Heves Megyei Népújság, 1968. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-22 / 223. szám
»B fogyasztási szövetkezetek és a mezőgazdaság” Országos kiállítás készül Füzesabonyban * Nagyszabású, »rszágoe ki- f állítás előkészületei kezdőd* lek meg a napokban „A fo- . gyásztási szövetkezetek és a mezőgazdaság'-’ címmel Füzesabonyban. A kiállítás, operatív rendezője a Heves megyei MÉSZÖV, de ugyaniakkor a rendező szervek között szerepel több, országos szövetkezeti vállalat és központ, valamint a füzesabonyi, a do- moszlói, az egri. a hatvani, a gyöngyösi es a kápolnai fogyasztási szövetkezet is. A kiállítás ünnepélyes megnyitására szeptember 27-én délelőtt Füzesabonyban, a járási művelődési házban kerül sor. A rendezők bemutatják a HERBARIA, az OMSZV, a FOTK, Szövetkezeti Keltetőállomás termékeit, illetve készítményeit, a háztáji gazdaságok, termelő- szövetkezetek és szakcsoportok kisállatait (nyulat, galambot, tojó és húshibrid ba- romfifajtákat), továbbá a zöldség-, gyümölcs-, burgonya- és gyümölcsfaféléken kívül bogyós- és szőlőszaporító- anyagokat, méhészeti eszközöket, a kisállatok táptakarmányait, valamint növény- védelmi eszközöket és növényvédő szereket is láthatnak majd az érdeklődők a kiállításon. A megnyitás után pedig — három napon át — gazdag ismeretterjesztés! program következik. Az első nap Heves megye mezőgazdasága; Gyümölcstelepítés; Gyümölcskártevők; és Gombatermesztés címmel filmeket vetítenek. Másnap, szeptember 28-án, NGárdos Ferenc, a FOTK osztályvezetője a nyúltenyész- tésről. Rimler Károly, a Kis- állattenyésztési Kutató Intézet nyugalmazott igazgatója a korszerű baromfitartásról tart előadást, s levetítik a Csibenevelés, a Lúdtenyész- tés és a Tojóhibridek tartása e háztáji gazdaságokban című szakfilmeket. Szeptember 2>-én pedig Kocsis Sándor, az OMSZV igazgatója tart előadást a méhészét időszerű kérdéseiről, amelyet a Vándorméhészek és a Méhek a mezőgazdaságban című kis- filmekkel illusztrálnak. Az előadásokon és a filmvetítéseken kívül szakmai tanácsadásokat tartanak. A kiállítás, valamint a szakelőadások és filmvetítések iránt bizonyára sok szakember és szövetkezeti gazda érdeklődik majd megyénkben, amely egyben hasznos tapasztalatcserét is jelent . a ■ résztvevők számára. (f- *.) ' Megint megkísérlik a gyöngyösiek Legalább négy éve annak, hogy a gyöngyösi fiatalok szinte felkiáltottak örömükben: megnyílt a szeszmentes ifjúsági szórakozóhely. Minden szombaton délután kitehettek a mostani Gyöngyös Étterem bejárata fölé a táblát: Csak fiataloknak! Illetve, ezen a táblán szükség lett volna még kiegészítő szövegre, amely tud- tul adja, hogy ide csak meghívott fiatalok jöhetnek szórakozni. Hogyhogy, talán szelektálnak még saját körükön belől is? Kiválogatták az „arra érdemeseket”? Valóban így volt, de az érdemet nem szabad idézőjelbe tenni. Az egyes KlSZ-aiap- szervezetek válogatták ki minden héten azokat a lányokat, fiúkat, akik mozgalmi munkájuk révén kiérdeA „helyzet”. Szeretem ezt a szót. Magyar szó, zsurnaliszta szó, megszokott szó, amelyre minden helyzetben bizton lehet számítani. Van belpolitikai helyzet és természetesen külpolitikai helyzet, van helyzet a kiskereskedelemben és a nagykereskedelem frontján, sőt akad helyzet a helyzet frontján is. A meteorológia sem lehet meg helyzet nélkül, s még kevésbé a labdarúgás. Van kényes helyzet, pikáns helyzet, testhelyzet, rossz és jó helyzet. Már nem is magyarul beszélünk, hanem helyzetül. Pedig hej, helyesen helyzetül beszélni nem éppen könnyű helyzet a helyzet lelkes használóinak helyzetében. Bizony! ... mert manapság ez a helyzet a helyzettel! (-6) mellék, hogy a hét végén kevés pénzzel megússzák a szórakozásukat. pihenésüket. A szeszmentes ifjúsági klub tehat pedagógiai eszközként is szolgált. Aztán néhány hónapi fennállás után lassan, csendesen, szinte észrevétlenül megszűnt létezni az ifjúság | szeszmen les szórakozó helye. Hogy miért? Volt ebben egy j kis ügyeskedés is. így mond-; ják a KISZ-esek: rászervez-, tek az ő szórakozásukra. Bevittek közéjük még egy la- j kodalmi vacsorát is, vágj' | valamelyik szocialista brigád; összejövetelét Képzeljük el,, hogyan érezhették magukat j a fiatalok ebben a társbér- | letben? Hogyan lehetett vol- j na biztosítani a szeszmentes- j séget ilyen körülmények kö- i zött? De egyáltalán — a fia- | talok viszolyogni kezdtek gz : egésztől. Rá kellett döbben-. niük, hogy kinézik őket ebből az étteremből. Néhány évi hallgatás után j az idén, a tanácsülésen került szóba ismét a fiatalok , szórakozási lehetősége. Olt j volt ezen az ülésen Bóta i László, a vendéglátóipari vál- j lalat igazgatója is. ö ajánlotta fel, hogy helyet bizto- I sít a táncolni vágyó fiatalok-' nak — szeszmentes helyet, olcsó árakkal, zártkörben, „rászervezés” nélküL Szeptember 28-án lesz a „premier”. Délután 3-tól este 8-ig a Gyöngyös Étterem és a déli városrészben azj Olimpiai Presszó csak a fia- j talokat fogadja. Zenéről a j KISZ-esek maguk gondos- j kodnak. Ezt tartalmazza az! előzetes megállapodás. Mi pedig kíváncsian várjuk nemcsak a megnyitót, hanem a folytatást is. Mondanunk sem kell, a fiatalok nevelése, magatartása szempontjából milyen jelentősnek tartjuk az ifjúsági szórakozóhelyek létesítését, ahol a tanári felügyelet sem hiányzik majd. Jó szórakozást, fiatalok! (g moll—■) I Hogy el ne fogyjon ajkunkról a trilla... X táncdalfesztivál frenetikus sikerén felbuzdulva d- határoztuk, hogy a következőre mi is benevezünk. Meg- győzekiésünk szerint győztes versenyszamunkat már el is készítettük. Nem születtünk szövegírónak, dz nem is baj! Túléltük e nagy csapást: dalunkat sz idei fesztivál sikeres számainak verssoraiból állítottuk ös»ze. A szövegírók megértő elnézését kérjük a ragok esetleges megváltoztatásáért. Módszer tekintetében azonban teljes hűséggel követtük őket: mi is előre gyártott elemekből építettük fel müvünket. Na menj, úgysem sikerül... Amikor én még kis srác voltam, egyik nap leültem a zongorához, néztem a kezeimet. ujjaim futottak a billentyűkön, szépen játszották a Liszt-rapszodiát — még ma is tart, ha nem jön Rita, kreol bőrű, mint egy szenyorita.., Furcsa pár vagyunk, mi ketten: húsz forintért tőlem egyre többet követel! (Szakadjon a... szakadjon a húr, húr, húr???) Mért kell ebben tönkremennem, mondd, mondd, miért? Na nem, ami sok, az sok! Ezt nem teheti énvelem senki sem! Ez egy befejezett szerelem: vízbe doblak én egy grimasszal... Valaki megy, valaki jön, valaki zörget az ajtón: Edit. Gimnazista, karcsú, szőke, szelíd,, lesi az arcomat, figyeli lábamat, még egy perc, és tép vadul. (megmondom a jo anyjának!) nem kell sok, és sárba ránt,.. Roppanva zeng és aztán csend! Fújhatjuk az egészet, nem ég! Fáradt vagyok és fáj a fejem is (elfáradt tán a vágy). Nem sikerült. Van ilyen. Hol az igazság? Hol az igazság? Ide körénk ritmus-jankók. pccegtessetek a szöveg alá valami jó kis beatmuzsikát síppal, dobbal, nyenyeré- vei, megtetézve je-je-jével és máris kész a bomba- siker! (Hogy kevés a szövegben a rím és a ritmus? No és?) ZAHEMSZKY LASZLÖ ZAHEMSZKY LÁSZLÓNÉ — Kölcsönöznél nekem ötszáz forintot. — Ném. — Ezt nem fogom neked elfelejteni! — De ha adtam volna, tüstént elfelejtetted volna. Bodrogi Sándor kémregénye 23. — Berendezéseink szerint, ön, Schirmbaum úr egy lényegtelen kérdés kivételével mindenre a legjobb tudomása szerint válaszolt. Ezt minősítési lapján fel fogjuk tüntetni. Most visszavezetem szobájába. ahol részletes eligazítást kap. Holnap este huszonegy órakor megkezdi feladatának végrehajtását. A műtőlámpa kialudt, a boxert és a drótvégeket eltávolították a volt SS-legény testéről, Az orvos sebtében megvizsgálta emberét és megállapította róla, hogy teljesen egészséges. Még ebben a helyiségben egy kis fiolát adott át neki. — Ha a lebukás veszélye fenyegeti, harapja el ezt az üvegcsét. Egy pillanat alatt megszűnik önben az élet. Higgye el, ezerszer kényelmesebb halál az akasztásnál. . Még megmutatta, hogyan lehet két fülecskével a záp- fog külső peremére az arc húsa és a fogíny közé erősíteni. — Ne féljen — nyugtatta meg Schirmbaumot az orvos, — verekedés közben nem törik el; szeptember 2®., vasárnap Reszketve kővette a doktort az alsó emeleten lévő lakosztályhoz. A középső szobában egy konyakos üveg társaságában ott ült a „Páter”. A másik szobából dúdoló női hang hallatszott. Schirmbaum túláradó boldogsággal készült Jana viszontlátására. Az asszony azonban hideg volt és visszautasító. — Mindig csak érzelegni akarsz — mondta. — Igazán férfiasabb lehetnél, felnőttebb és nem ilyen gyerekes. Schirmbaum kedvét szegve tért vissza az asztalhoz. Amikor leült, feltárult az ajtó és a pincér gördülő asztalon vacsorát szervírozott. Jana is, a „Páter” is jó étvággyal falatoztak. Schirmbaumnak egy falás sem ment le a torkán. Amikor az asztalt letakarították, a „Páter” egy térképet vett elő, A rajz Magyar- ország középpontját ábrázolta, negyven-ötven négyzetkilométernyi területet, Budapest nyugati része, a Duna vonala és a határ irányában. — Holnap este a késő éjszakai órákban átlépi a magyar határt és mi Budapest közelében eddig a pontig juttatjuk. Itt az út mentén, láthatja, a Helyiérdekű Vasút nyomvonala vezet. Amikor szárazföldet érez a talpa alatt, átmegy az út túlsó oldalára, felül az első szerelvényre, amely a főváros felé halad, jegyet vált, senkihez nem szól, senkitől nem kérdez semmit. A Helyiérdekű Vasút végállomása e híd lábánál van. Ezt a hidat