Heves Megyei Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-19 / 168. szám
20 perces tanácskozás, egy felszólaló ,w^\AAAAAAAAAAAAii^^i^^i^AAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AA^/|«AAA('s»AAAAAAA/\-'V\A/NAAAAAAAA^A^AAA^AAAAAAAAAAAAAAA/V^^AA/VV\^AAAAAAäA^ a genfi leszerelési értekezleten GENF: Kanada az elsők között akarta aláírni az atomso- rompó-szerződést, s csak a kormány újjáalakítása miatt kerül sor erre a közeljövőben — mondotta Burns tábornok, á kanadai küldöttség vezetője az ENSZ leszerelési bizottságának csütörtöki ülésén. Burns, aki a húszperces tanácskozás egyetlen felszólalója volt — hangoztatta: a tervezett szovjet-amerikai tárgyalások a rakétarendszerek korlátozásáról biztatást jelentenek a leszerelés ügyének. Ameny- nyiben sikerül megegyezni az atomfegyvert hordozó rakéták számának csökkentésében, ismét tovább lehet haladni az általános és teljes leszereléshez vezető úton Egy ilyen megállapodás megkönnyítené a föld alatti atomkísérletek betiltását is. Az utóbbi kérdésekről mindenesetre a rakétatárgyalásoktól függetlenül meg kell kezdeni az eszmecserét a leszerelési bizottságban. Burns sajnálkozásának adott kifejezést, hogy Franciaország és a Kínai Nép- köztársaság fólytatja légköri atomkísérleteit és támogatásáról biztosította a vegyi- és baktériumfegyverek betiltásáról Géniben előterjesztett javaslatokat. A leszerelési bizottság munkájában részt vevő nyolc el nem kötelezett ország képviselői szerdán külön tanácskoztak, a kiszivárgott értesülések szerint azonban nem alakítottak ki közös álláspontot az új ülésszak napirendjével és a csoport állásfoglalásaival kapcsolatban. A következő, a jövő hét keddjén sorra kerülő ülésen előreláthatóan elsőnek a svéd küldött szólal fel. A szovjet és amerikai küldöttségvezefő az ülések közötti időben ismételt eszmecserét folytat az ülésszak munkájával kapcsolatos kérdésekről. A DC-8 kényszerűtja A gép utasai vissxarepültek Miamiba MIAMI: A DC—8-as amerikai utas- szállító gép, amelyet egy spanyolul beszélő fegyveres utas arra kényszerített, hogy Havannába repüljön, szerdán délután utasai nélkül viszatért Miamiba. Oliver kapitány, a gép pilótája elmondotta, hogy a kubai hatóságok biztonsági okokból nem engedték meg az utasoknak, az azonnali visszatérést. Oliver Miamiban beszámolt arról, hogy az utaslistán Hernandez néven bejegyzett fegyveres ember Los Angelesben szállt fel a gépre, majd egyik kezében zsebkendőbe csavart kézigránáttal, másik kezében pisztollyal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a gépet, ha nem repülnek Kubába. „Fidel megparancsolta, hogyha törik, ha szakad, térjen vissza Kubába” — mondotta Hernandez. Később zavarosan arról panaszkodott, hogy már nagyon hiányzik neki családja és a barátai. Mikor leszálltak a havannai repülőtéren, a fegyveres széles mozdulatokkal kicsavarta a zsebkendőből a kézigránátot, amiről kiderült, hogy csupán egy üveg arcvíz volt. A DC—8. 