Heves Megyei Népújság, 1967. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-15 / 244. szám

Emlékezés a régiekről Akik a nagyipart kosták Gyöngyösre SZÁGULDÓ korunkban, sürgető feladataink, türelmet­lenül várt álmaink közben ugyan kinek jut eszébe, hogy azt kutassa: milyen is volt ré­gen, munkahelyünket kik for­málták olyanra, amilyen? Jön egy idősebb társunk, gyakran csak annyi szavunk jut neki: jó reggelt, jó napot, jó estét, öreg szaki! S ő mosolyogva visszaköszön, vagy éppen gondjai alól dünnyög valamit, elgondolkodva biccent felénk. Sokszor talán úgy is jó, ha nem halljuk mit mond. Nem kérdezgetünk, ők meg nem tolakodnak „meséikkel”, így övék marad a sok-sok él­mény, emlék s egy napon, amikor nyugdíjasként elbú­csúznak, észrevétlenül maguk­kal viszik. A gyöngyösi MÁV Kitérő­gyártó Üzemi Vállalattól is sokan elmentek már az ala­pítók, a törzsgárdisták közül, kevesen maradtak, akik a másfél évtized krónikáját őr­zik. Krajnák István, Kalivoda Ignác, Szabó Imre, Tamási József, Varga Lénárd — va­jon mit írtak a „könyvbe..? A KÉSEI KÉRDÉS érdekes vallomásokat csal elő a múlt­ból, a tovatűnt esztendőkből. — 1951- december 21-én „nyitott” a gyár, de az a hat­vannyolc diósgyőri család, amelyre a borsodi üzemet hagyták, többségében jóval előbb a városba költözött. Ak­koriban még úgyszólván csak a falak álltak, a tető volt meg, a csarnokokat betonozni, be­rendezni kellett. Egyre-másra érkeztek a gépek, sietősen „ágyaztuk” őket kijelölt he­lyükre, hogy a termelőmunka kezdetére minden rendben le­gyen ... — S eközben helyet cserél­tünk a gyöngyösiekkel, akik a régi gyárban, Diósgyőrött is­merkedtek új szakmájukkaL Ha jól tudom, hatvanan le­hettek talán, javarészt a föl­dekről kerültek a gépek vilá­gába. Sok mindent szokniuk kellett: elsősorban a pontoá időhatárok közé szorított mun­kát, a nagyüzem sajátos lég­körét, fegyelmét, s természe­tesen a tankönyveket is, mű­szak után. Kezdetben csetlet- tek-botlottak, aztán lassan-las- san csak belejöttek ők is a „tudományba”. Sokat segítet­tünk ebben nekik, s legjobb tudásukat adták a kohászat mérnökei, technikusai is. — Ezerkilencszázötvenhárom volt nálunk a „fordulat éve”: akkor vett át bennünket a MÁV... A „határkőről” s a követ­kező időszakról emlegetik, hogy hozzájuk fűződik többi mellett a termelés stabilizálá­sa, a korábbinál jobb munka- körülmények kialakítása, az üzemorvosi szolgálat rendsze­ressé tétele, a gyári vezetés megszilárdítása. A múltat érdekességként vetik Ö6sze a jelennel: a 85— 100 millió forintos évi terme­lés mostanára 250 millióra emelkedett. Másfél száz kü­lönféle termékükből különö­sen büszkék a rugalmasított kitérőkre, a százhúsz méteres hegesztett sínekre, a hidrau­likus vágányfékasztalokra, a Béke elektromos távvezeték tartóoszlopaira, azokra az újí­tásokra, eredményes kísérle­tekre, amelyek a gyöngyösiek­nek elismerést szereztek az országban­CSENDESEN, dicsekvés nél­kül fűzik mindehhez, hogy még másra is büszkék. Tizen­hat esztendő alatt alaposan kicserélődött a hajdani együttes, csupán igazgatókból négyen távoztak a gyárból — ám ők, az „öreg” diósgyőri vasasok a helyükön mar^mk végig, mindig fontos, felelős beosztásban. Kezdetben gé­peik mellett — mert akkor er­re volt a legnagyobb szükség — később egy-egy csoport, műszak, műhely, üzem élén. S nemcsak önmagukért dol­goztak, hanem másokért is. Nevelték az utánpótlást, fiata­lok sora serdült szakmunkássá, ügyes emberré a kezük alatt, közülük nem egy ugyancsak vezető beosztásban dolgozik már a gyárban, mások pedig maguk is „tanítóvá” váltak, a Mátra alji váróé, Heves megye, az ország legkülönbözőbb üze­meiben szolgálnak rá nap nap után a dicséretre. Tömegszervezeti aktívák, vezetők, tanácstagok, munkás­őrök