Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-31 / 76. szám

Az egri gyermekűszok 16 aranyérmet szereztek az országos seregszemle II. fordulójában Egerben rendezték meg az 1. területi gyermek úszóse­regszemle II fcrdulóját, ame­lyen a trentói különítmény, valamint a gépkocsi-meghi­básodás miatt távol maradt Ü. Dózsa versenyzőinek ki­vételével a legjobb fővárosi és egri fiatalok mérték ösz- sze tudásukat. Az egyes szá­mokban nagy mezőnyök áll­tak rajthoz, a 100 m gyors­úszásban például 31 fiú és 26 Idslány állt fel a rajtkőre és felettébb örvendetes, hogy mindlsét sprintszámban egri győzelem született, csakúgy, mint az összes váltószámok­ban! Az egri gyerekek nagy­szerűen helytálltak, hiszen a Budapesten megrendezett I- fordulóban — a KSI verseny­zőinek távollétében —. 13 aranyérem birtokába jutot­tak. most viszont, amikor a KSI úszói is jelem voltak, Í6 esetben állhatták fel a do­bogó legmagasabb fokára! A legjobb egyéri teljesítményt Pelle Jutka, Lázár Eszti és Lőrinci A. nyújtotta, mind­hárman 3—3 egyéni számban diadalmaskodtak! EREDMÉNYEB!» Leány számok. 100 m gyors: 1. Pelle (Egri Dózsa Sí) 1:10, 2. Kocsis (Va- ' sas) 1:13.. 6. Forgács (Eger) 1:15,6. 200 m gyors: 1. Lázár E. (Eger) 2:32, 2. Kor­ba! /(Bp. Építők) 2:33,7 íj. 4. Pelle (Eger) 2:37,9. 400 m gyors: 1. Lázár (Eger) 5:19,5, 2. Korba! (Bp Építők) 5:23,8, Lázár Eszti 4x66 m vegyes úszás: L Czövek (Vasas) 3:51,9, 2. Pel­le (Eger) 4:01,6. 400 m ve­gyes úszás: 1. Czövek (Va­sas) 6:06,7. 2. Lázár (Eger) 6:09,8. 4x100 m gyorsváltó: 1. Egri Dózsa Sí (Papp, For­gács Lázár E.. Pelle) 5:03,7 2. Bp. Honvéd 5:11,2, 3. FTC 5:18. 4x100 tn vegyes váltó: 1. Egri Dózsa Sl (Papp, Lá­zár. Forgács. Pelle) 5:34,2. 2. Bp. Honvéd 5:48A 3» FTC 5:50,2. Fiú számok. 100 m gyors: í. Holló 1:07,6, 2. Lőrincz 1:10,8. 3. Kun 1:11 (mindhárom egri). 200 m gyors: 1. Holló (Eger) 2:28,6, 2. Szilágyi (BVSC) 2:32,6... 5, Busák (Eger) 2:38,7. 400 m gyors 1. Szilágyi (BVSC) 5:14,6, 2. Bakos (Eger) 5:14,7. 1500 m gyors: 1. Szilágyi (BVSC) 20:08,5. 2. Bakos (Eger) 21:25,4;.. 5. Szerencsi (Eger) 22:51,6; 100 m mell: L Mohai (Eger) 1:29,3, 2. Wirker (FTC) 1:30, 3. Lőrincz 'Eger) 1:30,8. 200 m mell: 1 Mohácsi (FTC) 3:12,2, ... 3. Lőrincz (Eger) 3:13. 100 m pillangó: 1. Sán­ta (KSI) 1:17. 2. Bakos (Eger) 1:17. 200 na pillangó: 1. Sánta (KSI) 2:52,7. 2. Bakos (Eger) 2:56,5, 100 m hát: L Lőrincz (Eger) 1:18,8, 2. Kárpáti (KSI) 1:21,7. 200 m hát: 1. Lőrincz (Eger) 2:49,7, 2, Mándi (Bp. Honvéd) 2:55,6... 4. Busák (Eger) 3:04,4, 5. Lőrincz (Eger) 3:04,5. 1x66 m vegyes úszás: L Lőrincz (Eger) 3:551. 2. Wirker (FTC) 3:57,9.., 6. Kun (Eger) 4:12,9. 400 m vegyes úszás: 1. Wirker (FTC) 5:57,5, 2. Holló (Eger) 6:08,1.-. 6. Mo­hai (Eger) 6 :29,5. 4x100 m gyors váltó: 1. Eg­ri Dózsa Sí (Kun, Lőrincz, Bakos, Holló) 4:44,3, 2. FTC 5:00,1, 3. BVSC 5:02,1. 4x100 m vegyes váltó: 1. Egri Dózsa Sí (Lőrincz, Mohai, Bakos, Holló) 5:18,1. 2. ETC 5:33,6, 3, BVSC 5:40,4. 4x200 m gyorsváltő: L Egri Dózsa Sí (Busák. Lőrincz. Bakost, Hol­ló) 10:28,1. 2. FTC 10:52,4. 3. Bp. Honvéd 10S3A fsjw Vatták tud^ítAink a megyei labdarúgó-bajnokság eseményeit ■OTOJ-Seiy» MAs Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Zalka SE— Egri Dózsa, Gyöngyös (?! Megyei ifúsági válogatott— Gy. Spartacus, Gyöngyös, 16 óra. Bajnoki mérkőzés: Bélapátfalva—GYESE, Bél­apátfalva, 15.30 óra. Úttörők a szőnyegen Pétié Jutka 3. Pelle (Eger) 5:40. 800 m. gyors: 1. Lázár E. (Eger), 10:57,2, 2. Korba! (Bp. Épí­tők) 11:19 3. Forgács (Eger) 11:44. 100 m mellúszás: 1. Czö­vek (Vasas) 1:23,5, 2. Lázár E. (Eger) 1:29,8. 200 m mell­úszás: I. Czövek (Vasas) 3:12,6. 2. Lázár E. (Eger) 3:13,9! 100 m pillangó: 1. Kocsis (Vasas) 1:24,6 2. Forgács (Eger) 1:26,2. 200 m. pillangó: 1. Kocsis (Vasas) 3:13,5, 2. Tóth (Bp. Honvéd) 3:14,1, 3. Forgács (Eger) 3:14,6. 100 m hát: 1. Czövek (Vasas) 1:19,3, 2. Pelle (Eger) 1:19,4. mm , Lőrincz Attila 1971, március 31.,_ szerdai A Heves megyei Birkózó­szövetség Egerben megrende­zett országos úttörő szabad­fogású birkőzóversemyén hat sportkör 56 versenyzője lé­pett szőnyegre. Versenyen kívül a Bervai Vasas 28 fia­tal sportiskolása is össze­mérte tudását, s igazolta te­hetségét. Az országos verseny ered­ményei. 35 kilogramm: 1. Tiger (Szolnok), 2. Rácz (Eger), 3. Kávási (Gyöngyös). 38 kilo­gramm: 1. Szabó (Szolnok), 2. Solánszki (Debrecen), 3. Kelemen (Eger). 41 kilo­gramm: 1. Kardos (Debre­cen), 2. Orosz (Eger), 3. Tóth (Eger). 45 kilogramm: 1. Do­hai (Eger), 2. Czebe (Debre­cen), 3. Horváth (Szolnok). 49 kilogramm: 1. Vass (Deb­recen), 2. Hegyi (Eger), 3. Kakukk (Eger). 53 kilo­gramm: 1. Sípos (Eger), 2. Molnár (Diósgyőr), 3. Palotai (Eger). 58 kilogramm: 1. Var­ga (Gyöngyös), 2. Hamza (Gyöngyös), 3. Becskei (Eger). 63 kilogramm: 1. Ma­joros (Eger). 68 kilogramm: 1. Molnár (Eger), 2. Kivés (Parádsasvár), 3. Bóta (Eger). Nehézsúly: 1. Nagy (Eger), 2. Berecz (Gyöngyös). A háziverseny eredményei. 27 kg: 1. Restás (V.), 2. Magda (Felsőtárkány), 3. Jék- li (IV.). 32 kg: 1. Restás J. (V.), 2. Bajzáth (Felsőtár­kány), 3. Máté (XII.). 35 kg: 1. Demeter (Gyöngyös), 2. Baloghi (Felsőtárkány), 3. Deme (IV.). 38 kg: 1. Fitala (I.-), 2. Bajzáth (Felsőtár­kány), 3. Jenes (IJ Novel, 190 nézd V: ÉR. Novai: Nagy L — Szabó, Jánosi, Nyilas, Daragó M„ Daragó L, Hegyi, Nagy IL, Berecz (Csuhái), Káló, Kiss. Edző: Nyári József. Selyp: György — Tóth, Lőrincz L, Pásztor, Cziráki, Kaszás, (Képe) Bacsa, Sza­bó (Siurányi), Lőrincz IL Szűcs, Szlávik. Edző: Sza- lontai Béla. Kellemetlen, szeles idő­ben, közepes színvonalú já­ték alakult ki. A helyzetek alapján a hazai csapat kö­zelebb állt a győzelemhez! Jók: Jánosi, Nyilas, Daragó, Hegyi, Illetve Lőrincz L Pásztor, Cziráki, Lőrincz IL (káló) GYESE—Rózsaszentmárton 1:1 (1:0) Gyöngyös, 200 néző. V: Sári, GYESE: Szálai — Nagy R Dombai, Balázs, Juhász, Hú­gai, Potye, Csikós (Román), Varga IIL, Sőregi, Hídvégi (Nigrényik Edző: Takács László. Rózsaszentmárton: Szuhó- nyi — Füzér, Kovács, Laca- kó (Venczel), Doraer, Imre, Tóth, Báti (Szép), Morvái, Zsák, Szanyi, Edzőó Hegyi János. Kemény, küzdelmes mér­kőzésen a vendégek az utol­só percben egyenlítettek. A hazai csapat győzelmet ér­demelt volna. G: Nagy F-, illetve Zsák. Jók; Húgai, Varga III., Sőregi, illetve Szuhányi. Kovács, Morva! (szkocsovs2&y) Petőfiben ya—Héra 3:0 (1:0) Petőffbánya, 500 néző. Vfl Kiss. Petőfibínya: Vakll — Rezsnyák, Miklós, Gelics, Zsidai, Gáldi, Sárvári (Sze- kander), Alattyányi, Kotróez, Laczkó, Tamás (Farkas). Ed­ző: Sándor Károly. Heves: Rideg — Kovács, Stolcz, Perez, Balogh, Hor­váth, Bettenbuch L, Bonyár, Budai, Bettenbuch II., Já­nosok. Edző: Nagy Ferenc. A hazai csapat végig irá­nyította a játékot, nagyobb arányú győzelmét a kitűnő­en védő heved kapus aka­dályozta meg. G: Gáldi, Sárvárt, Alattyány! Jók: Rezsnyák, Gáldi, Alattyá­nyi, illetve Rideg (a me­zőny • legjobbja), Balogh, Buda! (kulcsár) Bélapátfalva—Apc 0:0 Bélapátfalva, 300 néz-5. V: Szepes! Bélapátfalva: Bajzáth — Berecz; Mikó M, Bárdos, Mészár«», Sas, Józsa, Gere, Suba (Szabó), Sütő, Mikó O. Edző: Csizmánk Imre. Apc: Illés — Mészáros, Oldal, Csizmadia, Gulyka, Csirke, Hódik, Kiss, Zelnilí, Csorba, Kudeika. Edző: Fe­kete László. Közepes színvonalú, csap­kodó játékkal tarkított mér­kőzésen a yédelmek nyúj­tottak kitűnő teljesítmény! Jók: Bajzáth, Mikó M., Be­recz, Bárdos, Sas, ill. Oldal, Gulyka, Csizmadia, Kudei­ka. (horvát.n) Pétervására—Sírok 1:0 (0:0) Pétervására, 300 néző. Vs Benes. Pétervására: Bocsi A. — Bocsi L Varga, Janovicz, Forgó, Pelle, Bocsi J., Boj­tos, Lakatos, Szántó, Nagy (Vincze). Edző: Szálai Mi­hály. Sírok: Kékesi — Zára, Bocsg Krajecz, Répás, Ko­vács, Schwarzkopf, Simon, Szabó, Fülöp, Balogh. Edző: Túrán István. Nagy küzdelemben, kiken csapatjátékkal biztosan győz­te le a hazai együttes a* enervált összjátékot mutató siroki csapatot A játékveze­tő kiválóan vezette a ke­mény mérkőzést G: Szántó. Jók: Varga, Pelle, Szántó, Janovicz, illetve Zára, Schwarzkopf. (nagy) Recsk—Egri Spartacus 2rt (2:0), Lőrinci—Karikás SE elmaradt A NÉPÜJSAG TIPPJEI A 14. HÉTBE í. Ausztria—Magyarország 2. Pécsi B.—Egyetértői 3. ZTE—MÁV DAC 4. Békéscsaba—Szállítóit 5. BEAC—Kazincbarcika 6. KISTEXT—Cegléd 7. SZVSE—Lehel 8. Cagliari—Róma 9. Catania—Bologna 10. Fiorentina—Sampdoria 11. Lazio—Foggia 12. Napoli—Torino 13. Verona—Milan Pótmérkőzések: 14. Palermo—Mantova 15. Pisa-HLivorno 16. Cesena—Modena 1 x 1 X 1 t x 2 1 X 1 1 X X 2 X 1 2 X 1 X 2 Z X 1 X X 1 A totó nyereményei: 13 találat (24 db) 31363 forint, ebből 13 fi találat (13 db) 52 808 forint, 12 találat (529 db) 949 forint, 11 találat (4876 db) 103 forint, 10 találat (28 951 db) 26 forint. A vasárnap, április 4-én Egerben lejátszásra kerülő Egri Dózsa—Ózdi Kohász NB I. B-s labdarúgó-mérkő­zés 12.45 órakor kezdődik, a találkozót Katona vezet! ★ A füzesabonyi járási LSZ a Sarudi Tsz SK-val közösen április 4-én a sarudi sport­telepen felszabadulási labda- rúgó-villámtomát rendez a Gagarin SE, a Mezőszemere, Káli Tsz SK, Besenyőtelek, Tiszafüred és Sarud részvé­telével. A csapatokat a hely­színen két csoportba sorolják és körmérkőzést játszanak.'A csoportgyőztesek mérkőznek majd meg a serlegért ★ Száznegyven ifjúgárdista részvételével rendezték meg Egerben a felszabadulási 15- vészverseny küzdelmeit. Eredmények. Lányok: 1. Bálint M. (Szilágyi Gimn.), 2. Kakukk É (Dobó Gimn.), 3. Bánáti Zs. (Szilágyi G.), 4. Kőhegyi Zs. (Szilágyi G.), 5. Tamasi E. (Mü. M.). Fiúk: 1. Moldován A. (Do­bó Gimn.), 2. Sós I. (Gárdo­nyi Gimn.), 3. * Szentesi F. (Mü. M.), 4. Bán J. (Gárdo­nyi Gimn.), 5. Szép J. (Dobó Gimn.). , hr Április 1-én, csütörtökön 18 órakor Egerben, a stadion _ klubhelyiségében INNEN­ONNAN az Egri Dózsa Sportiskola ta­nácsa munkaértekezletét. C~ * ' Április 3-án és 4-én Eger­ben, a Gárdonyi Gimnázium tornaterme lesz színhelye az 1971. évi asztalitenisz me­gyei seregszemle döntőjének. Szombaton 15 órakor, vasár­nap pedig 9 órakor kezdőd­nek a küzdelmek. Az első három helyezett egyéni ver­senyzők érem-, a csapatok pedig oklevéldíjazásbaa ré­szesülnek. ★ Április 4-én indul m küz­delem a gyöngyösi járási lab­darúgó-bajnokságban. Ezen a napon a Selyp—Gyöngyös- solymos, H. Spartacus—Hort Gyöngyöspata—Atkár, Kará- csond—Nagykökényes, Vá­mosgyörk—Vécs és Boldog— FMGT találkozókra kerül sor. he A labdarúgó északi 1. Gyöngyös 2. Rudabánya 3. Bervai V. 4. Misk. B. 5. Papp J. SE 6. Edelény NB 111. állása, csoport: 17 12 3 2 34-14 27 17 11 17 10 17 8 17 8 17 8 H3 3 26-14 25 4 34-25 23 3 34-19 22 5 36-20 20 6 33-22 19 *. Zalka SE rr 7 S 7 25-26 17 9. MákV. B. 17 6 4 7 22-25 16 10. OzdV. B. 17 5 4 8 25-34 14 11. Ormosb. 17 4 5 8 17-28 13 12. Trencs. SE 17 5 3 9 21-34 13 13. Gáspár SE 17 5 2 10 25-31 12 14. MEAFC 17 4 3 10 27-32 11 15. MÁV HAC 17 3 5 9 13-29 11 16. HatV. K. 17 3 4 10 18-46 10 ★ Megyei II. osztályú baj noki labdarúgó-mérkőzések eredményei: Kisköre—Sziha- lom 3:0 2:0), Átány—Gyön­gyöstarján 3:0 (1:0). ★ A megyei I. osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokság állása: 1. Petőfib. 16 13 1 2 93-15 27 2. Apc 15 10 4 1 60-22 24 3. Sírok 15 10 1 4 39-20 21 4. Rózsasztm. 15 9 2 4 44-21 20 5. Heves 16 9 2 5 40-26 20 6. GYESE 15 7 2 6 37-30 16 7. Novaj 18 7 2 7 29-30 16 8. Se]yr> 16 7 1 8 41-36 15 9. Recsk 16 5 3 8 24-54 13 10. Bélapátf. 14 5 2 7 34-44 12 11. Pétervás. 15 4 1 10 27-66 9 12. Lőrinci 15 3 2 10 17-60 8 13. Füzesabony 14 1 5 8 13-31 7 14. E. Spart, x 16 2 2 12 15-58 4 *=ket büntetőpont levonva. ★ Megrendezték Gyöngyösön — öt község részvételével — a gyöngyösi járási asztalite­nisz serdülő kiválasztó ver­senyt, melyen a következő eredmények születtek. 13 évesek: 1. Misi L. (Vámos györk), 2. Szedmák Z. (Vá- mosgyörk), 3. Szedmák B (Vámosgyörk). 14 évesek: 1, Blakó II., 2. Sőregi T., 3. Vas borosi I. (mindhárom yá­Jobb volt az egri csapat Egri Finommechanika—» Debreceni ASE 69:53 (36:26) Eger, NB Il-es férfi kosár­labda-mérkőzés. V_: Baum­gartner, Velkei. Közepes színvonalú, de jó irámú mérkőzésen biztosan győzött a nagyobb tudással rendelkező hazai együttes. Az egriek pontszerzői: Kiss 14, Korepta 14, Zachar 10, Sípos 7, Galambos 4, Dienes 2, Merczel 2, Tari 2. Edző: ifj. Csányi Barna. Egri Finommechanika II.— DASE IL 86:58 (34:28) Eger, NB III-as férfimérkő­zés, V.: Tóth. A Finommechanika tarta­lékjai végig nagy fölényben játszottak, s ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A legjobb pontszerzők: Busák 15, Dienes 14, Madarász, 10, Kormos 10, Kovács 9, Né­meth 8. Edző: Sípos József. Győzelem Nagoyáhan a franciák ellen A magyar férfi csapat túl van a franciák elleni össze­csapáson is, Klampárék ugyanolyan arányban győz­tek a franciák ellen, mint a kínaiak. A magyar nők Dél- Koreától 3:0 arányban vere­séget szenvedtek! Eredmények. Férfi közép­döntő. A-csoport: Japán— Anglia 5:1, Jugoszlávia—Dél- Korea 5:0, NSZK—Indonézia 5:0. B-esoport: Svédország— Csehszlovákia 5:1, Kínai Népköztársaság—Koreai NDK 5:1, Magyarország— Franciaország 5:3. Női középdöntő. A-csoport: Kínai Népköztársaság—Cseh­szlovákia 3:0, Szovjetunió— Franciaország 3:0, Anglia— Svédország 3:0. B-csoport: Japán—Kambodzsa 3:0, Dél- Korea—Magyarország 3:0, Románia—NSZK 3:2. A Magyarország—Francia- ország mérkőzés részletes eredményei: Weber (f)—Beleznay 2:1 (19. —18, 18), Klampár— Dhondt (f) 2:0 (16, 16), Jó­nyer—Secretin (f) 2:0 (20,18), Klampár—Weber 2:0 (17, 18), Secretin—Beleznay 2:0 (8, 16), Jónyer—Dhondt 2:0 (17, 13), Secretin—Klampár 2:1 (—18, 9, 21), Jónyer—Weber 2:1 (—16, 16, 10). .. SEX SÜL LINK naposcsibe megrendelhető az-falusi äiiaari Gazdaságnál inui^äLU y ARAINK: Jérce csibe 13,— Ft/db Vegyes ivarú csibe 7,— Ft/db Rövid határidőn belül szállítunk! Megrendelést 1973-re is felveszünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom