Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-11 / 161. szám
Kirándulni jó • A hat megyei VIT-küldött között szerepel Kónya Lajos 8; egyik képviselője lesz Szófiában szőkébb hazánk ifjúságának. A megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályának munkatársa — már. Azért írtam, hogy „már”, mert nem is olyan régen még a megyei ifjúsági mozgalom egyik vezetője volt: titkára az egri városi KISZ- jjizottságnak. Ezzel természetszerűen együtt jár az is. hogy a „már” nem azonos a „ki- öregedettséggel”... Az életút fém túl hosszú még tehát, ami után részben e portré, tészben a magam kíváncsiságának kedvéért érdeklődtem — Kezdjem az úttörőknél? . — Várjunk csak... Hány éves a kislányod? — Októoerben lesz hétesztendős. — Akkor erről nemsokára majd vele beszélek ... Maradjunk a KISZ-nél... ! Illetve még ott sem; a nosz- Vaji fiú az egri Dobó Gimná- 31 um ha iratkozott be. s hamarosan DISZ-tagként tette mozgalmassá szabad ideiét 1957-ben elsők között, vett részit a KISZ újjászervezésében — mint alapító tagot tartják ma is számon. Szép munkájának elismeréséül 1958. március 21-én — erre a dátumra azt hiszem, mindig emlékezni fog — átnyújtották neki a Ságvári Endre Érmet. azt a Kitüntetést, amelv- lyel az országban kevesen büszkélkedhetnek. Heves megyében például tíz esztendeje senki nem kapott. Érettségi után Kónya Lajos szakmát tanult, s mint gépla3. CSAK MELEGEN! Az arisztokrata körök is felfigyeltek Róbert bácsi akciójára, sőt a „főméltóságú asszony”, Horthy Miklósné nyilvánosan el is kötelezte ..ilnagát egy nagyobb gyűjtés «Személyes bevezetésére, majd • 9 lapok tudomására hozta, Vhogy „saját megtakarított .Zsebpénzéből” egy, azaz egy- í?fzer pengőt utal át Róbert bácsinak, a jótékonyság e '“Rldre szállt apostolának. S “’fia már a kormányzór.é ilyen „jó példával” járt elő' — holott „ez a kormányzó csak amolyan uborkafára felkapaszkodott lovastengerész” —, hogyne féltek volna nem adakozni „a szegény magyar nép felemelkedésere” arisztokrata, vagyis grófi, hercegi líraink? Hullottak is az ötven, száz pengősök a milliomos uraktól; herceg Eszter- házy, száztízezer hold akkori tulajdonosa például szintén belenyúlt a zsebébe és százötven pengőt küldött inasával Róbert bácsi főhadiszállására, a Városligetbe... Róbert bácsi ugyanis itt tilötte fel tanyáját, egy nagyobb fabódéban, melyben égy ócska kecskeíábú asztal és néhány rozoga szék állt. E bódéra is csak azért volt szükség, hogy legyen egy hely, ahol a nap bizonyos órájában megtalálhatják a 1968. július 11., csütörtök A VIT-küldött Kónya tosárugyárban. Közben odahaza. Noszvajon. a községi KISZ-alapszervezet. éléi-e került. — Életem egyik legszebb időszaka volt ez. Nagyszerű kis alapszervezetet sikerült létrehozni megteremteni a valóban rendszeres szervezeti életet. Aztán közbejött a katonaság. — de az ifjúsági mozgalomban továbbra is részt vettem. Ne kérd. hogy megfogalmazzam, miért? Egyszerűen; szerettem az ifjúság- munkát. Az út aztán az egri városi KISZ-bizottságra vezette — először politikai munkatársként találkoztam vele. maid ő lett a városi KISZ-titkár. Körülbelül egv esztendeié az a megtiszteltetés érte hogy munkatársa lehetett a megyei pártbizottságnak. Az ifjúsági mozgalomtól nem könnyű elszakadni annyi esztendő után. s jelenlegi munpártfogók kegyes adományaikkal. A pénz éjszakára persze már nem maradt itt, szépen átvándorolt Róbert bácsi Erzsébet körút 9—11 fsz. 2. szám alatti négyszobás lakásába. Az „apostol” ugyanis a New York palotában lakott, öt lépésnyire a Hungária kávéháztól; itt töltötte a legszívesebben szabad óráit, művészek, írók és más hírességek árnyékában. Mert bár nem pályázott nagy dicsőségre — elég volt neki az is, amit hetente egyszer-kétszer kapott dicsérő jelzőkben a lapoktól —, mégis úgy érezte, hogy neki a művészi, irodalmi élet hírességei mellett a helye. „Nevemet sokáig emlegetni fogják...” — mondotta olykor, de hogy mire gondolt eközben, senki nem sejtette... S valóban, ha az ember manapság megkérdez egy negyven-ötven év körüli tősgyökeres budapestit, tudja-e, ki volt Róbert bácsi, biztos a válasz: — Persze, a népkonyhái! Az első hetek lecsillapították a budapesti szegények már-már robbanásig feszült hangulatát, hiszen tényleg az éhhalál várt volna rájuk, ha nem jön ez a „mentő angyal”, s nem veszi át a főváros nyomorenyhítő akciójának folytatását. Így legalább biztos ebédre, de olykor még reggelire is, vacsorára is számíthattak. Kezdetben nem is volt semmi baj, pompásan működtek Róbert bácsi konyhái: hektoliter számra ontották a jó, sűrű, meleg levest és a főzeléket. Hogy hús nem jutott hozzá, arról már igazán nein Lajos kája nem is akadályozza elvben; tagja a megyei KISZ-bi- zottságnak. tapasztalataira véleményére, segítségére most is számítanak — Jártál már külföldön? — Sajnos, még nem sikerült. Bulgária lesz az első külföldi utám. Kettős lehetőség; világot látok és más országok ifjúsági munkájával ismerkedhetem. — Felkészültséged az útra? ... Kineveti magát: — Már tudom azt is. hogy ha „igent” mond az ember Bulgáriában, fejével „nemet” int... Ja. és még egy: a kislányom az óvodában tudta meg az óvónénitől — aki újságban olvasta —. hogy megyek a VIT-re. Közölte otthon. hogy pajtásaival együtt ajándékot készítenek, amit nekem kell maid átadnom a bulgáriai óvodásoknak ... (hátai) Róbert bácsi tehetett, annál inkább az urak, akik az ország ilyen nyomorúságos közállapotai közepette is elsősorban és csak a saját választékos étlapjaikra gondoltak, s mit sem törődtek a nép életével. Róbert bácsi ügyesen kiválogatta magának a hosszú sorokban várakozó fiatalabb férfiakat és nőket, azzal az Ígérettel, hogy biztosítja számukra a reggelit, ebédet és vacsorát — a maga szolgálatába állította őket. Eleinte mindössze huszonöt-harminc főből állt a kis csoport, amely reggelente a kopott bódé előtt gyülekezett, s várta, hogy a kecskeszakálú öregúr kiadja a különböző címeket, amelyeket aztán fel kellett keresni.„ De három hónap múlva már négyszáz ember járta a ■ fővárost, egyrészt a hagyományos gyűjtőívvel, másrészt kosarakkal, kannákkal, hatalmas kondérok- kal, amelyekben az ételmaradékot hordták... Róbert bácsi ugyanis rájött, hogyan lehet rendszeresen biztosítani a népkonyhák nyersanyagát... Az éttermekben, szórakozóhelyeken sok a maradék, részben úgy, hogy a tányérban hagyja a vendég, részben pedig az előre megfőzött ételekből marad visz- sza. Ám maradt bőven nyersanyag is: harmadnapos káposzta, fás karalábé, fony- nyadt zöldség, — az étterme! ezt természetesen már nen főzték meg, s nem tálalta fel. Ellenben Róbert bács még tudta hasznosítani.. Először is körbejárta Buda pest valamennyi nagyobb ét(ELŐHANGULAT.) Vasárnap mindig zavarban vagyok. Az emberek kicsípik magukat, sétálnak az utcán, ülnek a parkban, egy kerthelyiség árnyas fái alatt, vagy cukrászdák ventillátoros hűvösségében. Én viszont fakó rövidnadrágban, félretaposott, agyonnyűtt szandálban loholok, váltogatva kezemben a család étkeivel kitömött bőrtáskát, amit horzsolások ékítenek. A járókelők végigmérnek, furcsállkodva megbámulnak. A vasútállomáson színes, tarka nyüzsgés, kavargás a sínek között A látvány minden zavarom eloszlatja. A kocsiban öregek és fiatalok zsúfolódnak az üléseken, nem elégedetlenkedik az sem, akinek már csak állóhely jut. Az öregebbje kam- pósbotot, fokost tart a térde között a fiúkon, a lányokon is farmernadrág. A hangulat éppen fordítottja az utcainak. Itt a „jólöltözöttek” vannak zavarban, szerényen félrehúzódnak, szinte élvezem röstellkedésüket. Ahány métert előrejut a vonat, annál felszabadultabb, féktelenebb a jókedv. Felnémeten — az erdei kisvasút végállomása felé tartva — már hamisítatlan a „turista” hangulat. Hátizsákos, pokrócos népség, vidám kiáltások mindenfelé. Szorongunk, szflkösködünk a „mini”-vasút két kocsijában. A harmadik kocsi is bőven megtelne az álldogálókkal. Harmadik kocsi azonban nincs. Az erdei vasútüzem Felsőtárkányig „megspórolja” a kényelmet. Felsőtárkány az erdő. Bükk kapuja. Itt nem magasodnak toronyházak, por, korom és benzinbűz nem mérgezi a levegőt. Letérsz az országútról, s máris az erdő üdesége, csendje vesz körül. Lehet falatozni a dús fűszőnyegen, s valódi, terített asztal mellett, a kisvendéglőben. Aki nem vérbeli kiránduló, csak éppen belép az erdő kapuján, kicsit elidőzik, pár óra múltán megszokott polgári kényelme után sóvárog, aztán siet vissza „az én termét és megállapodott a vendéglősökkel, étteremtulajdonosokkal, hogy öszegyűjtik számára a hulladékot, amit ő megfőz, illetve ha éppen I főtt ételről van szó, kiszolgál szegényeinek. így jutott el az akkori Honvédelmi Minisztériumba is, kieszközölve annak engedélyét, hogy Budapest három nagy laktanyájából ő kapja meg az egyébként moslékba szánt ételmaradékot. Rövidesen olyan mennyiségű étel és nyersanyag gyűlt össze naponta, hogy Feinschilbert úrnak külön fuvarosokat kellett fogadnia az elszállításhoz. A „népjóléti hálózat” tökéletesen működött: jöttek-mentek a társzekerek, csörömpöltek a nagy kondérok, s hczták az ennivalót Róbert bácsi konyháira. Ki is figyelt volna arra, hogy az étel, amit az éhségtől elcsigázott szegény emberek elfogyasztanak, két- háromezer tányérból lett ösz- szeöntve, íze, színe, neme fel- ismerhetetlen? Azt viszont senki sem tagadhatta, hogy meleg. Mert alapelv volt Róbert bácsi konyháin, hogy az ételt csak melegen szabad kiadni! Isten őrizz, hogy valaki hideg, zsíros-faggyús étellel elrontsa a gyomrát! Ne tévedjünk: Feinschilbert Róbertét korántsem valamiféle egészségügyi vagy humánus meggondolások vezették; egyszerűen az óvatosság. Mert ha történetesen tömeges gyomorrontást idéz elő a hideg étel, még a közegészségügyi ellenőrök is megvizsgálhatják a népkonyhákat... S akkor itt a baj... Csak néhány beavatott tudta, hogy a nagy adakozó már két hatalmas, teremnek is beillő helyiséget bérelt a Duna-parti közraktárakból, s