Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-21 / 219. szám

Mit ér vízilabdázóink harmadik helye A jó felkészülés meghozta a gyümölcsét Az Egri Dózsa egyike voit azoknak a vízilabda-csapa­toknak, amelyek a sportágat szinte teljesen tönkretevő, elavult, régi szabályok ural­ma idején is a bátor, sok- mozgásos támadó játékra tö­rekedtek. Nyilvánvaló tehát, hogy a játékot teljesen meg­változtató és felgyorsító új szabályok bevezetésének ép­pen az egri berkekben örül­ték a legjobban. És bizakod­tak a jó szereplésben . . . Mire alapították reményei­ket? Az erőteljes alapozó munkára, a csapat gyorsasa­gára, a fedett uszodára, Szöl- gyémi visszatértére, Regős Egerbe való átigazolására es még néhány fontos körül­ményre. Mi magunk — együtt Pécsik Dénessel és Baranyai Györggyel, a két felkészülést irányító szakemberrel — az első öt-hat közé vártuk a Dózsát, a fiúk azonban túl­teljesítették a normát és vé­gig remek teljesítményt nyújtva biztosították a bronz­érmet. A bajnokság befejezéséig 269 napon 328 kemény edzést tartott a csapat, s nyugodtan elmondhatjuk: az alapozás még soha sem volt annyira verejtékes, mint az idén! A játékosok tisztában voltak azzal, hogy az állóképességet nem adják ingyen, azért szí­vesen futottak, ha kellett hó­viharban, nehéz terepen, vagy végezték fáradhatatlanul a megerőltető, változatos erő­sítő gyakorlatokat. Jól sikerült a formába ho­zás is. A fedett uszoda el- ' készülte lehetővé tette, hogy a technikai edzések hama­rább kezdődjenek el, mindig volt megfelelő edzőpartner (Vasas, O. Dózsa, Vasas Izzó, VVS Kosice). Az egyetlen ne­gatívum: a hagyományos, április 4-i torna kivételével kevés tétre menő mérkőzést játszott az együttes. Pócsik szerint a nyitányon dőlt el •ee Szembetűnő volt az edzés és játék)egyelem megszilár­dulása. Mindenkinek becsü­lettel kellett harcolnia az egyes posztokért — a baj­nokság hajrájában ismét fel­színre került problémák azonban arra intenek: a jö­vő évre való felkészülésnél még fokozottabban kell töre­kedni a fegyelem és a kol­lektív szellem megerősítésé­re. A bajnoki rajt előtt egyhe­tes, nagyon fontos budapesti edzőtáborozásra indult a csapat, amikor útközben be­következett az ismert, sajná­latos gépkocsi-karambol. Többen megsérültek — Hal­mos dr. és Baranyai edző sú­lyosabban —, s szinte a cso­dával határos, hogy a kedve­zőtlen előjelek ellenére az első három mérkőzésen öt pontot szereztek Pócsikék! Talán a BVSC elleni 4:3-as győzelemmel végződött nyi­tányon dőlt el az egriek vég- nő harmadik helye! Az FTC-től elszenvedett felső vereség utazási bonyo­dalmak okozta idegesség mi­att következett be, többek között három 4 méterest ha­gyott ki a csapat. Az egész- - séges, töretlen küzdőszellem­re mutat viszont, hogy az egriek a Szolnoki Dózsa ellen vesztésre álló mérkőzést nyertek meg, s az OSC-től Budapesten is elvették az egyik pontot annak ellenére, hogy a találkozó előtti napon Szölgyémi súlyos motorke­rékpár-balesete ismét kizök­kentette nyugalmából az együttest. — Üj nagy csapat van ki­alakulóban — olvashattuk a lapok hasábjain, s ha kicsit túlzottnak tartottuk is a Dó­zsa nagy csapattá való eiő- ' léptetését, örömmel láttuk és fogadtuk a bizonyítást1 Az FTC elleni mérkőzésen váló­ban úgy játszott, az egri csá­vát. mint ahogyan az abban a 1969. szeptember 31., vasárnap bizonyos „nagy könyvben” meg van írva, s később a bajnok OSC is csak az egyik pontot tudta Egerben meg­szerezni! Ami rendkívül fon­tos: az előző években hátat fordított közönség visszatért az uszodába. Az FTC elleni rangadón például egyesek szerint többen voltak, mint tavaly a kilenc hazai talál­kozón együttvéve! Javuló játékvezetés Külön kell szólnunk a 6:5- ös pesti győzelemmel végző­dött Bp. Honvéd—Egri Dózsa mérkőzésről, amelyre az in­tékosa az együttesnek. Szor­galmas, tehetséges vízilabdá­zó, akinek főleg úsztástudása fejlődött sokat. Ügy láttuk azonban, hogy az őszi idény­ben kissé elhagyta magát, já­tékából hiányzott a harcias­ság. Kovács R. lényegesen fegyelmezettebben küzdötte végig a bajnokságot, mint az elmúlt évben. Még mindig nem eléggé higgadt azonban, sokszor emiatt nem tudta ki­használni roppant gyorsasá­gát és helyzeteit. Bolya má­ról holnapra lendült formá­ba, s utána nagy hasznára volt csapatának. Neki viszont — edzői szerint — túlzott ér­A bajnokság egyik szép jelenete és gólja: Kovács R. véd- betetleniil vágja a labdát a BVSC hálójába. (Molnár I. felvétele) diszponált fiatal játékvezető, Lukász T. ténykedése nyom­ta rá a bélyegét. Lukász két és fél játéknegyed alatt vég­leges kiállítással sújtotta Pócsikot, Katonát és Ringel- hann dr.-1, a csapat kulcs­embereit. Még szerencse, hogy egygólos vereséggel megúsztuk! Egyébként tár­gyilagosan meg kell állapí­tanunk, hogy egy-két kivé­teltől eltekintve az idén nagymértékben javult a já­tékvezetés színvonala. Az egriek harmadik helye­zése a szolnoki vereség után kétségessé vált, de csak egy rövid ideig, mert utána a Szolnok alulmaradt a Bp. Spartacusszal szemben, mi pedig 12:4-re „leléptük” az MTK-t. Az egyéni teljesítményeket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a kapuban Rüll sokat fejlődött. Főleg az OSC, az FTC és az Ű. Dózsa ellen nyújtott nagyszerű teljesí- ményt, ami a legjobb ma­gyar kapusok sorába emelte. Kár, hogy a bajnokság végé­re kissé elfáradt. .Dank volt a legszorgalmasabb vízilab­dázóink egyike, akire mindig lehetett számítani. Hosszabb betegsége miatt azonban csak kevésszer jutott szóhoz. Rin- gelhann dr. az első mérkőzé­seken nem játszott, munka­helyi elfoglaltsága ugyanis befolyásolta a felkészülést. Később alaposan feljavult, Budapesten az OSC ellen már legjobb napjaira emlékezte­tő teljesítményt nyújtott. Pócsik változatlanul a leg­jobb magyar vízilabda-játé­kosok közé tartozik, s ezt mindenki tudja, csak Rajki kapitány nem... 35 gólja ékes bizonyítéka eredmé­nyességének (az MTK-nak hét gólt dobott!) Katona J. klasszis játékos lett Katona ugrásszerűen ja­vult, kivételes úszótudása, labdabiztonsággal és gólké­pességgel párosulva a válo­gatottságot biztosította szá­mára. Frank ugyancsak előbbre lépett, bátran be mert törni a kapu' előterébe és bátran vállalkozott lövé­sekre. Szölgyémi Ferenccel a leggyorsabb és a taktikailag legfegyelmezettebb játékos esett ki a csapatból. Sajnos, a súlyos lábtörést követő komplikációk miatt állapota nagyon nehezen javul. Regös az egyetlen idegenből jöttjá­zékenységéről kellene leszok­nia! Lutlcr egyszer szerepelt az együttesben (Bp. Honvéd), s rögtön góllal mutatkozott be. A többi fiatal — Puskás, Kovács T., Krajcsovics — ugyancsak nagy ígéret, a so­ron következő MNK-mérkő- zéseken már az ő játékukra is sor kerül. Itt említjük meg, hogy Soós és Gyárfás befe­jezte tényleges katonai szol­gálatát, s velük ugyancsak megerősödik a csapat kerete. Végül — de nem utolsó­sorban — dicsérőleg kell megemlékeznünk a sportkör elnökségének és a szakosz­tály vezetőségének munkájá­ról. Külön is idekívánkozik a csapat mellett közvetlenül te­vékenykedő Holló Tivadar neve, a kitűnő sportembert sokak szerint „az isten is intézőnek teremtette...” Az utolsó bajnoki mérkő­zés után szeptember 15-ig' tel­jes pihenőt kapott a csapat, aztán szeptember 16-tól na­pi két foglalkozással már el­kezdődött a felkészülés a jö­vő évi bajnokságra és a no­vemberben elkezdődő MNK- ra. Értékelésünket a vízilab­da egri barátainak óhajával zárjuk: — Bár csak jövőre is meg tudnánk szerezni a harmadik helyet... Somody József Zászlót cserél a Két csapat Ka pitánya. (Pilisy Elemér felvétele) Nagy szeretettel fogadták Egerben a vietnami katonai válogatottat A Vietnami Demokratikus Köztársaság Néphadseregének hazánkban tartózkodó labdarú­gó-válogatottja szombaton délu­tán Egerben lépett pályára, az Egri Dózsa NB I-es csapata el­len játszott nemzetközi mérkő­zést. A találkozót rövid kis ün­nepség előzte meg, a két csa­patkapitány zászlót cserélt, majd az egri játékosok virágcsokrok­kal kedveskedtek a vendégeknek. EGRI DÓZSA—VIETNAMI KATONAI VÁLAGATOTT 7:3 (3:2) 300 néző, V.: Marmoly. Eger: Landi — Kárpáti, Kiss, Winkler — Tátrai, Berán — Tóth M., Bánkúti. Kovács F., Lakin- ger, Rajna. Csere: Czeczeli, Sal- cza. Szűcs. Vietnami válogatott: Son — Nhat, Thiem, Giap, Binh — Hai, My — Chi, Cau, Hung, Ank. A jól kezdő egri csapat már az első negyedóra végén 3:0 arány­ban vezetett, közvetlenül a fél­idő befejezése előtt azonban egy perc alatt két gólt kapott. Szünet után élénk iramú, változatos volt a küzdelem, a végére azonban az NB I-es csapat mindinkább fö­lénybe került és egymás után ér­te el góljait. G.: Bánkúti 3, La­kinger 3, Czeczeli, illetve My, Chi, Cau, Szembeötlőit a nagybetűs cím az Esti Hírlapban: „Szem­tágító belladonna”... Sietve olvastuk el a cikket, mert a „fűben, fában orvosság”-ról szóló írásban gyanítottuk meg­találni a nadragulyának (atropa belladonna) eset­leges újabban felfedezett tulajdonságát, hogy kitágíthatjuk vele szemgolyónkat... (Még elképzelni is rossz...) Szerencsére a cikkben már helyesen volt leírva, A régi Rómában a szépasszonyok ezzel tágították szemük pupil­láját. Ma is használják az orvosok nem a szép, hanem a beteg szemek kezelésére. De meg ne próbálják a szépasszo­nyok! Helytelenül alkalmazva az atropin tönkreteheti a lá­tást! ★ Kaptam egy levelet, hogy javítsam ki az IGAZ LEHET EZ? soraiban, amit két héttel ezelőtt írtam az újszíves Blaibergről. Mert az első, akiben „valóban” dobogott idegen szív, — írja a levél, — valóban Blaiberg volt... Nekem tiszta a lelkiismeretem, mert azt írtam, hogy nem. volt igaza a Magyar Hírlapnak, nem Blaiberg volt a világtörténelemben az első újszíves. Lelkiismeretem meg­nyugtatására azóta felfedeztem a Magyar Hírlapban is egy helyreigazító levelet egy olvasójuktól: „Nem Blaiberg volt az első” címen... Aztán azt írja a helyreigazító levél a lap­ban, hogy „... több hónappal a Blaibergen végrehajtott ope­rációja előtt” hajtotta végre Bemard professzor a valóban első szívműtétét. Bár engem igazol a helyreigazítás, mégis — bocsássanak meg — ezt is helyre kell igazítanom, mert nem „pár hónappal” előbb történt... Az első műtét (Luis Washkansky szívén) 1967. december 3-án, a második, dr. Philip Blaiberg szívén 1968. január 2-án volt... És ezzel ígérem, egyelőre nem beszélek többet a szívátültetésről. De ezt meg kellett írnom, mert levélíróm, bár az én nevemet tudta, a sajátját nem... Legalábbis nem írta alá. Végül még egy egészségügy... Olvastam a Népújság­ban, hogy valakinek „a röntgen határozottan kimutatta a daganatot. Itt a két szem fölött, az orrüregnél,” Arra kell gondolnunk, hogy vagy nem volt jó az a rönt­gen, vagy nem mutatta ki határozottan, vagy valami más­ról lehetett szó, mert a „két szem fölött” határozottan nincs „orrüreg”... Ellenben van a legtöbb embernek ott hom­lok ürege... Nem nagy távolság, de mégis... (DR. SZEMES) A vasárnap sperinrííwrábóL Kosárlabda: Egri Tanár­képző—Videoton, NB I-es női mérkőzés, Eger, Szilágyi Gimr.'., 10 óra. Egri Tanár­képző-Egyesült Gyógyszer, NB Il-es férfimérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn., 12.30 óra. Tenisz: Dobó István em­lékverseny, Eger. Népkert, 8 órától. Asztalitenisz: Heves megye 1969. évi ifjúsági és serdülő egyéni bajnoksága, Eger, Gárdonyi Gimn., 8 órától. Röplabda: Megyei bajnoki mérkőzések Hatvanban a Kossuth tér 18. szám alatt 9 órától. Az egri járási röp­labdabajnokság küzdelmei hat csapat részvételével. Sí­rok, 9 órától. Kézilabda: Gy. Vasas Izzó —BEAC, NB Il-es férfimér­kőzés, Gyöngyös, TI óra. Eg­ri Dohánygyár—KISTEXT, NB Il-es női mérkőzés, Eger, 11 óra. Teljes forduló a me­gyei X. osztály férfi és -női baj nokságáharv. Tájékozódási futás: Szüreti Kupa III. o. verseny, Gyön­gyös. Labdarúgás. NB 111-as mér­kőzések: Egercsehi—Bagi Tsz SK 15, Hidas. Hatvani Kinizsi—Tiszaszederkényi MTK 15. Gyöngyösi Zalka SE —MEAFC, Gyöngyös, 15.30, Móré. Megyei I. osztály: Recsk—GYESE 15.30, Joó. Rózsaszentmárton—Gyön- gyösoroszi 15.30, Patócs. Bél­apátfalva—Korvin SE 15.30, Vinczepap. FVSC—Apc 15.30, Sufránszky. Lőrinci—Selyp 15.30, Lóczi. Petőfibánya— Egri Spartacus 15.30, Füredi. Pétervására—Bervai Vasas 15.30, Nagy F. Teljes forduló a megyei II. osztály keleti és nyugati csoportjában, vala­mint az NB-s tartalékbajnok­ságban. Egyetértés—Egri Dó­zsa ifjúsági bajnoki mérkő­zés, Eger, stadion, 11 óra. ÜGYELET Egerben: Szombaton délután „ órától nétfó reggel 7 óráig a Baj- csy-Zsilinszlcy utcai rendelőben (Telefon: n-10.) Gyermekorvosi ügyelet: Szom­baton 16 órától 17.30 óráig, vasár­nap délelőtt 9 órától to.30 óráig, délután ti! órától 17.30 óráig Egészségház utcai rendelőben. Rendelési időn kivtil az általá­nos orvosi ügyeletén: (Bajcsy­Zsíünszky utca). Hétfőn 19 órá­tól kedd reggel 7 óráig a Balcsy- Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: Szombaton > 14 órától hétfő reggel 7 óráig, Il-es számú kórházban. (Jókai utca. Telefon: 16-3G. 16-44.) Gyermekorvosi ügyelet: Vasár­nap délelőtt 10 őrétől 12 óráig Puskin utcában. Telefon: 16-36. 16-44. Hatvanban: Szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 1 óráig a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04.1 Rendelés gyermekek részére Is. KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk 8.15 Jó reggelt* vasárnap! 9.50 Könyvszemle 10.05 Az öttusa VB-rőI 10.22 Rádiójáték gyermekeknek 11.05 öttusa VB 11.15 Versek 11.20 Kuhlenkampff és Solomon lemezeiből 12.10 Öttusa VB 13.04 Nem azért mondom .. . 13.14 Népdalok 13.20 Rádiólexikon \ 11.00 öttusa VB 14.05 Opercttrészletek 14.50 Firenzei levél 15.08 Öttusa VB 15.15 A dzsessz kedvelőinek 15.25 Színházi magazin 16.25 Járdányi: Vörösmarty- szimfónia 17.05 A Stúdió 11 játszik 17.20 Közvetítés az atlétikai Kő­ről 17.35 Ravel: Tzigane 17.45 írók fóruma 18.00 Faluról falunak 19.10 Lily Pons operafelvételeiből 19.28 A zene nem ismer határo­kat ... 20.03 Lev Tolsztoj: Elő> holttest. Rádiószínház 21.32 Két Mozart-szímfónia 22.46 Nicaragua! versek 23.04 Könnyűzene 0.10 Chopin-noktürnök PETŐFI 12.06 Népi muzsika 12.57 Mesejáték 14.00 Táskarádió 15.00 Operarészletek 15.35 A jövő hét műsorából 16.05 Földrajzi fejtörő 16.20 Népi muzsika 16.55 Moldvai képeskönyv 37.25 Emlékezés Poldini Edére 18.05 Gunther Eich: A vierbőí lányok. Rádiódráma 19.39 Operettdalok 20.10 Beethoven-művek 21.05 A Budai Színkör zenés regénye 21.57 Nagy siker volt. Hallgassuk meg újra! 22.40 Hajdúsági művésztelep 23.10 Brahms: I. szimfónia MAGYAR 9.25 Felsőfokú matematika 10.05 Angol nyelvtanfolyam 10.20 Zebra 10.35 Sakktanfolyam gyerekek­nek 11.00 Mi újság a Futrinka utcá­ban? 11.30 A BM tanintézetének évzáró ünnepségéről 12.15 Francis, a nagyvadak országában 12.30 Közvetítés az öttusa VB-rö.l 15.55 Az ókori Mezopotámia művészete 16.30 Közvetítés az atlétikai EB- ről és a súlyemelő VB-ről 17.45 Mai bolgár líra :8.10 A világ térképe előtt 18.25 Rinaldo Rinaldini. 12. Rozália 18.50 Esti mese 19.00 A felszabadulási népdal- verseny ünnepi megnyitója 20.00 Tv-híradó 20.20 Triptichon. Tv-film) 21.30 Lyra ’69. (Csehszlovák könnyűzenei film) 21.50 Tv-hlradó EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-331 Az előadás kezdete vasárnap: 3, V26 és 8 órakor, hétköznap: V26 és 8 órakor. Modern Monte Christo EGRI BRODY: (Telefon: 14-07.) Az előadás kezdete vasárnap: V26, és V28 órakor, hét 'köznap: i/26 és V28 órakor. 451!' Fahrenheit 22-én: Szerelem egy szezonra EGRI KERT MOZI: Az előadás kezdete; este i órakor. Kalózkapitány EGRI BÉKE: Csapda FELNÉMET: Egy nehéz nap éjszakája GYÖNGYÖSI PUSKIN: A hekus és azok a hölgyek GYÖNGYÖSI SZABÁDSÁG: Extázís 7—10-ig 22-én: 4510 Fahrenheit GYÖNGYÖSI KERTMOZI: Szerelem egy szezonra 22-én: Macskákat nem veszünk fel HATVANI VÖRÖS CSILLAG; Az én bolondos famíliám HATVANI KOSSUTH: Fehér szoba 22-én: Zsiráf az ablakban HEVES: Maigret felügyelő csapdája 22-én: Rocheforti kisasszonyok FÜZESABONY: Egy férfi kétszobás lakással PÉT ÉRV ÁS ÁR \ : Dorellik jön

Next

/
Oldalképek
Tartalom