56 utasa szerdán az amerikai kormány külön- gépével visszatért Floridába. bíróság döntött: Ray kiadható LONDON: Egy londoni bíróság csütörtökön elejtette a James Ead Ray, Martin Luther King feltételezett gyilkosa ellen felhozott két angol vádat és ezzel elhárult az utolsó akadálya is annak, hogy Rayt kiadják az Egyesült Államoknak. Callaghan belügyminiszter a bírósági döntés után most már minden akadály nélkül hozzájárulhat Ray kiadatásához. A tervek szerint az amerikai hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítanak Ray hazaszállításával kapcsolatban. így például nem közlik azt sem, milyen gépen és mikor szállít- 1 ják az Egyesült Álamokba, ahol bíróság elé állítják a néger polgárjogi mozgalom vezetőjének meggyilkolása vádjával. Indonézia Parancs a felkancolásra DJAKARTA: Amir Mahmud vezérőrnagy, a djakartai helyőrség parancsnoka egy katonai gyűlésen kijelentette, hogy növekedett „a kommunista felforgatás veszélye”. Állítása szerint a kommunisták fokozták propagandatevékenységüket a katonák körében, ezért parancsot adott ki, amelynek értelmében a fővárosban bárkit a helyszínen fel kell koncolni, aki „rendbontásra bújtogat” legyen az : „kommunista vagy lázadó”. Figyelmeztetett arra is, hogy a hadsereg egyre népszerűtlenebb a polgári lakosság körében, mert a katonák „felsőbbrendű lényeknek érzik magukat”. Jassin tábornok, Kelet-Jáva katonai parancsnoka szintén a kommunista-ellenes hajsza fokozását sürgette. Szabadlábon a dél-tiroll osztrák terrorista BECS: Amint Münchenben csütörtökön közölték, Norbert Bürgert százezer márka óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az osztrák Burgert júniusban az NSZK-n átutazóban tartóztatták le, mivel merényletek és titkos szervezkedés miatt a körözési listán szerepelt. Burgernek közben sikerült • pénzes támogatókat találnia, akik letétbe helyezték a nagy összegű óvadékot. Burger Ausztriában eddig kétszer állt a : dél-tiroli merényletek miatt: bíróság előtt, de az esküdtszék felmentette. Olaszországban korábban távollétében sok éves börtönbüntetésre ítélték. 2 1S6S. július ük, péntek Hitler Mercedest MÜNCHEN (AFP): Hitler utolsó gépkocsiját, egy páncélozott Mercedes Cabrioletet müncheni árverésen 45 000 dolláért vette meg egy szenvedélyes ameri' kai gyűjtő. A kocsi még haos- naihato állapotban van. Július 22-től 28-ig PETŐFI KOSSUTH 8.1« Rég! melódiák. 9.02 Az Ifjúsági Rádió műsora. 9.22 Beethoven; IV. szimfónia. 10.10 zenés műsor. 12.15 Verbunkosok. 13.05 Elbeszélés. 13.21 FUmdal. 13.28 Gyermekopera. 15.15 Zenekari muzsika. 15.48 Népdalegyüttes műsorából. 16.10 A Lengyel Kultúra Hete. 16.30 Pol-beat. 16.40 A magyar jakobinusok. 17.05 Háború, vagy béke? Előadás. 17.20 Tenoráriák. 17.37 Munkásszemmel. 17.52 Artur Rubinstein zongorázik. 18.29 Könnyűzene. 19.30 A Szabó-család. 20.00 Johann Strauss-est. 20.55 Népdalok. 21.25 Hangverseny. 22.15 Bőgős László műsora. II. rész, 22.47 Meditáció. 22.57 Dzsessz Varsóból. 23.30 Operarészletek. 0.10 Népdalok. PETŐFI 10.00 Micimackó kuckója. 10.25 Operarészletek. 11.00 Liszt-művek. 11.40 Fiatalok Stúdiója. 12.00 Bralims-kórusok. 12.16 Bach: h-moll szvit. 12.40 Házunk tája. 13.00 Operarészletek. 14.00 Kettőtől — hatig... 18.10 Népi zene. 18.29 Kardos István műsora. 18.54 Artur Rubinstein zongorázik. 19.33 Bródy Tamás— Romhányi József: Színek muzsikája. 20.30 Lengyel krónika. 21.00 Händel: Két hallei szonáta. 21.20 Miljutyin: Juanita csókja. Operett. KOSSUTH 8.15 Operettrészletek. 9.04 A hét előadóművésze. 9.39 Óvodások énekelnek. 19.10 Zenés műsor. 13.15 Tánczene. 13.15 Fúvósötös. 13.31 Horváth Tivadar énekel. 13.44 A magyar jakobinusok. IV. rész. 19.35 Fáklyavlvök. 15.15 Népdalcsokor. 16.10 A Gyermekrádlö műsora. 16.53 Édes anyanyelvűnk. 11.05 Külpolitikai figyelő. 11.20 A. Bublnstein zongorázik. 11.42 Tudományos híradö. 11.51 Húszas stúdió. 19.30 Lengyel krónika. 22.15 Bőgős László műsora. I. rész. 22.20 Népi zene. 23.00 Bach-est. 0.10 Filmzene. 10.00 Micimackó kuckója, 10.21 A Morva Tanítók Énekkara. 10.35 Zenekari muzsika. 11.35 Népi zene. 12.15 Operarészletek. 13.00 Ismerkedjünk a dzsesszmuzsikával, 13.32 Gazdaszemmel 14.00 Kettőtől — hatig .,, 18.10 Hanglcmezgyüjtők húsz perce. 13.30 Ilangképek Egerből. 18.56 Üj lemezeinkből. 20.30 Nőkről — nőknek, 21.00 Mindenki kedvére: 22.25 A hét előadóművésze. KOSSUTH 8.16 ^Népdalok. 8.55 Orvosi tanácsok. 9.00 Operarészletek. 9.29 A Szabó-család. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Tánczene. 13.20 Artur Rubinstein zongorázik. 13.45 Könnyűzene. 14.07 Gazdasági Magazin. 14.37 Prokofjev: Tetik hadnagy — szvit. 15.15 Mesejáték. 15.45 Goldmark operáiból 16.08 A Corries-együttes műsorából. 16.32 Kóruspódium. 16.43 A magyar jakobinusok. VI. rész. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Táncdalok. 17.29 Történ észszemmel Len gy elország ban. 17.49 Artur Rubinstein zongorázik, 19.30 Nótacsokor. 20.10 Könyvszemle. 20.20 Szórakoztató muzsika. 21.05 Gondolat. 21.45 Operettdalok. 22.15 Bőgős László műsora. Hl. rész. 22.25 Tánczen«. 22.30 Mi van a cégtábla mögött? 23.00 Századunk zenéjéből. 0.10 Sanzonok. KOSSUTH 8.16 Könnyűzene. 9.00 Gyermekkórus. 945 Kamarazene. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Zenekari muzsika. 13.05 Gazdaszemmcl. 13.20 Mezei csokor. 13.45 Törvénykönyv. 14.04 Artur Rubinstein zongorázik. 15.15 Varsói pillanatok. 16.18 így látták egymást. 17.05 Tizenöt évvel Fanmind/son után. 17.15 Népi zene. 17.45 Mikrofórum. 18.00 Made in Hungary. 18.35 Mozart-áriák. 19.30 Forgószínpad Déry Tibor műveiből. 20.30 Artur Rubinstein zongorázik. 21.03 Operettmelódiák. 22.15 Bőgős László műsora. IV. rész. 22.20 Kamarazene. 23.00 Tánczene. 23.30 Massenet operáiból. PETŐFI m 10.00 Micimackó kuckója. 10.22 Gluck: Orfeusz. Opera. 11.28 Versek. 12.15 Reform és gyakorlat. 12.25 Verbunkosok. 13.00 A Gyermekrádió műsora. 13.11 Távol a szőlői háztól. 13.32 Pályaválasztás. 14.00 Kettőtől — hatig ... 18.10 Csajkovszkij: Diótörő —szvit. 18.35 Könyvújdonságok. 19.00 Hangverseny. 19.35 Könnyűzene Kubából 20.30 Nóták. 20.55 A Rádiószínpad bemutatója: Dél fc’-'te fia. 22.00 A l engyel Kultúra Hete. 22.30 Randevú. PETŐFI 10.00 Micimackó kuckója. 10.23 Vonós kamarazene. 1145 Emlékezés K. Paus ztovszkij ra. 11.30 Derűs szovjet jelenet. 12.00 A Suisse Romande zenekar játszik. 13.17 Könnyűzene. 14.00 Kettőtől — hatig .,. 1840 Lukács István cimb almozik. 18.27 A Lengyel Kultúra Hete. 19.00 Táncdalok, 19.10 Verdi: Aida. Opera. 2147 A Fekete földrész történetéből. 22.14 A szökevény szerelem. Versek, KEDD 17.38 Hírek. 