itt tartalékolta a káposztát, paprikát, zöl:’régi élékét, amelyek már akkrr is fonnyadtak, olykor rohadtak voltak, amikor a raktárba kerültek. (Folytatjuk) Szabó László házam, az én váram” falai közé. Ezek az emberek tesznek kárt a fiatal fákban, ezek az emberek rakják tele szemeteikkel az erdőszéli tisztásokat, a bokrok alját. (ERDŐ MÉLYÉN.) Dombokkal körülvett, kiszélesedő völgytorok. Alig tűnik el szemünk elől visszaútján a kisvonat, már áll a juliális. Vidám eszem-iszom kezdődik. Tele a rét emberekkel. A veresgyűrűke bokrainak sűrűjében fiatal lányok, asz- szonyok vetkőznek. Sorra hevernek el a fűvön — fürdőruhában. A delelőre emelkedő nap aratáshoz való rekke- nő hőséget áraszt. A kút közelében egy család telepedett meg, ahogy csak a kisgyermekesek szoktak. Az árnyékba terített pléden játékszerek között, egy fehér bőrű apróság „búbikázik”, négykézlábra ereszkedve ha- rapdálja nagy piros labdáját. Jóval arrébb, kerek kőágyazatban, tűz ropog. Készül a vasárnapi ebéd. A „menü”: rablópecsenye, betyáreledel, vagyis: sült szalonna. A Stimecz-ház körül ismerősök és ismeretlenek. Ismerős vagy ismeretlen, ezek nehezen meghatározható fogalmak a Bükkben. Ezt a magas urat még soha nem láttam a városban, itt most barátságosan köszöntjük egymást, s hiába szabadkozom, kortyolni kell a kulacsából. Ez a sovány férfi könyvelő egy sötét irodában, gondosan sátrat ver, a szabad ég alatt is homályos szegletbe húzódik. Az a piros arcú, ősz hajú öreg minden vasárnap unokájával vesződik. A fiú pá- kosztos, folyton fára mászik, s az öreg könyörögve totyog a törzs körül, esküdözik, hogy soha többé nem hozza magával, aztán meg kell Ígérnie, hogy a jövő vasárnap is idejönnek, mert máskülönben nem ereszkedik alá a fa csúcsáról az az ördögfiókái Sokan úgy vagyunk, mint akik egy lakótelepen élnek, mint akik mindig ugyanabban az üzletben veszik a kenyeret, annál a megállónál várnak a buszra — ismerősök vagyunk, anélkül, hogy akár egy szót is váltanánk. Itt az erdőben több közünk van egymáshoz. Akik itt tanyázunk rendszeresen, azokat nem a véletlen hozza ösz- sze, hanem az életmód, a természetszeretet. Egy barátom minden vasárnapját a szarvaskői vár körül tölti, váltig bizonygatA megyei könyvtár mostani formájában elavult, nem elégíti ki az igényeket, korszerűsíteni kell. Az ideiglenes átköltözésről és a néhány hónap múlva elkészülő új könyvtárról kérdeztük Hegedűs Andrást, a megyei könyvtár igazgató-helyettesét. Hová költözik a könyvtár? — Az átépítés, korszerűsítés mintegy tíz—tizenkét hónapos időtartamára a könyvtár az egri Gárdonyi Géza Színház épületébe költözik, az emeleti részre. A költözködésre augusztus második felében kerül sor. — Nem lesz-e túl kényelmetlen ez az átmeneti állapot? — Az olvasók számára kevésbé. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy az olvasószolgálat változatlan maradjon. — Szünetel-e a költözködés miatt a könyvkölcsönzés? — Ideiglenes átköltözésünk ja, hogy legszebb pontja * Bükknek, a váromladék sziklájáról látni a legszebb panorámát, reggeltől estig csak ott lehet élvezni a napsütést, csak ott pompás a levegő. Mások ugyanezt mondják a Szalajka-völgyre, a Tarkőre, a Hereg-rétre, a Pazsagra, vagy Pénzpatákra. De minek is folytassam? Bevallhatom, nekem is van „saját” helyem. És egyszerre kettő: Petres és Lambot. (S AMASS ■V-HÄZ.) Negyvenpercnyi járásra esik a Stimecztől. Lombok sátra alatt vezet a kocsikerékvágta földút. Kétoldalt meredek hegyvonulat. Az út mentén mogyoróbokrok. méterekre megnőtt mérges csalántenger. Fennebb a hegyoldalon cserfák.Az út nyiladéka ösz- szeszűkül. térséggé tágul, s látok gyertyánokat is. Sudár törzsek között haladok, sűrű lombsátor susog alig látni a víz szalagját a meder alján. S ahogy feljebb-fel- jebb jutok, közelebb a forrásvidékhez, úgy bűvül a kristályos vize, itt-ott szobányi tavacskát kerekít magának, elég csak alá pillantani, finom homok az alja, az ember szívesen meghemperegne benne. Az égjük sombokor alatt „valaki” ezt meg is teszi gyakran. Egy jókora dagonya. A nyomokból látni, nemrég hagyhatta abba a fürdőzést a vaddisznó. Megtorpanok a hirtelen kitáruló tisztáson. Körben kivágták a fákat, hátrább húzódott az erdő. Múlt nyáron még sudár égerfák borítottak árnyat a jéghideg vizű forrásra, s míg a nap az égen haladt, nyalábnyi fénysugár hatolt csak hozzá. „Fényecs- ke” — ezt a nevet adtam a kutacskának. Most záporozza a nap. Kopár körülötte minden. Panaszkodom emiatt egy öreg erdésznek. „Kellett ceruzafának...” — mondja. Értem is a szót: kellett. De nem lehetett volna mégis másként? Esztétikusabban. Az erdő mélyén az ember könnyen békül. Űj meglepetések, új szépségek békítiki Nehezen válók meg kedves helyemtől. Csak az vigasztal, hogy nem kell sokat várni, egy röpke hét, s újra lombsátoros tanyámra jöhetek. A kisvonatban vettem észre, hogy visszafelé az erdei úton a vállamra telepedett egy apácalepke. Engedi a szárnyát, kitartom az ablakon, s az alkonyi szél lesodorja a tenyeremről. Pataky Dezső előkészületei már folynak. Mindent úgy rendezünk, hogy ne legyen szükség külön kényszerszünetre. A szokásos kétheti nyári szünet után szeptember elsején már a Gárdonyi Színházban fogadjuk olvasóinkat. — Milyen lesz az új könyvtár? — Nagyon szép. Az átalakítás költsége körülbelül három és félmillió forint. A legmodernebb könyvtárak mintájára épül fel, négyszeresére növekszik az olvasók rendelkezésére álló terület. Korszerű tájékoztató, minden igényt kielégítő olvasóterem, kutatóhelyiségek —, hogy csak néhány adattal jelezzem, miben is áll ez a változás. Százezer kötetnyi könyvünk, a több mint kétszázféle különböző magyar és külföldi folyóirat és napilap a szakosítás követelményeinek megfelelően lest elhelyezve. ^4W< Rettenetes! Ott, nem messze az utcasarkon most fordul be egy ember. Ember, mert két lába van és két melső, lengő karja. De a fején majd állig húzott kucsma, szája előtt vastag kendő, hátul a tarkóján gondosan maslira kötve. Bunda-kabát, állig begombolva, gallérja is felhajtva. Kezén vastag téli kesztyű és amint jön, lépeget mind közelébb, látom a lábán is vastag halina csizmába gyúrt pufajka. Árnyékban 32 Celsius fok. De úgy érzi az ember, hogy inkább 3200. — Ember, hát maga megőrült? — Ugyan — izzad ki egy finom mosolyt Burbulya a kucsma széle és a sál között... — tudja maga, milyen fenséges érzés, ha mindezt hirtelen leveszem? Fogalma sincs. Valósággal fázom olyankor — mondja boldog és iuldokló lihegéssel és tovaizzad. (-ó) fcÓBSKT BÁCSI, A színházba költözik a megyei könyvtár Négyszeresére növekszik az olvasók rendelkezésére álló terület
