Heves Megyei Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-18 / 194. szám

Szüret előtt a Hátra alján ni. Sokat segítettek a gépek és hasznát láttuk a víztárolónak is: a kritikus időben már ön­tözni tudtuk a szőlőt. Itt, ebben a közös gazdaság­ban 76 vagon szőlőt adnak át. Márkáz — Azzal kezdtük a felkészü. lést, hogy részletes tervet ké­szítettünk a szüret zavartalan lebonyolítására, — mondja Széles János tsz-elnök — A szőlőt különben már mi is szedjük, Csabagyöngyéből majdnem egy vagont adtunk el, de ssszlából hatvanszor ennyit értékesítünk. — Belföldre? — Kisebbik részét. Kétezer hektoliternyi borhoz szükséges szőlőt saját magunk, a többit eladjuk. A csemege nagyon szép fürtű, valószínű, három­negyed része külföldre megy. De azért a mefvebeliek is vá­sárolhatják a jó márkázd sasz- lát. A felkészülés itt, Markazon is csaknem teljes. A tervben pontosan kidolgozták, mikor, hová mennyi szállítóeszköz, emberi erő szükséges, egyes táblák mikor kerülnek szüre­telésre, egyszóval egyetlen meglepetés jöhet számba itt is: oz időjárás. Egyébként minden teljesen kész a szüretre a Mátra alján. Kovács Endre Az épületet — amely a Bél­kő felé kanyargó kis utcára nyílik — úgyszólván csak a homlokzatára szegeit fekete cégtábla külön­bözteti meg fa­lubeli társaitól. No, meg talár a hosszúsága mivel valami­kor nem csalá­di háznak ké­szült, hanem gyári munkás, szállónak... Eredeti funk­cióját tavaly decemberben cserélte el — egy ruhaüzem­mel. Helyeseb­ben: egy varro­dával, családias hangulatot árasztó munka­hellyel. Egy-egy „sza­lag”, negyven­negyvenöt lány. asszony: szin­te valameny- nyien ugyanah­hoz a gyárhoz, a Bélapátfalvi Cement- és Mészműhöz tartoznak szeg- ről-végrőL Ki­nek a férje, kinek az apja vagy ép­pen a testvére dolgozik ott, néhányuk pedig korábban ma­ga is kenyéradójának nevez- hete a fehéren porzó üzeme­ket. — Az állás nélkül maradt, vagy éppen az állásra váró nők elhelyezkedését próbál­tuk megoldani — magyarázza Fónagy Imre, a Heves megyei. Ruhaipari Vállalat üzemveze­tője. — Jelenlegi létszámunk már 94 belőle nyolcvanötén vannak a közvetlen termelés- néL —i Mit készítenek a bélapát­falvi telepen? — Különféle munkaruháza­ti termékeket és női blúzo­kat ..; Decembertől februárig tartott a tanulóidő, s március­tól kapunk „tervfeladatokat”. Tanulóidőről beszél, mert az itt dolgozók közül mind­össze három embernek van segédlevele, a többieknek az új üzemben kellett alaposab­ban elsajátítaniuk a szakmát. Azt, hogy alaposabban, azért hangsúlyozza a vezető, mert a lányok, asszonyok jelentős há­nyada korábban, a bélapát­falvi gyár szakszervezetének kezdeményezésére indított szabás-varrás tanfolyamon szezett némi jártasságot. Jói­Iparkodnak a lányok, asszonyok... (Gombás Jenő felvétele) az egyik asztal mellett, Szabó Klárát: — Mi a dolga, nap nap után? — Beadó vagyok — vála­szolja — a raktárból hordom a nyersméretű darabokat a gé­pekhez. Közben ellenőrzők, számolok, címkét, cérnát osz­tok a varrónőknek .,. Annak idején gépen kezdtem, gomb­lyukkötőn, hólozón, interlop. pon dolgoztam. Egyébként Egerben tanultam a szakmát, — Mennyit keres? — Most már ezerhárom­száz forintot is hazaviszek .;. Azt mondja, hogy elégedett. S így vélekedik Krajcsovics Sándorné szalagvezető is, aki azelőtt magánkisiparos volt, de a számításait itt találta meg igazán. — Miért? — Mert itt állandó munkát kapok, így természetesen a fi­zetésem is mindig biztos. Ügyes asszonyként emlege­tik Pelyhénét s mondjak, hogy rutinja, tudás«, koránt­sem öncélú: a fiatalasszony szívesen segít gyengébb tár­sainak is, olyanoknak, akik bizony még most sem keres­nek többet 600—900 forint­nál ... Kissné azelőtt 16 esztendőt dolgozott a cement- és mész- műnél. Volt a zsákműhelyben, a laborban, a silónál — de most visszatért ismét a régi szakmájához. — Megérte? — Meg, mert itt több a nénzem mint bárhol másutt. Búcsúzóul Lőrinc Alfrédné minőségellenőrnél érdeklő­dünk: — Mi a véleménye a bél­apátfalvi nők munkájáról? — Iparkodnak a lányok, asszonyok, határozottan javul a kezük alól kikerülő áruk mi­nősége, leértékelés inkább csak anyaghibából adódik. Remélem, hogy később még több jót mondhatok róluk ... Gyónl Gyula A köznyelv nagyon talá­lóan nevezte el Gyöngyösön a TEFU-telepet, amelyet annak idején a lehető legrosszabb helyre építettek — ideiglenes jelleggel. Az állandó nagy zaj, csörömpölés, motorberre­gés miatt szolgált rá a telep a gunyoros pacsirta - névre. Az új városrész lakóit csak az nyugtatta a múló évek során, hogy az ideiglenes üzemelte­tés egyszer csak véget ér. Eb­ben bíztak és ebben csalódtak éveken át. És bár az idén hozzáfogtak az új AKÖV-telep építkezései­hez a város déli szélén, a ha­lászi út közelében, még min­dig csak jövőre ígérték a Pa­s try Most a munkáról lesz szó. De ha azt mondom, hogy a munkáról lesz szó, azon nem értek holmi száraz bölcselke­dést, a munkáról mint a leg­ősibb és legáltalánosabb em­beri tevékenységről, még ke­vésbé értek rajta valamiféle lelkes buzdító szózatot, mely- lyel nagyobb szorgalomra sze­retném ösztönözni az olvasót — 6, nem, nem, ilyesmivel elő­hozakodni nem is mernék. Önök velem együtt tökélete­sen tisztában vannak a mun­ka társadalmi jelentőségével, s legalább olyan jól tudják, mint én, hogy a jól végzett munka a szocialista építés alapja, hazánk fejlődésének, az életszínvonal emelkedésének egyetlen biztosítéka. Szóval, csak semmi nyugtalanság, egyetlen szóval sem kívánom nevelni, vagy pláne kioktatni önöket. Már csak azért sem, mert — mint az a továbbiak­ból napnál fényesebben ki fog derülni — érré semmi szükség. Közvélemény-kutatást rendez­tem ugyanis a lakosság külön­böző rétegeiben, s ebből mér­hetetlen örömömre az derült ki, hogy a tisztességes munka mindenkinek a szívügye, an­nak országépítő jelentőségével f iindenki tisztában van. Nagy­terű dolog ez, nagyszerű és csirta-telep felszámolásit. Az­tán a sors és a KPM közbe­szólt. — Lehetne kétmillióval több? Valahogy így hangzott el a kérdés azon a tanácskozáson, amit az AKÖV és az ÉVM Heves megyei Állami Építő­ipari Vállalat folytatott le a közelmúltban. Erre adott fel­világosítást Zahradniczky Ele­mér, az állami építőipari vál­lalat termelési osztályának ve­zetője. A lényeg az. hogy az em­lített beruházást meg kell gyorsítani. A 3-as számú út a Róbert Károly és a Kassai utcán át vezet majd, ezt az építkezést azonban akadá­lyozza a Pacsirta-telep, amt-, ott terpeszkedik a jövendő út közepén. A 3-as út munkái­hoz már jövőre hozzá akar­nak fogni, tehát a Pacsirta- telepnek addig ki kell költöz­nie új helyére, a város szélé­re. Persze, ez nem olyan egy­szerű kérdés. Az AKÖV-telep munkamai határideje csak jövőre szól. Az idén hárommillió forint értékű munkát kellene az épí tőiparnak teljesítenie kötele­zettsége szerint. Ahhoz, hogy a Pacsirta-telep költözhessen, további kétmillió forint értékű munkára van szükség. Válla 1- ják-e ezt a többletet az épí­tők? Vállalták. Mindenekelőtt a tízezer négyzetméter alapterületű ko­csiteret kell elkészíteni. Túl vannak már a talajfeltöltésen és a közművesítésen. Szep­tember közepéig leterítik a húsz centiméteres kav:cs- szerkezeti réteget, ezt köve­tően egy hónap alatt pedig a 15 centiméteres bazaltbeton- réteg készül el. Az építőipari vállalat segi - tőkészségét még egy fontos körülmény bizonyítja. „Köl­csön adták” saját üzemanyag­töltő kútjukat az AKÖV-nek. Ezt a munkát a Kiima Ktsz csinálja meg az év végéig. Tehát nemcsak kétmillióval lehet több az építkezés, ahogy kérdeztük tájékoztatónk ele­jén. hanem egy töltőkúttal is több lesz. (gmf) rNwmm3 1967. augusztus I8„ péntel» Lehetne kétmillióval több? Megszűnik a Pacsirta-telep Gyöngyösö; a vállalat így sem deficites, sőt a tervét is teljesíti. Ha­nem a szemlélet! Ezzel van baj! Mert ugyebár mi a szo­cializmus építésének alapfel­tétele? A jól végzett munka. Dolgozni, dolgozni, dolgozni! Dolgozni lelkiismeretesen, dol­gozni határozottan, dolgozni céltudatosan! Ö azonban ener- vált, tutyimutyi, lélektelen em­ber. Tudja-e ön, gondolt-e már ön arra, hogy milyen tejjel- mézzel folyó Kánaán lenne eb­ből az országból, ha nem lennének olyan sokan, akik így dolgoznak? Az illető, aki ezeket mond­ta, már nem fiatal ember. Mégis, amikor a Kánaánt em­lítette, arca kipirult, ráncai kisimultak, szeme tűzben égett. Minden mozdulatán érezni lehetett, hogy félti a szocializmust, minden szava erről tanúskodott. Elég régen ismerem őt, s hogy miként dol­gozik, véletlenül tudom. Tu­dom, de engedjék meg, hogy ne beszéljek róla. Nem tarto­zik ide, és tulajdonképpen nem Í3 lényeges. A tanulság a fon­tos, az örvendetes tanulság, melyet bízvást levonhatunk valamennyien: hogy tudniillik nem vagyunk közömbösek. Volt idő, amikor azok voltunk. De ez az idő hál’ istennek el­múlt. Ma már őszintén szeret­jük azt a társadalmi rendet, melyben élünk. Hiszen féltjük. S az ember csak azt ■félti, amit a szívéhez közel állónak érez. Igen, féltjük a szocializmust. Sajnos, ma. még többnyire a másiktól féltjük, s nem Önma­gunktól — de ne legyünk tel­hetetlenek. Nem megy minden egyszerre. a munka! Tudja-e, gondolt-e már arra, hogy milyen tejjel- mézzel folyó Kánaán lenne eb­ből az országból, ha nem len­nének olyan sokan akik lélek- telenül, fél kézzel dolgoznak? Megrendültén láttam, hogy az igazgató szemében könny­csepp csillog. Mit bizonyított számomra ez a piciny kis könnycsepp? Azt, hogy ez a rokonszenves ember nem fá­sult, nem közönyös lélek. Hogy egész szívével, egész leikével átérzi ama feladatok nagyszerűségét, melyeket a szocialista építőmunka a ma emberére ró, hogy szívügye a szocializmus, hagy úgy óvja, úgy félti, mint a szeme vilá­gát. Boldog voltam, hogy meg­ismerhettem. Namármost. Van nekem egy ismerősöm abban a minisztériumban, mely felettes hatósága az előbb említett vállalatnak. Találkoz­tam ezzel az ismerősömmel né­hány nappal azutánk hogy Piroska felől érdeklődtem az igazgatójánál. Nem tudtam le­győzni kíváncsiságomat, s megkérdeztem tőle, hogy is­meri-e közelebbről iksz ipszi- lont, ennek és ennek a válla­latnak az igazgatóját. Legna­gyobb örömömre ismerte. Kér­désemre, hogy mi a véleménye róla, elborult homlokkal így felelt: ■— Tudjisten. Alapjában véve kétségtelenül rendes em­ber, mint szakember is meg­felelő volna, s úgy hallom, hogy hajlott kora ellenére elsőrendű hegymászó, de a vezetésre nem ■ ideálisan alkalmas, mert puha, ■ nem eléggé határozott, köny- • nyen befolyásolható. Mindeb- : bői nem származik valami , nagy katasztrófa, mert hiszen len munkával? Ide figyeljen, szerkesztő elvtárs... Néhány éven belül tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne ebből az or­szágból, ha nem lennének olyan sokan, akik így dolgoz­nak. „ Ennek az asszonynak — gondoltam magamban, amikor elment —, sajnos, igaza van. Bevallom, imponált a felhábo­rodása, melyből félreérthetet­lenül csendült ki a szocializ­mus aggódó féltése. Elhatároz­tam, hogy közelebbről is igyek­szem megismerni őt, s ezért felkerestem annak a vállalat­nak az igazgatóját, melynél adminisztrátorként dolgozik immár tizenkét esztendeje. A vállalat igazgatója — egyéb­ként jó ötvenes, szikár és ko­moly küllemű férfi — kérdé­semre így felelt: — Hogy mi a véleményem Piroskáról? Ószintén megvallva, a vélemé­nyem meglehetősen vegyes. Jó is, rossz is. Mint ember, min­denesetre feltétlenül korrekt, gondolkodásmódja mindig progresszív. Ügy tudom, har­monikus házasságban él és példás családanya. Ami azon­ban a munkához való viszo­nyát illeti, e tekintetben ba­jok vannak. Sajnos. Még egy­szer sem tudtam belépni a szobájába úgy, hogy éppen dolgozott volna. Hogy mit csi­nál? Sok mindent. Kávézik a büfében, cseveg a szomszéd szobában, .telefonál a férjének, uzsonnázik. Persze, a vállalat kibírja ezt, hál’ istennek. Ha­nem a szemlélet! Hanem a szo­cializmus, elvtársam! A nép­gazdaság egyensúlya, felemel­kedésünk záloga a jól vég­zett munka, ezt, ugyebár ön is tudja. A munka, a munka, örvendetes dolog. De most már itt az ideje, hogy a nyilvá­nosság elé tárjam kutatásairri részleteit, s megosszam önök­kel a szívmelengető örömet, amelyben azok nyomán része­sültem. Körülbelül két héttel ezelőtt történt, hogy a szerkesztőség­ben, ahol dolgozom, felkeresett engem egy fiatal és rokon­szenves nő. Mint elmondta, a felháborodás és a bizalom hoz­ta hozzám: a bizalom, amely- lyel a közügyekben meghar­colt kisebb-nagyobb csatáimat már évek óta kíséri, s a felhá­borodás, melyet az keltett benne, hogy százhúsz forintért hasznavehetetlen selejtet vá­sárolt egy áruház gyermekjá­ték-osztályán. — Hát ne essék kétségbe az ember? — kiáltott fel elkeseredetten, majd így folytatta: — Itt nem pusztán arról van szó, hogy én kidob­tam százhúsz forintot, bár egy­magában ez is bosszantó. Ha­nem a szemlélet! Hogyan nézi a világot az az ember, aki ezt a használhatatlan árut gyár­totta, továbbá az, aki minősé­gileg ellenőrizte? Hol van a fejük ezeknek, miközben a munkájukat végzik? Mi a véle­ményük a munkaerkölcsről? Hogyan akarnak szocializmust építeni selejtes, lelkiismeret­találtak. A házakban alakot és állatfejet ábrázoló 33 szob­rot fedeztek fel. Szrejovics régész hangoztat­ta, hogy a feltárt kőszobrok, tekintettel természetes nagysá­gukra, a kőkorszakbeli civili­záció ritka példányai. Az ugyancsak az időszámításunk előtti VII. évezredből szárma­zó, s Mezopotámiában talált szobrok nagysága nem haladja meg a 15 centimétert A jugoszláv régészek ezenkí. vül emberi csontvázakat, állati csontokat tartalmazó sírokra bukkantak. Lazar Tifunovics, a Belgrádi Nemzeti Múzeum igazgatója újságírókkal folyta­tott beszélgetése során azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy a Vaskapunál kiásott te­lepülés európai vonatkozásban a legjelentősebb leletek közé tartozik. A feltárási munkála­tok folytatódnak. (MTI) Jugoszláv régészek csoportja Dragoszljv Szrejovics vezetésé, vei a Vaskapu közelében, Le- penszki Vir mellett ősi és ed­dig teljesen ismeretlep kultúra nyomait fedezte fel. A szakér­tők véleménye szerint a feltárt leletek az időszámítás előtti VII. vagy VI. évezredből szár­maznak. A régészek hangsú­lyozzák, hogy a talált leletek gyökeresen megváltoztatnak néhány eddigi elképzelést. Ar­ra mutatnak ugyanis, hogy korai kőkorszakban a Duna mentén olyan civilizáció vitá­zott, amely gazdagság tekinte­tében csak az ősi közel-keleti kultúrával hasonlítható össze. E közel-keleti kultúráról — mint ismeretes — már hosszú ideje azt tartják, hogy egy ké­sőbbi európai civilizáció böl. esőjeként szolgál. Az eddig fel­tárt 1250 négyetméter terüle­ten 41 trapezoid alakú házat Szenzációs régészeti lelel a Vaskapunál A kőkorszakbeli civilizáció ritka példányai kerültek elő lehet, hogy gyakorlat nélkül, hét-nyolc év ‘után sokan ki­zökkentek ebből a munkából. Fiatal lányt szólítunk meg Lányok, asszonyok üzeme jOomoszléJ \ ........—1,1 " 1 Ha sonló optimizmus jelle­mezte Bódi József szőlészeti agronómus válaszait is, ame­lyet a domoszlód Mátragyüngye Tsz felkészüléséről adott kér­déseinkre. — A terméseredmény? Na­gyon reméljük, meglesz a várt 30 mázsa holdankint. De na­gyon kellene az eső, különben aprók maradnak a szemek. A szőlőnket pedig igen sok he­lyen várják. — Például? — A MÉK-nél, 'ahova 80 má­zsa Csabagyöngyét adtunk el, és a mezőgazdasági kiállításon is, ahová egy vagonnal szállí­tunk a válogatott termésből. — És a borszőlő? — Annak a szüretelésére is felkészültünk, átalakítjuk a feldolgozót, három pincében háromezer hektoliter bort tu­dunk tárolni. Aztán ez’ a bor rövidesen elindul a miskolci es budapesti borkóstolóinkba, amelyeket szeretnénk folyama, tosan és jó borral ellátni. — Miként váltak be remé­nyeik az idén a szőlővel kap­csolatban? — Nem panaszkodhatunk. A tagság soha ilyen szorgalma­san, lelkiismeretesen nem mű­velte még a szőlőt. Még áz új telepítéseket is sikerült di­cséretes módon rendben tarta. Asszonyok, férfiak hajla­doznak a tőkék között, válogat­ják, csipegetik az érettebb für. tőket, gyorsan telnek a ládák, autók, vagonok indulnak a Csabagyöngyével, az ország-vi­lág négy tája felé. Szedik a szőlőt és amikor megkérdezem tőlük, hogy mi­lyen ez az idei szüret, felhábo. rodva mondják: — De hisz a szüretig még egy hónap van hátra. A Mátra vidéken és más szőlősök között is szüret a bor­szőlő szedését jelenti, most még csak „csemegéznek”. így tehát, hogy a csemege- szőlő szedése nem jelenti még a szüretet, arról, érdeklőd­tünk, miként készítették elő a Mátra alján a szőlő szedését, feldolgozását és , ami szintén nem közömbös, az eladását. Abasár — Mi volt a szüreti felké­szülés első epizódja? — A termésbecslés, — vála­szol a főmezőgazdász, majd arról panaszkodik, hogy kevés esőt kaptak a szőlősorok, s ha még időben jönne az „égi ál­dás”, egy mázsával megtold- hatnák a várható 28-at, hol­dankint számítva. — És a termésbecslés után? — Tervet készítettünk, ki­számítottuk, mennyi hordó, pince szükséges a termés el­helyezéséhez. Aztán munkához láttak a kádárok, hárman is, hogy a szüret idejére készen alljanak a hordók, a majd 800 holdnyi szőlő termésének be­fogadására, ...amelyet saját maguk dolgozunk fel a bor­kombinátban. Egyetlen műszak alatt 1000 mázsa szőlőnél is többet tudunk kipréselni az új üzemben, és a régi 40—45 ember helyett, most 7-en vég­űk el ezt a munkát — Tehát minden készen áll a szüretelésre? — Ember, szállítóeszköz, bordó, pince... minden elegen­dő lesz. Különben a szüret már majd két hete tart, ha a cse­megeszőlőt is ide számítjuk. Ugyanis már 400 mázsát ad- ;unk el belőle. A jövő héten tezdjük a Szőlőskertek király, nőjét és a saszlát is szedni, ímelyből 70—80 vagonnyit szá­molunk eladásra. — Mennyiért? — 8 forint körül kapunk ki­lójáért, de a szerződést úgy kötöttük, hogy megegyezés sze­rint állapítjuk meg az árat. — ^ámítanak valamilyen nehézségre, akadályra? — Csak az idő szólhat köz­be, a gépek, emberek külön­ben megteszik a magukét.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom