Heves Megyei Népújság, 1968. június (19. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-18 / 141. szám
MOSZKVA A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége 75. születésnapja alkalmából, a nemzetközi kommunista mozgalomban, a német forradalmi munkásmozgalomban, valamint a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság közötti barátság erősítésében szerzett érdemeiért Le- nin-renddel tüntették ki Hermann Matemt, az NSZEP Politikai Bizottságának tagját. Hermann Matern több mint félévszázada vesz részt a munkásmozgalomban. MILANO Bomba robbant az Olasz Nemzeti Bank Milano épületében. Egy másik bomba a nagy észak-olaszországi város egyik központi templomában robbant fel nagy pánikot okozva. A rendőrség mindkét helyen röplapokat talált, amelyeket az úgynevezett nemzetközi anarchista csoport bocsátott ki. LONÖÖN A Guardian közlése szerint az utóbbi hetekben Szaloniki- ben a hatóságok körülbelül Háromszáz embert tartóztattak le. A letartóztatottak között van a szaloniki egyetem több diákja és tanára is. NEW YORK McCarthy szenátor vasárnap este nyilatkozott a CBS amerikai rádiótársaságnak. A sze.-átor felszólította a kormányt, hogy tegyen lépéseket a vietnami háború leépítésére Kijelentette, hogy nem lát semmiféle változást Washington vietnami politikájában, sőt, — mondotta — e politika •bizonyos tekintetben még kegyetlenebb mint korábban. VARSÓ , A szocialista országok között Lengyelország foglalja el a harmadik helyet a televízió- készülékek gyártása terén — közli a Trybuna Ludu. Az 1967. évben a Szovjetunió 5 000 000, a Német Demokratikus Köztársaság 570 000, Lengyelország pedig 495 000 tv- készüléket gyártott. TOKIÓ Roiti Jamamoto. a japán szocialista Párt főtitkára bejelentette, hogy pártja június 26-tól július 3-ig országos tiltakozási hetet szervez a japán—amerikai biztonsági szerződés és a japánban levő amerikai támaszpontok ellen. KAIRÓ Az egyiptomi kormány vasárnap esti minisztertanácsáról beszámolva Mohamed Fa- jek tájékoztatási miniszter közölte hogy a kormány megvizsgálta az ifjúság politikai nevelésének és katonai kiképzésének problémáit. Elhatározták, hogy az ifjúsági, a hadügyi, a közoktatási és a felsőoktatási miniszter részvételével kormánybizottságot hoznak létre a szükséges változások végrehajtására. BERLIN Hétfőn hivatalos látogatásra Berlinbe érkezett Jiri Ha- jek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere. BONN Adolf von Thadden, a neonáci NPD führere oldenburgi sajtóértekezletén bejelentette, hogy pártjának taglétszáma csaknem eléri a 40 000-et. Véleménye szerint a jövő ősszel sorra kerülő parlamenti választásig az NPD-nek 50 000 tagja lesz. 2 Mmüsm SAIGON > Amerikai „tehermentesítő támadás" Saigon térségében Az amerikai és dél-vietnami szövetséges hadvezetőség vasárnap éjjel légierő és tüzérség támogatásával hadműveletet indított, hogy enyhítse a DNFF-nek a fővárosra nehezedő nyomását és feltartóztassa a minden irányból Saigon felé áramló partizán-különítményeket A szövetségesek minden katonai tevékenysége Saigon köré összpontosult Már az első jelek arra mutatnak azonban, hogy nem sikerült megtisztítani Saigont és környékét a hazafias erőktől. Két századnyi partizán még mindig kitart Saigon egyik külvárosában. Az amerikai és a dél-vietnami rohamosztagok mind ez ideig nem tudták őket megadásra kényszeríteni. A felszabadítás! hírügynökség jelenti, hogy a felszabadítás! népi erők a legutóbbi májusi hadműveletekben Quang Tri és Thua Thien tartományokban 20 000 ellenséges katonát tettek harcképtelenné. A megsemmisített vagy megsebesített katonák között 15 000 az amerikai intervenciós. A saigoni amerikai főparancsnokság elismerte, hogy a vietnami néphadsereg partvédő ütegei telibe találták és elsüllyesztették a Tonkini- öbölben tevékenykedő amerikai flotta egyik gyorsnaszádját. A naszád ötfőnyi legénysége életét vesztette. A VDK partvédő tüzérségének másik jelentős fegyverténye, hogy hétfőn reggel eltalálta és súlyosan megrongálta a Hobart nevű ausztráliai rombolót A hajót ki kellett vonni a további akciókbóL . ★ A VDK légelhárítása vasárnap Nghe An tartományban lelőtt egy A—4 típusú amerikai vadászbombázót. A gép pilótáját elfogták. Ezzel 2977-re emelkedett a VDK felett megsemmisített amerikai gépek száma. HANOI: A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártja központi lapja hétfői számában npegbélyegzi a „vietnami néppel szemben vállalt kötelezettségekről” szóló sorozatos washingtoni nyilatkozatokat. „E nyilatkozatok csupán az amerikai agresszió elkendőzésére hivatott demagóg próbálkozások” — hangzik a cikk. A lap olvasói emlékezetébe idézi, hogy az Egyesült Államok állandóan a báb- rendszerrel szemben, valamint az agresszív SEATO katonai paktummal szemben vállalt kötelezettségeket emlegeti. Ám a nemzetközi kapcsolatokban érvényes alapvető kötelezettségeknek azon az elven kell nyugodniuk, hogy nem sértik meg más népek szuverenitását és függetlenségét. Ilyen érvényes nemzetközi okmányok közé sorolandó az 1954-es, Vietnamról szóló genfi megállapodás. Rómát Saragat tanácskozásai Az EAK ünnepe P gyiptom ma ünnepli a függetlenség és a köztársaság napját. Tizenöt évvel ezelőtt. 1953 június 18-án kiáltották ki a köztársaságot, miután a fiatal, haladó katonatisztek elűzték a királyt. A függetlenség kivívásáig két fő ellensége volt az egyiptomi népnek: a királyság feudális államrendszere és az angol gyarmatosítók. Az angolok eltávolítása, egyben az ország teljes függetlenségének kivívása ezután még váratott egy ideig. Végül ez is elérkezett és 1956-ban. ugyancsak június 18-án az utolsó angol katona is elhagyta Egyiptom területét. Az önállóvá vált ország kormányzatának, amelynek élén Gamal Abdel Nasszer állt, óriási nehézségekkel kellett megbirkóznia. Kettős feladat várt az egyiptomi népre: kiemelkedni az évszádos elmaradottságból, szegénységből és biztosítani a függetlenné vált ország védelmét. Mindkét feladat megoldása érdekében óriási erőfeszítéseket tettek. Saját erőforrásaik felhasználása mellett az egyiptomi nép és kormányzat mindig bizton számíthatott a felszabadult országok nagy barátjának, a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak a támogatására. A függetlenség 15 éve alatt hatalmas arányú építő munka folyt és nagyszabású terveket dolgoztak ki a távlati fejlesztésre. Hogy a legnagyobbat említsük, óriási léptekkel halad az asszuáni gát építése, amely egyrészt elektromos energiához juttatja az országot, másrészt hatalmas területek öntözését a mezőgazdasági kultúra fellendítését szolgálja. A gát szovjet segítséggel épül. A z Egyesült Arab Köztársaság külpolitikája antiko- loniaiista, békeszerető, a békés egymás mellett élést valló politika. Nem csoda, ha emiatt az imperialista nagyhatalmak állandó intrikáinak van kitéve. 1956-ban angol—francia—izraeli agresszió érte. egy éve pedig ismét izraeli bombák hullottak egyiptomi földre. A közép- kelet] válság azóta is tart. Megoldását akadályozza az izraeli kormánynak az az elfogadhatatlan törekvése, hogy az agresszióból területi nyereséget húzzon. Az EAK kormánya, amely kellő önmérsékletet és higgadtságot tanúsított a válság megoldási kísérletei során, természetesen nem egyezhet bele a jogtalan izraeli követelések teljesítésébe. Mindemellett változatlanul arra törekszik, hogy a közép-keleti válság tartós és igazságos megoldással érjen véget. Brüsszel i Mega'akult az Aj belga kormány Gaston Eyskens, Belgium keresztényszocialista miniszterelnöke hétfőn kinevezte 28 tagú kormányát A kormányban részt vesz 9 flamand és 7 francia nyelvű keresztény- szocialista miniszter, hat flamand és hét francia nyelvű szociáldemokrata miniszter. A főbb tárcák tulajdonosait: Paul Wilhelm Gere hadügyminiszter, Pierre Harmel külügyminiszter és Lucien Harmegnies belügyminiszter. Eykens nem tudta megnyerni a brüsszeli körzet szociáldemokratáit, hogy vegyenek részt az új kormányban. Ennek oka az, hogy az új kormány programja biztosítja, hogy a szülők szabadon