Népújság, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-12 / 9. szám

Ka(kó István: KATAY ANTAL: i f A csilIajBolt. sem A csillagok sem mind egyforma távol s közel vannak ma még mindenkihez, hisz földi cél felé se mind gyalog az megkésik, céljához el nem ér: elvesz önmaga száz miértjiben. a részkérdések útvesztőiben. A csillagok sem mind egyforma távol vannak hozzánk, s tükörképünk sem egy. s míg baktatunk, hogy futva körbejárunk egy földi célt, vagy felkopik az állunk, vagy beismerjük, hogy nem találunk két egyforma pontot itt a földön, két egyforma ízt egyikünk kezén. Két ember — oly gyakran — két világ. Míg egyik lakásodért kilincsel, a másik lecsíp a havaibérből. vagy hanyag bányavetiséggel forraszt össze egy ízt a készülékben, s közben lázong, sír panaszkodik; nincs lelkiismeret, sem erkölcs ma már az emberben, hisz nem ég megint a „sátoraljaújhelyi”, s egyre gyorsabban lesz papirvékony a talp túldrága cipőnk alatt... — Pedig egy ég alatt, egy földön élünk, egyformán jelzett adattal mérjük a csillagokhoz köznapi bajunkat, s mégis: sem mást, sem önmagunkat nem egyforma doronggal várunk véleményünk sötét kapualjában — ha bírálunk. BÁRÁNYT FERENC: Haplójegyzctek Európából I, Milena Niecolllni Mllerta szép volt és olasz, Sosem kívántam szebbet, hűshullámú sötét haján halk barcatrola zengett ' Hűshullámú haja lehullt váUának parazsára, sistergett test-tüze s a hús hullám találkozása. Milena, ha lobot vetek testednek parazsától, hűvös hajaddal önts nyakon — úgy óvj a tűzhaláltól. •(Modena, 1967.) 2. r5Idim Folyom, jóestét! — mondom ismerősen, s ő viszonzásul csobban egy nagyot, kalapomat megemelem és ő is megemel, im, egy pörge kis habot. Barátom rég a Duna., jóbarátom, beszél, meghallgat, szóbaáll velem, ml mindent mond a végtelen s ml mindent ■ mond el, kit szóra bírt a végtelen!,.. Költőt s folyót mélysége tesz rokonná, s mindkettő messzi kékségekbe vág... A Duna indul, várja már a tenger, köszön — s tűnődve hömpölyög tovább, (Belgrád, 1968.) A negyedik napon megér­kezett a negyedik: llcai. Fél- retaposott férficipő volt raj­ta, agyonmosott kartonrufca, s hosszú gesztenyebarna ha­ját egy piros svájcisapkába rejtette. Madár ijesztő, — gon­dolta Ricsi, amikor Haja ma­ga előtt tuszkolta a lányt be a lakásba. Ilcsi valóban cse- nevésznek látszott, mindössze az volt a feltűnő rajta, hogy vékony karjához képest nagy vöröses színű kézfejét kissé röstelkedve próbálta a háta mögé dugni. — Hát jtt van, — mutatott a lányra Laja elégedett vi­gyorgással. — Szervusz, — mondta Ri­csi, aztán úgy tett, mintha tovább olvasná, de a könyv lapjai mögül fürkészte az új lakót. A kölyök azonban Ilcsi elé huppant és szemtelenül vé­gi gmustrálta. ő sem volt na­gyon megelégedve ezzel a „nyeszlett macskáival Mi­nek ide lány? Megvannak ók jól itt hárman ebben a la­kásban. Nem tudja elképzel­ni, hogy ez bele tudjon illesz­kedni a kialakult életrendbe, részt vegyen a marháskodás- ban. Bizalmatlanságához hoz­zájárult a féltékenység is. A két nagyobb fiú néha ural­kodott felette, néha azonban ő tudta zsarolni ókét gyere­keskedéseivel. ösztönösen érezte, hogy ez a lány kisa­játíthatja mindezeket a ked­vezményeket, sót mindenféle baj forrása is lehet — Hogy hívnak? — kér­dezte tőle leereszkedően. — Ilcsi, — felelte a lány halkan, s az ajtó felé lesett, mintha a kifelé vezető utat keresné. | Tüske nem tartotta fontosw j nők, hogy ó is bem utat koz­i zék. hanem odafordult Lajá­: hoz. — Hol szedted fel? Szemtelen fellépését Laja is túlzásnak tartotta. Nya- i kon legyintette a kölykök — Az én védelmem alatt áll. Ha egy rossz szót meghal­lok tőled, ellátom a bajo­dat. Tüske sértődötten vonult m dolgozószoba sarkához, ahol egy atlaszt nézegetett Laja úgy tett mintha nem zavarná különösebben a másik két fiú tartózkodása, j Ügy bánt Ilcsivel, mint kis j kölyökmacskával, akit az ut­j cán talált Gyengéden meg­I taszította, hogy üljön le a ILCSI dohányzóasztalka előtt álló fotőjbe. A lány lekuporodott, s így még jobban feltűnő volt a jelentéktelensége. Nem nézett sehová, csak a padlót bámulta. — Ezek rendes gyerekek, — mondta biztatóan Laja. — Ugye, hogy klassz ez a lakás? Az a legjobb benne, hogy csak mi lakjuk... Nevetett, rpintha jó viccet mondott volna. Mivel sem a társai, sem a lány nem válaszolt neki, t.oz­bámészkodni. mert a kórház kapujához egy parasztszekéi fordult be a kocsis egy tíz év körüli gyereket emelt le, aki teljesen élettelennek látszott, s egyik karja vastagon be volt bugyodálva gézzel. A lány is ezt a jelenetet figyel­te, ő is odajött a bejárathoz, majd amikor a portás, aki az érkezőt eligazította, felé­jük fordult, akkor Ilcsi el­bújt Laja háta mögé. — Te még mindig itt vagy? — szólt a kapus és a zálátott, hogy zsebéből min­denféle kacatot szedjen elő. Cigaretta, tűzkő, borotvapen­ge került elő, „mozgó Raktárá­ból”, ahogy nevezte. Néze­gette, számolgatta őket. Bcsiről mijjtha mindenki elfelejtkezett volna. Laja, amikor fél órával ez­előtt észrevette a kórház kertje előtt ténfergő lányt, eszébe sem jutott, hogy meg­szólítsa. Csak az tűnt fel ne­ki, ho^v milyen szomorúan támaszkodik a vasrácshoz és nézi a vöröstéglás épületet, A fiú csakis azért állt meg (Csont István illusztrációja.) fejét csóválta, majd azt mondta Lajának: — Már megengedtük neki, hogy vé­gigjárta a kórtermeket, d<h nem találta meg az anyját Hiába mondom neki, hogy­menjen szépen haza, csak várakozik reggel óta. Amikor a portás becsukta a kaput a fiú megkérdezte: — Itt laksz a városban? Ilcsi megingatta a fejét. — Messze? — öttelken. A helységnév nem mondott semmit Lajának. nyavilágból is szedtek hozzá­juk, meg a faluból is.., Olyan is volt, hogy nem ás­ták el elég mélyen ükét. és a kutyák feldúlták a sírt.,. Nem lehet pontosan tudni, az emberek nem szeretnek róla beszélni... Némán bámultam az út mentén vastagodó sötétséget. Arra gondoltam, hogy a ta­nyák, messze esnek egymás­tól, nagyon messze... A Faluban égtek a villa­nyok. Felpillantottam a há­zakra. Sok volt az új ház, de nem laknak mindben... Az egyik utcatáblán zománcba öntött név csillogott: „Haj­ma József utca”. — Öt is ? — kérdeztem a sofőrt. — Igen, direktóriumi tag volt. A fiai itt élnek a közel­ben. A párttitkár barátságosan fogadott. — Megszerveztük, kérem... Én ugyan nem tudok elmen­ni, mert éppen a beszámoló­mat írom... Az ünnepi tag­gyűlésre készülünk, a párt megalakulásának ötvenéves jubileumát ünnepeljük itt is... Elővettem a megyei újsá­got és rámutattam egy apró- hirdetésre: „Kilencholdas szőlőbe kisegítő munkaerőt keresek...” — Azt hittem, itt mipdenki tsz-tag... — Ez... A csoportba lé­pett be, nem a tsz-be... Van ilyen... Nézze, ez a kilenc hold itt nem olyan nagy do­log. .. A Duna és a Tisza kö­zött _ vagyunk... Ha magas a talajvíz szintje, mindent ki­lúgoz, ha alacsony, a napfény égeti el a termést. Akinek te­rem, az éjjel-nappal dolgo­zik... Ez pedig, éppen egy vöröskatona... Makacs em­ber. .. Együtt volt lefogva a Francia Kiss Mihállyal.., — Mindegyik másért, nem?-r- Igen, a Francia Kiss Mi­hály, akkor vizsgálati fog­ságban volt, de kérvényt irt a Horthynak és kiengedték. — Mondja, nem lehetne megnézni a helyszínt, ahol ezek történtek? Egy pajtát, vagy tanyát, ahol...? A párttitkár elkomorult: — Nagy a sár — mondta —, még a szekér is megsül­lyedne. .. És hát nem is sze­retik a népek... Nem szere­tik, ha ezt bolygatják... Rossz emlék, ma már Orgo- ványra nem ez a jellemző... Van itt egy özvegyasszony a faluban, akinek az urát ele­venen ásták el, oda elmehet­nénk, de... Gondolja meg... Mit mondanánk neki, miért jöttünk? A tanyák meg, ahol ezek történtek, mind nagy­gazdáké Voltak... Éppen azon gondolkodom, hogy eze­ket az ünnepi taggyűlésen nem hozom föl... Nem sze­retik az emberek... Borzal­mas volt... Gondolja el... Megásatták a gödröt és a szé­lén fejszével verték agyon az embereket.., A Francia Kiss Mihály neve itt... És élt... Gondolja csak meg, azok után, amik itt 1919. no­vember 19-ről 20-ra virradó­ra történtek, azok után itt az emberek 1945-ben ki merték osztani a földet... Gondolja meg... Az alsójárási iskola, ahol a tanyai emberekkel az olva­sás hasznosságát kellett meg­vitatnunk, tele volt árnyak­kal. Hosszú terem, három sor pad, Ferkó olaj, alma- és bakancs-szag. Közvetlenül az utolsó ablak mellett dobogó, a dobogón asztal, asztalon petróleumlámpa. A kályha mellett Öten-hatan ültek. — Még gyülekeznek... Ad­dig talán átmehetnénk a Va­dászcsárdába. .. Nincs mesz- sze — mondta a tanácselnök. A tanyavilógban a távol­ságnak más a fogalmi értéke, mint a városokban. A Va­dászcsárda olyanszerű volt, mint a földművesszövetkeze­ti italboltok szerte az ország­ban. Egy nagyobb terem sön- téssel, egy kisebb a rendez­vények száméira. A kisebb te­remben ezen a napon mind­össze néhány szék volt, más nem... — Itt csinálják a vadász­vacsorákat — mondta az el­nök, majd a sarokba pillan­tott és újra megszólalt: — Később biztosan beállítják a kályhát... Visszamentünk a söntésbe. Hirtelen úgy éreztem, mintha leejtettem volna valamit. A padlóra pillantottam, de sem­mit sem láttam... A söntés- pult mögött idős, barázdált arcú férfi állt, a söntés előtt egy vadászkutya hevert. — Sándor