Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-23 / 94. szám
Vereséget szenvedett a két vezető csapat Ez történt a labdarúgó NB 111-ban Az NB III. északi csoportja 6. fordulójának meglepetése: a listavezető Edelény Rudabányán, a Gy. Spartacus pedig saját otthonában vereséget szenvedett, — a Sátoraljaújhelyi Spartacus poptszámban mindkettőjüket utolérte! Az Egercsehi Bányász értékes győzelmet aratott Miskolcon, s a Siroki Vasas Hatvanból vitte haza a bajnoki pontokat. Petőfibánya döntetlent ért el Alberttelepen, a Hatvani Kinizsi és a Zalka SE szereplését azonban nem kísérte szerencse, — a hatvaniak Pásztón, a gyöngyösiek pedig Kurittyánban hagyták bajnoki pontjaikat. Sátoraljaújhely— Gy. Spartacus 1:0 (0:0) Gyöngyös, 2000 néző. V.: Kiss I. Gyöngyös: Varga — Acs, Kévés, Szalma — Nagy I-, Gáspár — Kövecs! (Pethes), Bágyi, Nagy p„ Nádudvari, Szatmári. Edző: Treiber Rudolf. Meglepetésre a vendégek kezdtek jobban. Már a 2. percben veszélybe került a gyöngyösiek hálója: Varga fölöslegesen futott ki kapujából és Kévés a gólvonalon hárított. Szinte állandóan a hazai térfélen folyt a küzdelem, a lendületesen rohamozó sátoraljaújhelyiek a 12. percben már a harmadik nagy helyzetüket hagyták ki! Húsz perc után változott a helyzet, feljött a Spartacus, de a csatárok erejéből csak szögletekre futotta. Jóiramú, változatos volt a küzdelem. A 30. percben ismét Szalma mentett a vendégek középcsatára elől. Szünet után esett az iram, a gyöngyösi csapat egyszerűen nem tudott kibontakozni, játékosai hibát hibára halmoztak. A 70. percben dőlt el a két pont sorsa: Toronyi 20 méteres szabadrúgása a bal felső sarokba vágódott. A végén enyhe hazai fölény alakúit ki, a tehetetlen támadósor azonban nem tudott helyzetet teremteni. Sátoraljaújhely győzelme megérdemelt. A gyöngyösiek közül csak Acs, Kévés és Szalma nyújtott elfogadható teljesítményt. (szkocsovszky) Pásztói KSE—Hatvani Kinizsi 3:1 (1:1) Pásztó, 600 néző. V.: Búzási. Hatvan: Vajda (őszi) — Mészáros, Kristyán, Gubis — Püspöki (Zimonyi), Péter — Farkas, Simon, Lovász, Tóth, Szanyi. Edző: Wéber László. Lanyha iramban indult a játék, majd a 15. percben, gyors támadás végén vezetést szerzett a hazai csapat: a kitörő Szklenár lövése előbb visszapattant Vajdáról, másodszorra azonban már nem hibázott a középcsatár. 1:0. A gól után kiegyensúlyozott, kemény küzdelem alakult ki, a Kinizsi is vezetett néhány formás támadást. A 35. percben Simon 5 méterről az üres kapu mellé lőtt, majd a 40. percben szabadrúgás után Lovász fejese szállt a hálóba. 1:1. Szünet után csökkent az iram — a hazaiak több esetben is kíméletlenül támadták a Kinizsi játékosait, ennek eredményeként előbb Vajda, majd Püspöki, később pedig Tóth szenvedett sérülést. A második gól a 78. percben 11-esből esett, majd a 85. percben kavarodás végén alakult ki a 3:l-es végeredmény. Az erőszakos felfoA megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában egy mérkőzésen született döntetlen eredmény, mégpedig az E. Dózsa II. —Verpelét találkozón, a többi összecsapáson egy kivételével a hazai pályaválasztók diadalmaskodtak. Általában szoros eredmények születtek, csupán a MÁV HAC csatárai ontották a gólokat. A hatvaniak 7:1 arányban lehengerelték az újonc Gagarin SE-t. A füzesabonyiak a kezdeti sikertelen szereplések után kezdenek magukra találni, hiszen idegenből, Hevesről vitték haza az értékes bajnoki pontokat. A fordulóban egyébként 30 gól született, s ezeknek jelentős része büntetőrúgásból, azaz ll-esből. Mindez azt mutatja, hogy élesedik a küzdelem a megyei I. osztályban, sok játékos nem bírja idegileg végigküzdeni a 90 percet. A lejátszott mérkőzések után. az 5. fordulóban változott a bajnoki táblázat is. Az élre a Selyp! Kinizsi újonc csapat került 8 ponttal és kitűnőnek mondható 10:2-es gólaránnyal. Második a Berva, míg a Verpelét a harmadik helyre esett vissza. A táblázat végén is történt csere. A Pé- tervására első győzelmével elkerült az utolsó helyről, amelyet most a Gagarin SE foglal el nyeretlenül. Ugyancsak nem nyert még mérkőzést a Bélapátfalva és a Gyöngyösoroszi sem. Eredmények: MÁV HAC—Gagarin SE 7:1, Mátraalji Bányász- Egri Spartacus 1:0, Heves—FVSC 0:1, Pétervására—Bélapátfalva S:I, Selyp—Gyöngyösoroszi 3:1, Apc—Rózsaszentmárton 3:1, Ber- )ai Vasas—Gy. Vasas Izzó 2:1, E. ' sózsa II.—Verpelét 3:3. gásban játszó hazaiak ellen a Kinizsi döntetlent érdemelt volna. Csütörtökön 16.30 órakor Hatvanban a magyar utánpótlás- válogatott játszik előkészületi mérkőzést a H. Kinizsi együttesével. (szendi) Egercsehi Bányász—Miskolci EAFC 3:2 (1:2) Miskolc, 300 néző. V.: Falcsik. Egercsehi: Kovács II. — Dudás, Kovács I., Stoff — Szabó, Horváth (Sütő) — Erdei, Kozma. Kurucz, Sulyok, Ipacs. Edző: Gere Tihamér. Hazai támadások vezették be a mérkőzést. Az 5. percben a miskolci középcsatár lövése Kovács II. melléről a kapufára, onnan pedig a hálóra perdült. 0:1. A megzavarodott egercsehi védelem a 12. percben újabb gólt kapott, így a miskolciak 2:0-s vezetéshez jutottak! Ezután kiegyensúlyozottabb lett a játék, s a vendégek a 25. percben szépítettek: a kitörő Kozmát a 16-oson belül szabálytalanul akasztották, s a megítélt büntetőt Horváth értékesítette. 1:2. A félidő befejezése előtt Sulyok két ízben is nagy gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. Szünet után feljött a Bányász és a 65. percben egyenlített: egy előrevágott labda a kapus kezéből kiperdült és a szemfüles Erdei a hálóba sodorta. 2:2. Már-már úgy látszott, hogy döntetlen marad az eredmény, amikor a 88. percben Dudás 40 méterről küldött szabadrúgását a kapus „bevédte”. 