Heves Megyei Népújság, 1968. december (19. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-31 / 306. szám
Tovább g’vuruxnek a lmllámok az egri fedett uszoda körül 1969 októberéig várni kell a megnyitással? Hazai pályán, az U. Dózsa ellen kezdi NB l-es szereplését az Egri Dózsa Elkészült a labdarúgó MB 1969. tavaszi és őszi sorsolása 4 magyar sajtóban 1938- ban jelent meg az első olyan írás, amely felvetette az egri fedett uszoda megépítésének szükségességét. Azóta — főleg a felszabadulást követően — szinte napirendi probléma, lett, az illetékes fórumokon, az országos és helyi lapok hasábjain rendszeresen foglalkoztak az ügygyei, amíg végre 1961-ben hosszas vita és a városrendezési tervek egyeztetése után kijelölték az építendő objektum helyét, a városi tanács vb-elnöke aláírta a tervezési megbízást, s elkezdődött a munka. Ennek költségeire 3 300 000 forint összegű megyei és városi fedezet, valamint 6 600 000 forint MTS- hozzájárulás állt rendelkezésre! Az építkezéssel, a műszaki éa a kivitelezési nehézségekkel nem kívánunk részletesen foglalkozni, hiszen ezekről a Népújság időről időre tájékoztatta olvasóit. Elég csak 1968. július 30-ától folytatni, amikor is a kivitelező 22. sz. Építőipari Vállalat készre” jelentette a létesítményt és elkezdődött annak műszaki átadása, átvétele. 'T' öbbrendbeli hiányosság miatt azonban az átadás-átvétel nem járt sikerrel, és hasonló sorsra jutottak a későbbi próbálkozások is, amelyek az alábbi sorrendben követték egymást: 1968. augusztus 22, 1968. szeptember 10, 1968. október 17... A meghiúsult eljárások ellenére úszóink mégiscsak bejutottak a fedettbe, mert a beruházási vállalat — megértve az edzések folyamatosságának szükségességét, és azért is, hogy a még esetleges rejtett hibák előjöjjenek — megengedte, hogy a délutáni órákban használhassák. Az edzések sajnos nem tartottak sokáig, mert a vízmű vállalat, a létesítmény gazdája, no- veanber 5-én kikapcsoltatta a fűtést. Tegyük hozzá, hogy jogosan, mert a napi 300 forintba kerülő hőszolgáltatásra nem kapott írásbeli megrendelést, illetve a már felgyülemlett számla kiegyenlítését senki sem vállalta. Hiába szaladt Válent Gyula edző fűhöz-fához! T gén, így volt — erő- sí tette meg az edző, majd ekként folytatta: — közben december 20- ával újabb, végleges hetár- idót szabtak az üzemelés közben jelentkezett hibák kijavítására. Éjjel-nappal fűtötték az uszodát, hogy az OKISZ Labor és a CSŐSZER elvégezhesse a munkát. December 19-étől mi is újra visszamehettünk edzeni, de ez is csak amolyan „pünkösdi királyságnak” bizonyult: december 23-án a höközpont dolgozói szabadságra mentek, kiengedték a vizet a kazánokból. Olaj ugyan még volna, de fűtőre nincs béralap... — £s mi lesz ezután? — Felkerestem a vízmű vállalat vezetőit cs feltettem számukra a kérdést: mikor kezdik el az üzemeltetést? A válasz az volt, hogy csak akkor, ha a teljes berendezés elkészül és az összes fellelhető hibákat felszámolják! Nos, ismerve az építőipari vállalatok eddigi „lázas” tevékenységét — erről hét esztendő alatt volt alkalmunk meggyőződni — az üzemeltetésre előreláthatóan 1969. októberében került sor!! Pedig a berendezési tárgyak beszerzésére október óta rendelkezésre áll az MTS-től kapott 200 000 forintos célhitel, s a megyei tanács tervosztálya is hasonló összeggel járulna hozzá a költségekhez! — És a vállalat miért nem élt a beszerzés lehetőségével? — Talán azért, mert a mintegy kétmillió forint évi üzemelési költséggel, állami dotációval működő létesítmény nemigen lesz rentábilis, hiszen kifejezetten sportcélokra épült, közfürdőnek csak komoly átalakításokkal lehetA Bt>. Honvéd sajtó- és propagandaosztálya 1968- ban már negyedszer végzett közvéleménykutatást. hogy —eldöntse, melyik N3 I=es-lab- dairúgó-csapat szurkolói voltak a legsportszerűbbek. A szétküldött 82 kérdőív egy- harmadát küldték vissza kitöltve szakemberek, játékvezetők. sportújságírók. Nos, a számok azt mutatják. hogy a fenállásának 20 éves jubileumára készülő Honvéd nemcsak futballistái, hanem sportszerűen buzdító közönsége révén is sikert aratott az ó-évben. Két ötödik és egy második helyezés után ne használni (a legalacsonyabb vízmélység 196 cm, a víz hőfoka 23 C fok). És mi történik akkor, ha netán a későbbi években csökken az állami dotáció? Növeljük a fedett uszoda forgalmát és bevételét? Ez volna az ésszerű megoldás, csakhogy ez sem kivitelezhető, éppen az uszoda sportolásra való, nagymérvű igény- bevétele miatt! |7 sorokat olvasva szinte magától ide kívánkozik az újabb kérdés: — Helycs-e az, hogy újabb egy évig kihasználatlanul álljon népgazdaságunk e komoly értéke? Semmiképpen sem helyes! A magunk részéről azt javasoljuk — és ehhez kérjük az illetékes szervek mielőbbi segítségét — a berendezés elkészüléséig használják az uszodát kizárólag az úszók. A meglévő hibák — a tető beázik, az ablakok páragyűjtő csatornái hiányosak, az ablakok fémkeretei nem zárnak, stb. — kijavítása egyáltalán nem zavarná az edzéseket. A vízmű vállalat — úgy tudjuk — az edzések ellen nem emelt kifogást, de a fűtést, a világítást, a takarítást, egyszóval az üzemeltetés költségeit csak akkor vállalja, ha a fedett uszoda a közönség számára is kinyithat! \7 alami gyors megoldást ” kell találni. Hogy a hullámok végre ne gyűrűzzenek tovább... Somody József most felkerül nevük a ..Honvéd-kupa” ezüstserleere. a kétszeres védő Tatabánya és a legutóbbi győztes Szombathely mellé. .........A SORKEND: 1. Bp. Honvéd 131 pont. 2. Ferencváros 116 pont, 3. Tatabánya 154 pont, 4. Videoton 157 pont. 5. Szombathely 161 pont. 6. Vasas, Pécs 169 —169 pont, 8. Csepel 205 pont, 9. Egyetértés 210 pont, 10. Szeged 222 pont, U. U. Dózsa 231 pont, 12. Dunaújváros 251 pont, 13. MTK 253 pont, 14. Salgótarján 258 pent, 15. Győr 266 pont, 16. Diósgyőr 292 pont. (MTI) Elkészült az 1969. évi labdarúgó NB I. tavaszi és őszi 30 fordulójának sorsolása. A küzdelmek február 23-án kezdődnek és december 7-én érnek véget. A tavaszi idény június 22-ig tart, az őszi forduló augusztus 30-án kezdődik. A tavaszi 120 bajnoki mérkőzés jelentős része vasárnaponként kerül sorra, de április 4-én pénteken és április 30-án, május 14-én szerdán és május 29-én csütörtökön is teljes fordulót bonyolítanak le. Az első fordulóban a tavalyi bajnokság éllovasai közül a Ferencváros Dunaújvárosba, az Ü. Dózsa Egerbe látogat, a Vasas pedig a Pécset fogadja. Már a 3. fordulóban jelentős mérkőzésre kerül sor: a Bp. Honvéd és a Ferencváros találkozik. A további rangadók időpontja: Március 23.: Vasas—FTC, március 30.: Ű. Dózsa—Bp. Honvéd, április 20.: O. Dózsa —Vasas, május 11.: MTK— FTC, május 14.: FTC—0. Dózsa és Vasas—Bp. Honvéd, 1„ február 23.5 Vasas—Pécs, Csepel—Győr, Bp. Honvéd—Salgótarján, Egyetértés—Tatabánya, Komló—MTK, Dunaújváros— FTC, Szombathely—DVTK, Eger—Ű. Dózsa. 2., március 2.: FTC—Egyetértés, O. Dózsa —Komló, MTK—Csepel, Pécs —Eger, Tatabánya—Bp. Honvéd, Győr—Dunaújváros. Salgótarján—Szombathely, Diósgyőr—Vasas. 3., március 9.t Vasas—Salgótarján. Csepel —O. Dózsa, Bp. Honvéd— FTC. Egyetértés—Győr, Pécs —DVTK, Dunaújváros— MTK. Szombathely—Tatabánya, Eger—Komló. 4., március 16.: FTC—Szombathely, U. Dózsa—Dunaújváros, MTK— Egyetértés, Komló—Csepel, Tatabánya—Vasas, Győr—Bp. Honvéd, Salgótarján—Pécs, DVTK—Eger. 5., március 23.: Vasas—FTC, Bp. Honvéd— MTK, Egyetértés—O. Dózsa, Pécs—Tatabánya, Dunaújváros—Komló, DVTK—Salgótarján, Szombathely—Győr, Eger—Csepel. 6., március 30.: FTC—Pécs, O. Dózsa—Bp. Honvéd, Csepel—Dunaújváros, MTK—Szombathely, Komló—Egyetértés, Tatabánya—DVTK, Győr—Vasas, Salgótarján—Eger. 7., április 4„ péntek: Vasas—MTK. Bp. Honvéd —Komló, Egyetértés—Csepel, Pécs—Győr, Salgótarján— Tatabánya, DVTK—FTC, Szombathely—O. Dózsa, Eger —Dunaújváros. 8., április 20.: FTC—Salgótarján, Ü. Dózsa—Vasas, Csepel—Bp. Honvéd, MTK—Pécs, Komló- Szombathely. Dunaújváros— Egyetértés, Tatabánya—Eger, Győr—DVTK. 9., április 27.: Vasas—Komló, Bp. Honvéd —Dunaújváros, Pécs—Ü. Dózsa, Tatabánya—FTC, Salgótarján—Győr, DVSC— MTK, Szombathely—Csepel, Eger—Egyetértés. 10., április 30. (szerda).: FTC—Eger, U. Dózsa— DVTK, Csepel—Vasas, Egyetértés—Bp. Honvéd, MTK— Salgótarján, Komló—Pécs, Dunaújváros — Szombathely, Győr—Tatabánya. 11., május 4.: PTC—Győr, Vasas—Dunaújváros, Pécs—Csepel, Tatabánya—MTK, Salgótarján— O. Dózsa, DVTK—Komló, Eger—Bp. Honvéd, Szombathely—Egyetértés. 12., május 11.: Ű. Dózsa—Tatabánya, Csepel—DVTK, Bp. Honvéd— Szombathely, Egyetértés—Vasas, MTK—FTC, Komló— Salgótarján, Dunaújváros— Pécs, Győr—Eger. 13., május 14. (szerda).: FTC—Ü. Dózsa, Vasas— Bp. Honvéd, Pécs—Egyetértés, Tatabánya—Komló, Győr —MTK, Salgótarján—Csepel, DVTK—Dunaújváros, Eger— Szombathely. 14., május 29. (csütörtök).: Ü. Dózsa—Győr, Csepel— Tatabánya, Bp. Honvéd— Pécs, Egyetértés— DVTK, Komló—FTC, Dunaújváros— Salgótarján, Szombathely- Vasas, Eger—MTK. 15., június 22.: FTC—Csepel, Vasas—Eger, MTK—Ú. Dóssá, Pécs— Szombathely, Tatabánya— Dunaújváros, Győr—Komló, Salgótarján — Egyetértés, DVTK—Bp. Honvéd. K, augusztus 3.: Vasas—Tatabánya, Csepel —Komló, Honvéd—Győr, Egyetértés—MTK. Pécs— SBTC. 'Dunaújváros—Üjpest, Szombathely—FTC. Eger—■ DVTK. 2, augusztus 10.: FTC—Vasas. Újpest- Egyetértés, Csepel—Eger, MTK—Honvéd. Komló—Dunaújváros. Tatabánya—Pécs, Győr—'Szombathely. SBTC— DVTK. 3„ augusztus 17.: _ Vasas—Győr. Honvéd— Újpest, Egyetértés—Komló. Pécs—FTC. Dunaújváros— Csepel. DVTK—Tatabánya, Szombathely—MTK. Eger— SBTC. 4., augusztus 24.: FTC—DVTK, Újpest- Szombathely. Csepel—Egyetértés, MTK—Vasas. Komló— Honvéd. Dunaújváros—Eger. Tatabánya—SBTC. Győr— Pécs. 5„ angusztns 27 (szerda): Vasas—Újpest Honvéd— Csepel. Egyetértés—Dunaújváros. Pécs—MTK, SBTC— FTC. DVTK—Győr, Szombathely—Komló. Eger—Tatabánya. 6., szeptember 21 : FTC—Tatabánya. Újpest— Pécs. Csepel—Szombathely. Egyetértés—Eger. MTK— DVTK. Komló—Vasas. Dunaújváros—Honvéd. Győr— SBTC. 7., szeptember 28.: Vasas—Csepel. Honvéd— Egyetértés, Pécs—Komló, Tatabánya—Győr. SBTC— MTK. DVTK—Újpest. Szombathely—Dunaújváros. Eger —FTC. 8., október 5.: Újpest—SBTC, Csepel— Pécs. Honvéd—Eger, Egyet« értés—Szombathely. MTK— Tatabánya, Komló—DVTK, Dunaújváros—Vasas. Győr— FTC. 9., október 12.: FTC—MTK, Vasas—Egyetértés. Pécs—Dunaújváros. Tatabánya—Újpest SBTC— Komló. DVTK—Csepel, Szombathely—Honvéd, Eger —Győr. 10., október 26.: Üjpest—FTC. Csepel— SBTC. Honvéd—Vasas. Egyetértés—Pécs. MTK— Győr. Komló—Tatabánya. Dunaújváros—DVTK. Szom- e balhely—Eger. 11., november 9.: FTC—Komló. Vasas- Szombathely. MTK—Eger, Pécs—Honvéd, Tatabánya— Csepel. Győr—Újpest. SBTC —Dunaújváros. DVTK— Egyetértés. * 12., november 16-: Üjpest—MTK. Csepel— FTC, Honvéd—DVTK. Egyetértés—SBTC. Komló—Győr. Dunaújváros—Tatabánya. Szombathely—Pécs. Egér- Vasas. 13, november 23.: “ FTC—Dunaújváros, Újpest —Eger, MTK—Komló. Pécs —Vasas, Tatabánya—Egyetértés. Győr—Csepel. SBTC— Honvéd, DVTK—Szombathely. 14., november 30.: Vasas—DVTK. Csepel— MTK, Honvéd—Tatabánya, Egyetértés—FTC, Komló- Újpest. Dunaújváros—Győr, Szombathely—SBTC, Eger— Pécs, 15., december 7.: FTC—Bp. Honvéd, Ü. Dózsa—Csepel, MTK—Dunaújváros, Komló—Eger, Tatabá«- nya—Szombathely, Győr— Egyetértés, Salgótarján—Vasas, DVTK—Pécs. TV MŰSORA KOSSUTH t.lt Édes anyanyelvűnk 8.15 Operettekből 9.00 Rádióreklám 8.05 Népdalok ».30 Rádiójáték gyermekeknek 19.» A hónap slágerei 10.50 versek 11.05 Hangverseny UL50 Nem azért mondom ... 15.15 Rádiólexikon 15.45 Könnyűzene 14.00-től 5.5 5-lg: A Magyar Rádió és a világtörténelem leghosz- szabb szilveszteri műsora. A tartalomból: 14.00 — A 139—660 ma- rathoni közönségszolgálata 15.00 — Görbe Krónika 21.00 — 13+1 B. U. E. K. 1969. A Magyar Rádió szilveszteri kabaréja a 6-os stúdióból 25.11 — Kapcsoljuk • pesti utcát 23.20 Kapcsoljuk a Gellért Szálló különtermét 24.00 Himnusz Utána: 5.55-ig: Tánczene PETŐFI 8.M Schubert-művek 8.30 Miska bácsi lemezesládája 9.00 Ernani. Részletek M0 Népdalok lÉJft Hegedűverseny 11.05 Elbeszélés 12.13 Mesejáték 13.15 Dalos Kalendárium 14.03 Operaáriák 14.40 A színfalak mögött... 15.00 Operettrészletek 15.40 A históriák forrásánál 16.05 Verbunkosok 16.40 Az életvidám Rossini. II. 17.10 Goldoni: Moli éré 18.05 Osváth Júlia énekel 18.23 Dzsesszlemczek 18.44 Nóták 19.20 A Szabó család 20.05 Hangverseny 20.43 A művelődéspolitika 21.51-től 5.55-ig: Tánczene reggelig! TELEVÍZIÓ 10.00 Hétmérföldes kamera 10.15 Hogyan lehetek erős? 10.35 Támadás a király ellen 11.00 Viharlovag. 10. A sakkjátszma és 11. A határon 17.05 Hírek. 17.18 Reklámműsor. 17.25 Csak a képre emlékezem, összeállítás az év emlékezetes szórakoztató műsoraiból. 19.25 Esti mese. 19.35 Üjra nyílik a rózsa... Magyar nóta- és népdalműsor, kis tréfával. 19.55 Túl az óperencián... Operettest. 21.58 Az év utolsó lapja. Szilveszteri riportkabaré. 24.00 Himnusz 9.M Tánczene fe KOSSUTH 8.10 Operarészletek 9.00 Mesejáték 9.50 Rádióreklám 9.55 Nótacsokor 10.30 A Szabó család 11.00 Hangverseny 12.10 Üjévi köszöntő 13.10 Népi zene 13.30 Újévi köszöntő 13.40 Gigli lemezeiből 14.00 Rádiójáték gyermekeknek 14.40 Könnyűzene 15.08 Kuba nemzeti ünnepén. 15.35 Szereti ön Bartókot 16.55 Varsek 17.05 Euffoáriák 17.25 Tánczene 18.00 Üjévi beszélgetés Fock Jenővel, a Minisztertanács elnökével 18.40 Verbunkosok 19.10 Fari?ara tejbár. Zenés játék 20.40 Puskin: Anyegin Rádiójáték 21.30 Lemezmúzeum 22.10 Tánczene 23.00 Operarészletek 0.10 Virágénekek PETŐFI 8.00 Könnyűzene 8.50 Csapó György műsora 9.00 Népdalok 9.34 Beeíhoven-dalok 9.50 Szél Júlia műsora 10.10 Zenekari muzsika 10.58 Petőfi Sándor verseiből 11.18 Operarészletek L1.59 A dzsessz. 12.15 Liszt- és Bartókmüv k 13.05 Mesejáték 14.03 Művészlemezek 14.50 Benedek Marcsiit Lektory Hektor Rádiójáték 15.08 Vidám operettkettősök 15.35 Az alkotóké* 16.05 Tánczene 16.53 A bíró és a hóhér. Bűnügyi történet 18.00 Kórusmuzsika 18.14 Szórakoztató zene 18.50 Hangverseny 21.03 Népi zene 21.33 Herczeg Jenő éa Komlós Vilmos szerepeiből TELEVÍZIÓ 9.58 Zambezi. Természetfilm 10.30 Játékfilm 11.30 Üjévi karnevál 12.00 Üjévi köszöntő. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnökének ünnepi beszéde 12.15 Strauss-hangverseny 16.10 A világ nagy vasútjai 16.35 Melina Mercouri Görögországa. Amerikai film 17.20 Kuba köztársasági nemzeti ünnepén 17.30 Havanna ritmusa 18.00 összeállítás Petőfi Sándor verseiből 18.20 Viharlovag (Befejező rész) 18.45 Rajzfilm 19.00 Beszélgetés Fock Jenővel, a Minisztertanács elnökével 20.00 TV-híradó 20.20 Vidám rajzfilmsorozat I. 20.30 Térdenállva jövök hozzád. Olasz zenés vígjáték 21.45 Parabola . ». saaa xv-iur&a© KOSSUTH 8.20 Dr. Balogh János útinaplója IL 8.45 Zenekari muzsika 10.10 Tánczene 10.30 Rádióegyetem 11.00 Könnyű dalok 12.15 Népi muzsika 13.18 Téli muzsika 13.55 A Rádió jogi műsora 14.14 Dalok Vietnamról 14.24 Dezséri László műsora 14.38 Operettmuzsika 15.15 Téli Balaton 16.15 Táncdalok 16.28 Dalok és történelem 17.15 Népdalok 17.33 Üj felvételeinkből 17.45 Mikro fórum 18.00 Operabarátoknak 18.40 Könnyű dalok 19.30 Népzene 20.00 Könyvszemle 20.10 Magnósok figyelem 1 PETŐFI 10.00 Verdi: Don Carlos. Opera 13.00 Így írunk mi! ! 14.00 Kettőtől — hatig... 18.10 Népi zene 18.30 Rádióegyetem 19.00 Táncdalok 19.1.0 Hangverseny 20.30 Üj könyvek 20.33 Vivaldi: Három hegedűverseny 21.10 Népi zene TFI FVIZIO 17.58 Hírek 18.05 A magyar muzsika közelmúltja 13.30 Három ország — * egy termék 18.50 Esti mese. 19.00 A világ nagy vasútjai 19.25 Egy asszony élete. Dési Hubert Istvánná 20.00 TV-híradó 20.20 Jeanne Fagels. Amerikai film. 83.99 TV-Jtfrad* A kispesti kosihtség volt a legsportsserübh Egri Flnomszerelvénygyár azonali belépéssel felvesz esztergályos, köszörűs, szerszámkészítő lakatosokat, valamint gépmunkás munkakörbe férfi és női segédmunkásokat. A vállalatunknál á páros szombatokon szabadnap van. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. .