Heves Megyei Népújság, 1967. április (18. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-14 / 87. szám

Lengyelorsz^cr emlékek II. Á Gubalowka nem Kékes Monteverdi-mű ősbemutatója az Egri Tanárképző Főiskolán Zakopanéban még tél van és síidény, de éppen a múlt hé­ten olvastam, hogy a Mátrá­ban is havazott és Gályán meg Kékesen hó volt. Természete­sen a lengyel Tátrában több méteres hó van, s egyáltalán nem akarok egyenes párhuza­mot vonni a Tátra és a Mátra között. Csak áttételesén. Mit lehet csinálni a hóidény­ben Zakopanéban? Természe­tesen síelni. Azonban annak ellenére, hogy Lengyelország­ban sokkal többen hódolnak ennek a téli sportnak, mint ná­lunk, mégis a legtöbb turista, beutalt üdülő nem köt lécet a lábára. S mégis érezheti a tél, a hó örömeit. Hogyan? Egyszerűen. Napoznak. A divat: barnapiros arc Nálunk a téli napozás szin­te még ismeretlen fogalom. Pe­dig nap nálunk is van, hó ná­lunk is van, s éppen a legtöbb a Mátrában és a Bükkben. De hiába, mert kényelmetlenül nem szeret lebarnulni senki. Zakopanéban az ember fel­megy egy sínen futó, kötél- vontatású járművön, a guba- lowkán mondjuk a Gubalowka- csúcsra (innen kapta a nevét). Ez körülbelül olyan távolság- és magasságkülönbség, mint amilyen Mátraháza és Kékes­tető között van. A csúcson nyugágyat és pokrócot bérel­hetnek tíz zloty és — betét­ként — egy igazolvány ellené­ben. A kiránduló magyaroknak nem is kell semmilyen idegen nyelvet tudni ehhez. A köl­csönző már mondja: „nyug­ágy... pokróc.« igazolvány” — magyarul. Tehát a magyarok már felfedezték a téli napozás örömeit és szépségét — kül­földön. Aki a nyugágyban jól bebur­kolózik a pokrócba, a körülöt­te napozó több száz társával gyütt úgy érzi magát, mint- a strandon lenne, ahol nem zöld pázsit vagy sárga tenger­parti homok van, hanem fehér ió. S ez a mindent burkoló fe­hérség kétszeresére emeli a Dokumentum-regény XXI. És közben reszketett, nehogy a felesége rájöjjön a dologra. Csakhogy Magdolna asszony­nak mégis fülébe jutott a do­log. Sombor—Schweinitzerrel elintézte, hogy a nőt kitiltsák Budapestről. A kormányzó akármilyen nagy úr is volt az országban, otthon Magdolna asszony dirigált. — S — ezt Bornemissza, mint a család is­merőse jól tudta —, sokszor nemcsak otthon, hanem a poli­tikában is. Vajon most Horthy nem gondolta-e meg magát, vagy nem jött-e valami várat­lan esemény közbe? Telefonon felhívta a fiatal Horthy titkos számát. A kor­mányzó fia megnyugtatta, hogy mindjárt indulnak, minden bi­zonnyal pontosak lesznek, de egyébként is csak legfeljebb 4 lí'tit. április 14., péntek nap sugarainak intenzitását és barnító hatását. A nők való­ban ragyogóan festenek vilá­gosszőke vagy vörös hajukkal, barnapiros arcukhoz: ez a di­vat Zakopanéban. Tánc a hegycsúcson S nálunk is ez lehetne a Ké­kesen vagy Gályán, ha kölcsö­nözhetnénk nyugágyat, pokró­cot. Aztán a szép felhőtlen, szél­mentes időben, egy órás napo­zás után már a pokróc sem kell, sőt anorák, pulóver, és lassan-lassan már ing sem — rengeteg a félmeztelen napozó ilyenkor. Később, ha az emibet meg­éhezik, néhány méterrel arrébb választ a kolbáezsütő és a teat, meg szendvicset és mást, főleg édességeket árusító pavilonok közül. Ha szereti a tejet, meg a helyébe is hozzák: nagyon sok környékbeli parasztasszony kannában hordja a friss tejet a napozóknak. Nálunk sem kellene ehhez nagy beruházás... Tudniillik itt nem sífelvonó építését kö­veteljük minden áron, nem egy gubalowkát, mert feljutni a Kékekre és Gályára busszal a lehet De mit csinál ott az, aki nem síel? A Gübalowka-csúcson szán­kót is bérelhettem — szinten magyarul. (Ami megint azt öi- Sja, hogy sok honfitársam kipróbálta már ezt a szórako­zást bérelt ipánkon. Ittiicm nincs módja arra, hogy herei jen) Sétaszánkózasra is _ me­hettem lovas szánkón es onasi fehér kutyák által vontatott szánon, levelezőlapot és em­léktárgyakat is vásárolhattam a csúcson. Mindezt — igaz> nem magasan, csupán 1123 mé­teren, ahol nincs lakott terü­let, csak lesiklópályák, szán­kópályák, hófennsík, fenyőer­dők. Lakni itt nem lehet, tu­ristaház nincs, de hát nem is kell, mert öt perc kulejkával Zakopane. Mint ahogy nem sokkal több a Kékestől sem Mátraháza... A csúcson étterem és gyors­büfé is van a pavilonok mel­1 off A v AMvar»<*rn riAm nem fényűző, de jól meg le­het ebédelni vagy vacsorázni benne és tánc is van esténként. Az összehasonlítás kicsit csalóka Még egyszer hangsúlyozom, hogy nincs szándékomban ösz- szehasonlítani Közép-Eutópa talán legkedveltebb téli üdü­lő- és sportközpontját, Zako­panét és környékét a Mátrával vagy a Bükk-kel. (Lehet, hogy egy kicsit mégis így sikerült — de ez nem volt véletlen, még altkor sem, ha mindezek a be­vezetett szolgáltatások a Gu- balowkán sokkal jobban meg­térülnek, mintha nálunk vezet­nének be hasonlókat. Hiszen ott a hóidény öt hónap és Za­kopane felkapott hely télen, nyáron egyaránt.) A Gubalowka 109 méterrel magasabb, mint a Kékes, de ha szolgáltatásait is hozzászá­mítjuk, akkor a 109-hez hozzá­tehetünk még egy 0-át, így reálisabb különbséget kapunk. Berkovits György Antifasiszta filmhét Antifasiszta filmhetet ren­dez április 17-e és 22-e között a Bolgár Kulturális Központ, a csehszlovák és lengyel kul­túra, a Magyar Partizán Szö­vetség, az NDK kulturális és tájékoztató irodája, valamint a szovjet klub. Hat napon át peregnek majd a filmek a Lengyel Népköztár­saság kulturális központjának budapesti vetítőtermében; va­lamennyi rendező ország film­termésének egy-egy antifasisz­ta, a háború borzalmait elítélő produkciójával emeli fel tilta­kozó szavát a humánum, az ember mivoltának megtiprása ellen. A filmhéten bemutatják az Alba Regia című magyar filmet is. ★ Négy megye — Heves, Nóg- rád, Pest és Borsod — rész­vételével az idén palóchóna­pokká szélesedik a Mátravidék népének hagyományos ünnepe. Az első kiemelkedő eseményre a palóchónapok nyitányaként Egerben kerül sor, ahol ápri­lis 30-án népművészeti kiállí­tást nyitnak a négy megyéből összegyűjtött gazdag anyagból., néhány perces késésről lehet szó. Bornemissza elnézést kért a vendégtől, eloltotta a lámpát, aztán kinyitotta az elsötétítő papírral gondosan beborított ablakokat. A Duna felől érkező hideg szél betöltötte a szobát. A ve­zérigazgató fázósan húzta ösz- sze a zakóját, de néhány per­cet az ablakiban töltött Az Eskü teret vizsgálgatta. Azt figyelte, vajon nincs-e odakint valami gyanús mozgás, a Ges­tapo nem szagolta-e meg, hogy itt most nagy fontosságú ille­gális találkozó készül. De nem. Csend volt, csak a háztól nem messze álló telefonfülkének támaszkodva csókolózott egy szerelmespár. Valahonnan, ahol szintén nyitva volt az ablak, áthallat­szott a friss sláger: „Csak egy nap a világ, csak egyetlenegy csók az életünk.;.” A slágernek ugyancsak fül­bemászó melódiája lehetett, mert a horvát dúdolni kezdte. Bornemissza becsukta az abla­kot, s lefordította a horvát számára a dal első két sorát. — Ez nem a mi dalunk — válaszolta komoran a partizá­nok küldötte. — Minekünk nem egyetlen nap, hanem az egész történelem rendelke­zésünkre áll. Ahogy a mi him­nuszunk mondja: „A föld fog sarkából kidőlni...” Bornemissza jobbnak látta, hogy nem vitatkozik vendégé­vel. Végtére is ez a hétköznapi kinézésű, középkorú férfi most a győzteseket képviseli. S úgy látszik, fanatikus kommunista, pedig egyébként nagyon ren­des embernek látszik. Gyorsan másra terelte a szót. Elismerő szavakkal magyarázta, hogy az angolszászok milyen légi fö­lényben vannak, akkor és azt bombázzák Magyarországon is, amit akarnak. — Önök megnyerték a hábo­rút — hízelgett a horvátnak. — Remélem, mint győztesek, épp olyan lovagiasak lesznek, mint amilyenek mi lettünk volna. A magyar híres lovagias nemzet, és úgy tudom a történelemből, hogy a szerb, a horvát is... — Amikor részt vettek ha­zánk megtámadásában, mást írt a magyar sajtó. s —Ugyan, kedves barátom, eigentlich, az csak amolyan propaganda. A tömegnek szólt Komoly ember soha nem hitte el ezeket a szólamokat De csend, talán ők azok ... Az utca felől gépkocsi zúgá­sa hallatszott Feltűnt ez a nagy csendben, hiszen alig köz­lekedett gépkocsi az utcán. Azok is katonai járművek voltak. Csak ritka időközökként dübörgött át egy-egy villamos a hídon. Jóllehet még nem volt kilenc óra: a város teljes némaságba burkolózott Min­denki otthon tartózkodott, sőt a legtöbben aludtak már, az előző éjszakai légiriadó miatt négy órát töltöttek az óvóhe­lyen. Most igyekeztek bepótol­ni a hiányt, hiszen számíthat­tak rá, hogy 11 óra tájban is­mét felsívitanak majd a légi­riadót jelző szirénák. Borne­missza aggódott is, nehogy ezen az estén előbb érkezze­nek a „menetrend szerinti” angol bombázók. Mi történik akkor a kormányzóval? Ha le kell mennie az Eskü tér 3. szám alatt az óvóhelyre, alig­ha lehet titokban tartani, hogy valamilyen rejtélyes okból el­hagyta a Várat. .. Maga Horthy Miklós, fiának és egy civil ruhás testőrtiszt kíséretében már a Vár folyo­sóin haladt, a hátsó kijárat felé. Ott várakozott a gépko­csi, amellyel majd az Eskü térre hajtat. Az út szerencsére nagyon rövid: le a Várból, végig a Lánchídon, aztán egy kanyar jobbra, a Mária utcán, s máris ott vannak az Eskü téren. Természetesen nem a nagy fekete kormányzói Steyr gépkocsival mennek, hanem egy kisebb autóval. Miklós fia Az Egri Tanárképző Főis­kola ezüstkaszorús kamara- vegyeskara ebben az évadban szerdán este adta negyedik hangversenyét a főiskola zene­termében. A Csikós Sándor főiskolai adjunktus által vezetett ve­gyeskar fennállásának négy esztendeje alatt érett együttes­sé formálódott. Szorgalmát és kísérletező kedvét bizonyítja a karnak és vezetőjének, hogy a szerző születésének 400. évfor­dulója , alkalmából vállalko­zott arra, hogy Monteverdi Magnificat-ját betanulja és hazai ősbemutatóként az egri közönség elé vigye. Monteverdi neve a mai zene- és operakedvelő közönség szá­mára dallamosan csengő név, a zenészek számára távolról ragyogóan fénylő klasszikus, Passuth életrajz-regényírói szorgalmából a szélesebb olva­só közönség számára a na­gyon fukar mantovai herceg­nek, a zenében és emberi tar­talomban nagyon gazdag mu­zsikusa. A hangversenyen meg­szólaltatott mű, a Magnificat azonban, minden olvasott vagy elképzelt magyarázatnál vilá­gosabban és meggyőzőbben, éles arcéllel elénk állítja a nagy barokk óriást, a zene nagymesterét, a modern és gyötrődő embert, aki nem azért teremtett az olasz opera- színpadon új rendet és új vi­lágot, mert valami mást akart a korábbinál, hanem azért, mert saját hitét és gondolatait, meggyőződését akarta megszó­laltatni az eddigi kedves, de csak a pásztorjátékok idilljét kifejező, felelevenítő formák helyett. Ebben a Magnificatban ta­lán kevesebb a tragikum, mint Monteverdi egyéb alkotásai­ban, hiszen magasztalás ez az ének, hálálkodás az emberi nagyságért, a fenségért, hogy az ember szárnyalhat és a lé­lek magasabb szféráit közelít­heti meg a szenvedés és küz­delem árán. Az alkotás, a mű által keltett élmény az áhitat, a magány, az elmélyedés és a szenvedések megtisztító hatása feletti öröm keveréke, az, amit ez a mindent zenében fogal­mazni akaró, zenei korszako­kat besugárzó géniusz, Claudio Monteverdi igyekezett kifejez­ni. A Manteverdi-mű igazi ará­nyait Csikós Andor a kamara- vegyeskarral nem tudhatta ki­bontani, de így is dicsérni kell a készségét, ahogyan ehhez az alkotáshoz hozzányúlt. ' A műsor további részében a hazai és az európai kórusiro­dalom nagyszerű darabjai mel­lett hangszerszólók is elhang­zottak. XJjvári Géza hegedűn játszotta egy XVIII. századi szerző, William Boyce Mat- róztáncál. Székely Ágnes Bar­tók Dobbantó táncát és Falusi tréfáját adta elő zongorán. Puskás László két orgona- száma közül meg kell említe­nünk a nagyon hatásosan és éretten előadott Bach-művet, az a-moll kis praeludiumot és fúgát. Kovács Zsuzsa két Ko­dály által feldolgozott népdalt énekelt, Szilágyi Margit én Bo­ái Erzsébet vidám énekes duettje is sikert aratott. Gluck operájának nyitókarában szó­lót énekelt Pozsonyi Szilvia. A Monteverdi-ősbemu tató orgonákíséretét Kelemen Imre látta el mértéktartóan és a ve­gyeskari harmóniát gazdagít­va Nagy Miklós adott zongora- kíséretet az elhangzó szóló- számokhoz. A hangverseny és az ősbe­mutató szorgalomról és tehet­ségről tanúskodik. Valóban — ahogyan az igény el is hangzott a műsor összekötő szövegében — fórumot kell teremteni az egri kórusoknak. A nemes versengésre és arra, hogy a kö­zönség is, az énekesek is nyer­jenek a megszólaló vokális ze­ne árán. (farkas) Üvöltő hangok, meditáló szavak FORGALMI AKADÄLY, megbotránkozás, elszabadult indulatok kísérték Zorán Szte- vanovity és együttese gyöngyö­si szereplését. És voltak, nem is kevesen, akik élvezték a beat-zenét Nem akarunk most sem megítélni, sem elítélni, sem ítélkezni, csak néhány szót szólni ennek az előadásnak az ürügyén. Csendesen, meditál­va és talán egy kis rácsodátko- zással is. A gitár-együttesek létezését tudomásul kell vennünk. Hogy ez a beat-stílus nagy tömege­ket vonzott magához, hódított meg, az is tény. Más dolog az, hogy a ritmus egyeduralma, a hangerő terrorja ma már kezd elmúlni, lecsillapodni, a tónus­beli gazdaságnak adva át a helyét Ne is kotnyeleskedjünk bele most zeneesztétikai kérdé­sekbe. Maradjunk a gyöngyösi előadásnáL Ami feltűnt mindenekelőtt: ugyanazok a fiatalok, leg­alábbis többségükben azok ringtak, rángatóztak, üvöltöt­tek, sikoltoztak, fütyültek, ad­tak a legkülönbözőbb módon kifejezést tetszésüknek, akik egy nappal korábban a költé­szet napja alkalmával hallgat­ták végig az irodalmi műsort — persze, egészen más testtar­tással, belső feszültséggel, lelki rezonálással. Mind a két előadásnak a kö­zönsége belőlük került ki. Mennyivel másképpen azon­sportkocsiján. Ez kevésbé fel­tűnő, mint a kormányzói au­tó. Horthy meglehetősen borús hangulatban volt. Az erdélyi frontról újabb rossz hírek ér­keztek. Azt az ellentámadást, amelyet csapatai néhány nap­pal előbb német segítséggel indítottak, a szovjet és román csapatok visszaverték, s most ők mentek át támadásba. Már régen fel kellett adni azt a területet, amelyet a második bécsi döntés csatolt Magyaror­szághoz, s most, holnap, vagy holnapután a szovjet hadsereg már átlépi az 1938-as magyar határokat is. Horthy nem ál­tatta magát— vajmi kevés le­hetőség van rá, hogy sikerül őket megállítani. Hitler is több segítséget Ígért Vörös Já­nosnak, a vezérkar főnökének, akit az előző héten küldött hozzá, — mint amennyit való­jában adott Ezzel szemben nyíltan megmondta Vörösnek: nem tűri, hogy más országok is kövessék a finn, a bolgár, a román példát. Minden esz­közt felhasznál, hogy szövet­ségeseinek további bomlását megakadályozza. Márpedig Hitlernek már nincs más szö­vetségese, mint ő, Horthy. Ez a fenyegetés rá vonatkozott. És ugyanakkor itt a másik ve­szély: mindenképpen el kell keriilni, hogy a vesztett há­ború után a kommunisták mozgolódhassanak. A feleségé­nek és Ili asszonynak is az a véleménye, hogy a szovjetek ellen egészen addig kell har­colni, amíg nem sikerül vala­mi biztosítékot szerezni, hogy az angolszászok garantálják a hagyományos magyar életfor­mát. Csakhogy az idő sürget. Cselekedni kell. A kormányzó a kocsi mélyé­re húzódott, nehogy valaki felismerhesse. Természetesen civil ruhát viselt, tengernagyi öltözékét otthon hagyta. Jobb­ján a fia ült, jól a szemébe húzva puhakalapját. Elől egy megbízható testőrtiszt és az ugyancsak megbízható gépko­csivezető, természetesen mind­ketten szintén civilben. A gép­kocsi, jóllehet lámpáit fekete elsötétítő beren­dezés takarta, amelyen át csak egy kes­keny résen szivárgott ki a fény, gyorsan haladt Budáról Pestre. A gép­kocsivezető nagyon jól is­merte az útvo­nalat, akár be­hunyt szem­mel is végig­hajtott volna rajta. Horthy kitekintett az abla­kon, de akárhogyan erőlkö­dött, nem látott semmit. Az elsötétített város cseppet sem hasonlított ahhoz a kivilágított Budapesthez, amely a kor­mányzót fogadta, amikor ő a | békeévekben végighajtoU ezen az útvonalon, például az Ope­rába, a tiszteletére rendezett díszelőadásokra menet. Kél héttel előbb Horthy nappali világításnál is látta a fővárost. {Folytatjuk) , ban, milyen ellentétekkel szét­feszítve. Melyik volt az igazi maga­tartásuk? Valószínűleg: mind a kettő. Igen, tudomásul kell vennünk, ők a mi fiataljaink, ők ilyenek, legfeljebb időnként nem akarjuk meglátni ezt a kettősségüket, legfeljebb időn­ként megriadnunk a „vadságu­kon”. Pedig nem vadak, csak indulatosabbak — őszintébbek. A mi társadalmi valóságunk tette őszintébbé őket, mint amilyenek mi voltunk hajdan, abban az őszintéden, puha ge­rincű világban, mert nem mer­tük vállalni mindig és mind­nyájan a szókimondást, a be­lülről kitömi készülő tettek fe­lelősségét. ÉS A GYÖNGYÖSI ELŐ­ADÁS alkalmával is az ízlés­telen önmutogatás, néhány, a figyelmet magára felhívni aka­ró fiatal tudathasadásra jel­lemző, megjátszott, önfelhecce- léssel kicsikart „extázisa” vál­tott ki ellenérzést, Nemcsak a közönségben, hanem az együt­tes tagjaiban is. Zorán Szteva- novity kénytelen volt a műsor közben bemondani a mikro­fonba: „Ügy ordítotok, hogy a szavunkat sem értjük.” A ha­tása nem maradt el ennek a megjegyzésnek: a felsorolt ke­délyek lehiggadtak. Valószínű­leg akkor jöttek rá a torkukat és tagjaik rángását erőltetök, hogy önmutogatásuk éppen azoknak tetszik a legkevésbé, akiknek a kedvéért csinálják. Bizony, ez csúnya öngól volt. A beat-stilus világhódító út­jának sokféle oka és magyará­zata van. De az a hangerő, amivel a zenekar megszólaltatta az egyes számokat, már — fájt. Fizikai értelemben is. Akárki­vel beszéltem, az előadás után még egy óra elteltével is arra panaszkodott, hogy nem hall, Fülsüketté bénította a szaka­datlan fortisszimó. SZNOBOK MINDIG VOL­TAK és mindig lesznek is so­káig. Mi mással lehetne ma­gyarázni különben a teljes, kri- tikátlan behódolást a divat szélsősége iránt. Voltak jó né- hányan a gyöngyösi fiatalok között, akik úgy akarták jel­vényként a pulcsijukra tűzni modernségüket, korszerű élet- felfogásukat, hogy megkísérel­ték túlüvölteni a gitár-együt­test. Sajnos, nem sikerült ne­kik. Az egyenlőtlen küzdelem­ben el kellett bukniuk az elek- romos instrumentumokkal üzemben. Vajon egy gégészeti vizsgá­lat hangszalagjainak milyen mértékű károsodását tudta volna megállapítani a koncert­szerű együttműködés után? Kellett ez nekik? (g. molnári

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom