Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-08 / 211. szám
FARKAS ANDRÁS: Csak most egy pillanatra • • • Velencei festészet BODA ISTVÁN: HÉTKÖZNAPI GLÓRIA SIMONVI IMRE: Valamit ígértetek Valamit ígértetek — tegnap vagy tízezer éve? — már nem emlékszem — csak arra hogy elhittem. Aztán valaki arról beszélt meg az újságok is arról cikkeztek hogy az emberek alapjában nem is hazudnak csupán nem mondják ki egyszerre I a teljes igazságot. Anyám! szeretőm! barátom! hazám! hát most már hagyjatok ha lehet hinnem legalább egy darabig ebben a hazugságban hogy nem is hazugság az ha nem egyszerre mondjátok el a teljes igazságot. Kegyelmezzetek! Csak most, egy pillanatra, most megértem, Mi a dallam és mi a folytonosság. A tóban állva hab veri a térdem, S a vízcseppek a dallamot tapossák. Ezt hallani nyitott fiill-l "pm érdem, De felfedezni már szerény okosság: Minden mozog, vajúdik kint a térben Vállalni és tudtukra adni sorsát. A víz évődve lábamat tapossa, Zsongásán lelkem fürdik harmatosra, S a perc lassankint nagyszerű dicsőség: Csak kémleled a vízbe: Ö, minő szép, Hogy az időben dolgok felragyognak, S igazat adnak szürke álmodóknak. Nemzetközi kiállítás a Szépművészeti Múzeumban A csodálatos várost, amely csodálatos festészetet termett, a kiállítás képeiből is megismerheti a látogató. A Canale Grande büszke palotáit nyüzsgő vízijárműveit, árut cipelő zsákolóit és áruval kereskedő patríciusait Antonio Canál preciz-hangú- latos kompozíciója örökítette meg, a vízre épült kis utcákat, a csatornákon átnyúló Ez azonban csak a kibontakozó reneszánsztól érvényes igazán, s a kiállítás korábbról is mutat nagyszerű kompozíciókat: a bizánci műve- szet uralkodása sehol olyan erős nem volt, mint a bizánci császársággal állandó kereskedelmi kapcsolatot tartó Velencében. A XVI. századi „kréta-velencei festő” elnevezésében is mutatja a bizánci főúri életet élő festő, a német, császári udvar tanácsosa és palotagrófja, a világnagyságok barátja és lekötelezettje egyszersmind az érett reneszánsz, a „Cinquecento” egyik óriása volt. Két híres portréja reprezentálja művészetét a kiállításon; Trevisani dózse arany-fekete arcképe budapesti, a Festő képmása pálmával című monumentáis Jacobo Tintoretto: Arsione megmentése. apró hidakat Francesco Guardi művei mutatják, s a polgári életet Luca Carlevaris tengerparti részlete rögzíti. Az évszázadokig hatalmas város gazdag élete gazdag festészetet virágoztatok, s amennyire különbözött a Velencei Köztársaság története az évszázadok során a többi itáliai városétól, legalább any- nyira különleges az itáliai festészet történetében négy évszázadig a velencei piktú- ra. Ezt a négy gazdag évszázadot (XV—XVIII. század) mutatja be most a Szépművészeti Múzeum kiállítása: a világhírű drezdai képtár 27, a len; gyei múzeumok 33, a csehszlovák intézmények 23 képet adtak a Szépművészeti Múzeum 33 alkotásához, így született meg ez a 116 remekműből álló anyag, amely Drezda, Varsó és Prága után most Budapesten reprezentálja Velence nagy századait. Fény és szín — ezzel a két szóval lehetne legjobban jellemezni a különleges velencei festészetet: csodálatosan élénk árnyalatok gazdagsága, tündöklő egek és vörösen szűrt viharfelhők hangülata jellemzi leginkább évszázadokon át a híres velencei műhelyekben született vásznakat (Csont István illusztrációja) Itten, közel az álmok bölcsöt elvéhez lassan ennek a nyárnak is vége, Szelíden és csendes odaadással ráhajlik az árnyék a fák levelére, a házakra hajlik, a régi boronákra — megtompult fogukat teszi a rozsda — és hétköznapi glóriáját fáradt kezével a tájon szétaranyozza Csillognak a deres gyalogutak, a csendben áznak a házak. Költöző madarak éneke hallik. nézem az árva fészek-palotákat, a bokrokon selyem pókháló szövetek égnek, s az alkonyi ragyogás olyan a tájon, mint egy csipke enyészet. Port vert egy távoli vontató, habzik a fasorok széle Aranyló álmai közepette mintha a tengeri-tábla beszélne Szelíden, ahogy csak a csend tud, könyörögve ahogy csak a gyermek képes. Jönnek az asszonyok, s odatérpedelnek ehhez a hegyi beszédhez S aztán már az ősz szertartása jön a fák. a dombok szertartása. Ragyognak a jegenyék örök gyertyafényei, s a mindenség oltára elé magasodnak, s égnek, mint csak a szív tud. ha a hűség egyszerű jelképe sugárzik, az este meg rátűzi mindegyik hegyére a csillagok kinyíló sárga busáit jj. A motorcsónak egyenletesen durúzsolt az alkonyi Dunán ... Harangszót hordott az esti szél. Csakhamar egészen besötétedett. Némán ültek a csónakban, alig látták egymást. Arc nélküli árnyakká váltak. Ismeretlen kanyarok következtek a folyón. Lámpájuk nem volt, vakon rohantak az ismeretlenbe. Néhol előbukkantak a lefelé tartó hajók helyzetlámpái, aztán sorra azok is elenyésztek. A csillagok már beragyogták az eget, és a Duna két partja lassan kibontakozott a homályból. Egyenesebb szakasz következett a folyón. Akadozni kezdett a motor. Visszavette a gázt, majd újra ráadta, hogy kitisztulhasson a porlasztó. A motornak ez a manőver semmit sem használt. Fulladozva robbant még néhányat, aztán teljesen leállt. A csónak lendületéből mindössze néhány méterre futotta még. Megállt, lassan keresztbe fordult, és a folyó sodrának engedelmeskedve elindult lefelé. Káli Gyula tehetetlenül gubbasztott a motorja mellett, meg sem kísérelte az elindítását. Talán tíz perc is elmúlt, mire fakó. jellegtelen hangon megszólalt: — Kifogyott a benzin. Brüll Ancsa igyekezett eltitkolni az örömét. Sóhajto- SB&t egy ideig, majd óvatosan átkecmergett az üléseken, és a fiúhoz simult, mint egy macska. — Szeretlek, Gyula.lí — Ülj le, angyalkám, mert az isten sem halász ki ebből a vízből, ha belepottyansz. — Jó... De most odaülhetek, ugye? Káli Gyula megcsókolta a. lányt, aztán maga is a fenékdeszkára ült. Jobb kézzel a csónakot kormányozta, ballal átölelte a lányt. — Ügy szeretem, hogy ilyeneket csinálsz — szólalt meg a lány. — Milyeneket? — Száguldozol a folyón, világgá mész, meg ilyesmi... Ha nem fogy ki a benzin, isten tudja, mi lett volna velünk. Te képes lettél volna Pestre menni... — Ancsa, tudod mi szeretnék lenni? — Mi? — Hajó. — Szegénykém, meghülyülsz ... — A révkapitány mesélt nekem egy hajóról, ami a Sandy-fok közelében világítótoronyként szolgál. Lehorgonyozták a zátony végénél, és otthagyták. — Most már döntsd el véglegesen, hogy mi akarsz lenni? Bajnok, vagy hajó? Egy órája még bajnoknak készültél..! — Egyik sem, inkább öröklabda. — Az mi? — Labda, ami elpattan a vörös salakról és örökké repül. Soha többet nem esik le. A játékosok pedig csodálkozva állnak a pályán. — Megcsókollak, hogy ne tudj beszélni — mondta Ancsa, és a fiú szájára tapadt. Káli elengedte a kormányt, és a lányt szorosan magához vonta. A csónak bizonytalanul bukdácsolt a sodorvonal és a part között, aztán az egyik folyókanyarban egészen kisodródott, s elakadt a gyökerek között Sokáig feküdtek összefonódva. — Megeszel — sóhajtott Ancsa fáradtan. — Egyetlen megoldás.;.— mondta a fiú. Este tiz óra tájban érkeztek meg a Brüll-féle vendéglő stégje mellé. A keskeny ki- kötőhídon egy árnyék sóhajtozott: — Gyerekek, ti megőrültetek... Menyus már kétszer elszámolta magát az idegességtől, alig tud kiszolgálni. — Kifogyott a benzin — mondta Ancsa, és kimászott a famólóra. Az anyja rápillantott, aztán ironikus, fakó hangon sóhajtozott tovább: — A benzin ... ? Hogy erre nem gondoltunk... Persze, kislányom, kifogyott a benzin... Na gyertek be... A bádog borítású konyha- asztal mellett ültek. Az asztalon egy „maflás” üveg állt, félig borral. Sült keszeget et- , tek. Brüll Menyhért is meg- > jelent A süllyesztett fali ’ szekrényből kivett egy üveg' angol whiskyt, és az asztalra • tette. !■ — Ez erősebb... Biztosan ; megfáztatok... — Dehogy, Menyus bácsi — mondta Káli Gyula. — Egészen megkékültetek, igyatok csak, ez jót tesz... Nekem vissza kell mennem a söntésbe. — Tudod, Eszter, Gyula, szegénykém megbolondult — szólalt meg Ancsa. — Fejébe vette, hogy Pestre kell mennünk, de szerencsére kifogyott a benzin. — Pestre? — Hát csak felugrani egyet... Kirándulni... Tudod milyen bolondos. Káli Gyula érezte, hogy Brüllné alaposan megnézi. Mintha most látná életében először. Mintha gyanakodna, vagy kutatna valamilyen titok után ... Ez a nézés Káli Gyulát örökre elkísérte. Másnap is magán érezte, és harmadnap is. Egyébként semmi sem változott. Kedvesek maradtak hozzá és jóságosak. A konyhaasztal sem változott. Mindig volt rajta valamilyen étel, és ital. Ancsával esténként az ablakhoz ültek és1 nézték a vonuló hajókat. 1 stílus földrajzi útját, s Jaco- bello de Bonomo krakkói illetőségű szárnyasoltára — középső nagy képe Mária koronázását ábrázolja — ugyancsak e stílus jegyeit viseli magán. Ám a törtarany háttér előtt élénk színű ruhában pompázó szentek élettelibb, reálisabb arca, kevésbé merev mozdulata már a reneszánszt Ígérik. A fénynek és a színnek olyan mesterei formálták hamarosan a velencei festészetet, akik a művészettörténet legnagyobb alkotói közé tartoztak nemcsak a város-köztársaságban, az egész világon. Megtalálható a tárlaton Giovanni Bellininek, a szépséges arcú madonnák és a csodálatos színű madonnaköpenyek mesterének Poznanból küldött „Mária gyermekével és donátorral” című táblája a nagy hírű mester nagy hírű tanítványának, Giorgione-nak budapesti Képe. A rövid ideig élt, de egész századot befolyásoló művésznek igen kevés alkotása maradt az utókorra, s így a Szépművészeti Múzeum mélyszínű portréja különösen megbecsült kincse a művészettörténetnek. A mesterek sorát Sebastiano de Piombo folytatja gyöngéd Leány képmásával, a pápai pecsétőr, aki nevében hordja a művészetért járó megtisztelő hivatalt, mert Piombo pecsétet jelent. Társadalmi megbecsülése azonban meg sem közelíti a velencei aranykort meghatározó mesterét, Tizianoét. A pompás velencei palotában kompozíció a Drezdai Képtár tulajdona. Paolo Veronese dús színű művei közül talán a Férfiképmás előtt álljunk hosszabb ideig, mert a hófehér hermelinprém, a vörösbársony háttér drapériája, meg a háttér egének kék-fehér tündöklése önmagában is mindent elmond a velencei festészetrőL Jacopo Tintoretto mély és drámai képei visszafogottabb, raffináltabb színekkel, drámaibban mutatják a késői velencei reneszánsz erejét. Velence utolsó, a barokk és rokokó korszakai megint egyetemes jelentőségűek. Hogy ez a korszak zenében és színházművészetben szintén nagy kora volt az „Adria királynőjének”, erre csupán utalni lehet, hiszen olyan művek kötik le a figyelmet, mint Piazzetta és Pellegrini, az említett Antonio Canal, akit rokonával, Bernardo Belotto- val együtt sokáig a közös Canaletto néven ismertek. Se- bastino Ricci gomolygó és izgatott Mária mennybevite- le-képe a barokk jegyeit, meg a velencei festészet változatlanul dús szín- és fénygazdagságát mutatják, s az utolsó nagy velencei alkotó, Giovanni Battista Tiepolo kifinomult, Szeplőtlen Szűz-képe jelzi pompázatos elevenségével, költői eleganciájával a négy dicső évszázad utolsó éveit. S jelzi még egyszer a Szép- művészeti Múzeum látogatóinak, milyen örvendetes kezdeményezés az effajta nemzetközi kiállítás. r. gry. POLNER ZOLTÁN: TÁLTOS Hét évre minden hét évre fehér ló lőtt érte: küzdött fekete bikával vívott tüzeskerékkel. Most viaskodik végsőt kék lánc viaskodik ellenfelével. Táltos fogai óvják táltcw, fogai védik, csapására: piros láng lankad csapására: piros láng füstöl csapására: piros láng elvesz. Most váltja magát ravatalra: kavics van a nyelve alatt, hogy a holdat le ne falja!
