel megszakította a Vasas há­rom éve tartó hazai veretlen­ségét. Jók: Urbán, Szabó, Ro­mán, Tóth* illetve Pázmándi, Prommer. (fesztbaum) Zalka SE—Rudabánya 1:1 (1:0) Gyöngyös, 200 néző. V.: BuH. Zalka SE: Rozsnoki — Rátóti, Acs, Szőke, Barta, C sár ha, Bo­ros, Matisz, Marcsók, Vörös, Horváth. Edző: Tóth Gábor. A hazaiak kezdték a játékot, de az első tíz percben a ven­dégek kerültek fölénybe. A 13. percben váratlanul vezetéshez jutottak a gyöngyösiek. Az el- alvó védők között Marcsók ki­ugrott, és a meglepett kapus mellett a hálóba lőtt. 1:0. Ez­után még jobban rákapcsolt a vendégcsapat és sokáig a ha­zaiak térfelén pattogott a lab­da, nagy nyomás alá került a Zalka kapuja. A 43. percben Oláh 5 méterről, tiszta helyzet­ben hibázott. Szünet után hazai támadások­kal folytatódott a találkozó. Az 50. percben Boros szabadrúgása centiméterekkel kerülte el a fel­ső sarkot, míg a 65. percben Matisz lövését védte bravúrosan a vendégek kapuőrzője. A 75. percben egyenlítettek a vendé­gek. Szabadrúgáshoz jutottak a rudabányaiak, és Kukta 20 mé­terről nagy erővel lőtt s a lab­da a kapus kezét érintve a bal sarokban kötött ki. 1:1. A 85. percben Somogyi és Barta, a vendégek két játékosa rekla­A GYÖNGYÖSOROSZI TSZ FELKÍNÁL 1 DARAB FEL­ÚJÍTOTT, igen jó Állapotban lévő GÜZ 69-es parancsnoki személygépkocsit Ar, megegyezés szerint. Telefon: 6. Ügyintéző: Sárosi. máit s ezért a Játékvezető kiál­lította. Az utolsó percekben fel­jöttek a zalkások, de fölényüket már nem tudták gólra váltani. Jók: Acs, Barta. Boros. (bálint) Papp József SE— Gyöngyösi Spartacus 2:0 (1:0) Miskolc, 300 néző. V.: Kiss. Spartacus: Kovács — Nagy I., Forgács, Adonyi, Pethes, Nagy T.. Nagy L. (Balogh), Gáspár, Bágyi, Szatmári, Tóth M. Edző: Treiber Rudolf, A nagy becsvággyal kezdő honvédcsapat támadásaival in­dult a mérkőzés és a 22. perc­ben meg is szerezte a vezetést. Szabadrúgás után a lesgyanús helyzetben levő középcsatár elé került a labda, aki a kapuba lőtt. 1:0. A játékvezető megad­ta a gólt. A gól után kétszer Is egyenlítési alkalmat mulasztott el a Spartacus, hiszen előbb Bágyi, majd Szatmári hibázott biztos helyzetben. A 65. percben végleg eldőlt a mérkőzés sorsa: a kitörő közép­csatár fellökte Nagy Tamást, a játékvezető továbbot intett, és a hazai játékos bebiztosította a Papp J. SE győzelmét. 2:0. A 70. percben az ellenfelét szándéko­san megrúgó Szatmári a kiállí­tás sorsára jutott. Ezután a ha­zaiak az eredmény tartására rendezkedtek be, és a 10 főre csökkent Spartacus már nem tudott újítani. A minden csapatrészében Jobb és lelkesebben játszó Papp J. SE megérdemelten győzött az ener- váltan küzdő gyöngyösiek ellen. A Gy. Spartacusból senkit sem lehet kiemelni. (szkocsovszky) További eredmények: MEAFC —Trencsényi SS 2:4 (0:1), Or­mosbánya—Mákvölgyi Bányász 1:1 (1:0), Özdvidéki Bányász— Edélény 2:0 (1:0). A bajnokság állása: 1. Gyöngyös 24 16 4 4 47-25 36 2- Rudabánya 24 13 6 5 32-23 32 3. Papp SE 24 12 6 6 51-28 30 4. Misk. B. 24 10 9 5 42-28 29 5.Bervai V. 24 11 7 6 45-3« 29 6. Edelény 24 10 5 9 44-33 25 7. Özdvidéfc 23 8 7 8 35-38 23 8. Zalka SE 24 9 5 10 32-37 23 9. Egercsehi 24 8 6 10 30-23 22 10. Trencs. SE 23 9 4 10 32-41 22 11. Mákv. B. 24 7 7 10 30-34 21 12. Ormosb. 24 6 8 10 25-37 20 13. Hatvani K. 24 7 6 U 31-55 20 14. Gáspár SE 24 7 4 13 35-40 18 15. MEAFC 24 5 6 13 33-43 16 16. MÁV HAC 24 5 6 13 21-42 16 Autósok figyelem! Autó- és motorkerékpár- alkatrészek, felszerelési cikkek nagy választékban kaphatók Ha eladta gépjárművét megmaradt alkatrészeit át­veszem, AUTÓSOK BOLTJA, Eger, Liszt Ferenc u. 1. Szállítási és gépkocsi-elő­adót azonnali belépéssel felvesz Felső-magyarországi Ven­déglátó Vállalat Eger, Le­nin út 55. i A gyászunkban velünk ér­zők őszinte részvétét bálás szívvel köszönjük. Lénáid család Olvassa a Mély fájdalommal tudatjuk, hogy &*'■*$* oro főművezető az egri Flnomszerelvénygyár dolgozója életének 57. évében, súlyos betegség következtében elhunyt. A Fi- nomszerelvénygyár Mogyoró Gyula elvtársat, aki 40 éves munkásságából 19 évet töltött vállalatunknál, saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Az egri Rákóczi Mg. Tsz. felvételt hirdet 1 fő i m izei 2 ló erögépszerei 2 lő serléssoÉzój Sásra Érdeklődni a tsz-központban. Eger. Ráckapu tér 2. ÁLLÁS VÁLLALATUNK vasipari, szak­mában jártas utókalkulátort és anyaggazdászt alkalmaz. Jelent­kezni lehet szakiképzettséget igazoló okmányokkal: Heves me­gyei Finommechanikai Vállalat, Eger, dr. Sándor Imre utca 4—6. szám. _________________________________ A Z EGRI Dohánygyár női se­gédmunkásokat, valamint taka­rítónőket és udvarost keres fel­vételre. __________________________ A Heves megyei Finommecha­nikai V. raktári munkakörben alkalmaz férfi munkaerőt, vala­mint kerecsendi üzemébe álta­lános adminisztrátort közgazda- sági technikumi végzettséggel. Jelentkezés a vállalat munka­ügyi osztályán Eger, dr. Sándor Imre utca 4—6. EGRI Vasöntöde azonnali be­lépéssel felvesz férfi munka­erőket darukezelői és öntvény­tisztító munkakörbe. Jelentkez­ni lehet: Eger, Nemecz u. II. sz., munkanapokon, 6—14 óra között. FELVESZÜNK autószerelő, mezőgazdasági gépszerelő szak­munkásokat és segédmunkáso­kat. Műszaki Erdészet Eger, Rá­kóczi út 66. NŐI munkerőket felveszünk és szakmunkát igénylő munkaköri­be betanítunk, jelentkezni le­het: Egri Vasöntöde, Eger, Ne­mecz u. 11. sz., munkanapokon 6—14 óra között. ÉSZAK-Heves megyei Sütőipa­ri Vállalat Eger, Zalár utca 0. gépésztechnikust, géplakatost, férfi és női segédmunkásokat felvételre keres. 16 ÉVET betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextil­művek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést és napi 1 Ft-ért ebédet biztosí­tunk. Lakást minimális térítés mellett, leányotthonszerű elhe­lyezésben adunk. Jelentkezés: írásban, a PTM Jacquard Szö­vőgyár muhkaerő-gazdálkodásl osztályán. Budapest, XHI., Szek­szárdi u. 19—25. 7 ÉVES tervezői gyakorlattal, felsőfok# vízellátási, csatornázá­si szaktechnikus férj, és 5 éves szerkesztői gyakorlattal rendel­kező építésztechnikus feleség, háromszobás, összkomfortos ia- kásért állást változtatna. „AU­GUSZTUS 1.” jeligére, a nyír­egyházi hirdetőbe, 3WATLAV EGER, Rákóczi út 15. számú ház eladó. 4 szoba-konyha, 220 négyzetméter, száraz pince, 120 négyzetméter, raktározásra al­kalmas helyiségekkel elfoglalha­tó. Érdeklődni: Eger, Rákóczi út 21. szám. KÉT és fél szoba-összkomfor­tos családi ház, nagy kerttel, szőlővel betelepítve, «ónnal be­költözhetően eladó. Gyöngyös, Hunyadi u. 29 GARÁZS kiadó. „Színháznál” jeligére az egri hirdetőbe. EGERBEN, társasházban levő 3 szobás, erkélyes, második eme­leti, gázfűtéses lakás eladó kész­pénzért. „őszi beköltözés” jel­igére az egri hirdetőbe. JÁRMŰ JÖ állapotban levő R—10-es el­adó. Megtekinthető 17-től. Kór­ház, Hatvan, dr. zétény. 408-AS ZÖLD Moszkvics eladó. Füzesabony, Honvéd U. 18., Gál János hentesnél. 250-ES Jáwa 5000 kilométerrel eladó. Gyöngyös, Zalár 43. SKODA 1000-es MB személy- gépkocsi eladó. Halmajugra, Kos­suth u. 98. MŰSZAKILAG levizsgázott Cse­pel 125 köbcentiméteres motor- kerékpáromat elcserélném Ro­már motorkerékpárra. Gyön­gyös, Pozsonyi u. 1-, Király Sándor. VOLKSWAGEN 1200-as típuSŰ személygépkocsi eladó. Érdeklőd­ni lehet hétköznap 18 órától: Eger, Tűzoltó tér 3. ELADÓ vagy Csepelre elcserél­hető most vizsgázott GAZ—51-es és IFA W 50-es tehergépkocsi. Március 15. Tsz, Jászberény. NAGY kerekű Wartburg eladó. Eger, Kassal u. 33. MŰSZAKILAG vizsgázott 350- es Welorex eladó. Eger, Tetem­vár u. 12. 12 000 km-t futott CX Wart­burg eladó. Eger, Tetemvár u. so. VOLGA, CŰ-6 rendszámú sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Eger, Lenin út 191. szám alatt, munkanapokon. Telefon: 59-39. ZASTAVA 750-es, CP rendszá­mú, eladó. Eger, Árok köz 2., telefon: 55-75. VEGYES 18 HÓNAPOS, bevadászott, törzskönyvezett, drótszőrű német vizsla, kan, eladó. Gyöngyös, Tö­rök Ignác u. 8. „SZEGED” zenegép, kétajtós intarziás, biedermeier szekrény, neobarokk karosszék eladó. Mun. kaidőben Hatvan, kórház, dr. Abonyi. NAPOSCSIBE korlátlan meny- nyiségben, közvetlen beszerez­hető vagy megrendelhető 5 Ft/db egységáron az egri keltetőállo­máson, Eger, Szövetkezet u. 2. Rongygyültö hetei« már csak május 29-ig minden 1 kg tiszta, színes, vagy fehér PAMUT és minden 5 kg vegyes háztartási rongy ellenérté­kén felül a AJANDÉKSORS JEGYET IS AD. Főnyeremény: SKODA személyautó, , IBUSZ külföldi utazások. ORION televíziók, ezernél több értékes nyeremény. v

Next

/
Oldalképek
Tartalom