Margithídnak nevezik. Átkel a hídon és a híd túlsó hídfőjénél kezdődő úton halad élőre. Két nagy kereszteződést érint, az elsőt valaha régen Berlini térnek, a másodikat Mussolini térnek nevezték. — Ez az Oktogon, nem? — kérdezte Schirmbaum. — Persze... hiszen maga pesti, vagy legalábbis Pest környéki gyerek. Ha tudja, hol az Oktogon, azt is tudja, melyik az Andrássy út? — A hatvanas szám előtt néhány éjszaka őrséget is álltam — mondta Schirmbaum. — Régi szép idők... De térjünk a tárgyra. Megkeresi ezt a számot, látja? A kapu bal oldalán egy üvegből készült orvosi névtáblát talal: Ne felejtse el a nevet: dr. Gö- möry Zoltán sebész, — ezt látja ott kiírva. Ha az üvegtábla épségben van, akkor azonnal visszafordul és magára bízom, hol húzódik meg. Ebben az esetben megkeresi a Magyar Nemzet című lap kiadóhivatalát — ezt az újságot ugyanis Bécsben is meg tudjuk vásárolni — és a következő hirdetést adja fel: „Terepjáró Volkswagen eladó. „Pesti autós” jeligére a kiadóban”. Jegyezze meg, ha az akció végrehajtása közben, — de már Gömöry doktorral való együttműködése idején előre nem látott súlyos komplikáció zavarja az akció lebonyolítását, akkor is a Magyar Nemzetben kell hirdetnie. Ebben az esetben a közleménye így hangozzék: „Terepjáró Volkswagen komplett motorblokkal eladó. „Pesti autós” jeligére.” • — Értem. Tehát ha magányos vagyok, akkor nincs komplett motorblokk, ha pedig együtt a társulat, és akadályok vannak, akkor van komplett motorblokk. — Ott tartottunk — folytatta a „Páter” —, ha az orvosi tábla ép, akkor nem megy fel Gömöry doktorhoz. De ha el van törve, akkor nyugodtan felsétál hozzá, becsenget. A szívére panaszkodik majcí, Gömöry megvizsgálja, meg la lálja a tetoválását, így aztán semmi akadálya az együttműködésüknek. — Jelszó? — Nincs jelszó. A tetoválása minden jelszónál többet ér. — Tegyük fel, már együtt vagyunk Gömöry vei, mit Kell tennem? — Felkutatják Kari Heinz Wocheck professzort, emlékezzék legutóbbi beszélgetésünkre. .. Holnap, mielőtt elindul, közlöm, hogy milyen módon jut Magyarországra és azt is, hogyan kerülnek onnan vissza Bécsbe. Ezen a papírlapon — nyújtott át a „Páter” egy sűrűn teleírt árkust Schirmbaumnak — mindezt részletesen leírva elolvashatja. Holnapig betéve tanulja meg ezt a szöveget. Maga lesz az akció parancsnoka. Gömöry azonban továbbra is Magyarországon marad. Tehát vigyáznia kell, nehogy túlságosan kompromittálja őt. Á volt SS-legény eltette a papírlapot. Az ügyet valahogy roppant egyszerűnek látta. Ügy érezte, hétvégi kirándulásról van szó, olyan feladatról, amelyet ő könnyűszerrel teljesíteni tud. Megnyugodott. — Áz előbb — fordult a Páterhez — ön tízezer márkát ajánlott. Ez a kis akció a bolondnak is többet ér. Engem nem érdekel, ki ez a Wocheck, arra sem vagyok kíváncsi, mi van ebben az emberben, ami ennyi hercehurcát megér. De valaminek, kérem, csak lennie kell. Ha önök engem pesti kerülő nélkül szállítanának Dél-Ameri- kába, az magamnak is jó tizenötezer márkát megérne. Ez a pesti út azonban olyan fáradságos lesz és annyira ve szélyes, hogy a felajánlott tízezer kevés. Persze nem vagyok nagyigényű és úgy szc retném, ha