13.05 Reklámműsor. 18.10 Visontai óriások. 18.55 Prix e Jeumesse. Két kisfiim. 19.25 Esti mese, 19.35 Lengyelország nemzeti ünnepén. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Lope de Vega: a kertész kutyája. Vígjáték 3 felvonásban. 22.10 Kassák Lajosra emlékezünk. 22.20 Tv-híradó. SZERDA 17,58 Híreik. 18.95 A hirdető műsora. 13.15 Sokszemközt. 18.45 Utazás Gourmandiá- ban. Francia kis- játékfilm. 19.10 A világ térképe előtt. 19.20 Esti mese. 19.35 Falusi dolgokról. 20.00Tv-híradó. 20.20 A nyolcadik menet. Nyugatnémet film. 21.35 Dzsesszpódium. I. 22.00 Tv-hiradó. 20.20 Táncdalfesztívil 68. 21.02 Artur Rubinstein zongorázik. 22.15 Bőgős László műsora, V. rész. 22.20 A Lengyel Kultúra Hete. 22.55 Versek. 23.00 Operaáriái. 23.35 Könnyűzene. KOSSUTH 8.16 Kamarazene. 9.09 Operarészletek. 9.39 Óvodások műsora. 10.10 Zenés műsor. 12.15 Tánczene. 13.05 Zenekari muzsika. 13.59 A Dunától az Óceánig. 15.15 ÜZENEtek. 15.55 Édes anyanyelvűnk, 16.00 Operaáriák. 16.20 Monológ és párbeszéd. 16.50 Mai témák — mai dalok. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.15 Hangverseny. 17.40 Petress István műsora. 18.00 Zenei Üjság. 18,29 Zenés részletek. 19.25 Hangképek az országos úszóbajnokságról. 19.36 Dicsőség Pitkinnek. Rádiójáték. PETŐFI 10.00 Micimackó kuckója. 10.24 Operarészletek. 10.45 Válaszolunk hallgatóinknak! 11.00 Versenymüvek. 11.40 Elbeszélés. 12.00 Francia operákból. 13.00 Gondolatok filmekről. 13.15 Népi zene. 14.00 Kettőtől — hatig ... 18.10 Operettdalok. 18.30 Az ember szerepe az automatizált termelésben. 18.45 A Lengyel Kultúra Hete. 20.30 Artur Rubinstein zongorázik. 20.57 Népi muzsika. 21.40 Láttuk* hallottuk. 22.00 Bónis Ferenc előadása KOSSUTH 846 Lányok, asszonyok. 8.36 Népi zene. 8.55 Orvosok a mikforon előtt. 9.00 Operarészletek. 1040 Zenés műsor. 12.15 Klasszikus operettekből. 13.05 írók fóruma, 13.20 Magyar nóták, 14=00 Kóruspődium. 1440 Néhány perc tudomány. 14.15 Sándor Judit énekel. 14.37 Geiger György trombitál. 14.45 Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10 Csak fiataloknak! 15.55 Reklámműsor. 16.00 Hétvégi szabadtéri szerkesztőség. 17.36 Mikszáth Kálmán: Az elképzelt méz. Rádiójáték. 17.57 Artur Rubinstein zongorázik. 19.35 N. Machivelli: Mangdragóra. Rádiójáték. 21.03 Táncdalfesztivál 68. 23.15 Verbunkosok. 040 Tánczene. PETŐFI 10.00 Micimackó kuckója. 10.22 Kamarazene. 11.40 Emlékezés Dugonics Andrásra. J2.00 Zenekari muzsika. 14.08 Dallal, tánccal a világ körül... CSÜTÖRTÖK 17.58 Hírek. 18.05 A hirdető műsora. 18.10 Kuckó. 18.20 Tele sport. 18.55 Színes nyári divat. 19.25 Esti mese. 19.35 Tv-szőttes. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Halló fiuk. halló lányok! 21.20 Monitor. Egy határ életrajza. 22.00 Tv-hiradó. PÉNTEK 17.58 Hírek. 13.05 Cook kapitány nyomában. IV. rész. 18.35 Hajóépítők. 19.25 Esti mese. 19.35 Az arab világ és Izrael. 1968. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Sacha Distel-show. 21.00 Megöltek egy legényt. Dokumentumfilm. 21.45 Tv-híradó. 22.05 Táncdalfesztivál 68. SZOMBAT 8.45 Tv-szőttes. 9.45 Agglegények. Francia film. 10.50 Tíz hét. Vietnamban! 11.45 Cook kapitány nyomában. 