választhassák meg, milyen nyelvű oktatásban kívánják részesíteni gyermekeiket Brüsszeli politikai kötökben emiatt rövid életet jósolnak az új kormánynak. Dmberto Terracini, az Olasz Kommunista Párt szenátusi csoportjának vezetője hétfőn délelőtt befejezte Saragat köztársasági elnökkel folytatott tanácskozásait A köztársasági elnök hétfőn reggel kezdte meg az olasz pártok képviselőivel folytatandó véleménycserét. Jól értesült körök szerint közli velük, hogy az ország vezetését egy ideiglenes kisebbségi kormányra bízza azt követően, hogy kudarcot vallottak az új középbal létrehozását célzó erőfeszífések Terracini Saragattal tartott megbeszélése után újságírók előtt kijelentetted napot té- kozoltak arra, hogy a kimúlt középbal kísérlete után futottak. Olaszországnak baloldali kormányra van szüksége hogy sürgős reformokat hajtson végre. Bármiféle hézagpótló kormány létrehozása rendkívül káros és sajnálatos lenne. A helyzetet széles körű munkáskövetelések jellemzik. Ezek demokratikus módon parlamenti akció révén is kifejezésre juthatnak. De ha ez nem sikerül, akkor elkerülhetetlen, hogy a követelések mind terjedelmükben, mind mélységükben erősödjenek — mondotta Terracini. [V emzeti ünnepén mi. magyarok meleg baráti üdvöz- lettel köszöntjük az Egyesült Arab Köztársaság népét és azt kívánjuk, hogy további sikereket érjen el hazája védelmében, boldogabb jövőjének építésében. Magyar és lengyel államférfiak táviratváltása Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, és Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratot váltott Wla- dyslaw Gomulkával, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárával, Marian Spychalskival, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökével, és Jozef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökével., a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság közötti első barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának huszadik évfordulója alkalmából. LONDONt Alkotmányjogi válság érlelődik... LONDON Angliában súlyos alkotmányjogi válság érlelődik, amely a Lordok Háza eltörléséhez vezethet A íelsőházban ugyanis körülbelül 350 konzervatív lorddal mindössze 110 munkáspárti áll szemben, s nincs kizárva, hogy kedden este a lordck leszavazzák a kormányt a rhodesiai szankció kérdésében. A brit kormány viszont az ENSZ vita után nem engedheti meg magának, hogy visszavonja azokat a szankciókat, amelyeket Lord Caradon brit ENSZ-de- legátus hosszantartó alkudozások után tudott csak egyeztetni a Biztonsági Tanács szocialista és afroázsiai tagállamaival, tehát a kormánynak végül le kell majd számolni a Lordok Háza előjogaival. A főrendiház privilégiumait legutóbb 1949-ben korlátozták amikor a vétójogot csupán egyéves halasztó hatállyal ruházták fel. Évek óta folyik az előkészítő munka a Lordok Háza reformjáa CSKP elnökségének ülése A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksége hétfői ülésén Megnyílt a Biztonsági Tanács ülése A Biztonsági Tanács hétfőn magyar idő szerint az esti órákban összeült. A napirendben a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia határozati javaslata szerepel, amelynek értelmében a három nukleáris nagyhatalom biztosítékot nyújt az atomfegyverek elterjedését megakadályozó szerződést aláíró országoknak. megtárgyalta a rendkívüli, XIV. kongresszus előkészületeit és az akcióprogram megvalósításával kapcsolatos kérdéseket, továbbá a bírósági rehabilitációs törvény problémakörét Innemannt, a „Svoboda” (szabadság) pártkiadó igazgatóját felmentették tisztsége alól és egészségi állapotára való tekintettel nyugdíjazták. A kiadó új igazgatójává Tomas Kostát választották meg. Ezzel egyidejűleg elfogadták a „Svoboda” komplex kommunista kiadóvállalat új koncepcióját és hatálytalanították a központi bizottság titkárságának azt a határozatát, amelyet az áprilisi plé- num előtt hoztak. val kapcsolatban. E reform megvonná a szavazati jogot az örökös lordoktól vagyis azoktól, akik főúri címüket egyéni „érdemek” nélkül vérségi alapon szerezték. A parlament demokratizálásáért küzdő képviselők, köztük elsősorban Hamilton munkáspárti honatya azt követeli, hogy a kormány használja fel a mostani alkalmat a Lordok Házának megszüntetésére. „A Lordok Házától függ, hogy elkövetik-e az öngyilkosságot?” — állapítja meg a Daily Mi- ror vezércikke. A Morning Star követeli, hogy töröljék el a Lordok Házát. ezt az anakronizmust, amely lehetővé teszi, hogy „senki által sem választott ügyefogyottak döntsenek az ország dolgairól” — írja a lap. 8 Mit mond a tudós ? A jó alvás alapja az ideg- rendszer nyugalma, amit a fáradtság és a pihenés váltakozásának üteme, vagyis a helyes napirend határoz meg. A jó alvás egyik feltétele, hogy lehetőleg mindig ugyanabban az órában feküdjünk le. Nem annyira az fontos, hogy mikor, este tízkor-e, vagy éjfélkor, hanem inkább az, hogy ez az időpont állandó legyen. A szer- Tanuljunk meg aludni... vezet így már előre „BeHan- golódlk” a pihenésre. Az alvási zavarok előfutára a korai ébredés, amikor különösebb ok nélkül hajnali 4—5 óra körül felébredünk és sokáig álmatlanul heverünk. Ha hajnaltájt felébredünk, takarózzunk ki, hűljünk le kissé, ez gyakran segít újból elaludni. Egy másik tanács: lélegezzünk mélyen, ütemesen, az alvó 1 3. 4 légzéséi utánozva. Ez az idegsejtek gátlásának kipróbált eszköze, s ami a legfőbb, összpontosítsuk gondolatainkat kellemes, nyugtató dolgokra. Az ilyen gondolatok, megismétlődve, álomba ringatnak bennünket. S mit ajánl „az alvás tudománya” azoknak, akik sehogy sem tudnak elaludni? Mindenekelőtt idejében készüljenek fel az alvásra. Nem szabad a felelősségteljes feladatokat, az izgalmas beszélgetéseket, a nehéz munkát a késői órákra, vagy éjszakára halasztani. A késői mozielőadás, tv-közvetí- tés, a tánc a zajos társaság — jelentősen megterheli az agyat. Ha az alvásban egyébként is zavarok mutatkoznak, akkor kerülni kell a fölösleges Izgalmakat. Teljesen megengedhetetlen, hogy az ágyban elmélyülést kívánó cikket olvassunk, hogy idegen szavakat tanuljunk stb. Ilyen tevékenység közepette az agy megfeszítetten működik. Lényegében dolgozunk, s anélkül, hogy észrevennénk, küzdünk az alvási gátlás ellen. Nagyon jó dolog egy kicsit aludni, ha mód van rá. Sokan úgy vélik, hogy ha napközben szunyókálnak, akkor éjszaka nem jön álom a szemükre. Éppen ellenkezőleg. A nappali alvás csökkenti a túlságos felizgatottságot, és előkészíti az idegközpontokat a megszokott esti elalvásra. Lefekvés előtt sétáljon az ember, legalábbis jól szellőztesse ki a szobát. Ha a gyomor túlságosan telített, vagy üres, akkor ezek az Ingerek elég erősek ahhoz, hogy akadályozzák az alvást. Másfél-két órával a lefekvés előtt vacsorázzunk meg, de ne együnk túl sokat és kerüljük mindazt, ami in- gerli az idegrendszert, (erős, tea. kávé). Álmatlanság ellen csakis a nagybetegeket kell kezelni, csakis nekik szabad orvosi tanácsra különféle altatókat szedniök. De még ebben az esetben sem szabad megfeledkezni az alvás abc-j érői, legegyszerűbb és leghatékonyabb receptjeiről. Magyar— csehszlovák vízügyi tárgyalások A magyar—csehszlovák közös vízügyi műszaki bizottság június 4—15. között tartotta Budapesten ez évi rendes ülésszakát. Megtárgyalták többek között a Duna, a Tisza és a határvizek közös érdekű szabályozásának, az ezzel összefüggő árvízvédelmi együttműködés bővítésének kérdéseit és meghatározták az Ipoly szabályozásának további ütemét. Megállapodtak a határvizek minőségének védelméhez szükséges intézkedésekben, valamint a biztonságot szolgáló hajóút kitűzési munkák kérdéseiben. Kairói Nasszer moszkvai útjának előkészítése Az Ahram jelentése szerint Murad Ghaleb. az EAK moszkvai nagykövete vasárnap megbeszélést folytatott Kairóban Szergej Vinogradov szovjet nagykövettel Nasszer elnök moszkvai látogatásának előkészítésére. Az egyiptomi államfő július első napjaiban látoeatna el a Szovjetunióba. Útközben Belgrádban Tito elnökké* folytat megbeszélést «»68. június 18, kedd