Heves Megyei Népújság, 1968. április (19. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-21 / 93. szám
ISO tokos furdulat következett be Egerben a Bp. Előre elleni bajnoki labdarúgó- mérkőzés után: az Egri Dózsa. amely eddig korántsem nyújtotta azt a teljesítményt, amit a szurkolók és a szakvezetők joggal elvártak tőle —- a Botev Burgasz elleni nemzetközi mérkőzésen időnként régen látott ötletes, szellemes, gólra törő játékot mutatott be. Csak úgy záporoztak a lövések Gyencsev kapujára — ha kellett. 30 méterről is — a játékosok nem ismertek elveszett labdát, S az volt az érzésünk: akkor lőnek gólt, amikor akarnak. A szurkolók, akik Budapestre is elkísérték szombaton a csapatot, váltig hangoztatták: ha csak fele ilyen jól játszott volna a Dózsa, 4—5 gólos győzelemmel tért volna haza a szerény 0:0 helyett... ★ Nagy csalódást okoztak Gyöngyös ökölvívói a nemzetközi Sziklai emlékversenyen: mind a heten már az első ■mérkőzésen kihulltak a további küzdelmekből! Igaz, hogy a rohamozó stílusú, sokszor szabálytalankodó koreai versenyzők ellen, valamint az NDK-beli Rieger ellen nehéz dolguk volt — ez azonban csak részben magyarázza, de semmi esetre sem menti a bosszantó kudarcot. Főleg Juhász passzív öklözése keltett csalódást. Közeledik a magyar bajnokság. A Zalka SE vezetői nyilván levonják majd a szükséges tanulságokat és a hátralevő öt hetet igyekeznek majd minél jobban kihasználni. Klenovicséknak bizonyítaniuk kell! ★ Két büntetőrúgás körüli érdekes események foglalkoztatták a héten a megyei labdarúgó-bajnokság részvevőit. Feldebrőn a 65. percben 11-eshez jutott a vendég verpeléti Kozma futott a labdának és idegességében a kapu mellé lőtte. A hazaiak kapusa. Molnár „gratulált” a csatárnak, aki erre belerúgott Molnárba. Az eredmény: kiállítás! Kozma sportszerűtlensége mindenképp elítélendő. Molnár gratulációja sem érdemel dicséretek sőt... A másik érdekes eset Rő- zsaszentmártonban történt. A játékvezető büntető-rúgást rendelt el a Bervai Vasas ellen. A büntetőt a mezőnyjátékos Gulyás akarta védeni — a játékvezető ezt nem engedte meg. Ha ez tényleg így volt. — a játékvezető hibát követett el és óvási alapot szolgáltatott a mérkőzésen vesztes Bei vai Vasas számára! ★ • Csak dicsérni tudjuk a megyei LSZ ifjúsági bizottságát, amely Iionti Györgynek. az MLSZ nemrég el- húnyt főtitkárának — vagy ahogyan Egerben ismerték: Gyuri bácsi — emlékére kiírta a Honti György Ifjúsági Kupát. Ebben a megye legjobb ifjúsági együttesei indulnak, majd a döntő küzdelmekbe más megyék csapatai is bekapcsolódnak. A torna remélhetőleg jól szolgálja az utánpótlás fejlesztésének ügyét! •k A Nyíregyházán megrendezett területi serdülő ökölvívóbajnokságon jól szerepeltek az egri és a petőfibányai fiatalok. Az egriek közül a váltósúlyú Zámbó és a nagyváltósúlyú Mucsi aranyérmet, a harmatsúlyú Gulyás ezüstérmet. a középsúlyú Tóth A. pedig bronzérmet szerzett. A pe- tőfibányaiak közül a félnehézsúlyú Tari végzett az első helyen, míg Kiss M. harmadik lett. A versenybíróság véleménye szerint Zámbó és Mu- csí kitűnő képességekkel rendelkező ökölvívók, akiket a felső szakvezetés figyelmébe ajánlottak! Az utánpótlás képzésével tehát nincs baj Egerben — annál rosszabb viszont a helyzet a felnőtt korosztályt illetően. Az 1TSK- bál „kiöregedett” versenyzők felnőtt szakosztály hicmyában vagy abbahagyják a versenyzést. vagy máshová távoznak. . Jól van ez Um"! Nem kellene végre sürgősen gazdát keresni számukra? 'k A középiskolás területi tornász-bajnokságon balszerencsésen versenyeztek az E. Dobó Gimnázium fiataljai: a Miskolci Gimnázium mögött csak a második helyet sikerült megszerezniük. így az országos döntőbe a miskolci együttes i ütött. Az országos szövetség szakfelügyelője azonban látta a területi versenyt, látta, hogy a balszerencsés egri fiúk milyen remekül tornásztak — azért őket is meghívta a Budapesten megrendezett döntő küzdelmeire. Nem csalódott! A Dobó gimnazisták bebizonyították, hogy méltóak voltak a bizalomra, s végeredményben az előkelő helyen végeztek. Az egri tornászokat az E. Tanárképző szakosztályán belül Farkas Tibor testnevelő-edző készítette fel. ★ Ritka sportszerűtlenséggel végződött Szolnokon az a vízilabda-torna, amelyen az Egri Dózsa csapata is részt vett és harmadik lett. A Szolnoki Dózsa—ü. Dózsa mérkőzés II. negyedének végén, 3:l-es szolnoki vezetésnél az újpesti Dömötör megsértette Harangozó játékvezetőt. aki ezért csere nélkül kiállította. Ezt követően Szittya edző utasítást adott az újpestieknek: „Vége az edzőmérkőzésnek, fiúk, gyertek ki!” A játékvezető egy darabig várt. majd lefújta a találkozót. Amikor azonban eltávozott a színhelyről, az újpestiek folytatni akarták a játékot — Szittya edző bíráskodásával! Tekintettel arra, hogy az egri felszabadulási tornán is történt hasonló sportszerűtlenség, ami majdnem felborította a hagyományos viadalt, szeretnénk remélni, hogy a MUSZ vízilabda-bizottsága végre rendet csinál és csattanós választ ad az újpestieknek ... ★ A labdarúgó MNK megyei küzdelemsorozatában folytatta kitűnő szereplését a Mát- raderecskei Építők járási bajnokságban szereplő csapata. Az NB Ill-as Siroki Vasas, a megyei I. osztályú Ver- pelét. valamint a megyei II. osztályú Stromfeld SE után csütörtökön a Bervai Vasast is elütötte a továbbjutástól, miután Mátraderecskén 1:1 arányú eldöntetlent ért el ellene. íme, a siker kovácsai: Kiss I. — Panyik. Forgó, Salamon — Koródi, Kocsány — Ostoróczki, Orosz I-, Kiss II., Horváth, Orosz II. Edző: Horváth József. Gratulálunk a szép teljesítményhez! ★ Tősi Pál. az E. Spartacus NB Il-es tekecsapatának válogatott versenyzője legutóbb Bukarestben részvevője volt a Románia—Magyarország nemzetek közötti viadalnak és ott jól megállta a helyét. Kiricsi József szövetségi kapitány a következőt nyilatkozta teljesítményéről: „Külön örömömre szolgál Tősi Pál kitűnő helytállása. Ügy vélem, ha továbbra is ilyen lelkiismeretesen végzi a számára előírt feladatokat akkor válogatott csapatunk egyik oszlopa lehet!” Az elismerő szavak nemcsak a fiatal versenyzőnek, de klubtársainak is jól esnek! ★ Egy örvendetes hír a sportolni vágyó fiatalok számára: rövidesen megkezdődik az oktatás az Egri Dózsa sDortiskolájának úszó, labdarúgó. tornász és atlétikai szakosztályában. A legjobb egri edzők és testnevelő tanárok foglalkoznak maid az egri és a környékbeli tehetséges fiatalokkal, és biztosítják a lila-fehér színek utánpótlását. Szükség van a sportiskolára, amelytől főleg atlétikában és tornában várunk jelentős fejlődést, elöbbrelépést! Somod? József 4 vasárit«!» sportműsorából Természetjárás: Eger város és járás 1968. évi egyéni nappali tájékozódási III. osztályú bajnoksága, Bükk-hegység. Teke: Megyei bajnokság: Lendület-Lőrinci 7.30, Becskei S., Egercsehi—E. Vörös Meteor 11, Halmai, Gy. Vasas Izzó—Petőfi- bánya 10, Birincsik. Asztalitenisz: Eger—31. számú Építők. NB I-es női mérkőzés, Eger. Gárdonyi Gimn., 9.30. Egri Dózsa—MÁV HAC, NB Il-es férfimérkőzés, Eger, Gárdonyi Gimn., 9.30. Megyei A-osztályú csapatbajnokság: Gy. Vasas Izzó —Mátraalji Bányász, Egri Dózsa II.—Petőfibánya, Lőrinci—Sirok, Karácsond—Heves, Hort—Gáspár SE. Vízilabda: Egri Dózsa—Bp. Honvéd, Komjádi Kupa mérkőzés. Eger, 11.30 óra. Röplabda: Egri Dózsa—Jászberény, NB Il-es női mérkőzés, Eger, Népkert, 9 óra. Kosárlabda: E. Tanárképző— DVSC NB Il-es női mérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn., 10.30. E. Tanárképző—K. Sörgyár NB Il-es férfimérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn. 11.45 óra. Kézilabda: Egri Dohánygyár- Mátészalkai MEDOSZ NB Il-es női mérkőzés, Eger, Nagy János utcai pálya, 11 óra. Megyei I. osztály. Nők: Heves—E. Lendület II. 13, Sirok—Hatvani Kinizsi 11, Egercsehi—Gyöngyösi Felsőfokú Mg. Techn. 11.15, Egri Kinizsi II.—Gyöngyösi Vasas 12.15. Dormánd—FVSC 14, Petőfibánya —Bélapátfalva 10.15. — Férfiak: Gyöngyössolymos—E. Tanárképző 14, Sirok—Hatvani Felsőfokú Mg. Techn. 10. Egercsehi—Gyöngyösi Felsőfokú Mg. Techn. 10, Dobó SE—Gy. Előre, Eger, 11, Dormánd—FGSE 16, Gáspár SE— E. Helyiipar, Hatvan, 9 óra. Vívás: Országos III. osztályú kard minősítő, ifjúsági női tőrverseny. Eger, Dobó Gimn. 9 óra. Labdarúgás: Egri Dózsa—Szolnoki MTE NB I. B-s mérkőzés, Eger, Stadion, 16.30. Radó. — NB Ill-as mérkőzések: Gy. Spartacus—Sátoraljaújhely, Gyöngyös, 16; Kiss I. Gáspár SE— Sirok, Hatvan, 16, Kreisz. Teljes forduló a megyei I. és H. osztályban. tmmm Egerben, a Foglár utca sarkán régóta olvashatjuk egy szép, gusztusos fekete üvegtáblán a feliratot: „Akar jól falatozni? Keresse fel...” ezeket meg ezeket a helyeket, mert ott jól lehet falatozni... Biztosan sokan szót fogadnak és szeretnék ezt megtenni, amikor az autóbusz-állomástól a városba jönnek a Foglár utcán át, az idegenek és az egriek... Csak véletlenül meg ne nézzék a gusztusos tábla alatt közvetlenül azt a két szemétládát, töredezett, behorpasztott „kukát’ és körülötte a sok szemetet... Mert bizony akkor nem lesz kedvük „jól falatozni’’... (Félreértés ne essék: nem a tábla a hibás, hanem a környezet!...) A nemzetközi űrhajózási nap előtt egyik délután, az 5 órai hírekben, közölte örömmel a rádió, hogy a Szovjetunióban felbocsátott Luna 14. megkezdte Hold körüli pályáját és „így a Hold bolygójává vált’... Hisszük, hogy nemsokára az ember is eljut a Holdra, vagy a Hold köré. Csak nehogy bolygóval induljanak fel az űrhajósok, mert a bolygó a Nap körüli pályára fog térni, és ott esetleg igen meleg lesz... A Hold köré csak műholdat lehet küldeni... Elindult már mesterséges bolygó is a Földről a Nao köré, az elsőt a Szovjetunióból lőtték fel 1959 februárjában. Az bolygó volt. De ez a mostani Duna 14., amit a mi öreg, valódi bolygónkról, a Földről indítottak pályájára, az bizony Hold körüli műhold, nem, pedig műbolygó. Csak azért jegyeztük meg a fentieket, mert most, éppen az űrhajózás napján, ezt tudni illik... Egyik hetilápunk sportrovatában olvastuk, hogy mi lesz négy év múlva, az 1976-os müncheni olimpián... Nehogy valakit megtévesszen ez a dátum, meri az olimpiákban gyakorlatlan egyszerű halandó nem tudhatja biztosan, hogy ez évben milyen dátum van, vagy négy év múlva nem 1972. év lesz-e, vagy nyolc év múlva, 1976-ban Münchenben lesz-e olimpiai játék?... Legközelebb tisztázni kellene, bár még azért erre van idő... négy, vagy nyolc év... (DR. SZEMES) Óriási cserebogár invázióra lehet számítani az egri járásban V£öi<e!cző a védekezés! Ismeretes, hogy a májusi cserebogár pajorja az egri járás területén az elmúlt két évben milyen komoly károkat okozott a mezőgazdasági termelő üzemekben. Miután a májusi cserebogár fejlődése hároméves, ez év április-májusában igen nagymértékű rajzással kell számolni. A védekezés maradéktalan végrehajtása érdekében a járási tanács vb- elnökhelyettese a májusi cserebogarat veszélyes kártevővé nyilvánította. Elrendelte ellene az általános vegyszeres védekezést, és azokon a a területeken, ahol a vegyi védekezés nem megoldható — elsősorban a községek belterületén —, a bogarak ősz- szeszed ését. Az érintett községekben részletes intézkedési terv készült a védekezésre; VIT jelvényszerző sportverseny 300000 fiatal részvételével ti szánkban mindig nagy 11 népszerűségnek őr- ' vendték és mindig nagy tömegeket vonzottak a VIT jelvényszerző versenyek. Az 1968.. évi szófiai Világ- ifjúsági Találkozó tiszteletére ismét megrendezik a hagyományos versenysorozatot, amely ezáltal is alkalmat ad arra, hogy az olimpia évében újabb tömegeik kapcsolódjanak be a rendszeres sportolásba, ezenkívül tovább gazdagítják a tömeg- testnevelési sportformáke-t, nem utolsósorban népszerűsíi tk a „sportok királynőjét”, az atlétikát. Az MTS és a KISZ közösen kiírt, több hónapon át tartó versenysorozata lehetőséget nyújt a KlSZ-alapszer- vezetekmesk. sportprogramjuk színesebbé, élőbbé tételére is. Megyénkben már mindenütt elkezdődtek a házi versenyek labdarúgó, kézilabda, röplabda és atlétilca sportágakban. A hangsúly az atlétikán van, ebben az egy sportágban lesz területi vetélkedő, az atlétikai számok- h«n — súlylökés. magasugrás, távolugrás, nők részére 60 m, férfiak részére 100 m síkfutás — nemenként és korcsoportonként kell megállapítani a házi verseny első három helyezettjét s őket kell nevezni a területi viadalokra. 12 területi verseny A területi versenyekre július közepéig az alábbi helyeken kerül sor. Eger, Pétervására, Sirok, Recsk, Hatvan, Petőfibánya, Füzesabony, Poroszló, Kisköre, Tamaméra. Gyöngyös, Atkár. Mindazok, akik a házi versenyeken két labdajátékmérkőzésen részt vettek, vagy két atlétikai versenyszámban indultak — jogosultak a VIT sportemléklap átvételére! Ezek átadása ünnepélyes keretek között történik. Ekkor közlik majd azt az időpontot is, amikor az atlétikai versenyszámok győztesei Egerben, a megyei tanács új irodaházának klubhelyiségében összegyűlnek és közülük kisorsolják azt az egy sportolót, aM díjmentesen, jutalomként utazhat a VIT- re! A VIT jelvényszerző versenyeken azok indulhatnak, akiknek atlétikai minősítésük nincs, illetve a labdajátékokban azok, akik a járási bajnokságnál magasabb osztályban nem szerepelnek. Három korcsoport A részvevőket három korcsoportba osztják. Az egyikben az 1953—52-ben születettek. vágyik a 15—16 évesek, a másikban az 1951—50- ben születettek (17—18 évesek). a harmadikban pedig az 1940. január 1. és 1949. december 31. között születetitek (19—28 évesek) nyernek beosztást A házi versenyek labdajáték-mérkőzéseit (labdarúgásban külön kis- és nagypályás mérkőzések) az érvényben lévő bajnoki szabályok szerint kell lebonyolítani, atlétikában az eredmények kiszámítása és a helyezések eldöntése versenyszámonként, korcsoportonként és nemenként a MASZ szabályai szerint történik. Ez utóbbá atlétikai versenyeken szabályos versenyjegyzőkönyvet vezetnek s ezt küldik a KISZ, illetve az MTS illetékes szervéhez. Ki utazik Szófiába? Az országban előreláthatóan 300 ezer fiatalt mozgósít majd a VIT jelvényszerző verseny. Heves megyében a KISZ és az MTS előre elkészített együttműködési tervek szerint szervezik a 12 területi versenyt. E két fontos, fiatalokat mozgósító szervnek ezáltal is szorosabbá válik a kapcsolata. Helyes kezdeményezésnek számít, hogy a járási sportszövetségek még a falusi spar- takiád nagy. nyári versenyei előtt — azoknak mintegy főpróbájaként — különböző sportágakban VIT-kupákat bonyolítanak le, örvendetesen bővítve a falu sportprogramját. T^ei, tehát a viadalra, a szép VIT-jelvénye- kért valamint a megyed „fődíjért”, a szófiai VIT-re való utazásért! (—dyj Eszerint az erdőszegélyeket repülőgépes porozásban részesítik. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok külterületein található facsoportokat, ligeteket, valamint a gyümölcsösöket és málnásokat az üzemek saját gépeikkel kötelesek védelemben részesíteni. A védekezésre Hungária L. 2-es porozószert lehet felhasználni, 14 kg holdankénti mennyiségben. Ez a vegyszer emberre és meleg vérű állatra — előírás szerinti használat mellett — veszélytelen; A községek belterületein megszervezik a bogarak ösz- szeszedését is, ezt elsősorban a tanulóifjúság fogja elvégezni. Az összegyűjtött bogarak leforrázva igen jó, fehérjedús takarmányul szolgálnak a baromfiaknak és sertéseknek. Az összegyűjtött bogarakat a termelőszövetkezetek kilónként 2—3 forintos áron megvásárolják. Nagyon kell azonban arra vigyázni, hogy a leporozott bogarak ne kerüljenek összeszed ésre. Ezért a bogarak összeszedé- se csak csoportosan és felügyelet mellett történhet. Mivel a porozásra felhasznált Hungária ü. 12-es vegyszer a méhekre veszélyes, a méhészeket a községi tanács a porozások megkezdése előtt értesíti. A vándorméhészek település előtt tájékozódjanak a községi tanácsnál, hogy mikor és hol történik porozás. A leporozott területeken a legeltetés 30 napig tilos. A védekezés költségei a termelőket terhelik, kivéve a Nyugat-bükki Állami Erdőgazdaság területeihez tartozó erdőszegélyeket (állami és tsz- erdőket is), ahol kísérleti aerosolos védekezést alkalmaznak. Védekezés szempontjából nagyon fontos felderíteni a rajzás gócpontjait és megállapítani a rajzás kezdetét. E célból a községi tanácsok megszervezték a fi- gyelőszolgálatot. Ahol a védekezések nem történnek meg határidőre, közérdekű védekezés elrendelésére kerül sor, s a védekezés elhanyagolóival szemben szabálysértési eljárás indul. Balogh Béla járási növényvédelmi felügyelő