Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
— ... amúgy rendes ember. Értelmes, okos is amúgy... Az „amúgy” embernek nincs ugyanis diplomája. Ettől „amúgy”. Az „amúgy” embernek abban az időben, amikor sokaknak megadatott a lehetőség, hogy amúgy istenigazában neki viselkedhessenek a tanulásnak, ama tudásvára ostromának, azzal kellett törődnie, hogy zavartalanul folyhasson az a bizonyos ostrom. Gyalog és kerékpárral, jobb esetben motorkerékpárral, egygyer- tyás falusi állomásokon való alvással szervezte, csinálta az életet és nem volt ideje diplomát szerezni. Meg talán akkor nem is akart?! — ...amúgy rendes ember. Értelmes, okos is amúgy, csak a diploma ... — mondta valaki valakiről, teljesen lényegtelen, hogy ki mondta, kirőL Nyilvánvaló, hogy egy diplomás mondta egy nem diplomásról, sőt egészen pontosan egy fiatal diplomás egy öreg, azazhogy sokat tapasztalt „rókáról”, akinek nem futotta időből, lehetőségéből és talán akkor még egy kissé az akaratból sem a diplomára. Az „amúgy” elvtárs azért tett középszintű vezető: ha egyszerű munkás lenne, nem veszthetné mást csak szakmunkáslevelét, amit dehogy is tekintenek diplomának. Az csak szakmunkásoklevél. Még akkor is „csak”, ha tulajdonosa például művésze szakmájának, s akkor Is diploma a diploma, és nem „szakbizonyítvány", ha a diplomás azért lett az, amivé lett, mert a dolgok folyása miatt az a magasságos jó isten sem mentette meg attól, hogy KOSCTBL Az „amúgy" emberekről lett nálunk! Egy gimnazista lány, aktaefc az apja munkás, vagy szövetkezeti gazda, rest szóba állni egy ipari tanulóval! Egy főiskolás, vagy egyetemista lánynak derogál barátságot kötni (tudom, hogy nem mindig így van!), eg" érettségizett szakmunkással... Egy szerencsétlen, élettől rugdosott egykori munkásasszonynak a lelke keseredik meg. mert a lánya nem diplomás ember felesége lesz... ... hát persze, hogy túlzók. Tudom én azt. De csak annyira, hogy fintorogva szisszenjenek fel, akik olvassák: a diploma az a tudás értéke, így persze az ember értéke de nem egy új társadalmi osztály szervezéséhez való menlevél! Mint ahogy sokan, akarva-akaraitlanul, tudva, hogy tudatlanul, teszik és érzik ezt. így és ezért vagyok én szemben a „diplomamámával”! És aki „amúgy” rendes és értelmes ember, aki amúgy a neki megfelelő helyen dolgozva szorgos munkával sikereket alkot, az amúgy is megbecsülést érdemel. Mert neki is van diplomája, ha pecsét nincs is rajta: végzett munkájának minden eredménye És egyáltalán, nem árt felidézni azt a nem is tudom miért közhelyet (?), hogy nálunk a munka becsület és dicsőség dolga. De mlndenkAonen az ember dolga! értelmiséggé váljék, ha már egyszer bejutott az egyetemre. De hagyjuk ezt a témát, — ne kalandozzunk eL Maradjunk annál a lekicsinylő és ostoba szócsinál- mánynál, az amúgy nál... Ha valaki „amúgy” okos és értelmes és munkaterülete nem követeli meg az igenis fontos és speciális diplomát (hogy mást ne mondjak: orvos orvosi diploma nélkül eléggé elképzelhetetlen ...), akkor én a magam szerény véleménye szerint fütyülök arra, hogy van-e. vagy sincs diplomája. Egy okos és értelmes ember, van annyira okos és értelmes — hiszen azért az! —, hogy újságban és könyvekben. szóban és képben lépést tartson az élettel. Hogy gazdag és árnyalt tapasztalatait, túl az ösztö- nösségen, a maga szintjén, megfelelő igénnyel, haszonnal és tudatossággal alkalmazza a társadalom, a kisebb, vagy nagyobb közösség hasznára. Szembe kell néznűk azzal a — nem is tudom miért tenne keserű? — ténnyel, hogy társadalmi életünk legkülönbözőbb területén élnek és dolgoznak Ilyen „amúgy" emberek, s egyáltalán nem amúgy, hanem így: jól! Nem a diploma teszi az embert, az ember teszi a diplomát. Lehet, hogy fontoskodó közhelynek tűnik ez a megállapítás, de volt és van szerencsém nem kevés olyan embert ismerni, akik mindig friss, szimatoló elmével, kedvvel és buzgalommal, a munkaterületükhöz szükséges hozzáértéssel és nagy-nagy gyakorlattal végzik munkájukat. És mindig megkeseredik a szám, amikor né- hányan közülük szégyenkezve, szinte suttogva mondják el, hogy nekik bizony nincs diplomájuk. Nincs diplomájuk arról és ahhoz, amihez értenek! A méreg onnan és azért van bennem, mert ez az eluralkodó diplomaszellem és -mánia csak felerészben szól a tudást valóban kifejező diplomának, csak felerészben annak, hogy korszerű társadalmat, különösen szocialista társadalmat, csak magas fokú értéssel, vezetéssel, tudással, tudományos igénnyel lehet felépíteni. Mert másik felerészben ez nyavalyás kispolgári sznobizmus Ötmillió dollár — hiánycikkekre? Kereskedők és vásárlók gyűrűjében vitatkoztunk a miinap arról, hogy mit tehet és mit tesz a külkereskedelem a megszámlálhatatlanul •ok hiánycikk beszerzéséért? A vitát a vasárnapi számunkban megjelent cikk indította el a „Vásárlókosár”, mivel egy mondatban „Intézte el” azokat a lehetőségeket, amelyek a külkereskedelem előtt állnak most, hogy újabb ötmillió dollárt kaptak közszükségleti cikkek beszerzésére. Nézzük a lehetőségeket... Az idén jelentősen növekszik az import fogyasztási cikkek szerepe a hazai piacon. Az 1968-as 11,2 százalékról 15 százalékra nő az importált áruk aránya a kiskereskedelemben. Több árut kapunk a szocialista országokból, feloldották a korlátozásokat a fejlődő országoktól történő vásárlásoknál. Négy cikkből — kávé, citrom, fűszerek és halfiié — annyit vásárolhat a kereskedelem külföldön, amennyi szükséges, de jelentős importnövekedés várható a lakosság által keresett textíliákból, vasműszaki cikkekből, gépkocsiból is. Mindezt figyelembe véve lehetőség van arra, hogy egy harmadával több importárut vásárolhasson a hazai közönség, mint az elmúlt évben. Többet... de milyen áron, és valóban a legszükségesebbeket hozzák-e be? Ez volt a vita sarkalatos pontja. Cikkünkben hangoztatott aggodalom is annak szólt, nehogy luxuscikkeket vásároljanak megint, vagy olyan árukat, amelyek itthon is gyárthatók. Miért az aggodalom? Milyen árukat szeretnének kapni a vásárlók az ötmillió dollárért és mire alapozzák aggodalmaikat a kiskereskedelmi szakemberek? — Mi, kérem, csak akkor tudjuk meg, hogy mit vásároltak külföldön, amikor az üzletbe megérkezik — mondja a vaskereskedő és hozzáteszi. hogy legtöbbször bosszú- ságos, semmint örömet vált ki az importáru. Miért? — Mert a legtöbb esetben drágább mint az itthoni áru és nem is mindig jobb annál. — Nemrég kaptunk egy szállítmány lengyel turista- főzőt. Majd egyszer annyiért adhatnánk, mint a jól bevált magyar készüléket... ha megvennék. De nem veszik, a palackja nálunk nem tölthető, így a vásárló úgysem tudja használni. Miért nem tisztázták ezt még a vétel előtt? Ezt ne tőlünk kérdezze és azt se, hogy miért állították le a hazai, olcsó, megbízható, tölthető sportfőző gyártását... — Viszont ami kellene, azt meg visszaküldik — teszi hozzá munkatársa. — Olvasom az újságban, hogy a Szovjetunióba visszaküldték 47 láda fürdőszoba csapfelszerelést. Miért? MertaFER- UNION, úgy látszik, nem lameri a hiánycikklistát, ahol a csapok előkelő helyen szerepelnek. A hiánycikklista.»« Ki ismeri a hiánycikkli»tát? Ismeri először is a vásárló ... gyakorlatból. Országos felmérés volt nemrégiben, amikor is megkérdezték a vásárlókat: megkapják-e a keresett árut? Az eredmény elképesztő. Minden második vevő azt válaszolta: nem. A vasáruboltokból száz vevő közül 55, a ruházati osztályokról 54 vevő távozott üres kézzel, mert vagy nem volt olyan áru, amit szeretett volna, vagy a szín, a méret, az ár nem volt számára megfelelő. Tanulságos, listára való anyagot adott minden bizonnyal ez a vizsgálat is. De a kiskereskedelmi vállalatok is szívesen szolgálnak hiánycikklistával a külkereskedelmi üzletkötőknek ...ha most már igényt tartanak erre. Mert eddig nem kérdezték meg a kiskereskedelmi vállalatokat a behozandó hiánycikkek ügyében. Sokféle árut tudnának sajnos felsorolni, mert a vas- és edényáruknak mintegy fele hiánycikk, (!) vegyianyagoknál százféle áru közül van amikor kilencven (!!) nem kapható és hasonló, ha nem is ilyen drámai listát lehetne készíteni a ruházati boltokban is a hiába keresett árukról. Egyszer hopp, másszor kopp ... Az igényekről tehát tudomást szerezhetnének azok, akik majd ezt az ötmillió és a többi millió dollárt, fontot, rubelt elvásárolják. A kérdés most már az; valóban a célnak, a lakosság jobb ellátásának, egészséges árverseny kialakulásának megfelelően történik-e a behozatal? Az aggodalom azért érthető, mert példa akadt már szép számmal az utóbbi Időben is arra, mintha nem ezek a célok vezették volna az Importálókat, ármegállapítókat. Az igények felmérése körül is sántíthat valami. A kereskedők erre a szög esetét említették, mint „elrettentő” példát. Évek óta tart a siránkozás, hogy nincs elegendő mennyiségű, választékú szög. Erre a külkereskedelem végre nekidurálta magát és vásárolt Vett annyi szöget, hogy most Dunát lehet vele rekeszteni. Kínálják vagontételben, olcsóbb áron, csak vigyék. Ez van most a „köztudatban”, hogy rengeteg a szög. A feldolgozóipar máris visz- szaküldött ezer vagon szögnek való anyagot... leáll a szöggyártás, elfogy az importált áru és megint itt állunk majd szög nélkül. Ekkor majd — évek alatt — ismét „bemegy a köztudatba”, hogy nincs szög... és akkor jön az újabb nagyarányú bevásárlás ... árcsökkentés, leáll az ipar stb. Vagy pedig következik a második lehetőség, hogy a realitással számolva valóban „együtt” költjük el a dollármilliókat olcsó, kelendő, itthon nem gyártott közszükségleti cikkekre, kérve azok véleményét, akik valóban ismerői a helyzetnek, az igényeknek. Remélhetőleg az utóbbi következik ... Kovács Endre (Diaat, á Egyszerű kis bevásárlóruha, dolgozó háziasszonyok számára. — Sült csirke Hokedlivel... — mondta váratlanul. — Mivel? — Mondom, sült csirke nokedlivel... — Marhaság, ki hallott még olyat, hogy valaki sült csirkéhez nokedlit kérjen a vendéglőben — tiltakoztam még a gondolatától is e dolognak. — Senki sem hallott olyat. Én se. Csak úgy eszembe jutott. Nagy marhaság, nem? Sült csirke nokedlivel. Ne is gondolj rá — rázta meg a kezem búcsúzóul és egy kicsit azért töprengő arccal távozott. Jómagam is elindultam dolgaim után az élet sűrűjében, nem is gondolva már arra a botorságra, hogy valaki a sült csirkét és a nokedlit egy tányérra meri gondolni. Este azonban eszembe jutott. Fogalmam nincs, hogy miért és hogyan, egyszerűen eszembe, jutott ez a marhaság, hogy sült csirke nokedlivel, Nem is meat „Kendőzésmentes beszéd...” (! ?) Mindennapi életünk nyelv- használatában mind gyakrabban találkozhatunk olyan összetételekkel, amelyekben a -mentes hangsor szerepet vállal: díjmentes, tandíjmentes, vámmentes, portómentes, lázmentes, selejtmentes stb. Nem a hibáztatás szándékával szólunk ezekről az összetételekről, inkább azt szeretnénk velük kapcsolatban elmondani, hogy újabban ez a -mentes összetételi tag éppen falánksága miatt egyeseket szinte „felment” az egyértelműbb, kifejezőbb nyelvi formákban való válogatás alól. Elsősorban a hivataloskodó és az álszakszerűségben tobzódó nyelvi formálás a ludas abban, hogy elszaporodnak ezek a felesleges összetételek is: problémamentes, szeszmentes, önkritikamentes (?) stb. Nyelvünk igen sok rokonértelmű szóval fejezheti ki az észbeli gyarlóságot, ezért feleslegesen használják egyesek a szokatlan és szinte meghökkentő észmentes összetételt Nem örülünk a címben idézett nyelvi képletnek sem. A cikkíró egyértelműbben fejezte volna ki a lényeget ha a következő szavakat juttatja nyelvi szerephez: őszinte, nyűt, egyenes, igaz, szókimondó, világos stb. Bátran használhatta volna a kendőzetlen melléknevet is a kendőzésmentes kissé fontoskodó, tudálékoskodó, s mindenképpen hivataloskodó összetétel helyett. A töröl, megtöröl, illetőleg fest, mázol, arcát festi jelentésváltozatokat is hordozó régi, elavult kend igénk továbbképzett kendőz alakjából származott kendőzetlen hangsor valóban arra utal, hogy a hibákat, a fogyatékosságokat nem kendőzzük el, nem palástoljuk, nem leplezzük, hanem nyíltan, őszintén, valóban kendőzetlenül beszélünk a gondokról, a problémákról, a fogyatékosságok-“' ról, a hibákról. A rostára tett összetételben tehát nem a kendőzés szó ellen van kifogásunk, hanem azt nem tarjuk szerencsésnek, hogy a -mentes hangsorral került együvé. Mi inkább bátorítani akarjuk a felszólalókat, a hivatalos írások, jelentések megfogalmazóit arra, hogy éljenek gyakrabban a kissé rosszalló értelmű és hangulati értékű kendőz igével és a kéndőzés, kendőzetlen származékokkal. A -mentes hangsort pedig szorítsuk vissza, még az ilyen „önállóbb” nyelvi szerepében is. „önkritikus ízektől sem mentes bírálati hangnem és alapállás”. A közlő szándékát és mondanivalóját az ilyen nyelvi formálás inkább elködösíti, s arra pedig egyáltalán nem alkalmas, hogy befolyásolja is vele hallgatóit, olvasóit. Dr. Bakos József Abszurdum Sült csirke Hokedlivel ki a fejemből egy ideig. Mondom ott hon, hogy sült csirke nokedlivel. Rám néznek. A tekintetekből nem volt kunszt mesz- szemenő következtetéseket levonni. A televízióban repült a páva és egy felnőtt, már őszülő halántékú családos férfi, váratlanul kijelenti, hogy sült csirke nokedlivel. Es nem is tudja. hogy miért mondta. — Ezt miért mondtad? — kérdezte a feleségem. — Csak úgy — válaszoltam, mert tényleg nem tudtam, hogy miért is mondtam ezt a sültcsirkés nokedlit. De valahogy úgy éreztem, ki kell mondanom és együtt kell kimondanom a sült csirkét és a nokedlit. Jólesett kimondani, mintha valami perver szentségtörést hajtőt tam volna végre ezze Reggel, még ki ser nyitottam a szemen már az volt az els gondolatom, hogy.. Igen: sült csirke na kedlivel. Bementem munkahelyemre, s 01 is az orrom előtt lebe gett, mint valami li dércfény, egy tényé rajta egy nagy ada sült csirke, nokadli vei... — Sült csirke ne kedlivel... — Mivel? — kérdez te az egyik kollégái megbotránkozva, mi után nagj gourmand. — Nokedlivel. . sült csirke! — Te beteg vágj Menj orvoshoz mondta felháborodoi tan és jak épnél ha gyott. Ekkor még na mentem. Másod-, sőt harmadnap sem mentem, pedig akkor már percenként jutott eszembe az a sült csirke a nokedlivel, ami soha az eszembe nem jutott volna, amíg az az istenverte barátom, ott az utcasarkon búcsúzóxtl azt nem mondja, hogy ne is gondoljak rá... Ha nem mondja, biztosan eszembe se jut ilyen ostobaság, hogy sült csirke nokedlivel. Miért is jutna eszembe pont nokedlivel a sült csirke... Az ötödik nap elmentem az orvoshoz. Őszintén elmondtam, hogyan jelent meg az életemben a sült csirke nokedlivel körítve, és könyörögve kertem segítségét, mert már egyszerűen nem bírom, hogy percenként jut eszembe a sült csirke a nokedlivel és percenként ki is mondom, bárhol, bárkinek, bármikor — Lehet, hogy megőrültem? — tettem fél az aggódó, záró kérdést. ■— Szó sincs róla. Csak ízlése tiltakozik az étekneműek eme párosítása miatt. Ezentúl legyen szíves és ne gondoljon a sült csirkére, most már rósejb- nivel... Jó? — veregette meg a vállam atyailag az idegorvos. Es teljesen igaza van. Azóta eszembe se jut a sült csirke ró- sejbnivel. Kinek jutna eszébe a sült csirke ró- sejbnivel? De nokedlivel az egészen más. Az jutott eszembe most is. A sült csirke nokedlivel... (egri) rílSíuilcSjL -CS március 8., vasárnap
