Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-30 / 125. szám
Tasárnap Egerben: Egri Dózsa-BVSC labdarúgó-mérkőzés Befejezéshez közeledik a labdarúgó NB I/B küzdelemsorozata, az Egri Dózsa csapatának már csak két mérkőzése van hátra: holnap délután Egerben a BVSC-t látja vendégül, majd egyheti szünet után Budapesten, a FÖSFED Szállítókkal találkozik. Az egri együttes a hajrára alaposan összeszedte magát: jó játékkal, simán győzte le az éllovas Kecskemétet, majd Szolnokon remek küzdelemben szerzett értékes pontot. Ez utóbbi mérkőzés nem véletlenül hozta lázba a mintegy négyezres nézősereget: a 90 perc olyan látványos, változatos futballcsatát hozott, amilyenre ebben az osztályban régen volt példa. Gyors, lendületes akciók, nagyszerű lövések váltogatták egymást, s a két kapus — főleg Landi — válogatott szinten őrizte kapuját! És ha már itt tartunk, meg kell mondanunk azt is: a szolnokiak egyenlítő góljának megadása nagy felelőtlenség volt a játékvezető részéről, bár a hibát elsősorban Tófalvi partjelző követte el. Azt ugyanis, hogy Nagy F. fejese nyomán a labda teljes terjedelemmel túljutott-e a gólvonalon, csak az láthatta, aki a kapufa mellett, közvetlenül az alapvonalon állt — márpedig Pusztai játékvezető a t6-os vonalánál, Tófalvi partjelző pedig az alapvonaltól mintegy nyolc méternyire helyezkedett el. Az ilyen vitás esetekben nem szabad gólt ítélni! És ehhez még csak any- nyit: a gólt megelőző szabadrúgás előtt az egri védők nem követtek el semmiféle szabálytalanságot... A Dózsa csütörtökön pihent, pénteken délelőtt azonban kemény edzést tartott Kovács Ferenc edző irányításával, majd a tardosi edzőtáborba vonult, A holnap délutáni találkozó izgalmas küzdelmet ígér annak ellenére, hogy a BVSC jelenleg a táblázat utolsó helyét foglalja el. Az egriek még nem mondtak le a bajnoki cím megszerzéséről, s nyilván a visszavágás is fűteni fogja őket, hiszen a bajnokság első szakaszában Budapesten 3:1 arányú vereséget szenvedtek a vasutasoktól. Az összeállítás valószínűleg marad a szerdai, Mészáros ugyan Szolnokon erős rúgást kapott a lábára, de a mérkőzésig minden bizonynyal rendbejön a középhátvéd. A két csapat tehát a következő lehet. Eger: Landi — Kárpáti, Mészáros, Czeczeli, Szonda, Rajna, Vígh, Bánkúti, Ambrus, Kovács F., Szűcs. BVSC: Ádárn — Bodonczi, Zsebaházi, Salcza, Kovács, Jávorka, Bazsánt, Molnár, Takács, Nagy Gy., Kaszás. A találkozó 15.30 órakor kezdődik és Csernefalvy vezeti. A Gy. Spartacusnak győznie kell Az északi csoportban egy mérkőzést ma délután rendeznek, a többit holnap bonyolítják le. A listavezető Gyöngyösi Spartacus esélyes a Miskolci Bányász ellenében és a Gáspár SE is nyilván legyőzi majd Albertte- lepet. A hazai pálya előnye döntheti el a MÁV HAC— Bervai Vasas, az Eger csehi —Papp J. SE, valafnint az Ózdvidéki Bányász—Zalka SE találkozók sorsát, a Hatvani Kinizsi azonban csak egészen kimagasló teljesítménnyel szerezhet pontot a bajnokságra törő Rudabánya otthonában. Selypi Kinizsi- Hevesi MEDOSZ rangadó A megyei I. osztályban ismét csonka fordulóra kerül sor,' mivel a Pétervására— Korvin SE és az Apci Vasas —Karikás SE mérkőzések későbbi időpontban lesznek lejátszva. A forduló legérdekesebb találkozójának a Selyp—Heves mérkőzés Ígérkezik, mi a jó formába lendült selypieknek adjuk a nagyobb esélyt. A GYESE győzni akar a fiatal erőkből álló Lőrinci Vasas ellen, a Rózsaszentmárton—Petőfi- bánya helyi rangadón viszont mindhárom eredmény elképzelhető. A keleti csoportban Sírok eséllyel lép pályára Novaijai szemben, de az otthon játszó csapatok győzelmét ígéri a Bélapátfalva—Füzesabony és a Recski Bányász—Egri Spartacus találkozó is, bár a recskiek április 26-a óta pontot sem tudtak szerezni! (-dy) INNEN- ONNAN A labdarúgó megyei II. osztály Nyugati csoport eredményei: Nagyréde--Domoszló 3:0, Hatvani Tsz SK—Gyöngyöstarján 2:2, Gyöngyöshalász—Szűcsi 6:0, Visznek—Tárnáméra 1:2, Abasár —Adács 6:2, Gagarin SE—Ecséd 4:1, Átány—Heréd 1:1. A bajnokság állása: 1. Gagarin SE 10 9 1 — 37:11 19 2. Gy.-halász 10 8 — 2 32: 8 16 3. Tamaméra 10 7 — 3 20:13 14 4. Gy.-tarján 10 5 2 3 16:12 12 5. Visznek 10 6 — 4 16:15 12 6. Ecséd 10 5 1 4 18:17 11 7. Nagyréde 10 4 2 4 20:12 10 8. Hatvani Tsz SK 10 3 3 4 17:23 9 9. Adács 10 2 5 3 8:13 9 19. Heréd 10 2 4 4 8:14 8 31. Szűcsi 10 2 2 6 14:20 b 12. Atány 10 1 4 5 12:22 a 13. Domoszló 10 2 2 6 10:23 € 14. Abasár 10 1 — 9 10:35 2 Egri Dózsa ifj.—Ganz-MÁVAG ifj. H. 2:0 (1:0). Budapest ifjúsági bajnokság, Kőbányai út. Eger: Kovács M. — Hadobás, Veres, Kmecz, Sipos, Lakatos, Ferencz, Varga Z. (Nagy). Kovács J. (Pál), Patkós, Bajnóczi. Edző Lisztóczki Péter. Végig a vendégek irányították a játékot, s a két gólon kívül több kapufát is lőttek. G.: Bajnóczi, Patkós. Ma: A m. OSN jubileumi sport- ünnepélye. Eger, stadion, 16 óra. Apróhirdetés AZ OKGT Nagy- alföldi Kutató és Feltáró Üzem egri üzemegysége felvételt hirdet a Duna —Tisza közén és az Eger környékén szénhidrogén-kutatásoknál működő fúró- és lyukbefejező berendezésekhez fúrási segédmunkási munkakörben. A berendezések terepi munkán, folyamatosan, 3 műszakban dolgoznak. Jelentkezni lehet 40 éves korig íz üzem munkaügyi "észlegénél, munkanapokon 7—14 óráig. Eger, fúrási üzem címén, Kere- csend felé vezető műút melletti telepünkön. Hét végi spoi*íxilílSOl* SZOMBAT: Atlétika: Heves—Szabolcs— Pest. NB I. B-s férfi csapat- mérkőzés. Eger, Stadion, 13 óra. Labdarúgás: EgercseM—Papid József SE. NB Hl-as mérkőzés, 16.30, Szederkényi. Tenisz: Heves megye 1370. évi felnőtt egyéni bajnoksága. Eger, 10 óra. VASÁRNAP Atlétika: Heves—Szabolcs— Pest. NB T B-s férfi csapat- mérkőzés. Eger, Stadion, 0 óra. Kosárlabda: Egri Tanárképző —TFSE, NB 1-es női mérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn., 10.30 óra. Röplabda: Egri Dózsa—OSC. NB H-es női mérkőzés. Eger, stadion, 11 óra. MNK megyei »eleji,ezöi. Hatvan és Sírok, 10 órától. Sakk: Megyei középiskolás csapatbajnokság. Gyöngyös, Mátraalji Szénbányák irodaháTermészetjárás: Természetbarátok találkozója. Felsőtár- kány. Stimecz-ház, indulás az egri várállomásról, 7.30 órakor. Kézilabda: Gy. Vasas Izzó- Miskolci V. Meteor. NB H-es férfimérkőzés, Gyöngyös, 11 óra. Egri Lendület—Bp. Építők, NB Il-es női mérkőzés, Eger, 11 óra. Megyei bajnokság, férfiak: Hatvani FMGT—Egerfarmos, Egri Tanárképző—Egri Finom- mechanika, Gyöngyösi Építők— Strok, Füzesabony—Gyöngyösi Előre, Gáspár SE—Dormánd, Hort—Gyöngy össolymos. Nők: Füzesabony—Heves, Gy. Vasas Izzó—Egri Finommechanika, Hatvani Kinizsi—Petőfibánya, Sírok—Egri Kinizsi H. Labdarúgás: Egri Dózsa— BVSC, NB 1/ B-s mérkőzés, Eger, stadion, í£.30. V.: Cseme- falvy. Előtte 13.30 órai kezdettel az Egri rrSK— Gyöngyösi Vak Bottyán Gimn. középiskolás bajnokság megyei döntőjét rendezik meg. (Emiatt elmarad a Gyöngyösi Spartacus—hervai V. ifjúsági mérkőzés). NB Ilias mérkőzések: MÁV HAC— Bervai V., Hatvan, 17 óra, Kiss J. Gyöngyösi Spartacus—Miskolci Bányász, 17.30, Fecske. Gáspár SE—Alberttelep, Hatvan, 17 óra, Vasvári. Megyei L osztály: Sírok—No vaj, 15.30, Tóth S.. Bélapátfalva—Füzesabony, 17 óra, Takács, Recski B.—Egri Spartacus 16.30, Sánta, Selyp- Heves 17 óra, Fekete, GYESE— Lőrinci 10.30, Vass, Rózsaszentmárton—Petőfibánya 17.30 (7). Megyei II. osztály. Keleti csoport: Makiár—Mátraderecske 16.30, Szűcs, Egerszólát—Sziha- lom 17, Lakatos, Istenmezeje— Tamalelesz 17.30, Nagy D., Kisköre—Besenyőtelek 17.30, Med- veczki, Kápolna—Mező Imre SE 16.30, Benes. Nyugati csoport: Szűcsi—Hatvani Tsz SK, Gyöngyöstarján—Nagyréde, Heréd— Gagarin SE, Ecséd—Abasár, Adács—Visznek, Tamaméra— Gyöngyöshalász, Domoszló— Átány. Tenisz: Heves megye 1970. évi felnőtt egyéni bajnoksága. Eger, 8 óra. AZ EGRI EGÉSZSÉGÜGYI SZAKISKOLA felvételt hirdet 1970. szeptember 1-én induló általános ápolónőképző tagozatára Felvételre jelentkezhetnek 17. életévüket betöltött, érettségizett, vagy álalános iskolát végzett lányok. Az iskola 2 éves, díjtalan ellátást (napi négyszeri élelmezés, védőruha) és korlátozott számban kollégiumi elhelyezést biztosít. Szociális juttatásként a rászoruló tanulók ingyen tankönyvet kapnak. A felvétel iránti kérelmeket 1970. július 25-ig az iskola címére kell beküldeni (Eger, Postafiók: 128.). A felvétel iránti kérelemhez csatolni kell: születési anyakönyvi kivonatot, életrajzot, utolsó iskolai bizonyítványt, szülők kereseti kimutatását, l darab fényképet, testi és szellemi alkalmasságot igazoló orvosi igazolást» mely 3 hónapnál nem régibb keletű. Qualität Vállalat, Apc FELVESZ női—férfi betanított présás kokilla- intőket, szerszámás géplakatos, marós, iszterg&lyos szakmunkásokat. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a vállalat munka- ;rő-gazd álkodásán. A Cement- és Mészművek Hejőcsabai Gyára felvételre keres férfi segédmunkásokat, gépkezelőket, lakatos, hegesztő, villanyszerelő és vegyiipari szakmunkásokat, A gyár megközelíthető a Tiszai pályaudvartól a villanyrendőrig villamossal, onnan a 14-es autóbusszal a végállomásig. A MEGYEI Tanács gazdasági hivatala személygépkocsi- vezetőt és 2 fő szerelőt, 4 órás takarítónőt felvesz. Jelentkezés : Eger, gazdasági hivatal vezetőjénél, 30-án reggel, 8 órától 10 óráig. A HEVES megyei Szeszipari Vállalat felvételre keres kazánfűtőt, tmk-laka- tost, autószerelőt, villanyszerelőt és férfi segédmunkást. Jelentkezés: Eger, Alkotmány u. 8. Pamuiíonóipari Vállalat Újpesti Cémagyára, Budapest, IV., Váci u. 91. könnyű munkára alkalmaz: 14 évet betöltött női dolgozókat, kereseti lehetőség kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: a fenti címen, a munkaügyi osztályon, személyesen,, vagy levélben. Idejében szólunk, ii!m!!n;h!!4i!mí!!!!li!:: ' i jlpilij t.. még nem késett el! Teljes választékot talál A RUHÁZATI SZAKÜZLETEKBEN és Áruházakban FÉRFI ÉS FIÚ nyári ingekből A legkorszerűbb tiszta pamut, szintetikus és nylon ingekből választhat ízlése szerint. NE HALASSZA TOVÁBB! Még ma vásároljon DIVATOS NYÁRI INGET. VILATI EGRI GYARA felvételre keres raktárosokat és férfi segédmunkásokat. LAKATOST, segédmunkást és gépírni tudó adminisztrátort felveszünk. KÖZGÉP Eger, Lenin út 263. Telefon: 10-47,_______ AZ ORSZÁGOS Szakipari Vállalat 1970. június 22rén Budapesten átképző» tanfolyamot indít a hő- és hang- szigetelő szakmában. A tanfolyam időtartama 2 hónap. A tanfolyam Ideje alatt 1800 — Ft rögzített bért fizetünk. Felvételre jelentkezhetnek 18—45 éves férfi dolgozók. Szállás van. Ezt követően 4 éves gyakorlat után mód van szakmunkás- vizsga letételére. Felvétel: Budapest, V., Báthory u. 12., H. 229.. munkaerő- gazdálkodás. ISMÉT lehet alkalmi munkát vállalni a Homok üti téglagyárban, Eger, ______ A ZONNALI belé- ' őssel gépirónőt felveszünk. Vasöntöde, Eger, Nemecz a li.___________ Ü DÜLŐBE konyhalányt június 15- től nyári idényre keresünk. Nyugdíjas is lehet. Turistaház, Mátrasaentiászló. ________________ S ZAKSZERŰEN mosok, vasalok. Mosást, vasalást vállalok. „Házhoz megyék” Jeligére a gyöngyösi hirdetőbe;____________________ ..GÉPlRÖNÖ 9 éves gyakorlattal elhelyezkedne, Egerben. „Perfekt” jeligére az egri hirdetőbe. FIATAL vegyipari-gépészeti technikumot végzett, egyéves gyártástechnológiai gyakorlattal rendelkező férfi és érettségizett, németül, franciául beszélő nő elhelyezkedne állásba. „Egerben, 68 636” jeligére ®z eéri Magyar Hirdetőbe. rn ;Í44 NÉGYSZÖGÖL kerttel ház eladó, három család részére is alkalmas, azonnal beköltözhető. Érdeklődni: de. 11-től du. 14 óráig. Eger, Tinódi u, 7. ____________■ 3 Ö0 n.-öl teleik eladó Szarvaskőn, a Rózsa utcában. Érdeklődni lehet levélben Debrecen, Kun Béla u. 12. Dr. Molnár Antal._______ K ERTES családi ház beköltözhetően eladó. Eger. Attila u. 23.________________ G YÖNGYÖS, Tulipán u. 4. szám alatt levő családi ház beköltözhetően részben, vagy Egészben eladó. Fizetési kedvezménnyel._________ H ATVANBAN Attila u. 10. kétszobás, összkomfortos ház, beköltözhetően eladó__________________ E LADÓ a megyei tanács tulajdonát képező, Eger. Kis- tályai u. 23. sz. alatti. 224 m2 alapterületű és 750 lgm3 pincéje. Érdeklődni : 13-11 telefonon a gazdasági hivatal vezetőjénél. __________ E LADÓ 2X2 szoba, konyha, fürdőszoba, átalakítás alatt levő lakóház, melléképülettel, 900 n.-öl területtel, egészben, vagy részben. Heves, Kossuth u. 36. sz.____________ E GER várostól 1 km-re levő 2 szoba- konyhás ház, 300 négyszögöl gyümölcsössel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Eger, Széchenyi u. 12. özv. Kovácsnó (há- tul az udvarban). Uj autóbusz-megálló mellett 2 helyiség raktárnak kiadó. Eger. Szmre- csányl tér 4. Hídvégi____________________ N YÍREGYHÁZI, egyszobás, összkomfortos, gázfűtéses lakásomat elcserélném egri hasonlóért. Leveleket „Nyíregyháza” jeligére egri postafiók 23. ____________________ H ÁROMSZOBA. hall, összkomfortos családi ház szőlő, gyümölcsöskerttel beköltözhetően eladó. Eger. Petőfi utca 16.______________ 50 0 NÉGYSZÖGÖL telek gyümölcsös, régi épülettel igényesnek eladó. Ml- kófalva, Rákóczi u. 24. Érdeklődni: Párád, Kakukk Étterem. Kovács. IBiPi ELADÖ kitűnően bejáratott Polski Fiat és közeli sorszá| mú Wantburg te iLuxe-kiutalás. Eger, lEgészségház u. $. {Telefon: 58-lí. Ko|/ács gépészmérnök. 4 ajtós személygépkocsi kiváló állapotban, közületnek is, eladó. Győri, Eger, Szépasszony-völgy Kddmön Csárda. Telefon: 16-30. __________ 1 000-es WARTBURG eladó. Érdeklődni Eger, Arany János 20. Gönczi, ELADÓ jó karban levő Pannónia és Danuvia motor, minden elfogadható áron. Heves, Kossuth u. 36. sz.______ V AJSZÍNŰ, kiske- rekű Wartburg eladó. Dr. Jeney, He- ves. Kossuth utca 2. WARSZAVA felújított állapotban eladó. Gyöngyös, Április 4. út 23. Sza- bó János. CH rendszámú 600-as Trabant első kézből eladó. Érdeklődni Járdánbáza, Kolozsvári u. 2. sz. Telefon: 10 __________ 4 08-as MOSZKVICS, kifogástalan állapotban eladó. Atány. Előre u. 5. Újszerű Skoda MB 1000-es eladó. Eger, Ady Endre u. 9. __________________ 1970-es TRABANT- Idutalást átveszek. „Megbízható 6« 655” jeligére az egri Ma- gyár Hirdetőbe. Januárban md- szaki vizsgázott 600- as Trabant eladó. Sírok, lakótelepi vendéglő._____________ ZETKA 150-es motorkerékpár tartalék alkatrésszel eladó. Györgyös. Zöldfa Q. 7., esti órákban. _____________ 4 08-as MOSZKVICS 4600 km-rel eladó, Eger, Menbáz u. 44. Telefon: 13-60, CE-s felújított Trabant eladó. Érdeklődni: Hatvan. Horváth Mihály u. J!2„ egész._p3p. AUTÖNYEREMÉ- NYEN nyert Polski Fiat 1300-as eladó. Zagyvaszántó, Fő út, 21. ? FIAT Zastawa fehér, jó állapotban eladó. Érdeklődni: Eger, Széchenyi utca 33. Becsei. _______ J Ö állapotban lé- vő- Trabant 500-as személygépkocsi sürgősen eladó. Megtekinthető délután 4 órától. Eger, Berva- lakótelep, Burnóczky.___________________, J AWA motorkerékpár, 350 kem-es, kifogástalan állapotban, sok nikkelezett résszel eladó. Eger, Dobó utca 11._______ T RABANT 601-es igényesnek eladó. Nagynié, Eger, Lenln u. 1.____________ C M-es TRABANT Combi eladó, szombat délután 3-tól. Eger, Lenin út 16«. Rohamczy. VEGYES HATVANAS, értelmiségi nyugdíjas, házasság céljából megismerkedne karcsú, csinos, barna, vagy ősz, házias, dolgozó, vagy nyugdíjas, magányos nőve), 60 éves korig. Lakás van. vagy lakásba menne. Teljes című le veteket postafiók 139., Eger címre várom._______ J ÓL ápolt, csh nosnak mondott, kissé molett, középkorú nő megismerkedne házasság céljából kimondottan józan életű, szakmunkás férfivel. „Boldog öregség’' jeligére az egri hirdetőbe;_______________ F ELESÉGÜL keresek 67 évig, nem értelmiségi, lehetőleg önnyugdíjas, magányos, szerény özvegyasszonyt kertes házamba. Zagyva menti 080 015 Magyar Hirdető hatvani kirendeltség. ÉSZAK RÖVÍKÖT EGRI LERAKATA Divatosan és mégis olcsón ? 'Alpári ruhát a CENTRUM ÁRUHÁZBÓL! Eger, Széchenyi utca. Nyitva: Héttőtől csütörtökié réggel 8-tól este 6-ig. Pénteken reggel 8-tél este 7-ig. Szombaton reggel 8-tcl délután 5-ig. Telefon: üzlet 15-07, iroda 15-02, igazgató 15-23.