bácsi, bemuta­tom az elvtársat... A köny-* vekről tart előadást — mond­ta az elnök, s közben vala­mennyien a söntéspultra tá­maszkodtunk. A sofőr, a he­lyi vezetők, s talán még va­laki. .. Kezet nyújtottam a kocsmárosnak és bemutat­koztam. Kérges, elnézően szorító keze volt: — Hajma Sándor — mond­ta. — Hajma...? — kérdez­tem át pétiem u arcát —■ Mit kér? •— nézett rám — Pálinkát... Hajma...? — Cseresnye, szilva, ve­gyesgyümölcs. .. Vegyesgyümölcsöt kértem. Az elnök cseresnyét... Vala­ki sört... Haj ma Sándor azt mondta, hogy a vegyesgyü­mölcs a legjobb. Leültünk a söntés előtt az első asztal mellé, s a kutya közelebb jött hozzánk... — Az öné...? — kérdez­tem, aztán lehajtottam a, pá­linkámat. — Igen, nagyon jó kutya. — Maga Is vadászik? — Szenvedélyesen — mondta és megtöltötte a po­haramat, ámít közben át­nyújtottam neki. A háttér­ben megjelent egy alacsony öregasszony. Hajma Sándor felesége. A söntéspult túlsó sarkán állt, és engem né­zett.Talán egy ajtó lehe­tett mögötte. Ügy tűnik... Tévedhetek is... Rokonszen­ves asszonynak látszott, és félt valamitől... Hajma Sán­dor is félt valamitől, és a ta­nácselnök is... Mindenki. Attól féltek, hogy megkér­dem Hajma Sándortól, mint már annyian, annyiszor, hogy miként történt az apjá­val az a szörnyűség 1919 no­vemberében. .. — Sándor bácsi nagy va­dász. .. Halász, vadász, ma­darász .. És az fmsz kocsmá- rosa — mondta az elnök. — Én is halászom... A ha­lak az igen... —mondtam. — Van itt valami tó? — Két jó nagy tó van itt.. Főleg ponty, compó, csuka. Kárász is akad... — Compó az igazi... Az adja az ízt... Voltak nekem kisszerszámos barátaim a Dráván... — mondtam, s ekkor már tudtam, hogy nem kérdem meg. Semmit sem kérdezek... Csak ülök, be­szélgetek vele a halászatról, és megiszom a pálinkámat. Azt hiszem, Hajma Sándor is tudta már, hogy nem kér­dezősködöm. .. — Mi is kisszerszámmal dolgozunk... Most ugyan, ép­pen szétmentünk... Nem va­ló mindenki halásznak... Aki türelmetlen, ha nem fo­gunk, az jobb, is ha máshoz kezd... Az'igazi halász ak­kor mutatkozik meg, ha nincs fogás... Amikor újra kell indulni... Várni... Meg­érezni a haljárást... — Igaz... — mondtam — Az is előfordul, hogy július­ban semmi sincs... — Elő — mondta Hajma Sándor — Van úgy, hogy el­ülnek a halak. Megittam a második pálin­kámat is, aztán felálltam. Kint utolért bennünket az öregasszony: — Át akarna menni a Sán­dor, csak átőtözik — mond­ta. — Megvárjuk? — Nem köll várni, odaér a Sándor — mondta az öreg­asszony. Nem mentem föl a dobogó­ra. Megálltam az ablak mel­lett, igy a lámpa éppen meg­világította az arcomat. Az is­kolában ekkpr már legalább tizennyolcán ültek. A köny­vekről beszéltem. Arról, hogy a betű, a szó út embertől em­berig, sok mindent megtud­hatunk a világról és egymás­ról is. Arról, hogy a szép em­berséget adó gondolatoknak olvasással elébe mehetünk. f*éhp nyűt az ajtó, de a — Ha nincs szállásod, eljö­hetsz hozzánk, — szólt h!y*- len elhatározással. Ilcsi tétován nézte a magas fiút. Bizalmatlanság és riadt- ság áradt viselkedéséből. Mi­vel nem feleit semmit Laja ajánlatára, a fiú tovább foly­tatta: — Csak néni akarsz egész éjjel az utcán ácsorogni? Marhaság. Elkap az őrjárat, aztán fogdába kerülsz. Ezt akarod? Na. gyere! Megfogta a lány kezét. Várta, hogy Ilcsi vitatko­zik vele, makacskodik, de a lány engedelmesen követte. — Hány éves vágj ? — Tizenhét leszek. — Tudsz főzni? — Nem. — Hót takarítani? — Nem. Válaszát,, Laja kedvetlenül vette tudomásul. No hiszen, ezzel is bevásárolt. Már bánta, hogy megszólította, csakhogy nem volt szív® visszavonni az ajánlatát. Majd meglátják. A piacon összeverődött egy két lány­nyal. azok csinosabbak vol­tak és vagányabbak. De. csak kinevették, amikor megpró­bált velük tárgyalni. . Mind kizsebelte volna, rögtön kí­vánságokkal álltak elő, eat vegyen nekik, azt vegyen ne­kik. Ez a „nyíltság" nem tet­szett a fiúnak, bár nem volt meglepve; találkoztak .16 né­hány nővel, aki egy darab kenyérért is félrevonult a katonákkal. — Mi baja volt az anyád­nak? A lány tekintete megreb­bent. — Azt mondták, hogy nagy beteg lett. — Ki mondta? — Az úrék, ahol szolgált* — ök küldték a kórházba? — Ök. Felesleges volt tovább faggatni a lányt. Ez a gyámoltalan 1U tud­ja meddig álldogált volna ott a kórháznál. Talán ab­ban reménykedett, hátha előbukkan az anyja, talán van még egy kórterem, aho­vá nem engedték be? 'Enpelc -9- keszeg«- gyermek- lánynak a sorsa az övéhea hasonló; egyiküknek sincs otthona, nincsenek szülei. La­ja bizonyosra vette, hogy Il­csi anyja meghalt. Hiszen ki tartotta volna számon a har­cok idején, amikor zsúfolásig megtelteik a kórházak? Gyengéden, bátorítóan irá­nyította be a kapuba, amikor megérkeztek a házhoz. — Gyere csak, nálunk ott­honra lelsz... gyár lómpavilágánál a terem végéig nem láttam el, így azt sem tudtam, hogy az ajtó nyikordulása érkező, vagy távozó embereket jelzett. Jobb arcomra hús levegő pá­rállott a sötét ablakokról. Kint a kunsági éjszaka der­medt árnyai jártak. Az ar­com, s a bent ülőké, talán két-háromszáz méterre is látszott... „A könyv nemcsak szóra­koztat, nemcsak a szépség felé kalauzunk, de a mun­kánkban is segít” — mond­tam és néztem a tanyai em­berek arcát... Azok meg as én arcomat nézték... ,.A szakkönyvekből megtudja az ember, hogy melyik talajra milyen alany való, vagy megtudja, hogy bizonyos év­ben ez vagy az a dátum mi­lyen napra esett... Például megtudható, hogy 1919. no­vember 19-ről 20-ra milyen nap virradt?” Az alma- és bakancsszag ú iskola utolsó padjaiban meg­szólalt egy mély férfihang: — Csütörtök... Nagy csend maradt a nyo­mában. Az emberek mozdu­latlanul ültek a helyükön. Megborzongott a hátam. Ügy éreztem, hogy Francia Kiss Mihály kint áll a fák alatt és benéz az ablakon. Aztán váratlanul nevek jutottak eszembe, Vértse Gábor, Kosa László, Nemes Gusztáv, maid egy tanya neve: „Belsőnyír 138”... Aztán a dinnyék.., A dinnyék is szép pirosa*» belülről, mint a vér... Meghajtottam magama« i és tétován odább léptem. K4 ; zelebb a félhomályban ülddt gélő tanyai ember efche*.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom