Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-30 / 226. szám
A NA B 9 9 9 i I * I I % 1969. szeptember 30., kedd A Nap kél: 5.40, nyugszik: 17.27 órakor A Hold kél: 19.15, nyugszik: 11.15 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JEROMOS nevű kedves olvasóinkat! A Jeromos név görög eredetű és a Hieronümoszból származik. Az ógörög „hieros" „szent"-et, míg a név másik tele, az „cnoma" azaz a „név" szóból szárma- zik. A „szent nevű39 jelentésű személynév azonban sem nálunk, sem pedig külföldön nem tudott népszerűvé lenni. 30 ÉVE, 1969. szeptember 30-án halt meg Sigmond Elek talajkémikus, műegyetemi tanár, a talajfan eredményekben gazdag, világviszonylatban elismert tudósa. Fiatalkorában évekig a magyaróvári mezőgazdasági kísérleti állomáson folytatott kutatómunkát, majd két évig több országban a mezőgazdasági ipart tanulmányozta. Idehaza főként a szikes talajok vizsgálata és javítása foglalkoztatta, legjelentékenyebb művét is ennek szentelte. Elismert és bevált módszert dolgozott ki a talajok eredete és mezőgazdasági használhatósága szerinti osztályozására. m E Időiáms: Várható időjárás ma estig: elsősorban északon megnövekvő felhőzet, kisebb esőkkel. Gyenge változó irányú, majd megélénkülő nyugati, délnyugati szél. Reggeli párásság. A nappali felmelegedés főként északnyugaton gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 15, máshol 20 fok körül. m m m © © 0 m 0 $ €1 Összefogással: Száz fölé emelkedett a Bodrosolaszibao megbetegedettek száma Mint arról már hírt adtunk, a múlt héten tömeges megbetegedés történt a Borsod megyei Bodrogolasziban levő MÁV fiúnevelő otthon- ban. Hétfőre a megbetegedettek száma száz fölé emelkedett. A miskolci Semmelweis kórházban több mint hatvanöt ápolnak közülük, míg azokat, akiknél a fertőzés enyhébb lefolyású volt, visszaengedték az otthonba, ahol elkülönítve, megfelelő felügyelet mellett gondozzák őket. A betegség enyhe lefolyású. A Borsod megyei KÖJÁL laboratóriumi vizsgálata nem igazolta azt a korábbi gyanút, hogy a tömeges fertőzést ételmérgezés okozta. A „gyanúsított” madártejből és más ételféleségekből nem tenyésztődön ki kórokozó, a betegek székletéből kitenyésztett baktériumok azonban arra mutatnak, hogy vérhasfertőzés történt. Az otthont teljesen lezárták, a betegeket megfelelő gyógykezelésben részesítik, s megkezdték az intézet helyiségeinek fertőtlenítését is. Haxánk felaxahadulásának 25. évfordulóin tisxtetetére A hatvani vasutasok valamennyi csomópontot versenyre hívták Uj kezdeményezések Kápolnán A hatvani MÁV-csomó- pont kommunistái hétfőn kibővített pártbizottsági értekezletet tartottak, amelyen részt vettek a KISZ és a szakszervezeti alapszervek titkárai, az egyes szolgálati ágak vezetői és a tömegszervezetek aktívái is. A pártós a gazdasági vezetők a vasutas dolgozókat képviselő aktívákkal együtt vizsgálták az első fél év eredményeit. Azt kutatták, hogy mi az oka a tervlemaradásoknak, milyen akadályokat kell elhárítani, hogy a mulasztásokat pótolják, az eredményeket pedig fokozzák. A vonatok menetrendszerűs égével sem az utasok, sem a hatvani vasutasok még nem elégedettek. A Ifjúgárdisták tanácskozása Egerben Megyénk ifjúgárdista egysegeinek parancsnokai vasárnap Egerben gyűlést tartottak, amelyen Bari József, a megyei pártbizottság osztályvezetője megemlékezett a fegyveres erők napjáról, az ifjúgárdistáknak a honvédéi-. mi nevelésben és a Kommunist® Ifjúsági Szövetségben betöltött szerepéről. Részt vett a gyűlésen Sebestyén János, a KISZ Heves megyei bizottságának első titkára is. Az ifjúgárdistáik ezután megtekintették az egri Dobó téren megtartó tit katonait es- k ütételt, majd találkoztak Páricska Zoltánnal, a KISZ központi bizottsága osztály- vezetőjével és konzultációt folytattak az Ifjú Gárda helyéről és szerepéről. A MÍV vezérigazgatósága közli Október 1-től kezdve a dolgozók és a mezőgazda- sági termelőszövetkezeti tagok havijegyc 1-én 0 órától a következő hónap 5-én 24 óráig, a félhavi jegy pedig 1-én 0 órától, 20-án 24 óráig, vagy 16-án 0 órától á következő hónap 5-én 24 óráig érvényes. Az általános havijegy érvénytartama változatlan marad. PIACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítő Központjának tájékoztatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következőképpen ni alrnlnalr • Zöldbab "kilója 5,50—8 Ft, zöldbab, kifejtő 12 Ft, paradicsom, minden fajta 3,20 Ft, főzőtök 1,70 Ft, görögdinnye 1,30—160 Ft, kis dinnye 4 Ft, uborka 1,60— 6.50 Ft, cékla 2,20—2,80 Ft, zöldpaprika 2—4 Ft, paradicsompaprika 1,60—4,70 Ft, karfiol 5,50— 7 Ft, fejes káposzta 1,40 —1,80 Ft, kelkáposzta 3,20—3,60 Ft, vöröshagyma 2,80—3,40 Ft, fokhagyma 13—19 Ft, étkezési burgonya 2,20—3,50 Ft, sárgarépa 3.20—3,60 Ft, petrezselyemgyökér 5—6 Ft, téli alma, piros fajta 2.10—7 Ft, téli alma, fehér fajta 1.80—4.60 Ft. őszibarack 2,20—5.20 Ft, dió, héjas 12—18 Ft, szőlő, csemege 5,30—6,90 Ft, körte, nemes 3.40—4 Ft, szilva 2,40—3 Ft, mák 38 Ft. ' Pedagógiai múzeum létesül Egerben Aláírták az alapító okmányt Hétfőn ünnepélyes és jelentőségteljes aktusra került sor Egerben, a Tanárképző Főiskola igazgatói szobájában: megyénk művelődésügyi szerveinek és intézményeinek vezetői aláírták a Heves megyei Pedagógiai Múzeum alapokmányát. Az ünnepségen megjelent Arató Ferenc, az Országos Pedagógiai Múzeum igazgatója is, aki az alapokmány aláírása után hangsúlyozta: — Jelentős kezdemenyezés megvalósítására vállalkoztak a megye művelődésügyi vezetői, valamint a Pedagógusok Szakszervezete Heves megyei Bizottsága és a Heves—Nógrád megyei Pedagógiai Társaság aktívái, amikor Egerben, az ősi iskolavárosban a múlt, a nevelés- történet ereklyéinek összegyűjtését elhatározták, örvendetes az is, hogy a múzeum az Egri Tanárképző Főiskolán ‘ kap majd helyet, s jelentősen elősegíti a jövő pedagógusainak képzését is. Az alapokmány szerint a múzeum feladata lesz a megye oktatás- és neveléstörténeti emlékeinek a gyűjtése, a pedagógiai tudományos kutatás, az általános ismeretterjesztés, a népművelés szolgálata, valamint a megyében alakított, vagy alakítandó iskolai múzeumok munkájának szakmai felügyelete. A múzeum gyűjtőköre kiterjed a megye területén működött oktató-nevelő intézmények életével, munkájával, oktatási segédeszközeivel (tankönyvek, bizonyítványok, szemléltető eszközök stb.) kapcsolatos emlékekre. Az alapokmány aláírói hangsúlyozták: csakis a megye minél több pedagógusának, s az oktatás-nevelés ügye iránt érdeklődő, s azt támogató szervek és intézmények összefogásával valósíthatók meg az alapokmány célkitűzésen (f. s.) szolnoki és a salgótarjáni vonalakon sokat kell várni a gépre. Most elhatározták, hogy rendet teremtenek, a menetrend szerinti közlekedésre sokkal nagyobb gondot fordítanak. Ebben a teher-, a személyforgalom, a javító műhely dolgozóinak segítségét kérik. A 'munkaverseny értékelésére, az eredmények nyilvánosságára több gondot fordítanak, mert a szocialista brigádtagok és az újítók a verseny nyilvánosságával buzdítást, erkölcsi ösztönzést kapnak. Igaz, a vasút létszámgondokkal küzd, de a munkaerő, a gépek és a felszerelések jobb felhasználásával az idei feladatokat megoldják. Éppen ezért a hatvani MÁV- csomópont dolgozói munkaversenyre hívták ki valamennyi vasúti csomópontot. ★ A Kápolnai Általános Fo- 1 gyasztási és Értékesítő Szövetkezet dolgozói is megbeszélték, hogy- kiskereskedelmi, vendéglátóipari, felvásárlási, valamint ipari szolgáltatási éves tervelőirányzatukat november 30-ra teljesük. Az eddiginél fokozottabban törekszenek a szövetkezeti tagsag és a lakosság igényeinek mind teljesebb kielégítésére. Még az idén korszerű bisztrót és bútoráruházát nyitnak. Továb) erősítik, szélesítik a szocialista brigádversenyt, a sző vetkezeti demokráciát és s felszabadulási munkaverseny ideje alatt fokozott gondot fordítanak az oktatásra, valamint a politika munkára. Munkás-paraszt és katonatiataiok találkozója Visontán A gyöngyös járási KISZ- bizottság és a visontai erőmű-beruházás, a Thorez Bányaüzem KlSZ-szerveze- teinek rendezésében munkás —paraszt és katonafiatalok találkoztak egész napos program keretében Visontán. Vasárnap délelőtt mintegy hétszáz fiatal vett részt azon a nagygyűlésen, ahol Verbal Lajos, a KISZ központi bizottságának osztály- vezetője mondott beszédet. A vendéglátó fiatalok ezután bemutatták a beruházást, a bánya óriásgépeit. Délután a program sportvetélkedőkkel folytatódott, itt rendezték meg á járási ifjú gárdisták járőrversenyét. A nagyszabású rendezvény keretében műsort adott a KISZ Központi Művészegyüttesének „Rajkó” zenekara. # Barnard a szívátültetésekről Barnard professzor, a szívátültetési műtétek úttörő specialistája, vasárnap úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint az orvostudomány négy-öt éven belül megoldja az átültetett szervek kivetésének problémáját. Meggyőződése, mondotta, hogy a szívátültetés, mint módszer, megfelelőbb, a mesterséges szívnél a szívbetegek kezelésében. Egri öreg diákok Nógrádhau Nógrádi és Nógrádba elszármazott hajdani egri öregdiákok találkoztak egymással az elmúlt hét végén Salgótarjánban. A Szakszervezeti Székházban sorra került eseményen az egykori iskolatársak barátias. családias légkörben tájékozódtak egymás életének alakulásáról, s jó hangulatban elevenítették fel a közös diákélményeket. ünnepségek a fegyveres erők napján Szoboravaíás Gyöngyösön Az ünnepség megrendezésére a fegyveres erők napja nyújtott jó alkalmat. Ezért leplezték le hétfőn Gyöngyösön Vak Bottyán kuruegene- rális lovasszobrát, a róla elnevezett gimnázium és szakközépiskola KISZ-bizottsága töltötte be a szervező felada- v lát. Reggel fél icilenc órakor sorakoztak fel az osztályok a Nemecz József téren, hogy elsőinek a honvédzenekar előadásában meghallgassiák a Himnuszt. Ezután Gácsi László, városi tanács vb-elnokhe- lyettese köszöntötte az ünnepség közönségét. Kocsis Gábór, Ének Vak Bottyánról című verset szavalta el, majd kuruc dalokat szólaltatott meg az iskola énekkara. Az avatóbeszédet dr. Sereg József igazgató mondotta el. Emlékeztetett Rákóczi vezérlő tábornokának hazaszeretetére, kiváló haditetteire, és emberséges gondolkodásmódjára. Gyöngyös azért is vallhatja a magáénak Rákóczi jeles hadvezérét, mert Vak Bottyánt végakarata szerint itt temették el. A kései utódok a ma polgárai tehát kötelező tisztelettel áldoztak emlékének akkor, amikor lovasszöbrát felállították ezen a történelmi hangulatú téren a város egy másik kiemelkedő fiának, Nemecz Józsefnek szobra közelében. A bronz lovas alkotója Mihály Árpád. A szobrot a valósi tanács állíttatta. Amikor a nemzetiszínű zászló lehullott a szoborról, utána a párt-, a KISZ- és a tanács szerveinek, a fegyveres testületeknek és a tanuló- ifjúságnak hálakoszorúit helyezték el a talapzaton a küldöttségek. Ismét katonadalok hangzottak el az énekkar tolmácsolásában, majd Vihar Béla Elmélkedés a haza értelméről című versét Nagy Julia mondotta el. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. Délelőtt 10 órakor a szabadtéri színpadon nagygyűlést tartott a KISZ, amelyen Bata József, városi titkár mondott bevezetőt, majd Háry Béla, az. MSZMP Központi Bizottságának munkatársa beszélt a fegyveres erők napja alkalmával. Délután Mátrafüreden harcászati bemutatót rendeztek, amelyen részt vett a város fiatalsága. Az úttörők már délelőtt járőrversenyt tartottak a várostól Mátrafüredig terjedő akadálypályán. (anvf) ; (Folytatás az 1. oldalról) A szombati nap folyamán a BM Heves megyei Rendőr-főkapitányságának dolgozói is ünnepséget tartottak Egerben. Az ünnep alkalmából 42 BM- dolgozónak nyújtotta át Pálinkás Ferenc ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője a belügyminiszter és a megyei kapitányság . kitüntetéseit, jutalmait. Hétfőn délelőtt tíz órakor az Egri Városi-Járási Rendőr-főkapitányság épületének előcsarnoka meghitt, szép ünnepség színhelye volt, ahol leleplezték (képünkön) Fehqr József rendőr alhadnagynak, a szolgálat teljesítése közben hősi halált halt nagyvisnyói körzeti meghízottnak emléktábláját. Fehér József 1957. március 3- án halt hősi halált a községben. Az ünnepségen — amelyen megjelent Zip os István, az Egri Városi Pártbizottság első titkára, Gubán Dezső, az Egri Járási Pártbizottság első titkára, valamint a rendőr-főkapitányság és a társ égy veres erők több képviüője Vincze József, a frtszerve- zet titkára mondt beszédet, méltatva az thunyt érdemeit. A leleple tt emléktáblánál a rerőr-főkaoi- tányság, a városik a járási pártbizottság, Vamint a hozzátartozók és társ fegyveres erők kéjf.selői helyezték el a keblet koszorúit. ★ A Magyar Ntköztársaság honvédelmi jnisztere, a honvédelmi pelésben, a Magyar Honvélmi Szövetség tevékenygében több éven keresztülvégzett, folyamatos • és kiemelkedő munkájuk elismeréseként több MHSZ-aktívának adományozott kitüntetési, a fegyveres erők napja alkalmából. A Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát kapta Sallai Sándor. Honvédelmi Érdemérem kitüntetésben részesült, 15 évi eredményes szolgálata után Csa- la Sándor, tíz év után Csege Gyula, Magyar Gyula, Pataki József, Siska András és Szentgyörgyi János. Az MHSZ országos főtitkára MHSZ Kiváló munkáért érem ezüst fokozatával tüntette ki Füleki Istvánt, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és,? megye! tanács napilapja.’ — Főszerkesztő: PAPP JANOSKlaáls » Heves megyei Gap Felelős kiadó: TÖTH JÓZSEF. —Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3.’(Postafiók 23.) Telefon- 12-68.. 12-: 79-29.. 24-41. Gylngyös: 15-87. ' Alagyar Fosta-j£lőüz$tósi díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Index: 20 062. > ■rnnS#* .... ____________...Jievs* megyei ttyoaxfc Vállalat iiródy Sáadpr n. 4, Igazgató; Marosán József.