12.05 Riportfilm. 15.23 Tüskevár. 16.00 A hirdető műsora. 16.10 Szófia, fesztiválváros. 16.25 Magyar parasztfestők nyomában. 16.50 Hírek. 16.55 A Gyémánthegység hazája. 17.Oö Országos Úszóba jnokság. 18.05 A Tv jelenti. 18.50 Cicavízió . . . 19.05 Beethoven-hangyer- sen y Ma lton vásáron. 20.00 Tv-híradó. 20.20 A négy páncélos és a kutya. Lengyel filmsorozat. 1. A legénység. 21.10 Táncdalfesztivál. 68. 22.55 Tv-híradó. 23.15 Gusztáv pihen. vasárnap 8.58 Intervíziós közvetítés. 10.20 Hétmórföldes kamera 10.35 NDK bábfilm. . 11.00 Riportfilm. 11.10 A tenger enciklopédiája. 15.53 Gusztáv pihen. . . 16.00 A hirdető műsora. 16.10 Falusi könyvszolgálat 16.20 Mindennapok művészete. 16.40 Nótaszó. 17.00 Országos Úszó- bajnokság. 17.45 VTT. 68. 18.00 Budapesti Honvéd— OSC bajnoki vízilabda-mérkőzés. 19.00 A kincses sziget. 19.25 Esti mese. 19.40 VIT, 68. 20.00 Tv-híradó. 20.20 VTT, 68. Közvetítés a megnyitóról. Szófiából. 20.35 Antoin Biguet elrablása. Francia film 21.401L emezalb u m. 22.20 Sporthírek. 22.30 Tv-hiradó. Állandó műsorok Kossuth 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Zenés műsor. 5.00 Hírek. 5.30 Krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. 7.00 Krónika. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 űj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 10.00 Hírek, lapszemle. 12.00 Hírek. 17.00 Hírek. 19.00 Esti Krónika. 21.00 Hírek. 22.00 Hírek. 24.00 Hírek. 0.25 Himnusz. Petőfi 4.30—7.57 Azonos a Kos- suth-rádió műsorával. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Hírek. 16.00 Hírek. 18.00 Hírek. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti Krónika. 21.00 Hírek. 23.20 Műsorzárás. 14.39 Operafinálé. 15.02 Orvosok a mikrofon £ előtt. 15.07 Artur Rubinstein zongorázik. 16.05 Zenés játék. 16.30 A Lengyel Kultúra Hete. 17=00 Neményi Lili énekel < 17,17 A Föld. mint mágnes.' 17.32 Magyar nóták. 18.05 így írunk ml.. • 19.05 Tánczene. 19.25 Természetjárók, figyelem! 19.40 Madrigálok. 20.30 Hangverseny Prágából. 22.10 Bőgős László müsora.i VI. rész. 22.20 Operaáriák. KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk. 843 Tánczene. 8.31 Részletek a IX. VIT műsorából. 9.31 Ez is, az is 120 pere-S ben. 11.31 A Rádió Lemezalbuma. 13.21 Szántó Jenő műsora.£ 13.22 Jó ebédhez szól a, nóta. 14.00 Rádiólexikon. 14.30 Operettdalok. 15.28 Artur Rubinstein zongorázik. 15.59 Visszhang. 16.29 Népi zene. 17.05 Radnóti Miklós. I. rész. 17.20 Vasárnapi csúcs- forgalom. 19.00 Rossini: A sevillai borbély. Vígopera. 20.40 A Lengyel Kultúra Hete. 22.15 Szófiából jelentjük. 22.35 A dzsessz világa. Kb. 23.12 Régi magyar dalok. 23.37 A Lengyel Kultúra Hete. 0.10 Operettrészletek. PETŐFI 8.30 Operakalauz. 9.30 Népdalok. 10.02 Zenés mesejáték. 11.26 Vasárnapi koktél. 13.25 Artur Rubinstein zongorázik. 14.03 Táskarádió. 15.05 Operaáriák. 15.20 Mit üzen a Rádió? 16.00 Szórakoztató muzsika £ 16.51 Üj lemezeinkből. 17.50 Sőtér István: Budapesti látomás. Rádió-$ dráma. 18.51 Kovács Erzsi énekel.^ 19.10 Magyar tájak. 20.28 Dóri József énekel. 20.45 Tomkai Judit jegyzete. 20.55 Ritmus és melódia. 21.40 Mesterek — mester-3 művek. 22.00 Szimfonikus zene.