Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-04 / 28. szám
A berlini csapat volt a szerencsésebb Dynamo iicrlin-Egri Dózsa 1:0 (0:0) ' >) Jj J j A kitűnően védő német kapus elüti a labdát a sötét mezes egri •Mttár elől, S-ös mezben Meynhardt figyeli a jelenetet. (Molnár I. felvétele) 2 500 néző. V.: Bacsó. BERLIN: Lihsa — Stumpf. Trümpler, Carow — Meynhardt, Schütze — Becker, Johannsen, (Weber), Aedtner, (Fleischer), Hall, Jakob. EGER: Landl — Kárpáti Kiss, Winkler — Tátrai, Berán — Fa- liszek (Tóth M.), Bánkúti, Lakinger (Rajna), Kovács F. Szűcs (Kovács Gy.). Kellemes, tavaszias Időben, csúszós talajú pályán került sor a nemzetközi találkozóra. Már a kezdés után kitűnt, hogy közel egyforma játékerőt képviselő csapatok állnak egymással szemben. Az első lövést Kovács F. küldte kapura, a német kapus azonban biztosan hárított. A másik oldalon Schütze lövése keresztben elsuhant a kapu előtt. A 18. percben parázs jelenetek játszódtak le a vendégek kapuja előtt, a védelem csak nehezen tudott tisztázni. A Játékba meglehetősen sok hiba csúszott, s ez elsősorban a csúszós talaj számlájára volt írható. Ennek ellenére izgalmas, változatos, kemény küzdelem alakult ki. Kovács F. fej és ét szögletre ütötte Lihsa, maid Ismét a nagy munkabírású Schütze foglalkoztatta Landit. A félidő utolsó helyzete Faliszek előtt adódott, a szélső lövése azonban elakadt az egyik védőben. Szünet után lendületes egri rohamokat láthattak a nézők, helyzetek is akadtak, ezeket azonban a csatárok nem tudták kihasználni. Az 57. percben Kovács F. kiugrott a védők között, közeli lövése a német kapusról Tóth M. elé pattant, a szélső azonban lövés helyett rossz helyre továbbította a labdát. Aztán Bánkúti lövése kerülte el a kaput. A vendégek ebben a szakaszban csak ritkán jutottak el Landi kapujához, egy ízben azonban Schütze veszélyes fejese csak hajszállal kerülte el a sarkot. A Dynamo időnként teljesen beszorult s hét-nyolc emberrel védekezett. A mérkőzés legnagyobb helyzetét a 65. percben Tóth M. hagyta ki, a szélső lefutotta Meynhardtot, de aztán közvetlen közelről leadott, rosz- szul helyezett lövését Lihsa hárítani tudta. A találkozó egyetlen gólja a 78. percben esett: egy váratlan ellentámadásnál. , Schütze éles 20 főre csökkentetlek a megyei ifjúsági labdarugó válogatott keretet Tizenkilenc megye és a főváros négy csapatának részvételével az idén is lebonyolítják a hagyományos ifjúsági labdarúgótornát. Heves megye válogatottja Hajdú, Borsod és Szabolcs megye csapatával együtt a m. csoportba nyert beosztást. A csoport mérkőzéseit április 8.- és 12-e között Debrecenben rendezik meg. Az MLSZ Ifjúsági Bizottsága már elkészítette a sorsolást, ezek szerint Heves megye április 8-án Hajdú megyével, április 10-én Borsod megyével, április 12-én pedig Szabolcs megyével találkozik. Megyénk ifjúsági csapata 30 fős kerettel kezdte el a felkészülést, az együttesben az 1951 szeptember 1 után született fiatalok szerepelhetnek. A megyei LSZ mellett működő ifjúsági bizottság legutóbbi ülésén 20 főre csökkentette a keretet. A keret tagjai: Kudelka (Apc), Jaros, Hagy L. (Gy. Vasas Izzó), Takács, Birlncsik, Lubai, Patvaros II., Benke (Egri Dózsa), Csapó, Csuzdi (Bervai Vasas), Fekete (FVSC), Kulacsik, Tóth (MÁV HAC), Román, Bezzeg, Legény (Gyöngyösi MGT), Sárvári (Pe- tőfibánya), Bódi (Recsk), Csikós (Egercsehi), Varga L. (E. Spartacus) . Az első nyilvános mérkőzésre február 9-én, Egerben a Gornik Waldbrzych—Egri Dózsa nemzetközi mérkőzés előtt kerül sor. 1. Fiorentina—Róma 2. Juventus—-Atalanta 3. Palermo—Cagliari 4. Pisa—Torino 5. Sampdoria—Milan 6. Varese—Bologna 7. Verona—Napoli 8. Brescia—Genoa 9. Catania—Bari 10. Livorno—Catanzaro 11. Padova—Como 12. Reggiana—Cesena 13. Spal—Lecco 4* 14. Perugia—Mantova Döntetlen a harmadik mérkőzésen is A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este Recifeben játszotta dél-amerikai harmadik és egyben utolsó mérkőzését. Az ellenfél az SC Recife együttese volt. s a 10 000 néző előtt lezajlott találkozón ezúttal sem sikerült győzelmet elérni. Az eredmény 3:3, félidőben a brazilok vezettek 2:0-ra. A hazai együttes kezdett jobban, s Zezinho már a 4. percszögből jól eltalált lövéssel a kapu bal sarkába vágta a labdát. 1:0. A gól után egy darabig a berliniek játszottak enyhe mezőnyfölényben, a hajrában azonban ismét feljött a Dózsa, elkeseredetten támadott, a helyzeteket azonban továbbra sem sikerült kihasználnia. A látottak alapján a döntetlen Igazságosabb lett volna. Az egri csapatban Kiss, Tátrai és az első félidőben Bánkúit játéka tetszett, de időnként kielégített a két szélsőhátvéd, Berán, Kovács F., Rajna és Kovács Gy. teljesítménye is. Landi megbízhatóan látta el feladatat, a gólt nem védhette. * Az E. Dózsa szerdán, 14.30 órakor Egerben az Ózdi Kohászt látja vendégül. Sok gél Sírokban EGRI DÓZSA—SIROKI VASAS 4:3 (2:2) Barátságos labdarúgó-mérkőzés, Sirok, 250 néző. V.: Szamosvölgyi. Dózsa: Kovács F. — Szász, Bóbita, Cserős, — Birincsik, Tóth B. — Balogh, Laczkó, Czeczeli, Kovács S., Barta. Vasas: Nagy (Kékesi) — Zám, Maruzs, Zagyi, — Krajecz, Ivádi (Kovács) — Répás (Szabó), Mis- kolczi, Hadobás, Budai (Szvirák), Farkas. A jól kezdő egri csapat Czeczeli két góljával már a 14. percben 2:0-as vezetésre tett szert, utána azonban feljött a Vasas és Hadobás góljaival kiegyenlített. Szünet után az 52. percben Farkas a siro- I'.iakat juttatta vezetéshez, nem sokkal később azonban Kovács S. egyenlített, sőt, a 79. percben Czeczeli gólja a győzelmet jelentette a vendégek számára. A technikailag képzettebb Dózsa ellenében a lelkesen küzdő Siroki Vs*as jól megállta a helyét. A V zetek alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. (somogyi) ÁLLÁS; Cj cserépkályha építését, cserépkályha tisztítását átrakást. rövid határidőn helül vállaljuk a megye egész területén. Vegyesipari Vállalat, Eger, Kertész u. 11. * 1:1 ben vezetést szerzett, maid a S3. percben ugyanő 2:0-ra növelte a Recife előnyét. Szünet után lendületesebb volt a magyar válogatott, a 65. percben Dunai III. szépített, majd 5 