Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
it•§»*«9 K ét évtizedes évforduló Kiskörén A Kiskörei Állami Gazdaság augusztus 19-én ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Nemcsak a gazdaság, hanem a község, sőt a kiskörei vízlépcső építőinek képviselői is megemlékeznek a két évtizedes évfordulóról. Annál is inkább fontos ez az ünnepség, mert egy hosszú fejlődési szakaszt zárnak le, és ha majd megkezdődik az öntözés, még szorosabb szálak kötik majd egymáshoz a községet, a gazdaságot és az öntözőművet. Jutalom a 40 éves munkáért Mint arról olvasóinknak korábbi lapszámunkban beszámoltunk : a hét végén 11 magyar cukorgyár szocialista brigádjainak vezetői tanácskoztak Hatvanban. Az iparág második ilyen találkozóján eddigi eredményeiket értékelték és a rövidesen kezdődő kampányra való felkészülést tárgyalták meg. Egyidejűleg köszöntötték a cukoriparban 40 éve dolgozó Decs! Ferenc hatvani igazgatót, akinek ez alkalommal átnyújtották a jubileumi jutalmat. PIACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítési Központjának tájékoztatása szerint, megyénkben ma a piaci árak a következőképpen alakulnak: Kelkáposzta kilója 3.40—4,30 Ft, karfiol 4,50 Ft, zöldborsó 4,50 —6,50 Ft, burgonya 2,60—3 Ft, uborka 1,40—6 Ft, fejes káposzta 1,60—2 Ft, zöldpaprika 1,20—3.60 Ft, fokhagyma 13—19 Ft, vöröskáposzta 2,30—2,80 Ft, zöldbab Juliska 3,50—4,50 Ft, zöldbab kifejtő 7,50—8,50 Ft, zöldbab egyéb falta 2.50-5,50 Ft, gyökér csomója 1,60 Ft. Sárgarépa 1,40 Ft, tojás darabja 1,50—1,50 Ft, őszi- ba , ■ ' 3—S Ft. szőlő Csabagyöngye 7,50—9,50 Ft, szilva 2,40—3,40 ■V, körte nemes 3,80—4,80 Ft, rózsabarack 3,40—4,30 Ft, görögdinnye 1,60—2.40 Ft, sárgadinnye 2,40—3 Ft, mák 38 Ft. Éppen egy éve. hogy á Népújságban szóvá tettük: Heves legnagyobb búzatermő vidékünk, mégis Heves és környékének kenyérellátása miatt joggal panaszkodtak az emberek. Korszerűtlen, ela- vúlt és kicsi a hevesi sütőüzem, nem győzi kielégíteni a megnövekedett igényeket. Hevesen napközben gyakran elfogyott a kenyér, legfeljebb az Észak-Heves megyei Sütőüzem péksége melletti üzletben lehetett friss kenyeret kapni, az egri telephelyű vállalatnak eddig Hevesen és vidékén nem volt versenytársa. Az MHSZ Hevesen új helyiségbe költözött, a volt irodahelyiséget átalakították és az Április 4. úton új kenyér- üzletet nyit augusztus 20-án az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. De a hevesi új üzletben nemcsak kenyeret, hanem tejet, tejterméket és különböző péksüteményeket is árusítanak, hogy reggelizni és uzsonnázni is lehessen. Honnan kapják a kenyeret? A pélyi tsz sütőüzeméből. Érdekes, újszerű és követésre méltó a megoldás. A pélyi tsz saját sütőüzemet léKözlemény A Heves megyei Tanács Kórháza, Eger, igazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a Megyei Kórház valamennyi osztályán a beteglátogatási Idő 1969. augusztus 15-től mindennap 14.30— 15.30 óráig tart. A koraszülötteknél és a fertőző betegek osztályán látogatás nem engedélyezhető. A betegnél egy Időben csak két látogató tartózkodhat, a látogatási idő legfeljebb 30 perc. Szülő nőt csak férje, továbbá a szülő nő és a férj közvetlen hozzátartozói látogathatják 12 éven aluli gyermekek a csecsemő- és gyermekosztályt, szülő nőket, továbbá elmebetegeket nem látogathatnak. A beteglátogatás szabályainak megtartása, a betegek gyógyulását segíti elő. tesített. Búzájukat Szolnok megyében, a környék legjobb malmában őröltetik, saját üzemükben jó szakemberek olyan finom kenyeret sütnek, hogy Tarnaszentmiklósróí kerékpárkaraván jár Pélyre kenyérért, de a pélyi tsz sütőüzeme ellátja Hevesveze- kényt is. Augusztus 20-tól a pélyi tsz sütőüzeme szállítja a kenyeret a hevesi új üzletbe is. Ez valóban a mezőgazdasági termeléshez igazodó melléküzemág. mert a tsz-tagság és a környező lakosság alapvető, mindennapos igényeit elégíti ki. A pélyi tsz és a hevesi szövetkezet az alkotmány és a kenyér ünnepét aligha köszönthetné méltóbban, mint friss, ropogós kenyérrel • Visontai újítás (Ifj. Berta Tibor tudósítónktól): A külfejtéseken üzemelő szállító berendezések gumi- hevederjei az összekötéseknél a nagy terhelés miatt gyakran elszakadnak. A nagy teljesítményű hidraulikus vulkanizáló berendezés — mely- lyel az összeragasztandó felületet nagy erővel lehet ösz- szenyomni — igen költséges. A visontai Thorez Külfejté- ses Bányaüzem gépészeti osztálya olyan új eljárást dolgozott ki, melyet az országban eddig még nem alkalmaztak. Alumíniumszerkezetű gerendák közé nagy nyomású gu- mipámát helyeznek, s a párnák közé folyadékot nyomnak, mely már kis mennyiségben is nagy erővel szorítja össze a gerendák, illetve a vulkanizáló lap közé helyezett hevedert. Már az őszi mezőgazdasági munkákra készül a füzesabonyi járás Az egri Gárdonyi Géza Színházban mutatják be a Requiemet Az Egri nyár programjában sorra kerülő hangversenyt, melyen Verdi Requi- emjét mutatja be az Állami Hangversenyzenekar és a Budapest Kórus, a kedvezőtlen időjárás miatt nem a .főszékesegyház előtt, hanem az egri Gárdonyi Géza Színházban rendezik meg ma ette, 8 órakor. (Antal Lajos tudósítónktól) Az aratást már a hónap elején befejezték a járásban, s most a közös gazdaságok vezetői az őszi munkák előkészítésén fáradoznak. A kenyérgabona-hozam növelése érdekében a legjobban bevált fajták közül a Bezosztájából 8753, a Fertődiből 5680, a Mironovszkájából pedig 3949 holdat vetnek be az idén. A termelőszövetkezetekben rendelkezésre álló erőgépek, gépkezelők, szerelők biztosítják az őszi munkák időbeni befejezését. Hevesen és Pélyen ü kenyérrel versenyeznek A tisxanánaiak Tisxanánán ünnepelnek Mennyi fiatal és hány meglett ember került el az utóbbi években Tiszanánáról? A pártcsúcsszervezet és a községi tanács vezetősége is meglepődött, amikor a névsort összeeállították. Idejében elküldték a meghívókat és augusztus 20.-ra Tiszanánára várják mindazokat, akik a községben születtek vagy hosszabb-rövidebb ideig itt dolgoztak, de az utóbbi években az élet vagy a kötelesség máshová szólította őket. Tiszanána együtt akar ünnepelni azokkal, akiket a község magáénak vall, szeret és becsül. Tiszanánán nemcsak rokoni, baráti ünnepségre készülnek, hanem az alkotmány ünnepén szeretnék azt is megmutatni, hogy az utóbbi években hogyan fejlődött a község és a tsz gazdasága. Uj presszó Adócsőn Átalakítják az adáesi Szabadság téri italboltot. A régi „kocsma” helyén növidesen korszerű, hangulatos presszót nyitnak. amellyel a község régi vágyát teljesítik. Diplomaosztás az egri egészségügyi szakiskolában Pártnap hétián Hétfőn, Egerben, az Állami Biztosítónál, délután 16 óra« kor Sípos István tart pártna- pót. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 2g fogadó ért el, nyereményük egyenként 126 441 forint. Három találata 3329 fogadónak volt# nyereményük egyenként 532 forint. A kéttalálatos szelvények száma 112101 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. Borics Pál kiállítása a Műcsarnokban Halálos villámcsapá« Kiskörén Súlyos baleset a recski állomáson Augusztus 15-én, a délutáni zivatarban lakása nyárikonyhájában villámcsapás érte Szepesi Istvánná, 24 éves, kiskörei lakost. A fiatalasz- szony azonnal meghalt. A villámcsapás miatt a nyárikonyha teteje is tüzet fogott, és leégett. Ugyanezen a napon a recski MÁV-megálló közelében a kisterenyei személy- vonat elütötte Barócsi Ernő, 22 éves, recski lakost. A fiatalembert súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. A vizsgálat folyamatban van. Szombaton délelőtt fél száz szakképzett egészségügyi dolgozó kapta meg diplomáját az egri egészségügyi szakiskolában, A napokban ötven ápolónő és 38 gyermekgondozó lépett ki az iskola falai közül, s a tegnapi napon 26 röntgen-asszisztenst, 13 elmeápolót és 10 egészségügyi gyermekotthoni gondozónőt ünnepeltek, akik a diploma átvétele előtt ünnepélyes esküt tettek. Az új diplomások között Kalmár Irén, Juhász Lajos, Hliva Mária és Zenker Erzsébet kitüntetéssel fejezte be tanulmányait. Az ünnepeltek napi munkájuk mellett sajátították el szakterületük alaposabb ismereteit. Először bocsátotta szárnyaira az iskola az egészségügyi gyermekotthoni gondozónőket, akik kiváló eredményük alapján máris 14TI0 forintos alapfizetéssel folytathatják dicséretes munkájukat. Képünkön az új diplomások egy csoportja. (Foto: Pilisy) A gépjárművezetői engedélyek és gépjárműügyek zavartalanabb intézése érdekében a Heves megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya (Eger, Kossuth rajos u. 2. sz.) szeptember 1-töl minden héj- főn, kedden, szerdán 8.30 órától 12 óráig, pénteken 8.30-töl 17 óráig tart ügyfélfogadást. Más időpontban a közlekedésrendészeti osztályon az ügyfelek fogadására nincs lehetőség. Siróki fiatalod Debrecenben A Mátravidéki Fémművek KISZ-esei közül harmincán utaznak el ma debreceni kirándulásra és tapasztalat- cserére, viszonozva ' a debreceni műanyagfeldolgozó vállalat fiataljainak fél évvel ezelőtti, sifoki látogatását. „Hármas ikrek" a tehénistállóban (Szilvás István tudósitónktól): A káli Március 15. Tsz egyik tehene három „miniborjúnak” adott életet. A ritkaság- számba menő elles után azonban csak egy borjú maradt életben, s azóta szépen gyarapodik. Képünk egy ilyen kísérleti berendezést mutat be, mely 12—15 is tud dolgozni. nyomással A Heves megyei származású tobrászmüvész legújabb al- otásaiból rendeztek kiállítást a Műcsarnok kamaratermében. A siroki születésű művész alkotásait nemrégiben Heves megyében is láthattuk. A műcsarnoki kiállítás szombaton nyílt meg a fővárosban, s a megnyitóra elutaztak Sírok községi tanácsa és a Mátravidéki Fémművek képviselői is. 4 budapesti kiállítás ' a művész szeptembe n nyíló kiállításán, a jában is bemutatja. Félfogadás a közlekedésrendészeten Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, sokfelé esővel, zivatarral. Mérsékelt déli, dél- j nyugati, majd főként a Dunántúlon megerősödő észak- nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. 1969. augusztus 17., vasárnap A Nap kél: 4.41, nyugszik: 18.54 órakor A Hold kél: 9.07, nyugszik: 20.22 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JÁCINT nevű kedves olvasóinkat! JÁCINT azon kevés férfinév közé tartozik, amely vlrágeredetü. A görög „Hyakinthosz” név ugyanis a „Hyacinthosz": „virág” szóból ered. A nevet, — mint a többi mitológiai nevet is — az ókorban csak a rabszolgák viselték. Az őskeresztények más rabszolganévvel együtt — éppen társadalmi kicsengésük miatt — szívesen vették fel. Ezért az ókor vége táján elterjedt a név, * 120 EVE, 1849. augusztus 18-ára virradóra ért török földre, vele menekülő társaival Kossuth Lajos. A Duna balpartjáról, Orsovától török katonák csónakon szállították a menekülőket a túlsó partra, Viddlnbe. Utánuk ezrek kerestek menedéket a déli határon, túl, közöttük Bem, Cuyon, Szemere Bertalan, Dembinsky, Perczel Mór és Miklós. Mészáros Lázár ... A törökök valamennyiüket lefegyverezték, de gondoskodtak róluk. Kossuth ettől kezdve 44 és fél évet töltött önkéntes száműzetésben, egészen haláláig. A Magyar szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. Kiadja a Heves megyei bapiuaot ..naiv Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. —Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Postafiók 23.) Telefon: 12-68.. 12-73.. 20-29.. 24-44. Gyöngyös: 16-97. Terleszn - Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Indes: 20 06Z. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor u. 4. Igazgató: Marosán József. ' I