kerültek ki a törzsgardis- ták közül — Varga Lénárd pe­dig a város első munkáskép­viselője volt az országgyűlés­ben. No, de miért „mesél getné- nek” minderről — kérdik cso­dálkozva —, hiszen az ő dol­guk a munka. Ugyanúgy mint hajdan, amikor átköltöztek Diósgyőrből. Meddig vallják így? Addig — mondják — amíg erejükből futja; AZ „ÖREG SZAKIK” nem tudnak, nem is akarnak pihen­ni, visszavonulni. Rontó Sá­muel például nyugdíjasán is fel-feltűnik a városka főterén, utcáin, jóleső érzéssel, boldo­gan ölti magára egyenruháját s biztatás, nógatás nélkül vi­gyáz arra, amiért annyi időn át dolgozott. Köszönet érte! Gyón! Gyula Növeli a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat a bútorok, televíziók, olajkályhák és gyermekkocsik kölcsönzését Á Belkereskedelmi Kölcsön­ző Vállalat országszerte meg­kezdte az olajkályhák, vala­mint a sokak által kívánt bú­torok kölcsönzését. Eddig. — amint ezt a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat áruforgal­mi főosztályán mondották —, 700 olajkályhát juttattak el az igénylőkhöz, és ebben az esz­tendőben még 300 darabot köl­csönöznek ki. Az igények en­nél jóval nagyobbak, az ipar azonban pillanatnyilag nem tud többet biztosítani a köl­csönző vállalatnak. Jelenleg 1700 televíziókészülék van for­galomban, és a jövőben még 1500 darabot juttatnak el az ország különböző boltjaiba. Hiánycikk a modern gyermek- kocsi, bár ebből már 6000 van forgalomban, és még legalább 1500-ra lenne szükség. A köl­csönzött hűtőszekrények száma 6500 darab, de még legalább 1500-ra lenne igény. A legérdekesebb, az újab­ban intézményesített bútorak­ció. Eddig 3 millió forint ér­tékű bútort helyeztek el. ami azonban szintén kevés az igénylők számához képest. Leg­több esetben modem bútoro­kat kölcsönözték a fiatal há­zaspárok, s ezek javarészt 10 ezer forinton felüli kollekció. Az elmúlt nyár bebizonyí­totta, hogy strand- és vízispart­cikkekből is növelni kell a vá­lasztékot. Különösen külföl­diék bérelték a motorcsónako­kat. Emelik jövőre a vitorlás­hajók számát és már most megkezdték a gumimatracok, vízisik és egyéb sporteszkö­zök beszerzését. Tavaly 4000 gumimatracot kölcsönözték a Balatonon, a Velencei-tavon és a Duna-kamyarban. Már most intézkedtek, hogy a jelenlegi 20 vitorlás csónak helyett jö­vőre 60 darab álljon a vízi­sportolók rendelkezésére. A vállalat Miskolcon. Szombat­helyt, Pécsett, Szegeden és Székesfehérvárott, Kecskemé­ten, Debrecenben. Baján, Ka­posvárott, Nyíregyházán, Ta­tán és Veszprémben tart fönn kölcsönző boltokat. Békéscsa­bán, Győrött, Szolnokon, Zala, Heves, Nógrád és Tolna me­gyében még nem sikerült üz­lethelyiségeket találni a köl­csönzés zavartalan lebonyolí­tásához. Amennyiben találnak alkalmas üzlethelyiségeket, a jövő évben ezeken a helyeken is megindítják a kölcsönakdó- kat. Ebben az évben még 40 millió forint értékű kölcsönöz­hető árucikk beszerzését ter­vezik. Zs. U Jegyetek a gatdasáoiranyitási reformról: A garantált bérek Ismerete*, hogy az új mechanizmusban legfontosabb tervmutató az előírt nyereség teljesítése lesz. A vállalat, az üzem gazdálkodásának eredményétől függ a vezetők pré­miuma, az év végi részesedés, és nem kis mértékben bé­rük is. Ezzel kapcsolatosan sokan kérdik, hogy mi lesz ak­kor, ha a vállalat éves mérlege veszteséget mutat ? A munkások és a 111. kategóriába sorolt beosztott alkalmazottak bérét veszteséges gazdálkodás esetében is garantálja államunk, tehát a munkások és a beosztott al­kalmazottak bérét minden körülmények között, csökkenés nélkül ki kell fizetni. A gazdaságirányítási reform egyik legfőbb törekvése, hogy eredményes gazdálkodásra, a tartalékok teljes feltá­rására ösztönözzön. Más szóval úgy szoktuk összefoglalni közös törekvéseinket, hogy a nyereség tömegét kell növel­ni. Ez magában foglalja azt a feladatot, hogy a lakosság, a piac igényei szerint jót, korszerűt és olcsón kell termelni. De nem elég a termelésre ügyelni, az eddiginél nagyobb gond fordítandó az értékesítésre, meg kell tanulnunk ke­reskedni ts. Kétségtelen, az új körülmények, a fokozott igények főleg a vezetőket állítják nagyobb feladatok elé. Hogyan alakul a vállalat gazdaságossága, 1968 végére mennyi lesz a nyereség? Ez sokkal inkább függ az igazgató, a főmér­nök. a technológus és az osztályvezető munkájától, mint egy-egy munkás teljesítményétől. Ezért méltányos és jogos, hogy az 1. kategóriába sorolt igazgató és helyettesei 80 százalékos, a II. kategóriához tartozó osztályvezetők és a fontosabb csoportok vezetői 50 százalékos részesedési cso­portmaximumot kapjanak. A munkásokat és a beosztott al­kalmazottakat 15 százalékot részesedési csoportmaximum illeti. Említettem, hogy a munkások és a 111. kategóriába so­rolt alkalmazottak veszteséges gazdálkodás esetén is csök­kentés nélkül megkapják bérüket. Az 1. és a II. kategóriá­ba sorolt vezetők részesedési százaléka nagyobb arányú, ha nyereséges a vállalat, de nagyobb a kockázatuk is, ha veszteséges a vállalat Ha a tartalékalap nem fedezi a veszteséget, akkor a vezető állásúak prémiumát meg kell vonni és ezen felül az 1. kategóriába •oroltaknál az alap­bér 75 százalékát, a II. kategóriába soroltaknál az alapbér 85 százalékát szabad csak fizetni. Az új mechanizmus első évében, 1988-ban, mindenki megkapja besorolásának, illetve teljesítményének megfe­lelő alapbérét Az új Munka Törvénykönyve nagyobb sza­badságot biztosit a munkavállalónak. Vajon kivonhatja-e magát a felelősség alól az 1. és a II. kategóriába sorolt dolgozó azzal, hogy felmond és máshol helyezkedik eV Nem! A Gazdasági Bizottság határozata előírja, hogy a be­sorolás szerinti és a garantált bér közötti különbözeiét tartozásként kell kezelni és levonni. A munkaviszony megszűnése esetén a dolgozó tartozását új munkahelyén vonják le. A kollektiv szerződésben kell meghatározni, hogy ré­szesedés és garantált bér szempontjából ki, melyik kate­góriába tartozik. Ha az egész kollektíva összefog és idejé­ben felkészül akkor a részesedési alapból jelentős mérték­ben növelhetők a jövedelmek és remélhetően nem sok vál­lalatnál kerül sor a vezető állásúak bérének csökkentésére. F. L. ÁZ ELNÖK TURISTAKANALA MIKOR MEGTÉRTÜNK a határból, vacso­rára invitált a szövetkezet elnöke. Végignéz­tük a gazdaságot, minden tanyát, szőlőt, ré­tet, gépet, s estefelé holtfáradtan buktunk be az elnöki rezidenciába, amely az iroda mel­letti kis szoba volt. A berendezés pdccs, asz­tal, szék, fogas és villanyrezsó. Évek óta itt lakik, családjához csak hét végén, vagy alka­lomszerűen jut el, ha munkája vagy társa­dalmi kötelezettségei megengedik. Megéheztünk az egész napi látás-futásban, s az elnök rögtön fűzéshez látott — Ez csak olyan agglegénykoszt tesz — mentegetőzött, amikor feltette a leesés rán- tottánakvalót. Az illatok már kellemesen terjengtek »z apró szobában, de a vacsora még nem ké­szült el, amikor kopogtattak az ajtón. — Elnök elvtárs, a brigádvezetők már vár­ják. Bocsánatkérően nézett rám. — Ne haragudj, nem várathatom őket. Egész nap hajszolják magukat Valamit pihenniük is kell. Hajnalban megint kezdenek. A pap­rika ott van az ablakban, vágjál bele néhány karikát. Csak vigyázz, mert nagyon erős. A kanál... az itt van a fiókban. — Gyorsan elő­halászott egy Összecsukható turistakanalat, amelyen villa is szolgálja a praktikusságot. Amikor felvillant az alumínium fénye, fel­ötlött bennem, mintha ezt a mozdulatot, ezt a kanalat már régebben is láttam volna. De ■aztán az elnök szavai visszazökkentettek a jelenbe. — Csak vacsorázz meg nyugodtan, nehogy kihűljön az étel. Én kicsit később jövök. Valóban sokáig járt. ★ MIRE A VACSORA ELKÉSZÜLT, rég le­bukott a nap az irodával szemközti domb gyérülő akácosa felett. Eszegettem a csuklós kanállal és az elnök körül jártak gondolataim. Mióta ismerem? Hat-hét éve. Mintha akkor még gyerek lett volna, amikor először láttam. Pedig akkor is delelőjén állhatott életének. Igaz viszont, hogy a bölcső közelsége niég érett embereket is gügyögésre bír. Valószínű, innen a vele kapcsolatos első benyomás... Amikor úgy örült mint egy gyerek. Avatásra hívták éppen. Akkor készült el az első kazal, amelyet már közösen raktak a falu gazdái. S mivel ez volt a legmagasabb közös építmény, illőnek tartották felavatni. O, az elnök lett a „keresztapa”. Áldomást ittunk rá. Vitt ki bol­dogan a tanyára, nézzem: a szokásos zöld gally helyett kis piros zászlót tettek a kazal csúcsá­ra. Utána szállására mentünk, amely akkor ügyben a közös gazdaság irodája és saókháza volt, apró, falusi ház, s mivel az elnök néma idevalósi volt, gyakorta itt ragadt éjszakára. Akkor is együtt vacsoráztunk, és most már tudom: ott láttam először ezt a kanalat. Csak akkor még új volt. Űj volt és fényes, akkor kezdte használni az elnök. ★ ÉVEK MÜLVA komorabb emlékek követ­keztek vele kapcsolatban. Belekerült a falusi hatalmi harcok szövevényébe és „idegen” lé­vén, nem bírta ellensúlyozni a támadásokat, meg néhány ballépését is ügyesen kihasznál­ták. S amikor érezte a harc reménytelenségét, beadta lemondását. Micsoda közgyűlés volt, amikor a „felmondását elfogadták”! Bennün­ket a megyéről értesítettek, hogy mikor lesz az elnök sorsát eldöntő közgyűlés. Amikor a faluban meglátott, rámcsodálkozott — Hát te? Mondom neki: Azt hiszem, temetésre jöt­tem. — Kiére? — Ha nem tévedek, éppen a tiédre. Nevetett rajta, aztán, amikor tőlem kellett megtudnia, hogy mikor is lesz az a közgyűlés, amely az ő sorsáról dönt, elkomorult. Még azt se sikerült elintézni, hogy mint a korábbi fontos döntéseknél, magnetofonszalagra ve­gyék az érveket, indokokat, megadva a ké­sőbbi védekezés, tisztázás lehetőségeit. Úgy látszik, nem akartak bonyodalmakat. De már a járási küldött beszéde közben rendőrért kellett szólni, hogy a közbekiáltozókat rend- reutasítsák, akik furcsállották ezt a módszert. Később a vita hevében ölre is mentek a köz­gyűlési terem hátsó részében, s már úgy né­zett ki, botrányba fullad, szétoszlik a közgyű­lés, de aztán valahogy rendet teremtettek. Az elnök szótlanul nézte végig az egészet, tudta, hogy sorsát már megpecsételték, s még akkor is csendben maradt, amikor látta, hallotta, hogy a mellette szólókat lehurrogják, gúnyol­ják azok. akik az ő sorsát eldöntötték. Azért felszólalt. Arra kérte a szövetkezet tagságát, támogassák az új elnököt munkájában, mert egyedül semmire sem tud menni. Aztán egy hallgatólagos szavazás követke­zett lemondásáról, s az új elnököt is rögtön megválasztottá k. ★ A KÖZGYŰLÉS UTÁN mi vittük haza fa­lujába. Útközben az autóban honoló sűrű csendben megkérdeztem. — Most mihez kezdesz? — Felajánlottak egy helyet. Vállalatnál. De én inkább termelőszövetkezetben dolgoznék. Már kértem a megyeieket, úgyis annyi gyenge tsz van, hátra talpra bírom állítani valamelyi­ket. — Mondta, hogy menyik faluba készül. — De hisz ott egy kiló cukor árát is alig keresik meg naponta a közösben. — Ismerem a helyzetet — mondta —, éppen ezért kértem oda magam. Majd keress fel há­rom-négy év múlva. ★ VALAHOGY akként alakult mindkettőnk munkája, sorsa, hogy valóban csak évek múl­tán jutottam el hozzá. Akkor is egy levele nyo­mán. „Ügy érzem, hogy a hároméves munka meghozta az eredményét. Most adtunk át annyi tojást, amely másfél millió forint bevételt je­lent a termelőszövetkezetnek. Teheneink elsők lettek a járási tejtermelési versenyben... A di­rekt termő szőlő helyett nemest telepítettünk... Jó lenne, ha saját szemeddel győződnél meg mindenről.” Amikor újra találkoztunk, örömmel láttam, hogy visszafiatalodott ahhoz az időhöz, ami­kor azt az első kazlat avatta, olyan kedvvel vitt tanyáról tanyára, istállóból gépszínbe, ba­romfitelepről az oltványhoz, a szőlőtől a hí­zókhoz. S amikor egy-egy emberrel megálltam beszélgetni, valamilyen ürüggyel mindig ott­hagyott. Kérdezem tőle: miért? — Nem szeretném, ha feszélyezné őket, hogy ott vagyok, mikor rólam véleményt monda­nak. Pedig nyugodtan meghallgathatta volna a szövetkezeti tagok, vezetők szavait. Elsőnek egy baromfitenyésztő asszonnyal beszélgettem, aki az elnök ideje alatt lett szak­munkás, s örömmel mutatta a keze alatt növő jószágokat, hogy milyen súlyosak. — Mert mindent megkapnak... mert itt ezek hozzák a pénzt. — Mennyit? Azt mondja, ha tudná, hogy nem újságba kerül a véleménye, elárulná, hogy a koráb­biak ötszörösét. Vagy többet... De így csak azt mondja: jól jártunk vele. Mármint az el­nök ötletével, aki nagy hadakozások, ellenke­zések közepette fejlesztette ki a baromfite­nyésztést, amely ma már majd húsz forinttal növeli a munkaegység értékét ★ AMIKOR AZ ISTÁLLÓKNÁL JÁRTUNK. kellemetlen emlék ébredt az elnökbe®. — El kellett küldeni innen néhány embert, mert kelletlenül dolgoztak. De azt nézd meg. akik a helyükre jöttek... Azok aztán derék emberek. Munkás külsejű férfi gondozza a borjúkat Nekidőlv. kutricának. beszélgetünk. Kide­rült, hogy a bányát cserélte fel a tsz-szel, mer1 hogy „itt is boldogulhat az ember.” — Korábban minden ötödik borjú megdög­lött itt — meséli. — Most már egy sem. Az én kezem alatt egyetlenegy akart megdögleni. Nem akart enni. Mondtam „neki”: itt pedig nem fogsz megdögleni éhen. Addig-addig erő­szakoltam, kínáltam, míg egyszer csak enni kezdett. Nézze, most már ilyen nagylegény — s kedvtelve paskolja meg az egyik jól fejlett borjú hátát. Az elnök helyettese, aki jó hírű állattenyész­tő, egy kérődző tehenet mutat. — Ez a tehén már jóval felül ad tíz literen. Ezt mi mentettük meg. Egy hétig úgy állítot­tuk kézzel talpra, naponta többször is, olyan gyenge volt. Volt eset, hogy csak fekve tudtuk fejni. De mégis megmaradt. Most nem adnánk el tízezer forintért sem. De az elnöknek nemcsak a közösben vannak ilyen hasznos munkatársai, legutóbb az egye­temen tanuló ismerősétől érkezett tanács, hogy mit tegyenek a baromfiakkal. Más eset­ben külföldi szakértők jöttek tapasztalatcse­rére, Csehszlovákiától Izraelig. Azonkívül sok­sok szakemberrel vitatja meg a járásnál, me­gyénél is. milyen hasznos útja lehetne a to­vábbi fejlődésnek, hogy a jók sorába kerüljön az egykor gyengén működő szövetkezet. ★ VOLT IDŐ végigrágni a nap, de a korábbi évek élményeit, eseményeit, míg ~ -y későn, fáradtan megjött az elnök. Most én kínáltam, de nem volt kedve enni. Mondom neki a ka­nálhistóriát. — Meddig lesz még rá szükség? — O meg egy listát húz elő és szótlanul elém teszi. Az áll rajta, hogy az elnök állami kölcsönnel 600 öl nemes háztáji szőlőt akar telepíteni... Örö­kös használatra. A turistakanál ott pihent a tányér szélén. Sok-sok karcolás metszett rajta barázdákat, de fényes volt. Most már a sok használattól, hiszen éveket szolgált ki gazdája mellett. — Nagyon praktikus jószág — mondja rá. Én meg arra gondolok, ki tudja, hová kíséri még el az elnököt és meddig? Hol lesz még szükség rá. Mert hasznos az ilyen alkalmatos­ság... nehéz elnyűni. Mint az embert... a gazdáját. Kovács Eodi«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom