Heves Megyei Népújság, 1968. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-21 / 273. szám

Czine^e Lajos fogadása a honvéd olimpikonok tiszteletére Can ege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter szerdán este a magyar nép­hadsereg központi tisztihá­za nyári helyiségében foga­dást adott a Mexikóban járt honvéd olimpikonok tisztele­tére. A fogadáson megjelent Csémi Karoly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, több magasrangú katonai személyiség, vala­mint a honvéd sport vezetői és Egri Gyula, az MTS elnö­ke, Csanádi Árpád az MTS elnökhelyettese. Ott voltak a fogadáson a honvéd olimpi­konok, éhükön az aranyérmet nyert sportolókkal — Varga János birkózóval, dr. Török Ferenc, dr. Móna István öt­tusázókkal és Kocsis Lajos labdarúgóval. Felolvasták a honvédelmi miniszter dísz napiparan­csát. amelyben köszönetét fejezi ki a mexikói sikere­kért és amelyben előlépteté­seket. tiszteletdíiakat ado­mányozott az 1—6. helyet el­ért sportolóknak. gyöngyösi bajnok Biztos győzelemmel továbbjutás ü. Dózsa—Aris Szaloniki 9:1 (4:1) Megyeri út. 12 ezer néző, v,: Dilek (török). Góllövők: Dunai II. (4), Dunai III., Be­ne, Kuharszki, Solymosi (11-esből) és Nagy L, illetve Sziropulosz. A labdarúgó Vásárvárosok Kupájában szerdán a megve­ri úti pályán villanyfény mellett játszotta az U. Dó­zsa együttese az Aris Szalo­niki elleni visszavágót.. A li­la-fehérek fölényes, biztos győzelmet aratva kerültek be a legjobb 16 közé ll:2-es öszesített gólaránnyal. Dunai II. négy gólt lőtt. Nem volt nehéz dolga a magvar csanatnak a vissza­vágón. Szinte edzés jellege volt a találkozónak. Az Előre kispályás labda­rúgó-csapata megismételte elmúlt évi bravúrját: az idén is megszerezte a gyöngyösi kispályás labdarúgó-bajnoki címet. Az őszi idényben a közlekedésiek nagy harcot vívtak az öregfiúk csapatá­val, amely az Építőipartól el­szenvedett vereségével került a második helyre. Az Előre bajnokcsapata Álló sor, balról jobbra: Ge­re, Csépány, Pethes, Kra- kóczky, Bardóczky. Alsó sor: Öllé, Boldog, Pampuk. (Szendrővárg felvétele) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejt­hetetlen feleségem, és édes­anyánk PARVY JANOSNÉ temetésén fájdalmunkat részvétükkel enyhítették. Párvy János és családja Sportvezetők figyelmébe Amit a labdarúgók átigazolásáról tudni kell Az NB I. kivételével vasár­nap véget érnek az 1968: évi labdarúgó-bojnokságok. S mi­re ez az idő elkövetkezik, ész­revétlenül itt lesz december el­seje, amikor — ez köztudott, — megkezdődik a labdarú­gók kedvezményes átigazolá­si időszaka. Idén újdonság, s egyben kedvező változás, hogy az át­igazolási időszak fél hónap­pal hosszabb lesz, mint az elmúlt években volt. Tehát december 1-től január 15-ig tart. Az idei átigazolások so­rán is csak olyan játékosokat lehet kedvezményesen átiga­zolni, akik távozásához je­lenlegi sportegyesülete hoz- . zájárul. A technikai/ lebonyolítás módszere nem változik. A játékos aláírja az átigazo­lást, s ha az anyaegyesülete záradékolja, akkor be kell nyújtani a területileg is ille­tékes TS-hez. Onnan kerül majd át az MLSZ nyilvántar­tásába. Érdemes megjegyez­ni, hogy ha az egyesület nem záradékolja a lapot, kár is beadni a TS-hez. A ki nem adott játékosok