Népújság, 1969. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

I

CZINE MIHÁLY:

Ady öröksége

ciális (elszabadulás Igéjét. Ezért ölelkeztette költészetében a magyar márciusokat és a vörös májusokat.

Nemcsak a maga népére gondolt. A magyar jakobinus az „elnyomottak és ösz- szetörtek”, a „magyart* és

ötven esztendeje halt meg Ady Endre; sírjából ma is életet és hitet üzen. Költő aligha adhatott volna többet nemzetének: emberi méltóságra ébresztett A megmaradásra és a megújulásra. A kortársak általa hitték magukat valakinek, embernek, magyarnak; a hazájukon kívül rekedteket ő bírta szóra .mindenütt. A humánumban kiteljesedett magyarságot jelentette.

A huszadik század a magyar irodalomban — küztu- ; dott már régen ez az igazság — Ady Endrével kezdő- [ dik. Ö hozott új látást és új I hangot; 6 volt a nagy fölszabadító. Szinte felmérhetet- j len a jelentősége a magyar i kultúra nagy megújúlását, század eleji virágzását Ady- koraként tárgyalhatná az irodalomtörténet. Ady nélkül nem születhetett volna meg az új magyar irodalom és aligha győzedelmeskedhetett volna széles körben a forradalmi gondolat. A századelő elégedetlensége és jobbravágyása talán művészi különcködéssé satnyult volna, ha nem jön valaki, aki világosan megfogalmazza a bajt — ..ez a magyar Ugar'1 — teldobja a megtalált Igéket. és összefogja az elége- : detlenek. és újat keresők , százszínű seregét.

• j Ez volt Ady Endre. A hétszilvafás. kálvinista kisnemes Párizst járt fia. A „forró szívű, zengő szavú dalnok” — — aki .elsírta. minden, magyarok bánatát és harcra hívta a sötét vizek partján kesergőket. Ahogy Móricz Zsigmond mondta Ady ravatalánál: „Az I emberiség ... még néma nyomorban bevert: Ady Endre már akkor a szabadságot zengte. A szivek gyáván és mindenbe beletörődve, korbács előtt meghunyászkodva gubbasztottak: Ady End;mint egy fiatal isten szállott ki a magasba s az egekig dobta az új igazságok lán”cAdy és Csinszka

történelemnek, amivel Ady nem birkózott volna. Százá- yaí vetette fel. a gondolatokat, egy-egy strófájához, egy- egy cikkéhez köteteket kapcsolhatna lábjegyzetként a tudomány ma is, A szocializmusról, a militarizmusról, a cárizmusról, Kelet-Európáról, a kacskakezű császár mesterkedéseiről lényeges dolgokat tudott, ■ verseiben — a Magyar Ugaron, a Szentlélek karavánja, az Idő rostájában, a Mesebeli János, a Duna vallomása, a Magyar Mes- riások, a Magyar jakobinus

nem magyarok” egyforma keservét dalolta, s a „magyar, oláh és szláv bánat’’ egy- gyökerüségét, a Duna kilesett titkát. Lírájában ott vannak a Kárpát medence közös gondjai és vágyálmai. Benne is, mint Bartókban, József Attilában és annyi jeles

magyar alkotóban, ott élt a népek testvérré válásának eszméje. Jelzéseit, kiáltásait ezért fogták fel már életé- j ben a szomszéd népek költői, románok, szerbek, b orvátok, • ezért köszönthette a szlovák Hviesdosláv „hajnallókor- [ szak hőseként”.

Lírájában magyarságélmé- j nye, s forradalmi demokratizmusa felől érthető leginkább. Innen érthető, hogy még a szerelemből, pénzből, mámorból és istenkeresésbol j is gyakorta politikum lett nála.

A maga és népe sorsával birkózó költő egyetemes emberi titkok megfejtésére ts törekedett. Átélte, érzékelte az ember helyét a minden- ségben, vállalta a pokoljá- rast. Az időhöz és helyzethez kötött társadalmi élményt az egyetemesbe emelte, akár-, csak Bartók tette a zenében. J

A kései Adynál születik meg. a „minden egész eltörött” hangulatában a „csil- ■ lagtávlat”, az új víziók. Korábban a magyar társadalmi forradalom sürgetője volt, most a világforradalom óhaj- | tozójává válik. Az imperia- ista háborúval szembefordulva, rémlátomásoktól gyötörve, „kosarazott szájjal”, „lefojtott tüdővel” írja az emberség vallomásait. „Ember az embertelenségben” — ír- í ja egyik legszebb verse fölé. (1916). Akkor, mikor a szivét csakugyan puskatus zúzta, a szemét „ezer rémség” I nyúzta. „Ember az emberte- 1 lenségben: ez, ennyi a ma- I gyarság múlhatatlan, ércbe- öntött békeszava, világajándéka, — mint Fábry Zoltán írja. — Többet, szebbet nem mondhat, nem adhat senki ...”

Igéi nem fakulhatnak; öröksége mindig időszerű marad.

VLAGYIMIR OSZINYIN:

TÉL

Az égen szerte szórva csillagok A kerti bokrot rázza a hideg.

Az ablakom alatt a berkenyét hósubába bújtatták a szelek.

Csavarogni. — kilépek a kapun a kemény hideg jólesik nekem, izzó rézkarikáját kergeti a hold a hóborított földeken.

OSVATH GÁBOR:

Paftanäsos'-ftizerelem

Előkerültek régi verseim.

Régi szántás, benőtte dúdva;

£s homályos sztyeppe a régi

monr’

A gondolat patája dobban:

Esetlen, vaskos elefánt... Gyermek-töltőtoll (Golyós Toliról nem Is álmodtam).

Iskolásfüzet és vonalas füzet Elmázolt tinta. (Nicsak.

Is. enyire éltem?!)

■Minden soruk harapás.

Harapás az éretlen körtébe:

Friss lé csurog belőle, nem Édes, nem megvesztegethető.

Nem „szabályszerű” gondola’

(Ma: meggondolás fojtogató Fiatal-orkán az eredetiség Szele. Szilárd talapzatom Belereng, könnyet fúj ki Arcomon és szétfuttatja a i.upon. Sajnálom magamat, “légi-szerelem. Pajzsomra Felemeltem: ő volt vezérem. —

Versek, kockás füzet, szétfolyt Tinta, gyerekbetűk;

Rosszmájú megjegyzés: pattanás Alakú betűk, pubertás!

Költészet: pattanásos-szerelem! Betegség: majd egyszer kiheverem”

Ideges-kamasz, mondd, megéri?

Minden rozsdás-emlék lesz: régi, lázongó Ifjúságom, megszúrkált Magányom,

Nyögve-vonszolt nehéz lelkem,

S az öntöttvas-modor:

Nyugalmat e versbe se leltem.

1966.

CSONTOS GÁBOR:

Kötelek a víz felett

Ady és Babits

ló igéit. A lel kd-ben siket és vak ködök gomolyogtak,: Ady Endre lelkében már tisztán égett a felszabadulás örök fénye ...”

A magyarság előtt álló feladatokat ő fogalmazta legteljesebben. Költő volt, a teljes élet megszólaltatója. így hathatott mindenkire serkentőleg: a harcosok a fegyvertársat látták benne, az esztéták a vers megújítóját.

A század elejének jobbra törekvői egyszerre tisztelték Ady Endrében a költőt és a váteszt. A költőt, aki nagy lépéssel vitte tovább a verselés művészetét és a prófétát a politikust, aki a tízezer fokn hevített vas izzásával élte át nemzetének és * korabeli Európának nagy kérdéseit. Nincsen kérdése a ggerabeli magyar és európai

dala, a Szétszóródás előtt — a magyar történelem számos tanulságát és feladatát fogalmazta meg a századelő és a jövendő nemzedéke számára.

Ügy érezte, hogy nemzete a betelő sors huszonnegyedik órájához érkezett, ha késik a feudális lomokat eltakarító forradalom, a magyarság kihull az idő rostáján. Demokratikus, független Magyarországot akar. Ügy érezte, az avult idillt robbantani kell, hogy a robbanás helyén nőjjön valami. Addig negyvennyolc és hatvanhét ellentétében gondolkodtak, Ady felismerte: a mamelulc hat- vanhetességgel és a sírvavi- gadó negyvennyolcassággal egyszerre szembe kell fordulni a szociális elégedetlenség talajáról, s a nemzetiszin zászlónk lel kell feni § no*

Á" pilonok már álltak, a drótkötelek délutánra megfeszültek a két part között. A szél furcsa zenét - pengetett az óriás húrokon. A szerelőkocsiba húzott be a brigád, s mert voltak az igazgatóságtól is, nyitva hagyták az ajtót, hogy kicsavarodjon a nehéz kék cigaretta- füst. Igaz, pufajka volt rajtuk, az Igazgatósági elvtársakon meg télikabát. Foga volt már az időnek, reggel bizony deres volt a vas, odaragadt az ember tenyere, ha gyorsan el akarta venni a kötélről.

Habos legutoljára maradt és mivel amúgy sem fért volna mór be, a kocsi falépcsőjére ült le. Kifelé nézett, a víz felé és únott mozdulatokkal szedte elő a kemény dobozos cigarettát, egyet kipöckölt és úgy harapta ki a többi közül a fogával. Utánozhatatlan volt az ilyesmiben, sokszor napokig mondogatták neki, ha effélét produkált. A gyufát a körmére égette, rányalt az ujja hegyére. megfordította a görbülő szálat s elégette a csonkját is.

Bent közben a tizenhét embertől körülvéve az ütemtervet értékelte a két igazgatósági elvtárs, — az esvik a műszaki, a másik a csúcstitkár —, s a felajánlásokra is rátértek. Az embereket: ez érdekelte, mert idő előtt állították fel a pilonokat és tudták, hogy az ünnepre jócskán lehet jutalom is. Az öreg Bretus félfenékkel ült a sebtiben lócának kiképzett deszkán és markába fordítva hagyta koitolni méregerős eiganpttáíát. Utjai örökké begörbülten álltak, dagadtak és vizenyősek voltak

Minden rendben lévőnek

látszott, elégedettek voltak a központban is a teljesítményükkel. A titkár aztán kiszólt a személykocsi sofőrjének, hogy hozza az üvegeket. Három-három üveget vitt oda a sofőr a két karja alá szorítva. Az emberek bevették a kocsiba Habos feje felett s a titkár elé állítgatták a satupad letisztogatott deszkájára. Az meg azt mondta: lássanak csak hozzá, megérdemlik, tíz nappal előbb állnak a pilonok, csak így tovább, nem kell a jeges folyón dolgozniuk a csövekkel, s ez újabb nyereséget jelenthet.

Ezzel mindenki egyetértett. Benyomták ujjal a dugókat és sorra adták az üveget. Három ember vett birtokba egy. egy üveget. Az öreg Szűcsről mindenki tudta, hogy kortyot sem iszik, s a műszaki elvtárs is csak egy kortynyit kért a zsebéből előszedett műanyag pohárba. Habosra meg nem gondolt senki.

Habos ajkára fitymáló mosoly telepedett s kinöckölte a csikket messze a fű közé. A titkár kérdezte meg:

— Hát ez a fiatal elvtárs nem iszik?

— Ja, a Habos? A fene se tudja ennél. — Kell bor, Habos? — bökte meg az egvik hegesztő Habos vállát. Habos úgy húzta el a vállát, mint aki azt akarja mondani: mit nvúlkálnak itt a vállához. Erre még a titkár is nevetett. Énpen ná'a volt az üveg, felállt és oőaügvpskedte magát a lábak közt Habos mögé:

— Tessék, elvtársam, húzza meg ... Ma»a is megérdemli. I«az. elvtársak . . . ? F.n legalábbis nem hallottam. hogv a brigád bármelyik tagja is elmaradt volna.

Itt mindenki megtette a magáét ...

— Kösz — mondta Habos. Válla felett feltartotta a kezét, anélkül, hogy a titkárra nézett volna, elvette az üveget és telecsurgatta a száját. Legalább egy arasznyira volt a szájától az üveg, s nem ment abból mellé egy csepp se.

— Ritka gyerek ez, kérem! — mondta az öreg Bretus elismeréssel. — Hogy ez miket tud produkálni!

— Marka jó! — nevetett egy másik ember s maga a titkár is.

— Igaz, hogy csak külső brigádtag, de arra is jó, hogy elnézze az ember... Ingyen cirkusz... — kezdte a tréíamester Szabó.

— Hagyd, te! — szólt rá Bretus, — mit akarsz tőle?

De aztán a titkár is megkérdezte: mit jelent az, hogy külső brigádtag? Ügy, válaszolták, hogy Habos nem akart brígádtag lenni. Tizenhét tagú a brieádjuk, de a csoport Habossal és az éjjeliőrrel együtt tizenkilenc. Az öreg sincs benne a brigádban, ami persze érthető. Ennél meg mindegy, ez olyan extra. mint a belsőfüles bili.

Megint csak nevettek. De már a bor is beszélt belőlük.

— Ez, nem is tudom, hogy kaphat-e a prémiumból — mondta valaki. — Hisz nem vállalt commit. Azt mo"dta, hagyják őt békén a marhás- kodássai. Mit alánlgatnak? Nincs más baluk?

A titkár tulajdonképpen nem lepődött meg. úgy látszik. volt már dolga ptféle lepényekkel, a műszaki meg egyebet sem tett. mint hallgatott. Bretus védelmére kelt • fiúnak: igaz, ő nem vállalt,

de rendesen elvégzi a munkáját. A pénzét megérdemli.

— Mért hívják Habosnak? — kérdezte a műszaki.

— A haja miatt — mosoly - gott az ifjabbik Szűcs —, hát nézzen rá, micsoda Zrínyifeje van.. Csak épp a ló kéne alá ja.

Erre már felállt Habos.

nyújtózkodott egyet s arrébb lépdelt. Teljességgel úgy viselkedett, mintha nem róla lett volna szó, vagy mintha rajta kívül senki az égvilágon ott nem volna...

Másnap reggelre kifehé- redtek a drótkötelek. Pengett a fagyban a két ívelő húr. Amikor dolgozni kezdtek a csővel, úgy porzott a nyakukba a fehérség, mintha havazott volna. A hegesztett csőkígyót a két autódaru emelte meg, lépésrój lépésre tolta a víz irányába, ahol az emberek egymás után akasztották alája a kengyeleket. Fent a csigákat az öreg Bretus akasztotta és biztosította. Habost parancsolta maga mellé a szerelőkosárba. az adogatta neki a szerszámokat s kezelte a telefont, amivel a túloldalra a csőriének adott utasítást az öreg. Habos kivörösödött orral és elkékült kézzel tartotta a mikrofont és ha az öreg szólt odadugta a szája elé.

Jól haladtak, két éra alatt már a víz közepe fölé értek, citerázott alattuk és felettük a drótkötél, apró tűként szúrt az arcukba a porzó dér. Nem volt még tizenegy óra, amikor Habos észrevette a két személygépkocsit. Megjöttek hát csodál látni ma is az elvtársak, gondolta, de nem tudott odafigyelni, mert Bretus mellet) egy pillanatra sem bámulászhatott.

— Hé, mi van már? Nett hallottátok’ — kiáltott Bretus a telefonba. Habos végignézett a drótköteleken éj nem értette mi a baj. Szabályos közökben a kengyelek 4