Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-12 / 36. szám

JőolnafL 25 esztendeje,: Felszabadult a főváros f T'TTTTTTT ▼ 'Y"T ▼ lT"T'7'"T" T'T~y~Y' 'T'T1 ▼ V~Y T T T" 1 Tábornok a csatornában 'Báró Lindenau alezredes reszkető térddel jelentette Pfeffer Wildenbruch SS ve­zérezredesnek, Budapest né­met városparancsnokának, hogy a beérkezett csapatok felkészültek a kitörésre. — F’i’yen állapotban van­nak a királyi vár alatti alag­utak? — kérdezte a vezérez­redes, mert esze ágában sem volt részt venni a kitö­résben. — Jelentem: nem felelnek meg az elképzeléseknek. Raj­tuk keresztül nem juthatunk ki az ostromlott területről... Egy megoldás maradt: az Ör­dögárok csatorna. — Mi az az ördögárok? Föld alatti patak, vagy egyéb? Lindeau nem mert « pa­rancsnoka szemébe nézni. — Jelentem nem patak, sem egyéb... Csatorna, szennyviz-kivezető... — Hogyan?l — hördült fel a tábornok. — Kanálisba akar vinni engem?!... Hát patkány vagyok én? — Jelentem, nincs más megoldás, mindent számba vettünk. Vagy itt várjuk be az oroszokat, vagy vállaljuk a csatornát, vagy ... Elhallgatott és jelentőség- teljesen az íróasztal szélén heverő pisztolytáskára né­zett. A vezérezredes tekinte­te követte a pillantást. Ha­bozni látszott, majd határo­zottan megrázta fejét. — Legyen a csatorna! De nem vezérezredesként. Hoz­zon egy legénységi köpenyt! * Zagorján főhadnagy éppen tárat cserélt, amikor odakú­szott melléje egyik katoná­ja. — Főhadnagy elvtárs... Itt valami nincs rendben ... Ott, balra hitleristák buk­kantak elő a föld alól... A tiszt különös hangsúly- lyal rákérdezett a katonára. Mii s: I Sült hurka és kolbász illata terjeng az udvaron. A kapun iiatal asszony lép be előttem, alig bírja a teli kosarat. Húst, dobozos tejszínhabot, zacskós tejet, zsírt cs narancsot rámol ki belőle. A szomszédasszonynak mézet és tojást ad át. Kanálcsörges, edényzörgés, terítenek, tálal­nak. — délidő. 1970. február. — Most is összeszorul a tor­kom. amikor az anyámra gon­dolok — mondja Bencsik An- talne — arra a februári nap­ra... A Szabadság-hegy al­jában laktunk, már több mint egy hónapja a pincében, együtt négy család. Elfogyott minden ennivalónk, kiürült a babos edény is. Fönt még bombáz­tak. lőttek. Anyám beteg volt, j mindig azt mondta, nem éhes, egyem csak meg az o adagját is. Egy este sírt es vizet kért. Reggel nem ébredt föl. Az orvos azt mondta, éhen halt. Két nap* múíva fel­jöttünk a pincéből. A Disz tér 10-ben, az egyko­ri házparancsnok, Székely Er­zsébet emlékezik: — Karácsonykor mentünk le a pincébe. „ , Amikor fölmerészkedtünk egy-két órára a pincéből, hogy némi ennivalót — lóhúst — szerezzünk, s mindenütt ha­lottakat és pusztulást, romokat láttunk. Szomszédok, ismerő­sök egymás készletéből éltünk, ameddig tartott: babot, borsót, néha még kenyérhez is jutot­tunk, mert a házigazdának volt lisztje, s egy pék is volt velünk, aki kenyeret sütött. Hónapokig vizünk se volt. Ha­vat olvasztottunk, pincéről pin­cére jártunk, vagy két kilomé­ternyire a Donáti utcába mén- tűn: a kúthoz. A mosdás lu- xu k számított. — t,z első orosz katona, aki­vel személyesen találkoztam, a barátnőmet. Fesz*}' Mását ke­reste. Nagyon megijedtem, mit akarhatnak tőle. Izgatottan üitem a lépcsőn, míg teltek a percek, az órák ... Aztán ki­jött a mi szakállas katonánk nagyon barátságosan és fran- c :.U1 ígérte, visszajön. Akkor tudtam meg, hogy civilben néprajzos egyetemi tanár, s é-deklödött, ki lakik itt híres ember — mondták Feszív Ma­ii Jókai unokát*. Feszty Ar- • d lé-iya. De többel már nem ött vissza. Nem tudjuk, mi .Srténlietett vele. A szomorú emlékezésnek az ebéd vet véget. Székely Er­zsébet terít. A jégszekrényben ott a vacsora is — tej, vaj, sajt, alámi, gyümölcs. Kádár Márta — A föld alól? — Igen... Mire észbekap­tam, már berohantak abba a hatalmas épületbe... Mindössze kettőt tudtam le­teríteni belőlük... A vegyvédelmi szakasz pa­rancsnoka óvatosan kikém­lelt a fedezéke mögül. Való­ban, két sáros katonatest he­vert az említett irányban. — Mit gondol? — kezdte, de szavát elvágta egy ferge­teges össztűz. A beosztottja által mutatott útmenti házból — ahonnét fél órával előbb egyetlen lövést sem adtak le rájuk — most sortiizek rop­pantak. „Nem tévedett a le­gény!” — állapította meg Za­gorján főhadnagy és paran­csot adott: — A szakasz ve­gye tűz alá az épületet... Öten hátulról kerüljék meg... Húsz perc múlva a sza­kaszvezető megállapította, hogy többszörös túlerővel áll szemben. Itt felesleges volna tovább kockáztatni az emb»- rek életét. Hirtelen új ötle­te támadt. Odaintette a leg­közelebbi vegyvédelmistát. — Indult... Kerítsd elő azt a magyart, aki beszél néme­tül! Tíz perc múlva az ember óvatosan kúszni kezdett az épülethez, majd kis idő múl­tán visszatért. — Megadják magukat — mondta, — Két feltétellel... Az egyik: önök szavatolják az életüket... A másik: leg­alább őrnagyi rendfokozatú tiszt fogja el őket... Zagorján főhadnagy má­sodszor lepődött meg ezen a napon. Őrnagy. Nos, legyen. Küldöncöt indított a hadosz­tály vegyvédelmi főnökéért. Szripkin őrnagyért, s amikor megérkezett, jelentette a kü­lönös esetet. — Furcsa — morfondíro­zott az őrnagy — minden­esetre tehetünk egy próbát. Térképtáskájából tiszta pa­pírt vett elő és a következő­ket írta rá németül: „En, Szkripkin őrnagy, a Vörös Hadsereg főtisztje, hajlandó vagyok fogságba fo­gadni mindazokat, akik ön­ként megadják magukat.” A magyar átvette az írást, ismét visszatért az épületbe — s nem sokkal később ki­tárult a kapu mindkét szár­nya. Négyes sorokban mint­egy száz szürke ruhás katona menetelt ki rajta, fehér zász­lóval. Valamennyien sárosak, iszaposak, mocskosak voltak és szinte kibírhatatlan bűz áradt belőlük. — Es ezeknek kellett fő­tiszt?! — jegyezte meg a fő­hadnagy. Ekkor egy tiszti egyenru­hás alak pattant ki a sorból. Díszmenetben az undorodó Szkripkin őrnagy elé lépke­dett és feszes tisztelgés köze­pette jelentette: — Báró Lindenau alezre­des, jelentem ...Az elfogat­tak között külön elbánást ké­rek a a birodalmi SS vezér- ezredese, Pfeffer Wilden­bruch Öméltósága számára... A vegyvédelmisták tekin­tete a mocskos társaságra siklott. Bolondját akarják já­ratni velük? De nem. A torok mozgo­lódni kezdtek, és tipegő lép­tekkel, egy közlegényt kö­penyt viselő idősebb férfi baktatott eléjük. — Pfeffer Wildenbruch vezérezredes... Budapest né­met katonai parancsnoka va­gyok — mutatkozott be és idegesen fricskázta le magá­ról az iszapmocskot. — Ké­rem, én minden felelősséget elhárítok... Csak parancsot teljesítettem ... Hitler vezér és... Szkripkin őrnagy a sza­kaszparancsnokra nézett és ennyit szisszent anyanyel­vén: — Patkányok.. I Aztán intett a katonáknak és az émelyítő szagú csator­natöltelékeket hátrakísértette a hadosztálytörzshöz... B. I. Budapest a fejlődés útján Mondhat az ember újat a mai magyar fővárosról a mai magyar állampolgárnak? Bu­dapest nem egy városaink sorában, hanem szinte maga A VÁROS. A részletek néha elfödik előlünk a város életének lé­nyeges adatait. Azt például, hogy itt van az ország ipará­nak a fele, Budapesten dol­gozik hazánk munkásságá­nak több mint 40 százalékai Azt, hogy fővárosunk sok más vonatkozásban is mél­tán a legnagyobb magyar város. A legnagyobb iskola­város: egyetemi és főiskolai diákjainak száma csaknem félszázezres, középiskoláiba több mint 60 ezer tanuló jár, általános iskoláiban 130 ezer g.yermeket oktatnak. És színházváros majdnem másfél tucat teátrumával (olyan város nem sok akad a világon, ahol hét színház­ban is rendeznek operaelőa­dásokat), és a kézművesék városa is, lévén itt még mindig 16 ezer kisiparos; és — kevesen gondolják! — je­lentékeny mezőgazdasága van, a legutóbbi stattisztika szerint félmillió baromfit, 5000 szarvasmarhát, 90 ezer sertést tartanak Budapest gazdaságaiban... És fürdő­város (csak Budán 120 me­legforrás) és sportváros (több mint 200 labdarúgó- pálya, csaknem 200 sportte­rem, 140 ezer aktív sportoló); az egészségügyi intézmények városa (46 kórház, 31 szak­orvosi rendelőintézet, több mint 8000 orvos)... és foly­tathatnák tovább a leg-eket. Történelmünk minden je­lentős személyisége megfor­dult Óbuda, Buda, Pest és az egyesülésükből született Bu­dapest falai között. Elvető­dött ide Casanova és járt itt Edison, a Vár utcái látták Beethovent, sétált Pest terein Malinovszkij, megbuktatta a város közönsége Carusot és dermedten fogadta a Mo­hácsnál diadalmaskodó Szu- lejmán szultánt. A mai Budapest városké­pének alapvető vonásai a XIX. század utolsó negye­dében és a XX. század ele­jén alakultak ki. A ‘felszaba­dulás utáni nagy építkezé­sekkel a tegnap még perifé­riának számító városrészek emelkedtek urbanisztikai szempontból nagy jelentőség­re. A József Attila, a lágy­Világszép metropolisunk A természeti szépségekben, régi és modern építészeti re­mekekben, műemlékekben és új lakótelepekben gazdag vá­ros milliónyi hazai és kül­földi látogatója ma már alig­ha észlelheti a negyedszá­zaddal ezelőtti történelmi vi­hart, amely Budapesten is végigsöpört... Most van Budapest felsza­badulásának 25. évfordulója. A negyedszázaddal ezelőtti eseményekre az idősebbek úgy emlékeznek, „mintha tegnap történt volna”, a fi­ataloknak azonban mindez már csak történelem, ha úgy tetszik, „lecke”, amelynek valóságát ma már csak itt- ott idézi és példázza néhány aknaszilánknyom. g géppisz­tolyverte nyílás a régi házak falain. Ám milyen volt a 25 esztendővel ezelőtti — a né­met és magyar fasiszták ál­tal kifosztott, meggyalázott, s a háború viharától tépázott — Budapest? Mit láthatott a sok hetes pincenyomorból, halálfélelemtől felszabaduló és végre a szabad levegőre fölvánszorgó fővárosi ember? Korabeli statisztika vála­szoljon majd e kérdésekre — szigorú adatok, a megrázó, vagy éppen líraian szubjek­tív elbeszélések helyett... A szabadság és a béke el­ső napján a budapesti ember ugyanis az átélt viszontag­ság, a felszabadulás örömé­nek hangulatában alig te­kinthette át a város fizikai helyzetét. Csak örült a bátor fölszabadítóknak, az első fe­kete kenyérnek, a kommu­nista párt immár szabadon publikált jelszavainak, ame­lyek az új emberi élet elin­dítására serkentette« a fá- sultakat. a vegetálóikat és az addig halálra szánt üldö­zöttek ezreit. A nehéz har­cokban edzett szovjet te' íiak és a magyar kommunis­ták azonban tudták és mond­ták: azonnal cselekedni kell, élni és dolgozni kell. hogy a lelkek se vesszenek', ha a test megmaradt. Így indult meg a főváros nagyüzemei­ben, szinte a kerületek fel­szabadulásának napján a munka, amelynek életet adó jelenlété a Váci úti, a kő­bányai, az óbudai, újpesti és csepeli gyárak legmaga­sabb pontjain lengő vörös zászlók jelezték. Magához tért a város, amelynek képe a következő volt: A közúti közlekedés, a víz-, villany- és gázszolgál­tatás szünetelt. A későbbi fölmérések szerint 32 753 ház és 79 000 lakás — az összes lakások 27 százaléka — pusz­tult el, teljesen, vagy sérült meg súlyosan. A szemlélő 4.5 millió négyzetméternyi elpusztult tető helyén lát­hatott a házak gyomrába. Füstös, kormos, égett rom­halmaz volt a fenevadak utolsó rejte- ke, a budai . vámegyed, amelynek pin- || eéiből, 25 éve j} hajtották ki a hős szov­jet harcosok az utolsó föltartott ke­zű ellenséget — befejezve ezzel Buda­pest teljes fölszabadítá­sát, Lelkesítő volt az élet tudata, de mégis borzal­mas volt a helyzetkép e 25 évvel ez­előtti napok­ban. Az ájult városban Akkor lakó *uig 833 ember a fasiszták által lerombolt Duna-hidakat, ki­fosztott üzemeket és üzlete­ket talált, úgyszólván élőiről kellett kezdeni az ismét ket­tészakított város egész éle­tét. „Budapest lakossága! Ki a pincékből! Kezdjétek meg a munkát az újjáépítést”! — hirdették a párt plakátjai. S ennek a kezdetnék volt ser­kentője az első 400 tonnás élelmiszer-szállítmány, ame­lyet a győztes, harcolva to­vábbhaladó szovjet hadsereg küldött Budapest éhező né­pének ... 25 esztendő telt el 1945. február 13-a, Budapest fel­szabadítása óta, s ez a dá­tum egy új élet kezdetét je­lentette. Ezért is marad meg ez a negyedszázados febru­ári nap történelmi forduló­pontként a magyar nép éle­tében csakúgy, mint kortár­saink élő emlékezetében. S ha ma — e tavasz előtti ne­vezetes évfordulón — gyö­nyörű fővárosunk utcáit ró­juk, vagy látjuk panorámá­ját és mai életének képeit a tv ernyőjén, a lapok fotóin, aligha kell bárkit is meg­győzni arról, hogy a „Bu­dapest szebb lesz. mint va­laha” 25 éves jelszó igazat mondott. Bár az időben még sokan kételkedtek igaz­ságában a város szörnyű romjai láttán. Ám akkor még nem ismerték a kom­munista párt és a munkás­osztály szervező erejét, amely fővárosunkat, szabad szocia­lista hazánk közigazgatási, ipari és kulturális központ­jává, világszép metropolissá és az ország egész népének büszkeségévé tette. Hála ér­te azoknak a szovjet harco­soknak, akik életük feláldo­zásával, bátorságukkal és hő­siességükkel 1945. elején megteremtették ennek alap­ját — a szabadságot. H. M. mányosi, a kelenföldi, a La­katos utcai, a Harmath ut- . cai lakótelepek már markán­sabb vonást jelentenék a fő­város arculatán, mint amit annak idején az Űjlipótvá* rosnak, vagy a Pasarét-villa- övezetnek a megteremtése jelentett. Irigylendőén szép munkát végeznek a városrendezésnek azok a szakemberei, akik Budapest holnapi arcát ter­vezik — álmondják meg. Képzeletük 2000-ig fut a jö­vő elé. Mit hoznák a köze­lebbi esztendők? A város egyes kerületeit teljességgel korszerűsítik. Óbudán már nekiláttak ennek a munká­nak, s gyors ütemben alakul ki a kerület új centruma... Kispest képe is gyökeresen átalakul a közeljövőben. Még a városrész tengelye is meg­változik — új főutcája lesz. A belváros foghíjait beépí­tik, a Váci utcába új üzelet- házak kerülnek, a Tanács körút és a Gerlóczy utca sar­kára az ország legnagyobb színházépületét emelik ... Erzsébeten 900 ágyas új kór­ház épül. És az egészségügyi viszonyok megjavítását szol­gálják majd — egyebek kö­zött az olyan intézkedések is, mint az, hogy a Duna és a Kiskörút által határolt te­rületen 1972-ig teljesen meg­szüntetik a szén- és a koksz­fűtést, a MÁV ugyancsak 1972-ig a főváros egész terü­letén megszünteti a gőzmoz­donyok használatát. Fölgyorsul a lakásépítés üteme, hiszen növeszik a le­bontásra szoruló házak szá­ma. A negyedik ötéves terv során 80—85 000 lakást épí­tenek a fővárosban. Mindezek ellenére alapjai­ban nem változik meg még 2000-ig sem a szívünkhöz nőtt kedves budapesti város­kép. Az ezredvég Budapestje is a mai városszerkezetre épül. Sem új körút, sem új sugárutak kialakítása nem szerepel a tervekben. A vá­rosrendezés során feloldják majd azt a ma még szembe­ötlő ellentmondást, hogy Bu­dapest peremén modern, minden kényelemmel ellátott lakónegyedek épülnek, a vá­rosmagban pedig elavult ne­gyedeket találunk. Gyorsítják majd a szanálásokat, s a lebontott tömbök helyet az eddiginél lazában, levegőseb­ben építik. Arra töreikszenek, hogy a kialakuló városkép őrizze meg a régi Budapest látványának varázsát, de hordozza magán a kor épí­tészeti jegyeit is. Sokak szerint ennek során kialakul egy sajátosan magyar, ponto­sabban budapesti építészeti stílus. A Budapestre költözők szá­ma — ez részben a vidék vá­rosainak fokozottabb fejlesz- lesztésével függ össze — je­lentősen csökken. Ügy szá­mítják, hogy 2000-re sem emelkedik a város lakossága 2 300 000 fölé. B. N. E. 1970, február 13,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom