Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-02 / 177. szám
RE s s s 1969. altgusztus 2., szombat A Nap kél: 4.22, nyugszik: 19.18 órakor A Hold kél: 21.16, nyugszik: 9.43 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon kEHEt nevű kedves olvasóinkat! LEHEL ősmagyar név, Lél vagy Leel formában Bulcsu vezértársa, akiket az augstiurgi csata (955) után a németek foglyulejtettek és Regensburg kapuja előtt felakasztottak. A név a ,,lélek” szóból ered és a múlt század elején a Habsburg-ellenes nemzeti tiltakozás újította fel-a név használatát. Mtisi 4> 500 ÉVE, 1469-ben született Vasco de Gama portugál tengerész, az első, aki Afrika megkerülésével jutott el Indiába. 1497. nyarán három hajóval indult felfedező-hódító útjára. Afrika déli fokának vakmerő megkerülésével érte el a Zambezi torkolatát. Tíz hónapig tartó további viszontagságos utazás után, Európából kiindulva elsőként ért hajón Indiába. A mala- bari part mentén Calicutban kötött ki. Időjárás: q Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, legfeljebb néhány helyen zápor, zivatar. Élénk, he- lyenként erős keleti, délkeleti szél. Várható legmaga- 1§P sabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. *** Cikkünk nyomán Megszüntették a „kényelmet” A Népújság július 24-i számában megjegyeztük, hogy a gyöngyösi Kossuth utcában a csemegeárudához tartozó sörkimérés alkalmi vendégei „indokolatlan kényelmet” élveznek: az elhelyezett székek és asztalok miatt huzamosabb iszogatásra „rendezkednek be”, viselkedésük megbotránkozást kelt a járókelőkben. Cikkünkre válasz érkezett a Gyöngyösi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezettől, melyben észrevételünket jogosnak tartották. Közölték, hogy intézkedésük alapján a sörkimérő hely mellől elvitték az asztalokat és székeket, így talán Sikerül elérni, hogy a vendégek csak addig maradjanak a pavilon közelében, amíg a kikért pohár vagy korsó sört állva elfogyasztják. Köszönjük a gyors intézkedést! Egri nyár: Ji „Pesti csillagok Egerben3 Tánczenei hangverseny a stadionban Az Egri Nyár kulturális programjában kerül sor augusztus 3-án, este nyolc órakor a stadionban Pesti csillagok Egerben címmel a tánczenei hangverseny megrendezésére. A táncdaléneke- sek között Korda Györggyel, Mátrai Zsuzsával. Poór Péterrel, Ráthonyi Hajnalkával. Fenyvessy Gabival és Késmárki Marikával találkozhat a műsor közönsége. Közreműködik a Juventus. és a Hungária együttes, a műsort Poór Klári vezeti. Kedvezőtlen időjárás esetén a tánczenei hangversenyt vasárnap délután 5 órakor és este 8 órakor, a Gárdonyi Géza Színházban rendezik meg. Pártnap Ma Karácsondon, este 19.39 órakor Cscpelyi Károly tart pártnapot. Napirenden: Á Tisza fi. víz cső Szederkénypusztai kezdeményezés a tsz bérfuvarozási válfal Az istenmezeje-szederkény- pusztai termelőszövetkezet évente újra bizonyítja, hogy rossz talajviszonyok ellenére Is lehet eredményesen gazdálkodni. A siker titka az ötletgazdagság. Legújabb kezdeményezésük is forinttermő valósággá lett. A közös gazdaság vezetői — élve az új gazdaságirányíKöftöznek a hevesi tcmegszervezelek (Tudósítónktól): Mint ismeretes, befejezéshez közeledik Hevesen az új pártszékház építése — s ezért előtérbe került a mostani épület további hasznosítása. Egy napokban tartott tanácskozáson úgy döntöttek, hogy a jelenlegi pártszékház a jövőben a különféle tör megszervezeteknek adjon otthont A tervek szerint ide költözik majd a nőtanács, a HNF, az MHSZ, a Vöröskereszt, az MTS és a TIT járási irányító szerve, valamint a szakmaközi bizottság is. Számukra a szükséges irodákon kívül két nagyobb — közösen használható — tanácskozó terem is rendelkezésre áll, s így a mostaninál lényegesen jobb körülmények között folytathatják munkájukat. (R, 1.) Kincskeresők Kolumbiai és amerikai expedíció kezdte meg csütörtökön több spanyol és angol kincsszállító vitorlás kincseinek felkutatását — a hajók 200 éve süllyedtek el a car- tagenai kikötőnél és törtérejtenek. nelmi jelentőségű értékeket 17 úi brigád az AKOV-nél A 4. számú Autóközlekedési Vállalat műszaki szakosztályánál az idei tavasz óta 17 új, szocialista címért küzdő brigád alakult. Az új munkacsapatok igyekezete sokat segftett az első féléves ered- rr -ynk elérésében. D Cl \ Szövetkezetek Heves megyei Ériek .uű Központjának tájékoztató, a . zerint megyénkben ma a piaci arak a következőképpen alakulnak: Zöldpaprika kilója 3,20—4,80 Ft, paradicsom 1.50—2,30 Ft. burgonya :. 15—3,40 Ft, karfiol 4—6,30 Ft, íőkíiag ma 13—19 Ft, vörös "ká- p-., ta 2 10—2,80 Ft, fejes kápa ti i,40 Ft, kelkáposzta 2,60— 3,40 Ft, uborka 1,50—4,90 Ft, zöldbab 2,30—5,40 Ft, karaláb kék 1,60—2.20 Ft, gyökér csomója 1,60 Ft, sárgarépa 1.40 Ft, főzőhagyma 3.40—4 Ft, kapor 3 Ft. tojás darabja 1,50—1,60 Ft, szóló Csabagyöngye kilója 7,50—9.50 Ft, görögdinnye 2,20—2,60 Ft, sárgadinnye 1,90—2,40 Ft, nyárt alma nemes fajta 3,70—4.70 Ft, szilva Sermina 3,50—4,50 Ft, szilva ringló 2,50—3,50 Ft, nyári körte nemes fajta 3.80—4,80 Ft, kajszi 3,50—4.50 Ft, rózsa barack 3,40—4,30 Ft, öszibaranck 3,50—8,50.: Ft, Parádé ’69 Megjelent a Parádé ’69, a Magyar Honvédelmi Szövetség érdekes, szórakoztató, képes kiadványa. A 150 000 példányban kiadott lap az augusztus 20-i légi. és víziparádé előkészületeivel foglalkozik. NDK-ha ufazsiali az egri főiskolások A Német Demokratikus Köztársaság erfurti főiskolája és az egri Tanárképző Főiskola közötti sok éves baráti kapcsolat révén minden nyáron szakmai gyakorlaton látják vendégül egymást a főiskolások. A német fiatalok a közelmúltban jártak Egerben, s az egri főiskolások ezt a látogatást viszonozva, ma utaznak el Erfurtba. A kéthetes üzemi gyakorlatra a negyedéves matematika-fizika szakos hallgatók utaznak. Az egri főiskolások csoportját Hidasi Károly adjunktus vezeti. Július utolsó hetében harmincötén fulladtak vízbe Nyoic gyermek az áldozatok között Az egri strand a „legcsendesebb" Az idén eddig 47 halálos áldozata volt a tiltott helytp való fürdésnek, strandolási nak, a vízrendészeti szabályok megsértésének. Különösen szomorú július utolsó hetének adata: harmincötén vesztették életüket, közöttük nyolc 14 éven aluli gyermek. Jól látható tiltó táblák jelzik az örvényes folyószakaszokat, figyelmeztetnek a vízzel telt kavics- és bányagödrök veszélyeire. A vízrendészeti járőrök rendszeresen el- ! lenőrzik a Dunán, a Tiszán, a Balatonon és a Velenceitavon a vízi KRESZ előírásainak betartását. Sajnos, a figyelmeztetést, a jótanácsot nem minden esetben fogadják megértéssel. Hajmeresztő látvány, ahogy például gumimatracokon mélyen „beeveznek” a Balaton, illetve más tavak és folyók közepébe, a párnákról alvás közben lefordulnak, vagy a szél borítja fel őket és csak az idejében érkező segítség menti meg életüket Az utóbbi napokban a strandokon is több tragikus baleset történt, s ezek arra figyelmeztetnek, hogy itt is Sxóz lábos közül tizenhárom nyugdíjas Statisztikai elemzés készült a nyugdíjasok helyzetéről. A számarányuk alakulását il etően — a közismert fokozai.es növekedés mellett — a legfigyelemreméltóbb adat, hogy 1960—64 között ugrásszerűen, évente körülbelül százezerrel emelkedett a nyugdíjasok száma. Ezt azzal magyarázzák, hogy az 1950-es években nagy számban munkát vállal ak egy része az 1080-as esztendők elejére megszerezte a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt és elérte a nyugdíjkorhatárt, továbbá, hogy akkortájt vonták be az idős mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagokat a járadékellátásba. Azóta az évi átlagos növekedés 55 000-re mérséklődött. A nyugdíjasok száma jelenleg 1,320 000, ami az ország összes népességének 13 százaléka. A folyósított nyugdíjak es járadékok összeg^ a múlt évben mar meghaladta a tíamllliárd forintot. A statisztikai adatok jól szemléltetik, hogyan gazdálkodnak jövedelmükkel a nyugdíjasok. Jövedelmük nagyobbik felét — átlag Öl százalékát — élelmezésre1 fordítják, ugyanakkor a dolgozók háztartásaikban az ilyen kiadások a kereset kisebb hányadát — 44 százalékát — alkotják. Lakásuk fenntartására a nyugdíjasok 12 százalékot, a dolgozók hét százalékot költenek. A nyugdíjasok feleannyi pénzből ruházkodnak, mint a keresőik, jövedelmüknek mindössze egy százalékát fordítják tartós fogyasztási cikkek vásáriásásra, míg a dolgozó családoknál ugyanez a ki- ’ összes kereset 8 szá- (MTD f fokozni kell a szülői felügyeletet és az úszómesterek felelősségét. Az egri strand bizonyult eddig a „legcsendesebbnek”. Leszámítva a már említett kisfiú esetét, akit sikerült az életnek megmenteni, ezen a nyáron súlyosabb, vagy végzetes baleset nem történt. A poroszlói szövetkezet a község húsellátásának javításáért Poroszlón, a fogyasztási és értékesítő szövetkezet az év első hat hónapjában 110 ezer forint értékű baromfit értékesített, s mellette 377 sertés levágására kötött szerződést az állattenyésztőkkel. Mindezekkel sokat segített a község húsellátásának javításában. Szerencsétlen végű „űrhajózás” A spanyolországi Pamplo- nában öt gyerek „űrhajót” akart készíteni. A kísérlethez használt puskapor felrobbant: a gyerekek súlyos égési sebeket szenvedtek. A legidősebbik. egy 13 éves fiúcska, kórházba szállítás után meghalt. Városiasodnak a ialusi iakások Az egri és környékbeli falusi szövetkezeti boltokból az első fél évben 213 h'-V5szr rényt, 267 gáztűzhelyet, negyvennyolc olajkályhát, és 185 zsebrádiót vásároltak. Az új, .prakt’kus” fogyasztás1 cikkek tovább városias; t'*,- ták a falusi lakásokat. 3 tás mezőgazdaságot is érintő adottságaival — bérfuvarozást vállaltak. Az ístenmezei bánya bentonittermékét szállítják rendszeresen' Mátra- ballára. Az ötlet kivitelezését megalapozott gazdaságossági kalkuláció előzte meg. Ezután a tsz vett harminc szállítókocsit. A meglehetősen leromlott állapotú járműveket olcsón kapták, majd saját szakembereikkel szintén olcsón kijavították. A gyakorlat igazolta az elképzelések alapozottságát, mert egy kocsi napi bérfuvarja közel nyolcszáz forint tiszta hasznot jelent a termelőszövetkezetnek. Ez a jól bevált ötlet árulkodó „műhelytitok”, beszédes adalék ahhoz, hogy mit jelent a leleményesség. (ip) Póruljárt „új-betyárok" Bűnszövetkezetben elkövetett rablásért és súlyos testi sértésért vonta felelősségre az Özűi Járásbíróság Bari Győző 23 éves járdánházi, valamint Váradi Ferenc 23 éves, Csipkés Miklós 20 éves arlói lakosokat. A három fiatalember ez év június lö-én este botokkal felfegyverkezve jelent meg a borsodnádasdi termelőszövetkezet istállójában. Az idős istállóőrt leütötték, három lovat elkötöttek, felszerszámoz- ták s az erdőbe lovagoltak. A rendőrség hamarosan elfogta őket. Miként bevallották, céljuk az volt, hogy a régi betyárok módjára a Bükkben és a Mátrában ütnek tanyát, s onnan járnak majd fosztogatni. A bíróság Barit 10, Váradit 7 és Csipkést 6 évi börtönben letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Az ítélet nem jogerős. A KISZ-védnökség gél épülő II. tiszai vízlépcső építkezésének megyei operatív bizottsága pénteken délelőtt ülést tartott Egerben. A bizottság második félévi munkatervét vitatták meg a részt vevők. A lotió nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint, Esztergomban, a szabadtéri színpadon megtartott 31. heti lottósorsoláson, a következő számokat húzták ki: 13, 30, 39, 47, 77. Egy rab miatt változott az útirány... A TWA légitársaság Miamiból Los Angeles felé közlekedő gépén a 123 utas között, két fegyőr kíséretében helyet foglalt egy rab is. A különös utas hirtelen borotvát szegezett a légikisasszony nyakának és követelte, hogy a gép repüljön Kubába. A repülőgép csütörtökön este szállt le Havanna repülőteA MÁV vezérigazgatósága közli 1969. augusztus 1-én, hajnali 3 óra 25 perckor az Ad- riatica nemzetközi gyorsvonat hét kocsija, r,,Kurd és Döbrögköz állomások között kisiklott. A baleset következtében öt személy köny- nyebb sérülést szenvedett. A mentők a sérülteket a helyszínen elsősegélyben részesítették, a vonat jegyvizsgálóját kórházba szállították. A baleset okát a rendőrség, a MÁV szakembereinek bevonásával vizsgálja. (MTI) Ljabl? szolgáltatásokra tér-esztették k a részletakeiét Az Országos Takarékpénztár augusztus 1-tői újabb szol- galtatasokra terjesztette ki a hitelakciót. Kölcsönt folyósítanak — szocialista viszonylatban az ezer forintnál, nem szocialista viszonylatban pedig a 2000 forintnál drágább 51ALÉV-repülőgépjegyek vásárlásához. Ugyancsak adnak hitelt a MALÉV által szocialista országokba szervezett — ezer forintot meghaladó — légi utazással kombinált, túrák, társasutazások költségeire. Hitelt nyújt az OTP a tv-készülékek ezer forintnál többe kerülő átalakításához, a televizió-antennabereaidezések felszerelési költségeihez. A szolgáltatások részletfizetési feltételei azonosak az áru- vásárlási kölcsön már ismert feltételeivel. (MTI) A VASAKBAN (Foto: Pilisy) "'<***: A Magyar szocialista Munkáspárt Heves megyt3 Bizottsága és B megyei tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS Kiadja • Heves megye) Lapkiadó vallat»». Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. —Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u 3. (Postából: 23.i lelefon: 12-68 I? : 20-29., *4-44. Gyöngyös: 16-97 Terjeszti Magyar Posta. Előfizetési-ölj egy hóra- so,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Index: 20 065. My?.sséa Vállalat, Eger, Bródy Sándor u. 4. igazba tő: Marosán lőzso.