ötven százalékban önöknek, és öt- ven százalékban nekem lenne igazam. A tízezres szám nagyon szimpatikus. Ebben igazat adók önnek, főnököm. De a márkánál egy szebben csengő szót is ismerek. Dollár. Tehát tízezer dollár. A „Páter” felnevetett. — Abban a krejzlerájban egészen jó üzletember vált magából. Wocheck nekünk tényleg sokat ér. Áll az alku. Akkor, amikor itt a ház előtt Wochecket kiemeli a kocsiból, tízezer dollár üti a markát —Akkor ötezer dollárt kapok — nevetett Schirmbaum —, mert ötezret most fizet ki, szeretett főnököm. A „Páter” csekkfüzetet vett elő, de Schirmbaum lefogta a kezét. (Folytatjak) A köz javát szolgálni! Talán rendhagyó eset tenne, eltérne az eddigi gyakorlattól, de hasznosságához nem fér kétség. A gondolat mindenesetre megér annyit, hogy foglalkozzunk vele és foglalkozzanak vele az illetékesek. Az ötlet a Gyöngyösi Városi Tanács végrehajtó bizottságának ülésén hangzott el. Az óvoda- és bölcsöde-épitke- zésröl van szó. Még közelebbről: a város déli részében működő óvodák es bölcsődék túlzsúfoltak, a jelentkezők jó részét kénytelenek visszautasítani, aminek következményeit nem kell részleteznünk. Épül ugyan óvoda e* bölcsödé az új lakótömbben Ls, méghozzá az eredetihez képest megemelt férőhellyel, de — majd...! És ha már most készen lenne, akkor sem lenne korán. Mi történne — hangzott el a kérdés a vb-ülésen —, ha a beruházók, a visontaí bánya- és hőerőmű érintett vállalatai esetenkénti szabad kapacitásukat kölcsönadnák az említett létesítmények mielőbbi felépítéséhez? Végső soron az erőmű és a bánya dolgozóinak gyerekeit fogadnák be ezek az intézmények ! A furcsaság ebben a dologban ott van, hogy eddig még nem hallottunk hasonló „társadalmi segítségről”. De ami eddig még nem volt, nem jelentheti azt, hogy ezentúl nem lehet. Azt szoktuk mondani, az akaraton sok múlik. Ha nem minden-, de majdnem minden. Ennek a megállapításnak az igazát tapasztalataink támasztják alá. Példát is tudna mindegyikünk mondani. Tehát — elhatározás kérdése csupán az egész? A kijelentésnek is felfogható kérdésben sok realitás lehet, mert az említett vb-ülésen senki sem kifogásolta, pedig az érintett vállalatok vezetői is ott voltak. Akkor hát...? Bennünk csak egyetlen gondolat ragadt meg a kérdéssel kapcsolatban: milyen jó tenne, ha általában azt keresné mindenki, mi az, amiben a köz javát szolgálhatja? Lehetőségeihez mérten, természetesen. Menynyivel könnyebben haladhatnánk előre minden területen, ha nem az akadályok felsorolására fordítanánk energiánk egy részét, hanem az együttműködés módozatainak felkutatására? Régóta jól tudjuk, ami itt van körülöttünk, az a „mi asztalunk”. Mindnyájunké, akár kellemes ez, akár nem. Akár a kedvük szerint térítették meg ezt az asztalt, akár nem. Ilyen megvilágításban nem is jó a kifejezés: terítették meg, mert art mi terítjük meg. Mi, valameny- nyien. És — az is igaz — önmagunknak terítjük meg. Ha erre az asztalra oda tudjuk varázsolni a szerződéses határidő előtt az óvodát, és a bölcsődét, milyen örömet tudunk ezrei szerezni jó néhány családnak! Csak azt kellene az illetékeseknek eldönteniük, van-e eine lehetőségünk.