Heves Megyei Népújság, 1967. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-18 / 142. szám
A ház és kerítése Régi szokás, hogy a házat kerítéssel veszik körül. Ez meghatározza a tulajdon határát, a ugyanakkor véd a kóborló állatok, hívatlan vendégek ellen. Az viszont már kevés embernek jut eszébe, hogy a kerítésnek esztétikai szerepe is van. A drótkerítés a leggyakoribb hazánkban. Közkedveltsége A farács nálunk kevésbé ismert kerítésforma. Elsősorban az északi népeknél alkalmazzák, ahol fában bővelkednek. Mifelénk főleg erdészházak vagy nyaralók körül látni. Legszebb, ha fehér nyírfát használnak hozzá. Lehet lehántolt, kissé füstben pácolt fát is használni. Ez azonban sok munkát jelent, viszont/ a Receptek Egytálételek MILÁNÓI KARFIOL Hozzávalók: 1 kg karfiol, 3 dl tejfel, 2 kockacukor, 5 dkg vaj, 3 tojás, 3 dkg sajt, 3 dkg morzsa, 3 dkg zsír, só, törött bors és reszelt sajt. A karfiolt kissé 'ós és cukrozott vízben megfőzzük és lecsurgatjuk. Tűzálló tálát vajjal kikenünk, s a karfiolt ráhelyezzük, és leöntjük 3 tojáí sárgája és 3 deci tejfel keveré. kével. 3 dekányi sajtot, kis sót és törött borsot teszünk rá. A zsírban megpirított morzsát a tetejére szórjuk. 10 percre meleg sütőbe rakjuk, majd a maradék két dekányi reszelt sajttal meghintve tálaljuk. HAMIS VÉS EV ELŐ Hozzávalók: 1 kg kel virág, 1 fej hagyma, 5 deka zsír, 2 tojás, só, paprika, majoránna. Az apróra vágott hagymát zsíron meghervasztjuk, papri. kával és majoránnával meghintjük, majd kevés vizzel feleresztjük. Közben a kelvirágot rózsáira szedjük, megmossuk, s a paprikás hagymás zsírban puhára pároljuk. Tálaláskor két tojást ütünk rá, elkeverjük és megsózzuk Fejes salátával tálaljuk RÁNTOTT SAJT Hozzávalók: 10 szelet sajt, 3 zsemle, 3 dl sűrű palacsintatészta. A rántott sajtot nagyon kiadósán készíthetjük, ha a vékony karikára vágott sajtot (vagy sajtmaradékot) ráhelyezzük a zsemleszeletekre, abba kissé belenyomva, sűrű palacsinta-tésztába mártva forró zsírban kirántjuk. Ha a palacsinta-tésztába élesztőt morzsolunk, mutatós, gömbölyű puffancsok lesznek belőle. Salátával kitűnő vacsora, de főzelékkel' is adható. érthető, hiszen nem zárja el a napfényt, a levegőt, a tövébe ültetett növények elől, általában az olcsóbb kerítésfajtákhoz tartozik, s illik minden családi ház homlokzatához. Fontos azonban, hogy a kerítés ápolt legyen. Ezért ajánlatos három-négy évenként kora tavasszal leégetni, miniummal, majd megfelelő festékkel befesteni. Ez a munka házilag is elvégezhető. Egy eséssé tea Kevesen gondolnak arra, hogy egy csésze jó erős, illatos tea ugyanolyan hatással van a szervezetre, mint a feketekávé. Oka, hogy a teában is koffein halmozódik fel. A teában levő tannin nevű hatóanyag erősíti a véredények falát, és segíti a szervezetnek a C-vitamint felhalmozni. .Ugyancsak gazdag a teafű P- vitaminban is, melyre szintén szüksége van a szervezetnek, fa így nem korhad olyan könnyen. Az élősövény-kerítés Angliából származik, s hazánkban kevésbé ismerik. Ahol telepítik, általában a drótkerítések mellé ültetik. A jól megválasztott és gondozott sövényfajta, ha kellően gondozzák, igazi védője az udvarnak és dísze az utcának. K. M. főzni, akkor a jő minőségűt keverjük össze gyengébbel. A teáskannába beleszórunk egy kávéskanálnyi tealevelet, háromnegyed részig töltjük forrásban levő vízzel. Állni hagyjuk 5—6 percig, majd színig öntjük forró vízzel- Ösz- szekeverjük és csészékbe adagoljuk. A teát nem szabad melegíteni, mert elvész az aromája. A teát kozmetikai célokra is felhasználhatjuk. Igen jó hatással van a bőrre, ha erős teafőzettel átdörzsöljük az arcunkat, ez csökkenti az arcbőr zsírosságát, pórusosságát, s megóvja az idő előtti petyhüdés- től. Ha a szem körül kialakul a táskásság, hasznos a teaborogatás. És hogyan főzzünk jó teát? Minél jobb minőségű a tea, annál illatosabb a főzete és annál gyengébb. Ha igazán jó illatos és erős teát akarunk JS> .ÉTI Zsíros bőrre — szárító maszk A nők egy része sokat panaszkodik bőrének zsírosságára. Az alábbiakban bolgár kozmetikusok néhány szárító maszkjának receptjét közöljük. 1. 50 g fehér anyagot (ez gyógyszertárakban kapható) 3 g. glicerinnal, 3 g. alkohollal és 30 g vízzel keverünk össze Takarító-kötény z. v r I i * i i... • 1 1 • u. J i 3, 1 — ___ /• ' 2. 5—10 g fehér anyaghoz 5—10 g talkumot és 1—2 kanálnyi friss tejet adunk, s gondosan összekeverjük. 3. 30 g fehér anyagot összekeverünk 20 g talkummal, 1 g timsóval és annyi vizet te szünk hozzá, hogy pépes legyen. Tekintettel arra, hogy a maszk fehér anyagot is tartalmaz, csak közvetlenül felrakás előtt készítsük el. A kész keveréket, mint minden más maszkot csak gondosan megtisztított bőrre rakjuk fel. A sorrend olyan, mint más frissítő vagy vitamin pakolás esetében. A maszkot kb. 20 percig tartsuk fenn, majd vizes vattával távolítsuk el. Ajánlatos, hogy a szemet fedjük le 3 százalékos borsavas oldatba mártott vattatamponnal Takarításhoz, konyhai munkához a parányi kötények helyett a ruhát jobban védő nagy koté nyékét használni. Ezt otthon is elkészíthetjük, némi fáradsággal. A kötényhez szükséges anyag: 90 centis kártonból 1.5 méter. Csinos kötény készülhet virágos vagy csíkos anyagból is. A kötényt a mellékeli szabásminta alapján szabju ki, a kétréthajtott anyagból. A 2. sz.; kocka a zseb, a 3. számmal jelölt csík a vállpánt. A kötény derekába oldaltól hátra gumit is húzhatunk. Élénkíti a kötényt, ha az anyag piszkosabb egyik csíkjának megfelelő sz; célszerűbb nű paszpóllal díszítjük. j Hipnózis az orvos szolgálatában Nem is olyan régein a televíziónézők milliói követhették figyelemmel Belphegor kalandos esetét. A történet szerint egy nagystílű bűnöző hipnotikus transzba merített egy asszonyt s a Louvre fantomjává tette őt. Ez az összetalálkozás jól hangsúlyozza azt a szakadékot, amely a hipnózis specialistáinak ismeretei és a nagyközönség által a hipnózisról alkotott kép között tátong. A hipnózist ugyanis általában összefüggésbe hozzák a szélhámossággal ós csak nehezen ismerik el a tudományosságát. Ma már azonban általában elfogadott álláspont, hogy a hipnózis tudományos tény. A hipnotizáló készség nincs néhány rendkívüli képességgel megáldott „csodatevő” számára fenntartva. A hipnotizálás annyira hatékony lehet, hogy teljesen megváltoztatja az érzeteket Lehetővé teszi a hipnotizőr számára azt, hogy egyszer a perzselő hőség tüzet és aztán nyomban a csípős hideg fájdalmát szenvedtesse el az önkéntes alannyal. De azt is lehetővé teszi az orvos számára, hogy „megszüntesse” a fájdalmat és ezen a téren éri el a leglátványosabb sikereit Olyan hatású a fájdalomra, hogy sokszor „pszichikai morfiumnak” is nevezik. A hipnózissal foglalkozó orvos-kutatók párizsi nemzetközi kongresszusa bebizonyította a hipnózis növekvő fontosságát a gyógyászatban. A részvevők kijelölték helyét abban a harcban, amelyet a szenvedés ellen folytat a tudomány. Számtalan eset kapcsán bizonyították be, hogy a szülések, sebészeti beavatkozások, égési sebek és a rák okozta fájdalmak megszüntetésében szinte páratlan hatást lehet elérni hipnózissal. A makacs fejfájások elleni alkalmazása már közelről sem ilyen egyértelműen hasiznos, ugyanis a fájdalom megszüntetésével egy esetleges agytumor időben való felfedezésének lehetőségét zárja ki. Figyelemre méltó a hipnózis hatékonysága az asztma kezelésében is. Az asztmás ember élete furcsa körfolyamatból áll: az idegfeszültség rohamokat vált ki, melyek viszont tovább növelik a feszültséget és így tovább. A kezelés lényege az, hogy a beteget hipnózisban megtanítják egy különleges „önhipnózisra”, melynek segítségével később saját maga is le tudja győzni a futóofc- lási rohamokat. Nem kevésbé figyelemre méltó eredményeket értek el a kutatók a nemi hidegség, az impotencia, sőt, a homoszexualitás gyógyításában aem, hipnózis segítségévek Az alkoholizmus szintén olyan betegség, amely lehetőséget ad a hipnózissal való kezelésre. Ha elérhetjük azt, hogy a hipnotikus transzban levő beteg egy pohár vizet pezsgőnek higyjen, az is lehetséges, hogy mélységes udort sugalmazzunk neki az alkohol iránt. A hipnózis tehát hasznos segítőtársa lehet az orvosnak, ha kellő körültekintéssel és céltudatossággal alkalmazza. Nem hallgathatjuk el azonban azt sem, hogy a hipnotikus hatással visszaélni is lehet Számos példát ismerünk erre a vallások történetéből; az egyének és tömegek fanatizá- lásában tagadhatatlan szerepet játszik. Úgyszintén veszedelmes fegyver lehet a hipnózis bűnös célok elérése érdekében is, amint erről Belphegor történetében is meggyőződhettünk. B. 1. Színesfémkomhlnát Bulgáriában A Dimiter Blagoev Színesfém Kombinát Ä nemzetközi — statisztika! adatok szerint Bulgária már azok közé az országok közé tartozik, amelyek fejlett színesfémkohászattal rendelkeznek. Az utóbbi 10—15 év folya mán a bolgár kormány különös figyelmet szentelt új színesfémbányák feltárására és jelentős beruházásokat eszközölt több nagyméretű színesércfeldolgozó üzem létesítésére. Egyike ezeknek a Plovdiv melletti Dimiter Blagoev Színesfémkombinát A Trákiai síkságon, közel Plovdivhoz, öt évvel ezelőtt tették meg az első kapavágást. Rövid idő múlva már elkészült a kombinát és tökéletesen működő szovjet gépekkel szerelték fel. Ma már különböző fajtájú ólmot, cinket és még sok más értékes fémet — kadmiu- mot, aranyat, ezüstöt, bizn\utot, szelént, stb., — szolgáltai a népgazdaságnak. A kombinát igazgatójától, Jordanov mérnöktől igen érdekes részleteket tudunk meg a termelésről és az újszerű tech. nológiai folyamatokról. Bolgár találmány az új felszerelés, amelynek segítségével vízsugár által választják külön a hengerkohók el nem égett fűtőanyagát. E találmánnyal a bolgár szakemberek elhárítják a porrobbanás veszélyét, amikor a ciklonok nem működnek sza_ gályosan. Azonkívül jelentősen megjavul a munkahelyek hi. giéniája és elektromos energiát takarítanak meg. Még ennél is érdekesebb a kombinát bolgár mérnökeinek egy másik találmánya: bevezették a megszakítás nélküli flimingfolyamatot. Ez az ólom- hulladék szakadatlan folyamaid feldolgozása. Növekszik nymodon a munka termelékenysége és még több mint évi fél millió leva megtakarítást is eredményez. A hulladékok ilyen módon való feldolgozásával évente kb. 4000 tonna ólmot nyernek. Kiszámították, hogy ekkora mennyiségű ólom nyeréséhez 500 munkás egész évi munkájára lenne szükség! Ezt a találmányt szabadalmaz-, ták. A Dimiter Blagoev Színesfémkombinát állandóan növekszik. Most épül az új lipton- üzem. A liptont a különböző fajtájú linóleumok és festékek gyártásánál,. valamint a gumiiparban használják fel. A lip- tonból évente 4500 tonnát termelnek majd. Bővítik a kad- mium-üzemet is. Marin Pesev HÍREK — Árdelzességek ROBINSON „MEGKAPTA” SZIGETÉT A Csendes-óceánban a chilei partoktól 560 km-nyire fekszik a Juan Fernandez-sziget- csoport. A csoportot alkotó három kis sziget irodalmi nevezetesség: itt élt öt esztendeig egyedül az a Selkirk nevű matróz, akit 1704-ben Harding kapitány parancsára partra tettek. Ennek a matróznak a története adta Daniel Defoe- nak az ötletet a Robinson megírásához. A chilei kormány 1066-ban Mas á-fuera szigetének Alejandro Selkirk, Mas á-tierra szigetének pedig Robinson Crusoe nevet adta. ÖLOMTELITETT CSONTVÁZÁK A rómaiaknál az i. e. 150 év körül a görög szakácsművészet és a görög borok jöttek divatba. Ezzel egyidejűleg a nagyobb luxus is tért hódított és különböző szépítőszerek, drága púderek is feltűntek. Nagyobb mértékben is használták a cserépedények helyett az ólommázas edényeket. A különböző konyhareceptek, a kozmetikai cikkek összeállításának tanulmányozása, az edények vizsgálata egyértelműen azt mutatja — s a sírleletek csontanyagának vizsgálata megerősíti ezt a megállapítást —, hogy a római arisztokrácia egyéneinek szervezete tele volt ólomrrial. Ennek következménye volt a gyakori meddőség, a halálozási arány ijesztő megnövekedése és a nagyfokú gyermekhalandóság. HALÍV adékok szállítása légi úton A Szovjetunióból két polietilén zacskóban növényevő halak 50 000 ivadékát szállították Bulgáriába. Az ivadékok felnevelés« Duna menti halastavakban történt. A szállítás és a nevelés során szerzett előnyös tapasztalatok alapján légi úton újabb, az említettnél nagyobb ivadékszállítmány érkezik a Szovjetunióból.