Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-26 / 148. szám
Az élet szimbóluma T átom az ablakból, ahogy dobálják a két- kllós vekniket a teherautóra. Ponyva takarja a kocsit, de én a ponyva alá látok innen: látom a sok száz kenyérből álló rakományt, s azt is, ha valaki sáros bakanccsal a kenyerek közt tapos. Szóvá is tették valamelyik lapban: ömlesztve szállítják a teherkocsikon a kenyeret; dobálják, túrják, lapátolják. Indokolatlanul tették szóvá, hiszen ez mind száraz kenyér: visszaküldték az üzletek. Két-három-négy napig száradt a polcokon, vevő nélkül maradt, és valószínűleg most már takarmányként hasznosítják. Nincs tehát semmivel nagyobb rangja, mint a korpának, a marharépának, a konyhai hulladékoknak. Mindezt értem, sőt meg is értem; magát a látványt mégsem tudom megszokni. Az én fogalmi világomban ez a szó: kenyér — kifejezhetet- lenül többet jelent, mint az ugyanilyen nevű tápanyag, melyet az élelmiszervegyészek kalóriaértéke, szénhidráttartalma, élvezhetősége szerint osztályoznak. Olyan környezetben nőttem föl, ahol a búza termésének ez volt a neve: élet. „Vágják az életet”, „hordják az életet” — magát a szót: élet, többször hallottam aratás táján így, mint eredeti jelentésében. Emlékszem, huszonkilenc őszén — egy nagyon keserves gazdasági év után, amikor a határunkban minden kifagyott — nyolc-tíz búzakalászt hozott haza a nagyapám, valahol az utcán szedte föl. „Egy kalász egy falat” — mondta. Régen volt. Rég elkerültem a falusi környezetbőL Es nem először veszem észre, hogy átlapozom az első oldalra nyomuló mezőgazda- sági híreket — természetesen eszünk valamit jövőre is. Péter—Pál, kötelező vezércikkek, arat a kombájn, cseng a kasza, lesz-e alkatrész — igen, ezek mind fontos dolgok, de végtére is: vannak, akik csinálják. Valamikor engem is megpróbáltak ezek a hetek, meg az elődeimet is. Minden számba vehető ősömnek ezen tájt következett az esztendő legfontosabb, próbavető hónapja. S itt olyasvalamit érzek, amit Illyés Gyula érezhetett, amikor letekintett a hajó szellős fedélzetéről a gépház poklában dolgozó fűtőkre. Valamiféle lelkiismeretfurda- lást. „A lét alakítja a tudatot” — száraz és makacs igazság. Eszre sem vesszük, és mai létünk máris átalakította tegnapi tudatunkat: épp ellenkező reményekkel vizsgáljuk az eget, mint apáink és valamennyi ősünk; szidjuk a hétvégi kirándulást elmosó esőt, hetek múlhatnak, nem hiányzik nekünk a felhő a tavaszi-nyári kéktiszta égről. Vagy ahhoz, hogy hiányozzék, olyan nagy aszály kell, mint az idei. A z aratásról már olvas** mányaim jutnak eszembe először: igen, némely szakíró szerint a kézi aratás a legnehezebb fizikai munka, napi öt-hatezer kalóriát fogyaszt; sem f eher je, sem szénhidrát nem pótolhat annyit, csak az aránytalanul zsírbő étrend: zsír, zsír. zsír a kánikulai forróságban iS; Ügy kell hozzákeresnem az olvasottakhoz a földerengő emlékképeket: szememben mesebeli hőssé nőtt Sándor bácsiról, az eiső kaszásról, akinek vízhatlanná zsíroso- dott inge derekában félliternyi verejték gyűlt össze s ütemesen lötyögött minden kaszasuhintásra. S az utolsó kaszás, úgyan- ebből a bandából. Csontjára száradt, középkorú ember volt; ebédszünetben, míg a többiek főzték az öhömöt, lapos tarisznyájával félrehúzódott. Vízbe áztatta a kővé száradt kenyeret, vöröshagymát rágcsált hozzá, hetekig Persze, másképpen esik az aratás a kombájn nyergében, tudom én. Valamennyire még a mai kaszásoknak is másképpen esik, hihetetlenül messze kerültünk országos átlagban a vízbe áztatott kenyértől és vöröshagymától — még az átlagot rontó nehéz esetekben is eljutottunk legalább a kenyér—szalonnáig. És ma már a kenyér sem olyan egyetlen szimbóluma az életnek, mint annak idején, amikor minden morzsáját meg kellett becsülni. Mi hetenként sütöttünk kenyeret, csütörtökön. A hét nagyobbik felében tehát szárazabb kenyeret ettünk annál, amit ma kiselejtez és a disznóhizlaldáknak szállít a kereskedelem. Eredeti fogalmaim szerint a kenyér legalább két napja kisült, már kissé megszikkadt ennivalót jelentett, minthogy a frissen sütöttnek lágykenyér volt a közhasználatú neve; Rendben van: ma lágykenyeret eszik az ország (ha nem is olyan jó ízűt olykor, amilyet szeretne és amilyen lehetne). Hellyel-közzel már a reggeli sütést sem viszik szívesen a délutáni vásárlók. Ä — viszonylagos — bőség kosarából ki-ki a frissebb kenyeret választja, s az elkerülhetetlen maradék majd Ömlesztett rakomány lesz valamelyik hizlaldába Induló teherautókon. Nem nézek ki az ablakon, ha rakodnak, noha jól tudom: ez is rendben van. fAe, vajon a gyermekeink ismerik-e azt a furcsa szorongást, amely minket elfog, ha szemetes kübliben félbe vágott kenyeret látunk? Beléjük neveltük mi ezt az érzést, melyet belénk nevelt egy egész életre a szülői ház? Ismerik egyáltalán a pocsékolás, az emberi verejtékkel ötvözött érték elherdálásának főbenjáró vétkét, ezt az évszázadok sQrán ösztönné vált bűntudatot? Vagy a szocializmusban ezt már végleg nélkülözhetjük? — No, igen, a kenyér ezekben a kérdésekben ugyanaz a szimbólum, ami volt: az összetartozók életének, közös sorsának nagy szimbóluma. Ami azok szemében volt, akik még ma is, ha leejtenek egy darabot, óvatosan és bocsánatkérően lefújják róla a port. Fekete Gyula Négy nappal a félév előtt. •. Megyénk ipari üzemei, vállalatai már készítik a féléves mérlegeket: mit, mennyit dolgoztak, hogyan sikerült teljesíteni, eleget tenni a félévre előírt feladatoknak. Négy nap még hátra van, fix, végleges számokról tehát korai lenne még beszélni. De az eddig végzett munkából azért már sejteni lehet a féléves eredményeket. Három megyei vállalatnál és egy gyárnál érdeklődtünk... 0 Kormos Pál, a Heves megyei Bútoripari Vállalat igazgatója: — Szerencsére csupa jót mondhatok. Az elmúlt év első félévéhez viszonyítva mennyiségben és értékben 30 százalékkal emelkedett termelésünk. — A választék is bővült? — Jelentősen. Ez évben több új garnitúra gyártását kezdtük meg. — Az export? — Nem kevesebb, mint 350 százalékkal emelkedett exporttervünk. — Merre exportálnak? — Ausztriának, Svédországnak, Nyugat-Németor- szágnak, sőt nemrég jutottéi termékünk néhány mintadarabja Tokióba is. Reméljük, a japánok tetszését is megnyerik stílbútoraink.:. — Milyen érdekesség, újdonság van még a vállalat életében? Épül egy új üzemünk. Kellemes meglepetés: dolgozóink soha ennyi újítást nem adtak még be, mint ebben a fél évben ... eredményeket mondhatunk majd magunkénak. Mindent elkövetünk, hogy így legyen :.. 0 Vitányi Imre, a Bélapátfalvi Cement- és Mészmű szak- szervezeti titkára: — Jól sikerült az első „félidő”. Mésztervünket már június 22-ére teljesítettük, cementtervünknek pedig június 26-ára teszünk eleget. Mész- ből 34 ezer tonnát, cementből 89 ezer 700 tonnát gyártottunk. Javult a minőség is, és reméljük, hogy az év végén még az eddiginél is szebb KE Hfg . v'. ... iFestik” a Dunát Vizsgálják a Duna áramlási viszonyait a vízügyi szak- 99* ** emberek. E célból a folyó egyes szakaszain zöldesen csillogó festékkel színezik a vizet. A kísérleti megfigyelésekkel adatokat gyűjtenek a Dunába vezetett szennyvíz kártételeinek csökkentéséhez, a vízkészletek jobb és gazdaságosabb hasznosításához. (MTI-foto — Molnár Edit felvétele) Ma reggel semmiféle csoda nem történt, bár egyszerre többen is megnyerték a százezer forintos főnyereményt. De sajtóhiba folytán minden lapban másként szedték és nyomták a számokat. Szemfüles munkatársunk nem vette észre, ezért némi irigységgel a szívében (egy huncut vasat sem nyert) elment a nyertesekhez és meginterjúvolta őket, mondják el örömüket, tervüket, mit jelent életükben a százezer? Most összesítve közreadjuk a válaszokat. A jó ember: — Azonnal telefonáltam imádott feleségemnek, hogy megosszam vele a jó hírt. És ő azonnal visszajött hozzám, otthagyta a szeretőjét, pedig az egy szép fiatal férti. Haja is van és épek a fogai. De Renáta azt mondta, ez nem számít, engem jobban szeret, bennem több a belbecs és örül, hogy végre megszabadul ettől a csirekfogótól, aki ráadásul egy élhetetlen nagy mélák. Nagyon kedves és bájos volt az asszony. Elkérte a nyertes kötvényemet, úgy sajnálom szegényt, már harmadnapja sorban áll a postán a pénzért. Biztos éhezik, de nem tudok rajta segíteni, nem tudom, melyik postafiókba ment. A mama: — örülök, hogyne örülnék, leikecském, nem mindennap ér ilyen szerencse egy ma- Igmfajta öregasszonyt. VetMegnyerték a százezret tem egy kétforintos fagylaltot, olyan régen nem volt már számban ilyen finom íz. Aztán arra gondoltam, felugrok Vecáékhoz. Ö a lányom. A férje mérnök. Két szép unokám is van. A ve- jem nem szereti, ha odajárok hozzájuk. Azt mondja, csúnyán beszélek, eltanulják a gyerekek. Két éve, hogy utoljára náluk jártam. De egyedül nem bírtam elviselni az örömömet, felmentem. Megörültek ők is. A vejem azt mondta, hogy azonnal költözzek hozzájuk. Holnapra üres lesz a cselédszoba. A lány, aki náluk szolgált, piszkos volt és sokat evett. Ki- lencvenezret odaadtam a vömnek kocsira, tízezret a lányom betett a bankba a kicsik nevére. — Hát nem aranyos az én Vecám? Az elégedetlen: — Nem örülök! Miért örülnék? Ez a százezer forint a múlt idők kísértete. Lehet, hogy akkor nagy pénznek számított, de ne felejtse: abban az időben tornacipőben micisapkában jártunk. És féltünk, hogy naponként újratermeljük, újraszüljük a kapitalizmust. Mint emlékszik rá, akkoriban az álmainkat is megtépázták. Azt mondták: százezerről álmodhatsz, annál többet egy vassal se. És akkor mi parancsszóra százezerről álmodtunk. Ha netán álmunkban odatolakodott még egy-egy tízes a százezerhez, akkor mi azt gyorsan eldobtuk. Akkor tehát a tiszta, öntudatos ember álmainak álma volt a százezer. És most nyertem meg, amikor már elromlottam, amikor züllött agyamban már a milliók járnak, amikor az újságok azt írják, hogy X. Y. szakácsnő ötös találatával kétmilliónál többet nyert a lottón. És almomban egyszer már a Nemzeti Bank páncélszekrényében is voltam. Nem uram, nem ez a százezer a szivárvány... A kicsinyes: — Megnyertem, de ne tessék zavarni, kérem. Ha van szeme, láthatja, hogy számolok. És nem akármit számolok. Gondoljon bele, élek még, mondjuk húsz évet. Erre az időre szükségem lesz: Húsz kilógramm sóra — az annyi mint... Két kilógramm élesztőre — az annyi mint... Húsz pár zoknira — az annyi mint... Kétszáz csomag cigaretta. (Nem szívok Ipbbet! Leszokom a dohányzásról! A borról is! Szódabikarbóna sem kell! Nincs bor, nem ég a gyomor.., — az annyi mint...) Jucit elzavarom — az any- nyit mint». — Mire meghalok tehát lesz kétszázezer forintom, érti, — fordult az újságíróhoz — örülök, hogy érti és kérem, kínáljon meg egy cigarettával... — De hiszen leszokott... — Csak a vásárlásáról, fiam... Alkoholista a Hárshegyen: — Képzelje, jóember, éppen kurálgattam magamat. Az éjszakai pityóka valószínű anslágos volt. Ültem az ágyam szélén, elcsevegtem magammal és vártam a depressziót, meg a fehér egereket. Kiabáltam is egy keveset, mikor jöttök már, meddig kell ebben a büdös szobában várni egy ingyen cirkuszra. Egyébként azzal már rég nem voltam kibékülve, hogy van egy állatcirkuszom, oroszlánok nélkül. A fekete elefánt is ritkán látogatott meg, legfeljebb, ha egy liter rumot fogyasztottam az éjszaka. De kinek van mindig annyi pénze? Én a dohányt mindig rendesen hazaadtam az asz- szonynak. Ügy kellett visszalopkodnom mindennap a „li- dikürjéből”. — Mondom, várom a depressziót és akkor jön helyette az asszony, boldogan. Megnyertük a százezerét, mondja és sír, és csókolgat. 3. Szederkényi György, az Építőanyag- és Vegyesipari Vállalat főkönyvelője: — Annak ellenére, hogy 88 százalékos tervteljesítés várható, gazdasági eredményeink nagyon jók. Javult a termelékenység, túlteljesítettük a tervezett megtakarítást. — Mi okoza a kétszázalékos lemaradást? — Az anyaghiány. Jelenleg már van anyagunk, de most meg az idő kevés. A harmadik negyedév végére sokszorosan behozzuk a jelentéktelen lemaradást. — Űj termékek? — A községi tanácsok kéréseire megkezdtük a járdalap gyártását. Mintaként ötezer darabot gyártottunk, partnereink nagyon elégedettek voltak. A harmadik negyedévben 12 ezer darabot gyártunk belőle;.. A kerék az agyamban azonnal nekilódult: eddig napi húsz forintot loptam tőle, most esetleg százra emelhetem a tétet. Akkor biztos jön az oroszlán is, meg jönnek a kígyók is, azokat nagyon szeretem, ha csörögnek... Most itt vagyok a sárga házban. Behozott. Azt mondta a professzornak, idegösszeroppanás, de fakultative az , elvonókúrát is fel akarom venni, mint humán tárgyat. Mert nagy a humán érdeklődésem. — Fakultative.!? — bődült még egyet és jöttek az ápolók. Az ügyeletes egzaltált: — Igen kérem, én vagyok az ügyeletes. A többiek szaladgálnak az életben. Végzik mindennapos áldásos tevékenységüket. Hogy mit csinálunk a pénzzel? Régi vágyunk bebizonyítani, az emberiségnek, hogy igenis a kutyából lesz szalonna! A százezerért vásárolunk tiszta, értékes fajkutya egyede- ket és tenyésztjük őket. ösz- szel aztán mind eladjuk, itthoni és külföldi kutyabarátoknak. Ezzel a pénzünk duplájára nö. Abból disznófalkát vásárolunk, és mind az egészet levágjuk. Karácsonyra lesz sok-sok szalonnánk. Egyszerű ugye? De hát ehhez pénz kellett. Enélkül nem tudtuk volna a régi balhiedelmet tudományosan ellenbizonyítani. (suha) 4. Deli István, a Heves megyei Tanácsi Villanyszerelő Vállalat igazgatója: — Számokat ugyan még nem tudok mondani, de legfeljebb csak néhány százalékkal maradunk le a magunk elé tűzött féléves tervtől. Az oka: elég nagy a munkaerővándorlás, sajnos, a mi dolgozóink nagy része vidéken dolgozik, és ezt nem mindenki vállalja. Mindezek ellenére, figyelembe véve a lekötött vállalásainkat, az év végére jelentős tervtúlteljesítés várható. Nagyon sok munkánk van, már az 1969- es esztendőre is több mint négymillió forint értékű munkát vállaltunk. Nagyon jó kapcsolatban állunk a tér-” vező vállalatokkal, így nem’ kell különösebben piac után kutatni. — Hallottuk, urh-s rádiókat is „munkára fogtak” ... — Igen. Hosszú távvezetékek építésénél nagyon nehéz volt állandó kapcsolatot teremteni a dolgozóknak. Az urh-s rádiók időt, fáradságot takarítanak meg... Négy nap ugyan nem nagy idő, de javítani még mindig lehet az eddigi eredményeken ... —k— Újítások és találmányok börzéje A gazdaságirányítás új rendszerében megszűnt az újítások és találmányok kötelező, ingyenes tapasztalat- cseréje. A vállalatok, intézetek, szövetkezetek bevált újításaikat és találmányaikat felkínálhatják eladásra más vállalatoknak. Az újítások adás-vételéhez segítséget nyújt az Országos Találmányi Hivatal is azzal, hogy a szeptember 6-án kezdődő budapesti őszi vásáron megrendezi az első magyar újítási, találmányi és ipari mintabörzét. Ezen valamennyi vállalat részt vehet. A börzén kiállíthatnak modelleket, maketteket, működési vázlatokat, mintapéldányokat. Magánszemélyek is részt vehetnek a börzén olyan ipari mintákkal és találmányokkal, amelyeket eddig még nem hasznosítottak. Aki a börzén részt kíván venni, az július 10-ig jelentkezhet az Országos Találmányi Hivatalban. (MTI) Mtmm U>68. június 26„ szeri*