3:2. A jól játszó Egercsehi megérdemelten győzött, annak ellenére, hogy a mérkőzés sorsát kapushibák döntötték el. Az együttesben Erdei és Stoff nyújtotta a legjobb teljesítményt, (sulyok) Alberttelep—Petőfibánya 2:2 (1:1) Alberttelep, 500 néző. V.: Kop- Jári. Petőfibánya: Vakli — Kotrócz, Papp, Juhász — Berta, Gáldi II. E. Tanárképző—DVSC 102:42 (42:16) Eger, 150 néző. V.: Kápolnás, Baán. NB Il-es női mérkőzés. Eger: Szarvas 12, Szarka 10 — Majoros K. 3 — Daróczi 33, Nyíri 20. Csere: Prokop 20, Vágó 2, Majoros M. 2, Bodnár, Fülöp, Kakuk, Bánáti. Edző: Galambos János. A hazaiak szerezték meg a labdát és gyors támadásuk végén vezetéshez jutottak. Ellentámadás utón a vendégek egyenlítettek. Közepes iramban folyt a találkozó, az egriek sokáig csak játszadoztak és ekkor jobbnál jobb helyzetek maradtak kihasználatlanul. Később egyre jobban „rákapcsoltak” a főiskolások és fokozatosan elhúztak ellenfelüktől. Szünet után óriási iramban kezdte a játékot az egri csapat, és csak a 100 pont megszerzése volt az „ellenfél”, amelyet az idei bajnoki küzdelmekben elsőA bajnokság állása: (Kiesés-feljutás! táblázat) 1. Selypi K. 5 3 2 _ 10: 2 8 2. Bervai Vasas 5 4 — 1 11: 6 8 3. Verpelét 4 3 1 — 7: 3 7 4. Mátraalji B. 5 3 1 1 9: 4 7 5. MÁV HAC 5 2 1 1 9: 5 5 6. Heves 5 2 1 2 8: 5 5 7. Apc 5 1 3 1 4: 3 5 8. E. Spartacus 5 2 1 2 7: 7 5 9. R.-szentm. 4 2 —2 9: 7 4 10. Gy. V. Izzó 4 2 — 2 5: 4 4 11. FVSC 4 2 — 2 5: 6 4 12. Bélapátfalva 4 — 3 1 3: 4 3 13. Pétervására 5 1 — 4 6:16 2 14. Gy.-oroszi 5 — 1 4 3:11 1 15. Gagarin SE 5 1 4 3:16 1 E. Dózsa II. 5 3 1 1 24: 6 7 Szerdán Sírokban játszik a megyei ifjúsági válogatott Az országos tornára készülő megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott szerdán 16 órakor Sírodban játszik előkészületi mérkőzést. A vidéki játékosok délelőtt 11 órakor, az egri labdarúgók 13.30 órakor jelentkezzenek az egri stadionban. A válogatott tagjai: Rozsnak! Takács, Haj> ezos, Bódi. Csapó. Cserős. Pat- varos, Gál, Bársony Szabó. Balogh I.. Balogh II. Nagy Gy., Lu- bai. László. Seres. A játékosok alsó szerelésről és fehér nadrágról gondoskodjanak. — Plessek, Pásztor. Gáldi I., Alattyáni, Gelics. Edző: Tóth Gábor. Harminc percen keresztül váltakozó mezőnyjáték folyt a pályán, a hazaiak valamivel többet kezdeményeztek, de a vendégek védelme jól állt a lábán. A 31. percben ártatlannak látszó támadásnál a petőfibányai védők zavarták egymást, Vakli is rosszul jött ki kapujából és a labda a feje fölött hullott a hálóba. 1:0. Nem sokkal később korszerű vendégtámadás bontakozott ki, amelynek végén Pásztor biztosan lőtt a hálóba. 1:1. A mezőnyfölényben játszó Petőfibánya az 55. percben újabb gólt ért el: Plessek és Pásztor közös akciójából ismét Pásztor volt eredményes. 1:2. A 63. percben az addig jól működő játékvezető Papp szerelésénél kezezést látott, 11-est ítélt, amelyet a középcsatár értékesített. 2:2. Az esetnél a reklamáló Alattyánit kiállították (kulcsár) Sírok—Gáspár SE 2:1 (1:0) Szuhavölgy—Zalka SE 2:0 (1:0) Rudabánya—Edelény 3:1 (3:1) M. Bányász—Somsály 2:1 (1:0) A bajnokság állása: 1. Edelény 6 5 ___ 1 20: 5 10 2. S.a.-újhely 6 4 2 ___ 11 : 3 10 3. Gy. Spart. 6 5 __ 1 7: 2 10 4. Egercsehi 5 3 1 1 9: 5 7 5. Alberttelep 6 2 2 2 7: 6 6 6. Sírok 5 3 ___ 2 9: 8 6 7. M. Bányász 6 3 — 3 10: 9 6 8. Petőfibánya 6 2 2 2 7: 9 6 9. Szuhavölgy 5 3 — 2 9:11 6 10. Pásztó 6 2 2 2 9:12 6 11. Somsály 6 2 1 3 6:10 5 12. H. Kinizsi 6 2 ___ 4 5:1 3 4 13. Rudabánya 6 1 3 2 7: 8 3 14. Zalka SE 5 1 — 4 5: 8 2 15. Gáspár SE 6 2 4 4:10 2 16. MEAFC 6 — 1 5 3:10 1 nek az országban sikerült is elérniük. A hazaiak közül mindenki jól játszott — különösen a második félidőben —, közülük is kitűnt azonban Nyíri, Daróczi és Prokop. Vasárnap, április 28-án az egri lányok a fővárosban szerepelnek, a Duna Cipőgyár vendégei lesznek. E. Tanárképző—K. Sörgyár 94:68 (47:12) Eger, NB n-es férfi mérkőzés, 100 néző. V.: Bartha, Nagyházi. Eger: Cseh 26, Eperjessy 21 — Sípos 4 — Kiss A. 17, Sóskúti 4. Csere: Tompos 6, Pilisy 10, Za- char 2, Renn 4, Szered! Edző: Ifj. Csányi Barna. Az első percektől kezdve nagy iramú, szemre is szép, tetszetős játékot mutatott be mindkét csapat. Az egriek kezdeményezéseit kísérte jobban a szerencse és a kitűnő formában levő Cseh. valamint Eperjessy révén szinte valamennyi helyzetüket sikerült kihasználniok. Szünet után még egy jó ideig a tanárképzősök játszottak fölényben, majd kiengedtek, s ekkor a vendégeknek sikerült súlyosnak látszó vereségük arányán szépíteniük. Az egriek győzelme teljesen megérdemelt, s ha a második félidőben nem csökkentik az iramot, három számjegyű győzelmet is arathattak volna! Az E. Tanárképző Főiskola férficsapata csütörtökön Egerben. a Szilágyi Gimnáziumban. 19.30 órai kezdettel újabb bajnoki mérkőzést játszik. Az első fordulóból elmaradt E. Tanárképző —DVTK találkozót bonyolítják le. Egri siker játékvezetésben: Szegedi Barna, aki a Győr—Szeged mérkőzésen hibátlanul bíráskodott — a Népsport értékelése szerint a forduló játékvezetője volt! * Befejeződtek a súlyemelő Duna Kupa első fordulójának küzdelmei. Földi és Benedek után a váltósúlyú Bakos, majd a fél- nehézsúlyú Tóth Géza is aranyérmet szerzett, s Magyarország nyerte a pontversenyt Csehszlovákia és az NSZK előtt. * Európa női asztalitenisz-bajnokságát az NSZK együttese szerezte meg a Szovjetunió előtt, a férfiaknál Svédország lett az első, míg a második helyen itt is a szovjet versenyzők végeztek. Az MTS megyei tanácsa elnökségének ülése Az MTS Heves megyei Tanácsának elnöksége április 23-án, kedden délután ülést tart. Napirend: I. Jelentés a naegye tömegsport helyzetéről. Előadó: Miklós István. 2. Előterjesztés az MTS megyei tanácsának és elnökségének ügyrendjére, működési szabályzatára. Előadó: Pusztai László 3.Az Egri Dózsa sportiskolájának 1968. évi programja. Előadó: Rátkai István. 4. Egyebek. LabdarugóHÍRADÓ Az NB I. eredményei: Egyetértés-—Dunaújváros 3:1 (1:1). U. Dózsa—Vasas 3:0 (1:0), Csepel— Szombathely 2:2 (1:0), Pécs—MTK 1:0 (0:0), Győr—Szeged 1:1 (1:0), Tatabánya—Bp. Honvéd 0:0, Videoton—Salgótarján 2a (1:1). FTC —Diósgyőr 1:0 (0:0). A bajnokság állása: 1. Vasas 9 7 __ 2 28:13 14 2. Bp. Honvéd 9 5 3 1 16: 5 13 3. U. Dózsa 9 5 2 2 20: 8 12 4. FTC 9 5 2 2 16:11 12 5. Szegeid 9 4 3 2 14:16 11 6. Csepel 9 4 2 3 11: 8 10 7. Egyetértés 9 2 6 1 9: 8 10 8. MTK 9 2 4 3 9: 9 8 9. D.-város 9 3 2 4 11:15 8 10. Sz.-hely 9 2 4 3 9:14 8 11. Videoton 9 3 2 4 9:16 8 12. Pécs 9 2 4 3 6:12 8 13. S.-tarján 9 2 3 4 11:17 7 14. Győr 9 1 4 4 6: 9 6 15. DVTK 9 1 3 5 7:13 5 16. Tatabánya 9 4 5 4:12 4 Az NB n. eredményei. Keleti csoport: Szolnoki MÁV—Gyulai MEDOSZ 3:1. KISTEXT—Kiskunfélegyháza 3:0. DVSC—Gázművek 2:2. KTE—MGM Debrecen 1:0, Bé. késcsaiba—Goldberger 0:0, Debreceni Elektromos—Pénzügyőr 1:0, Cegléd—Szegedi Dózsa 2:2, Szegedi VSE—Jászberény 2:0. A bajnokságban a Békéscsaba vezet 10 ponttal, második az SZVSE 0 ponttal. Közép csoport: S. 'Kohász-Tűzoltó Dózsa 3:1. BEAC— Volán SC 2:0. Esztergom—itt kér. TTVE 4:1, EVTK—Kazincbarcika 5:0. Papp József SE— Fővárosi Autóbusz 2:1, Almásfüzitő—Székesfehérvári MÁV Előre la, Zalka SE—Borsodi B. 1:0, Kistérén ye—Ormosbánya 3:2. A bajnokságban a Salgótarjáni Kohász vezet 10 ponttal, második az EVTK 8 ponttal. Nyugati csoport: Táncsics SE—Sz. Cipőgyár 2:0, Pécsi Ércbányász—MÁV DAC 3:1, ÉTÉ—Siófok 3:0, Nagykanizsai B—Nagykanizsai VTE 3:2, Pécsi VSK—Pápa 1:0, K. Kinizsi—Dorog 0:0. Mázaszászvár—Mosoni Vasas 2:1. Veszprémi V.—z. Dózsa 2:1. A bajnokságban a ZTE vezet 9 ponttal, második a Táncsics SE ugyancsak 9 ponttal. L U. Dózsa—Vasas 1 3:0 2. Tatabánya—Honvéd x 0:0 3. Szeged—Győr x 1:1 4. Pécs—MTK i i;o 5. Szombathely—Csepel x 2:2 6. Győri D.—Komló x 0:0 7. Nagybátony—Előre 2 0:1 n. Oroszlány—Spartacus 1 3:0 9. Ózd—Kecskemét 2 0:1 !0. Siófok—ZTE 2 0:3 U. N. Bányász—NVTE 1 3:2 12. Kaposvár—Dorog x 0:0 13. Gázművek—DVSC x 2:2 +1 14. D. Elektr.—Pénzügyőr 1 1:0 New Yorkban, a hagyományos nemzetközi vívóverseny magyar sikert hozott: párbajtőrben a 26. születésnapját ünneplő Nemere győzött. * Magyarország női kosárlabdaválogatottja 87:38 arányban győzött Izrael ellen, s ezzel bejutott az EB döntőjébe. í A bolgárok hagyományos nemzetközi birkózó emlékversenyén I a magyarok váltakozó sikerrel szerepeltek. Kötöttfogásban a lógsúlyú Varga János nyert bajnokságot. A fiatal birkózók Budapesten lefolytatott kiválasztóversenyén az egri Simon a 15 évesek, a gyöngyösi Kövér a 15 évesek csoportjában bajnokságot szerzett. fi Máv HIC m győzelme a megyei bajnokságban Kitettek magukért az egri kosarasok ír ÍRD EtES ÁLLAS Az Állami Egészségügyi Gyermek- otthon segédmunkás és raktáros állást hirdet. Jelentkezés személyesen, sürgősen: Eger. Ráchegy. INGATLAN Ház eladó. Gyöngyös, Bem apó u. 5. (méntelep mögött). Beköltözhető. 2 szoba, konyha, spájz és pince mellékhelyiséggé! Érdeklődni: hétfő és csütörtök kivételével mindennap, délután. Kertes fél ház beköltözhetően eladó. Eger, Bajza József u, 16., délután 5—7-ig Eger, Kertész u. 85. számú ker- tes, szoba-konyhás, családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Eger. Farkasvölgy 31. Egyszobás, konyhás, verandas lakásomat elcserélném másfél vagy kétszobásért. Eger. Balassa B. 23. Telefon: 14-19. Gyöngyösön kétszobás, összkomfortos. új ház 534 öl {elekkel el* adó. Beköltözhető. Gyümölcs, szőlővel betelepítve. Érdeklődni: Szúr- dokpart 10/1. jarmO 1000-es Wartburg, műszakilag levizsgáztatva eladó. Szihalom, Kossuth u. 70. Telefon: 12. Változó munkahelyre keresünk lakatos- szerelő szak- és segédmunkásokat. Külszolgálati költséget, havonta egyszeri hazautazást, hetenként hazautazási költség-hozzájárulást. szállást térítünk. Bérezés teljesítménybér. kereset korlátozás nélkül. Jelentkezés: „Fémmunkás” Vállalat Szerelési tizem, Budapest. XIII., Lomb a. 11. sz. alatt. Felvétel esetén a felutazási költséget megtérítjük. Jő karban levő, 14 OÓO-et futom fekete Pannónia, 250-as eladd. Szarvas János. Eger. XHI. (Felnőni ct). Szarvaskői út 16. Danuvia motorkerékpár eladó. Eger. Hadnagy u. A/i. Kövi Jánosné. Kifogástalan állapotban levő P— 70 személygépkocsi, vizsgázott. Sí ezer km-rel 28 090 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Felnémet-AlmÁr. erc! őszháznál, f: ara Daruzott Simka Aronde személygépkocsi első kézből eladó. Érdeklődni; 17 óra után. Gyöngyös. telefon: 24-66. __________ Eg y 125-ös Csepel motorkerékpár és egy törzskönyvezett, magyar faj puli, szuka eladó. Eger, Serte- kapu u. 14. 407-es Moszkvics, 350-etí IBS, oldalkocsival eladó! Eger. XIII., Szarvaskői üt 8. Kisebb motort leszámítok. VEGYES Mindennemű kőművesmunkát rövid határidőre vállal Felföldi András kőművesmester. Eger, Móricz. Zsigmond 31. Ugyanitt jó karban levő Danuvia motorkerékpár eladó. Putnoki téglagyárunk részére villanyszerelő szakmunkásokat keresünk Munkásszállás biztosítva. Jelentkezés putnoki téglagyárban. Május 1-én NYIT a gyöngyösi meleg vizű STRAND ÁLLAMI ÉS TANÁCSI VÁLLALATOKNAK. MEZŐGAZDASÁGI NAGYÜZEMEKNEK, KTSZ-EKNEK állandóan árusítunk saját gyártású, saját anyagból készült, erőgépek javításához használható, kb. 600 féle autóalkatrészt és rezsianyagot előnyös feltételekkel. Csepel Dutógyár anyagteiepe Budapest, XIII. Béke tér 9. sz. alatt. (Szombat kivételével 9—14 óra között) Telefon: 409-912, 913, 914. Ügyintéző: Vollár Mihály. Építoanyai-víisűrlók figyelem! Most még beszerezhető a családi ház építéséhez a vízválasztói saiakblokk Keressék fel a hatvani, lőrinci, apci, recski, gyöngyösi, hevesi, káli és füzesabonyi TÜZÉP-telepeket és a péter- vásári megrendelőirodát. Ugyanezeken a helyeken a ház- loz szállítás fuvarja is megrendelhető. tCzép Vállalat