Heves Megyei Népújság, 1967. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-28 / 124. szám
/ A könyvek ünnepén írta: Simon István Kossuth-dljas költő A f z ünnepi könyvhét lassan már oly megszokott lesz hazánkban, hogy évről évre szinte a népszokások sok évszázados hagyományaival vetekszik. Nagy városok utcáin, vagy a legtávolabbi tanyavilág valamelyik útkereszteződésénél klasszikusaink és élő irodalmunk reprezentánsai adnak frissen megjelent műveikben találkozót az olvasóközönséggel. Ez a közönség nemcsak a számszerűségben nőtt hatalmasra az elmúlt tíz esztendőben, hanem igényességében is. A könyvekben a mai olvasó- közönség a való világ és élet művészi tükörképét keresi, az igazságkeresés küzdelmét tiszteli. Választ vár az írótól a lelkében felmerülő kérdésekre, melyeket a kor vet fel napról napra, s melyekre az ember a jövő szempontjából érvényes, hathatósan 6egítő válaszokat »zeretn« kapni. A jó könyv, ax igaz írás adhat minderre lehetőséget. S hogy valóban a lehetőségből realitás legyen, vagyis eljuthasson a könyv asztalunkig, könyvkiadásunk nagy erőfeszítéseket tesz, kettős értelemben is. Egyrészt komoly anyagi áldozatoktól se retten vissza, másfelől igényes válogatásra törekszik, hogy valóban irodalmunk jelentős értékeit csoportosítsa éven- kint a könyvhétre, úgy irányítva ezt a folyamatot, hogy klasszíkuj irodalmunk is, mintegy a mainak alapja, jól tarthassa a föléje emelke dó, egyre növekvő újat. Tehát, ha valaki évenként a könyvhéten csak az ünnepi alkalomra megjelentetett klasszikusokat vásárolja meg, alig egy évtized alatt egész irodalmunk gerincét, mintegy a keresztmetszetét szerezheti meg könyvtárának. Nyilvánvaló, ez is a titka a könyvhét sikerének, az olvasói közvélemény ezért várja a széles terítésből oly jó válogatási lehetőséget a könyvsátoroknál. Az Ilyenkor megnyilvánuló érdeklődés és olvasási kedv, az emberek szeretetteljes vonzódása a könyvhöz már önmagában is felkelti a felelősségérzetet az Íróban, még hathatósabban sugallja, milyen kötelezettségei vannak embertársaival, az egész társadalommal szemben. Érzi, segítenie kell a helyes eligazodásban, hiszen az író ni va tás tudatából eredően eleve az élet, a társadalom bonyolult törvényeit kutatja s művészi szintézisben mutathatja föl olvasójának. S ilyenkor, a könyvhét napjaiban, személyes találkozásokkal Jó kapocs teremtődik író és olvasó között, mintegy a személyes emlék is hitelesíti az ünnep meghittségét majd később a hétköznapokban. Amikor kezünk a könyv után nyúl, hogy pihenve művelődjünk, szórakozzunk, telítődjünk a művészet szépségeivel. Ha szimbólumot keresnénk, amely hűen kifejezi korunk szellemiségét, keresve se találhatnánk Jobbat, mint az olvasó ember képét Különösen a könyvhét táján, amikor es a szimbólum még Inkább megelevenedik. SOMOSKÖl LAJOS. APÄ Forbáth Imre halálára Jf toép-Európa «socialist» aVBntgardi 7TnJijMnalc történetét ha egyszer megírják, Forbáth Imre életművének bizonyára szép fejezetet szentelnek majd. A minap elhunyt csehszlovákiai magyar költő maradandó művek sorával, haroos baloldaliságával írta be nevét nemcsak a magyar, hanem a csehszlovák irodalom történetébe is. Költészete, de publicisztikája és tanulmányai is mindvégig a legteljesebb modernizmus és progresszivitás jegyében állott, melyről egy Illyés Gyula, egy Nezval nyilatkozott nagy elismeréssel s melyet — fájdalom — csak halála után ismerhet meg igazában a magyarországi olvasó. A pályakezdő Forbáth első verskötete 1922-ben jelent meg Bécsben, Versek címmel, majd egy esztendő múltán, 1923-ban a második (Vándordal„ hogy aztán 1930-ra — kiérlelve sajátos hangszerelésű költészetét — a Favágók c. kötettel álljon a világ elé, amely már vis»- «zavomhatatlanul tudomásul véteti: a csehszlovákiai magyar szocialistái líra legszínvonalasabb költője jelentkezett, akit IIIvés Gyula — épp e kötet kapcsán — ,ja fiatal magyar líra legfigyelemreméltóbb” alakjának nevezett. Költészetének farradalmiságáhoa, szocialista tartalmához aligha férhet kétség. Aki annyi felelősséggel, ugyanakkor annyi szomjúsággal fordul a modern formák felé a költői mondandó mennél biztosabb, célratörőbb, sokoldalúbb kifejezése érdekében, az semmiképp sem lehetett az irodalom, közelebbről a líra periférikus szféráiba!^ alkotó költő. 1930- ban már így énekelt: Mert édesebb bornál a bosszú, Százszor finomabb: Hej társaim! Gyullad már az trdöl Ipern.../ Pipacsnál pirosabb! IV ép Iránti felelősség: a szocialista forradalomba vetett hit s mélysége» humanizmus — így jellemezhetnénk sommásan Forbáth költészetét, aki már nemcsak saját, hanem a Duna-völgy más népeinek sorsára is figyelmes, sőt nem egy esetben az emberi felelősségtudat problémájának általánosabb érvényű megszólaltató} ává is lesz, mint épp Ki vagy ét merre mész? e. versében: tál sok közömbösség van a világon, túl sok türelem, túl sok rozsda van a világon. tál sok régiség, tál sok véres húsnak szegfűi hullanak, harcosok hűlő tetemét fűvek zöld lángjai nyalják, a földön Káinnak túl sok árnyéka bolyong t tömegsírok hirdetik Fúrópa szégyenét =» mondd, mit felelsz, ha kérdezik tőled: ki vagy és merre mész? Lírájának egészét a legjobb, legpozitívebb értelmű modernizmus jellemzi; az expresszionista kezdemények után Nezváüal való barátsága, kapcsolata révén a cseh szürrealisták csoportjához csatlakozik, melynek tagjai a csehszlovák kommunisták programjának, a proletariátus érdekeinek megszólal tatéi, s egy alapvetően modem, a teljes embert megérteni akaró művészet megteremtésén fáradoztak. TVóba elsősorban lírikus volt, mégsem feledkezhetünk meg a publicista, a tanulmányíró Forbáth Imréről sem. Csan- da Sándor írja róla: „A költő nem volt • szocialista művészetelmélet kimagasló teoretikusa, sem Fábry Zoltán, hoz hasonló szenvedélyes, mindenre reagáló publicista.” Mégis; „Összegyűjtött írásai közt találunk esztétikai tanulmányokat, antifasiszta szellemű politikai cikkeket, irodalmi esszéjellegű arcképvázlatokat stb. Mindezek azt bizonyítják, hogy Forbáth nem bízta magát csupán ösztönös költői tehetségére, hanem állandóan mű. velődött, művészetbölcseleti kérdésekben a csehszlovákiai magyar írók átlagáét messze felülmúló tájékozottsága és in- tellingenciája volt" Kötetnyi prózai írásának olyan szép darabjai vallanak erről, mint A tudomány és művészet. Magyar költő Prágában. Miért volt nagy költő Petőfi? című s tán leginkább Nezvalról írott arcképvázlata (Nerval), melyben a nagy cseh lírikus-barátról, művészről és emberről vallott., Lökös István Kicsit mindig politúr, fűrészpor, meg gyanta szagú volt. De a pác, meg a sellak, a furnéros asztalok födelén a barna ragyogást tőle tanulta... és szőkén bodros fenyőfaforgács énekelt széles kezefcjén, mikor a deszkákat gyalulta. Ha enyvezett, a kék öntöttvas fazék, s az enyves ecset hullatott csöpp, barna gyöngyöket, s amíg intésére a bátorok feszengő sorban elébe leptek, kerek, kis bronzkitüntetések: enyvfoltok ragyogva száradtak az esti iámpafénynél zöld vászonkötényén. Mindig dalolt, ha dolgozott, sok gondja csomós keményfapadlóját száradni türelmes halomba rakta, de az örömök bebútorozatlan kis szobáját mégis konokabb két fiára hagyta. Szótlan munkatársak: jószagú, piros cseresznyéi fehér jávorfa lécek, politúros edények és illatos mahagóni diófurnérok állottak kőréje, s bámulták csodálva meg én, szőkén bodros forgács halomra fekve, ha ragyogó kedvét fényleni apám a barna bútorokra kente. FORGÁCS KAROLT: Kötöm magam a mához Mint ketrecbe zárt farkas. Es még rosszabb: Mint partra dobott hal, s a dagály messze, Tudja, hogy él, de mozdulni sincs mersze. A mozgás tán még nagyobb veszélyt hozhat! A mutatóra ülve órahosszat Körbejárok. Nem-nyílt kaput keresve, A tudat mart sápatagból veresre* Hogy sorsomat sem mondhatom gonosznak. Gyenge húrként pattannak erős szálak* Gyökér-sebekből új csápokat termek, Mert kötni kell magamat a jelenhet De csak keveset adhatok a mának] Jön a dagály: szelíd hátára felvesz j jj És visszaad az elveszett tengernek. w VÉSZI ENDRE: Májusi vasárnap fénytörésben Emlékeimben vasárnap volt akkor a férfiak tetőtől-talpig mosakodtak családok ülték az asztalt körül a leány áttetsző vízbe tette a rózsái kis rókafiakat dajkáltak az odvak emlékeimben vasárnap volt akkor én Illatos keményített inget öltöttem és papírt készítettem, s hegyeztem PAUL ELUARD] VELED Avec tol Kézben fogom az utcát, akár egy poharat Varázsos fénnyel van tele Könnyű szavakkal van tel» Oktalan kacajokkal Ez a világ legszebb gyümölcse 1 Nádkönnyű ek a föl-, a lejárók Távollét-kék mind a madár Egy sápadt és keskeny leányka Aid mindig oly gondtell O se várat soká magára Kicsike hajdanvolt leányka ő igazolja álmaim ö teljesiti vágyaim Ö őrzi gyermekkori visszfény Az utca arany áramát. Fordította: IMyés Gyulai A szerzőnek „Nappalunknál Jobb az éjszakánk” című, a könyvhétre megjelent verseskötetéből. ■ egy naposzlop sétált m egy szeplős naposzlop ■ le megmostad hófehér harminckét fogad ■ a habtiszta ég a szájadhoz ért emlékeimben vasárnap volt akkor a halottak szavunkra szépen válaszoltak Inkább tanítóaa mintsem vádolóa elbeszélgettek velünk a holtak emlékeimben vasárnap volt akkor |«|$ ünnepi csend . ?ÜPi ünnepi nagy szünet TI9W tisztára sepert szobák ■ a fák tanúsága, hogy nyár Jön s az ég tanúsága, hogy nyár jön; üljetek körém, adjatok sót, kenyeret adunk, adunk sót, kenyeret adunk, adunk készítünk fürdőt fenyősz&gút lenvászon lepedőt, hflvüeet ágyat vetünk] Emlékeimben vasárnap volt akkor jelöld meg, kérlek, piros betűkkel piros szavakkal, állj meg a tükrös reggeli fényben jelöld magaddal. A szerzőnek „A varázsló kalapjában” efmfl**, a könyvhétre megjelent verseskötetéből. KATAT ANTAL: Portré — faluról Nézd, ahogy guggol: határrészt rajzol a porba. Ujja elfárad, de nekifeszül újra, meg újra. mutatni, hol, s hányszor tízhold a tervük Mutatják régi mezsgyék még — hiába, régi az álma, s pezsdülő új a világa. Négymérősben álmodik délidőben, s határrészt rajzol országnyi mezőben. Emlékeit barázdák oldozzák, s kőtik, de ujjaival, melyekkel belemarkolt ebbe a korba — nézd, ahogy guggol: határrészt rajzol a porba! i — Persze. Inni akarok a módszeredre — vinnyogta, és maga töltött a pohárba. Erős Berci ott állt Tahum mellett Nézte a részeget. Milyen otromba, milyen groteszk. — Alács, tudod te azt, hogy én hogyan haltam meg először — bugyborékolta a pohárból. — Ne bolondozz, Márton. Legjobb, ha mi elmegyünk, Berci — Nem — mondta erős Berci. — Jó kis történet ez is, az istenfáját Az egyik alakuló tsz engem akart elnökének. Az alakuló közgyűlés napján behívtak a járási székhelyre: a rendőrségre. Egy nagy papírt tettek elém; hogy lazítom a falut. Sejted-e, ki írta a jelentést, Alács? Sejted-e? Alács Jóska felállt és elindult a lépcső felé. — Hát a másik elnök. Egy napig bent tartottak. Mire hazaértem, már megvolt a közgyűlés. Ügy döntött a tagság, hogy egyesül a már meglévő tsz-szel és elfogadja annak vezetőjét. Mire hazaértem, Kiss Berci volt az elnök... a számlázó... Alács Márton nem mert visszanézni a lépcsőről. — Hej, Berci, de ügves ember voltál te. Az anyád, ezt is milyen jól csináltad. Csak én «1 tudtam volna lesni azt a renda halálra sújtotta. Volt neki a tsz-irodán egy számlá- zója. Ráírt három gerendát, amit sohasem kapott meg De tolvaj hogyan lehet tsz-elnök? — Sehogy, ugye? — öklendez- ve nevetett Tahun Márton. Alács az erős Berci arcát nézte. — Alács Jóska, ismerted te azt a számlázót, aki tolvajnak bélyegezte az apámat, és aki a helyébe ült? — Hagyjuk ezt, Márton. Erős Berci felállt, és odalépett közvetlen közel Tahun Mártonhoz. Merev arca volt Bercinek, erős arca. Tahun hátrahajlott, mint aki ütéstől tart. Erős Berci pár percig a részeg véres szemeibe nézett, majd lassan a pohárért nyúlt. Töltött. — Igyál, Márton. Tahun Márton röhögve kikapta a boros poharat erős Berci kezéből, és gurgulázva inni kezdett. A piros lé fekete kabátjára folyt. — Ismered-é a számlázót? He, ismered-e? — Jobb volna, ha nem innál, Márton — mondta Alács. — A fiatal, szakadt gatyás számlázó végzett az apámmal. Beült a székébe. Az anyját, micsoda fogás? Micsoda ügyes módszer... — hörögve lehajtotta a maradék bort is. — Kérsz-e még bort, Tahun Márton? — kérdezte erős Bezd, — Mindenki ellenére kitüntették. Kiss Berci, a másik tez-eJ- nök mérges volt. Miért hallgatott Alács Mártonra, a tanácselnökre. Alács valószínűleg elsőként akarta részvétét nyilvánítani, hogy kilökték a járási vb-ből. Gondolja, ez a gyors együttérzés még valamikor jó lehet. Hiszen erős ez a Berci, így is hívják a faluban: Erős Berci. Mi a fenének fogadta el a meghívást? Most meg ráadásul az ünneplő Tahun. Hát megőrült ő, ilyen társaságban tölteni az estét? — Menj haza, Márton — szólalt meg Alács. Tahun nem hallotta a szót. A két pohár közé a kilöttyent bor kellős közepébe rakta az oklevelet. Bambán maga elé nézett, aztán kajánul feihör- gött. — Alács Jóska, ismerted te Tahun Mártont? Az apámat? Tizen valahány éve halt meg szegény. — Ismertem. — Meséltem-e már, hogyan halt meg az öreg? — Először nézett Tahun Márton az erős Berci szemébe. — Három geTahun Márton, az elnök, nekiesett a barna vasajtónak. Ütötte ököllel, aztán belerúgott Kinyílt a pínceajtó, és Tahun Márton legurult a lépcsőn. A gyalulatlan asztalnál ketten ültek. Kiss Berci és Alács Jóska. Tahun Márton odalépett hozzájuk, nem nézett a szemükbe, csak megragadta az egyik poharat és kiitta a bort. — Menj haza, Tahun Márton — mondta a Jóska. Tahun Márton, az elnök, erre leült a lócára. Leiköpött a döngölt agyagföldre és ronda grimaszokat vágva nagy fekete kabátjának zsebedben kezdett keresgélni. Egy muskátlipiros dobozkát húzott elő, meg egy gyűrött kartonlapot. — Kitüntettek — dadogta — és kettejük orra alá dugta a papírt. Bercinek az arcizma se rez- dült. — Ellenedre kitüntettek. Látod-e? — motyogta Tahun Márton, az elnök, és a másik borát is kiitta. — Menj haza, Tahun, részeg vagy.