perccel később Albert egyenlített (2:2). Sőt a 79. percben Bene a vezetést is megszerezte. Már-már úgy tűnt, hogy sikerül nyerni, amikor két perccel a befejezés előtt Mario egyenlített. CMdCrtW&te*y..l Zárszámadás után, vásároljon fényképező* gépet Az Országos Szakipari Vállal azonnali hatállyal felvesz Dunau város, Százhalombatta, Székesfe hérvár térségébe festő, mázok szakmunkásokat és betanított mun kásokat. Csökkentett, heti 44 órás munkaidő, hetenként szabad szombat. Dolgozóinknak az előlit térítés mellett szállást, étkezést biztosítunk. Magas kereseti lehetőség mellett, különélési és idény- pótlékot, valamint kiemelt munkahelyi pótlékot, közlekedési költség-hozzájárulást fizetünk. Munkába állást követően az első felutazási útiköltséget térítjük. Jelentkezés: Budapest, V., Báthori u. 12. n. em. 229. szoba, munkaerőgazdálkodás. Azonnali belépésre alkalmazunk szakmunkásokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat, takarítónőket, rendészeti dolgozókat. Minden második szombat szabad l 14 éves kortól nőt, férfit alkalmazunk. Segédmunkásokat betanított munkásokká képezünk. Bölcsődét, napközit, útiköltséget és kedvezményes étkezést, férfiaknak munkásszállást biztosítunk. PNYV. Goldberger Textilnyomógyár. Cím: Bp., III., Fényes Adolf u. 23. Közgazdasági osztály. Vizsgázott vendéglátóipari felszolgálókat keresünk újonnan megnyílt vendéglőnkbe. Fizetés megegyezés szerint. Utazási költséget felvétel esetén térítünk. Cím: Fogyasztási Szövetkezet, Verpelét, Malom u. 12. JL PC IRDETE A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat visontai és budapesti munkahelyeire keres építőipari technikusokat. Bérezés: szakmai tudástól függően, megegyezés alapján történik. Jelentkezni lehet: a 185. sz. Építésvezetőségen, Visontán, vagy a 18. sz. Főépítésvezetőségen, Be- rente, 54. lakás, C épület, munkaügyi csoportnál. Egerben, a belvároshoz 5 pete, 2 szoba-konyhás, kertes családi ház, 130 000 Ft-ért, azonnal beköltözhetően eladó. Leveleket. az egri hirdetőbe, „Családi ház” jeligére kérünk. Eladnám építés előtt álló két ás fél szobás egri társasház-részemet. Ajánlatokat „Előnyös” jeligére, aa egri hirdetőbe kérem. VEGYES: INGATLAN: Budai, zöldövezeti, 2 szoba-összkomfortos -f- garázs, OTP lakásomat, mely július 1-én beköltözhető, elcserélném egri hasonlóra, vagy háromszobásra. Válaszokat „Budapesti lakás” jeligére, az egri hirdetőbe. Középkorú, gyermektelen házaspár, szoba-konyhás lakást albérletbe, vagy készpénzért venne. Ajánlatokat ,.Becsületes” jeligére, az egri hirdetőbe. ©eoc mmmuBammmmaB» lEEJ°JWiS Gyöngyök, strasszkövek, f el varr- hatók, kaphatók Eger. Szovjethad-. sereg útja 71., délelőttönként. Teljesen egyedülálló, 62 éves, jő erőben levő asszony, háztartási munkát vállalna, vagy beteg ápolását, lakásért. Címeket: „Jó lelkű” jeligére, az egri hirdetőbe kérem. KPM Egri Közúti Igazgatóság, azonnali belépésre felvesz általános lakatos, autókarosszéria-laka- tos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Eger, Lenin út 51. sz. géptelepen, Tóth Lajos telepvezetőnél. Keresünk házvezetőnőt teljes ellátással, akinek ezenkívül 4 órás kereseti lehetőséget is biztosítunk. 28—35 éves korig. „Sürgős” jeligére, az ózdi hirdetőbe. Felveszünk lánctalpasdózer-veze- tőket, ív- és lánghegesztőket. Műszaki Erdészet, Eger, Rákóczi út 66. Kavicsbánya Vállalat üzeme bányaművelőt, vagy gépésztechnikust keres felvételre, 5 éves külfejtéses szakmai gyakorlattal. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. Hatvan, Delelő út. hírdetes ftimism S4f mvaxmBSsmMsamaxsam Utókelésű naposcsibe kapható 2.50 Ft-ért Eger és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet felvásárlójánál, Eger, Rákóczi át 125. szám. Fálné. Telefonon is megrendelhető. Szám: 21-15. A Budapesti Lakásépítő Vállalat Bp., X.. Pongrác* u. «1. felvesz VIII. átalánost végzett fiúkat szakmunkástanulónak az alant közölt szakmákra: kőműves, ács-állványozó, lágyfedőszigetelő, épületburkoló, épületüvegező, fapadlózó-mű- anyagburkoló, épületasztalos, központifűtés- szerelő, víz-gázszerelő és tapétázó Kollégiumi elhelyezést, teljes ellátást és ösztöndíjat biztosítunk. A jelentkezéseket kérjük a fenti címre mielőbb eljuttatni! február 3-17-ig 20-30 százalékos árengedménnyel a városi bútorszaküzletekben! „Kecskemét” hálószobabútor „Szikra” hálószobabútor „Miskolc” hálószobabútor „Irina” étkezőasztal NDK 430-as étkezőasztal Garderob 3 ajtós szekrény „Zsuzsi” szekrényágy „Ili” szekrényágy Garderob 6 ajtós „Botond Garderob 8 ajtós „Semadar” 11 000,11 700,12 500,- 700,- 700,3 460,- 3 050,3 600,4 340,- 4 860,Ft helyett 8 Ft helyett 9 Ft helyett 10 Ft helyett Ft helyett Ft helyett Ft helyett Ft helyett Ft helyett Ft helyett 800,— Ft 360,— Ft 0O0,— Ft 490,— Ft 490,— Ft 768,— Ft 440,— Ft 880,— Ft 472,— Ft 888,— Ft Fentieken kívül a hálószoba-, lakószoba- és konyhabútorok, valamint a szóló bútorfélék nagy választékával várják vásárlóikat a városi bútorszakiizletek. LAKÁSBERENDEZÉSI ÁRUI1ÁZ Eger, Széchenyi u. 25. T.: 14-28. BŰTORSZAKÜZLET Gyöngyös, Lenin u. 2. T.: 17-26. BŰTORSZAKÜZLET Hatvan, Horváth M. út 12. T.: 18-85. Barátságos labdarúgó-mérkőzések: Ferencváros Vegyes—Bp. Építők 10:0, Vasas—Ganz-MA- VAG 5:1, Volán SC—U. Dózsa Vegyes 2:2, Egyetértés—Szállítók 2:2, Csepel—IKABUSZ 10:3, Pécsi Dózsa—PVSK 5:1, SBTC—Ózd 1:1, Bába ETO—ZTE 2:1, Videoton— Szombathely 5:0. * Belgrádban játszották le a vt- •Sllnbtla Bajnokcsapatok Európa Kupájának első döntő mérkőzését. A Mladost Zagreb együttese f:3-ra nyert a Dinamó Moszkva A franciaországi Grenoble-ban befejeződött a női gyorskorcsolyáz ó világbajnokság. A világbajnoki elmet a szovjet Kauniste szerezte meg, a holland Kaiser éa Schut előtt. • A magyar Ifjúsági jégkorong válogatott Berlinben nemzetközi tornán vett részt és a 3. helyen végzett. * Az év első jelentősebb kard- versenyén Pézsa Tibor győzött, Marótb és Meszéna előtt Megnyílt k h I n «• . .. . .. , H MIHI - szakis sietünk BEIHUTMTO-TERME Hatvanban, A Horváth M. út 14. sz a'.itt. Tekintse meg legújabb lakószoba- és konyhabútorainkat!