Népújság, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-19 / 294. szám

Sajtóértekezlet Prágában

(Folytatás az 1. oldalról.)

tcs menetében hibák fordulnak elő. s ennek következtében meggyengül a társadalmat vezető és irányító kommunista párt tömegbefolyása és a munkáshatalom, akkor az imperialisták, az osztályellenség maradványai, a legkülönbözőbb reakciós elemek rohamra indulnak a munkáshatalom megdöntéséért. Ennek formái természetesen különbözőek lehetnek. Az imperializmus, a burzsoázia, az 06ztályellenség szintén tanult a tapasztalatokból. Ez magyarázza fellépésének azt a sajátos vonását, hogy a különböző okoknál fogva elégedetlen, vagy meggyőződésükben megingott embereket a saját oldalára szeretné állítani, s ezeket a rohamban mintegy maga előitt tereim. Az igazi osz- •tályeldenség álcázva lép fel.

Kádár János emlékeztetett arra, hogy Horthy Miklós már 1919. augusztusában tulajdonkeppen az európai fasizmus előhírnökeként lepett feL

A történelem elsodorta egész rendszerét, magát Horthyt is, aki valahol Portugáliában élt emigrációban az 50-es évek elején, s ott jelentek meg emlékiratai is. Emlékirata első fejezetének címe ifjúságára utalt, amikor a Habsburg császár és király szárnysegéde volt. A második fejezet címe így hangzott: „Ellenforradalom”.

Manapság nem ilyen „őszinte” ellenséggel állunk szemben: mostanában az ellenforradalmakat világszerte inkább forradalomnak nevezik a szocializmus ellenségei. Ebben is kifejezésre jut a kapitalistáknak az a felismerése, hogy a szocialista eszme, a szocialista forradalom rendkívüli vonzóerőt képvisel az egész világon, s néni ajánlatos saját osztályharcát, saját rohamát nevén nevezni, ellenforradalomként emlegetni, .

Ami. az események másik lényeges, vonását illeti, véleményem a következő:

A* szocializmus hívei közé nem csupán a kommunisták, a marxisták—leninisták tartoznak, a szocializmus eszmél a nép sokkal szélesebb tömegeiben gyökereztek meg. A szocializmus híveinek ilyen helyzetben' azt kell tenniök, amit a maga részéről az osztói yellenség is tett. Arra gondolok: rendszerünk különböző ellenségei között vannak véleményeltérések. De ha elérkezettnek vélik a történelmi pillanatot, amikor a siker reményében indulhatnak rohamra a szocialista rendszer, a munkáshatalom ellen, véleményeltéréseiket félretéve egyesítik erőiket osztályccljaik elérése érdekében,

most a szocializmus hívei között is vannak egyes kérdésekben eltérő felfogások, elképzelések. Ha azonban az ellenség támadásával állunk szemben, a kommunistáknak, a szocializmus minden füvének, munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, minden tisztességes embernek össze kell fognia, s mindent az egyetlen, központi célnak kell alárendelnie: a népi hatalom és a szocializmus vívmányai védelmének.

1956 novemberében — decemberében sok mindent nem láttunk világosan. Nálunk is voltak különböző elképzelések. Ezekkel azonban akkor nem foglalkoztunk. Azt mondtuk, hogy a szocializmus minden hívének, minden tisztességes embernek egyesítenie kell erejét a munkáshatalom, a szocialista rend vívmányai védelmében, s majd ha ezt a harcot sikerrel megvívtuk, vitatkozhatunk, tárgyalhatunk arról, hogyan, miképpen haladtha- tunk tovább.

Ha vitatkozgatunk, s közben az osztályellemség megdönti a népköztársaságot, a

ttot. december 19„ tömtek

szocialista építés minden vívmánya elvész. Annak idején így fogtuk fel a helyzetet, eszerint jártunk el, s ma már megállapíthatjuk: a magyar nép rendkívül súlyos, veszélyes történelmi pillanaton jutott túl, és öntudatosan járja a szocializmus világos útját. Gondolom, minden eltérés mellett harcunkban ez az azonosság, a közös vonás.

A következő kérdés — amelyet Otakar Svercina, a CTK vezérigazgatója tett fed — azokra a konkrét tapasztalatokra vonatkozott, amelyeket az MSZMP az 1956 októberét követő időszakban szerzett az ellenforradalmi, jobboldali opportunista erők elleni harcban.

Kádár János válaszában kiemelte: a harc kezdeti szakaszában az akkori bonyolult helyzetben rendkívüli nehézségekkel álltunk szemben, olyannyira, hogy sokan úgy vélték, erőink nem is elegendőek a nehézségek leküzdéséhez. A. helyzet tragikus vonása volt, hogy

a revizionizmns keltette eszmei zűrzavar az osztályellenség számára bő-_ séges lehetőséget teremtett arra, hogy kihasználja az emberek meg- zavarodottságát,

s olyanokat is a népköztársaság elleni harcra mozgósítson, akik — valódi érdekeik szerint — a népköztársaság oldalán álltak. Ne felejtsük el, Magyarországon a nyílt váltság 1953 nyarán kezdődött, s egyre fokozódó mértékben 1956 őszéig több mint három esztendőn át tartott a revizionista eszmei és lélekrombolás, amelynek célja az volt. hogy megingassa a szocializmus híveinek önbizalmát, megzavarja világos, céltudatos gondolkodását. Ebből következett azután, hogy a „valódi” fasisztáknak, imperialista ügynököknek, háborús bűnösöknek sikerült mozgósítaniok bizonyos számú megtévesztett fiatalt, egyetemi hallgatókat és másokat, akik szubjektív szándékaik ellenére léptek fel az ellenforradalom erőiként.

A harcban legfontosabbnak azt tartottuk, hogy — az események lényegére nyíltan rámutatva és álláspontunkat hirdetve — mielőbb világos lesgyen az emberek előtt, miről van szó, a ily módon ki-ki a maga helyére kerüljön. Az ellenforradalom ugyan nem tudott nagy tömegeiket mozgósítani, de utcai tüntetéseket tudott szervezni. Előfordult, hagy 400—500 ember is felvonult valahol és az éLlenforradal- márok tetszetős, álcázott jelszavait hirdették. Volt ott mindenfele jelszó, még ólyán is. hogy „Éljen István király” — aki ezer éve meghalt — meg, hogy „Minden magyar testvér.. ”, Csak olyan nem volt, hogy „Éljen az ellenforradalom".

Jött a tüntető tömeg, s előttünk állt a kérdés: Mit csináljunk? A hatalmat illetően megalkuvás nincs.

Aki a munkáshatalom, a szocialista rendszer ellen támad — legyen bármilyen származású, legyen párttag vagy párton kívüli, ha erővel támad, erővel kell visszaverni.

Ilyen vonatkozásban megalkudni nem lehet.

Nemcsak az „igazi” ellenforradalmárok jöttek, hanem mások is. s mi döntőnek tartottuk, hogy szétválasszuk őket. Pártunk harcának legfőbb erénye, hogy sikerült rövid idő alatt leválasztani a nem tudatosan ellenséges megtévesztett embereket a politikailag tudatos ellenségtől, s az előbbiek a megfelelő oldalra kerültek a nép, a szociaizmus ügye mellé álltak.

Hosszan lehetne fejtegetni a kérdést, de ezúttal csak annyit. különös fontosságúnak tartjuk, hogy

a célt nyíltan b*rdetve. a hatalom kérdésében jottányit sem alkudva differenciáljunk a harcban az igazi osztályellenség és a megtévesztettek a véletlenül odasodrottak között.

Így könnyebb az ellenséget leleplezni és a harcot sikerrel megvívni.

Oldrich Svestka, a Tribuna főszerkesztője arról érdeklődött: az MSZMP az ellenforradalom leverése után hogyan tudta megnyerni a dolgozók, a magyar nép teljes bizalmát, hogyan vált az ország elismert vezetőjévé?

Kádár János válaszában kifejtette: arra törekedtünk, hogy a harc alapvető és fontos kérdéseiben torzulásmentes, marxista—leninista álláspontot képviseljünk. Politikánkat nyíltan hirdettük és a társadalom minden rétegével őszinte dialógust folytattunk. Persze meg kell jegyezni: a harc különlegesen kiélezett fázisában nincs lehetőség hosszú eszmecserére, beszédekre, nincs mód arra, hogy a felvetődő kérdések ' tömegét megválaszoljuk. Arra azonban nem szabad sajnálni a fáradságot, hogy minden lényeges kérdést behatóan megvilágosítsunk, s megvitassunk a dolgozókkal, a munkás- és parasztemberekkel, az értelmiségi dolgozókkal, az ifjúsággal, a társadalom minden fontos rétegével.

A párt harcának eredményességét döntően az elvi szilárdság biztosította. Alapvető kérdésekben nem voltunk tekintettel arra, hogy az az adott pillanatban népszerű-e vagy sem.

Marxista—leninista, kommunista, Internacionalista pozíciót foglaltunk el — megalkuvás nélkül, függetlenül attól, hogy tapsoltak vagy hurrog- tak.

Mint önök is tudják, 1956- ban harcunkhoz a Szovjetunió fegyveres segítségét kértük. Az ilyenfajta kérdésekről sokat filozófálgathat, az, akinek van rá ideje. A mi logikánk azonban nagyon egyszerű. Számunkra drága b nép minden vívmánya, drága a nép vére. Döntőnek azt tartottuk, hogy minél rö- videbb idő alatt legyőzzük az ellenforradalmi felkelést. Ezért kértük a segítséget. A másik oldala a dolognak: hogy —

ha 1919-ben a kapitalista és földesúri rend megengedhette magának, hogy segítségül hívjon külső fegyveres erőt, an- tantseregeket

—* talán tudjuk, hogy annak idején Szegeden francia csapatok, Szenegál lövészek állomásoztak, s az volt az ellenforradalom fegyveres ereje — egyszóval,

ha ezt annak idején megtehette a burzsoázia, akkor a munkásosztálynak is joga, hogy nemzetközi osztálytestvéreihez forduljon segítségért;

kötelessége, hogy rendet teremtsen és meghiúsítsa az ellenforradalmi kísérleteket.

Ami a kérdésnek azt a részét illeti, hogy miként szereztük meg a nép bizalmát és megbecsülését: nem alkarok semmiféle célzást tenni a jelenlegi csehszlovákiai helyzetre, valamilyen összefüggésben azonban a megbeszéléseken említettem egyik tapasztalatunkat. Ez pedig az volt, hogy

minket sok olyan dologért becsültek később, amiért korábban bíráltak.

Bíztunk abban, hogy az emberek megértenek bennünket. még akkor is, ha abban a pillanatban nem is értették, miért kell ezt vagy azt tenni. A nép gondolkodó, művelt, s tudja értékelni a következetes magatartást.

Kádár János ezután arról beszélt, hogy az eüenfoirra- dalom utáni években sokan köszönetét mondtak a pártnak. a forradalmi munkás— paraszt kormánynak a határozott fellépéséért, a szocialista vívmányok megvédéséért. köztük olyanok is, alcik 1956-ban nem értettek egyel cselekedeteinkkel. Az emberek szigorú mérce szerint ítélik meg a vezetést.

Csak az olyan vezetésnek van becsülete, amely a demagógiával is szembe mer szállni.

Pártunk és kormányunk iránti bizalom és elismerés forrása, hogy a Magyar Nép- köztársaság alkotmányos, törvényes .rendjét, a szocialista törvényességet helyreállítottuk, a dogozó nép vívmányait megőriztük. Hozzáteszem, hogy rendkívül fontos a fellépés módja, ahogy mondani szokás: a pártmunka stílusa. Nem akarom ezt részletesen kifejteni, csupán annyit: sokszor előfordul egyes emberek — olykor nemcsak egyes emberek — vonatkozásában, az a szerencsétlen eset, hogy igiaz és helyes ügyet, például a szocializmus igaz és jó ügyét úgy képviselik, hogy közben nem megnyerik, hanem el riszt ják az embereket. A fellépésnek, a harc módjának, a párt általános hangvételének tehát rendkívül nagy a jelentősége. Nemcsak a párt számára kértünk bizalmat — mi magunk is bíztunk a munkás- és paraszttömegekben, az értelmiségiekben, bíztunk akkor is, amikor a külső jelek alapján joggal lehetett volna kérdezni: mire alapul ez a bizalom?

1957 elején az Illetékes pártfórumon például azon vitatkoztunk, hogy létrehozzuk-e a munkásőrséget. Komoly vita zajlott ekörül. Az események ugyanis úgy alakultak, hogy száz és ezer számra voltak kinn fegyverek, s nem lehetett tudni, hogy kiknél. A vitatkozók között volt, aki azt mondta: most nem az a feladat, hogy kiosztogassuk a fegyvereket, hanem az, hogy összeszedjük, ami kint van. Mi azt mondtuk: Nem! Bíztunk a munkásokban, a parasztokban, az alkalmazottakban és az értelmiségiekben. Bíztunk bennük és létrehoztuk a munkásőrséget, pedig nagyon zűrzavaros volt a helyzet. Nem tudnám megmondani, hány fegyvert osztottunk ki, hogy „társadalmi munkában” védjék rendszerünket a munkások és a parasztok, az értelmiségiek. Azt azonban tudom, hogy immár jó néhány éves ez a munkásőrség, s egyetlen esetben sem fordult elő, hogy tulajdonosa fegyverét a munkáshatalom ellen, a nép ügye ellen fordította volna. Szilárd meggyőződésünk. hogy

csak mély és kölcsönös bizalom alapján lehet dolgozni, csak úgy, ha a dolgozó emberek bíznak a pártban, a párt

pedig bízik a tömegekben.

Mindez azt jelenti, hogy bízunk eszméink igazságában és erejében.

Láttam önöknél az elnöki címert és a huszita jelszót: „Az igazság győzni fog!” Mi ugyanezt a jelszót fordítottuk le” a mi szocialista igazságunk nyelvére. Mi 1956 végén, a legsúlyosabb és legkritikusabb helyzetben is bíztunk a szocialista eszme erejében, a munkásosztály öntudatában, a becsületes embereknek a szocializmus iránti hűségében. Bizonyosak voltunk abban, hogy az igazság győzni fog. Győzni fogunk — pedig akkor nem is volt olyan világos a helyzet. Voltak akik a forradalmi munkás—paraszt kormánynak egy hetet adtak, voltak, akik hármat. No6, a forradalmi munkás—paraszt kormány ma is létezik.

Jan Zelenka, a Csehszlovák TV vezérigazgatója a magyar—csehszlovák gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről érdeklődött.

Kádár János válaszában rámutatott, hogy a két ország gazdasági együttműködésében

az elmúlt évben bekövetkezett lanyhulás után 1968 végén megkezdődött és ebben az esztendőben erőteljesen folytatódott a gazdasági kapcsolatok helyreállítása. Ma már elmondhatjuk, hogy a kapcsolatok normalizálódnak.

A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista KÖ2rtársaság gazdasági együttműködésének kiszélesítéséire rendkívül kedvezőek a lehetőségek. Adódik ez a két ország gazdasági struktúrájából is. Az együttműködés fejlesztése mellett szól, hogy közvetlen szomszédok vagyunk. Szerintünk megérett a helyzet arra, hogy a forgalom nagy részét kitevő egyszerű árucseréről fokozatosan áttérjünk a termelési kooperációra és szakosításra. E kérdés a csehszlovák népgazdaság fejlődésében is napirenden van, s hasonló a helyzet a mi népgazdaságunkban, továbbá a többi szocialista ország gazdaságában is. A magasabb szintű gazdasági együttműködés kétoldalú kapcsolatainkban és a KGST-ben egyaránt napirenden van.

Kádár János megjegyezte, hogy a magyar—csehszlovák kapcsolatokat illetően a kormányközi vegyesbizottság közelmúltban megtartott ülésén is foglalkoztak ezekkel a

kérdésekkel, s a most lezajlott eszmecsere alkalmával is szóba került, hogy a két ország között meg kell gyorsítani a gazdasági együttműködés magasabb formájának térhódítását.

Erre az elhatározottság és a szándék magyar és csehszlovák részről egyaránt megvan.

Miben látja Kádár e-lvtórs a kommunista és munkáspártok ez év nyarán Moszkvában megtartott tanácskozásának jelentőségét? — tette fél a kérdést Bohus Chnoupek. a csehszlová - rádió vezérigazgatója.

Kádár János válasza:

— A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának hivatalos értékelése és személyes meggyőződésem szerint a kommunista és munkáspártok ez év júniusában megtartott moszkvai értekezlete igen nagy jelentősegű, pozitív lépé* volt a nemzetközi kommunista mozgalom életében.

A tanácskozást elvileg szilárd és határozott, közös an- tiimperialista állásfoglalás jellemezte. Mint ismeretes, a találkozó a kommunista világmozgalom 75 pártjának részvételével zajlott le, s a testvérpártok elvtársi, szabad légkörben tárgyaltak, fejtették ki álláspontjukat a különböző kérdésekben. Valamennyi testvérpárt állásfoglalásában kifejezésre jutott a sürgető óhaj és törekvés a kommunista világniozgalom szilárdságának erősítésére.

Ugyanez nyilvánult meg a szocialista országok együttműködésének és egységének erősítését illetően, s teljesen világos és egyértelmű állásfoglalás született atekin- tetben, hogy a kommunista világmozgalom minden harci osztagának hazai munkájában és nemzetközi tevékenységében érvényesülni* kell annak a törekvésnek, hogy tömörüljön minden an- tiimperialista erő a társadalmi haladás és a béke védelmére.

Ismeretes, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban az utóbbi' időben különböző nézeteltérések jelentkeztek, és nyilvánulnak meg még ma is. Ennek ellenére a testvérpártok ez évi moszkvai tanácskozása azt bizonyította, hogy nagyon erős a törekvés a nézetek közelítésére, az egység megerősítésére, az

(Folytatás a 3. oldalon.)

C. Molnár peRenc

simodo. Hugo regényére gondoltunk ezzel az elnevezéssel.

Pákay Viktor másodikban került az osztályunkba a kéri ben. Valahogy különbö- zetizett. Így is idősebb volt nálunk legalább két évvel. Hogy az apja valamikor ügyvédként dolgozott, emelte a fiú tekintélyét, bár az így sem nőtt valami nagyra. Annyit tudtunk, hogy az apját kitettók a kamarából, és azóta titokzatos, senki által

Megigazította pip. x parazsát, közben a szeme sarkából nézett rám, hogy figyelek-e.

— Azóta is szégyellem magam. De hát ki tud a jövőbe látni?

Kint is pipált az ég. A

felhőgomolyagok szürke óriáslabdái lusta mozdulással gurultak be a város széli kertek gyümölcsfái közé. A nyálkás idő miatt még a kutyák is fedelet kerestek. Jólesett n szobában a kályha zümmögését ! ~Ugatni.

*

Mi csak úgy hívtuk: Quartern ismert módon keresi meg a családja kenyerét.

Viktor nem tudott beilleszkedni az osztályba. Ha nem is nevettük ki, mindig megmosolyogtuk. Esetlen mozgása is közrejátszott ebben. Mackósán járt, a háta mint a félgömb, két karja erőtlenül lógott az oldalánál, de akkorákat lépett, mintha öt lépéssel át akarta volna araszolni a Líceum előtti teret. Ráadásul vastag gumit vert valamelyik cipész a magas szárú cipője talpára, amitől olyan lett az, mint valami kimustrált ladik. Imbolygóit

rajta.

Csokor-nyakkendője mellett a kalapját csodáltunk, mert egyedül ő nem hordott intézeti sapkát.

Doktor úrnak szólítottuk, ami miatt soha meg nem sértődött, hanem úgy tett, mintha ez a megszólítás járt is volna neki.

— No, mi Volt tegnap doktor úr? — kérdeztük tőle be- csengetés előtt minden reggel.

A környező padokból oda gyűltek a fiúk köréje.

Már várta a kérdést. Felállt, görbe hátát megpróbálta kiegyenesíteni, megigazította csokornyakkondőjét és enyhén dadogva hozzáfogott a történethez.

— Csu-csu-csuda k-kklassz nő volt.

Mert neki mindig csak csuda klassz nője volt. Faarccal fogadtuk a kijelentést.

— A cs-cs-családjaink régóta jóban vannak egymással. I-i-icu két éve ment férjhez. A f-f-f-fiú most katona, kint van a fronton. De nem k-k-kérditek, kiről van szó?

— A, dehogy!

És mondta. Kiderült, hogy Icu már az első percekben a tudtára adta a nagy társaság közepette, hogy csak vele tudna vigasztalódni magányában. Csakis Viktorral, aki olyan megnyerő, olyan férfias és látszik rajta az is, hogy tud titkot tartani, tehát nem kell attól félnie neki. Tcnn-v '--very eldicsekszik a kok: ; • av ’I.

Ha nem a haverjai közöd lenne, most is hallgatna.