átigazolásánál a következő­képpen kell eljárni. A játé­kos hivatalos bejelentést tesz a területileg illetékes TS-nél, hogy nem kíván volt egye­sületében játszani. Ez eset­ben a bejelentéstől számí­tott egy év múlva igazolható. Jó tudni, hogy a bejelentés­től számított 30 napon belül a játékosnak azt is közölnie kell, hogy melyik egyesület­hez kéri átigazolását. Fon­tos, hogy a labdarúgó hivata­los bejelentést tegyen arról, hogy nem kíván a jelenlegi sportegyesületében szerepel­ni. Ugyanis, ha ezt elmu­lasztja, akkor attól az időtől számított 18 hónap múlva szerepelhet új csapatában, amikor legutoljára játszott korábbi klubjában. Bőven van még idő az át­igazolások lebonyolítására. Mégis felhívjuk csapataink fi­gyelmét, hogy ne halasszák azokat az utolsó napokra! Ugyanis az elmúlt évben me­gyénkben is akadtak olyan egyesületek, amelyek az utolsó napokig, sőt órákig „titkolóztak” — s végül kel­lemetlen meglepetés érte őket, amikor megtudták, hogy más sportegyesületek für­gébbek voltak náluk. Olyan eset is bőven adódott a múlt évben, hogy szabálytalanul kiállított átigazolási kérel­mek futottak be az illetékes TS-ekhez. Azok ezeket ért­hetően visszaküldték, s így e kérések sok esetben veszé­lyeztették az átigazolás sike­rét is. A Jobbágyi Építőipari Ktsz felvesz legalább képesített könyvelői vizsgával ét gyakorlattal rendelkező könyveld!, belső ellenőri állásra. Fizetés megegyezés szerint. A környéken lakók előnyben részesülnek. Jelentkezés írásban, a ké­pesítés, gyakorlati idő és a fizetési igény feltüntetésé­vel. Hasznos tagja lőhet a Xalka SE-nek Gyöngyösön ismerkedett meg az ökölvívás alapelemeivel, csakhamar tagja lett az ifjú­sági csapatnak, s a szakve­zetők jó technikával rendel­kező versenyzőnek tartották. Szorgalmas munkájának nem ::-:t el az eredménye sem, a vidéki ifjúsági bajnokságon ezüst-, az országos ifjúsági bajnokságon pedig bronzér­met szerzett. Az idén lépett a felnőtt korcsoportba, s Szakács Béla edző irányításával tovább fejlődött. Az ősszel aztán he­lyet kapott az NB I-es együt­tesben, Csepelen esett át a tűzkeresztségen, ahol szoros küzdelem után kisarányú ve­reséget szenvedett. A csepeli mérkőzést követő Vasas el­leni találkozón sérülése ütöt­te el a győzelemtől. Ha to­vábbra is szorgalmasan ké­szül a versenyekre — jövőre hasznos tagja lehet a gyön­gyösi gárdának! Állami gazdasagok, tsz-ek, háztáji GAZDÁLKODÓK számára egyaránt nélkülöz heteden 's Pöröly” univerzális őrlő. morzsoló taharmányelőhészítő kisgép Morzsol és őröl y'"'” egyidőben vagy külön-külön. Nagy kapacitássá. gh . ■ Üzembiztos. Ma- , Itó, gyár szabadalom. ­Jótállás. H ?, R AKTÁRÓL \ZONNAL SZÁLLÍTJUK \ kívánt szemcse- \ > ti nagyságban, liszt- iinomságig őröl cukoricát, gabo- f nát, száraz takar- mányt. mMi Egy őrá alatt 200 kg kukoricát morzsol, a nedvesség- tartalomtól és a rostalemeztől függően 40—90 kg-ot őröl. A „PÖRÖLY” ÖRLÖ MINŐSÉG! Forgalomba hozzák az AGRÜTRÖSZT MEGYEI AGROKER VÁLLALATAI A Zalka SE ökölvívó-csa­patában évről évre néhány tiatgl tehetség bontogatja szárnyait. Ezek közé tarto­zik az 1949-es születésű Fo- ifesr László, aki 1965-ben önindító, dinamó, gyújtó­mágnes, feszültség­szabályozó javítását rövid határidőre vállaljuk Csepel UE—28 traktor in dítóját azonnal cseréljük javítjuk. Garanciális ideje 6 hónap. MIR-KÖZ Autó­villamossági részleg. Bp., X., Kelemen u. II. Építőanyag-ipari Vállalat új cserépkályháit építését a régi cser épkályhák átrakását és javítását vállalja 10 napos batáridővel. (Miskolc, Győri kapu 23. sz.). IRDETES JÁRMŰ: 22 000 km-t futott 408-as Moszk­vics személygépkocsi eladó. Knokk István* Verpelét, Bezerédi u. 7. Skoda Oktávia Super kifogás­talan állapotban műszakilag le­vizsgáztatva eladó. Gyöngyös, Po­zsonyi u. 1. Nyereményen nyert személygép­kocsit veszek. Csernyák, Hálmaj- ugra, Kossuth u. 169. ALLAS: A Qualität Könnyűfémipari Fel­dolgozó Vállalat. Apc, felvételi hirdet villamosmérnök részére energetikus! munkakörben, és egy fő munkaügyi ismeretekkel cen delkező munkaerog^zdálkodé részére. Fizetés mindegyik terüle­ten megegyezés szerint. Jelentke­zés a vállalat személyzeti osztá­lyán, személyesen vagy írásban. Az Építőipari Szállítási Vállalat egri kirendeltsége rakodómunká­sokat vesz fel, bérezés teljesít­mény alapján. Jelentkezés: Eger, Rákóczi u. 87. Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet telepe Eger, Lenin út 140. mezőgazdasági szakmunkás- képző iskolát végzett fiatalembert kísérleti szakmunkásnak felvesz. VEGYES „Irhabundák, bőrkabátok festése, tisztítása rövid határidővel. Czibu- la bőríestőnél, Eger, Almagyar u. 7.” _______ Ró zsa gyönyörű fajtái, .színga­rancia mellett kaphatók, Palkó kertésznél, Budapest, XV.. Csillag- fürt u. 8. Kérje díjtalan árjegyzé­kem, _________ 18 hónapos csikó azonnal eladó. Eger. Árnyékszala u. 157. Szabó József. Szihalom és Vidéke Általános Fogyasztási Szö­vetkezet, szihalmi vegyesboltjába szakképzett boltvezetőt keres A bolt háromszemélyes + tanuló, így férj-feleség előny­ben. A bolt árukészlete 700/m Ft. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szihalom, fmsz, központi iroda. ' Üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek. szakszervezeti bizottságok FIGVELEM! Már most gondoskodjanak dolgozóik 1969. évi nyári üdüléséről! A Balaton déli partján olcsó, kellemes üdülési .......'lehetőséget biztosítunk. Ké rje' ajánlatunkat! ZtíWX '*«',■>» irfcO ■ .... ,i. Fi zetővendég-szolgálat, víkendház, camping »W* «•; -VV „ •• .... -1. Balaton&zahaditól - Ba Itt ton bérényig. Közel 3Ü 000 férőnely közül válogathat! Somogy megyei Tanáes Idegenforgalmi Hivatala SIÖFOK Szabadság tér 6. sz. Tel.: 132. Közületck, vállalatok, figyelem! Az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat, Miskolc, Zsolcai kapu 9—11.. vállal (LTICAR mindennemű típusú kis-tehergépkocsi nagyjavítást meg­egyezéses áron. Kérjük az üzemeltetőket, hogy igényü­ket 1968. november hő 30-ig szíveskedjenek bejelenteni. “ Ügyintéző: Váradi István igazgató. Telefon: 36-373. Megjelenik 1969. januártól a Világgá zdaság Csak közületeknek ! Előfizetési díj egy évre 2 400,— Ft. Naponta tájékoztat a világgazdaság, a nemzetközi piacok és a magyar külkereskedelem híreiről, eseményeiről a Vi lággazdaság Előfizethető a PKIII MNB 8. sz. egyszámlájára átutalás­sal, vagy a 61 066 sz. csekkszámlára. Az 1969. évi előfizetés beérkeztétől jan. 1-ig díjmentesen küldjük a naponta megjelenő próbaszámokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom