Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
Már az aratásra készülnek Nyílt levél A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat Vesetőihex és Dolgozóihoz Gyöngyösön az építők és a pedagógusok napját az elmúlt vasárnap ünnepeltük. De nemcsak ünnepünk, hanem gondunk is közös. Az építők többsége szülő is, gyerekük talán abba az iskolába fog járni, amelynek sorsát, augusztus 30-i befejezési határidejét most szóvá teszem. Ismerem az építőipar nehézségeit, az építőipari dolgozók gondjait és problémáit, ami helyzetük sajátosságából fakad. Tudom, hogy egyre fokozódik a beruházási igény és ehhez képest nincs elegendő munkaerő, a szakipari és szerelőipari részleg nehezen tud lépést tartani a gyors fejlődéssel. De tudom azt is, hogy az építőipari dolgozók nagy többsége lelkesedéssel dolgozik, részt vállal a gondokból-bajokból és az építők egyre inkább úrrá válnak a nehézségeken. Nyugodtan lehet mondani, hogy a nehézségek ellenére egyre kevesebb a panasz és a kötelezettségek teljesítésével elismerést érdemel ki az építőipari vállalat. Mégis nem az a célom, hogy az elmúlt évekre tekintsek vissza, és az építőipari dolgozók érdemeit soroljam, inkább az előrenézésre szeretnék buzdítani. Gyöngyös város öreg iskolájának, a Vak Bottyán Gimnázium és Szakközépiskolának gondjai, problémái közismertek. A gimnáziumi oktatás jó részét azért kellett a déli városrész új általános iskolájának épületébe helyezni, — új gimnáziumot létesítve Gyöngyösön, — mert az iskolareform újszülöttének, a szakközépiskolának szüksége volt a nagy tapasztalatokkal rendelkező öreg iskolára. Ebből fakadnak a további gondok, hogy a fiatalkorú városrész, amely ontja a gyerekeket, általános iskolai gondokkal küzd. Az általános iskolának szüksége van a gimnázium által elfoglalt részre is, mert az új városrész gyerekeinek egyharmada — akik között találkozhatunk az építőipari dolgozók gyerekeivel is — lakóhelyüktől távol eső iskolába kénytelen járni. A gimnázium visszatelepítésére csak azután kerülhet sor, ha a most épülő szakközépiskola építését befejezik. A szakközépiskolai oktatás Gyöngyösön már régen túlnőtte az „albérleti viszony” kereteit. A nehézségek mások, mint az építőipari dolgozóké, de jellegükben azonosak. Az öreg iskolát mindenki becsüli, de azt is látni kell, hogy a szakközépiskola követelményeinek nem tud eleget tenni. Nincs elég tanterem, mert ma már több a szakközépiskolás osztóly, mént a gimnáziumi, kevés a műhelyterem, a berendezéseket, a gépeket, egyszóval mindazt, ami a korszerű szakközépiskolai oktatáshoz nélkülözhetetlen, nem tudják elhelyezni. Az öreg iskola megtette magáét, felnevelte az új intézetet, szárnyára bocsátana azt, de előbb a fészket meg kellene építeni. Megkezdődött a fészekrakás, segít az iskola ifjúsága, mert látja és ismeri az építőipar nehézségeit. Naponta és osztályonként több diák dolgozik az építkezés földmunkáin — a városi tanács kezdeményezésére és az iskola KISZ-bizottságának irányításával. Nagyon kívánatos, összvárosi érdek, hogy az iskolát a kivitelezési szerződés határidejére, a jövő tanév kezdetéig, 1970. szeptember 1-én megnyithassuk a gyerekek előtt. Az égető oktatáspolitikai sürgősségen túl, a déli városrészen lakó több száz érdekelt család és a környék szakközépiskolás tanulói számítanak az új szakközépiskolára és izgulnak, hogy szeptember 1-én itt kezdhessék meg a tanulást. Megnéztem a Vak Bottyán Gimnázium és Szakközép- iskola nagyszerű szakmai kiállítását. Láttam a korábbi kiállításokat is, nagy lépéssel jutottunk előbbre. A kiállítást nézzék meg az építők is és bírálják el a szakember szemével. Ha lehet, mérjék fel azt a munkát, ami az eredmények mögött van és fontolják meg, hogy milyen nehéz körülmények között tanítanak és tanulnak a régi iskolában. Kérem, vonjanak párhúzamot az iskolai nehézségek és az építőipari problémák között. Az összehasonlítás elegendő lesz arra, hogy az építők újabb erőt merítsenek nehézségeik leküzdésére. Az utolsó három év közös örömeire emlékezve zárom soraimat. Azt kérem, hogy a határidőre, jó minőségben elkészült új iskola avatását együtt ünnepelhessék az építők es a pedagógusok. Erre — a város dolgozóinak jogos kívánságára apellálva — kérem az önök segítségét, hogy 1970. szeptember 1-én megnyithassuk az új gyöngyösi szakközépiskola kapuit. Fejes János a városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője Ember lett belőle... — Matyi, focizunk az este? — Focizzatok, én nem érek rá. — Hová mész? — Sehová. Tanulok. — Ja, a mester úr mindig tanul... A „mester úr”, a szép szál legénnyé serdült Bonár Matyi, néhány hét múlva végleg búcsút vesz a lőrinci József Attila Ifjúsági Otthontól. Ahogyan mondani szokás: saját lábaira áll, és kilép azzal a bizonyos nagy é-vel írandó Életbe ... — örülök is, meg nem is a búcsúnak. Örülök, mert szakmám lesz, keresni fogok, önálló, felnőtt ember leszek, viszont sajnálom itthagyni a nevelőimet, a sok jó barátot, cimborát. — Hány éve állami gondozott? élő nővéremen kívül senki sem ismer. — Korai még róla beszélni, de hát előbb-utóbb úgyis sor kerül rá: hová, mire költi majd a keresetét? — Fix terveim vannak: felöltözködöm, aztán minden filléremet odaadom a nővéremnek. Ezenkívül jövőre technikumba szeretnék beiratkozni és a könyvek sokba kerülnek. Nagyon szeret—nék továbbtanulni.-Remélent, sikerül. — Közeleg a búcsú, és hát Özd messze lesz majd Lőrincitől ... — Ez igaz. De akárhogyan is alakul életem sora, ezt az otthont, nevelőimet, barátaimat, ahol, s akik között végeredményben ember lettem, soha sem fogom elfelejteni... —koós— Hatmilliós tandíj — Kilenc. Tíz évvel ezelőtt vettek gondozásba. — Mind a kilenc év itt telt el, Lőrinciben? — Nem. Voltam Miskolcon és Szabolcsban is. Mindenütt jól éreztem magam, de itt a legjobb. Sok az ismerős a faluban, Selypen, megvan mindenünk, és a nevelőimről is csak a legszebbeket tudom mondani. Énvelem még sohasem volt semmi baj... — Hová valósi? — Rudabányára. — Rég volt otthon? — Két vagy három hete. Ritkán ugyan, de hazajárok. — A szülők? — Csak édesapám él. Édesanyám meghalt. Az apám megnősült, született hét mostohatestvérem, és az apám az italt sem veti meg. A többit már könnyű kitalálni. Én nem haragszom rá, most már túl vagyok a nehezén .,. — Milyen szakmát tanul? — A vörösmajori iparita- nuló-iskolába járok. Elektro- lakatos leszek. Ez jó vasas szakma, mindegyik üzemben szükség van rá, és szépen lehet keresni is vele. Remélem, nem lesz baj a vizsgákon ... — Eddig hogy ment a tanulás? — Hármasnál még sohasem voltam rosszabb. Ügy érzem, most meglesz a négyes is. — És ha vége lesz a vizsgáknak? i — Az ózdi gyárba megyek dolgozni. — A rudabányai ércdúsító is. keres elektrolakatosokat... — Nem. Szó sem lehet roll®. Haza nem megyek. Özdon jsbb lesz. Nagy gyár, s az ott V életlenül sem lehetett volna jobban kiszámítani, pontosan az útkereszteződésnél futottak ösz- sze. Onnan indultak felfelé a régi présházhoz és a pincéhez. A fiatal mezőgazdász úgy érezte, hogy szétrobban a feje. Előző este egyik évfolyamtársával iszogattak, elszívott vagy két doboz cigarettát, mindez nagyon kellemes akkor, de másnap reggel... A fene egye meg — gondolta magában —, nekem is pont most kellett vele találkoznom. Néhány hete ugyanis nem valami jó volt a kapcsolat az elnök és közte. Az egyik brigád vezetőnek kifejtette, hogy az elnök tudása egy kicsit elavult már, vezetési módszere erősen kifogásolható- A brigádvezető persze azonnal visszamondta az elnöknek, s azóta elég hűvösen köszönnek egymásnak. Az elnök nyugodt léptekkel haladt felfelé a meredek úton, néha megállt egy-egy pillanatra, megnézte a ®ző- lőt. a gyümölcsfákat, aztán lépkedett tovább. Nem csinálok belőle ügyet — gondolta magában — mit érdekel, hogy mit beszél rólam ez a taknyos. Még meg sem száradt a pecsét diplomáján, máris úgy gondolja, hogy nála nem ért jobban senki a dolgokhoz. Mindenesetre megmosom egy kicsit a fejét, vagy tanul belőle, vagy nem. Ha nem tetszik neki a szövetkezet, elmehet. Itt nem kémek senkit seon arra, hogy maradjuk e&ég jól gazdálkodunk KüfoOC lágy Az év első hónapjaiban, amikor a sajtó — lapunk is — bő terjedelemben, s több Ízben foglalkozott a cipők, s ezen belül különösen a női csizmák minőségével, joggal fogalmazódott meg a kérdés: hogyan kerülhetnek forgalomba tízezer- számra egészében rossznak bizonyult lábbelik, s vajon a vásárlói panaszok tömegének lesz-c hatásos következménye? A néhány hónapja feltett kérdésre most elégedettséggel olvastuk a választ. A könnyűipari miniszter kezdeményezésére a Központi Gazdasági Döntő Bizottság bírósági eljárást indítót a Bőr- és Cipőkellékek Ellátó Vállalat, valamint a Duna és a Tisza Cipőgyár ellen. Határozatában összesen hatmillió forintot kitevő gazdasági bírságot szabott ki a bárom vállalatra. Hatmillió forint tekintélyes summa. Főként, ha nem a nyereség számlájára kel! írni, hanem a mulasztások tandíjaként befizetni, s a vállalat nyereségét csökkentő veszteségként elkönyvelni! Igaz, a döntőbizottság határozata még nem jogerős. Jogerősnek tekinthető azonban az a fogyasztói húsz agronómust is felvehessünk helyette. Nem nagyon szóltak egymáshoz, mind a ketten saját gondolataikkal voltak elfoglalva. Csak akkor törte meg a csendet az elnök, amikor a pincéhez értek. — Na, gyere, Pista, megiszunk egy fél liter bort, s elbeszélgetünk. Mióta itt vagy nálunk, úgysem sokat beszélgettem veled. Csak te beszélgetsz rólam másokkal — tette hozzá kicsit erőltetett nevetéssel. A pince előtt leültek, fából durván összetákolt asztal és padok voltak itt a földbe ásva. Az öreg kihozta a bort- Az elnök felemelte a poharát, fény felé fordította, nézegette az aranysárgán csillogó italt. Aztán lenézett a völgybe, kedvtelve pihentette szemét a zöldellő tájon. — Nem rossz szövetkezet ez, Pista — mondta a fiatalembernek. — Látod, bor is van, gabona is terem, szép a gyümölcsösünk is. Kortyintott egyet a pohárból és folytatta. — Amikor én idejöttem elnöknek, még más volt a helyzet. Se bor nem termett, se gyümölcs. A gabona is gyér volt. hiszen hol kapott régen műtrágyát. Persze, lehet, hogy rosszaik a vezetési módszereim, de azért eddig mégis ereményre vezettek. A fiatalember határozottan zavarban volt. .Érezte, hógy neki is mondani kelteítélet, ami szerint alapos leckét kell kapniuk azoknak a vállalatoknak, amelyek nehezen, vagy egyáltalán nem akarják megérteni, hogy írott és Íratlan törvényeink szerint a szocialista gazdálkodás elveinek megsértésével tilos a vállalti hasznot növelni. Az említett három vállalat a lecke megtanulásának tandíját fizeti meg, s a pénzbeni veszteségek mellett a vállalat hírének, nevének erkölcsi csökkenését Is viselniük kell. A vásárlói, fogyasztói érdekek védelme sűrűn szerepel a lapok hasábjain, ám eddig úgy tűnt, sokkal inkább óhaj, mintsem gyakorlati valóság. Az elmúlt hónapokban azonban — hűen a gazdasági reform szelleméhez, s elveihez —, szemtanúi lehettünk annak, miként növekednek a vásárlót védő biztosítékok — a kiváló áruk fórumának védjegyét visszavonták, bírságot szabtak ki a Szokol rádiók töltőjének rossz minősége miatt. stb. —, s most a hatmilliós birság esetében Ismét arról bizonyosodhattunk meg, hogy az állam nem tétovázik, ha a lakosság érdekeiről van szó. (k. s.) ne valamit. De mit és hcH gyan? Hiszen nem tör ő az elnök pozíciójára, csak dolgozni akar, aztán nagyon sok jó tulajdonsága is van az elnöknek, csak hát egyes dolgokat azért jobban is csinálhatna. Nem kellene mindent magára vállalnia, hiszen sokan vannak a szövetkezetben, akik szintén ismerik a szakmát. Meg talán a tudománnyal is jobban lépést tartanak- Több idejük van rá, hogy olvassanak, s nem ártana, ha elnök jobban bízna bennük. 7 avartan forgatta a ke“ zében a poharat, s nem tudta, hogyan kezdjen bele a mondókájába. — Nézze, elnök elvtárs — szólalt meg végül is. — Nehogy azt gondolja, hogy én nem tisztelem magát. Nagyon is tisztelem. Tudom, hogy nem volt könnyű itt gazdaságot csinálni. Azt is tudom, hogy régebben mások voltak a feltételek. De úgy érzem, hogy egy-két dolgon azért lehetne még javítani. — Lehetne — mondta az elnök — csak nem úgy, ahogy ti elképzelitek. Amikor én kijöttem a főiskoláról, nekem is világmegváltó terveim voltak. De az élet megtanítja arra az embert, hogy higgadt fővel, a realitásoknak megfelelően kell cselekedni. — Igen — válaszolta lassan a fiatalember —, de nem jó az, ha valaki konzervatívvá válik, s csak azt tartja jónak, amit ő megtanult. A szemhatárt fasor csíkja zárja le. Ameddig ellátni, bó- koló kalásszal hullámzik a gabona. Itt-ott már szőke foltok. Erik a búza. Még alig fejeződtek be a tavaszi növényápolási munkák, s már új feladat foglalkoztatja a mezőgazdaság dolgozóit. Az aratásra készülnek. Sepeghy Pál, a káli Március 15 Tsz főagronómusa tréfásan kopog az asztalon. — Nem akarom elkiabálni, de eddig kedvez teli a körülmények a gabonának. Több mint 700 hold őszi búzáink van, amely igen jól telelt. Igaz, hogy csak egyszer kapott esőt, de a legjobbkor. Ha óvatosan becsülök, akkor is 13 mázsás átlagtermésre számíthatunk. A gabona tiszta, csaknem gyommentes. A kalászosok 90 százalékán Diko- nirttal vegyszeres gyomirtást végeztünk. — Mennyi a kalászosok vetésterülete? — Mintegy 1200 katasztrá- lis hold. Az aratást kizárólag gépi erővel végezzük majd. Ezt a területet három SZK— 4-es kombájn látja el. Az aratással összefüggő összes munkát — szállítást, rostálást, kazalozást, bálázást — 58 ember végzi el. — A tárolásra hogyan készültek fel? — A magtárat kitakarítottuk, fertőtlenítettük. Nem fogunk mást tárolni, csak vetőmagot. őszi búzából 92 va gon termést várunk. Ebből 13 marad vetőmagnak, 55-öt értékesítünk, amelyre már szerződést is kötöttünk. A többi a tagok között fejadagként kerül kiosztásra. — Mennyit keres egy kombi jnos aratási idényben? — ők is munkaegységre dolgoznak. Havonta 90—100 munkaegységet teljesít egy gépkezelő, a munkaegység értéke nálunk 60 forint. Egyébként elmondhatom, hogy az egyik kombájnosunk szakmája gépszerelő. Ha bármi probléma adódik, a helyszínen van a szakember. Mindenre gondoltunk. Nagy gonddal készítettük el a kötelező tűz- riadó tervét arra az esetre, ha a száraz szalma esetleg lángot fogna. — Mikor számítanak az aratási munkák megindulására? — Június végére gondolok. De ahogy az időt elnézem, lehet, hogy valamivel korábban érik az idén a gabona. — Szóval, úgy érzed, hogy én konzervatív vagyok? — Hát, bizonyos mértékig. — Az emberek nem ezt tartják rólam- De még a járásnál, a megyénél sem. A fiatalembert elöntötte az indulat. Nem is tudta megmagyarázni magának, hogy miért. — Nézze, elnök elvtáre — mondta mérgesen —, lehet, hogy az emberek nem ezt tartják magáról. De nem jó az, hogy ha valaki szép eredményeket elért, akkor már csak pihen a babérjain. Nem jó az, ha valaki nem tart lépést a tudománnyal, nem forgatja a szakirodalmat, s mégis úgy érzi, hogy neki minden a kisujjában van. Pillanatra felrémlett benne. hogy holnap már mehet is be az irodába a munkakönyvéért, s kereshet új helyet magának, de azért folytatta. — Tudom, hogy elnök elvtársnak nehéz volt annak idején. De ma mér más a helyzet. Itt vagyunk jó né- hányan szakemberek, s csak lézengünk. Nem kapunk olyan feladatot, ami erőfeszítésre késztetne. Egy ember meg lassan kevés lesz ahhoz, hogy mindent maga csináljon. — Az én munkámat megbecsülik. Mindenhol. Itt, a szövetkezetben is, máshol is. Kitüntetéseim vannak. — Leheti elnök elvtárs, hogy vannak De a kitúnteA megázott föld szaga bétádul a nyitott ablakon. Záraikon az Üj Élet Termelőszövetkezet irodájában Bahago László főagronómussal úio** egy asztalinál. — Olyan eső volt tegnap, hogy napokra abba kell hagyni a növényápolási munkát. Nem lehet a földekre kimenni. Az utóbbi két hétben 52 milliméter csapadék hullott. Ez még nagyon sokat segít a kalászosokon is. Minden okunk megvan, hogy optimisták legyünk. Búzából 14 mázsás termést várunk. — A gépek készen állnak az aratásra? — Két kombájn túl van a nagyjavításon. A harmadikon most dolgoznak a szerelőit. Van még egy SZK—4-es gépünk, azt is megnézzük és ha nem kerül túl sokba a rend- behozatala, csatasorba küldjük azt is. — A kombájnokon kívül még egy rendrevágó is segít majd a munka dandárjában. Van egy bálázógépünk is, s azt a szalmát, amit nem tudunk „összecsomagolni”, kaz- lazni fogjuk. — A 600 katasztrális hold búzából 400 holdon vegyszeres gyomirtást végeztünk. Holdanként mintegy 50 forintba került a vegyszerezés, de feltétlenül megérte. Tiszta, gyommagmentes szemet kapunk majd, amelyet alig kell rostálni. — Tavaly körülbelül 100 vagon gabonát tároltunk. Az idén, amit lehet, azonnal szállítunk. Így nemcsak a raktározás gondján enyhítünk, hanem kétszeresen is jól járunk, mert minden időben leszállított mázsa gabona után 30 forint adókedvezmény jár. 40 vagon búzára és 15 vagon sörárpára kötöttünk szerződést. Ezt teljesíteni is tudjuk. — iff, hogy keresnek a kombájnosok? — Nálunk 43 forint egy munkaegység. Egy kombáj- nos 140—150 munkaegységet tud teljesíteni egy hónapban. — Előreláthatólag mikor kezdik a betakarítást? — Erre az öregek azt mondják, „hogy sokat hál még odakint a termés”. Én sem tudok sokkal okosabbat mondani. Június végére, gondolom, beérik a gabona. (sz. a.) tések a múlt eredményeit tükrözik. A jövőre nézve csak előlegezett bizalom a kitüntetés. S ezért újra és újra bizonyítani kell. — Nézd, fiam — mondta az elnök —, te beszéltél ösz- sze-vissza a hátam mögött. S úgy néz ki. hogy még te akarsz felelősségre vonni. — Nem felelősségre vonás ez — válaszolt keserűen a fiatalember —, hanem hülyeség. Hülyeség, ha az ember megmond valamit őszintén. Az elnök hirtelen elnevette magát. Nagyot kortyolt a borból, s megszólalt— Most, ugye, arra gondolsz, hogy mehetsz a munkakönyvedért. Nem fiam, ahhoz nem jutsz olyan köny- nyen. Előbb még dolgoznod kell. A fiatalember elmosolyodott. — Tényleg arra gondoltam. M egindultak lefelé az úton. Mindketten azon csodálkoztak, hogy valahogy népi vesztek össze. Pedig úgy indult minden. — Hát jól beolvastál nekem — szólt az elnök, s a szája szökletében cinkos kis mosoly bujkált. — De hát azért fizetik az elnököt, hogy ezt is elviselje. ~ Annyi pénzért — rávetett a fiatalember, s bérsen bandukoltak a keskeny ^ton. Kapóst Levente1969. június 8., vasárnap Ketten a hegyen
